Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-14 / 12. szám

V. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM 1978. JANUÄR 14., SZOMBAT Edzett fiatalok, fetnőttek Eredményes lakatosüzem A Gödöllői Vegyesipari Szö­vetkezetnek a szolgáltató részlegeken kívül lakatosüze­me is van. Ez a műhely tava­lyi tervét száz százalék fölött teljesítette, s 9 milliós bevé­tellel járult hozzá a szövet­kezet eredményességéhez. Idei tervük tízmilliónál is nagyobb bevétellel számol. A többi között egymillió hullámpalát leszorító csavart gyártanak. ~k Jobb oldali képünkön: Föl­di Józsefné záróanyákat ké­szít a présgépen. Alsó felvételünkön: Lóczi Józsefné automata gépen lien- gerli a menetet. , Legyen még több verseny A galgamácsaiak jó példája Barcza Zsolt felvételei IFJÚMUNKÁSOK TERVEI Dolgozni, politizálni, művelődni VIT KUPÁT SZERVEZ A KISZ Az Edzett ifjúságért mozga­lom meghirdetésével tavaly nagy lendületet vett a tömeg­sportmozgalom. S bár a KISZ és a sportszervek által kezde­ményezett pontszerző akcióso­rozat az úttörőktől a huszonhat évesekig hívta a pályákra, a medencékbe és a csarnokokba a fiatalokat, a náluk idősebbek testkultúráját is szem előtt kell tartaniuk a sporttal hivatalo­san foglalkozóknak. A gödöllői városi és járási sportfelügyelő­ségnek is. Kovács Tibortól, a felügyelőség vezetőjétől érdek­lődtünk, mi történt a tömeg­sportmozgalomban 1977-ben? — A összesített adatokat ele­mezve elégedettek lehetünk, de ha azt nézzük, hogy mi min­dent tehettünk volna például a nagyobb részvételért, akkor ellentmondásos a kép. Köze­pesnek is alig minősíthetj ük például a sportegyesületek munkáját. Pedig köztudomású, hogy az élsport, s a tömegsport mennyire összefügg, s az sem kíván magyarázatot, hogy a járás sportlétesítményeinek gazdái, az egyesületek, különö­sen sokat tehetnek, tehetnének. Csak a foci ? — Milyen módszereket ajánl? — Hét községben szerveztek kispályás labdarúgó-bajnoksá­got, s Gödöllőn is két osztály­ban folyik a küzdelem. De a kispályás foci nem minden. A többi sportágban is, az atléti­kától a természetjárásig, ver­senyeket kell rendezni, spor­tolási lehetőséget adni. A nyi­tott pálya akciók szinte titok­ban folynak, sokkal nagyobb, szélesebb propagandára lenne szükség. Olyan hangulatot kell teremteni, ami közös mozgásra, szurkolásra, vetélkedésre sar­kall. — Akad erre jó példa? — Hogyne! Például Galga­A Lumnitzer utcai és a Magyar—Szovjet Barátság lakótelep között hosszabb idő óta lehúzott redőnnyel áll a Szőlő utca 8. szám alatti ház. Sokan csak Duha, illetve Ur­ban boltnak hívják ma is az épületet: az ő tulajdonuk volt valaha a bolt, amelyet a Vác és Környéke Kiskeresíke- delmi Vállalat tart fenn. Ta­valy megvásárolták az egész ingatlant s most kőművesek dolgoznak azért, hogy a régi KERTBARÁTOK KÖRE, Megjelent a nagytarcsai közművelődési tájékoztató, amely az év első három hó­napjának jelentősebb közmű­velődési eseményeiről, a kul­turális programokról tájékoz­tatja a község és a járás kö­zönségét. A Táncsics Mihály művelődési ház és az ifjúsági klub programjában tallózva érdemes megjegyezni, hogy január 16-án. hétfőn este 6 órakor Mi az erkölcs? cím­mácsán, ahol a helyi sportegye­sület tömegsportbizottsága, s annak elnöke, Borna István, a község határain túl is ható sportéletet teremtett. Minden alkalmat kihasználnak a spor­tolásra, kupákat, bajnokságo­kat, találkozókat szerveznek, s a népszerűsítésről sem feled­keznek el. Hasonló kezdemé­nyezésekre