Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-14 / 38. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST, MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM, 38. szám Ára 80 fillér 1978. FEBRUAR 14., KEDD Kutat vtizedek óta a tréfás fjj öngúny fekiáltása volt a gépipari kutatásokkal foglalkozók körében: megoldottam a kanyarfúrást. Annak közlése volt ez egy-egy kutatási vagy kísérleti szakasz végén, hogy az illető nem jutott semmire, a megoldhatatlant „oldotta meg”, ugyanis görbe tengelyű furat készítése — az eddig ismert gépgyártási eszközökkel — lehetetlen. A tréfa a múlté, a lehetetlenhez hozzá kell tennünk a múlt idő jelzését, a voltot. Beszélgető- partnerem a Szerszámgépipari Művek Fejlesztő Intézetében ugyanis mutatja a külföldi szakfolyóiratot, s fordítja az angol szöveget, miszerint egy amerikai cég, az Aircraft Engine Group megoldotta a kanyarfúrást A villamos, a vegyi és a hagyományos mechanikai megmunkálás kombinációjával kialakított eljárás módot ad kúpos- és görbetengelyű furatok készítésére, s 1:150 átmérő-hosszirányú üregek is nagy pontossággal létrehozhatók azzal. Íme a tudomány, mondom én a laikusok áhita- tosságával, íme a kutatási bátorság, mondja ő, a hoz- zértők racionalitásával. S persze, neki van igaza. Az eljárás ugyanis nem akkora műszaki szenzáció, mint amekkora kutatói bátorság kellett ahhoz, hogy az ösz- szes járt utat elhagyva, teljesen új irányban keressék a megoldást. Ez, a bátorság, az új irányok rejtett kockázatvállalása lenne a kutatási eredmények forrása? Igen, ez is elengedhetetlen hozzá. S tény, hogy nem bővelkedünk benne, a kutatás környezete — országosan — sokkal inkább kedvez a kutat gatásnak, a valami cseppecskét fölmutatásnak, mint a jól szervezett, koncentrált, a nagy műszaki eredményeket átlagosnál nagyobb figyelemben és támogatásban részesítő gyakorlatnak. ™ ehogy a hamari ítélllj kezés vádja érje az újságírót, nem a saját szerény tapasztalatait duzzasztotta fel az általánosítás habszifonjával, hanem a kormány tudomány- politikai bizottsága titkárának megállapításaira támaszkodott. A Minisztertanács ugyanis január 12—i ülésén határozatot hozott a tudománypolitika időszerű feladatairól, s ebben az állásfoglalásban — örvendetesen — sok olyasmi olvasható, amiről a szakma régóta beszél, amit feszültségként valamennyi tudományág kutatói hosszú ideje éreznek. A kiindulópontnál, a halásztelki fejlesztő intézetnél maradva: régi gondjuk a kutatások szervezettsége a más kutatóhelyekkel elengedhetetlen koordináció, s az szintén, hogy sok helyen csak egy vállalati kutatóhelyként kezelték, kezelik őket. Csipetnyi ez az ellentmondásokból és gondokból, s mert a megyében jelentős a kutatási tevékenység — az agrártudományi egyetem tanszékein éppúgy, mint az Állattenyésztési Kutatóintézetben s a Forte Fotokémiai Iparnál, hogy érzékeltessük a lánc hosz- szát —, a kormányhatározatot sokan fogadták nagy érdeklődéssel. A MezőgazAT dasági Gépkísérüeti Intézetben — egyebek mellett — például igazolva látják azokat az erőfeszítéseiket, melyek a tudományos eredmények minél gyorsabb gyakorlati alkalmazására irányultak, s .ennek jegyében attól sem riadtak visz- sza, hogy gépkezelők tanfolyamait rendezzék meg, bemutatók sorozatát tartsák. Holott ugye, aligha kötelme az ilyesmi egy tudományos intézetnek. S persze, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemnek sem kötelme, hogy mezőgazda- sági üzemek sorával alakítson ki rendszeres — együttműködési megállapodásokkal alátámasztott — kapcsolatokat, s az sem sorolható a vállalati természetes teendők közé, hogy a Lenfonó és Szövőipari Vállalat kutatóhelyet szervezzen a rosfclentermesztés hátországaként. indez nem kötelességek teljesítése, hanem — s itt a magyarázat — a hosszú távú érdekeltség fölismerése. A kutatgratós, mint alibitevékenység, a kutatás, mint a termelőágazatok holnapjának nélkülözhetetlen alapja, olyan távol van egymástól, amekkora a különbség a