Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-27 / 23. szám
1978. JANUÁR 27., PÉNTEK Inárcs-Kakucs tanácsa Értékelés és önkritika Aligha van olyan munka, amelyet ne lehetne még jobban végezni. Az inárcsi közös tanácsnál tudják ezt. Olyannyira tudatában vannak, hogy a tanácsi vezetőkkel beszélgetve aligha kerülhet szóba olyan téma, olyan munka- terület, amellyel kapcsolatban ne lenne önkritikus megjegyzésük, annak ellenére, hogy nincs rá több okuk, mint bármely más tanácsnak. Pedig nem könnyű a helyzetük. A lakosság is szorongatja őket: rosszak az utak, hiányos a közvilágítás, kevés a hely a gyermekintézményekben, és így tovább. Néha elcsüggednek Hogyan ítéli meg a végrehajtó bizottság a tanács munkáját? Elnézőbben, mint a sajátját. Szabó Pál tanácselnök mondja: — Javul a tanácstagok részvételi aránya a tanácsüléseken. A legutóbbi ülés előtt külön felkerestük mindegyiküket, a munkáltatóikkal is beszéltünk, engedjék el, illetve küldjék őket. Meg is tették. Egyre csökken azoknak a száma, is, akik előzetes bejelentés nélkül maradnak távol. Mindjobban megismerik az apparátus munkáját, tudják, ki, milyen feladatot lát el. Sokat mond a tájékozottságukról, hogy az egyik ülésen megkérdezték, miért én készítettem az anyakönyvi ügyekről szóló beszámolót. Vagy ha változtathatunk a napirenden, magyarázatot kérnek. A testületi ülések élénkek, a hozzászólások és a javaslatok a lényeget érintik. — Mit tesznek szóvá a tanácstagok? — Fejlett az igazságérzetük. Legtöbbször az utak állapotáról, a közvilágítás hiányáról és a gyermekintézményekkel kapcsolatos panaszokról beszélnek. Kakucson évek óta készülünk a közvilágítás rekonstrukciójára. Sokan azt hiszik, mi vagyunk tehetetlenek. Legközelebb meghívjuk az Elektromos Művek és a KPM képviselőit. Nagy reményekre jogosít, hogy az Elektromos Műveknél űj a vezető. Inárcson az iskolában kevés a hely, Kakucson az óvodában. A fejlesztési alapunk ezeknek a megoldására nem elég. Visszatérve a tanácstagi munkára: a körzetükben hallott kívánalmakról rendben tájékoztatják a szakigazgatási szervet vagy az illetékes előadót. Egyre inkább írásban. A tanácstagok a munkahelyen is kapcsolatban állnak a lakossággal, ez esetben úgy is, mint munkatársakkal. Sokat segítenek nekünk ezzel, pedig ők maguk is néha elcsüggednek. Ilyenkor a tanácsnak kell lelket önteni beléjük. Még nem mindent-... A tanács és a vb üléseit felváltva tartják, hol Kakucson, hol Inárcson. Ennek látszólag cak formailag van jelentősége, de ezek a formák olyan fontosak, hogy már politikai súlyuk van. — Az egyik választott bizottság tagja most azt javasolta, hogy a bizottsági üléseket is felváltva tartsuk. A jövőben így lesz, ha a szabály- sérési bizottság ezt nem is mindig tudja megtenni. A választott bizottságok munkaterv alapján dolgoznak, ezek részei a tanács munkatervének. A végrehajtó bizottság így fogalmaz: előfordul, hogy olyan feladatokat is elvégeznek, amelyeket a munkaterv nem tartalmaz. A bizottságok munkájára több figyelmet fordítottunk, de még most sem mondhatjuk, hogy megtettünk mindent. A több figyelem érezteti a hatását. Hogy csak egy bizottság munkáját említsük: a szabálysértőkkel való foglalkozás során egyre nagyobb súlyt kap az eljárás nevelő, emberformáló szerepe. Meghatározó kapcsolatok Az értékelő munkában arra is kitértek, milyen a végrehajtó bizottság kapcsolata a nem tanácsi szervekkel. A termelőszövetkezetekkel érvényben