Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-21 / 18. szám
Mindig határidőre szállítanak Képzett forgácsolók a gépjavító szövetkezetben Sarkadi József, a Mészáros János szocialista brigád tagja “agy pontosságú alkatrészeket készít, melyeket az NDK-oa, egy gyógyszergyár rekonstrukciójához szállítanak. A szállítás előtti utolsó próba. Gálos Sándor villanyszerelő a kartonberakó gépet vizsgáztatja. varga Irén felvételei Nyúltenyésztés Kedvezményes ketrec A nagykőrösiek mindenkor szívesen foglalkoztak kisállat- tenyésztéssel. Régebben, amikor még több legelő volt a város határában a pulykatartás bizonyult kifizetődőnek, ma a nyúltenyésztés ígér nagyobb nyereséget. Nem véletlen hát, hogy tavaly a körösiek 15 ezer nyulat értékesítettek az ÁFÉSZ felvásárló telepén. A nyúltenyésztés nagyobb mértéket néhány évvel ezelőtt öltött városunkban, amikor a Nagykőrös és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet nyúltenyésztő szakcsoportot alakított. A csoport tenyészállatokat osztott ki, ketreceket, lucernát és táptakarmányt adott a tenyésztőknek. Mint Patay Ernő, a szakcsoport tevékeny elnöke elmondotta, tavaly 14 ezer há- zinyúlra szerződtek, de 15 ezret adtak le. Az idén 18 ezret terveznek. A szakcsoportnak több mint 70 tagja van, akik majdnem ezer anyanyulat tartanak. A szakcsoport ketrec, táptakarmány, lucerna és kertiföld kedvezményes juttatásával segíti a tagokat és 280 Bikali fajta hazai tenyésztésű, kiváló tenyésznyulat osztott ki kétéves tartásra. Az ÁFÉSZ felvásárlási telepe a 2,30 kilogrammot elért nyulakat a tagoktól 33,50 forintért vásárolja, míg a szakcsoporton kívüli tenyésztők csak 31 forintot kapnak. A szakcsoport helyi tenyész- telepet alakított ki, ahol a tagok a tenyésznyulak utánpótlását beszerezhetik. Ha az ÁFÉSZ vizeskerti gyümölcs- és zöldségfelvásárló helye kiépül, a Kálvin téri felvásárló telepet teljesen a házinyúl és húsgalamb átvételére rendezik be. Kopa László KERTBARÁTOK Zöldségtermesztés A kertbarátok klubja január 23-án, hétfőn délután 5 órai kezdettel összejövetelt tart, melyen Nekovetics Géza, a Mészáros János Tsz főkertésze, a kiskertekben folyó zöldségtermesztésről tart előadást. Cegléden, a Honvéd Bem SE kettes tekepályáján került sor a járási felnőtt férfi nagygolyós bajnokságra. Az NB II-es Ceglédi KÖZGÉP, az NB III-as Honvéd Bem SE és Kocséri Tsz SK, valamint a Törteli Tsz SK, a Nagykőrösi Mészáros Tsz SK és a Volánbusz (Nagykőrös) előre meghatározott létszámú gárdája, összesen 41 fő versenyzett Erős volt a mezőny. A mostani eredmények ennek ellenére gyengébbek a tavalyinál, ami a korai rendezésnek tulajdonítható. A törteli és a körösi tekézők az utolsó versenynapon gurítottak. A körösiek eredményei: ... 13. Kovács László (Nk. Mészáros Tsz SK) 394; ... 26. Farkas József (Mészáros Tsz SK) 366; 27. Hareányi József (Mészáros Tsz SK) 366; 28. Ligeti Zoltán (Volánbusz Nk.) 362; 29. Farkas Ferenc (Mészáros Tsz SK) 361; ... 31. Balogh Balázs (Volánbusz) 357; 32. Vá- radi Dénes (Volánbusz) 357; ... 36. Habon István (Mészáros Tsz SK) 343; ... 38. Papp Sándor (Mészáros Tsz SK) 341; ... 