Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-07 / 32. szám

4 1978. FEBRUAR 7., KEDD Végső búcsú Nagy Lászlótól Politikai, kulturális életünk számos vezetője, pályatársak, művészek, barátok és tisztelők sokasága búcsúzott hétfőn a Farkasréti temetőben Nagy László Kossuth-díjas költőtől. — Nagy László a magyar lí­ra legnagyobbjaival nemcsak bensőséges viszonyban volt közéjük is tartozik. Nem­csak tanítványuk, de szerepü­ket vállaló, méltó mai utódú művük folytatója is — mond­ta a költő koszorúkkal borí­tott ravatalánál a Kulturális Minisztérium és a Magyar írók Szövetsége nevében bú­csúzó Tóth Dezső miniszter- helyettes. Emlékeztetett arra, hogy Nagy László paraszti sorból jött Emberrel, termé­szettel és munkával a falu vi­lágában ismerkedett; ereden­dően ez formálta látását, er­kölcsét, élesztgette szóval, színnel, vonallal, dallal bán­ni tudó készségeit. Amikor osztálya ténylegesen a nem­zet egyik döntő tényezőjévé lett, a fényes szelek sodrása sok társával együtt akkor eme’*e őt is a világot meg­forgató népi értelmiség so­raiba. S ettől a történelmi pillanattól kezdve paraszti ih­letésű műve örömmel és gyöt- relmesen elválaszthatatlanul kapcsolódott össze a szocializ­mussal. — Gazdag, kényes, gyengéd és hatalmas önmagát, s .ben­ne az egész, mából belátható embert fogta versbe. Költésze­tének nagysága számtalan elemből tevődik össze, tehet­sége is ezernyi tényező sze­rencsés egybeesésén múlhatott, de bizonyos, hogy ezek kö­zéppontjában ennek az egy­másrautaltságnak felismerése, és — konfliktusaival együtt — szellemi, művészi vállalása állt. Művészete grandiózus költői állítása annak, hogy a mi társadalmunk nemcsak az idill, hanem az ellentmondá­sok, nemegyszer a drámák és tragédiák világa is; hogy a munkásosztály és a paraszt­ság közös ügye nemcsak poli­tika, hanem erkölcs is. Ké­telyek gyötörték, hogy a sze­mélyes emberi alkat egyen­lőtlenségei, s az ennek hátára kapaszkodó önzés és hiúság nem él-e, s nem öl-e tovább akkor is, ha megteremtjük a társadalmi egyenlőséget. Ab­ban azonban nem kételkedett, hanem reménykedett, hogy a szocializmusnak mindenkép­pen győznie kell. A barátok, a pályatársak nevében Sütő András búcsú­zott Nagy Lászlótól. — Ha valakitől számon ké­rik a közösségi felelősségvise­lés gondját; a költő az min­denekelőtt. A másokért pok­lokat is megjáró poéta, az egyszeri jelenség, az indivi- dum legtisztább megnyilatkozá­sa a közösség olvasztótégelyé­ben. Életed, életműved figyel­meztet újra: valóban nincs semmi az egészen kívül. Az egésznek szántad minden köl­tőszavadat, szárnyas álmai­dat. Sorsod a legnagyobbaké volt, a teherviselésben a szí­vüket fölemésztőké. A csodát, amelyről azt mondtad, mű­velni kell, nem magyarázni, s mi mégis magyarázni fogjuk — hirdetni más szóval — mindenütt, ahol helye marad még_ a humánumnak, ahol a költő szava kenyeret jelent, de vértet is a kornak küzdel­meiben. Hirdetni fogjuk, s el­szaporodnak a te tanítvá­nyaid, s melléd állnak majd azok is, akik nem tudják még, hogy ki voltál. A humá­num oldalán a költő, aki vol­tál, vagy és leszel újra meg újra csomózza majd az em­beri reménység szakadt fo­nalait. Ezt