lévő megállapodásuk van egyebek között — az iskolán kívüli népművelés és a sportkörök támogatására. Az iskolában is elvégzik a gazdaságok a kisebb javításokat, a Daba- sd ÁFÉSZ-szel jelenleg bizonytalan a kapcsolatuk. Az ÁFÉSZ felbontotta az együttműködési megállapodást, amely eddig anyagi támogatást rögzített. Igaz, két éve három, tavaly 20 ezer forinttal segítette az ÁFÉSZ a községet, de erre az évre még nem kapott a tanács ígéretet. Nem követelőznek, inkább — itt is önkritikusan — megjegyzik: a kapcsolat javítását a végrehajtó bizottságnak is elő kell segítenie. A Felsőbabádi Állami Gazdasággal ugyan nincs megállapodásuk, de az együttműködésük jó. Kérésre a gazdaság vezetői és a szocialista brigádok szívesen segítenek. És Korszerűbb földrengésjelzés A földrengések helyét a szakemberek több észlelő állomás papírra rajzolt grafikonjából állapítják meg. Ha az állomások órái pontatlanul járnak — néhány tized- másodperc eltérés esetén is — több száz kilométer lehet a tévedés. A budapesti Földrengésjelző Obszervatóriumban megkezdődött a földrengésjelzés korszerűsítése: a piszkéstetői állomásról már rádió útján érkezik az észlelő műszer jele, ezt a budapesti műszer grafikonja mellé rajzolják. Így gyorsan és pontosan megállapítható a földrengés helye. A tervek szerint még ebben az évben különleges rádiókapcsolatot létesítenek a Pécs melletti obszervatóriummal is. Képünkön: a jelzésregisztráló műszer. mindig tudják valamennyien, hogy miben kell a támogatás, mert a vb meghívja a nem tanácsi szervek vezetőit azokra az ülésekre, amelyeken őket érintő kérdés kerül szóba. Jó az oktatási intézmények és az üzemek kapcsolata is. Kiemelkedő az a támogatás, amelyet a termelőszövetkezet adott, az egymillió 700 ezer forint megelőzése nélkül nem épülhetett volna fel az inárcsi óvoda. Az előleget a tanács decemberben visszafizette. A Hazafias Népfronttal is bekapcsolódott a községfejlesztési munkába mindkét település. Segíti a népfront a társadalmi munkák szervezésében, a tisztasági mozgalom feladatainak ellátásában, s mi több, még a tüdőszűrésre is ők mozgósítottak. További lehetőségek A törvényesség helyzetét illetően Inárcson nincs szükség önkritikára. A tanács ülésein — hogy a munkának csak egy-egy részletét érintsük — érvényesül az interpellációi jog. A testületek által hozott határozatok nem sértenek jogszabályt. Tavaly 550 határozatot hoztak, kettőt megfellebbeztek, de másodfokon mindkét határozatot jóváhagyták. Hosszú évek óta megoldatlan probléma, hagy a közös tanácsnak nincs műszaki előadói státusza, az egyik igazgatási előadó munkaidejének nagy részében műszaki ügyintézői munkakört lát el. A tanácsi dolgozók amúgyis nagyon leterheltek, kiváltképp az adóügyi és az igazgatási munkában. S ha azzal kezdtük a beszámolónkat, hogy az inárcs-ka- kucsi közös tanácstól nem idegen az önkritika, fejezzük be egy ugyanilyen megállapítással. A végrehajtó bizottságnak az a véleménye, hogy a tanácstagi csoporttól igen sok segítséget kapnak, de az erejükben rejlő lehetőségeket nem használják ki maradéktalanul. Hatos Erzsébet Szemet véd a jó fény Ajánlások a világításkultúra javítására A szakemberek felmérése szerint az építők, belső berendezők kevés gondot fordítanak a tantermek, szerelő- csarnokok, lakószobák helyes megvilágítására. A tapasztalatok szerint a helytelen világítás az iskolákban okozza a legnagyobb gondot. Éppen ezért a világítás- technikai