Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-08 / 33. szám

AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAKÁCS LAPJA PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Nagyüzem a javítóműhelyekben Ha az idő engedi: műtrágyáznak, metszenek j Pest megyei határban Tegnap havazott, de elég vékonyka a hóréteg az őszi vetéseken. Egyelőre nincs is nagy szükség rá, hiszen az éj­szakai órákban is csak mini­mum 2—3 fokot mérnek, s ezt könnyen elviselik a kitűnő fagytűrőképességű szovjet és magyar búzafajták. A téli csa­padék januárban eső, illetve havaseső formájában érkezett meg, február elején is jobbára esőzések voltak, de a csapadék — az agronó- musok szerint — mindenkép­pen jól jött, a növényállomány tavaszi fejlődéséhez ugyanis nagy mennyiségű nedvesség­tartalékra van szükség. A csapadéknak azonban csak egy része értékesül, a ta­laj felső 15—20 cm-es rétege ugyanis a legtöbb helyen fa­gyott, s ezért a víz egyáltalán nem vagy csak kismértékben szivároghat a talaj mélyére. Többfelé a megyében — főként a ceglédi és a monori járásban — kisebb-nagyobb területen víz borította a talajt, de a leg­több helyen egy-két nap alatt felszáradtak a tócsák. Hogy a decemberi és január elejei erős éjszaki fagyok mennyire visel­ték meg a gabonát, csak a ta­vaszi hónapokban, a növények fejlődésének megindulásakor lesz felmérhető. Olasz gyártmányú pneumatikus gépekkel metszik a gyümölcsfákat Dánszentmiklóson, a Micsurin Tsz-ben. A berendezések, melyekből U darabot vásárolt a tsz, könnyítik a fizikai munkát, a teljesítményt pedig 20 százalékkal növelik. A 259 hektáron levő almafák metszését a hónap végéig befejezik. A szőlő- és gyümölcskertek­ben a metszés ad munkát. A nagyüzemi gyümölcsösökben a fák 30—40 százalékát metszet­ték meg eddig, ennél is jobb a helyzet a szőlőkben. A kis­termelők a szőlőmetszés több mint felével készültek el. Megyeszerte jó ütemben halad a téli gépjavítás. A szükséges alkatrészek döntő többségét a kereskedelem be­szerezte, csak néhány traktor­alkatrész és egyéb mezőgép- cseredarab hiányzik. A nagyüzemi és a háztáji kertészetekben ezekben a na­pokban hozzáláttak az úgyne­vezett hideg fóliasátrak felállí­tásához, az Agrotröszt raktá­raiban egyelőre elegendő a fólia. Szaljut—6 Orvosi vizsgálat Feszülnek a fóliasátrak Egyértelműen ' T avaly nagyon nekiló­dult a beruházás sze­kere, alig győztek kapkodni azok, akik útirá­nyát megjelölték. Az idei népgazdasági terv már a viszonylagos visszafogott­ság jegyében készült, azaz csak szerény növekedést tartanak kívánatosnak a központi irányító szervek. Az indok kettős. Egyrészt meg kell maradni abban a mederben, melyet a nép­gazdaság középtávú prog­ramja határozott meg — s tavaly e mederből messzire kicsapott a beruházási te­vékenység —, másrészt a rendelkezésre álló pénz­ügyi, kivitelezői forrásokat a már folyamatban levő munkára kell összpontosí­tani. örvendetesnek tarthatjuk, a megyében folyó fejlesz­tési beruházások egészénél sikerült elkerülni a végle­tességet. Sem a túllépés, sem a visszafogás mértéke nem nagy, zavarokat nem okozott s nem okoz, de per­sze tennivaló, ami a kon­centrálást illeti, van bőven. Igaz, ennek szükségességét nehéz elfogadtatni, mert hi­szen mindenütt a maguk beruházása látszik a legsür­gősebbnek, a legfontosabb­nak. A gyors kezdést azután