Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-23 / 275. szám
1977. NOVEMBER 23., SZERDA skMüo0 5 Kölcsönös segítség Körzete az Arany János utca Szociális foglalkoztató Kiskunlacházán Egy tanácstag Törökbá Untról Szeptember végéig csak Gödön működött, akkor megnyílt Kiskunlacházán is a szociális foglalkoztató Pest megyében, bedolgozókkal. Az előtérben piciny raktár van a nyersanyagnak és a készárunak. Az egyik szobában nagyobbacska asztal, s bár körös-körül ez is raktár, egyúttal mégis betanítóműhely. A második szoba az iroda, három íróasztal is zsúfolódik benne, sok elengedhetetlen adminisztrációval jár az elszámolás a dolgozókkal és a megrendelőkkel. Megrendelés szépen volt a kezdés előtt is, hiszen anélkül bele sem foghattak volna a munkába. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy a munka több, mint amennyit a dolgozók meg tudnának csinálni. Egyáltalán nem munkaerőhiány az oka, hanem az, hogy akik bedolgoznak, más munkához szoktak, be kell tanítani mindet, s ehhez idő szükséges. Lassan beíanulnak 1 Attól kezdve, hogy egy esztendőnél valamivel régebben híre terjedt a ráckevei járásban; munkaalkalom kínálkozik rövidesen nyugdíjasoknak, a csökkent munkaképességűeknek, a több gyermekes anyáknak és a szellemi fogyatékosoknak is, jóformán valamennyi községből érkeztek a jelentkezések. Mostanáig 290 embert vettek lajstromba, főleg olyanokat, akik csekély nyugdíjukat munkával akarják kiegészíteni. Egyelőre azonban még csak harmincán dolgoznak otthon, valamint a járási szociális otthon húsz lakója, meg a kiskunlacházi öregek napközi otthonában tizenöten. — Jövő év végéig azonban 250—300 lesz a fokozatosan növelt létszám — közli Szűcs Árpád, a szociális foglalkoztató dolgozója, de sietve hozzáteszi: — 1980-ra 600-ra szándékozunk növelni a bedolgozók számát. Gép a lakásban Attól nem fél, hogy ennyi embernek ne tudna munkát adni, ma is van mit csinálni, s több szövetkezettel, vállalattal újabb munkákról tárgyal. Most a Haladás Textilipari Szövetkezet a legnagyobb megrendelő. Ezerszámra készítenek részér«^ hatféle bábfigurát. Gyermekeknek való bábok, többnyire állatfejűek, de egyik-másiknak kalapot, sőt aranypapírból koronát is kell csinálni. Könnyű munka, csak éppen könnyű kéz, hajlékony ujjak kellenek hozzá. Amint a szintén sok ezer számra készülő apró zsenilia állatfigurákhoz is. Ezek is gyermekeknek készülnek. A drótra burkolt, még formátlan textilanyagból csak formázni kell, a testet és a végtagokat, máris kész az ilyen vagy olyan állat. Az üvegszemet, meg a szájat a szövetkezetben teszik rá. Készítenek még a Haladás Szövetkezetnek cipőfűzőt is. A Fővárosi Kézműipari Vállalat 220 ezer pár műanyag szandál és ezer igazolványtok elkészítését várja a foglalkoztatótól. A bajnai Alkotmány Tsz kitüntetések érmeihez készít dobozt, a belevaló érempárnát Kiskunlacházán csináltatja, darabonként 25 fillért fizet érte. A Duna.plast Szövetkezet korlátlan mennyiségben rendelt borospalackkupakot, amit aranyszínű alufóliából préselnek, öt gépet adott hozzá, azokon lakásán dolgozik öt asszony és havonta 40—50 ezer darabot is elkészít. Ezer kupakért 52 forint illeti meg őket. Mit keresnek a többiek? Nem nyereségre — Természetesen az első hónapban még lassan ment a munka, hiányzott á gyakorlat — mondja az igazgató. — HáFelhivjuk a sertéshizlalással foglalkozó kistermelő partnereink figyelmét az 1978. évi, valamint a több éves vágósertés-értékesítési szerződések megkötésére. Kiemelten figyelmükbe ajánljuk a több éves szerződés nyújtotta kedvező lehetőségeket. Kérjük azokat a kistermelőket, akik már az idén éltek a több éves szerződési lehetőséggel, és így már kapták a 0,50 Ft- os felárat, a második évben elérhető 1 Ft-os felár érdekében december 15-ig közöljék >l978-ra vonatkozó szándékukat, és azt felvásárlóinkkal. megbízottainkkal közösen rögzítsék. Ez szolgálja közös érdekeinket:- az értékesítési biztonságot és a- zökkenőmentes átvételt. ALLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI TRÖSZT romszáz forintnál általában nem kerestek többet, de néhá- nyan elértek ezer forintot. Most a második hónapban jobban megy, jobb lesz a kereset is. < Egyébként, akinek a nyugdíja nem haladja meg az 1100 forintot,' havi kétezer forint jövedelemre is szert tehet. A magasabb nyugdíjat élvezők azonban évente csak 11760 forintot kereshetnek. — A szociális foglalkoztató nem dolgozik nyereségre — jelenti ki az igazgató. — Ha azonban mégis lesz, akkor év végén jutalomként vagy valamilyen más formában a dolgozók kapják meg. Szeptember 20-tól november elsejéig mindössze 50 ezer forint bevételünk volt, ebben a hónapban már több lesz. Erre az évre tervet még nem készítettünk, a jövő évit pedig csak az újabb szerződések megkötése után dolgozzuk ki. Ügy látszik eddig, hogy esztendőre 1 millió 300 ezer forintos költségvetést célozhatunk. A szociális foglalkoztató a kezdethez a megyei tanácstól 514 ezer forint támogatást kapott. Jövőre azonban már a saját lábán kell megállnia. Az idei költségekben talán a legnagyobb tétel egy csukott teherautó vásárlása volt. Az hozza a nyersanyagot és hordja széjjel a bedolgozók között, majd a készárut szállítja a megrendelőkhöz. Az egész járásban — Mennyi ideig tart a betanítás? — kérdezzük. — Egy-két évig. Ezalatt csaknem mindenki megtanulhatja azt a munkát, ami a sok közül éppen tetszik neki. Egyik-másik hasonló műveletekből áll, tehát, ha kell, mást is csinálhat, mint amivel eddig foglalkozott. Nincs kötött munkaidő, mindenki annyit dolgozik havonta, ahány órát akar. Persze, aki többet dolgozik, többet is keres. Egyelőre a szociális foglalkoztató elsősorban Kiskunlac- házáról, Ráckevéról verbuválta dolgozóit, anyagszállító kocsija azonban rövidesen bejárja az egész ráckevei járást. Szokoly Endre — Népszerű tanácstag? Több is van nálunk — mondja Törökbálint tanácselnöke, Mészáros Lajos. Mintha nem szívesen választana. Azután lassan, fontolgatva mondja: — Talán a Gruber József ... őslakó Törökbálinton ... ismer itt mindenkit, már közel jár a hatvanhoz. Meg azután nemcsak tanácstag, a végrehajtó bizottságba is beválasztották ... a fúvószenekar egyik lelkes embere. — De beszéljen inkább a választóival! Az Arany János utca a körzet, 31 család. Igaz, a 11 ezer törökbálinti között aligha talál olyat, aki ne tudna róla néhány mondatot szólni. Aktívan a közéletben Kigó József, nyugdíjas szabómester: — Már hogyne ismerném, gyakran találkozunk az utcán, sőt néha bejön egy- egy szóra. Erre jár munkába. Még is kérdezi mindig, van-e gond. Igaz, ha segítségre van szükség, vagy társadalmi munkára, akkor számíthat ránk. Mint például a járdaépítéskor. A tanács adta az anyagot, az utca lakói a munkát, Gruber meg szervezett. Ma talán csak a mi utcánkban van mind a két oldalon járda ... „A beszámolót én jónak tartom, a mi számunkra íródott. Támogatom az újabb körzeti orvosi állást. Ügy tapasztalom, hogy az egészségügyi dolgozók munkabére nem kedvező, egy szakmunkás keresete ennyi, örülök, hogy az egészségügyi dolgozók lakásellátása megoldódott, és egyetértek azzal is, hogy az ügyelet részére szerez- zenek be gépjárművet. Célszerűnek tartom a védőnők és betegápolók segédmotoros kerékpárral való ellátását, mert az itteni terepviszonyok a kerékpározást nehezítik. Javaslom, hogy a községben épüljön új gyógyszertár. Ügy vélem, hogy a lakosság lélekszáma ezt indokolttá teszi.’’ (Részlet az 1977. január 18-i végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyvéből. A felszólaló Gruber József vb.