Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-22 / 19. szám
1. Súlyos örökségből - a szocializmus útján Ä szocialista társadalmi fejlődésünk három évtizedének útjáról, jellegéről, problémáiról és feladatairól közlünk folytatásos tanulmányt lapunkban. A cikk szerzője, dr. Kolosi Tamás kandidátus, az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének munkatársa áttekinti a felszabadulás után bekövetkezett társadalmi, politikai, gazdasági átrendeződést, a munkásosztály, á parasztság, az értelmiség helyzetét, az osztálykülönbségek kiküszöbölése felé megtett lépéseket, a város és a falu, a nyitott és mobil társadalom problematikáját. Az ezúttal közölt első részt követően a további hét folytatás naponta lapunk 3. oldalán jelenik meg. után meginduló társadalmi fejlődésnek egyszerre kellett megoldania a kelet-európai fejlődésből adódó elmaradottság felszámolását és a szocialista társadalmi átalakulást. Az első lépések Magyarország társadalmi struktúráját a felszabadulás előtt elsősorban a tőkés fejlődés elmaradottsága határozta meg. Az 1930. évi nép- számlálás adatai szerint a keresőknek csak 23 százaléka dolgozott az iparban és 51 százalékát a mező- gazdaság foglalkoztatta. A népesség közel egyharmada kisárutermelő volt és a bérmunkából élőknek a fele az agrárproletariátushoz tartozott. A struktúra kettőssége Az uralkodó osztályban egyaránt jelen volt a feudális eredetű nemesinemzeti elem és a főként a kiegyezés (1867) után kialakuló polgári társadalom részét jelentő tőkés osztály. A társadalomszerkezet másik pólusán pedig a már differenciálódás jeleit mutató parasztság, valamint a polgári társadalom szervesebb részeként a kezdetekkor jelentős részben külföldről bevándoroltakból verbuválódott és a háborús előkészületek hatására jórészt a parasztságból feltöltődött —, de arányát tekintve még mindig viszonylag kicsiny — ipari munkásság helyezkedett el. A rendkívül nagy számú agrárproletariátus Magyarországon nem csupán a tőkés fejlődés terméke volt, hanem történeti előzményei már a feudális időszakban kialakultak. Jóllehet, a magyar agrárszerkezet kapitalizálódásának következtében osztályhelyzetét tekintve lényegében bérmunkás volt, eredete és egy részének orientációja azon- bari'magán viselte a paraszti jelleget, és így a társadalom szerkezetében sajátos, sémákban nehezen megragadható helyzetet foglal el. Végül az elmaradott struktúra sajátosságát jelentették a középrétegek; egyik oldalon a városi kisárutermelők, a másik oldalon pedig jórészt az úri társadalomvezetós hagyományaihoz kötődő értelmiségiek és hivatalnokok. Mindez együtt azt jelentette, hogy a felszabadulás előtti magyar társadalom struktúrájában keveredtek a tőkés és feudális elemek, s így a tőke és a b é r m u n k a alapvető ellentétét szinte keresztbe szelte — Erdei Ferenc terminológiáját használva — a nemesi-nemzeti társadalom és a polgári társadalom kettőssége. Hazánkban a történeti örökségként átvett, viszonylag alacsony gazdasági fejlettségi szinten belül az egyes gazdasági ágazatok és ágak szélsőséges különbségei léteztek. Ez a helyzet rendkívül nagy differenciálódást idézett elő az eltérő fejlettségű termelőeszközökhöz kapcsolódó rétegek, csoportok között. Különösen a termelési szervezet és termelési kultúra, a fogyasztás struktúrája, a kultúrszínvonal, a politikai tudatosság és az életmód tekintetében. Még a kapitalizmusra jellemző alapvető osztályokon belül is sajátos, szélsőséges rétegződést találhattunk. A hazai tőkés fejlődésen belül megtalálható volt az imperializmusra jellemző szűk monopolista csoport éppúgy, mint az elmaradott paraszti viszonyok között élő, a tőkés és a