gyakran követi ros­tokolás; a megyében min­den három beruházásból kettő az eredetileg tervezett határidő után készül el. Vannak már-már anekdo- tikus esetek. így például a Dunamenti Hőerőmű Vál­lalat XIII. számú áramter­melő blokkja — 215 mega­watt kapacitással — rövi- debb időt emésztett fel az első kapavágástól az átadá­sig, mint az a gödöllői sü­tőüzem, ahol naponta ti­zenhárom tonna kenyeret állítanak elő. A nagy ener­giaegység kialakításának költsége megközelítette az egymilliárd forintot — egé­szen pontosan 946 milliót tett ki —, a sütőüzem pedig tizenkilencmillióba került. A két feladat nem volt azo­nos súlycsoportban, s mégis, az elsőnek 43 hónap alatt a végére értek, a másiknak viszont 46 hónap elteltével. M entség, magyarázat persze van arra, miért illant el majd­nem négy teljes esztendő egy ilyen átlagos, sem pénzügyi értékben, sem technológiában különleges­nek nem számító üzem ki­alakításával. A mentségék és magyarázatok mélyén azonban könnyű fölfedezni az összehangoltság hiányát, a szervezettség alacsony fo­kát, az előzetes egyezteté­sek elmaradását, a már épí­tés közbeni huzakodásokat az alvállalkozókkal, mind­azt, ami újabb és újabb hó­napokkal toldotta meg az amúgy is bő marokkal mért kivitelezési időt, hiszen ha­sonló sütőüzemet — nem­zetközi adatok alapján — hat hónap alatt tető alá le­het hozni. Ha egy vagy csupán né­hány ilyen eset akadna a megyében, akár azt mond­hatnék, jó, hogy van, mert okulni lehet belőle. A gond az, hogy éppen az okulásra csekély a hajlandóság: év­ről évre újratermelődnek a meghökkentő esetek, hiszen a megyében ma is több mint másfél tucat olyan be­ruházáson dolgoznak, amik V___________________ _________________ be fejezési határideje — mármint az eredeti — két- három esztendeje lejárt! Szinte csak kivételként lel­hető beruházás, amit határ­időre, sőt, határidő előtt ad­nak át, ám éppen a már említett Dunamenti Hőerő­mű Vállalat bizonyította, megtehető ez is, s ráadásul a tervezettnél kisebb költ­séggel! Igaz, Százhalom­battán okultak a korábbi tapasztalatokból, mert hi­szen a 215 megawattos gép­egységek első darabjainál nagyok voltak az időbeni késedelmek, s ennek meg­felelően a kiadások sem valami kedvezőek. A ta­pasztalatok elemzése, a ten­nivalók ismételt átgondolá­sa, megfelelő szervezettségi körülmények kialakítása te­remtett olyan légkört, ahol a szó igaz értelmében szé­gyen volt rosszul dolgozni, ahol a különböző vállalko­zók idegesen lesték, mit ír­nak a rovásukra. incs szándékunkban le­egyszerűsíteni a beru­házások bonyolult fo­lyamatát szemléleti kérdé­sekre, az azonban tapaszta­latokra alapozott megálla­pítás, hogy a beruházások ismétlődő hullámhegyei és -völgyei szemléleti torzulá­sokhoz kapcsolódnak. A kényszerintézkedésekkel el­ért csökkentést mindig a tervezettet jóval túlhaladó megugrások követik, s a ki­vitelezői képességekkel nem fedezett pénzügyi források utólagos korrekciója már nagyon keveset javít a hely­zeten. Ennek ismeretében kap kellő hangsúlyt az a köve­telmény, melyet az MSZMP Központi Bizotts4ga 1977. december elsejei ülésén Németh Károly fogalmazott meg. A Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára előadói beszédében hangsúlyozta: „Az 1978. évi népgazdasági terv egyik legnehezebb kérdése a be­ruházások tervszerű szabá­lyozása ... Szigorúbban