lenne szükség min­denütt. Ne sajnálják az egye­sületek azt a pár szétrugdalt labdát, vagy elkoptatott szere­lést, hiszen értékük busásan megtérül. A község lakói job­ban figyelnek majd az egyesü­letekre, társadalmi munkájuk­kal olyan gond is megoldható lesz, amire egyébként nincs anyagi lehetőség. S a pártoló tagság is szaporodna a rend­szeresen sportoló fiatalokkal és idősebbekkel egyaránt. — Sok múlik azon, hogy akad-e olyan, a sportot szere­tő, s hozzáértő ember egy-egy községben, aki össze tudja fogni a dolgokat. Hadd említ­sek most csak egyet; a fiata­labbak közül. Siska Gyula, testnevelő tanár alakította meg az első súlyemelő-szakosztályt Kartalon. Biztos, hogy a járási sportélet új színfoltja lesz a kartali társaság, s újabb híve­ket toboroz az él- és tömeg­sportnak egyaránt. S csak öt­let, szervezési készség, s önzet­lenség kell hozzá. — S persze anyagi támoga­tás is. — Természetesen. De ha a helyi tanácsok és a gazdasági szervek is jobban felismerik a sportolás szükségességét, talán több pénz jut a létesítmények bővítésére, a sporteszközök gyarapítására is. Együttműködve — Hogyan kapcsolódnak az Edzett ifjúságért mozgalomba? — Együttműködünk a KISZ- szel. Tavaly is, az idén is. egyeztettük a tömegsport-prog­vegyesboltból, korszerű kis élelmiszer-áruház legyen. Nagy szükség van erre az üzletre, a két lakótelepen élők ellátása nagyban javul­hat. ha elkészül. Gergely Fe­renc, a munkálatok vezetője elmondta, hogy az év végére az egész üzlet készül el, de a létesítmény első fele már várhatóan júniusban a vásár­lók rendelkezésére áll. Ezt vallják az építők is: saját tervek alapján a vállalat mű­szaki brigádja dolgozik itt. SZÜLŐK AKADÉMIÁJA mel tartanak előadást. Január 23-án, hétfőn este hatkor a kertbarátok köre első foglal­kozását tartják. Négy nappa’ később, január 27-én, pénte ken este hatkor a hímzőszak­kör tagjai jönnek ismét ösz- sze. Színvonalas programot kí­nál a falumúzeum, a szülők akadémiáig előadássorozat s a könyvtár is. ramjainkat. Közös terveinkben sportünnepélyek, sportnapok, munkahelyi és a falusi sparta- kiádok, természetjáró progra­mok, kispályás labdarúgó-baj­nokságok, téli, FIN- és más ün­nepi kupák, sportrendezvé­nyek, szerepelnek. Az idén a XI. Világifjúsági Találkozó tisz­teletére szervezett versenye­ken is sok fiatal sportolhat. — Hányán vettek részt ta­valy a sportfelügyelőség szer­vezte versenyeken? — A statisztikánk csalóka. Hiszen, mint minden közös megmozdulásban, ebben is akadnak élenjárók, olyan cso­portok, csapatok, amelyek min­denben elindulnak, s vala­mennyi lehetőséget kihasznál­ják. A számok inkább azt mu­tatják, hogy hányszor snortol- tak tavaly rendezvényeinken. Az atlétikai, a labdarúgó-, a kézilabda-, a sakk-, az aszta­litenisz- és a tekeversenyeken, a felnőttkorúak közül 260 nő és 2 ezer 600 férfi, a fiatalok közül 110 nő és 260 férfi, a ser- dülőkorúak közül pedig 500 lány és 480 fiú vett részt a járásban és a városban. — Elgondolkodtató a lányok, a nők aránya. — Megfigyelhető, hogy az általános iskolában még több lány sportol, mint fiú. Az idő­sebbek között viszont csökken a számuk, s felnőttkorban alig-alig akadnak, akik a sportpályákra látogatnak. En­nek a hagyományos családi be­rendezkedés, a szokások, az otthonhoz kötöttség az oka. Teljesebb kép — Mi a helyzet a munkahe­lyi testneveléssel, az üzemi sporttal? — Erről nincs külön összesí­tésünk, de tudjuk, hogy a vál­lalatok is rendeznek versenye­ket, sportnapokat. A