Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-18 / 297. szám
Elegendő áru az ünnepekre © 9 S A FŰSZERT rekordforga Ima A Pest-Nógrád megyei FŰSZERT Vállalat Derecske- dűlői telepére érkezett megrendelések növekvő mennyisége előre jelezte, hogy az üzletek készülnek az év végi nagy forgalomra. Mint korábban közöltük, a váci FÜSZÉRT-telep megszüntette a vegyiáruk forgalmazását, hogy több hely jusson az élelmiszernek. Agócs Dezső igazgató tájékoztatása szerint az átszervezés bevált, mert novemberben ■ 36 százalékkal több áru hagyta el a telepet, mint a múlt év tizenegyedik hónapjában. Édességből 29 százalékkal, konzervből 43 százalékkal, alapvető élelmiszerekből (liszt, zsír, étolaj stb.) 25 százalékkal, kész tésztából 38 százalékkal többet forgalmaztak, mint tavaly ilyenkor. A déligyümölcs forgalma megnégyszereződött. A FÜSZÉRT-brigádok jól helytálltak, pedig az összlét- szám kisebb volt, mint az előző évben. Háromezer szállítás szerepel a novemberi Hírek + Hírek + Hírek + Hírek Gyermekotthc si- ava ás A Pest megyei Tanács egészségügyi ' osztálya, az MSZMP Göd nagyközségi Bizottsága és a God nagyközségi Tanács közös segítségével létesített gödi egészségügyi gyermekotthont december 21-én, délután három órakor adják át rendeltetésének. Az avatóünnepséget Tóth Albert, az MSZMP váci járási bizottságának első titkára nyitja meg, majd dr. Medve László egészségügyi miniszter- helyettes mond ünnepi beszé- órX Film a nruiűás- műveiőaés ői Rockenbauer Pál rendező forgatócsoportja készítette az emlékezetes, sikeres 900 éves Vác című, 70 p'erces filmet a jubileumát ünneplő városról. A rendező a napokban ismét Vácott járt. Elmondta, hogy 1978. évi tervében szerepel egy újabb kisfiim, amely a munkásművelödéssel foglalkozik. A váci üzemekben (Híradástechnika, Forte, Izzó) tapasztalt kuífüráifis munka megérdemli, hogy az ország hírt kapjon a Dunakanyar városa más helységeknek is példát mutató törekvéseiről. Ki tud többet a Szovjetunióról? Vetélkedő az Egyesült Izzóban Október elején, 78 brigád részvételével kezdték el az Egyesült Izzó váci gyárában a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedősorozatot. Nyolc fordulóban mérték össze a brigádok tudásukat, december 2-án 24 brigád eljtutott az elődöntőbe, majd 8 a napokban megtartott döntőbe. A döntőn legjobban a személyzeti osztály Auróra brigádja szerepelt, az üveggyár Asztalos János és az alkatrészgyáregység Eötvös brigádját előzve meg. Valamennyi díjazott értékes orosz népművészeti munkákat kapott jutalmul. Föld, ajzi névá; A Földmérési Intézet az ország egész területéről, megyénként, földrajzi névtárt állít össze. Tegnapelőtt, péntek délután összehívták a Váci Városi Ta- n»;.s kis tanácstermébe' ázokat, akik segítséget nyújtanak majd az érdekes kiadvány helyi vonatkozású részletének összeállításához. naplóban, s a megmozgatott áru mennyisége 150 vagon. Az igazgató elmondta, hogy a további megrendelések fedezete is megvan, mert jelenleg 50 millió forint értékű árut tárolnak. A vendéglátóipari vállalathoz tartozó Kossuth téri cukrászüzemben reggel négykor kezdődik a munka és este fél 10-ig tart. A hét vége sem lesz nyugodtabb: vasárnap is dolgoznak, hogy elkészítsék az ünnepi süteményeket azoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak otthon sütni karácsonyra. Szőke János üzemvezető 30 mázsa bejglit jegyzett a megrendelések könyvébe. Tortakarikából csak kétezret tudnak sütni, a jelenlegi technikai adottságok több sütését nem teszik lehetővé. ígéretet kaptak a gázkemencék bekötésére, de előreláthatólag csak jövőre kerül maid sor a régen várt korszerűsítésre. A váci vendéglátóhelyeknek és az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatoknak szállítanak. A járást ellátja a Foton létesített rokonüzem. A Radnóti Miklós brigád szép eredményeket produkált idén is, tartotta a magas színvonalat, és most, az év végén is mindent megtesz, hogy a