kézifúró meg az eszmefuttatásunk elején említett elektromos, kombinált fúrási technológia között. Azaz minőségi a különbség, s a Minisztertanács január 12-i ülésének határozata a kutatások minősége. hatékonysága, s ami ettől elválaszthatatlan, szelektivitása számára kizárólagos elsőbbséget jelöl meg. Ez az elsőbbség gyakorlati intézkedések sorozatához kötődik, s ezért remélhetően nem marad papíron. Korábban ugyanis, bármennyire jelentős tényező az országos távlati tudományos kutatási terv létezése, sok helyes elképzelés maradt elképzelés. Ezért most bizakodásra ad okot az olyasfajta feladat-meghatározás, mint a jelentős kutatási tevékenységet folytató vállalatoknál — illetve a termelésüket folyamatos műszaki megújulással fönntartó cégeknél — középtávú kutatási-fejlesztési terv készítése, s a kutatás-tervezésbe való bevonása a gyakorlati hasznosítóknak, azaz a termelőhelyeknek, a termelőhelyi kutatórészlegeknek. Az előzőekhez hasonló fontosságot tulajdoníthatunk a kormányhatározat azon részeinek, melyek a pénzügyi mechanizmus és a kutatási tevékenység jobb összhangját, a műszaki fejlesztési alapok központosított hányadának célszerűbb fölhasználását szorgalmazzák. A megyében a kutatásokkal — a kutatásokkal is — és a kísérletekkel foglalkozók száma meghaladja a tízezret, s számszerű súlyuknál sokkal nagyobb tevékenységük jelentősége, a mit kutatni mellett annak fokozatos előtérbe kerülése, hogyan kutatnak. Mert hiszen — végleges példáért nyúlva — az űrhajók hővédő pajzsának kutatásában, kikísérletezésében részt vett egy háztartási eszközöket előállító cég is. Ma a fél világot elárasztja különleges, az égéstechnikát forradalmasító tűzhelyeivel. Mészáros Ottó Mától KGST-vb Moszkvában ma, kedden nyílik meg a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 84. ülésszaka, amelyre hétfőn a szovjet fővárosba érkezett Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes. Az ülésre hétfőn Moszkvába érkeztek a tagországok miniszterelnök-helyettesei. A tanácskozáson Bulgáriát Andrej Lukanov, Csehszlovákiát Rudolf Rohlicek, Kubát Flavio Bravo Pardo, Lengyelországot Franciszek Kaim, Mongóliát Mialavin Peldzse, az NDK-t Gerhard Weiss, Romániát Mi- hai Marinescu, Jugoszláviát pedig Szlobodan Gligorievtcs, a szövetségi végrehajtó tanács (kormány) tagja képviseli. A vendégeket Konsztantyin Katusev, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára és más hivatalos személyiségek fogadták. Michael Manley Budapesten Megkezdődtek a magyar-jamaikai kormányfői tárgyalások Michael Manley jamaikai miniszterelnököt a Ferihegyi repülőtéren Lázár György fogadta. Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására hétfőn hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Michael Manley, Jamaika miniszterelnöke. Kíséretében van Derrick Heaven külügyminiszter-helyettes, Gordon Wells miniszterhelyettes, a miniszter- elnöki hivatal vezetője és Benjamin Clare, Jamaika budapesti nagykövete, aki a magyar fővárosban csatlakozott a delegációhoz. Jamaika miniszterelnökét és kíséretét ünnepélyesen fogadták a jamaiakai és magyar zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren, amelynek főépülete előtt díszegység sorakozott fel csapatzászlóval. Megjelent Lázár György, Púja Frigyes külügyminiszter, Simon Pál nehézipari miniszter, Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár, Várko- nyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, 8 Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője, Nagy Lajos, hazánk jamaikai nagykövete, s a politikai, a gazdasági, a kulturális és a társadalmi élet több más vezető személyisége. A repülőgépből kilépő vendégeket Lázár György baráti kézfogással üdvözölte. (Folytatás a 2. oldalon) Tavaszvárás a háztájiban Mit ígér az AGROKER és a PIK? Mit kínálnak partnereiknek, a kiskereskedelmi vállalatoknak és szövetkezeteknek — kérdeztük Polgár Istvántól, a Pest—Nógrád—Komárom megyei AGROKER igazgató- helyettesétől. — A