KKMV- ben szovjet—magyar sportta­lálkozó volt, a tangazdaságban a kerületek között folyik ver­seny. Egy másik kimutatás a járás és a város tömegsportjá­ról teljesebb képet ad. Esze­rint a különböző versenyeken 1976-ban 8 ezren, tavaly pe­dig 15 és fél ezren vettek részt. Ebből nagy rész jut az egye­temre, az aszódi gimnáziumra, s Galgamácsára. Reméljük, hogy az idén még többen lesz­nek, akikkel a sportpályákon, az erdei tornapályákon, a grun- dokon találkozunk. Évente csaknem 120 ezer téli fagylaltot készítenek a Pest megyei Vendéglátó Vállalat gödöllői cukrászüzemében. A Négy jelszó köré csoporto­sította a KISZ járási bizott­sága, a dolgozó fiatalok KISZ-szervezeteinek szóló, az 1977—78-as mozgalmi év akcióprogramját kiegészítő javaslatait. > A hatékonyabb, minőségi munkáért jelszó a gazdasági munkában a fiatalokra háruló feladatokat foglalja össze. A részletes javaslatok a KISZ- szervezetek figyelmébe ajánl­ják, hogy a vállalatoknál, a mezőgazdasági és ipari szö­vetkezetekben kapcsolódjanak a pártszervezetek cselekvési programjaihoz. A KISZ politikai program­jának szerves része a kitű­zött gazdasági célok megér­tetése, a fiatalok mozgósítá­sa a minőségi munkára, a munkaidő jobb kihasználásá­ra. A munkahelyi kötelessé­geken kívül azonban tovább­ra sem feledkezhetnek el a KISZ-esek a tavaly sikeres­nek bizonyult társadalmi munkaakciókról sem. A KISZ-bizottság akcióterve fel­hívja a fiatalok figyelmét ar­ra, hogy csatlakozzanak ismét A mi hónapunk a megyei kórházért akcióhoz. A KISZ Pest megyei Bi­zottsága és a Hazafias Nép­front által meghirdetett környezetvédelmi hónap ren­dezvényein is bőven nyí­lik alkalom közös megmoz­dulásokra. A munkához, a képen: Zsigri Jánosné, Sipos Lajosné és Sándor Irén tölcsé­rekbe tölti a fagylaltkrémet. szakmai ismeretekhez kapcso­lódik az egységes magyaror­szági ifjúsági szövetség 60. évfordulójára meghirdetett, az ifjúsági .brigádokat ver­senybe szólító, szakmai, poli­tikai vetélkedő is. A második jelszó: Politiku- sabban, aktívabban. Mit jelent ez a KlSZ-alap- s.zer vezetéknek? Minél több KISZ-en kívülit kell bevon­niuk a mozgalmi munkába, tovább kell fejleszteniük az aktivisták körét, szorgalma­sabban kell tevékenykedniük a politikai rendezvényeken, s az ősszel megrendezendő ifjú­sági parlamenteken is aktívan kell részt venniük. Az Edzett ifjúságért moz­galom az idén újabb lehető­ségeket kínál a pontszerzésre. A járásban is megrendezik a XI. Világifjúsági Találkozó tiszteletére a VIT Kupa sportversenyeit. Csatlakozhat­nak a fiatalok az aranyjelvé­nyesek olimpiájához, július­ban prágai kerékpártúrát szer­veznek a KISZ-esek, s a négy évszak — négy túra akció is mozgásra serkent. A fiatalok műveltségének gyarapítását szolgálja a Tá­jak, korok, múzeumok akció, a TIT járási szervezetével való szorosabb együttműköf dés, a nyáron szervezendő if­júmunkás olvasótábor. A KISZ-bizottság szeretné, ha a fiatalok szorgalmaznák a nyolc általános iskolát még el nem végzett társaik tovább­tanulását, hiszen nagyobb műveltséggel még jobban be­kapcsolódhatnak a munka- és lakóhelyi közéletbe. VÖRÖSKERESZT Vezetőségi ülés Vezetőségi ülési tart január 16-án, délután két órakor a Magyar Vöröskereszt gödöllői városi vezetősége. A pártbi­zottság klubtermében tartandó összejövetelen a vezetőség ér­tékeli a Vöröskereszt helyi szervezetének tavalyi munkáját s megismeri a Magyar Vörös- kereszt Pest megyei vezetősé­gének határozatát. DOMONY Asztalitenisz A