Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-25 / 303. szám
Az ipírban é> i mtzSgazdaitgban * dolgozók »zimínak alakulta S —~ (Ezerfö) ^ ^jpj| Iparban dolgozók tzima MazSgazdatótfian* dolgozók szórna Néhány régi fénykép, s egy kézi- I nagyító; elegendő a fölfedezéshez. {Mert hiszen, mű más lenne, mint : fölfedezés a negyven év alattiak > számára a megkopott, sárgult, töredezett szélű fotókon a cölöpverő munkás fabunkója, a műhely légterét pókhálóként ellepő transzmissziós szíjak szeszélyes rajzolata, a salaktér forró poklában vastalicskát toló ember?! S az idősebbek, kik idegeikben, Inaikban ott hordják e fényképekre merevült világ sok kínzó, s néhány szép emlékét, hajh, de szívesen megfeledkeznének csontjaik ropogásáról, az izmok görcseiről, mondván, ami volt, az volt, elmúlt. Az 1975. márciusában ülésező XI. kongresszus elfogadta a Magyar Szocialista Munkáspárt programnyilatkozatát. Egyetlen mondatot — de történelmi súlyút! — ebből: „Hazánk agráripari országból szocialista nagyiparral és nagyüzemi mezőgazdasággal rendelkező ipari-agrár országgá vált”. Fölmérhető út? Tárgyi alakjában igen. Embert, társadalmat, kis és nagy közösségeket formáló hatásában már-már beláthatatlan. Ipar. Szocialista ipar. Termelése 1970. és 1976- között 42 százalékkal bővült, s e mérték gyorsabb — s főként folyamatos gyarapodásra támaszkodó —, mint Ausztriáé, Finnországé, Olaszországé, Franciaorakkor a szocialista iparosítás telepeket hintett a hazai táj azon darabjaira is, ahol addig a kovács üllője, bőrköténye testesítette meg az „üzemet”. Ha akarnék, sem feledhetnék örökségünket; mai gondjainkban is jelen van, s még inkább éreztette hatását a szocialista iparosítás kezdeti szakaszában. A felszereltségben elszenvedett veszteségekre utal például, hogy 1946- ban a gyáripar az 1938. évi termelés 37 százalékát állította elő, a létszám viszont a korábbi 97 százalékát érte el- Ilyen helyzetben érthetően — a nemzeti vagyon 40 százaléka pusztult el a háború következtében —, az kerül a középpontba, ami elérhető, ami reális cél. Ezért mondta ki a Magyar Kommunista Párt 1945. május 20—21-i országos konferenciája: „Az újjáépítés a fiatal magyar demokrácia tűzpróbája, erre kell összpontosítani a nemzet minden erejét. Az országos pártértekezlet helyesli azt a gazdasági programot, amely elsősorban a vasút, a közlekedés, és a posta rendbehozására fekteti a fő súlyt, az építőipart és a mezőgazda- sági gépipart helyezi előtérbe”. Ne szépítsük, mint padlóra került ökölvívónak, olyan keservesen kellett feltápászkodnunk. Voltak, akik húsz, mások ötven esztendőt véltek elegendőnek arra, hogy a gazdaság a háború előtti állapotot elérhesse. Nos, milliók tanúskodhatnak: a pesszimisták prognózisa tenyérjóslásnak bizonyult. Harminc esztendeje lesz jövőre, hogy a Miniszter- tanács határozatot hozott a száznál Az ipari tarmaMi rétzarénya a namzati jöyadatam ai óé Ultidban Namzati jóvadatam = 100 szágó. A Német Szövetségi Köztársaságban például 1973. és 1976. között akkora ingadozásokat mutatott az ipari termielés, hogy az 1973-as szintet csak 1976-ban érte el ismét, s ekkor is csak 13 százalékkal volt magasabb, mint 1970- ben. Ipar, de a régi ipar: majdnem negyven esztendeje, 1938-ban 31 ezer cipész, csizmadia dolgozott