cukrászsütemények, tésztafélék kellő időben és minőségben az elárusítóhelyekre kerüljenek. Papp Rezső XXI. ÉVFOLYAM, 297. SZÁM 1977. DECEMBER 18., VASÁRNAP >4 KBT ülésén tárgyalták Módosítások a közlekedésben Megjutalmazott társadalmi munkások Megtartotta idei utolsó elnökségi ülését a Váci Városi Közlekedésbiztonsági Tanács. Tari Kálmán, a városi tanács elnökhelyettese, a KBT elnöke értékelte az idei feladatok végrehajtását és szólt az 1978. évi tervekről is. Elmondta, hogy a testplet munkaprogramját teljesítette. Bár sok a közúti baleset városunkban, az emberek felfogásában, szemléletében mégis változás tapasztalható. Nem csupán Vác, de a járás nagyobb községeinek óvodáiban és iskoláiban is szervezetten foglalkoznak a pedagógusok a közlekedési ismeretek oktatásával. Több helyen a tanácsok, a lakosság segítségévei, közlekedési parkokat építettek. rendezett. KRESZ-fórumon tapasztalt érdeklődés is: nagyon sok hasznos kérdés, észrevétel hangzott el, amelyek segítik a közlekedés biztonságának további növelését. A KBT elnöksége a termelőszövetkezetekben és az ipari üzemekben tartott gépszemié- ken is képviseltette magát, arm jó hatással volt a járművek karbantartására: Társadalmi üggyé vált városunkban a közlekedés további javítása. Ezt bizonyítja a nemrég meg FÓT, BÉKE TERMELŐSZÖVETKEZET Zárszámadási előkészületek MINDENRE KITERJEDŐ LELTÁROZÁS öt nappal előbb, már október 20-án befejezték az őszi talajmunkákat a fóti Béke Termelőszövetkezetben. Mintegy 1540 hektáron vetettek rozsot, őszi búzát, takarmány- keveréket és repcét. Bár az időjárás nem volt kedvező, a gépek nem kampányszerűen, hanem ütemesen dolgoztak.- Csaknem 1260 hekBemutatkozás - vegyeskarként ' • •> , • V. } V Í 1 i [I ü ll j : pit hmi ÉÉf % A kórus a zeneiskola színpadán Két nagysikerű koncertet tatkozott be vegyeskarként, adott a közelmúltban p váci Műsora is teljesen új volt. ös- KlSZ-kórus. A zeneiskola bemutatóként hallhatta a kö- nagytermében első ízben mu- zöniség G. Favre: A zöld kert című kantátáját^ melynek szövegét Lukin László fordította magyarra. A Gábor József iskola aulájában a Földvári tér lakói hallgatták meg a kórus új műsorát. tárnyi területen végezték el az őszi mélyszántást és alaptrágyázást, melyhez elegendő volt tíz erőgép. December elejéig 115 hektárnyi területre szórták ki a szervestrágyát. Amíg az idő engedi, tovább folytatják a fold tápanyagszükségletének pótlását. Szünetel viszont a munka a gyümölcsösökben. Bár a melegebb nyárvégi napokon még dolgoztak a brigádtagok, a nagy hideg beálltával — január végéig — a Dunakeszi Konzervgyárban segítenek a csomagolásban. A fóti Béke Termelőszövetkezetben megkezdődtek a zárszámadás előkészületei. Jelenleg a mindenre kiterjedő leltározás adja a fő feladatot. F. a szakemberek segítségének eredményeként, ma már kevesebb hibás jármű közlekedik közútjainkon. A városi KBT tevékenységének elismerését jelentette, hogy ebben az évben a megyei közlekedésbiztonsági tanács Vácott tartotta meg egyik elnökségi ülését. A feladatokról és a tervekről szólva, Tari Kálmán elmondta, hogy most a legfontosabb az utak hibáinak kijavítása és síkosságának megszüntetése. A KBT és a városi tanács tervei között szerepel a forgalomirányító táblák felülvizsgálata, amelyre várhatóan a gázprogram befejezése után kerül sor. Átalakítják a város belső közlekedési rendjét is, például, az elképzelések szerint. a 2-es számú főútvonalról kitiltják a lassú járműveket. Az elnök beszámolója után megjutalmazták az idén kiemelkedő társadalmi munkát végzett aktivistákat. Tárgyjutalmat kapott Boros József rendőr főhadnagy, a KBT titkára, Nándori János és Lózs Lajos, a verseny és rendezvény szakbizottság vezetője, illetve tagja. Kassai István, a sajtó- és propaganda szakbizottság helyettes vezetője, acsai tanár. Molnár Ferenc és Bárdfalvy László, az oktatási szakbizottság vezetője, illetve tagja, Tóth János, az idei országos