Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-11 / 9. szám
1978. JANUAR 11., SZERDA Értei a klímaszekrény Buci ..’kalászon a Gyógynövény Kutató Intézetben, a kanadai gyártmányú klímaszekrényben mesterséges fényű, hőmérsékletű és páratartalmú környezetben nevelik az egyidős spanyol és angol mákfajtákat. Képünkön: dr. Bcrnáth Jenő biológus figyelemmel kíséri a termés növekedését. Oklevél és emlékérem A Budapesti Műszaki Egyetem tiszteletbeli doktori oklevelét nyújtotta át kedden a moszkvai magyar nagykövetségen dr. Meisel János rektor Nyikolaj Sztrelcsuk professzornak, a műszaki tudományok doktorának, a Moszkvai Építőmérnöki Egyetem rektorának, az építőszervezés fejlesztésében kifejtett sok évtizedes, nemzetközileg is kimagasló tevékenységéért. Ljubim Subin professzornak, a Moszkvai Építőmérnöki Egyetem párttitkárának tudományos munkásságáért és a két egyetem közötti testvéri kapcsolatok ápolásáért a Budapesti Műszaki Egyetem ezüst emlékérmét és oklevelét adta át. A kitüntetettek tiszteletére dr. Tóth József követtanácsos koktélt adott. Leltár miatt zárva... — Hét darab csillárüveg, egyenként 60 forint, két meny- nyezetcsillár 170 forint, egy 210 forintos és egy 132 forintos. A diktáló hangját olykor üvegcsörömpölés nyeli el. Az íven még mindig szaporodnak a sorok, nőnek a számoszlopok, de a leltározás már a végéhez közeledik, csupán az év során összegyűlt hibás, törött termékek teljes számbavétele van hátra. Pomázon vagyunk, a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 190-es számú üzletében. Kötetnyi sárga ív A bejáratnál leírhatatlan rendetlenségben konyhai felszerelések és egyéb használati cikkek, egy nyugágy, repedt kézitükrök. A közlekedést megrakott és üres kartondobozok gátolják. A bolt valamennyi dolgozója itt serénykedik: Szalai Istvánná leltárírónak Kuti Ferencné diktálja a selejtezendő portékák nevét, árát. Veréb Károlyné átáraz, őt Antal Gyuláné boltvezető ellenőrzi, hisz ő felelős azért, hogy a termékek a hatóságilag előírt árakon kerüljenek forgalomba. Bajtek Szilárd, Hetei Tibor és Fónad Márta rakodik, rendezgeti az árut. Az üzlet hátsó traktusa már csodaszép. Portól megszabadított, csillogó vázák — az eladók ízlését dicséri, hogy egyikben-másikban növény díszük — kerámiatálak, különféle evőeszközkészletek, poharak sorakoznak szépen, egymás mellett a polcokon. Urai An- dorné előadó, a leltár ellenőre mondja: — Tizedik napja, hogy bezártunk, s míg számbavet- tük az üzlet teljes árukészletét, ami körülbelül 4,5 millió forintot tesz ki, addig 130 leltárívet töltöttünk ki. — Miközben megmutatja a lepedőnyi, sárga íveket, amelyek kötetnyi vastagságban sorakoznak egymás fölött, arról beszél, hogy ennek a vasműszaki boltnak a szokásos évi vagyonmegállapító leltára egybeesett az árváltozás miatt egyébként is szükséges leltárral. (A hét végén a vállalat 106 üzletéből 30-ban tartottak úgynevezett átárazó leltárt, a többi üzletben csak részleges felmérés volt, s hétfőtől, azaz a szünnapos üzletekben keddtől már zökkenőmentes volt az árusítás.) A kávészünetben alkalom nyílik a beszélgetésre. — Miért törik még apróbbra az amúgy is törött tárgyakat? — Hogy ne kerülhessenek még egyszer a leltárívre. Amit összezúzunk ebben a jókora dobozban, azt visszük is a szemétre, ha a karton megtelik. .. — Ez a kár lényegében nem terheli a boltot, mert a nagykereskedelmi vállalatok — számítva az