hazánkban. Ügy, ahogyan a szerény műhelyecskékben lehetett, s any- nyit, amennyire akadt megrendelő; többségük javításból élt. Négy évtized persze, sok idő, a világ más Országai sem toporogtak ez alatt, óm nekünk úgy kellett lépnünk, hogy miközben gyorsul, a ritmus, mérséklődjék a sok-sok esztendőn át fölhalmozódott adósság. Mert történelmietlen, azaz, hamis lenne nézőpontunk, ha eltakarnánk a start helyét; mélyről indultunk. Az utolsó békeévben a nemzeti jövedelem 37 százalékát termelte meg az ipar, de úgy, hogy e nemzeti jövedelem évi átlagos növekedése 1920. és 1945. között nem érte el a két százalékot! Összesen 723 ezer embernek adott kenyeret az ipari munka 1938-ban a, gyáriparban viszont csak 400 ezren tevékenykedtek, s ők is 4112 ipartelepen. A fennmaradó 323 ezer fő 136 500 „ipartelepen” dolgozott, azaz a kisiparban. Ma hazánkban összesen 9593 ipartelep fogadja az ott munkálkodókat, s ebből 5250 az állami iparé. Ez a tagoltság örökség is, magunk létrehozta állapot is egyszerre; nem volt szívünk föladni sok-6ok feketére pácolódott kisiműhelyt, s ugyantöbb munkást foglalkoztató üzemek álilamio6átására. Ekkor a gyáriparban dolgozók több minit fele a fővárosban tevékenykedett. Az államosítások befejezésekor — 1949ben —, az állami iparban 568 ezren keresték kenyerüket. Idén, az év elején, 1764 600 volt az ipari foglalkoztatottak száma.., Bánjunk óvatosan a jelzőkkel, ám akkor is azt kell leírnunk: a szocialista iparosítás történelmi fordulat volt, ez állította hazánkat a huszadik század vágányaira. Az operettek régi szép békeideje csak a színpadi deszkákon nem visszataszító, valójában az egyhelyben-já- rás békéje volt ez. Tíz év alatt, 1929. és 1938. között a gyáriparban az egy foglalkoztatottra számított erőgépi teljesítmény csökkent, azaz a fejlődés abból állt, hogy alacsonyabb technikai színvonalon, több munkás, nagyobb fizikai igénybevételei termelt- A gépgyártás — ami egyik mércéje az Ipari fejlettségnek — a gyáripar termelésének értékalapján mért 9,3 százalékát állította elő, a legtöbben a textiliparban dolgoztak, s az élelmiszer- ipar áruinak mindössze öt százalékát adta el külföldön, a mezőgazdasági termékek nyersformájú kivitele volt a jellemző. Némi iróniával akár azt az állítást is megkockáztathatnék, ilyen állapotok után nem volt nehéz a történelmi fordulat. Valóban, csakhogy ehhez források kellettek, s emberek, akik fanatikusan hittek az ipar jövőjében, akik vállalták — országszerte! — a kezdetleges körülményeket, a mostoha munkafeltételeket, a szerény megélhetést nyújtó bért. Vannak kápráztató számaink, mert hiszen a vegyipar — bruttó termelése alapján — a huszonkétszeresét adja az 1950. évi' teljesítményének, a gépipar — miközben a foglalkoztatottak szánna két és félszeresére emelkedett —, a tizenkétszeresét Ezek a számok igazak, nagy jelentőségűek, mégis, fontosabb, előbbre való az, hogy emberek tíz- és százezrei vívták meg a maguk harcát az összefoglaló adatok mögött. Szakmát kellett tanulniuk, s új lakóhelyen gyökeret ereszteni. Kiszakadni a falu zárt világából* elfogadni — sőt, életformává tenni — az ingázást az ipari technológia diktálta fegyelmet, s mindezt sokasodó követelményekkel szembenézve. Csupán a megyén belül maradva : az ötvenes években az ipari foglalkoztatottak