Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-17 / 296. szám

SZILASMENTI TERMELŐSZÖVETKEZET Kiválóéin dolgozó brigádok teljesítik jubileumi vállalásukat IV. ÉVFOLYAM. 296. SZÁM 1977. DECEMBER 17., SZOMBAT A NEB megvizsgál fa Környezetvédelem a községekben Több úttisztítóra lenne szükség A Szilasmenti Egyesült Ter­melőszövetkezet brigádjai az év elején csatlakoztak a Csepel Vas- és Fémművek, valamint a hartai Erdei Ferenc mezőgaz­dasági termelőszövetkezet szo­cialista brigádjainak fehívásá- hoz, s bekapcsolódtak a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulója tiszteletére indított munkaversenybe. A brigádok a hármas jelszó jegyében tették meg vállalásai­kat, s kivétel nélkül felajánlot­ták, hogy eredményes munká­jukkal hozzájárulnak a terme­lőszövetkezet tervének teljesí­téséhez. Ennek köszönhető, hogy a szövetkezet éves tervét október 31-ig több mint kilenc­ven százalékban megvalósítot­ta. A mezőgazdasági ágazatban . dolgozók közül külön említést érdemel a Ho Si Minh, az Egyetértés, a 11. Rákóczi Fe­renc és a Bánki Donát szocia­lista brigád, tagjaik a betakarí­tásban és az őszi talajmunkák­ban jeleskedtek. A növényter­mesztésben dolgozó csömöri Tyereskova, Petőfi, Március 15. és Béke, a rákosszentmihályi kertészetben tevékenykedő Ra­kéta, valamint a gyógynövény­termesztő Kerekes József szo­cialista brigád ugyancsak kitett magáért. Az állattenyésztő Ady Endre brigád eredményesen já­rult hozzá a tej-, a hízóállat- és a tojástermelés fokozásához. Az élelmiszeriparban dolgo­zó brigádok közül kiemelkedik a feldolgozó üzem kollektívája, a Hámán Kató brigád. Jó mun­kájuknak köszönhető, hogy az üzemrész október 31-ig tervét majdnem száz százalékra telje­sítette. Élenjárt a vállalások teljesítésében a lepárló üzem Kamilla brigádja, árbevételük 117 százalékos. A szolgáltató ágazatban kiemelkedő teljesít­Karácsony táján gyakori, hO"'r faluhelyen disznóvisí­tásra ébred az ember. Nincs ez másként Pécelen, a Galga völgyében sem, sőt; Gödöllő külvárosaiban is felfelsivít egy-egy állat, miközben meg­adja magát a böllér kegyel­met nem ismerő késének. Mert hiába a technika fejlő­dése, a vágóhidak érzéketlen, de kíméletes új szerszámai, a disznóölés a házaknál ma is a régi-régi szokások, eljá­rások, receptek alapján fo­lyik. S a szertartáshoz a tré­fás, beugratás kiszólások is hozzátartoznak. Ha például rossz helyre csúszik a kés hegye, a rossz- májúak azonnal megállapít­ják: Szíven szúrta, azért nem jött ki a vére, vagy: No, ezt jól meglapockázta! Máskor így szól a ráolvasás: Meg­ijedt a szegény pára, azért nincsen vére. Ha túl sokáig tart a dolog, a szomszédok bi­zony átkiabálnak: Adjatok már enni annak a szegény ál­latnak, nem halljátok, milyen éhes?! A disznóölés nagyszerű do­log — ebben mindenki egyet­ért. Ám, hogy mennyi rizst tegyenek például a hurkába, arról már eltérően véleked­nek az emberek. Vagy ve­gyük példának a kolbászt, legtöbben ezt szeretik. Is­merősöm esküszik rá, hogy abból, bizony, semmit sem szabad sajnálni: valódi ízét a jó magyar fűszerezés adja. Kell bele jócskán csípős pap­rika, bors. apróra tört kö­ménymag. só, mértékkel fok­hagyma. Ezzel persze még nincsen készen, zamatát a szakszerű