40. Tóth Sámuel (Volánbusz) 337 fa. Az első 23 helyezett jogosult a továbbjutásra. TÖBB EDZÉS A Nagykőrösi Pedagógus SE legutóbbi elnökségi ülésén Molnár Ferenc az NB Il-es férfi és női kosárlabdacsapatnak is heti 2X2—2 órás edzés- lehetőséget kért a Toldi-sport- csarnokban, mert hazai mérkőzéseiket az otthoni szabályos méretű pályán szeretnék játszani. Sziládi Frigyes edző kezdő tornacsoportja továbbra is működik. Falusi István szerint igény van a túrázásra, s az alakuló természetjáró szakosztályba a tanácsi szakszervezeti bizottságot is bevonják. LÖVÉSZEINK SZOLNOKON A puskás, qisztolyos MHSZ Kupa negyedik fordulójában A Nagykőrösi Gépjavító és Faipari Szövetkezetben most készítik az 1977-es esztendő mérlegét. Adataik szerint 64 millió forintos éves tervüket 74 millió forintra teljesítették. Az idén még nagyobb lendülettel fogtak a munkához: 80 millió forint értékben gyártanak konzerv- és vegyipari gépeket. A többségében külföldi gyáraknak készülő berendezésekhez, mint Bálint Pál műszaki vezető elmondotta, az alkatrészeket a szövetkezet saját forgácsolói készítik, ütemterv alapján. A forgácsolóműhely a szövetkezet gépezetének a motorja. Minőségi, időben elvégzett munkája alapnégy klub versenyzői (MHSZ, Szekszárdi Volán lövészklubf MHSZ BKV LK, MHSZ Szolnoki MÁV LK és MHSZ Nagykőrösi Konzervgyári LK) Szolnokon, a MÁV pincelőte- rén versenyeztek. A körösiek szokott formájuk alatt szerepeltek, de ennek ellenére dicséretes, hogy +4 pontot szereztek. Légpuska, 40 lövés. Férfi felnőtt: Gállos Sándor 335, junior: Angyal Márton 363 (MHSZ ezüstkoszorús eredmény), ifjúsági: Dávid Kálmán 294; serdülő: Cseh Attila 261. Női felnőtt: Lukács Olga 207, junior: Józan Edit 222. Ifjúsági: Miskey Ildikó 322, serdülő: Kiss Teréz 174. Légpisztoly, 40 lövés. Férfi felnőtt:: Gállos 334, junior: Dióssy György 333, ifjúsági: Dióssy Géza 323, serdülő: Kovács Gábor 326 (MHSZ ezüstkoszorús eredmény). Női felnőtt: Lukács 257; junior: Józan 209, ifjúsági: Somogyi Zsuzsanna 286, Kiss Teréz 16. ISMERETEIKET BŐVÍTETTÉK A Nagykőrösi Kinizsi hat természetjárója — Koroknay István túravezető irányításával — Budapesten füvészkerti ismeretterjesztő túrán vett részt. A MAI PROGRAM Kézilabda Kecskemét, városi sportcsarnok, 9 óra 10 perc: Nagykőrösi Kinizsi—Kalocsai SE, 17.10: Nk. Kinizsi—Ceglédi KÖZGÉP téli férfi teremkupa mérkőzés. Kosárlabda Gimnáziumi labdajátékterem, 15 óra: Nagykőrösi Gimnázium—Budakeszi Gimnázium megyei férfi diák bajnoki mérkőzés. Sakk Budapest: a közalkalmazottak Magyar Hírlap Kupa megyei versenye. feltétele a szállítási határidők megtartásának és a gyártás gazdaságosságának. A két éve épített hatalmas műhely munkáját Marjai Imre osztályvezető irányítja. A forgácsoló berendezések sokfélék: hazai és külföldi nagy, közepes és kis esztergagépek, univerzális és vertikális marógépek, valamint fogazó-, véső-, gyalu- és köszörűgépek. A szövetkezet folyamatosan gondoskodik az elhasználódott berendezések felújításáról és új gépek beszerzéséről, hogy a megkívánt minőséget és termelékenységet tartani tudják. A forgácsolóműhely dolgozói szocialista brigádokban tevékenykednek, , versenyben már többször értek el első helyezést, összetartó, jó kollektívát alkotnak. A dolgozók közül többen a szövetkezetben tanulták ki a szakmájukat, és ott is maradtak dolgozni. így például Eszenyi Ambrus vasesztergályos, aki most egy Algériának készülő hagymavéglevágó géphez esztergál alkatrészeket. Sarkadi József marós a Szovjetunióba szállítandó berendezéshez készít