tették mindig leg- nagyobbjaink. — Korán, a küzdelem ágyűtüzes szakaszában sza­kadt meg a szíved, miközben már lovas századaid fölött is szemlét tartottál; iszonyatos a veszteség, ha elgondoljuk: mi­csoda rohamok orkánereje fe­szült a szándékaidban, hűsé­gedben megalkuvásra képte­len, forradalmas konokságod- ban. Ami a hosszú élet lehetősé­ge volt benned, ami immár némaság marad, annak üres helyét is betöltik örök szolgá­latra képes műveid. Ha vigasz nincs is: szívün­ket erősíti a te némaságos fi­gyelmeztetésed. Féljenek tőled ezután is a költői szó kú­tárai és mindenfajta pénz­váltói. Mert kegyetlenül igaz­ságos és tisztító erejűvé szi­gorodik mindnyájunk számá­ra a te szelídséged. Nagy Lászlót a Farkasréti temető művészparcellájában, a fővárosi tanács által ado­mányozott díszsírhelyen he­lyezték örök nyugalomra. A sírt elborították g kegyelet, a megemlékezés virágai. Ki tud többet a Szo vjet u n iáról ? Megkezdődnek a megyei versenyek Januárban — mint hírül adtuk — megyeszerte meg­kezdődtek, s a hónap végéig le is zárultak az idén ne­gyedszer megrendezett Ki tud többet a Szovjetunióról? ve­télkedő háziversenyei. Az elő- csatározásokon 54 gimnázium, szakközépiskolai, kollégiumi és szakmunkásképző intézet 573 csapata vett részt, s mind­egyik tanintézetből a legjob­bak jutottak a megyei ver­senybe. A négytagú kollektívák mától a hónap közepéig négy vetélkedőn csapnak össze: Vácott ma délután egy óra­kor, a Lőwy Sándor Gépipa­ri Szakközépiskolában, hol­nap délelőtt fél kilenckor és fél 12-kor a Pest megyei Ta­nács klubhelyiségében, végül február 14-én délután egy órakor a ceglédi Kossuth művelődési központban. A négy Pest megyei ver­seny győztesei közül kerül ki az a három csapat — pont­számai alapján —, amely me­gyénket képviseli majd az országos vetélkedőn; ezt március második felében tart­ják. Szép magyar könyv Az idén 25. alkalommal ül össze a Szép magyar könyv pályázat zsűrije, hogy — az el­múlt évekhez hasonlóan — ki­válassza a magyar könyvki­adás tavalyi gazdag terméséből a legszebb köteteket. A könyv­kiadók a versenyre 200-nál több művet neveztek. Könyvművé­szekből, illusztrátorokból, nyomdászokból, tipográfusok­ból, kiadói vezetőkből álló zsű­ri értékeli a legszebb könyv címre pályázó kiadványokat. A bíráló bizottságból ezúttal sem hiányoznak a szocialista orszá­gokból érkező könyvművészeti szakemberek. Az eredménye­ket február 24-én hirdetik ki. SZÍNHÁZI ESTÉK Erzsébet-nap Németh Ldszló-bemutató a Nemzeti Színház budai színpadán Azélő szervezet működhet, látszólag akár fejlődhet is, amikor a legapróbb sejtekben már kibomlanak a romlás vi­rágai. Csak a mikroszkopikus kép árulkodik a kifulladásról. Ilyen folyamat tökéletesen megfigyelhető a társadalom életében: egy-egy réteg az erőt demonstrálhatja, akár fejlődést ígérhet még akkor is, amikor a legapróbb közös­ségek, a családok már a szét­hullás jegyeivel a hanyatlást példázzák. Németh László írói objektívje egy polgárosodó pa­rasztcsalád felbomlásával ál­lítja elénk a társadalmi ana­lízist Erzsébet-nap című drá­májával. Pontosabban: a mű eredeti­leg novellának íródott, amely- lyel az akkor még kezdő