üvegedények, csillárok összekoccanására, repedésére, törésére — 4, illetve 3 ezrelék úgynevezett kálót adnak a forgalom arányában, azaz, annyival több árut szállítanak az üzletbe. Készlet — körültekintően A leltározás tulajdonképp vagyonfelmérés, azt vizsgálják meg ilyenkor, hogyan gazdálkodtak az üzlet dolgozói a vállalat árukészletével, hogyan óvták meg, mennyit értékesítettek belőle. Ugyanakkor valamelyest hasonlatos a háziasszonyok őszi vagy tavaszi nagytakarításához, amikor rendet csinálnak, s bizony előkerül egy-egy rejtettebb fiókból vagy polcról valami olyasmi, amiről egészen megfeledkeztek. — Volt-e példa arra, hogy valamilyen áruból sokáig nem tudták kiszolgálni vásárlóikat, s most, a leltár során derült ki, hogy akadt még raktáron a „hiánycikkből”? — Erre nem volt példa — mondja Antal Gyuláné boltvezető —, nemigen fordult elő, hogy üres kézzel" hagyta el üzletünket a vevő. A Budapesti Vasérten kívül üzleti kapcsolatban állunk a győri, a szekszárdi, a szegedi és a székes- fehérvári nagykereskedelmi vállalattal, s igyekszünk nagyon körültekintően kialakítani az árukészletet. — Közben invitál, nézzem meg a raktárukat. Tényleg úgy tűnik, minden van. A fal mellett fehér és színes fürdőkádak sorakoznak, dobozban és doboz nélkül az automata mosógépek, villany-, és gáztűzhelyek, televízió- és rádiókészülékek soksok változata. Ásók és csavarok — És az aprócikkek? Tudomásom szerint éppen azért rendezték az aprócikkek árait, mert ezeket nem volt érdemes gyártani, és sokszor éppen ezek okozták a legnagyobb bosszúságot, ha például egy drágább berendezés hiányuk miatt vált használhatatlanná. — Aprócikkekből körülbelül ezerfélének változott meg az ára, de ezek közül sem tudnék olyat említeni, amit ne lehetett volna beszerezni. Csavarból például a félgömbfejűtől a süllyesztett- és hatlapfejűig mindenféle kapható, s van hozzájuk anya és alátét is. Az árváltozás egyébként néhány cikknél minimális, például a Szentendrei Keziszerszámgyár nyeles konyhabaltája 45,10 helyett 47,60 lett, másoknál viszont — elsősorban a mező- gazdasági szeráruknál — több mint 100 százalékos. A kasza 34,60 helyett 86,50-be kerül. De kaszát nem vesz mindennap az ember. S ha figyelembe vesszük, hogy a jugoszláv import ásó 119 forint, a magyar pedig az áremelés után is csak 56,50, akkor még mindig olcsónak számít a hazai termék. — Az árváltozást hogyan rögzítik a leltár során? — Beírjuk a régi és az új árat, s a kettő közti különbséget. Az értékváltozással megterhelik az üzletet, a következő leltárnál már a magasabb értéket veszik figyelembe. A leltározás nagy munka. Hallatlan figyelmet követel, s fizikai megterheléssel párosul. Pomázon a hivatalos nyitvatartási idő előtt és után is fény szűrődött az üzletből 11 napon keresztül. Mert a leltárt mielőbb be kell fejezni, hogy a lehető legrövidebb ideig függjön az ajtón a tábla: Leltár miatt zárva... Czibor Valéria KÖZMŰVELŐDÉS PEST MEGYÉBEN {2.) Kezdaméiiyezések, új módszerek a gödöllői járásban „A közművelődés fontos feladata elősegíteni azt, hogy a felnőtt lakosság a szocializmus mai és holnapi fejlődésének megfelelő kulturális színvonalon éljen és gondolkodjék; a műveltség tömegméretűvé váljék”. (Az MSZMP Központi Bizottságának 1974. március 19-1 határozatából.) A párt Központi Bizottságának határozata, valamint az 1976-os közművelődési törvény óta a gödöllői járás párt- szérvezetei is fokozott