tartozékot. Mindketten 8 éve dolgoznak a szövetkezetben. Háromezer forint körül keresnek, s elégedettek munkájukkal. K.L. — No, fiam, rajzolj csak egy kagylót a táblára! Amilyent a Balatonban vagy a Tiszában fogtál. Mi atjdig beszélgetünk. Dolgozz nyugodtan ... A beszélgetés azonban elmaradt. Kilencven szempár ■figyelte leplezetlen érdeklődéssel miként kerekedik ki a kerítésrajzok stílusában húzott vonalakból a szóbanforgó víziállat ábrája. A trükk bevált. Ezek a gyerekek megtanulták, hogy melyek ennek a Nagykőrösön ritka élőlénynek legfontosabb vonásai. Természetesen nem a rajzból. A rajz csupán arra szolgált, hogy rögzítse, ismeretté formálja a kalgylókról bennük élő emlékképeket, hiszen valamennyien láttak már valamilyen kagylót. A trükk, nevezzük didaktikai fogásnak, tulajdonképpen alapja valamennyi oktatási formának, így az ismeretterjesztésnek is. A lényege a foglalkoztatás. Gyakran szoktuk panaszolni, hogy ma már igen nehéz az ismeretterjesztők — a TIT-előadók — dolga, hiszen, ha minden követ megmozgatnak, akkor sem versenyezhetnek előadásuk illusztrálásában a televízióval, s ezért nem válthat ki munkájuk kellő érdeklődést. Ez igaz, ám a TlT-előadónak mégis óriási előnye van a televízióval szemben. Egyrészt —' ezt érzékeltette volna az említett példa — alkalma nyílhat a foglalSPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Felnőtt tekézőink Cegléden "‘t'iíradó A PE£>T MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM 1978. JANUÁR 21., SZOMBAT Erőteljes fejlődés Korszerű üzem, jobb minőség Beszámoló taggyűlés a fafeldolgozóban Az utóbbi években Nagykőrös egyik legerőteljesebben fejlődő üzeme a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság fafeldolgozó üzeme. Érthető hát az érdeklődés, mely a rekonstrukciós feladatai megoldásán is fáradozó üzem termelése iránt megmutatkozik. Különösen most, az új év kezdetén, amikor az itt dolgozóknak számot kell vetni a tavalyi tapasztalatokkal, a gazdasági terv nem teljesítésének tanulságaival. Átszervezés E gondok megoldásáról esett szó a napokban megtartott összevont taggyűlésen is. Mint Varga József, az üzemi pártvezetőség titkára elmondotta, az üzem vezetése az átszervezés és a rekonstrukció miatt megnövekedett feladatokkal nem tudott minden te. kintetben megbirkózni. Az észszerű munkaerő-gazdálkodás bevezetése is nehezen ment. Nehezítette a munkát néhány megrendelt gép késése is. Mindezek a hiányosságok nem utólag derültek ki. Az üzemi pártvezetőség negyedévenként értékelte a gazdaságpolitikai cselekvési program végrehajtását, s a feltárt, hiányosságokkal kapcsolatos véleményét minden alkalommal a gazdaság vezetőinek a tudomására hozta. Nem is eredménytelenül. A közös erőfeszítéseknek köszönhető például, hogy a minőségileg kifogásolható termékek mennyisége egy év alatt a korábbinak felére csökkent, javult az üzem- és munkaszervezés, s az év második felében ennek hatása már a gazdálkodási eredményekben is megmutatkozott. Területi elv Egyenletes fejlődés jellemezte tavaly a pártalapszervezetek munkáját. A mind eredményesebb munkára való törekvés hozta magával, hogy a párttagok az alapszervezetek kisebb átszervezését is javasolták, s ez az idén januárban már meg is történt. Ezzel sikerült telkoztatásra, másrészt azonnal válaszolhat a feltett kérdésekre. Persze, ezek