füstölés adja. Akad aki a lángolt kolbászt sze­reti, mások a hideg füstölés hívei. Nem mindegy az sein, hogy mivel füstölnek. A pu­hafa és ennek fűrészpora egyáltalán nem 'jó, s a gyü­mölcsfák is alkalmatlanok a célra. Legjobb a tölgy, az akác és még egy-két fajta. Az öregek tanácsa: jó színt ad a kolbásznak a kukoricacsutka, ményt nyújtott a 2-es számú takarítórészleg Salvador Allen- de.brigádja. Munkájukat a szá­mos elismerő oklevélen kívül fémjelzi, hogy 25 százalékkal túlteljesítették vállalásukat. Ugyancsak többet nyújtott a felajánlottnál a Neumann Já­nos, és az Omega ifjúsági bri­gád is. Az ipari részlegek kollektívái közül különösen dicséretesen dolgozott a présüzem II. Rákó­czi Ferenc, az alkatrészüzem Hámán Kató és Kállai Eva, a gödöllői műanyagüzem Petőfi brigádja. Az építőipari ágazat tervének túlteljesítéséhez já­rult hozzá a Hunyadi János villanyszerelő, a Szamuely Ti­bor és Erdei Ferenc építőmfes- teri, valamint a József Attila parképítő brigád. A bányarész­legben is szép eredményekkel dicskedhetnek: a Haladás, a Jó szerencsét és a Szabadság ne­vet viselő kollektívák árbevé­teli tervüket teljesítették. s már szeptemberben többet ter­melték, mint amennyit az év végére vállaltak. Aszód Karácsonyi előzetes Érdekes művelődési prog­ramot ígér a hét vége az aszó­diaknak. December 19-én ka­rácsonyi előzetes címmel a balettiskolások mutatják be műsorukat. Ugyancsak ezen a napon, 19 órakor, az OKISZ helyi szervezetének rendezésében külpolitikai előadást tarta­nak. Karlovy Varytól Belgrá- dig címmel az európai béke és biztonság kérdéseiről tart előadást Gurin László. csak arra kell vigyázni, hogy ne égjen nagy lánggal. A kolbász csak az egyik, sorolhatnánk a jobbnál jobb falatokat napestig: a disznó­sajtot, az abált szalonnát, a töpörtyűt, a különféle húso­kat. S mennyi mindenen mú­lik az, hogy a megkedvelt ízek kerekedjenek ki az alap­anyagokból! Már a perzselés­nél is el lehet rontani egy s mást. A feldolgozás rejtelmeiről könyveket lehetne írni s légi alább költeményeket érdemel a vendégeknek és a háziak­nak ebédre, vagy vacsorára feltálalt disznótoros káposz­ta. a pirított máj is. Sajnos, egyre kevesebb a jó böllér. A régi mesterek lassan meg­öregednek, meghalnak. Sze­rencsére vannak azért, akik ellesték, megtanulták tőlük a disznóölés, a feldolgozás ezernyi fortélyát, s megőriz­ték a csodálatos ízeket adó recepteket is. Sürgető feladat a kisebb- nagyobb közösségnek, de az egyénnek is, hogy környezetét megóvja. Eldobált papírhulla­dék, ételdarabok bizonyítják, nem mindenki érzi ennek fon­tosságát. Az sem ritka, hogy hiába a tanácsok, a társadal­mi munkát végzők jószándé­kú, erőt, anyagiakat nem kí­mélő tevékenysége, a rend­behozott tereket, a kiültetett fákat vandál kezek pusztítják. RENDELET A községi és városi taná­csok rendeletet alkottak a köztisztaság megóvására, meg­határozva a környezetvédelem feladatait. A városi-járási né­pi ellenőrzési bizottság még 1974-ben megvizsgálta, hogy vajon a tanácsok alkotta ren­deletet betartják-e, érvényt tudnak-e szerezni előírásaik­nak Aszódon, Bag-Hévízgyör- kön, Galgahévízen, Kistarcsán, Pécelen és Túrán, valamint Veresegyházon. A vizsgálat akkori megállapításainak