Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-14 / 38. szám

1978. FEBRUAR 14., KEDD 4fr > Király Kupa Második hely .Vasárnap egész Európában befejeződtek a Király Kupa terliszviadal küzdelmei. A döntőre mint ismeretes Deb­recenben került sor a svéd és a magyar válogatott között. Taróczyék kedvező helyzetben léphettek pályára, hiszen Upp. salában 2:l-re legyőzték az északiakat, így a hazai közön­ség előtt minden esélyük meg. volt a rangos trófea másodszo­ri elnyerésére. Sajnos reményeink nem vál­tak valóra: előbb Szőke ját­szott statiszta szerepet Sven- sson ellen, majd Taróczy is simán kikapott a kétségtelenül jól játszó Bengtssontól. Ezzel a svéd válogatott már meg­nyerte a Király Kupát, a páros csak „ráadás” volt, amelyben sikerült szépítenünk. A harmadik helyért leját­szott mérkőzésen az NSZK 2:l-re kikapott Ausztriától, de az összesítés alapján bronzér­met szerzett. Gulyás sikere Párizsban Párizsban a TILT Sport­szergyár nemzetközi úszóver­senyén Gulyás János nyerte a 100 méteres hátúszást. Verrasz. tó a 25 méteres medencé­ben) világ legjobb eredmé­nyét elérő Vassalló mögött a második helyet szerezte meg a 400 méteres vegyesúszásban. Mikola Tamás és Sós Csaba egy-egy ötödik helyezést szer­zett, előbbi a 200 méteres pillangó-, utóbbi a 400 mé­teres vegyesúszásban. Díjkiosztó sportbemutatókkal Szentendrén a tmlyi legjobbak A közönség is tornázott — A szentendrei Kossuth KESE sportkör most ünnepli megalakulásának tizedik év­fordulóját. A mostani esemény jól illeszkedik a jubileumi ese­mények sorába — mondotta Marosvölgyi Lajos szentend­rei városi tanácselnök a va­sárnap délelőtti sportünnepség megnyitóján. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola tornacsarnokában a városi úttörőzenekar bemutat­kozása után ismét a diákok voltak a főszereplők. Bella Györgyné testnevelő tanár, a városi általános iskolai sport- bizottság elnöke vezette le a diákok — előbb a kisdobosok, majd az úttörők — vetélkedő­jét. Egy-egy csapatban kor­csoportonként négy fiú és négy leány szerepelt. A sport- csarnok egyik végétől a mási­kig — majd vissza — nyuszi­ugrással vagy labdát vezetve tették meg a távot a gyerekek, s valamennyi számot harsány buzdítás kísért. Az elsőséget, s ezzel a me­gyei sporthivatal jutalmát, két garnitúra sportszerelést a Rá­kóczi úti iskola szerezte meg. A második helyezett Lenin útiak húsz darab pöttyös láb­Gerevicb világbajnoki tonnában A hét végén rendezték meg a kard vívók idei első tájékoz­tató viadalát. A legjobbak versenyében a válogatottak végig egyenletesen, jól vívtak és egymás között döntötték el az első helyek sorsát. Ge­revich mindössze két veresé­get szenvedett, időnként vi­lágbajnokhoz méltóan vívott és győzelméhez nem fért két­ség. Hasonlóképpen megbíz­ható volt Gedővári is, aki a második helyet szerezte meg. Meglepetést okozott a két évvel ezelőtti ifjúsági világ­bajnok Nébald György sze­replése: nem tisztelte nagy­nevű ellenfeleit, ugyanannyi győzelmet aratott mint Gedő­vári és csak rosszabb találat­aránnyal szorult a harmadik helyre. Mögöttük következett a pillanatnyilag nem váloga­tott keret tág!