meg kell követelni, hogy a beru­házási döntések meghozata­la előtt egyértelműen tisz­tázzák a költségeket, a ki­vitelezési lehetőségeket, a gazdaságos működtetés és értékesítés feltételeit. Az érintett szervek vezetői fe­lelősek azért, hogy csak az ilyen módon előkészített beruházások kezdődhesse­nek meg." Ez az egyértelmű tisztá­zás látszatra adminisztratív, formális aktus, valójában a beruházás további sorsának döntő tényezője. Mégis, a megyei beruházási vállalat tapasztalatai szerint rend­kívül nehéz valamennyi érintettet egy asztal köré leültetni, s az ipari beru­házások esetében hasonló a helyzet. Aki ugyanis nem ül le az asztal mellé, az nem kötelezi el magát semmi mellett, azaz, ha később szorul a kapca, könnyen mond bármire igent vagy nemet. Csakhogy egy-egy ilven ódzkodó cég tíz má­sik munkáját borítja fel, löki a tervszerűtlenség holt­vágányára, s ezért megen­gedhetetlen az előzetes, egyértelmű mérlegelés mel­lőzése. Ha valamihez, ak­kor ehhez következetesen kell ragaszkodni, mert aki enged ebből, az föladja gyakorlatilag az össztársa­dalmi érdekeket. Mészáros Ottó ____________________________________J Má rcius 5-én: ló start után, kedvező hókezdés XXII. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM Ar» *»M í * » i »• r 1978. FE«JXlJAIt 3., SZERDA Hozónkba Báfogai a jamaikai miniszterelnök Lázár Györgynek, a Minisz­tertanács elnökének meghívá­sára a közeli napokban hi­vatalos látogatásra hazánkba érkezik Michael Manley, Ja­maika miniszterelnöke. Brüsszel Bauűouin fogadta Púja Frigyest Baudouin belga király ked­den fogadta a hivatalos láto­gatáson Brüsszelben tartózkodó Púja Frigyes magyar külügy­minisztert. Az uralkodó és külügyminiszterünk a két or­szágot kölcsönösen érintő kér­désekről és időszerű nemzet­közi problémákról folytatott megbeszélést. A nap folyamán Púja Fri­gyes ebédet adott belga kolr légájániak, Henri Simonet-nak a tiszteletére. Az ebéden részt vett a belga parlament több képviselője és több más köz­életi személyiség is. Kedden délután Púja Fri­gyes felkereste Brüsszel pol­gármesterét Időközi tanácstagi választások Ülésezett a Pest megyei választási elnökség Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sor kerül az időközi választások megtartására, a megüresedett városi, nagyköz­ségi és községi választókerüle­tekben. A megyei tanács már­cius 5-éré tűzte ki az időközi választásokat, összesen 259 ta­nácstagi választókerületben. Az időközi tanácstagi vá­lasztások előkészületei — amint azt a megyei választási elnökség Barinkai Oszkárné elnökletével kedden tartott ülésén megállapította — szer­vezetten, kedvező politikai légkörben, a választójogi elő­írásoknak megfelelően foly­nak. Február 6-án megkezdőd­tek a jelölőgyűlések, amelye­ken az érintett kerületek vá­lasztópolgárai jelölteket állíta­nak e fontos közéleti tisztség betöltésére. A jelölőgyűlések egyben lehetőséget adnak egy­részt a lakosság tájékoztatásá­ra a település, illetőleg a vá­lasztókerület fejlődéséről, az elért eredményekről. A vá­lasztópolgároknak pedig mód­jukban áll elmondani vélemé­nyüket a tanácsi munkáról, a megoldást igénylő problémák­ról. A megyei választási elnökség felhívja az időközi választá­sokkal érintett körzetek lakos­ságát, hogy a még hátralevő jelölőgyűléseken minél na­gyobb számban vegyenek részt és