száma nem érte el az ötvenezret sem, napjainkban pedig kereken 100 ezer. A mai ipari munkások többsége — három közül kettő — eredetileg nem ezen a nép- gazdasági területen ke?' tevékenységét. Gyorsan növekedett azok tábora, akik az iparban keresték kenyerüket, s ennél is nagyobb tempóban bővült környezetük technikai, anyagi alapja. A megyében 1966-ban 1,9 milliárd forintot fordítottak ipari beruházásokra, tavaly, azaz 1976-ban 4,2 milliárdot. S ami nem mellékes, ami elválaszthatatlan az ipari fejlődéstől, ugyanebben az időszakban a kommunális beruházások értéke megnégyszereződött, 1966-ban 402 millió, 1976-ban 1,7 milliárd forint volt. Ma, a fővárost nem számítva, Borsod után Pest megyében a legnagyobb értékű az Ipar állóeszköz- állománya. A megyének jutó helyek — bár szó sincs itt versengésről, csupán megengedjük a játékot a számokkal — más tekintetben sem szerényeik. Pest megye adja például — s ezzel listavezető — az ország vülamosenergia-termelé- sének 41, benzintermelésének 55 százalékát. Itt állítják elő termékek bizonyos csoportját teljes egészében, így a fotófilmeket és -papírokat, távbeszélő-készülékeket, villamos fogyasztásmérőket. Játék? Természetesen annak is fölfoghatjuk, hiszen tréfásan hangzik, volt idő, amikor a hazai cementipar egésze egy év alatt összesen annyit termelt, mint most a Cement- és Mészművek váci gyára negyedévente. Valamilyen napról, napra ismétlődő ipari-közgazdasági játék ez, ám nagyon is komoly téttel: a gazdasági növekedés eredményével! Hetekre ellátna kérdésekkel egy vetélkedőt az iparosított Magyarország tegnapja és jelene. Hiszen, ha jól értjük az adatokat, ha mögöttük kitapintjuk az összefüggéseket, izgalmas szám játék részesei lehetünk. Lássuk csak: 1938-ban 2,3 millió pár bőrlábbeli készült Magyar- országon, 1950-ben ennek a háromszorosa, tíz év múlva a kilencszerese. A sokat, s nem ok nélkül szidott hazai cipőipar 1970-ben mér 36, 1976-ban 45 millió pár bőrlábbelit termelt, azaz, míg 1938-ban négy lakosra jutott egy pár e holmiból, most 4 és fél pár jut egy lakosra... Játék? Természetesen, annak is fölfoghatjuk, ahogyan az 1956-ban gyártott kétezer, az 1966-ban kibocsátott 298 ezer, s az 1976-bam előállított 412 ezer televíziókészüléket szintén. Valamilyen napról napra ismétlődő ipari-közgazdasági játék ez, ám nagyon is komoly téttel: a gazdasági növekedés eredményével! ■- 4 változás n ■ Jt ' iinose _í\'. •-T UllVtAlp II v ,$*•' b ; *,. C\.v ■ UIVlJV sv A mennyiségi fejlődés sem lebecsülhető, hiszen sokfajta erőmoz- gás következménye az, ha sikerül például a mantinacél-termeLést az 1960. évi 1,7 millió tonnáról 1976-ig 3,3 millió tonnára növelni. Nemcsak mennyiségi, hanem/ minőségi változások sűrítője az a tény — mert korszerűbb, nagyobb értékű, jobb használati tulajdonságú lett az áru, s azért, mert a gyártás igazoMM-M* dofct az új követelményekhez —, hogy 1960-ban 8775 elektromos hűtőszekrényt állított elő a hazai ipar, tavaly pedig 434 147-et! Mégis, valahogy féloldalas ez az érvelés, megmarad a határokon belül- Lássuk tehát a tágabb világot. Ma Magyarországon egy lakosra számítva annyit villamos energiát termelnek, amiennyi az Egyesült Államok hasonló adatának ötödét éri el. Az ötvenes években viszont — s itt a lépték különbözősége! —, a tizedét