háztáji gazdaságok számára a kiskereskedelemnek tavaly 35,2 százalékkal több árut adtunk át, mint 1976-ban. Különösen gyorsan nőtt a kereslet műtrágyák iránt, egyetlen esztendő leforgása alatt 61 százalékkal emelkedett forgalmuk, a növényvédő szerekből viszont meglepően alacsony, 1,3 százalékos a fejlődés. Az idén elsősorban a növényvédő szerek forgalmát kívánjuk fokozni, ezért tanfolyamot szerveztünk a mérgekkel, vegyszerekkel foglalkozó eladóknak. Tegnap, hétfőn, 45 Pest megyei kereskedő kezdte meg az egyhetes tanulást Ráckevén. Az igazgatóhelyettes a továbbiakban elmondta, hogy tavaly jobb volt a háztáji gazdaságok ellátása, mint a megelőző években, akadtak azonban hiánycikkek is. — A fóliatakarók iránti kereslet körülbelül 30 százalékkal szárnyalta túl kínálati lehetőségeinket. Az idén nem lesz gond, legalább 50—60 százalékkal több fóliát értékesítünk, mint tavaly. Ehhez már megérkeztek az első importszállítmányok, a második félévben pedig a hazai fóliagyártás is bővül. Időszakos fóliasátor-hiányra mégis lehet számítani, mert sok helyen rosszul mérték fel ősszel az igényeket és keveset rendeltek. A nagykátai járásban például a tóalmási termelő- szövetkezet tagjainak 3,5 tonnányit szállítottunk ebbe az egy gazdaságba. Nagy választékban lehetett kapni tavaly kézi működtetésű permetezőket, darálókat, préseket, meghaladta viszont a kereslet a motoros gépek kínálatát. Hazai gyártás egyelőre nincs, sőt más szocialista országokból sem tudjuk beszerezni, csak tőkés importból juttathatunk a szakcsoportoknak, kertbarátköröknek, kertészeti társulásoknak. Benzinmotoros fűnyírót is kínálunk, tavaly egyáltalán nem lehetett kapni. Mezőgazdasági gépekből 20—25 százalékkal többet hozunk forgalomba, ezen belül a választékot is bővítjük. Először vásárolunk az olaszoktól 10 lóerős kis- kerti gépet, amely nemcsak kapálásra, hanem egyéb műveletekre is alkalmas. A nagyüzemi gazdaságok és a kereskedelem útján jutnak el a mezőgazdasági kisgépek, ezek alkatrészei, a műtrágyák és növényvédő szerek, mezőgazdasági textíliák és fóliák a háztáji gazdaságokba. A megyei pártbizottság és a tanács felhívta a gazdaságok háztáji agronómu- sainak figyelmét, hogy nyújtsanak segítséget ezen eszközök beszerzéséhez a gazdáknak. Ennek eredményeként például a Sasadnál, a Tárnok-Sóskúti Tsz-nél, az Óbuda Tsz-nél, a Bugyi községbeli Tessedik Sámuel Tsz-nél központilag vásárolják meg a szükséges anyagokat, és eszközöket, sőt szerződést kötnek a termény felvásárlására is. A ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Tsz a háztáji parcellák közelében tanyát alakította át gazdabolttá. Orsi Ferenc, a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója arról számolt be, hogy 3 millió forint értékű műtrágya (szuperfoszfát, pétisó és kombinált keverék) van már az üzletekben 2—5 kilogrammos zsákokba csomagolva. A szakemberek véleménye szerint ez elegendő lesz a kora tavaszi munkákhoz. A rügyfaka- dás előtti permetezéshez kétféle szert is ajánlani tudnak. Kerti magvakból bő a választék, szám szerint 40 különböző tasakot kínálnak, ezen belül 4-féle borsót, 3-féle retket és így tovább. Kerti szerszámok, gereblye, lapát, kasza töhb méretben kapható, mérsékeli viszont a kínálat ásóból. Jugoszláv import ásókat rendeltek, megérkezésüket várják. Másfél millió forint értékű kerti szerszámot szállítottak, illetve szállítanak a tavaszi munkák megkezdéséig a boltokba. Motoros kapákból 180-at rendeltek az első negyedévre, olasz kisgépeket is forgalomba hoznak, háti permetezőkből négyfélét kínálnak, s ezzel minden igényt kielégítenek. A motoros permetezőket a napokban kapják meg az üzletek. Czibor Valéria A főváros felszabadulásának évfordulóján Koszorúzósi ünnepségek Budapest felszabadulásának 33. évfordulója alkalmából hétfőn koszorúzási ünnepség volt a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél. Az emlékmű talapzata előtt a fegyveres erők tagjai álltak díszőrséget, a zenekar eljátszotta a magyar és a szovjet himnuszt. Ezt követően a szovjet hősök emlékművénél elsőként az MSZMP Budapesti Bizottsága nevében Katona Imre, a Központi Bizottság tagja, a budapesti pártbizottság első titkára és Szabó Piroska, a budapesti pártbizottság tagja helyezték el a kegyelet és a megemlékezés koszorúját. A Fővárosi Tanács nevében Szépvölgyi Zoltán, a tanács elnöke, Csehik Ferencné, elnökhelyettes és Zathureczky Tibor, a tanács pártbizottságának első titkára helyezett el koszorút. A Szovjetunió budapesti nagykövetsége nevében Vlagyimir Pavlov nagykövet, Fe- liksz Bogdanov követtanácsos, és Vlagyimir Zotov alezredes, a katonai és légügyi attasé helyettese koszorúztak. Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport katonai tanácsa nevében Alek- szej Zajcev altábornagy, Vlagyimir Burdof vezérőrnagy és Anatolij Borszuk vezérőrnagy helyezett el koszorút. Ezután elhelyezték a hála és a kegyelet virágait a főváros dolgozóinak és ifjúságának képviselői is, majd a koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. Az évforduló alkalmából hétfőn koszorúzási ünnepséget rendeztek a Budai önkéntes Ezred vérmezői emlékművénél is. Az ünnepség a Déli-pályaudvar utascsarnokában elhelyezett emlékműnél folytatódott, itt a pályaudvar környékén vívták emlékezetes csatájukat a szovjet katonák oldalán az ezred önkéntesei. A belkereskedelem és Pest megye vezetőinek megbeszélése Javultak Pest megye lakosságának vásárlási feltételei az V. ötéves terv eddig eltelt időszakában. Az üzlethálózat alapterülete a tervezettnél gyorsabban, 23 ezer 800 négyzetméterrel nőtt. A kiskereskedelmi forgalom az 1975. évihez viszonyítva 16,9 százalékkal, a vendéglátásé 20,5 százalékkal emelkedett. Ez utóbbinál kedvező, hogy az étel- és üdítőital-forgalom fejlődése dinamikusabb, mint a szeszes italé. A lakosság ellátásából jelentős részt vállaltak a megye fogyasztási és értékesítési szövetkezetei. A fejlesztési törekvések ellenére a kereskedelem ellátottsága elmarad az országos átlagtól — állapították meg egyebek között hétfői tervegyeztető tanácskozásukon a Belkereskedelmi Minisztérium és Pest megye vezetői. A megye vállalatai és szövetkezetei az idén a kiskereskedelmi forgalom 9 százalékos növelését tervezik. Felkészültek arra is, hogy a központi árualapokat helyi forrásokból egészítik ki. Az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat például szövetkezetektől szerez be olyan cikkeket, amelyek a nagykereskedelemben nem kaphatók, egyes hiánycikkekre kisiparosokkail is termelési szerződést köt. A fogyasztási szövetkezetek már a múlt év végén megállapodtak a budaörsi Texelektro Szövetkezettel, ahonnan kötöttárukat, női és gyermek konfekcióárukat szereznek be. A Solymári Vegyesipari Szövetkezet bőrdíszműt szállít a boltokba. Három ÁFÉSZ — a ceglédi, a gödöllői és a nagykátai — megszervezte kisboltjaiban a tartós fogyasztási cikkek minta utáni értékesítését. A kiskereskedelmi hálózat alapterület-növekedése 1978- ban mintegy 10 ezer 800 négyzetméter lesz, egyebek között Dabason 1160, Veresegyházon 600, Dunakeszin 520 négyzet- méter alapterületű ABC-t adnak át rendeltetésének. A megye 14 ruházati, illetve iparcikkboltját önkiszolgáló rendszerűvé alakítják át, jelentős összeget fordítanak a hűtőgépek beszerzésére és más vendéglátóipari berendezésekre. A megye és a belkereskedelem vezetőinek tervegyeztető tanácskozását Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Lakatos Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese és Juhár Zoltán belkereskedelmi államtitkár vezette. KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta dr. Randé Jenőt, hazánknak az Osztrák Köztársaságban akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. Hamburger Lászlót, a Magyar Népköztársaság bonná nagykövetét Walter Scheel, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke és Helmut Schmidt szövetségi kancellár hétfőn a nyugatnémet fővárosban búcsúlátogatáson fogadta.