- csak az egyél sülétében készülő egykori olimpiai ezüstérmes, Marót Pé­ter. A végeredmény: 1. Gere­vich (BVSC), 2. Gedővári (Ü. Dózsa), 3. Nébald Gy. (Bp. Honvéd), 4. Marót (Vasas), 5. Körmöczy (Ü. Dózsa), 6. Fröhlich (Bp. Honvéd). Kosárlabda Tehetségkutatás — Több mint száz pont — MMK-mérkőzések Mi újság a kosárlabdázók­nál, erről beszélgettünk Veres Lászlóval, a Pest megyei Ko­sárlabda Szövetség elnöké­vel. — Most a Magyar Népköz- társasági Kupa mérkőzések mozgósítják a csapatokat — mondotta. — A férfimezőnyben öt csapat szerepel, a Ráckeve, a Dunai Kőolaj, a Váci Híradás, a Kossuth KFSiE,; valamint az NB Xl-ből kiesett Hernádi Tsz SK együt­tese. A hernádiak első mécs­esükön fölényes, 97:56 arányú győzelmet arattak a Dunai Kő­olaj ellen. A hernádi szak­osztályt a monori gimnázi­um nyolc játékosával erősí­tették. Egyébként a monori gim­názium női ifjúsági csapata a Budapest-bajnokságon szere­pel. Szombaton vívja első mér­kőzését a Csepel ifi ellen. Az MNK megyei női mérkőzé­seire csupán két együttes, a Dunai Kőolaj és Monor ne­vezett, a visszavágós rendsze­rű selejtezőn a monoriak har­colták ki a továbbjutást. Az utánpótlás biztosítását szolgálja a Magyar Rádió, az Országos Kosárlabda Szövet­ség, valamint a Magyar Úttö­rők Szövetségének közös fel­hívása, tehetségkutató akció szervezése. E szerint a sportköröktől, iskolák­tól február 28-ig várják a nevezéseket, azoknak a magas, ügyes játé­kosoknak a névsorát, akik részt vesznek majd a Pest me­gyei kiválasztón. Ezt a viadalt a tervek szerint március vé­gén Százhalombattán és Mo- noron tartják. A legjobb tíz fiú- és leányjátékos egyhetes edzőtáborba hivatalos. A je­lentkezéseket a következő cím­re várják: Pest megyei Kosár­labda Szövetség (Budapest, 1054. V., Steindl Imre u. 12.). A Magyar Rádió már koráb­ban közzétette felhívását, s ennek alapján megyénkből 115-en jelentkeztek. A rádió­hoz érkezett névsorukat a me­gyei szövetségnek továbbítot­ták. Az utánpótlás nevelését se­gíti az is, hogy idén első ízben megyei úttörőbajnokságot is kiír­nak, nyolc fiú- és nyolc leány­csapat részvételével. Ennek küzdelmei, a megyei serdülő-, ifjúsági és felnőttbajnoksággal egyetemben március 12-én kezdődnek, s a tavaszi idény június 8-ig tart. A sportág eseményeihez tar­tozik, hogy az NB II-ben már megkezdődött a tavaszi idény. A Csepel Autó férfigárdája több mint 100 pontot szerez­ve diadalmaskodott az Esz­tergomi SZIM Vasas ellen. A végeredmény: 111:81. A talál­kozó krónikájához tartozik, hogy a Pest' megyeiek közül fegyelmezetlen magatartása miatt kiállították Varga Ist­vánt. s több hetes eltiltás lesz a büntetése. A Csepel Autó csapatánál új edző tevékeny kedik, a kétszá •’négyszeres ma­gyar válogatott Ber.cze János R. L. Barna József, a Pest megyei Sporthivatal elnöke átadja a dijat Gáthy Évának, a Dunai Kőolaj asztalitcniszezőjének. giaknál Fekete Tibor (Ceglédi VSE, atléta), Szigeti István (Csepel Autó, birkózó) vala­mint Konecsni és Sasvári (Vá­ci Hajó, kajak-kenu) volt