feudális kizsákmányoló módszereket összekapcsoló birtokos paraszti réteg. A magyar munkás- osztályban fellelhetők voltak részben a modern technikát, műszaki rajzot ismerő, kulturált, szervezett nagyvárosi gyáripari munkások csoportjai, a nagy rutinnal és általános műveltséggel rendelkező kisipari munkásrétegek, s részben az esetleg még analfabétizmusra kárhoztatott agrárproletárok, napszámosok, alkalmi munkások nagy számú rétegei is. Hozzá kell azonban mindehhez tennünk, hogy Magyarország a kö- zép-keleteurópai országok között fejlettség tekintetében egyáltalán nem állt az utolsó helyen. Ez a magyar munkásság egy részének szervezettségében, összetételében, szakmai és szakképzettségi szintjében, kulturális színvonalában is megmutatkozott. Sajátos volt Kelet-Európábán Magyarország helyzete abban is, hogy nálunk a mezőgazdaságban foglalkoztatottaknak csak felét tették ki a kisárutermelők: igen nagy volt az agrárproletárok aránya. Ez az agrárproletariátus pedig egyaránt magában foglalt proletár tradíciójú, munkás orientációjú rétegeket és tanulatlan, paraszti elzártságban élő gazdasági cselédeket. (Legnagyobb számban a két véglet között elhelyezkedő, részint már nem paraszt, részint még nem munkás napszámosokat.) Az előbbiek .jó része a háborús készülődés miatt fejlődő iparba került át és így még közelebb került az ipari munkássághoz. Mindez azonban alapvetően nem változtat azon, hogy a felszabadulás A társadalmi struktúra átalakításában a felszabadulás után az első nagy jelentőségű lépést a földosztás jelentette. Az Ideiglenes Kormány 1945. március 18-i rendeilete alapján megszűnt a feudális eredetű nagybirtokrendszer és több mint 600 ezer család földet kapott. A földhöz jutottak 90 százaléka a korábbi agrárproletariátusból került ki. Az agrárproletariátus földigénye is alátámasztja azt a korábban említett tényt, hogy a lényegi bérmunkás osztályhelyzet mellett az agrárproletariátus egy része paraszti orientációjú volt. A földhöz jutottak másik része azonban egy, a munkás- osztályhoz már korábban erősen kötődő rétegből került ki, és így ők — a gazdaságpolitika átalakulásának és rossz gazdasági helyzetüknek megfelelően — viszonylag gyorsan váltak meg később földjüktől, lettek ismét munkássá vagy léptek be az elsőként megalakuló szövetkezetekbe. A földosztás eredményeként 1949- ig a mezőgazdasági munkások aránya 23 százalékról 8 százalékra csökkent és a paraszti kisárutermelők aránya 25 százalékról 39 százalékra nőtt. A magyar társadalom legszámosabb csoportjává x ismét a parasztság vált. 1945—48 között a másik nagy jelentőségű átalakulást az állami beavatkozás egyre erősebben kibontakozó folyamata jelentette. Berend T. Iván a korszakot elemezve mutat rá, hogy a stabilizációs politika során a népi demokratikus forradalom első szakaszában az MKP gazdaságpolitikai koncepciója a tőkés szektor fokozatos államosítása volt, amelyet az állami beavatkozás kiépült rendszere tett lehetővé. E folyamat lezárása volt 1948 márciusában a száznál több munkást foglalkoztató üzemek államosítása, és így az ipari munkáslétszám 83 százaléka az állami szektorban dolgozott. (Ez az arány 1946-ban még csak 22 százalék volt.) Magyarországon igen nagy volt a kisipar súlya. Az ipari munkásságnak csaknem felét 1947 végén még a kisipar foglalkoztatta, a nagyipar munkássága 1947/48 fordulóján a foglalkoztatottaknak még csak mintegy 13—15 százalékát alkotta, és 1947 végén még mintegy 100 ezer volt az ipari munkanélküliek száma, így az 1948-as fordulat tehát nemcsak az államosítások betetőzését, hanem az ipari munkásság szerkezeti átalakulásának kezdetét is jelentette. Mezei munka Eltűnt, alakult