sem tette ki. Szűkebb a rés, csökken a távolság: Ausztria 1960-ban kétszer annyi villamos energiát termelt, mint hazánk, ma a más- félszeresét Ott megkétszereződött, nálunk megháromszorozódott avilla- mosanergia-ipar teljesítménye. Acélból 1960. és 1976. között Ausztria másfélszeresére bővítette az áru ki- bocsátást, hazánkban ugyanez megkétszereződött. Egy lakosra számítva ma Ausztria acéltermelése kétszer annyi, mint a mienk, az utolsó békeévben, 1938-ban viszont a nyolcszorosa volt. Más földekre lépve: a műtrágya egy hektárra jutó, s hatóanyagban számolt felhasználósa 1961-ben a hazainak tizenkétszerese Belgiumban, mia kétszerese, Dániában ötszöröse, ma pfedig a magyar adat fölötte áll a dánnak. Ilyen és hasonló tények - seregestül idézhetek tanúként, de ehhez — sok más mellett — az kellett, hogy az 1970. és 1976. közötti esztendőkben az ipar a beruházásokra fordított minden száz forintból 36,3— 38,9 forinttal részesedjék, s hogy míg a vegyipar fejlesztésére 1966- ban négy-, 1976-ban 11,5 milliárdot adjanak ki. A negyedik ötéves tervben az összes ipari beruházás 221 milliárd forintot emészetett fel, de amíg korábban — a hatvanas évekig' -““'az' llyért' pénzek' nagyobb hányadát a fővárosban fektették be, az említett összegből Budapest már csak 44 milliárdüal részesedett. Olyan, mezőgazdaságinak tartott megyékben, mint Békés, Szabolcs- Szatmár, Tolna, 4—5 milliárd forintot használhattak fel egyenként ebben az időszakban iparfejlesztésre. Nem cél, hanem eszköz az ipar. fejlesztés, s annak intenzív — mia járt — útja. Eszköz a dolgozó ember életkörülményeinek javításához, életszínvonaláinak folyamaitos növeléséhez. Látszatra eltávolodva az ipartél: másfél évtized alatt lényegében változatlan maradt a lakásépítés színvonala Ausztriában, Svájcban, Svédországban, nálunk viszont gyorsan növekedett- A két utóbbi országban a hatvanas écek elején ezer lakosra számítva kétszer annyi lakás épült, mint Magyarországon, ma hazai eredményeink fölötte állnaik az ott elérteknek. Ezer lakosra elosztva olyan országokat előzünk meg a lakásépítésben, mint Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Hollandia, Olaszország, Német Szövetségi Köztársaság. Aligha szükséges bizonykodni, mi minden kellett iparfejlesztésben — építőanyag-termelésben, szerelési anyagokban, házgyári technológiában stb. — ahhoz, hogy eddig juthassunk. Változó arculatú tájak, s települések, formálódó, új értékeket hordozó emberek — ez jár az ipar nyomában. Negyven esztendeje 17 ezren tettek szakmunkásvizsgát — s harmaduk nem talált szakmájában elhelyezkedési lehetőséget —, tavaly a végzősök száma nyolcvan - ezer. A diplomát szerzők tábora ugyancsak e két időpontban: kétezer, illetve 26 ezer. A negyedik ötéves tervben mindössze egy százalékkal nőtt országosan az ipari foglalkoztatottak létszáma, de Zalában 24, Hajdú-Biharban 18, Bács- Kiskunfoan 18 százalékkal. Ma az ipar az ország minden részén hatóerő, hiszen Borsodban tízezer lakosból 1929 az ipari kereső. Győr- Sopronban 1934. s a listavezető Komárom megye, 2252 ipari dolgozóval. S mennyi mindent kellene, illene sorolni, méltatni ahhoz, hogyha elnagyoltan is, de fölvázolhassuk a képet: ilyen, ezt tudja, ezt nyújtja az iparosított Magyarország. I 4 4 Az iparosított Magyarország