közlekedési vetélkedő egyik győztese, a brüsszeli nemzetközi iskol.akupa résztvevője, a budapesti Közlekedésgépészeti Szakközépiskola autógépészed szakának tanulója, Cerovszky Pál gépkocsivezető, aki 1 millió kilométert vezetett baleset- mentesen, Battha Miklós, a KBT elnökségének tágja, Ballagó József, az ifjúsági szak- bizottság tagja, nagymarosi tanár és Szikriszt Erzsébet, a ze- begényi iskola ifjúsági vezetője. Furucz Zoltán Előbb, mint tervezték Ä csőcsere sm senteít «*> Döntés az újabb vizsgálat után A múlt hét végén többen megdöbbenve olvasták az érte- sítés't: a Földvári téren két és fél napra szünetel a fűtés. A hőmérő higanyszála mínusz hat fokot mutatott éppen. Telefonon érdeklődtünk Csendes Csabától, a távhőszolgáltatás vezetőjétől: mi volt az oka a fűtés szünetelésének? — A lakótelepen lévő M—1 és M—2 épületekben akadozott a melegvízellátás és a lakásokban nem volt megfelelő a bCNEGY ES FEL HETEN AT Ä VIT-staféta a járásban Kijelölték a VIT-staféta útvonalát, mely Pest megye va- larhennyi községét érinti. A váci járás fiataljai a sződligeti KISZ-iskolában, február 9-én , veszik át a 2 méter 70 centi magas kopjafát és a sződligeti fiatalok kötik fel rá az első szalagot. *A staféta először a járás déli településeit járja be. Göd, Fót, örbottyín, Sződ, Ácsa, Penc, Rád a főbb állomások. A kosdi fiatalok nyújtják majd át az északi községek fiataljainak a felszalagozott stafétabotot, akik Berncceba- rátiba viszik, majd Kemence. Vámosm\kola, Nagybörzsöny, Márianosztra, Szob, Ze- begény, Nagymaros érintésémérséklet — mondta. — Megvizsgáltuk a fűtési hálózatot, és azt tapasztaltuk, hogy az épületben lévő hőközpontok a gerincvezetékről nem kapnak elegendő forró vizet. Az építőkkel. a 25. számú Pest megyei Építőipari Vállalat szakembereivel közösen, tervet készítettünk a hiba kijavítására. A munkálatok, akkor úgy gondoltuk, két és fél napig tartottak volna. A csövet azonban, és az az építőket dicséri, egy nap alatt kicserélték, következésképp már hétfőn éjszaka megkezdődhetett újra a fűtés. Sajnos, az M—1 és az M—2 épületben továbbra is gond a me- 'egvízellátás. Ügy látszik, valahol máshol van a hiba. Mint megtudtuk, a zavar el- , , hárítására újabb vizsgálatokat vei jut el Verőcemarosra, ahol végezRek maid a szakemberek. március 13-án, rövid ünnep- | a munkálatok folytatásáról késég keretében nyújtják át Vác j sőbb döntenek és döntésükről KISZ-fiataljainak. j értesítik a lakókat is. K. Sz. I. ! F. Z. Sport Évzárás — díükicszfással Dicséretes rend a mérkőzéseken Közönség a Gábor József iskola aulájának karzatán A Földvári tér hallgatósága Cserny Péter és Iványi Károly felvételei Évzáró összejövetelt tartott a Váci Városi Labdarúgó-szövetség. Ott voltak a csapatok vezetői, s részt vett az évzárón Pacher Gyula, a szakmaközi bizottság, valamint Jakab Béla. a sportfelügyelőség tagja is. Kovencz Antal, a szövetség elnöke értékelte a most véget érő bajnoki évet. Elmondta, hogy az A és B csoportban 24 csapat indult és 21 csapat vé- gigküzdötte a szezont. A 230 mérkőzésen csak 19 játékost állítottak ki. A mérkőzések dicséretes rendben zajlottak le. elősegítették a városi tömegsport fejlődését. A vezetők, a szövetség tagjai és a játékvezetők sikeresen tevékenykedtek. Megfelelő volt a pálya is. Az első három helyre az A csoportban az Izzó, a Textiles és a Városgazdálkodási, a B csoportban a Hajógyári öregfiúk, a HAGY és a Hűtő tizenegye került. E legjobbaknak Pucher Gyula érmet és ajándékot nyújtott át. A vándorkupát egy évig az Izzó csapata őrzi. P. R. Orvosi ügyelet Hétfő dr. Kreiner Lenke, kedden dr Pap Miklós, szerdán dr. Molnár János, csütörtökön dr Vajta Gábor, pénteken dr. Bea Mátyás, szombaton és vasárnap dr. Bénik Gyula tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácott, a régi kórházban (Március 15. tér 9.). Az ünnepi és éjszakai orvosi ügyelet telefon- száma: 11—525. A beosztás hétközben megváltozhat. *