Né­meth László megnyerte a Nyu­gat pályázatát. Az idős Erzsé­bet asszony körül gyerekek, vők, menyek és unokák egész hadserege él egymás iránt már-már leplezetlen gyűlölet­ben. Jóska bácsi, a nyugdíjas, városi történelemtanár meg­kísérli a nagy család össze- békítését egy névnap ürügyén. Az alkalom csaknem gyilkos­sággal végződik, s világossá lesz; a sejt atomjaira hullt és nincs már semmi erő, amely összetartsa. Nincsenek előre­vivő egyéni célok, nem lehet hát közös akarat sem. A társadalmi réteg, amelyet az író felvázolt immár több mint fél évszázada megtor­pant, s a történelem kerekei felmorzsolták rövid idő alatt. A drámai képlet időszerű maradt, s Bodnár Sándor szín­padra állításában napjaink­ban is konkrét érvényessé­get kapott. A polgárosodó pa­rasztság történelmi kifulla­dásának okaként, a rendezés a belső összeroppanást hang­súlyozza. Ez a sok tehetséggel induló réteg képtelen volt fel­ismerni, s megérteni a törté­nelmi feltételek változását, lényegében elszakadt a való­ságtól, így talaj tálán lett ap­rócska birtokán. A tudat alatt bujkáló céltalanság és értel­metlenség teszi acsarkodóvá ezeket az embereket. A megrázó történet igaz ta­nulsága eszmélésre késztet: az anyagi gazdagodás felszíne mellett kinek-kinek meg kell találnia azokat a célokat, ame­lyek önmagát és a közösséget egyként viszik előre, különben előbb-utóbb céltalannak, „el- vesztegetettnek” látjuk magun­kat. Ezért a gondolatért tör­ténik minden az előadásban. S Jóska bácsi Erzsébet-napi kö­szöntőjében el is hangzik ez az írói üzenet. Kár, hogy a kel­leténél kissé hosszabban, ha a rendező és Benedek András dramaturg bátran vállalko­zott volna a tömörítésre; még plasztikusabbá válhatott vol­na a gondolat. Így az előadás is veszít tempójából, mintegy újra kell kezdeni a feszültség építését, pedig ezen a ponton robbannak a visszafogott in­dulatok. Budán, a Fővárosi Művelő­dési Házban tartotta új bemu­tatóját a Nemzeti Színház. A közönség értő elismeréssel fo­gadta a szombati premieren a darabot. A jó dráma, a meg­felelő rendezés és néhány egé­szen kitűnő színészi alakítás bizonnyal emlékezetessé teszi majd a bemutatót. A művelő­dési ház rangos körülménye­ket teremt a színház és a né­zők számára egyaránt. A színészek közül kiemelke­dik játékával Gobbi Hilda. Pedig Vargáné, Erzsébet asz- szony csupán elszenvedi csa­ládja acsarkodását, anélkül, hogy viselkedésüket a legki­sebb mértékben is befolyásol­ni tudná. Gobbi Hilda azon­ban már-már egy fogalmat játszik el. Színpadra idézi a világ valamennyi idős, beteg asszonyát, azokat, akik — bár tudják a kilátástalanságot, mégis — igyekeznek a szere­tet látszatát megmenteni, a szívüket kínálni semmiért, akik csak a halállal képesek az ér- zékteleneken győzni. Gobbi Hildát gyakorta látjuk öreg­asszony-szerepekben, de ez az alakítása sem hasonlít a töb­bihez. A szemünk láttára szü­letik Németh László betűiből és úgy hal meg, hogy üressé­get hagy a nézőben. Hasonló­an kitűnő alakítást nyújt Sin- kovits Imre, Jóska bácsi meg­formálásával. Tovább adja a figura hitét, azt a hitet, hogy újra és újra meg kell próbál­ni segíteni, tenni a környeze­GALGAMÁCSA-BUDAPEST