Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
Szántó Péter: Szilveszteri új életem December 26. Ügyszólván itt a szilveszter. Azt hiszem, a televíziót fogom nézni. Oldalról, mert elölről már sokat néztem, de nem láttam semmit, mivel a karácsonyfa épp a készülék előtt áll. Vettem ugyanis egy karácsonyfatartó vaslábat, olyant, amelyet két részből kell összeilleszteni, aztán három csavarral megszorítani, végül beleerőltetni a fenyőfát, egy újabb csavarral megszorítani... Ekkor aztán ösz- szedől az egész. Most úgy oldottam meg, hogy a fenyőfát nekitámasztottam a tévékészüléknek, acélsodronnyal odakötöztem részint az ablakhoz, részint a csillárhoz, részint pedig az ajtó kilincséhez. Ennek következtében karácsony óta nem tudok szellőztetni, mivel, ha kinyitom az ablakot, a fenyőfa nekiesik a tévének, és a kép futni kezd. Nem tudom felkapcsolni a villanyt sem, mert ilyenkor furcsamód a karácsonyfa világítani kezd, s ezt nem veszem a lelkem- re. Az ajtót meg egyáltalán nem tudom kinyitni, mert akkor az acélsodrony megrántja a másikat, és kitörik az ablak. Kicsit már éhes vagyok. Elhatároztam, hogy jövőre barkácsolni fogok, magam készítem el a karácsonyfa lábát. Egyszóval: jövőre új életet kezdek! December 27. Valamelyest most jobb, mert a szomszédék házmestere ma reggel bedobta a szokásos hat féldecijét, meg a mi két ablakunkat. Levegő már van. Ronda dolog ez az iszákosság. Itt van például Gergő, ő még a sebbenzint is megisz- sza. Múltkor is találkoztam vele. undorítóan négykézláb mászott a járdán. Hát nem összeütöttük a fejünket? Egyszóval januártól abbahagyom az ivást. Pontosabban, csak vizet iszom. Igen, jövőre új életet kezdek! December 28. Kedves arám hazament a mamához. Az ügynek története van. Kicsit összekülönböztünk. — Na megállj, majd kapsz! — mondta szelíden mosolyogva. Ettől be kellett gipszelni a bal karomat. Viszont neki úgyis lyukas volt a bal felső szemfoga. Így esett, hogy elutazott. Lehetséges, hogy visszajön szilveszterre, bár nem valószínű, hogy be tud jönni, mert az acélsodrony erősen tartja az ajtót. Igaz, ahogy elnézem a gipszelt karomat, elképzelhető, hogy arám mégiscsak kinyitja az ajtót. Ebből egy a tanulság: jövőre nem vitatkozom vele. Mindig neki lesz igaza, valahányszor nekem lesz igazam. Egyszóval: jövőre új életet kezdek! December 29. Tulajdonképpen fogorvoshoz kellene mennem, mert annyira fáj a fogam, hogy szép lassan leeszem a maltert a falról. Fájdalmam csillapítására most épp a fejem ütöm a szekrény sarkához. Hatásos, mert ettől a fejem any- nyira elkezd fájni, hogy nem érzem a fogamat. Mi tagadás, kicsit félek az orvostól. A múltkori foghúzásnál két injekciót kaptam, mégis úgy üvöltöttem, mint akinek a fogát húzzák. A végén kiderült, hogy a két injekció tévedésből nem fájdalom- csillapító, hanem idegnyugtató volt. — Na, azért nem fájt annyira, ugye? — kérdezte a doktornő. Nem a fenét, viszont nem idegeskedtem. A nyugtató miatt. Mindegy. Ha jövőre nem áll el a fogfájásom, elmegyek az orvoshoz. (Esetleg.) És eztán mindig! Bizony, mert jövőre új életet kezdek! December 30. Ha arám mégis hazajönne, megoldódna minden gond, mert bejövét kiszakítaná az ajtót, és akkor kimehetnék reggelit venni! Természetesen arám számos gondot is okozna Például nem maradhatnék itthon szilveszterkor, el kéné menni valami jó helyre. És táncolni is kellene! Igen. A tánciskolában partner? nőm két fejjel magasabb volt nálam, és én a dús keblei közül tekingettem a világra. Bevallom, elsősorban nem a tánctanárt figyeltem. Ja igen: kandalló volt, mindig ott kezdtük a táncot. No mármost: a mai mulatókban jobbára központi fűtés van, mi lesz, ha kandalló nélkül nem