Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-14 / 38. szám

1978. FEBRUÁR 14., KEDD 5 Nem kampányfeladat A nők élet- és munkakörülményei Solymáron Solymáron a községi pártbi­zottság tagjainak 44, a párt- végre--ij tóbizottság tagjainak 57, az alapszervezeti párttit­károknak pedig 55 százaléka nő. Számarányuk a legalacso­nyabb a tanácstagok között, mindössze 30 százalék. A Ha­zafias Népfront községi bi­zottságának 37 tagja van, kö­zülük 14-en nők, az elnökség­ben pedig csaknem ugyanany- nyi nőt találunk, mint férfit. Számarányuk a Vöröskereszt­szervezetben a legnagyobb:98 százalék; s hét nőtagja van a szakmaközi bizottságnak. S tegyük hozzá: a községi ta­nács elnökének neve: Kovács Béláné. A gazdasági vezető beosz­tásokban is jóval több a nő, mint hét évvel ezelőtt. 1970- ben még csak két női vezető volt a községben, ma már ha­tan vannak. A PEMt) min­den harmadik osztályvezetője nő; a 35 csoportvezetőből 15, a 49 művezetőből 17, a 136 brigádvezetőből 93 nő. Nagy­jából ugyanilyen a női veze­tők aránya más gazdasági egy­ségeknél is. A nők foglalkoztatásában is jelentős változás következett be a nőpolitikái határozatok megszületése óta eltelt hét év alatt. Szerencsés helyzet, hogy öt olyan vállalat, illetve szö­vetkezet van a községben, amely sok asszonyt és lányt tud alkalmazni. A képzés elsődleges A gazdasági vezetők töre­kednek arra, hogy javítsák a dolgozó nők munkakörül­ményeit. A községben a ha­tározatnak megfelelően fel­számolták a férfiak és a nők bérezése közötti aránytalan­ságokat, vagyis megvalósít­ják az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét. A nők életkörülményeinek javítása érdekében gondoskod­nak a vidéken lakó dolgozók munkába és hazaszállításáról. Vannak, akik családi körül­ményeik miatt szívesebben vállalnak bedolgozói munkát. Erre is van lehetőség: a PE- MÜ 96 bedolgozót foglalkoztat. Ahhoz azonban, hogy a nők­nek a közéletben betöltött szerepe növekedjék, s többen legyenek képesek közülük ér­tékesebb munkára is, a szak- képzettségüket kell növelni. E tekintetben még Solymáron sem kedvező a helyzet. A csa­ládi lekötöttségek miatt még kevés nő tud szakmát tanul­ni, szakmunkás-képesítést sze­rezni. Továbbtanulásukat min­den eszközzel segíti a PEMU- nél 1972 óta működő kihe­lyezett általános iskolai ta­gozat; idejárnak a többi mun­kahelyről is azok, akik el akar­ják végezni a nyolc osztályt. Az elmúlt öt évben 299-en fejezték be Solymáron álta­lános iskolai tanulmányai­kat, köztük 145 nő. A szakmunkásképzésre is nagy figyelmet fordítanak a solymári munkahelyek veze­tői. A PEMÜ kihelyezett szak­munkásképző tanfolyamán eddig 48 nődolgozó szerzett szakképesítést. A gazdasági vezetők minden segítséget megadnak a nők továbbtanu­lásához; a munkaidő-kedvez­ményt és a tanulmányi sza­badságot megkapják, a kiesett munkaidejükre pedig átlag­bért fizetnek. Önkéntességi alapon Szombat éjszaka ma már nem dolgozik egyetlen nő sem a községben. Három mű­szakban csak akkor foglal­koztatnak nőket, ha azok ön­ként vállalkoznak erre. Egészségvédelmük érdeké­ben a nők nem kötelesek húsz kilónál nagyobb súlyokat emelni. Ahol mégis mozgat­ni kell súlyosabb darabokat, oda szállítószalagokat igye­keznek beállítani. Minden munkahelyen kapnak munka-, illetve védőruhát; az álló­munkához magas szárú cipő jár. Egyre kevesebb nő dolgo­zik egészségre ártalmas mun­katerületen; a PEMÜ-ben pe­dig ilyen munkahelyekre már nem is osztanak be nőket. A munkahelyek igyekeznek öl­tözködési és tisztálkodási le­hetőségeket biztosítani. Egyre