domonyi művelődési ott­honban január 15-én, holnap délelőtt kilenc órától nagy­községi asztalitenisz-bajnok­ságot rendeznek. Az év végére elkészül Részleges átadás júliusban Vegyesboltból élelmiszer-áruház NAGYTARCSAI MŰSORFÜZET Program - három hónapra g. z. Töltik a fagylaltkrémet Szombati jegyzet Értekezlet Hajdanán a karikaturis­ták, a viccgyártók kedvelt témája volt az értekezlet. Olyan összejövetelekről él- ceiődtek, amelyekre bőven osztogatták a meghívókat, mindenki kötelességének érezte, hogy megjelenjen a hivatalos körben, elmonda­ni tap sztalatait, kifejteni véleményét. S ha valóban a sajátját fejtette volna ki! Ám a hajdani értekezletek jellemzője volt, hogy össze­hívójuk már jó előre tudta, erről és erről lesz szó, ezt és ezt mondják, ez és ez lesz a döntés. S hogy akkor mégis miért kellett? Talán bizonyítékul, talán öniga­zolásul, talán az adatok halmozásáért. Kétségtelen persze, hogy a hajdani értekezletek ta­nulságokkal is szolgáltak: ha éppen mással nem, azzal feltétlenül, hogy igazolták, szükségtelenek. Aztán voltak olyan össze­jövetelek is, amelyeken valóban alkotó beszélgetés folyt, amelyek hozzájárul­tak ahhoz, hogy vitatkozni tanuljanak az érdekeltek, ki-ki minél rövidebben, mi­nél lényegretörőbben adja elő valóban saját tapaszta­latait, beszéljen hitelesen, önállóan. A jó értekezlet kritériu­mait manapság ismét idő­szerű volna felkutatni. Ja­vaslom tehát, hívjunk össze értekezletet a következő té­máról: a jó és a rossz érte­kezlet közötti különbségek. Erre a megbeszélésre eljö­hetne mindenki, akinek van már tapasztalata az eszme­cserék ügyében. Az sem lenne baj, ha sokan vol­nánk. Tekintve, hogy a város­ban és a járásban magam is részt vettem már szám­talan tanácskozáson, hadd terjesszem elő írásos beszá­molómat az egyetlen napi­rendi ponthoz. Bevezetőben rögtön kéte­lyeimről szólok. A gyarapo­dó bizottságok és a szapo­rodó értekezletek össze­függenek. S az összefüggés ma az egyik vezérszó a < bő­vülő szócséplések közepet­te. A társadalmi jelenségek közötti — egyébként való­ságos — szövevényt bogoz- gatva, rádöbbentünk, min­den mindennel kapcsolódik. Ezért mindenhez, minden­kinek' lehet s van is hozzá­fűznivalója. Egyre többen bogozzuk tehát ugyanazt a témát, csak azt nem tudom, ha végül kibogozódik, ho­gyan osztjuk meg a dicső­séget? A burjánzás másik oka egy ugyancsak helyes ve­zérlő elv. A demokratizmus szélesítése. Kit mi érint, ahhoz szava lehessen. Ügy van. Csak éppen azt nem tudom, hogy a fórumokat, a tanácskozásokat mindig kellő időben rendezik-e? Értekezni ugyanis illetékes döntés előtt vagy után — nem mindegy. Értekezni előre gyártott sémák szerint vagy a hozzáértők javasla­taiból épülve, megint csak nem egy és ugyanaz. S vajon melyik fajtából van több a sok között? Az igazi bosszúság azon­ban az álértekezlet. Ame­lyen a tanácskozók egymást csapják be, s nem sajnálva az időt, a fáradságot és az összetett mondatokat, mind­annyian valóban azt hiszik, hogy értekeznek, hogy az, amit elmondanak, hasznos, elengedhetetlen, hogy a késhegyig menő szenvedé­lyes vita gyümölcsöző, s hogy nem vész kárba az együtt töltött héhány óra. Ám végül jó, ha annyi ér­telme volt: alaposabban megismerték egymást, jó és rossz dolgaikról egyaránt. Amelyiken még ezt sem könyvelhetik el sikerként, az aztán az igazán rossz ér­tekezlet. Ilyenből egyetlen­egy sem kellene. Várom a kérdéseket és a hozzászólásokat. Gáti Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents