Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-11 / 9. szám

1918. JANUAR 11., SZERDA worn -d/Jr V K/urldP Egy szint — 'egy hét Építkezés felülről lefelé Felülről lefelé haladva fo­lyik az építkezés azzal a szabadalmaztatott e járással, amely fél évvel is lerövidít­heti az építkezési munkálatok időtartamát, s jóval gazdasá­gosabb a hagyományosabb épí­tési módoknál. Az Építéstudo­mányi Intézet és a Könnyű­ipari Szerelő és Építő Válla­lat közösen kidolgozott, úgy­nevezett zsalu-emeléses tech­nológiájának lényege, hogy előre felállított acéloszlopok mentén speciális emelőszerke­zettel a legfelsőbb szintig tol­ják a zsaluzatot — a zsaluzat nem más, mint az egész eme­let vázszerkezete — s ide szi­vattyúzzák fel a betont. Amint a legfelső szint elkészült, a zsaluzatot egy szinttel lejjebb engedik, s így haladnak egé­szen a földszintig, ezzel az el­járással lényegében egy hét alatt elkészülhet egy szint. Jó év a budaörsi hűtőházban Megy a hagyma — jön a spárga A Hungarofruct Budaörsi Hűtőháza a hosszabb-rövidebb ideig tárolt zöldség és gyü­mölcs legnagyobb részét, mint­egy nyolcvanöt százalékát tő­kés megrendelőknek továbbít­ja, tekintettel arra, hogy in­nen jól megközelíthetőek a nyugati irányba induló vasút­vonalak, valamint az autópá­lya. Egységesebb a'makészlel — Teljesítették-e az 1977. évi exporttervüket? — ezt kérdeztük Czigány Pétertől, a hűtőház igazgatójától. — Nagyon jól sikerült évet zártunk, méghozzá nem de­cember 31-én, hanem 16-án. Erre az időpontra 103 száza­lékra teljesítettük tőkés ex­porttervünket. Gyarapodó Alsónémedi Megkérdeztük az alsónéme­di községi tanács vb-titlcárát, Somogyi Pált, mi valósult meg a tavalyi községfejlesztési tervből: — Elsősorban a járdaépítést említeném. Fontos feladat­nak tartottuk a múlt évben a gyalogjárók betonozását, a kátyús utak javítását. Azt hi­szem, nem szükséges különö­sebben hangsúlyozni, meny­nyire lényeges ez, hiszen nincs annál bosszantóbb dolog, ami­kor az ember cipője csupa sár, vagy por, mire beér a munka­helyére. E célra 200 ezer fo­rintot szántunk. Októberben azonban a cementhiány oly­annyira megakasztotta a mun­kát, hogy az előirányzott ösz- szegnek csupán 60 százalékát használhattuk fel. így a leg­forgalmasabb helyekre kon­centráltunk, a főutcán, az óvodák és az iskolák környékén építet­tük meg a járdákat, a többit pedig jövőre beto­nozzuk le. A Közös Üt Szak- szövetkezet óriási segítséget nyújtott terveink megvalósí­tásában. Társadalmi munká­ban szállították a sódert Bu­gyi községből Alsónémedibe. — örülünk, hogy az óvo­dánk új szárnyépületét decem­ber 31-én átadhattuk. 1976. augusztusában kezdtük meg az alapozást, s az 1977-es év az építkezés jegyében zajlott. Egy új foglalkoztató termet, fürdőt, mosdót, betegszobát építettünk, s a konyhát is bő­vítettük. Ezáltal 25 gyermek­kel többet vehetünk fel az óvodába, így összesen 150 sze­mélyes lett a befogadóképes­ség. Az építőanyagokért 450 ezer forintot fizettünk ki, a szakmunkák viszont tár­sadalmi munkában ké­szültek. Az óvodás gyermekek szülei, az ivóvízig a Közös Üt Szakszövetkezet dolgozói végezték a segédmun­kát, a szakmunkát pedig a község kisiparosai vállalták. Pocsaji László vízvezetéksze­relő két hétig dolgozott a víz­vezetékek és a lefolyócsator- ,nák szerelésén. Ácsai Károly, Molnár Kálmán, Jakab And­rás, Oberfrank Sándor és Mé- nich József kőművesek egyen­ként három-öt napot dolgoz­tak. Ménich József még az al­kalmazottait is magával hoz­ta. — Az óvodabővítéssel lényegében megoldódott Alsónémediben a kisgyer­mekek elhelyezésének gondja. Minden gyereket fel tudunk