inkább segítik a köz­ségben a sokgyermekes és egyedülálló anyákat. Szociá­lis helyzetüktől függően töb­ben kapnak havonta 200—300 forintos segélyt, a tanév ele­jén pedig a három- és több- gyermekes családokat 300— 500 forintos segélyben része­sítik. Épül az ABC-áruház Üzemi étkezde minden munkahelyen van. A PEMU- ben még a családtagok étkez­tetésére is adott a lehetőség. A tanács és az üzemek igye­keznek gondoskodni arról is, hogy növekedjen a gyermek- intézmények befogadóképessé­ge. Az elmúlt hét évben ISO új óvodai helyet létesítettek; a 30 személyes bölcsőde azon­ban nem elég, itt a gyerekek­nek csak a felét tudják elhe­lyezni. A nők helyzetének alaku­lásában fontos tényező, a bolt­hálózat és a szolgáltatások. Patyolat-felvevő helyet nyi­tottak és a községben vegy­tisztító kisiparos dolgozik. A Vegyesipari Szövetkezet 1975- ben szolgáltatóházat épített, ebben fodrász, kozmetikus van, s ugyanitt vállalják a háztartási gépek és más elekt­romos készülékek helybeni ja­vítását. Javult a kereskedelem is. Kaphatók a községben kész­BEIVÁROSI VÁLLALAT FELVÉTELRE KERES: — ügyviteltechnikusi szakképzettséggel rendelkező GÉPKEZELŐ ADATRÖGZÍTŐT Jelentkezés telefonon: 185-990, 185-995, 214-es mellék;- gondnokságra, adminisztrátori munkakörbe érettségizett, gépírni tudó, intelligens munkaerőt;- portási munkakörbe ügyfélfogadásra és információadásra alkalmas munkaerőt, nem nyugdíjast. Jelentkezés telefonon: 181-111. 181-961, 61-es mellék;- dokumentáció-szolgáltatási, ügyintézői munkakörbe gépírni tudó, passzív német vagy angol nyelvtudású intelligens munkaerőt. Jelentkezés telefonon: 185-990, 244-es mellék. és félkész-ételek és mély­hűtött áruk. Nagyobb előre­lépés csak ezekben az évek­ben következik majd be; a Nyugat-Pest megyei Kiske­reskedelmi Vállalat terven fe­lül 300 négyzetméter alapte­rületű ABC-áruházat épít. Összehangoltan Az elmúlt években gyer­mekorvost is kapott a község, ezenkívül két körzeti és egy fogorvos látja el a betegeket. A körzeti orvos hetenként, egy szakorvos havonta tart terhestanácsadást, amelyen egy-egy alkalommal 15—20 asszony jelenik meg. Heten­ként egyszer csecsemő- és gyermekvédelmi tanácsadás van, működik a házasság előt­ti és nővédelmi tanácsadó­szolgálat is. A rendelési idők az asszonyok munkabeosztá­sához alkalmazkodnak. Éven­te két-három alkalommal TIT-előadókat hívnak meg Solymárra, akik a nők egész­ségvédelméről tartanak elő­adásokat. A munkahelyeken minde­nütt elérhető az üzemorvos. A PEMÜ-nél főfoglalkozású üzemorvos dolgozik, aki szük­ség esetén táppénzes állo­mányba veszi a betegeket. Ot éve bevezették itt a fogásza­ti szakrendelést is. Az üzem­orvosi rendelőben minden év­ben van rákszűrés. A munkahelyek gondoskod­nak a terhes nők védelmé­ről; a terhesség félidejétől egy műszakban, könnyű mun­kán, munkabérük meghagyá­sával foglalkoztatják a kis­mamákat, de kérésre erre fél­idő előtt is adnak lehetősé­get. t összefoglalva megállapít­ható: a nők helyzete nagy­mértékben változott a köz­ségben az elmúlt hét évben, s további javítása nem kam­pányfeladat Solymáron. A párt-, állami, tömegszerveze­ti és gazdasági szervek együtt­működve segítik a dolgozó nők élet- és munkakörülményeinek javulását H. E. Időközi választások előtt Ismerjük és egyetértünk Százötvenki lene tanácstagot jelölnek Pest megyében Pest megyében 159 választókerület maradt hosszabb- rövidebb ideig tanácstag nélkül. A megüresedett tisztsé­gek betöltésére a Hazafias Népfront bizottságok a leg­rátermettebbeket javasolják alapos megfontolás után