csak elméleti előnyök, Az előadói gyakorlatban ritkán valósul meg belőlük valami. Az okok egyszerűnek látszanak: nincs hely, nincs eszköz a foglalkoztatáshoz, másrészt pedig kevés a kérdező. Az előadó, ha színesíteni akarja beszédét, a szerinte feltételezhető kérdéseket fel is teszi magának. Ügy tűnik, mintha a nyilvános kérdezés valámiféle restellni való dologgá vált volna a hallgatók körében. Mintha minden kérdéssel a kíváncsiskodó tájékozatlansága bi- zonyítódna. Csupán a gyerekek nem törődnek ezzel, s ha valóban érdekli őket a téma, szívesen faggatóznak is. Nekik nincs vesztenivalójuk, sőt az okos, a megdicsért kérdés még tekintélyt is ad társaik előtt Vagy mindez tévedés? A nagykőrösiek egyszerűen nem szeretnek kérdezni? Nem kíváncsiak? Aligha hihető. Más a helyzet az előadásokon, a foglalkoztatással. Ebben az előadónak van döntő szerepe, bár nem nélkülözheti a hallgatóság aktivitását sem Ez utóbbi nem is szokott gondot okozni, hiszen mindenki jes mértékben érvényesíteni a területi elvet, az alapszervezeti munka és gazdasági tevékenység még szorosabb összekapcsolását. E célok megvalósítására javasolták a párttagok a pártépítő munka további erősítését is néhány munkahelyen. Javul az üzemben a párttagság politikai képzettsége is. A több mint hetven párttag 80 százaléka vett részt tavaly politikai oktatáson. Elkészült az öt évre szóló, az oktatási formák egymásra épülését szem előtt tartó politikai oktatási terv is, mely már az első évben hasznos útmutatással szolgált a párttagoknak. A napi gondok megoldásában hasznosnak bizonyult, hogy a pártvezetőség titkári értekezletekkel, reszortfelelősök képzésével is segítette az alapszervezeteket. Az üzemi gazdálkodás nehézségei 1977-ben megnövekedett terheket róttak a párttagokra is. Az összevont taggyűlésen elhangzott hozzászólásokból kitűnt, hogy a NEFAG- ban dolgozó kommunisták az idén sem számítanak kevesebb feladatra. Nem meglepő hát, hogy tennivalóikat nagyon pontosan igyekeztek megfogalmazni. Ennek megfelelően elhatározták, hogy a termelés növelésére teljes mértékben kihasználják a rekonstrukció előrehaladtával egyre gyarapodó technológiai lehetőséget, s természetesen az új gépeket is. Mégpedig a lehető legkisebb élőmunkával. Tovább javítják a minőséget, s természetesen a teljesítményeket is. Mint javasolták, a hengeres fafeldolgozásnál a kihozatalt, tehát a ténylegesen felhasznált fa mennyiségét is növelni kell. Szót ejtettek az üzem kommunistái az üzem- és munkaszervezés javításáról, s ezzel kapcsolatban a bérgazdálkodásról is. Javasolták, hogy a bérek még jobban igazodjanak az elért teljesítményekhez. A gazdaságpolitikai feladatok megfogalmazása mellett természetesen szóba kerültek az összevont taggyűlésen • a pártélet kérdései is. Ezzel kapszeret foglalatoskodni, szerepet vállalni, játszani. A nagykőrösi TlT-előadóknak az eszközök, felszerelési tárgyak hiányoznak. Nem a film vagy a diavetítő, hiszen ezek rendszerint mindenütt rendelkezésre állanak, hanem a kézbevehető, műveletek végrehajtására is alkalmas kísérleti eszközök. Jó szervezéssel ezen is lehet segíteni, mondhatja bárki, ni- szen az iskolákban valamennyi szükséges eszköz megtalálható. Ez1 igaz is, csakhogy még az iskolák diákjait is csaknem lehetetlen a megfelelő helyiségbe leültetni, mert kevés a terem, s reggeltől