figyelmet fordítanak a közművelődési feladatok végrehajtásának megszervezésére és ellenőrzésére. Ezt a tevékenységüket jelentősen befolyásolja járásunk sok tekintetben sajátos helyzete. Budapest közelsége ugyanis egyaránt jelent előnyt és hátrányt- A főváros, az ipari és munkahelyi környezet hatása kedvezően segítette elő a városi és falusi ember műveltségi szintje közötti különbség feloldását. Ugyanakkor igen magas az eljáró dolgozók száma; a keresőképes lakosságnak mintegy 70 százaléka. A járásba beköltözők nagy száma viszont a hetero- génitást fokozza. A járás területén két jelentősebb ip^ri üzem van, Ikla- don és Kistarcsán. Ezzel is magyarázható, hogy gazdasági szerkezetét tekintve, a mező- gazdaság a meghatározó. A termelési szerkezet a termelő- szövetkezetekben az utolsó néhány évben jelentősen átalakult. Egyre fokozottabb a mezőgazdaság iparszerű tevékenységének kialakulása. Így érthető, hogy növekszik az igény a jó! képzett, kulturált munkaerő iránt, s ez közvetve és közvetlenül is, kihat a szövetkezetek közművelődési tevékenységére. Megoldás — összehangoltan Jelentős a kettős jövedelmű családok száma, ahol is mind az iparban, mind a mezőgazdaságban dolgozókat megtaláljuk. Ennek, valamint az egyre fokozódó háztáji gazdálkodás eredményeként az életszínvonal ugrásszerűen emelkedett. Ez azonban nem járt mindenütt együtt a művelődési igények és lehetőségek növekedésével. A gazdasági sajátosságok mellett jelentősek a szellemi, tudati hagyományok is. A fővárostól kissé távolabbi Galga- mente hajdani zártsága egységes néprajzot, népművészetet eredményezett. Ennek ápolása, fenntartása a megváltozott körülmények között is tovább él. A helyi néprajzi, történelmi hagyományok ápolása, a népművészeti értékek, emlékek megőrzése útján igyekszünk a zárt falvakból, haBékés úton rendezhető a kambodzsai—vietnami viszony Sajtóértekezlet az Országos Béketanácsnál A kambodzsai—vietnami fegyveres konfliktusról, a helyzetről a Béke-világtanács küldöttségének tagjai személyesen is meggyőződhettek — mondotta keddi sajtóértekezletén Pethő Tibor, az Országos Béketanács elnökhelyettese. A BVT küldöttsége december 28-tól tíznapos látogatáson tartózkodott a Vietnami Szocialista Köztársaságban Romesh Chandrának, a Béke-világtanács elnökének vezetésével. A delegáció eredetileg a békés építőmunka tanulmányozására utazott Vietnamba. Ám ahogy a szemtanú arról beszámolt, kintjártukkor, újév előtt jelentette be a kambodzsai kormány a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok egyoldalú megszüntetését. A Vietnami Szocialista Köztársaság a delegációnak lehetőséget adott a helyszíni látogatásra. A BVT küldöttsége eljutott az egykor Kacsacsőr nevű síkság területére a kambodzsai—vietnami határvidékre. Az OBT elnök- helyettese a következőképpen összegezte a tapasztalatokat: Vietnami barátaink tájékoztatása szerint tavaly júniusban élénkültek meg a fegyveres kambodzsai támadások és Tayhninh tartomány körzetében 240 kilométernyi hosszon négy-öt kilométer mélységben hatoltak be a Vietnami Szocialista Köztársaság területére. Novemberben a határvidék középső részén már hadosztálynyi erővel törtek be a kambodzsaiak, s elrabolták a rizstermést, felgyújtottak 700 házat. A területen összesen ezer embert gyilkoltak meg a támadók. Láttuk az új temetőket, a porig égett falvakat, a vandál pusztítás következményeit. Vietnam nem a fegyveres harcban, hanem