A kerámia, a grafika és a népművészet megújulása Csekovszky Árpád kerámiái a Műcsarnokban, Vankóné Du­dás JuJi képei Budapesten, a XII. kerületi művelődési ház­ban (Marczibányi tér) március elejéig, Tavaszy Noémi metsze­tei február 19-iz tekinthetők meg a Csepel Galériában. A Csekovszky Árpád újdonságai A kerámia több évezredes története során festői és szob- rászi elemekkel gazdagodott, s közben lassan egyre inkább dísszé vált, lemondott arról, hogy használati tárgy legyen. A műfaj jelenleg is tovább tá­gul formarendjét és hivatását illetően, nyitottak a távlatai. Csekovszky Árpád a Munká- csy-díjat és az Érdemes Mű­vész címet azért kapta, mert folytatni akarta, folytatni tud­ta Kovács Margit, Gádor Ist­ván, Gorka Géza immár klasz- szikus mértékét. Mi jellemzi művészetét? Először is az, hogy a kivitel kifogástalan, ura az anyagnak, ura a formáknak. Másrészt ké­pes arra, hogy új eszközökkel és elgondolásokkal gazdag vál­tozatokat teremtsen. Ahol gra­fikus elemekkel a sejtek vilá­gába réved, ott szinte rajzol a cseréppé égetett agyaggal, s ahol a női testről álmodik; az szobor, ahol Pécs és Veszprém századait összegezi, az epikus hangvételű dombormű. Ilyen átváltozásokra képes Cse­kovszky Árpád közreműködé­sével a kerámia, és ez mindig játékos és tudatos, e kettősség az egysége, e művek szépségé­nek forrása. Erős a görög mű­vészet indítéka is, melyet nem ismétel; folytat, s éppen ez az, ami Csekovszky hasábjait, tér­plasztikáját, torzóit vagy Ko- csihajtó-ját olyan hamisítatla- lanul egyedivé teszi. Olyany- nyira, hogy nem is kívánha­tunk mást, mint azt, hogy ezen a szinten alkosson tovább, s tünkben élőkért. Fegyelmezett játékával plasztikussá teszi a történelemtanárt, aki még egy ünnepi asztal mellett is a jö­vőre tanít mindenkit. A kulcsszereplő Agárdi Gá­bor. Színészileg nehéz felada­tát kiválóan oldja meg. Egy rokkantkocsiban kell végig­játszania a szerepet úgy, hogy a legaktívabb, a legtöbbet aka­ró egyéniség. És Agárdi való­ban egyéniséget adott Varga Janinak mozgásban, gesztus­ban, hanglejtésben. Bravúros teljesítmény! A fiatalabb női szereplők kö­zül Bodnár Erikának sikerült legjobban egvénítenie a pa- rasztasszony-figurát és játék­stílusban is szépen alkalmaz­kodott a főbb szereplőkhöz. Az előadás jó néhány élményte­li pillanatát neki köszönhet­jük. Egysíkú lett azonban Bö­zsi alakja. Pápai Erzsinek ez­úttal nem sikerült eléggé meg­oldani a parasztsorból kiemel­kedett grófi sofőrfeleség ér­zelmi és gondolati csapongá- sát, a szinte sehová se tarto­zásból eredő kapkodását. Indokolatlan rendezői nagy­vonalúságra kell gondolnunk, mert az előadás női figurái — bár megannyi színes egyéniség — nem váltak elég plasztikus­sá. Pedig a színésznők javát látjuk a színpadon: Berek Ka­talin, Kohut Magda —, hogy csak példát említsünk. Mind- kettőíüknek csak néhány rész­letben sikerült tehetségüket felcsillantani. Ennek követ­kezménye, hogy a bonyolult konfliktusrendszer sem bom­lik ki teljes gazdagságában, legalábbis a darab kínálta le­hetőséghez képest. Meglehet' Bodnár Sándor rendezőt tel­jesen lekötötték a ku!'’'ftgu- rák, mert a szokásosnál ke­vesebb élményt