venni. — Ugyancsak tavaly ala­kult meg a Gyál—Alsónémedi —Bugyi—Öcsa regionális víz­műtársulat. A közművesítés tervei már elkészültek, s eb­ben az évben megkezdjük a vízvezetékek lefektetését. F. A. Félpercenként mintavizsgálat Félpercenként egy mintát vizsgál meg az a korszerű au­tomatikus cukortartalom-mé­rő laboratórium, amelyet az országban elsőként az ácsi cukorgyárban helyeztek üzem­be. Ismertetésére kétnapos be­mutató kezdődött a szakem­berek számára. Még az idén ugyanilyen laboratóriumot kap a többi 10 hazai cukor­gyár is. A termelőüzemeket ér­dekeltté teszik a cukortarta­lom fokozásában: jövőre or­szágszerte a cukortartalom szerint veszik át a répát. En­nek viszont alapfeltétele a gyors és pontos vizsgálati módszer. Belvárosi vállalat fa!véíe're keres: ADMINISZTRÁTORI gondnokságra, .. érettségizett, MUNKAKÖRBE, gépirni tudó, intelligens munkaerőt; PORTÁSI ügyfélfogadásra és információadásra MUNKAKÖRBE alkalmas munkaerőt, nem nyugdijasat. A jelentkezéseket telefonon kérjük: 181-111, 181-961, 61-es mellék. — Szokatlan teljesítmény? — Az nem szokatlan, hogy teljesítjük a tervünket, de az elmúlt év a korábbiaknál is jobb eredménnyel zárult. — Minek köszönhető ez? — Annak, hogy a hűtőházi alma egyre inkább olyan ter­melőktől kerül hozzánk, akik­kel az évek folyamán mind jobb együttműködést alakítot­tunk ki, s a több éve fejlődő kapcsolatok fokozatosan meg­szilárdultak. Mondhatnám úgy is: most érett be a termés. Ma már olyan alma kerül hoz­zánk, amelynek a termelői is­merik a kívánságainkat, „tud­ják a technológiát”. Ennél­fogva jobb minőségű, egysége­sebb fajtájú gyümölcsöt ka­punk, amelyet eredményeseb­ben tudunk tárolni, s jobb minőségű almát tudunk szállí­tani a megrendelőinknek. A budaörsi hűtőházban öt­ezer tonna — nagyobb részt jonatán, kisebb részben star- king — almát különleges mó­don tárolnak. Magyarországon ez a hűtőház alkalmazta elő­ször az úgynevezett szabályo­zott légterű tárolási módot, amely lehetővé teszi, hogy a gyümölcs hét-nyolc hónapon keresztül megőrizze frissesé­gét. A makóinak van becsülete A módszer lényege: a leve­gő huszonegy százalékos oxi­géntartalmát három százalékra szállítják le; a légmentesen lezárt teremben a levegő oxi­géntartalmából a különbözeiét elégetik. Három százalék oxi­gén, három százalék széndi­oxid — ez a helyes arány. Ez a tárolási mód nagyon fegyel­mezett munkát követel. Ha a lehevő oxigéntartalma az elő­írt három százaléknál alacso­nyabbra csökken, az alma „megfulladhat”, kiszáradhat a mag körül. Ezért a légállapo­tokat naponta többször is mű­szerekkel ellenőrzik, s ha elté­rést tapasztalnak, azonnal in­tézkednek. — Az alma kiválóan megél a szabályozott légtérben — tá­jékoztat Czigány György. — Május végén kezdjük a csoma­golást és a szállítását. — Jeleh leg milyen munka folyik a hűtőházban? — Kilencedikén, hétfőn in­dult a vöröshagyma nyugati exportra. A hagyma iránti ke­reslet az egész világon meg­csappant, mert túltermelés volt egyebek között Egyiptom­ban, Lengyelországban és Csehszlovákiában is. Csehszlo­vákia az idén először expor­tőrként jelentkezett De mi tartjuk magunkat, jelen va­gyunk a piacon. A makói hagymának nagy a becsülete, j keresnek bennünket. Hétfőn ' kezdtük a vöröshagyma gépi feldolgozását, három éve már a modern hagymaosztályozó gépsorral dolgozunk. Harminc asszony állt a gépek mellé, egy műszakban megy a munka. — Hova és mennyit szállíta­nak? — Kilencedikétől kezdve két, két és fél hónap alatt mintegy háromezer tonnát vi­szünk főleg az NSZK-ba, Svédországba és Angliába. Cukor a polcokon — Mi van még a raktárban? — Háromezer