állomás szervezésében 11 megyében kialakítottak már úgynevezett min- tavilágítású tantermet. Ezekben két sorban helyezték el a mennyezeten a lámpákat, az egyik közvetlenül az ablak mellett húzódik, a másik pedig a két padsor fölött párhuzamosan a padokkal. A kutatási eredmények szerint ugyanis a szemnek így a legkellemesebb a fényeloszlás. Az ipari üzemek, gyárak, szerelőcsarnokok belső megvilágítása is sok kívánnivalót hagy maga után. Ezért a fényforrások elhelyezésére, a fény erősségének meghatározására a világítástechnikai állomás különféle ajánlásokat dolgoz ki, amelyeket az üzemi ergonómusok gyakorlati munkájuk során hasznosíthatnak majd. A modern lakószobák, otthonok helyes megvilágításának megválasztásához is segítséget nyújt a világítástechnikai állomás. A viszonylag alacsony mennyezetek miatt ugyanis itt a hagyományos csillárok nem megfelelőek, helyettük inkább a sarkokat célszerű megvilágítani, külön fényforrással pedig a mennyezetet világítani, hogy az innen visszaverődő szórt fény terjedjen el a helyiségben. Szigetszentmiklósi dolgozók, gyerekek, nyugdíjasok ebédje Közétkeztetés vendéglőben Szigetszentmiklós vendéglátásáról, éttermeiről és bőg recsórdáiról az elmúlt időszakban több rosszat írtak a lapok, mint jót. Sokakban az a gyanú ébredhet, hogy ebben a nagyközségben gondok vannak a vendéglátóiparral. Ez annál inkább is fokozottan kerül felszínre, mert a nagyközség az üdülőövezetbe tartozik, és a kulturált vendéglátást nemcsak a helyi lakók igénylik, hanem a hétvégi kirándulók, üdülőtulajdonosok is. Valóban, Szigetszentmikló- son ma is vannak különböző névre elkeresztelt bögrecsárdák, kevésbé kulturált ven déglők. Az általános kép azonban jobb, mint sokan hinnék, az éttermek kezdik betölteni azt a funkciót, amely, re hivatottak, s ez elsősorban az országos és helyi rendeleteknek, valamint a vendéglátást szívügyüknek tekintő üzletvezetőknek köszönhető. Gazdag Istvánnal, a tanács csoportvezetőjével négy éttér met kerestünk föl. Együtt vizsgáltuk meg, hogy az italkínálat mellett mit tesznek a helyi lakosság étkeztetése érdekében. Különösen a gyermek-közétkeztetésről érdeklődtünk, hiszen Szigetszent- miklóson mintegy 1700 iskolás korú van, és a napközi otthonok csak mintegy 560 gyerek részére tudnak ebédet biztosítani. AZ ARANYSAS étterem tavaly nemcsak megszépült az átalakítás után, de megnagyobbodott a konyha is és ami egyáltalán nem mellékes, a másodosztályba sorolt éttéTalajtáplálék három komponensből A kiskertek és háztáji gazdaságok tulajdonosai részére ezekben a napokban több mint 6 ezer tonnányi — nitrogént, foszfort és káliumot egyaránt tartalmazó — talajtáplálékot csomagol 5—10 kg- os adagokba a Peremartoni Vegyipari Vállalat. A kiskertek hagyományos növénykultúrájának megfelelően állították össze a hatóanyagok arányát; így a csomagok zömmel 8 százalék nitrogént, 21 százalék káliumot és 21 százalék foszfort tartalmaznak. Pomázon, Csobánkán Betegnek, orvosnak előnyös Január elsején életbe lépett egy rendelkezés, a járóbeteg- ellátási ügyelet új rendje, amely egyaránt előnyös orvosnak, betegnek. A lényege, hogy a lakosság a területi viszonyoktól függetlenül, és ha szükséges, munkaidőn túl is állandó orvosi ellátáshoz jusson. Ugyanakkor ez a szervezési forma javttja a körzeti orvosok élet- és munkakörülményeit, rendszeresen több szábad hétvégéhez juttatja őket. A hasznos rendelkezés megvalósítását az agglomerációs