a tanácstagi tisztségre. A jelölőgyűléseket február 6 és 18 között bonyolítják le. Ezekben a választókerületekben élők elmondhatják: egyetértenek-e a HNF javaslatával, jelöltjével, avagy nem. Javaslatot tehetnek arra is, hogy kinek a neve kerüljön a szavazólapra. A megüresedett tanácsi választókerületekben pedig március 5-én az idő­közi választásokkor dönthetik el, ki legyen a tanácstag. A tizes körzet döntésre készül Pomázon például 14 ezer választópolgár közül kellett hármat kiválasztani, aki al­kalmas, méltó a tanácstagság­ra. A tízes választókörzetiek a 2-es számú általános isko­la egyik tantermét virágok­kal, üdvözlő feliratokkal, selyemzászlóval tették ünne­pivé a hét végén. A padok­ban a kisdiákok helyett két óráig felnőttek ültek. A je­lölőgyűlés kezdetéig deres ha­jú öregemberek sodorták a pipadohányt,- frissen göndö­rített hajú asszonyok beszél­gettek arról, kit javasol ta­nácstagjuknak a népfront. Kocsondi Antal, a HNF Po- máz nagyközségi bizottságá­nak elnöke köszöntötte a megjelenteket, s ezzel meg­kezdődött a jelölőgyűlés. Dr. Czink József, a nagyközségi tanács vb-titkára tájékoztatta a választópolgárokat arról, hogy a törvényben foglaltak alapján a megyei tanács ha­tározata szerint az idén Pest megyében március 5-én kerül sor a megüresedett tanácsi választókerületekben az idő­közi tanácstagi választásokra. Ennek fontos előzménye a je­lölőgyűlés, amelyen érdemes elmondani a tavalyi feladatok megvalósítását és foglalkozni a jövő teendőivel. Eredménymérleg A jelölőgyűlés résztvevői örömmel hallgatták, hogy a közelmúltban megépült 36 km vízhálózat, 2 km párhu­zamvezeték, két darab ezer köbméteres víztározó, 60 köz­kút és a házi bekötések szá­ma már ezerkétszáz. Ugyan­csak átadták a 12 millió fo­Új típusú kazánok a kis lakások fűtésére Magyar gépészmérnökök ta­lálmánya alapján a tótkomlósi vegyesipari szövetkezet elkészí­tette a kislakások fűtésére szol­gáló, JK típusú melegvizes kis­kazánok prototípusát. Ez a kazántípus úgynevezett memb­ránfalas megoldással készül. Paraméterei jobbak az eddig gyártott olaj- és széntüzelésű kiskazánokénál. Energiaszük­séglete például 10 százalékkal kevesebb, hőkibocsátása vi­szont jóval nagyobb a hagyo­mányos falú kazánokénál. A JK 11-es és 12-es típusok vegyes tüzelésűek, a JK 2-es tí­pus pedig olajfűtésű. A szövet­kezet vezetőinek tájékoztatása szerint ebben az évben mint­egy ötszázat készítenek az új kiskazánokból. A VOLÁN 1. ss. Vállalat B. C. E. kategóriás jogosítvány megszerzésére kiképez gépjárművezetőket Munkahelyek Budapesten és Pest megyében. A vállalat a tanfolyam idejére munkabért fizet és fedezi a tanfolyam költségeit A kiképzés feltételei: büntetlen előélet, S általános iskolai végzettség, betöltött 18. életév. Felvételre jelentkezés: munkanapokon 8—19 óra között a személyzeti vezetőnél az alábbi elmeken: Budapest XIV. Pillangó u. 13/a Budapest XIV., Budapest III.. Budapest IX., Budapest XV., Budapest XIII.. Cegléd, Gödöllő. Mogyoródi u. 32. Zay u 24. Táblás u. 36—28. Bogáncs u 1—3 Hegedűs Gyula u. 45. Külső Körösi út 12035. hrsz. Dózsa György u. 65. Felvilágosítás kérhető továbbá! Budafok. Budaörs. Százhalombatta. Érd. Piltsvörösvár, Szentendre, Kiskunlacháza. Dabas. Nagykörös, Nagykáta, Monor, Abony, Vác. Aszód. Kő virágsor 15—17. Rákóczi út 40. Érőmű u 3. Dlósdl út 3. Fő u. 39. Dózsa György üt I Rákóczi u. 20. Vasút sor Szurdok dűlő 3. Jászberényt út 1. Petőfi u. 1. János u. 2. Deákvári fasor. Pesti út 25. rínt költséggel létesülő szennyvízcsatorna első szaka­szát az átemelő