tonna cukor. — Cukor?! — Igen. Számunkra ennek raktárgazdálkodás szempont­jából van jelentősége. Az idén jó volt a cukorrépatermés, magas a répa cukortartalma, nagyok a cukorkészletek. Ezt I a háromezer tonnát, amelyet természetesen száraz termek ben tárolunk, a FÜSZÉR1 szállítja majd el, ha a készle­tei fogyóban lesznek. Előrelát­hatólag május-júniusban. A tárolókapacitásunk most hat­vanöt százalékban van leköt­— Mi érkezik legközelebb? — Áprilisig már semmi. Akr korra befejeződik a vörös­hagyma osztályozása és szállí­tása, április harmadika után jön a spárga, amelyet szintén tőkés országokba szállítunk. — Meddig tárolják? — Jóformán semeddig. A spárga kényes termék ugyan, de nem igényel speciális gon­dozást. Csak lehűtjük és máris továbbítjuk á megrendelők­nek. Hatos Erzsébet Túl az idei századikon A Csepel Autógyárban már elkészült az idei 100. alváz. A szerelés utáni végellenőrzésen és beállításon dolgoznak az át­adóüzemben Jenei Mihály és Kovács István gépszerelők. Geleia Pál felvétele Snittek az emberről Emlékplakett százhalombattai fiataloknak Üjsághfr: 60 évvel ezelőtt, 1918. December 30-án a magyar fiatalok élenjáró képviselőit tömörítő Ifjúmunkások Országos Szövetsége csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjá­hoz. Ezzel létrejött hazánkban az első kommunista ifjúsági szervezet. Az évfordulóhoz, valamint a Kommunista Ifjúsági Szövetség újjászervezésének 20. évfordulójához kapcsolódva a KISZ Pest megyei bizottsága emlékplakettet alapított az ifjúsági munka támogatóinak, a fiatalok politikai, erkölcsi és szakmai nevelésében eredményesen tevékenykedőknek. Többek közt ebben az elismerésben részesült a százhalombattai Villon iro­dalmi színpad is. Messziről érkezett Érdekes egyéniség Mazumel Ferenc, a százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat 28 éves műszakvezetője. Az a tí­pus, akivel pillanatokon belül kontaktust teremt az idegen. A nyurga, bajuszos, határo­zott beszédű fiatalember tö­mören és megfontoltan közli gondolatait: az érdeklődő kér­désekre hoszú percek óta lé- nyegretörően, okosan, minden felesleges körítés nélkül vála­szol. S nem hiányzik megnyil­vánulásaiból a legfontosabb elem, az őszinteség sem: ha dicsér, mértékkel teszi, s kri­tikája kemény, megalkuvás nélküli. A Villon irodalmi színpad vezetőjeként az elmúlt napok­ban vette át az emlékplaket­tet, büszkén, nem is titkolt örömmel. Az ünnepséget kö­vetően ' együtt próbáltuk fel­idézni e fiatalokból álló kö­zösség eredményes útját. S rögvest az elején szögezzük le: izgalmas visszapillantás volt. De menjünk sorjában. Mazumel Ferenc tíz eszten­dővel ezelőtt még aligha hit­te volna, hogy egyszer Száz­halombattára visz útja. Még­is így történt. Mindebben sze­repet játszott a véletlen is. — Tősgyökeres debreceni vagyok, így természetes, hogy a vegyipari technikumot is szülővárosomban végeztem el — kezdte a visszaemlékezést. — A negyedik év végén Száz­halombattáról jöttek iskolánk­ba szervezők, s részletesen ecsetelték, milyen lehetőségek várnak ránk a Dunai Kőolaj­ipari Vállalatnál. Az osztály­ból hárman úgy határoztunk, hogy belevágunk: legyen ez az első munkahelyünk. Mind­ebből az a lényeg, hogy egy­kori debreceni barátaim kö­zül már csak én vagyok Száz­halombattán ... S ez a tény, a gyerekkori barátok továbbállása ébresz­tette rá: Százhalombattán, a fiatal városban csak úgy ereszthetnek gyökeret az ifjú honfoglalók, ha igaz közös­ségre lelnek. A két nagyüzem fejlődése, az örvendetesen gyors ütemben épülő emeletes házak mellett gondoskodni kell arról is, hogy az idete­lepültek — mindenekelőtt 30 