gyűrű egyik nagyközségében, Pomázon vetttük szemügyre. egy-egy orvosra, mint amer.y- nyi az országos átlag. Ugyanis Párnáz lakossága — a születéstől függetlenül — elsősorban a bevándorlás révén évenként átlagosan 900 lélekkel növekszik. Nagyon fontos tehát, hogy végre kialakítsák az ötödik orvosi körzetet és a fogorvosok számát is eggyel szaporítsák: nekik kell ellátni a szomszédos Csobánka fogászati betegeit is. Várhatóan ebben az évben nemcsak a Nagy lépések A községben csak a legutóbbi öt évhez viszonyítva rendkívül eredményesen tevékenykedtek a jobb egészség- ügyi ellátásáért. Akkor még Csobánkával együtt két és fél orvosi munkahely volt csak betöltve. Ma négy körzeti általános orvos, három fogorvos, két gyermekszakorvos és mellettük 26 tagú középkáder- gárda áll a betegek rendelkezésére, azonkívül a bölcsődei gondozónők is az egészségügyhöz tartoznak. A központi orvosi rendelő emeletes épületét közvetlenül a tanácsháza mellett, 1974-ben adták át, s az udvarán gyógyszertárat nyitottak. A központi rendelőben négy körzeti orvos és a fogorvosok délelőtt-délután felváltva gyógyítanak. A rendelők mellett egy laboratóriumot is berendeztek, amelynek felszereltségével Boros István tanácselnök különösen elégedett. Ily módon érték el, hogy az alapvető laboratóriumi vizsgálatokat helyben elvégezhetik, nem kell égy vérképelemzés miatt Budapestre vagy a szentendrei járási rendelőintézetbe utazniuk a betegeknek. Ugyancsak az eredményesebb gyógyítást szolgálja az új fogászati röntgenkészülék. Mindezek ellenére a nagyközségben ma több beteg jut státust fogják megkapni, hanem be is töltik az állásukat. Rendelés a központban Ilyen adottságok mellett •dolgozták ki a járóbeteg- ellátási összevont ügyelet új rendjét, amit dr. Brezanóczy János pomázi ügyvezető körzeti főorvos ismertetett. Az volt a céljuk, hogy a községben a lakáson tartott orvosi készenlét helyett munkaidőn túl és hétvégeken összevont szolgálat ügyeljen a központi rendelőben. Így nem kell a betegeknek keresgélni, hogy a négy körzeti orvos közül ki van szolgálatban, s esetleg kilométereket — feleslegesen — megtenni a nagy kiterjedésű község egyik végéből a másikba. Eddig csak vasárnap reggel 8—9 óra között volt sürgősségi rendelés ebben az épületben. Ezt nagyon sokan vették igénybe. rem harmadosztályú áron árusítja az ételeket. Az átalakítás óta háromszorosára nőtt a konyhai kapacitás és a lakótelepi iskolából naponta 120— 150 gyerek ide jár ebédeLn:'. Nyolc forint ötven fillérér. kétfogásos ebédet kapnak. Az iskola gazdasági vezetői intézik a jegyváltást is, így fennakadás nélkül zajlik naponta 12-től fél 3-ig a gyermekétkeztetés. Ami pedig ezen is túlmutat: a tanács határozata alapján az egyéhként zenés étterem este tíz órakor bezár, így semmi sem háboríthatja az épület lakóinak nyugalmát. A szigetszentmiklósiak, mivel művelődési központjuk a faluban, illetve a lakótelepien nincs, örömmel fogadják az alkalmi műsorokat, amelyeket Kugler Károly üzletvezető most már havi rendszerességgel meghonosított. AZ ERDŐS vendéglőben 114- en veszik igénybe a nyolc forint ötvenes közétkeztetést. Ennek a számnak a fele tanulókból tevődik össze. Ide járnak a szolgáltatóház és a Szigetfő Szakszövetkezet dolgozói is ebédelni. A konyha azonban kicsi, a létszám is kevés, s ha Erdős Ambrus üzletvezetőtől a Pest megyei Vendéglátó Vállalat vezetői megkérdeznék, hogy mit kéne tenni, bizonyára azt