tudom elkezdeni? Egy táncot tudok, sejtelmem sincs, mi a neve, de kockás padlón tanultam. Bár lehet, hogy nem tánc volt, hanem sakk, mivel mindig lóugrásban lépek. Jövőre megtanulok táncolni, mert új életet kezdek! December 31. Meg vagyok mentve! Rájöttem, hogy ha kidobom a fenyőfát, akkor nyugodtan kinyithatom az ajtót, és hozhatok ennivalót. Hát igen, logikusabbnak kell lenni. Hiába, így szilveszterkor látja az ember, mit kell másképp csinálnia. Ahogy mondtam: jövőre barkácsolni fogok, nem iszom, nem bántom arámat, megyek fogorvoshoz, megtanulok táncolni, logiku- sabb leszek. Egyszóval új életet kezdek! Január 1. Hát szervusz, új év! Ne gondold, hogy most már nem váltom be a szavam! Minden úgy lesz, ahogy mondtam: jövőre új életet kezdek! Tél Gáborjáni Szabó Kálmán metszete GROTESZK Gyulai Líviusz: Velence ' " ........................................................................* ’ ’' Edward Lutczyn: M i a groteszk? — Esztétikai minőség. Alig. ha elégíti kj azonban ez a válasz az olvasót, a múzeum- és színházlátogatót. Bontsuk tehát ki ezt a túlságosan tömör lexikon-címet. Kezdjük azzal, hogy a szépség, a rútság, a komikum, a tragikum is esztétikai minőség. A groteszk ezek közötr, valahol a rútság es a komikum által körülhatárolt és befolyásolt területen található. A groteszkben mindenképoen szerepet játszik valami komikus elem. A másik, s nem kevésbé fontos összetevője viszont a rút, a visszataszító, az ijesztő, a félelemkeltő, a borzalmas, a fantasztikusan rémületes, a visszataszítóan torz motívum valamely minősége, fokozata, külön-külön vagy együtt — a komikum társaságában. A groteszk jelző tehát valamely heterogén tulajdonságot fejez ki, amelynek sajátossága, hogy a nevetségesség és a borzalmasság szélesőségét foglalja magába. Akár az egyik, akár a másik hiányzik is belőle, a groteszk megszűnik groteszk lenni. Honnan ered a „groteszk” szó, kifejezés, fogalom? Olykor e kérdésben is ellentmondanak egymásnak a lexikonok, tudós kutatók. Maga a groteszk jelenség szinte egyidős az emberiséggel. A tasszili sziklafestményeken a mai ember éppen úgy fölfedez groteszknek minősitneó ábrázolatokat, mint Holbein, Hyero- nymus Bosch vagy Salvador Dali képein. Tény azonban, a jelenség groteszk megnevezése, minősítése későbbi keletű, csak reneszánszkorabeli. A grottesoo megnevezés az olasz grotta (barlang, földalatti üreg) szóból származik. A XV. században találták meg a föld alatt, betemetve a Domus Aurea maradványait, amelynek falait freskók díszítették. A Dóinus Aureát Néró kezdte építtetni s Fabullus festett falaira freskódíszeket, amelyeket aztán a XV. század pompakedvelő embere elé tártak az ásatások. Ezeknek a Fabullus féle díszítéseknek a hatására alakítottak ki a reneszánsz művészek is faldíszítő elemeket, amelyeket grotes- coknak neveztek eL Nyilván azért asszociáltak a grotte szóra, mert a föld alól, barlangszerű üregiekből kerültek napvilágra. A Vatikán loggiájában Raffael festett ilyen groteszk díszeket, és még sokan mások. Ezeknek a reneszánszkori díszítményeknek volt közös és sajátos hatásuk; bizonyos .groteszk” benyomást keltettek. A groteszk minősítés átkerült az irodalomba és a zene- művészetbe is, itt is használják. Persze olyan esztéták is akadtak, akik elutasították a groteszk jelenséget, nem tartották művészi értékű, esztétikai megnyilvánulásnak. A romantika legnagyobbjai azonban, híven irányzatuk szelleméhez, a művészet egyik legfontosabb sajátosságának tartották. (E. T. A. Hoffmann, Victor Hugo.) A romantika nagy korszaka után, a groteszk a huszadik századi művészetben is fontos szerepet játszik. Ezek a groteszk művek kifejezhettek csalódott, kiábrándult, hiteszegett, morbid, cinikus, vagy kétségektől gyötört, a valóságot nevetségesnek találó, a jövőt borzalmasnak sejtető életérzéseket is (Karinthy Frigyes, Franz Kafka, Ionesco, Dürrenmatt). A groteszk valóságlátás és megjelenitésmód azonban nem szükségszerűen reménytelen, kétségbeesett, vagy morbid lé. lekállapot sajátja napjainkban sem. Csak néhány magyar írót említve: Örkény István, Hubay Miklós, Páskándi Géza írói felelőtlenségnek tartaná, ha korunk démonian fenyegető jelenségeit tiszta komikumban oldaná föl, a baljós figyelmeztetés sötétebb tónusai nélkül. A modem kor bonyolult ellentmondásosságát igyekezett a művészet a groteszk összetettségével kifejezni. A groteszk szó tartalma, jelzői élelmezése tehát változott, módosult az idők folyamán. Olyannyira, hogy néha az az érzésünk, egy-egy esetben már nem is groteszk jelenséggel állunk szemben, hanem valami egészen mással, csak éppen még nem találtuk meg rá a megfelelő kifejezést. Döntsön az olvasó, legyen segítségére ez a néhány vers, próza és illusztráció. A boszorkán/ 1. A falu utolsó boszorkányát — a szépséges Leoká- diát — az elmúlt héten égettük meg. 2. A falu szélén az erdő mellett lakott, amerre mostanában nagyon furcsa dolgok történtek. 3. Az emberek beszélték, hogy maga a Lucifer látogatja éjjelenként. 4. ...és hogy éjfélkor kimegy a mezőre mérges gyökereket szedni. 5. ... ezekből aztán varázsitalokat főz. 6. a gyerekeket megveri a szemével 7.. a teheneknek elapasztja a tejét 8. Tanúk voltak ... — Saját szememmel láttam! Még a saját tehene tejét is elapasztotta. 9. Ennek fele sem tréfa! Egyik nap meglestük őt a bíróval az istállóban. Ha mindez igaz, máglyán égetjük el a boszorkányt! 10. Cs az emberek igazat beszéltek! Jerzy Ofierski: Nem hagyom magam Borzasztó fejfájásra ébredtem. Nem. Nem ébredtem. Ébresztettek. Az izgalom. Meg az ébresztőóra. „Slava” — szovjet gyártmány. Fantasztikus szerkezet Egy hónapon keresztül ébresztett, de nem csak engem, hanem Earl’s Court minden lakóját is. Ma utoljára ébredtem ebben a városban. Végre hazautazom. Csak ez a fejfájás ne lenne. Szinte elviselhetetlen. Persze, az időjárás. Mit várhat az ember Londontól? Köd, párás levegő. Gondolkoztam, mi árthatott meg az előző esti vacsorából? Az italok frissek voltak. A pincér az asztalnál nyitotta ki az üvegeket. Talán a sósmogyoró? Tényleg! Én, hülye, milyen mohón bezabáltam egy egész csomaggal. Tehát mogyorómérgezés. Súlyosabbra is fordulhat. Rögtön bevettem két tablettát. A kereszttel jelölt gyógyszerek közül. Ez a legjobb tabletta a világon. Lengyel. De mivel vegyem be! Semmi italom nem volt, lenyeltem szárazon. Talán megértő lesz, hogy most Londonban vagyunk, és így is hatni fog. Már csak a reptérre kell kimenni. De a szoba kulcsát szorosan kell tartani a kezemben. Ha kicsúszik a kezemből — vége. Nem bírom felemelni. Ügy érzem, mintha az agyam a fülemen keresztül jönne ki. De erősen fogom. Odaadtam a kulcsot a portásnak. A hotel előtt már várt a taxi. És a kollégáim. Ök már régebben. Indulás előtt kihajítottam egy pénzdarabot a kocsi ablakán. Azért, hogy visszatérjek ide, és, hogy szerencsét hozzon. És tényleg! Szerencsém volt. A portás még utolért minket a bőröndömmel a kezében, amit a szállodaszobában felejtettem. Becsületes emberek ezek az angolok. Igaz, hogy ez az angol éppen lengyel volt, aki a háború után vándorolt ki a szigetre. Ráadásul még azt a pénzdarabot is visszaadta, amit az ablakon hajítottam ki. Nem akarta, hogy visszatérjek? A repülőtér Londonban elég nagy, és mielőtt a bőröndömet feladtam volna, a gyógyszer hatni kezdett. De még nem százszázalékosan. Vagyis a fejem már kevésbé fájt. de kezdett kifejlődni a gyomorégésem. Gondoltam magamban: szeretem Angliát. Azért, mert olyan messze van Lengyelországtól. Ha otthon lennék valahol kiküldetésben, két perc múlva ott állnék a feleségem előtt. Még a gondolatra is megborsódzott a hátam. De így — még előttem van a csatorna, és legalább kétórai repülés. Amikor fáj a fejem, és két órám van a feleségemmel való találkozásig, mindig elérzé- kenyülök. — Édes drágaságom — gondoltam magamban —, már biztosan készülődsz a reptérre. Telefonálsz taxiért, én meg itt ülök. Messze Tőled. És még előttem a repülés. Két hosszú óra. Még, ha át lehetne aludni ezt az időt! Viharokon és szeleken át repülök Hozzád, én édes Krusinkám. És, ha lezuhanunk? Ha szerencsétlenség történik? Borzasztó — gondoltam magamban. A holttestek azonosítása közben kimutathatják a véremben az alkoholt. Biztos nagyon ideges vagy, drága Krusinkám. Segítenem kell Neked. — Körülnéztem a teremben. Megvan. Rögtön észrevettem. Life insurance. Élet- biztosítási ügynök. Érted csinálom — kiáltotta mámorosán a lelkem —, gazdag leszel a halálom után! Megbocsátod azt a kis alkoholt a véremben. Egy fontot fizettem. Egy egész fontot! A feleségem viszont negyvenezer font kártérítést kap. Szép kis összegecske. Kitöltöttem az űrlapot, és egy borítékban beledobtam a postaládába. A Tiéd drágaságom! Ha én nem is fogok élni, de Te nem ismered meg a szegénységet! Repülünk. A kollégák mindenfélét összevásároltak, de, hogy valamelyiknek eszébe jutna a felesége! Kár a szóért. Teljesen kiment a fejükből. A szél felerősödött, a motor érezhetően lelassult. Az én Krusinkám pedig valószínű felveszi a kétszáznegyvenezer márkát. Szépen megtollasodik a drága. — De nagy marha vagyok! — gondoltam —, minek kötöttem azt a biztosítást? Tegyük fel, lezuhan a gép. A pénzt rögtön megkapja. És akkor ml van? Egy-két évet biztosan kihúz. Kru- sinka ad a külsőségekre. Még majd feketében is jár. Tudja, hogy jól áll neki a fekete. És aztán? Ha-ha-ha! Talán Andrzej? Biztos, hogy ő — gondoltam —, ő lesz az első. Disznó. A ház barátja. Elvált, kulturált, és, ha őszinte akarok lenni... elég jóképű. A feleségem szereti őt, meg a gyerekek is szeretik. — A fene egye meg — gondoltam —, én itt feláldozom magam, aztán három év múlva nem lesz, aki egy szál gyertyát elégetne a síromon halottak napján. A gép teste hirtelen billegni kezdett. Kigyulladt a lámpa. „Bekapcsolni a biztosítóöveket, kérjük abbahagyni a dohányzást!” A szomszédomnak, Karolnak verítékezett a homloka. Mennyi lehet ennek a Karolnak a betétkönyvében? Esetleg száz márka. Talán Fiatra gyűjt. Egy év alatt elherdálja a felesége. És aztán? Dolgozni kell! Ettől kezdve minden beszélgetés így fog kezdődni a gyászoló családban: „Milyen jó volt még akkor, amikor Apuka élt!” Őrá, persze, mindig szeretettel fognak emlékezni. Aztán mégis leszálltunk. A reptér első emeletén a korlátnak támaszkodva állt a feleségem. Ügy tűnt, hogy szomorú és csalódott. Nem sikerült drágaságom, mi? Nem sikerült! Élek! Látod? A sült galamb elrepült a szád előtt. Negyvenezer font! Elrepült! Nem csinálsz hülyét belőlem! Még sokáig nem, drágaságom! Varga Magdolna fordítása Szentmihályi Szabó Péter: A rabló és asszonya Kedvesem, ne kényszeríts, hogy még többet raboljak, hogy rablott pénzemen még több jót tehess, mert gondold meg, egyre többet szenvedek, miközben ártatlanok vérét kiontom, tudván, te egyre több árvát tudsz felruházni. Szilágyi Ákos: Lassú érlelödés egyszer, remélem megbolondulok, ráütök kalapomra — pomm! s a háborgó világ sötét lefolyójába vetem magam. tegyük fel ősz lesz, s kihullhatok fejemből, akár egy gondolat, s csöndben nézhetem, a kis habok szivem körül hogy ringanak