éven aluliakról van szó — szabad idejüket is hasznosan tudják eltölteni. Mert így megkönnyíthetik beilleszke­désüket, s jelentős mértékben csökkenhet az elvándorlók száma. Sikeres kezdet A töprengést tett követte: megalakította 1972-ben a cél­talan csellengés, ténfergés el­lenszereként a Villon irodal­mi színpadot: Mazumel Fe­renc — az irodalom már deb­receni középiskolai évei alatt is közel állt szívéhez — maga köré gyűjtött néhány vállal­kozó kedvű, versszerető fia­talt. Jó alkalmat kínált erre akkoriban a Ki mit tud váro­si selejtezője, ahol bemutat­kozott a kis társulat: szép si­kerrel szerepeltek, s tovább­jutottak a megyei döntőbe. A színpad ekkor kezdett igazán összerázódni. Megérezték a közös szereplés nagyszerű ízét, s mindenekelőtt a próbák, a felkészülés időszaka maradt számukra emlékezetes. Ami pedig a névválasztást illeti: a véletlenen múlt. A történteket így elevenítette fel Mazumel Ferenc: — Amikor neveztünk a Ki mit tudra, a lapon volt egy rubrika, amelyikbe a szín­pad nevét kellett beírnr. Vil­lont választottuk közösen, el­sősorban hetykesége miatt. Ma már belátom: ez akkori­ban nagy merészség volt ré­szünkről, ma viszont már büszkén vállalhatjuk név­adónkat ... Minél több szereplés S ahogy múltak az évek, egyre inkább összeforrott a társaság. A Dunai Kőolajipa­ri Vállalat munkásfiataljai­ból álló csoport — persze van köztük néhány DHV-s is — egyre többet hallatott magá­ról. Az egyik munkásszálló klubjában próbáltak — s pró­bálnak ma is — rendszeresen, a Dunai Kőolajipari Vállalat KISZ-bizottsága, valamint a helyi Barátság Művelődési Ház jóvoltából, maximális tá­mogatásukat élvezve, önálló műsoraikkal rendszeresen fel­lépnek Százhalombattán, s a Pest megyei irodalmi szín­padok között hírnevet szerez­tek maguknak. De maradjunk még egy pillanatra a százha­lombattai fellépéseknél. — Tapasztalatom szerint Százhalombattán a művelő­dési házban egy-egy neves művész előadóestjére általá­ban kevesen jönnek el. Ilyen körülmények között ml azt szeretnénk, ha a város fiatal­jai előtt minél többet szere­pelhetnénk. Szerencsére nem panászkodhatunk: a reper­toárunk elég széles ... Így igaz. Tavaly például bemutattak egy vásári komé­diát, összeállítottak egy Jó­zsef Attila emlékműsort, színpadra állították Golding: A legyek ura című művét és Snittek az emberről címmel Örkény István írásaiból állí­tottak össze egy csokorra va­lót: szatirikus tükörképe volt ez hétköznapjainknak.. A Villon irodalmi színpad tagjai javarészt 30 éven aluli fiatalok, akik még otthonte­remtés, családalapítás előtt állnak. Mégis valamennyien tevékeny közéleti emberek: döntő többségük munkahe­lyük KISZ-szervezetében vi­sel tisztséget. S mindemel­lett jó néhány, korábban cél­talanul tévelygő fiatalt is si­került magukhoz csábítaniuk. Ami másodlagos — Lényegesnek tartom azt, hogy mi nem irodalmárokat, művészeket kívánunk nevel­ni, hanem olyan hétköznapi embereket, akik baráti kö­zösségben őszintén és okosan elmondják véleményüket a világ dolgairól, s ugyanezt magabiztosan megteszik kü­lönböző fórumokon is. A szín­padi szereplés nálunk másod­lagos ... Az irodalmi színpad veze­tőjének szavaiból egyértel­műen kiderült: fiataljaik köz- életiségre nevelését tartják legfontosabb feladatuknak. Az emlékplakett, amelyet az elmúlt napokban kaptak, ezt a dicséretes törekvésüket ju­talmazta. Falus Gábor Sima, hímzett, tarkán szőtt, nyomott mintás ágynemű-garnitúrák, fehér és színes lepedők, párnahuzatok nagy választékban kaphatók a PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT SZAKÜZLETEIBEN Január

Next

/
Thumbnails
Contents