válaszolná: minél előbb korszerűsíteni az üzletet, mert rövidesen fölépül a 3-as számú iskola a szomszédban és bizonyára sok gyerek venné majd igénybe a közétkeztetést. A 165-ös számú Árpád vendéglőben 180-an vesznek részt a közétkeztetésben, közülük ötven a gyerek, s módjuk volna még többet is megebédeltetni. Ez a vendéglátókombinát étteremből, eszpresszóból és bisztrórészből áll. Az új rendelet következtében, mely szerint csak reggel 9 óra után árusítanak szeszes italt, jelentősen csökkent a forgalmuk. Ezt most úgy kívánják áthidalri, hogy az eddig is készített lángos és vagdalt hús mellett lehetővé teszik a komplett reggeli fogyasztását, teát, kakaót, kávét is készítenek. Azt viszont Erdős István is panaszolja —ugyanúgy, mint a többi étterem vezetője —, hogy az öt forint kilencven filléres nyersanyag- normából csak „művészettel” lehet előállítani a nyolcötvenes menüt a közétkeztetéshez. Azt sem értik, hogy a vállalat miért szüntette meg a 10 százalékos kedvezményt azok számára, akik az ételt elviszik a boltból. Ez jelentős forgalomcsökkenést eredményezett A SPORT étterem, amelyet Kovács Béla vezet, és az ÁFÉSZ üzemeltet, kulturált körülmények között, harmad- osztályú áron készíti ételeit. Hozzájuk a tanács, a szolgáltatóvállalat dolgozói és nyugdíjasok járnak ebédelni. Háromfajta ételből választhatnak, a közétkeztetési menü tizenegy forint. A két menü is olcsónak mondható: tizenkettő negyven, illetve tizennégy nyolcvan az áruk. Konyhájuk kapacitása elbírna még 20—30 többletrendelést. Az elmondottak mellett azért hadd említsük meg, hogy ezek az éttermek — elsősorban a helyi tanács hatékony intézkedésének köszönhetően — ma már jó példával járna1-- elöl a kulturált vendéglátásban. E helyekről már kiszorultak azok az elemek, akik megjelenésükkel, vagy maga tartásukkal károsan befolyásolhatták az immár kialakultnak mondható vendégkört. Az új rendelettel és a tanács által kiadott határozattal, mely szerint este 10 órakor minden vendéglátó- hely egységesen bezár, megszűnt az a lehetőség, hogy zárórától záróráig vándorló, ..nem kívánatos” vendégek bonthassák meg a rendel Szigetszentmiklóson. B.L. Az új rend szerint a négy körzeti orvos napi váltásban estétől reggelig a mellé beosztott egészségügyi dolgozóval együtt tart a központi rendelőben ügyeleti szolgálatot. Napközben, a délelőtti és délutáni rendelések közötti szünetben egy asszisztens tartózkodik a rendelőben, aki elérheti az orvosát a sürgős ügyekben. Közvetlen vonalon A tanácselnök és a főorvos egyaránt rendkívüli előrelépésnek tartotta, hogy a szolgálat jobb ellátására közvetlen telefonvonalat kap a meglevő — helyközi .beszélgetést szolgáló — készülék mellé, Budapestre. Ez gyorssá és biztonságossá teszi a fővárosi mentők hívását, ami például a közúti baleseteknél elsőrangúan fontos. Az új helyzetben a körzeti orvosok és munkatársaik rendszeresen több szabad időhöz jutnak, hiszen a szolgálat meghatározott időben kerül rájuk, a hétvégeken — aki nem soros éppen az összevont ügyeleti szolgálatban — nyugodt szívvel elhagyhatja körzetét. Ugyanakkor a pomá- ziak, ha szükséges, mindenkor orvosi ellátáshoz jutnak. Az összevont ügyeleti szolgálat új rendjéről a tanács értesíti Pomáz lakóit, mint ahogy ők gondoskodtak a kellő feltételek megteremtéséről is. Nemcsak a központi ren- I delében hirdetik falragaszokon ' a tudnivalókat, hanem a forgalmas helyeken mindenütt kifüggesztik. K. M.