a sorrend. A Kossuth KFSE jó házi­gazdája volt az eseménynek. A gazdag műsorral tarkított sportdélelőtt méltó keretet adott a díjkiosztó ünnepség­hez. Reitter László Az ügyességi verseny egyik szá­ma: labdavezetés. Barcza Zsolt felvételei dát kaptak, a harmadik helyen végzett Bajcsy iskola csapata pedig húsz könyvet kapott, A gyerekek nem hiányoztak a cselgáncsbemutató részvevői sorából sem. Mint az orgon'a- sípok, úgy sorakoztak egymás mellett a résztvevők, a hatéve­sektől kezdve egészen a fel­nőttekig. Kürti József, a Kos­suth KFSE cselgáncsszakosztá­lyának vezetője szólította ta­tamira az úttörőket, a serdü­lőket, majd a felnőtteket, akik különböző gyakorlatokat mutattak be cselgáncsegyen­ruhájukban. A szentendrei program — melynek műsorszámait Szemes Árpád, a PTSH csoportvezető­je ismertette — az Edzett ifjú­ságért mozgalom, a tömegsport népszerűsítése jegyében zaj­lott. Potocska Mária, a rit­mikus sportgimnasztika válo­gatott edzője „megtornáztatta” a közönséget is. Olyan gya­korlatokat vezényelt, amelye­ket a széksorokban ülők, ter­mészetesen- felállva, a lehető­ségekhez képest könnyen tel­jesíthettek. A közönség volt a szereplője a másik két szám­nak is, mindenki benevezhe­tett a kosárra dobó s a fekvő- támaszversenybe, s jó néhá- nyan éltek ezzel a lehetőség­gel. A legjobb kosarasok sorá­ban Válóczi András, a gyere­keknél pedig Bencsik István nevét jegyeztük fel. Akárcsak a játékos tömeg­sportversenynél a következő két számnál, a Bp. Építők ak­robatikus tornászainak bemu­tatójánál, valamint az Újpesti Dózsa ritmikus tornagyakoria- tainál is nagy taps köszöntötte a versenyzőket. A főiskola művészegyüttesé­nek műsora után a sportün­nepség záróakkordjaként Bar­na József, a Pest megyei Test- nevelési és Sporthivatal elnö­ke adta át 1977 legjobb Pest megyei sportolóinak a serleget, s edzőjüket is megjutalmazták. A felnőtt nőknél Gáthy Éva (Dunai Kőolaj, asztalitenisze­ző) bizonyult a legjobbnak. Az ifjúságiaknál: Bertényi, Sikla- ki (Szob, evezősök), Strasszer Mária (Váci Forte, kézilabdá­zó), Plangár Ágnes (Ceglédi VSE, atléta) sorrend született. A felnőtt férfiaknál Völgyi és Kosztyán (Váci Hajó, ka­jak-kenu), Czingáli István (Kossuth KFSE, sportlövő), dr Kovács Ferenc (Váci Vasutas, motorcsónakázó), az ifjúsá­Nincs telitalálat A totó 6. játékhetén senki nem ért el 13 1-es találatot. Az egyet­len 13-as értéke 1 millió 719 ezer 738 forint. A 12-csekre 24 ezer 393, a 11-esckre 1163, a 10-esekre pedig 110 forintot fizetnek. Totócrcdmények: x, x, 2, x, x, x, X, x, x, 1, X, 2, X, 1. VB-előkészületek Edzésen és fényképésznél a válogatott Hétfőn délelőtt és délután a Népstadionban újabb edzése­ken vett részt a világbajnok­ságra készülő labdarúgó- válogatott keret. A korábbi 40 játékossal szemben már csak 21 gyakorolt, az utánpótlás EB-mérkőzésre készülődök ugyanis Kárpáti Béla irányí­tásával már a Volán Czabán Samu téri pályáján tartották foglalkozásukat. A VB-keret tagjai közül hárman kaptak felmentést az edzés alól, éspedig Pintér, Pusztai és Zombori. Az edzésen az alábbi