a békés rendezésben látja a két ország közötti ellentét megszüntetésének lehetőségét. A Békevilágtanács tagjai nyilatkozatban támogatták a tárgyalásokat szorgalmazó javaslatokat. Sem a két népnek, sem pedig Indokínának nem érdeke a villongás, a fegyveres összetűzés, hiszen például Kambodzsa és Vietnam a hosszú fegyveres felszabadító harcban testvérként együttműködött. A látogatás folyamán a BVT-t és Romesh Chandrát a Vietnami Szocialista Köztársaság Népek Barátságáért Érdemrendjével tüntették ki. Nguyen Huu Thónak, a Délvietnami Felszabadítási Front volt elnökének, a Vietnami Szocialista Köztársaság alel- nökének pedig a békéért kifejtett munkásságáért a Jo- liot-Curie Érmet adományozta a Béke-világtanács s a kitüntetést a politikusnak Romesh Chandra adta át gyományaira épülő, egységes közösségeket kialakítani. Szép példái ennek a galgamenti fesztivál rendezvényei, a pávakörök munkája, a falumúzeumok és tájházak megnyitása.^ Művelődésügyünk alapvető feladatának tekintjük a fejlett szocialista társadalom igényének megfelelő, általánosan és szakmailag művelt, szocialista világnézetű, közösségi gondolkodású emberek formálását. A közművelődési határozat végrehajtásában kiindulópontnak tekintettük a feladatok egységes értelmezését a pártós intézményi munka valamennyi szintjén. Aktívaértekezleteken, politikai vitakörökön, elméleti konferenciákon, TIT-előadásokon igyekeztünk formálni az egységes szemléletet. Ennek eredménye, hogy a párt-, állami, gazdásági vezetők és testületek a közművelődési munkát már nem reszortfeladatnak, hanem a közös cselekvés, a testületi munka szerves részének tekintikJárásunk közművelődési tevékenysége állandóan fejlődik. Ennek alapja és legfőbb biztosítéka a tudatosabb, tervszerűbb pártirányítás. A pártszervek területükön szervezik és irányítják, hogy a közművelődés társadalmi üggyé váljon. Igénylik és összehangolják a tömegszervezetek, intézmények részvételét a helyi feladatok megoldásában. E folyamatos figyelem, az évenkénti rendszeres beszámoltatás, mind-mind hozzájárult eredményeink növeléséhez. Javult a tanácsi szervek köz- művelődést irányító, ellenőrző munkája. Ennek egyik legfontosabb eredménye, hogy a részterületek összehangolására is törekszenek. Az egyes községek közművelődési bizottságainak segítésére, a járási — esetenként megyei — feladatok jó megszervezésére hozta létre a járási pártbizottság és járási hivatal a járási közművelődési bizottságot. Ebben a lakosság minden rétege képviselve van. Hozzájárulásból alap A közművelődési munkához korlátozottak az anyagi eszközeink. Ezért a gazdasági egységek eddig is támogatták anyagilag a községek intézményeit, de ez rendszertelen, sok esetben esetleges jellegű volt. Nagy lépést jelentett, hogy a gazdasági egységek legnagyobb része együttműködési szerződést kötött a közművelődési intézmények közös fenntartására. Jelenleg művelődési intézményeink mintegy 80 százaléka közös fenntartású. A hozzájárulásokból járási közművelődési alapot létesítettünk, mely felett a közművelődési bizottság rendelkezik. Ebből járási jelentőségű feladatok megoldását segítik, támogatják a helytörténeti munkát, a krónikaírást, s nyomdai megjelentetésüket. Legutóbb ebből az alapból kapott támogatást a Veresegyház című községrajz is. Audiovizuális műhely létrehozását is segítette ez az alap. Ennek eredménye, hogy ma már több iskolában és művelődési házban