nyilvánítsanak véleményt. Egyidejűleg felkéri a válasz­tási előkészületekben közre­működő társadalmi és állami szerveket, a Hazafias Népfront aktivistáit, hogy az eddigiek­hez hasonlóan együttműködé­sükkel biztosítsák az időközi választások törvényes és ered­ményes előkészítését és lebo­nyolítását. A Progressz teherűrhajó — pályára tért. A Szaljut—6 két űrhajósá­nak, Jurij Romanyenkónak és Georgij Grecskónak keddi munkanapján az automatikus berendezések, a telemetrikus adók és a földi orvosok közre­működésével ismét azt vizs­gálták, hogyan hat a tartós súlytalanság a két asztronauta egészségére. Mindenekelőtt a szív- és véredényrendszer mű­ködését ellenőrzik rendszere­sen. Az orvosi vizsgálat eredmé­nye minden tekintetben ki­elégítő: Romanyenko és Grecs- ko folytathatja immár kilen­cedik hete tartó és eddig igen zsúfolt kozmikus utazását. A két szovjet űrhajós hangulata kitűnő. A Progressz teherszállító leválva a Szaljut—6-ról — külön űrhajó, amelyet hétfőn kap­csoltak szét az űrállomástól, pályafutása végéhez közeledik ugyan, de változatlanul hasz­nos eszköze a kutatásoknak. Az űrhajót, amely visszatérte­kor nagy valószínűség szerint megsemmisül majd a légkör sűrűbb rétegeiben, a földi irá­nyítóközpont szakaszosan ve­zeti vissza. Kihasználja az űr­hajó hajtóművét arra, hogy egymástól eltérő magasságú pályákon tartsa a Progresszt. A teherűrhajó műszerei így érté­kes adatokat szolgáltatnak a földünket körülvevő atmosz­féráról, és különösen azokról a tulajdonságairól, amelyek a további autmata teherszállító űrhajók irányításánál fonto­sak. ' Háromszor tíz emelet Túlteljesítette szállítási tervét a vasút adódott. Ez annak köszönhe­tő, hogy a MÁV bővítette az első negyedévi fuvarkedvez­ménybe bevont áruk körét, s a fuvaroztatók is mindinkább megértik az előszállítás szüksé­gességét és hasznát. Január végéig 114 vállalat kötött meg­állapodást a vasúttal arra, hogy az első negyedévben fo­kozza elálló áruinak feladá­sát. A jól sikerült január után o február is kedvezően kezdő­dött, az első hat nap teljesít­ménye 128 ezer tonnával ha­ladja meg a múlt év azonos időszakáét. Szükség is van az előnyre, hiszen a 28 napos február 10,2 millió tonnás árufuvarozási terve magasabb a tavalyi januári teljesítésnél is. A Pest megyei gazdaságok határában sokfelé dolgoznak a műtrágyaszóró gépek. A műtrágyaellátás is za­vartalan. A Progressz adatokat szolgáltat az atmoszféráról Az őszi csúcsforgalom len­dületének és magas teljesít­ményének folytatásával kezdte az új évet a vasút. A MÁV vezérigazgatóságának most el­készült gyorsjelentése szerint januárban 11 millió 89 ezer tonna árut fuvarozott el a vasút, 752 ezer tonnával töb­bet, mint a múlt év első hó­napjában. Az eredmény egy­ben rekord is, januárban eddig még nem sikerült túlszárnyal­ni a 11 millió tonnát. A januári eredmények a vasút és a fuvaroztatók jó együttműködésének s a ked­vező időjárás kihasználásának köszönhetők. A januári teljesítményhez nagyban hozzájárultak az előszállítási akció eredményei. A januári többletfuvarozás 320 ezer tonnája az előszállításból Gödöllőn, a Szabadság téren a Pest megyei Állami Építő­ipari Vállalat most fejezi be a városközpont első tízemeletes lakóházának építését. Még két hasonló épület munkái is el­kezdődtek. Bozsán Péter felvétel*

Next

/
Thumbnails
Contents