játé­kosok vettek részt: Gujdár, Mészáros, Török, Martos, Ko­csis, Bálint, Kereki, Tóth J., Lukács, Nyilasi, Halász, Csa­pó, Tóth A., Borsó, Ebedli, Fazekas, Tör öcsik, Váradi, Kovács, Fülöp és Nagy L. Elmondotta a szövetségi kapitány, hogy a bajnoki rajt után változatlanul folytatják a hétfői válogatott edzéseket. A következő hétfőn Baráti Lajos már azt szeretné, ha a Népstadion nagypályáján játszanának a kerettagok egy­más ellen. A stadion oszlopai között ugyanis eléggé korláto­zott a gyakorlási lehetőség, a hétfői edzésen még az is ne­hézséget okozott, hogy jeges, csúszós volt a talaj. A dél­előtti és a délutáni edzés kö­zötti szabad időben kötelező fényképezésre mentek a já­tékosok, délután egymást kö­zött játszottak, a lehetőségek szerint. Bobby Moore az esélyekről Londonban Bobby Moore, a világbajnokságot nyert angol válogatott kapitánya nyilatko­zott az argentínai vb esélyei­ről. — Négy csapatra nagyon oda kell figyelni — mondotta. — Ezek: Argentína, Brazília, az NSZK és Hollandia. — Argentína kemény, sokra hivatott csapattal rendelkezik, számottevő szereplők lennének idegenben is, lehetőségeiket megsokszorozza a hazai kör­nyezet előnye. Brazília az elő­ző világbajnok feltámad, meg­táltosodik, ha a küzdelmek saját földrészén zajlanak le. Az NSZK a legutóbbi vb óta is bizonyította erejét, Hollan­dia az 1974. évi kiugrás óta különböző eseményeken bizo­nyította, hogy tartósan nagy erőt képvisel, tartja a helyét a világ élvonalában. Strasszer 12 gólja Úttörőtorna Vácott A Váci Forte NB Il-es női kézilabda csapata a Palócz Kupa legutóbbi játéknapján három mérkőzést játszott Ba­lassagyarmaton. Az Eger SE NB 1-es gárdáját 13:9-re le­győzték, majd a visszavágón 12:8-ra kikaptak. A Salgótar­jánt, amely egy hellyel előt­tük végzett a bajnokságban, 13:11-re verték. _ Stevenson is győzött Kubai k.o. A kubai ökölvívó-válogatott színvonalas mérkőzésen 16:6 arányú győzelmet aratott az Egyesült Államok amatőr vá­logatottja ellen. A két ország sportolói kö­zött az utóbbi hónapokban rendszeressé váló baráti ta­lálkozók sorába illeszkedő, im­már második összecsapás a kubai ökölvívók változatlan fölényének jegyében ért vé­get. A Havanna tizenötezer néző befogadására alkalmas sportcsarnokában mind ku­bai, mind amerikai részről a legjobb ökölvívókat állították szorítóba. A találkozón megle­petés nem született: az esé­lyesek győztek, s a riválisok néhány összecsapásban kitűnő mérkőzéseket vívtak. A találkozó legnagyobb ér­deklődéssel várt mérkőzése a sérüléséből nemrég felépült kétszeres olimpiai és világ­bajnok Teofilo Stevenson és az igen tehetséges és ambi­ciózus amerikai Jimmy Clark összecsapása volt. A különö­sebb érdekességet nem hozó három menet után a bírák a kubai nehézsúlyút látták jobb­nak 2:1 arányban. Az ifi válogatott Strasszer most is kitűnt gólképességé­vel, a három meccsen tizen­kétszer vette be a hálót. A 14 esztendős Kurdi Erika, vala­mint a két évvel idősebb Farkas Erika is szépen kivette részét a góllövésből. Ott volt a gólszerzők sorában a Gödi TK-ból átigazolt új játéko­suk