Jelentősen átalakult tehát 1948— 49-ig a magyar társadalom szerkezete. A volt uralkodó osztályok jórészt elvesztették osztályjellegüket, előbb a földbirtokosokat, majd a tőkéseket kisajátították. A munkásosztály vált a politikai hatalom birtokosává és jelentős részben a szocialista szektorban volt foglalkoztatva. Erőteljesen csökkent a mezőgazdasági proletariátus száma. A lakosság legszámosabb csoportját a kisárutermelő parasztság alkotta, amely belsőleg differenciált volt, jóllehet 1945 után egy nivellálódási folyamat indult meg. A 4—5 százalék gazdag parasztság mellett fele-fele arányban oszlott meg a szegény- és középparasztság. A foglalkoztatottaknak még viszonylag jelentős részét alkották a városi kisárutermelők. (1948 végén 180 ezer kisiparos volt, alkalmazottaik száma is körülbelül ugyanany- nyi.) Az alkalmazottak és értelmiségiek aránya jelentősen nem emelkedett, azonban részint a népi kollégiumok rendszerében megkezdődött egy új munkás-paraszt származású értelmiség kinevelődése, részint pedig jelentős munkás- és paraszttömegek értelmiségi és vezető funkcióba emelődtek. (Például az államosítások során a vállalatok felében munkásból lett az új igazgató, és 1948 végére minden tizedik munkást, körülbelül 60 ezret, magasabb funkcióba emeltek. Heiling György metszete A változások során jórészt megszűnt és felszámolódott a tőke és bérmunka ellentéte. A nemesi-úri. társadalomvezetés a demokratikus átalakulások során, a földbirtokos osztály pedig a földreformmal eltűnt a magyar társadalomból. A tőkés osztályt kisajátították, azonban a kelet-európai elmaradottság következményeit nem lehetett ilyen gyorsan likvidálni. Azt lehetne mondani, hogy a magyar társadalom kettősségét a „városi” és a „falusi” struktúra sajátos kettőssége váltotta fel. A „városi” struktúrában a munkásosztály vezető szerepe valósult meg. A munkásosztály legjobbjai vezető funkcióba kerültek, és az állami tulajdon túlsúlya érvényesült. Ugyanakkor a városi struktúra részét képezték még a kispolgárság, és az átalakulás útján meginduló értelmiségi-alkalmazotti rétegek. A „falusi” struktúrát alapvetően a kisárutermelő mezőgazdasági termelés jellemezte. Vitathatatlan tény, hogy a szociáiista és a kisáruterme- lői tulajdon dominanciájának eltérése mellett a falu és a város között jelentősek voltak a kulturális, civilizációs különbségek is. Társadalmi szempontból azonban a kétfajta struktúra, a szocialista termelési viszonyok közé lépő munkásosztály és a kisárutermelő parasztság eltérése jelentette az alapvető differenciáló tényezőt. A fordulat éve után ebben a vonatkozásban is jelentős változások következtek be. Egy olyan társadalom — és gazdaságfejlesztési stratégia — alakult ki, amelynek középpontjában a feszített ütemű ipar- fejlesztés állott. A szocialista fejlődés során kellett megteremteni azt a gazdasági, ipari bázist, amely a szocialista fejlődésnek magának is előfeltétele. Többek között e feladat hatására alakult ki — a többi szocialista országgal hasonló módon — egy olyan társadalomirányítási rendszer, amely minden rendelkezésre álló társadalmi és gazdasági erőforrást közvetlen o központi irányításnak rendelt alá. E fejlesztés forrása pedig — ahogy az abban az időben is megfogalmazódott — az ipari önköltség csökkentése, a mezőgazdaság erősebb adóztatása és az áruforgalom lefölözése. A társadalmi struktúra szempontjából mindennek óriási hatásai voltak. Az iparban erőteljes centralizáció indult meg a kisipari termelés gyors visszaszorításával; a mezőgazdaságból a terméktöbblet és a munkaerő intenzív iparba áramoltatása kezdődött meg; az életszínvonal és a lakossági fogyasztás viszonylag álacsony szinten tartásával nagyobb beruházásokra volt lehetőség; így a nők munkába állásának — az emancipációs igényeken túli — gazdasági szükségszerűsége is kialakult. Az új viszonyok győzelme E folyamatok eredményeképpen rendkívül gyorsan nőtt az iparban foglalkoztatottak száma. 