nyújt Horkai János. Horváth József és Györffy György is. Kriszt György á ez legyen a magyar kerámia megújhodásának általános mértéke. Dudás Juli festményei A galgamácsai festőasszony Budapesten, a XII. kerületi Marczibányi téri művelődési házban mutatja be képsoroza­tát — amint arról a megnyi­táskor már tudósított lapunk. Sok híve van — vendégköny­vében az elismerések is tanú­sítják. A látogatók gyönyörkö­dés közben joggal gondolnak arra, hogy milyen sokféle te­hetség virágzik népünkben, mennyi az egészséges tűz, a lendület. Vankóné Dudás Juli egyszerre költő, festő, ember, ahogy Galgamácsa enciklopé­diája, a falu boldog-nehéz tör­ténete megjelenik gondosan írt képeinek lapjain, színes fe­lületén. Betlehemezés, lakoda­lom, szüret, aratási menet, a húsvéti locsolkodás duhaj jó­kedve, a termő bőség lüktet a tüzes színárnyalatokban. Kis Pál, Vas Pál szekerét is látjuk, amint nagy hévvel kanyaro­dik; egyenesen a tavaszból, egyenesen a nyárból érkezik. Mégis legszebb műve a Halott- siratás. A formák rendjével, a friss tónusok élénkítő jelenlé­tével csitítja a tragédiát. Sinka István balladája így kezdődik: Hódfalván zokogtak, s ez a zo­kogás megmarad a műben. Vankóné Dudás Juli festmé­nyén nem, mert a színek derű­jével, az élet kerekedik felül, nem a halál. Ez a megharcolt és kifejezett derű, az osztatlan bizalom is hozzájárul képzelete új hajtásaihoz, művészetének sikeréhez. Tavaszy Noémi a Csepel Galériában ö is fáradhatatlan, s a maga műfajában tökéletes ugyanúgy, mint Vankóné Dudás Juli. Csakhogy más Tavaszy Noémi teendője. Ady virágairól fes­tett meghitt sorozatot és Kő­szegről, gyarapítja lengyel té­máit, s dédelget magában egy finnugor csendéletciklust. Most Kaposvár, Celldömölk, Ráckeve után ismert csehszlovák tája­kat érintő linóleummetszeteil mutatta be. Különösen szép montázs a Sulykoló és a Szlo­vák ház, ahol a stilizált hom­lokzat benépesül asszonnyal gereblyét fogó férfival, gémes- kúttal, kakassal, lépcsöveit fá­val, s ez olyan képzőművé­szettel létrehozott színpad amelyen mindig olyan felvonáf következik, melynek neve- élet. Horváth Gábor bemutatkozása Nagyon fiatal és tehetségei is Horváth Gábor ahhoz, hogy felülvizsgálja absztrakt kísér­leteit. Miért fontos ez? Azért, mert amit csinál, jó, de kevés. Másoknál már előbb láthattuk ezeket a mértani harmóniákat. Ha festő akar lenni, indokolt felülvizsgálnia most szárnyalt életművét. Érdemes. Losonci Miklós TV-FICYELŐ Bunker. Meg kell hagyni: hatásos filmet készített Hor­váth Adám, Zsoldos Péter és Boldizsár Miklós forgatóköny­véből. Aki elkezdte nézni a harmincezer dollárra áhítozók mélybevonulását, bunkerbeli elhelyezkedését, majd a köztük kialakuló rokon- és ellénszenv- szálak szövődését, biztosan odaült a tv elé, hogy a második rész operációs bonyodalmait, majd a harmadik rész pisztoly- durrogásos végkifejletét is megtekintse. És ahogyan a jól kitalált — kellőképpen színes vagy zava­ros előéletű — figurák meg a zárt helyszínen fölizzó szen­vedélyek a Bunker f oly a mutes figyelésére késztettek — ugyanígy rokonszenvet ébreszt­hetett a nézőben az a mondan­dó is, amelyet a szerzők köz­vetíteni akartak