Szeri Eleonóra is. ★ Vácott a Petőfi iskola tor­natermében kétnapos úttörő kézilabda tornát rendeztek, több mint 300 résztvevővel. A viadal az úttörő olimpiára való felkészülést szolgálta. A fiúknál Göd 11 végzett az élen, a Nógrád megyéből meg­hívottként játszó Szendehely előtt. A bronzérmes a Váci Báthory iskola lett. A lányoknál a Gödi I. szá­mú iskola három ponttal hó­dította el az elsőséget. Kere­kes és Fischl jelesedett első­sorban. A váci Gábor Áron iskola két ponttal követte őket, (legjobbjaik Győri és Nábelek). A harmadik helyen végzett váci Petőfi iskola leg­jobbja Mendes volt. Ugyan­csak kitűnt teljesítményével a váchartyáni Negyeid is. Csak a harmadik ... A hét végén újabb mérkő­zést játszott a röplabda NB II Téli Kupában a Kossuth KFSE férficsapata, amely az ötödik fordulóban elszenvedte első vereségét. HBNA—Kossuth KFSE 2:1 (18:4, 15:4, 7:12) Kossuth KFSE: Milosevits, Szlávik, Kuti, Podani, Ma­gyar, Máli, Bogdán. Csere: Fischer, Fejes, Kertész, Dan- csó, Thurzó. A Pest megyei csapat ez­úttal kiváló ellenfelet kapott, a volt NB I-es, jó erőkből álló Honvéd Budai Nagy An­tal SE-t. Az első négy pontig, főleg a hálónál volt kiegyenlí­tett a játék, később azonban a feltűnően sok nyitásfogadá­si hibát vétő KKFSE fokoza­tosan visszaesett. A szokottnál gyengébb napot kifogó Ma­gyart Fischer váltotta fel, aki jó teljesítményt nyújtott, majd Kuti helyére Fejes állt be Ügy látszott, hogy a cserék jók voltak, de ekkor a szent­endreiek magas sáncát ügyes ejtésekkel igyekezett ellensú­lyozni az elienfé'. S’kerrel. A Kossuth KFSE az ötpontos hátrány tudatában mindkét játszmában hamar beletörő­dött a vereségbe, így nagy pontarányú HBNA győzelem született. A harmadik játszmában fordult a kocka, Podani edző megtalálta a legjobb összeállí­tást, és a csapat 5:0-ra elhú­zott. Ezt az előnyt végig tart­va, a játékot irányítva 2:1 lett a végeredmény. Kár, hogy a Kossuth KFSE a mérkőzés utolsó játszámájában talált magára és későn hajrázott, mert szorosabb mérkőzésen nyerhetett volna. Legközelebb a BKV Előré- vel találkoznak a Pest me­gyeiek, s ezen a mérkőzésen eldőlhet, hogy dobogóra ke­rül-e a Kossuth KFSE. Az Olimpiai Csarnoktól a Mátráig Az Olimpiai Csarnokban, az atlétikai Budapest bajnoksá­gon Pest megyeiek is rajthoz álltak. A férfiaknál súlylö­késben Kácsor (Gödöllői EAC) 17,24 méteres ered­ménnyel második lett, míg klubtársa, Lendvai a negye­dik helyen végzett (16,14). ★ A birkózók KISZ Kupa versenyén, az ifjúsági máso­dik korcsoport viadalán az ország legjobb szabadfogású versenyzői léplek szőnyegre. Pest megyeiek is indultak. Az abonyi Retkes és Goda a har­madik helyen végzett súlycso­portjában, s ugyancsak bronz­érmet szerzett a Csepel Autó két versenyzője, Kovács és Mihályi is. ★ A Mátrában bonyolították le a vidéki sífutóbajnokságot, amelyen a nagykőrösi gimna­zisták két érmet szereztek. A női felnőttek hatkilométeres távján Molnár második lett, s az ifjúságiak három kilomé­teres viadalán ugyancsak ezüstérmet szerzett a nagykő­rösi Takács.

Next

/
Thumbnails
Contents