nyomán a hiányosságok meg­szüntetésére a járási hivatal elnöke levélben szólította fel az érintett községek tanácsait. A közelmúltban a népi ellen­őrök visszatértek korábbi vizsgálataik színhelyére, hogy meggyőződjenek róla, az in­tézkedések nyomán javult-e, s miként a környezefyédelem ezekben a községekben. Kormos Zoltán, a városi-já­rási NEB elnöke arról tájé­koztatott, hogy az utóvizsgá­lat során megállapították: a miniszteri rendelet nyomán született helyi köztisztasági rendeletek előírásait a taná­csok igyekeznek betartani, a felmerült problémákat meg­szüntetni. Fontos szerep jut e munkában a tiszta udvar, rendes ház és a virágositási, fásítási mozgalmaknak. A községek lakói kedvezően fo­gadják a tanácsok fásítási ak­cióit, házuk környékét is többségükben rendben tart­ják. Az elmúlt évben Galga- hévizen száz fenyőfát ültettek. Kistarcsán a novembert kör­nyezetvédelmi hónappá nyil­vánították, s tavasszal ötszáz tölgyfát és kilencszázötven juharfát ültetnek majd el a községben. Bár a vizsgálat nem terjedt ki rá, meg kell jegyezni, hogy azokban a köz­ségekben, ahol lehet, a köz­egészségügyi előírásoknak megfelelően nevelik a jószá­gokat a háztájiban. BÍRSÁG Mégsincs okunk elégedett­ségre. Gyakori, hogy a köz- tisztaság ellen vétőket — szép számmal vannak — meg kell bírságolni. Kistarcsán, Péce­len, Túrán 200—300—400 fo­rintra büntették meg a sza­bálysértőket, de ezerforintos is akadt. Sok gondpt okoz, hogy a községekben nem megoldott a házi szemét rendszeres el­szállítása. A községek határá­ban, de a belterületeken is szemétkupacok éktelenked­nek, jóllehet, a tanácsok min­denhol kijelölték a közegész­ségügyi előírásoknak megfele­lő szemétlerakó helyeket. A felelőtlenül szétdobált, az utak, járdák mentén kiöntött szemét nemcsak a faluképet rontja, de az egészségre is veszélyes. Gyakran a pénzbír­ság sem hatásos eszköz a sze- metelők ellen, kilétükre nem is mindig derül fény, s talán csak az lenne eredményes, ha a közösség határozottabban lépne fel a rendbontók ellen. PIAC Hasonló okokból piszkosak a községekben a nagy forgal­mú közterületek. A piacterek állapota siralmas, rendszeres takarításuk nem megoldott. Aszódon a MÁV-pályaudvar környéke és az autóbusz- pályaudvar területe sem kel­lően tiszta, gondozott. Oka el­Minden törvény akkor jó, ha megvalósul. Így van ez a köz- művelődési törvénnyel is, amelyet az életszínvonal emel­kedése következtében megvál­tozott kulturális igények hív­tak létre. Bizottságok, akciótervek szü­lettek Túrán is, összefogtunk a művelődni vágyók igényeinek jobb kielégítésére. A helyi termelőszövetkezet és a Galga- vidéke ÁFÉSZ anyagi támo­gatást nyújtott a közművelődé­si intézmények hatékonyabb munkájához. Az általános is­kola, az óvodák és az ifjúsági szervezetek összehangolták el­képzeléseiket. Énnek eredmé­nye, hogy egyre kevesebb azoknak a száma, akik nem fejezik be idejében a nyolc ál­talánost. Évenként 10—20 sze­mély végez a dolgozók általá­nos iskolájában. A művelődési ház is teljesen megváltoztatta tevékenységét. Üj kezdeményezés a téli bérlet­sorozat, amelynek előadásait a tsz és az ÁFÉSZ közművelő­déssel foglalkozó szakemberei­vel közösen úgy állítottuk össze, hogy a színvonalas