az ember kí­sérleti alannyá történő lealja- sításáról, meg e lealjasítás tra­gédiát szülő tisztességtelensé­géről. Ha — mint a harmadik rész végén — kissé szájbarágósán is közölte velünk a félelmetes tollúnak mondott újságírónő (Ronyecz Mária) a fentebb le­vont következtetést, azért minden túlbeszéltetése ellené­re igazat kellett neki adnunk: az ember tényleg nem hadi és hadorvostani kísérletek céljá­ra született, mégha holmi atomtámadás fölidézése ügyé­ben is végződnek azok a ma­gatartás-lélektani vizsgálatok. A figyelemlekötés ereje és a mondandó tisztessége tehát el­ismerésre késztetheti az előfi­zetőt, aki — hadd tegyük ezt is hozzá — ritkán lát ennyi jó színészt ilyen kedvvel, igyeke­zettel, rutingesztusait, unásig ismert hanghordozását oda­hagyva, szinte a színpadi be­mutatók tétre menő izgalmát sugározva játszani. Ami a Bunker nézése közben zavart, nem is nekik — s nem is annyira a jó játékra serken­tő rendezőnek — tudható be, hanem a história két papírra vetőjének. Ok szabták túlon­túl hosszúra az első rész szo­bafoglalásdíját, és ugyancsak ők ötlötték ki a második rész vakbéloperációjának csak nagy jóindulattal elhihető motívu­mát. Mert azt a földmélyi has- felmetszést úgy ahogy volt, legföljebb, ha a forgatókönyv­írók becsületszavára fogad­hattuk el igaznak. Lévén — sajnos — zömmel kórházat megjárt ember az előfizetők többsége, így aztán, ki-ki tud­hatja, hogy még a legegysze­rűbb vakbélműtét sem végez­hető el na, hol az a szike-ala­pon. Pláne nem úgy, hogy a következő képsorban mar ott ugrándozik előttünk — afféle hangulatkeltő lemezlovasként — az imént még görcsökbec vonagló ifjú beteg ... Még szerencse hogy más ek­kora hitelrontó baki nem za­varta a hétköznapi igazságok­hoz szoktatott szemléletünket, és — mint írtuk — amúgy,. egészében hinni tudtunk t Bunker készítőinek. GyCS. Nagy fákba vágja $ maga riporteri fejszéit újab­ban Szegvári Katalin: leg­utóbb az elektronikus lift — e méltatlanul semmibevett ma­gyar találmány — sorsát pró­bálta rendbe hozni; most, £ vasárnap esti Hétben pedig t gyermekgondozási segély meg­reformálására tett néhány, ugyancsak tetszetős javasla­tot. Egyik ötlete szerint intéz­ményesítsék az országszerte ja­vában szaporodó ún. miniböl­csődéket — kapjon valamiféle hivatalos elismerést, jogvédel­met, juttatást az az édesanya, aki a maga apróságai mellé odavesz még egy-két hasonló korú, a közös neveltetésből kényszerűen kimaradott gye­reket —; a másik fölvetése szerint pedig a nagymamák is vehessék igénybe a gyest. Ám hiába tetszetős mindkét javaslata, megvalósításukat nem helyesli sem az illetékes Egészségügyi, sem az ugyan­csak illetékes Munkaügyi Mi­nisztérium. Az előbbi a rend­szeres ellenőrzés megvalósit- hatatlanságára, az utóbbi a pénzszűkére hivatkozik. Leg­alábbis egyelőre, mert azért ez a két, társadalmi érvényű tipp sincs teljesen elvetve. Érlelni, formálgatni kell őket, jeleként annak a szükségszerű folya­matnak. amely a jelen igényei­hez akarja igazítani a külön­ben országhatárainkon túl is mindig dicsérendő példaként emlegetett szoc'é’oolitikai in­tézményünket, •» "yest. Akácz László

Next

/
Thumbnails
Contents