teleppel együtt. Bővült — 1300 folyóméterrel — a vil­lanyhálózat, épült négy transzformátor-állomás, 3 km járda, ezenkívül a negyedik és ötödik társasházépítési ak­ció befejezés előtt áll. Az idén a 20 millió forint fejlesztési alapból tovább kell folytatni a község kommunális ellátá­sát, utak, hidak, járdák építé­sét, az új községközpont ren­dezését, a többszintes telep­szerű lakásépítkezéseket, szor­galmazni az ifjúsági ház kivi­telezését és társadalmi mun­kával segíteni a 8 tantermes és tomatermes iskola kivitele­zését. A közeljövőben tehát nagy és jelentős fejlődés előtt áll Pomáz. A közérdekű fel­adatok megvalósításában fo­kozott közreműködésre lesz szükség a lakosság és a ta­nácstagok részéről. Apáról fiúra A beszámolót követően Ba­logh Sándorné, a népfront he­lyi bizottságának titkára, ja­vaslatot tett a 10-es választó- kerület jelöltjére. Bemutatta Szeifert Lajost, akit, mint ké­sőbbi felszólalásokból kide­rült, a választópolgárok nagy többsége jól ismert. A 35 éves fiatalember a Hazai Fésűsfo­nó és Szövőgyár pomázi gyár­egységében hegesztő. A gyár 1-es számú alapszervezetének párttitkára, munkásőr, a tár­sadalmi munkák egyik élen­járója. A tanácsi munkákról édesapjától sokat hallott, hi­szen az idősebb Szeifert 25 évig volt a nagyközségi ta­nács dolgozója. Dr. Bódi Imre a szűkszavú életrajzi adatokon kívül el­mondotta, hogy sokszor be­szélgetett Szeifert Lajoáteal, és mint ügyszerető, becsületes munkásembert ismerte meg. Törődik a község gondjaival és egyre jobban érdeklik a fejlesztések és azok megvaló­sítása. Vincze Miklósné lakás­gondjáról, Márics Viktor Kresz-táblák elhelyezéséről beszélt a jelölőgyűlésen. Töb­ben javasolták az iskola előt­ti buszmegálló messzebbre helyezését, hogy ne forduljon elő több gyermekbaleset! Ugyanebből az okból Rajcsá- nyi Mihály javasolta Papp Lászlóval egyetemben, hogy a faluvégi kis hídnál gyalogjá­rót létesítsenek, mert most a gyerekek és felnőttek kényte­lenek a járművek között köz­lekedni. Reális tervek A választópolgárok Szeife"* Józsefet egyhangúan jelölte tanácstagnak. A gyűlés úté megkérdeztük, mivel kezd munkáját megválasztása ese­tén. — Ugyan Pomázon szület­tem, mégis azt mondom, hogy alaposan meg akarom ismém a leendő körzetemet, az ott élőket. Jó közvetítőjük aka­rok lenni a tanácsüléseken. Az Orgona utca lakói örülné­nek, ha felállítanák az utca: vízcsapokat, mert jelenleg a Diófa és Fűzfa utcába járnak vízért. Az útépítés megszer­vezése is az egyik fontos fel­adatom lesz. Nem vagyok az ígérgetések híve, de a tőlem telhetőt becsülettel és öröm­mel megteszem. Udvardi Gyöngyi Elemek, fregoSilakásokhoz Üj perlittermékeket fejlesz­tett ki a Könnyűbeton- és Szi­getelőanyagipari Vállalat. A kísérleti üzemben már gyártják azokat a válaszfallapokat, ame­lyeknek segítségével a ter­vezők és az új lakásokba köl­tözők régi vágya valósulhat meg. Ezeket a válaszfallapokat ugyanis akár házilag is szerel­hetik, mozgathatják a család változó igényeinek megfelelően. A válaszfalak rendeltetésüknek megfelelően különböző kötő­anyagokkal — gipsszel «cement­tel és műanyagokkal — készül­hetnek. Megkezdték a perlitva- kolat gyakorlati kipróbálását is. Ez könnyű, jól szigetel, géppel felhordható a falfelületekre. A hőszigetelő perlit a harmadik újdonság. A sajátos összetételű anyag az ezer Celsius-fokos hőmérsékletnek is ellenáll. Kóstolja meg a vitamindús kubai lénarancsot! Pest-Komárom-Nógrád megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykeres­kedelmi Vállalat i

Next

/
Thumbnails
Contents