szó­rakoztatáson kívül hasznos kulturálódási lehetőséget is te­remtsen. Elsőként a Déryné Színház előadásában mintegy három­százan nézték meg Tersánszky: Szidike kisasszony című zenés vígjátékát. Ellátogatott hoz­zánk a Rádió világot járt gyer­mekkórusa. Ekkor sajnos, a bérletesek székeinek fele üre­sen maradt. Talán az ünnep utáni nap nem a legszerencsé­sebb volt az előadásra, de a remek műsor és kórus több né­zőt érdemelt volna. Hangulatos estét jelentett a ház művészeti csoportjainak műsora, és a Bojtorján foik- rock együttes hangversenye. sősorban az, hogy nehezen ta­lálnak utcaseprésre vállalko­zókat a községekben. A túrái kastéllyal kapcso­latban is szomorú eredmény­nyel járt a vizsgálat. Az épü­let elhanyagolt, romos, életve­szélyes, parkja gondozatlan. Felújítására sajnos, a tanács nem rendelkezik kellő anyagi fedezettel. Van tehát még bőven ten­nivaló a köztisztaság megóvá­sáért, a környezetvédelemért az említett községekben, de nemcsak ott. Igazán ered­ményre csak az vezetne, ha ellenőrzéstől függetlenül is mindennapi feladatunkká len­ne a környezet védelme, szép­ségeinek gyarapítása, meg­óvása. G. M. Utazók élményei E ősdás az NDK-ról Szóval, képpel Nemcsak a valóságban, kép­zeletben is sok országba elláto­gattak már az utazók klubjá­nak tagjai, oly módon, hogy az utazás során szerzett élmé­nyeikről beszámolnak egymás­nak, vagy neves előadók szájá­ból értesülnek egy-egy közeli, távoli ország életéről, minden­napjairól. December 15-én a klubprogramban Katona Ervin tartott előadást az érdeklődők­nek, a Német Demokratikus Köztársaságról. Az elhangzót-, takat diaképek színesítették. Valószínűleg az elégtelen pro­paganda * számlájára írható, hogy ezek iránt a műsorok iránt is alacsony volt az ér­deklődés. Most töprengünk, és izgu­lunk! December 17-én, holnap este ugyanis a téli bérlet har­madik előadásaként a Déryné Színház művészei Donizetti: Rita, és Kodály Zoltán Székely fonó című dalművét mutatják be. Negyven plakát és a han- gosbeszélő hirdeti a műsort. Túrán 9900 ember él, természe­tes, hogy mindenkihez nem tu­dunk eljutni, de ezúttal talán megtelnek a széksorok, elegen­dő lesz a figyelemfelkeltés. Munkatársaimmal mindent megteszünk azért, hogy műso­rainkkal a kultúra igazi ünne­peit teremtsük meg a község­ben. Szarvas László, a művelődési ház igazgatója ISASZEG Fa!ub?jnohág — aszta i­teniszezőknik Gyakran értesülhetünk sike­res tömegsportrendezvények­ről, a testedzést szolgáló szóra­koztató versenyekről. Ezúttal az Isaszegi KSK asztalitenisz­szakosztálya hívja versenyre a sportszerető fiatalokat és idő­sebbeket. Az Edzett ifjúságért mozga­lom keretében december 18-á’n, vasárnap délelőtt 9 órakor a Damjanich János iskola Kos­suth Lajos utcai tornatermé­ben asztalitenisz falubnjnoksá- got rendeznek. A bajnokságra a helyszínen, a verseny előtt lehet nevezni. Szombati jegyzet Türelem Falra hányt borsó, szok­tuk mondani a hiábavaló, a meghallgatásra, megér­tésre nem találó beszéd­re, Ám, ha a hivatal dug­ja be a fülét, bürokráciát, alkalmatlanságot, közöm­bösséget emlegetünk. Mint például a Szabadság tér lakói, akik hónapok, évek óta sárban, latyakban, bot­ladozva, csúszkálva közle­kednek lakóhelyükön, s