látható olyan hangosított dia- sor, mely a járás egy-egy részének természeti szépségeit, népi hagyományait, múzeumok anyagát tartalmazza. Közvetlen környezetünk jobb megismerése. igényt ébresztő hatása egyben a hazaszeretetre- nevelés jó eszköze is. Öriási erő, sok-sok tehetség, ötlet van lakosságunkban- Ennek felszínre hozatala, támogatása, az eredmények közkinccsé tétele a feladatunk. Jó eszközei ennek a különböző pályázatok, fesztiválok. Lassan általánossá válik a községek között az ún. szomszédolás, melyet Veresegyház és Hé- vízgyörk kezdett. Felváltva, hol egyik, hol másik község művelődési intézménye szerepel, mutatkozik be szomszédjánál. Az igényekhez igazodva Közművelődési tevékenységünknek is állandóan az igényekhez kell igazodnia. A korszerű formák — szakkörök, klubok, kis csoportok — kialakítása eredményezte a művelődési közösségek számának jelentős emelkedését. Nagy gondot fordítunk a művészeti vezetők képzésére, továbbképzésére. A járási hivatal művelődésügyi osztálya hat stúdiót szervezett ennek érdekében. Munkamegosztás jött létre az egyes művelődési intézmények között a járási feladatok ellátására. Fokozatos emelkedés tapasztalható a könyvtárak állományában és olvasottságában. Könyvtáraink működési körülményei, területük nagysága azonban még nem kielégítő. Helyi és központi alapból igyekszünk ezen javítani. Népművészetünket, hagyományainkat, történelmi emlékeinket a múzeumok és tájházak ápolják. Látogatottságuk igen kedvező a járásból, de megyei megismertetésükre is törekednünk kell. A fejlett szocialista társadalom építésének soron levő feladataiból a TIT is részt vállal a maga sajátos eszközeivel. Emelkedett előadásaik színvonala, tartalmuk a közösséget jobban érintő kérdésekkel bővült és ez eredményezte a látogatottság, az érdeklődés nagyarányú növekedését. Anyagi és erkölcsi megbecsülés Szép céljaink, kitűzött feladataink végrehajtásának fontos feltétele a közművelődésben dolgozók anyagi, erkölcsi megbecsülése, elismerése. Tanácsaink kedvezményes telek- vásárlással, szolgálati lakások létesítésével, építési kölcsönök nyújtásával segítenek a megfelelő életkörülmények kialakításában. Közművelődési dolgozóink a pedagógusokkal együtt, az ifjúság komplex nevelése érdekében közös munkaprogramokat dolgoztak ki a bagi kísérlet nyomán■ Ezek általánossá tétele, a művelődési házak, könyvtárak, múzeumok és iskolák teljes együttműködése a következő évek feladata. Eredményekről, tapasztalatokról, módszerekről szóltam. Közművelődési munkánk azonban ennél sokkal szerteágazóbb, még több eredménnyel és sok-sok hiányossággal. Egész eddigi tevékenységünk legfontosabb eredményét — mely mindezeknek alapja — azonban abban látjuk, hogy sikerült mind pártszervezeteinkben, mind gazdasági, intézményi vezetőinkben olyan jelentős szemléletváltozást kialakítani, mely mindennapi gonddá, szükségletté, feladattá tette munkálkodásukat a közművelődés érdekében. További tevékenységünkhöz segítségül kívánjuk venni a megyei és országos tapasztalatokat, továbbra is támogatjuk a helyi kezdeményezéseket, kísérleteket, s szívesen teremtünk tapasztalatcsere-fórumokat más járásokkal. Célunk, hogy a művelődés az egész közösség, minden állampolgár joga, lehetősége és feladata legyen, s a közművelődés az alkotás és terjesztés folyamatában cselekvő részvételt jelentsen. FEHÉR BÉLA, az MSZMP gödöllői járási bizottságának első titkára