1948—54 között 364 ezerrel, 55 százalékkal nőtt a munkások, illetve 143 ezerrel, 140 százalékkal emelkedett az alkalmazottak száma. A mezőgazdaságban ellenkező irányú folyamat játszódott le. Az erőteljes adóztatás, a kialakított árrendszer és az erőltetett tsz-szervezés hatására 1948—52 között 300 ezren távoztak a mező- gazdaságból. Ez a folyamat 1953 után lelassult, majd az ötvenes évek végétől ismét gyorsabbá vált. A társadalmi struktúra szempontjából döntő jelentősége volt a mezőgazdaság szocialista átszervezésének, amely az ötvenes évek elejének önkényes és sikertelen kísérletei után 1958—62 között demokratikus módszerekkel, a paraszti önkéntességgel építve zajlott le. Ennek eredményeként a kisárutermelő parasztság egy része termelőszövetkezeti taggá, másik része ipari munkássá vált A falun is győztek a szocialista termelési viszonyok 1 A fordulat évétől a hatvanas évek elejéig tehát újabb gyökeres változások játszódtak le hazánk társadalmi struktúrájában. Az iparban és az építőiparban foglalkoztatott munkások és Alkalmazottak létszáma a feszített ütemű, extenzív iparfejlesztés következtében közel megduplázódott. A közlekedésben, kereskedelemben és a nem termelő szférákban dolgozók száma minimálisra emelkedett, és alapvetően csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma és aránya. Ugyanakkor azonban a mezőgazdaságban gyökeres fordulatot hozott a kisárutermelő paraszti gazdaságok átszervezése szocialista nagyüzemmé. Kisebb részben a gazdasági fejlődés és nagyrészt a társadalmi változások következménye volt, hogy a szellemi dolgozók száma és aránya is jelentősen emelkedett. Egy új értelmiség nőtt fel, amelynek tagjai jórészt a munkásokból és parasztokból, illetve . azok gyermekeiből verbuválódtak. Jelentős átretegződés E folyamatok természetszerűleg jelentős társadalmi átrétegződéssel jártak együtt. A fizikai munkából a szellemi munkába és a mezőgazdaságból az iparba történő mobilitás jelentősen átalakította mind az értelmiség, mind pedig a munkás- osztály társadalmi összetételét. A KSH 1963-ban végzett felmérése szerint a szellemi foglalkozásúak apja 71 százalékban fizikai foglalkozású volt és a nem mezőgazdasági fizikái dolgozók 52 százalékának az apja még a mezőgazdaságban dolgozott. Ha nem is ilyen mértékű, de jelentős mobilitási arányokat kapunk akkor is, ha az 1963-as foglalkozást az egyén eredeti foglalkozásával hasonlítjuk össze. Az 1963-as értelmiségiek 58 százaléka eredetileg nem értelmiségi volt, az egyéb szellemiek 63 százaléka eredetileg fizikai dolgozó volt, ill. a szakmunkások 20, a betanított munkások 45 és a segédmunkások 58 százalékának első foglalkozási területe a mezőgazdaság volt. Ezek az adatok azonban már azt is jelzik, hogy fizikaiakból lett szellemiek vagy nem értelmiségi pályára kerültek, vagy a gazdaságpolitikai vezetés értelmiségi dolgozóivá váltak, ugyanis a fizikai származású értelmiségiek nem egyenlően oszlanak meg az értelmiség különböző rétegeiben. Hasonló a helyzet a paraszti származású munkásoknál is, akik elsősorban a kisebb kvalifikációt igénylő területekre törtek be tömegesen. Több vizsgálat adatai szerint a betanított és segédmunkásoknak több mint fele paraszti származású, a szakmunkások közül azonban csak minden ötödik. KOLOSI TAMÄS (Következik: MOBILITÁS ÉS STRUKTURÁLIS VÁLTOZÁSOK) Aratás kombájnnal Kurucz D. István festménye