hiá­ba döngetnek kaput, fa­lat, alkalmas járdát, szá­raz úttestet nem kapnak semmiképpen. Pedig valóban elkelne nekik. A tavasszal átadott, új lakásokhoz csak derült időben juthatunk el szá­raz lábbal, igaz, akkor meg poros lesz a cipőnk. Az MGI-s házakhoz s a töb­bi, a régebbi lakótömbök­höz sem visz járda, az út­testen pedig, amióta bont­ják a régi házakat, föld, sár, jég — mikor, milyen idő járja — nehezíti a munkába menők vagy munkából jövők helyze­tét. Ráadásul a Dózsa György úton eddig a lám­pák sem világítottak, pe­dig botiadózásra ott is bő­ven nyílik alkalom. Az Imre utcai járdáról is esett már szó ezeken a hasábokon, erre többek között az általános iskolai diákoknak lenne nagy szükségük, hogy omlado­zó tantermeik helyett, ideig­lenesen, a művelődési ház­ban tarthassák tanóráikat. Gödöllői méretekben ha­talmas építkezés a Szabad­ság téri. Több vállalat, a KKMV, a Nógrád és a Pest megyei Építőipari Vál­lalat, a Gödöllői Építőipa­ri Szövetkezet dolgozik azon, hogy még ebben az ötéves tervben elkészülje­nek a lakóházak, az alag­útzsalus tízemeletesek, a négyszintes panelházak, a 12 tantermes általános is­kola, s hogy minél előbb új, széles burkolatot kap­hasson a Kossuth Lajos utca, a Dózsa György út. Nem kell különösebben ecsetelnünk, hogy nem gyerekjáték lefektetni a 120 centiméter átmérőjű szennyvizelvezetőt. elhor­dani 8 ezer köbméter föl­det, elkészíteni a fűtőmű- vet, a közműveket... s a járdákat­Mert ma erről van szó. Hogy addig is, amíg min­den a helyére nem kerül, amíg az építkezés tart, minél kevesebb bajunk le­gyen. Nem, nem vagyunk türelmetlenek. Tudjuk, a mi érdekünk is. hogy el­viseljük a zajt, a port, időnként a sarat, a pisz­kot. Tudjuk, hogy nekünk épül minden, hogy elké­szültével mi használjuk az új lakásokat, a tízemeletes földszintjén az üzleteket, fiaink. lányaink járnak majd az új iskolába. Tu­domásunk imn az építőipar gondjairól is, hallottunk eleget a munkaerőhiány­ról, a szervezés nehézsé­geiről, az anyagellátásról, s a többiről. Megértettük, hogy a gyors munka zök­kenőkkel jár, s a kapko­dás helyébe nem egysze­rű a körültekintést állíta­ni: az is valami, hogy a kezdeti zűrzavar mára csökkent valamelyest.- s hogy a határidőket többé- kevésbé. tartják a vállala­tok. Csak azt nem értjük, hogy a legkisebb dolgok­ra miért nem jut idő. Hi­szen meddig tartana lerak­ni néhány betonlapot! Akár a lakók segítségé­vel. Havonta egyszer érte­kezletet tartanak az épí­tők, a tervezők, a beruhá­zók s a tanács képviselői. A megbeszéléseken a leg­fontosabb teendőkről esik szó. Legutóbb a . járdák ügyében is elhangzott ne­hány mondat s valószínű, hogy a tanácsiak közvetí­tésével újabb ígéreteket kaptak a lakók. Reméljük, hogy ez az ígéret most már meg is valósul. Gáti Zoltán HÁZI ÍZEK, ZAMATOK Hurka, kolbász, sonka KEVÉS A JÓ BÖLLÉR A. I. A vérségi művelődési ház ifjúsági klubját hetenként egy­szer az általános iskola felső tagozatosai is igényin; veszik. Azok találkoznak itt, akik tudnak, vagy szeretnének megta­nulni sakkozni. Egy-egy délutánon gyakran harminc negyven fiú és lány űzi a gondolkodást fejlesztő szellemi snőrtot. Bene Mihály felvétele TÚRA Élénkülő kulturális élet

Next

/
Thumbnails
Contents