estig kell a hely az órarend szerinti foglalkozásokhoz. Természetesen ez a gond már a közeljövőben megoldódik, a tervekben szereplő új tantermek, az új iskola megépülésével. Ám, valószínű, hogy az ismeretterjesztés helyzetében ez sem hoz végleges megoldást. Ezt csak a TIT céljait szolgáló stúdió kialakításától várhatjuk. A tervekben ez ugyan még nem szerepel, ám érdemes elgondolkodni rajta. Legalább azzal a lelkesedéssel, amellyel a TIT előadók végzik munkájukat, s amely krétát adott a kag’ rajzoló kisdiák kezébe. Farkas Péter csolatban az üzem kommunistái idei feladatukként jelölték meg a tömegszervezetek tevékenységének hatékonyabb támogatását, az üzemi pártvezetőség és az alapszervezeti vezetőségek szervezettebb együttműködésének megoldását és az üzemi pártszervezet információs csoportjának újjászervezését is. Összefogás Részt vett az összevont taggyűlésen Herczenik Gyula, az MSZMP Pest megyei Bizottságának politikai munkatársa is. Hozzászólásában felhívta a figyelmet az ifjúság körében végzett munka fontosságára, az alapszervezetek tevékenységének szélesebb körű elemzésére, az alapsze. vezeti munka hatékonyságának javításán ra, s természetesen szólt az üzem valamennyi dolgozója előtt álló gazdasági feladatokról is. Mint mondotta, az itt dolgozók tavalyi erőfeszítései ugyan tiszteletre méltóak, ám mégsem hozták meg a várt eredményt. Ez fokozottabb ősz- szefogásra kell, hogy sarkalljon mindenkit., Ennek a közös munkának kell érvényesülni az üzemszervezés javításában is, hiszen az sem egy, hanem több vezető együttes feladata. Az üzemi pártszervezet tevékenységét értékelte az MSZMP városi bizottságának végrehajtó bizottsága is. Mint Bodrogi István, a városi párt- bizottság gazdaságpolitikai osztályvezetője az összevont taggyűlésen elmondotta, az üzemnek fokozottabban kell törekedni a rekonstrukcióval együtt változó lehetőségek kihasználása, s a személyi és tárgyi feltételek összhangjának megteremtésére. F. P. Piaci jelentés Pénteken a szemestermény- piacon a búzát és morzsolt kukoricát literenként 4 forintért árulták. Csöves kukorica nem volt a piacon. Az alma 4—8, a körte 10—12, a dió 26—30, a burgonya 4,50, a kelkáposzta 4—5, a fehér káposzta 4, a savanyú káposzta 7, a karalábé 5, a céklarépa 5, a vöröshagyma 8—10, a fokhagyma 20—30, a petrezselyemgyökér 8—10, a sárgarépa 4—5, a karfiol 40, a zeller 12, a száraz bab 12—30 forintért kelt el. A tyúk párja 140—150, a vágócsirke 60—90, a kacsa 140— 150, a tyúktojás darabja 1,80 forint volt. A halászati szövetkezetnél az élő halat 25—33, a csirkeaprólékot 24, a csonkolt kacsát 29, a csonkolt csirkét 30, a csirkezúzát 42, a csirkecombot 42, a libahájat 25, és a sült halat 68 forintért mértékí Áram a vezetékben A DÉMÁSZ Nagykőrösi Üzemigazgatósága a Bántős- Bánom dűlőben levő tanya- épületek villamosenergia-ellá- tására 20 kV-os légvezetéket, transzformátorállomást és kisfeszültségű hálózatbővítést végzett. Az új létesítményt az Áramszolgáltató Vállalat 1978. január 28-án feszültség alá helyezi. Ettől az időponttól az új létesítmény érintése, megközelítése életveszélyes éá tilos. MOZIMŰSOR A fekete rák ollójában. Színes, zenés szovjet film. Kísérő- műsor: Képek a nagyvilágból. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. HÉT VÉGI JEGYZET Ismeretterjesztés - gondokkal