-tag.) Kigó József: — Azért neki sem sikerül minden. Jó néhányan kértünk telefont az utcába, mert a legközelebbi a postán van, ide jó egykilométer- nyire. Az egészségüggyel nincs gond, itt a rendelő a közelben. Most már a világítással sincs: azelőtt minden harmadik oszlopon volt lámpa, egy éve már mindegyiken van. Sokan szóvá tették rajtam kívül is ezt a tanácstagi beszámolón ... Szívügye: a nevelés Az óvoda az Arany János út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán áll. Kapuja az utóbbi útról nyílik, nem tartozik a választókörzethez. Az Arany János úti kerítés mellett be is fejeződött az a bizonyos járda, amelyről Kigó József beszélt. Horváth Jenöné óvodavezető: — Fél éve vagyok az óvodánál. Már az első napokban megkeresett Gruber József. Felajánlotta: megszervezi a társadalmi munkát, hogy elkészüljön a járda az épület három oldalán __ Gi gler Gáspárné óvodavezető-helyettes: — Itt a mi óvodánkban tartják évek óta a tanácstagi beszámolókat. Törökbálinton születtem, kisgyermekkorom óta ismerem Gruber Józsefet. Közelebbről 1973 óta, azóta munkahelyem az óvoda. Ügy tudom, nyomdában dolgozik. Egy bizonyos: rajzpapírt, szemléltetésre alkalmas ábrákat szerzett a falu három óvodájának. Imádja a gyerekeket. Amikor bejön az óvodába, segít a hallásukat fejleszteni. Tudja, trombitás a zenekarban... Mint tanácstag? Lelki- ismeretes, szókimondó ember. — Jómagam a végrehajtó bizottsági ülésen is hallottam, teszi hozzá a vezetőnő, mindent szóvá tesz a község fórumain, amiről a választók panaszkodnak, amit kérnek. Hozzánk majdnem minden héten bejön. „Arra kérem a pedagógusokat, hogy már az iskolában úgy alakítsák a gyermekek szemléletét: az iskola elhagyása után is igényeljék a felnőttkori művelődést. A most jól működő ének- és zenekar utánpótlásáról gondoskodni kell." (Részlet az 1977. július 1-1 tanácsülés jegyzőkönyvéből. A felszólaló Gruber József tanácstag.) Az óvodából kifelé jövet megbotlom a ma még rossz járda egyik kisebb kátyújában. Bizonyára nem sokáig éktelenkedik itt... Mindennapos vendég Buláth Imre, nyugdíjas tervezőmérnök: — Ami Gruberen múlik, azt ő megcsinálja. Szép itt. Mi Budapesten laktunk a feleségemmel, onnan költöztünk ki ide a nyugdíj után. S, hogy ilyen szép, az talán Gruber Józsefnek is érdeme. Soha senkit el nem utasít, mindenkit meghallgat türelemmel. És ki is áll az ügyeikért. Amit ő nem intéz el, azt talán nem is lehet ... Mindenkit ismer, nálunk is gyakori látogató. És so-' ha sem felejti el megkérdezni: van-e panaszunk, vagy kívánságunk? „A művelődési ház munka- programját jónak tartom, de véleményem szerint sürgetni kellene a vállalatok megnyerését a ház közös fenntartására." (A részlet Gruber József 1977. február 15-i vb.-ülésen mondott felszólalásából származik.) És a csattanó? Csupán eny- nyi: a művelődési házat közösen tartja ma fenn a Mechanikai Művek, a Texelektro, az OMÜV Szövetkezet, a Budai Cserép- és Téglagyár, a Buda- tej és a Törökbálinti Állami Gazdaság. A fenntartás költségeire 176 ezer forintot adtak Törökbálint művelődési házának és könyvtárának. És még sorolhatnánk... Vasvári G. Pál Akció a tisztaságért Nagyobb szigorral a rendbontókkal szemben A társadalmi munkások dolgoznak - a tervezésre nincsen vállalkozó TÁPIÓBICSKE IS SZÉPÜL, GAZDAGODIK Ahogy a tatarozás alatt álló épületben levő boltok ajtajára kiírják, hogy az árusítás zavartalan, Tápióbicskén az általános iskola kapujára is kifüggeszthetnék a táblát, miszerint az építkezés időtartama alatt a tanítás zavartalan. A 75 esztendeje emelt épületre bizony alaposan'ráfért volna már régebben is a tatarozás. Amíg azonban az emeleti három lakás ki nem ürült, nem lehetett megkezdeni. Elvégezni pedig csak két ütemben lehet, nincs sehol olyan helyiség a községben, ahol a tatarozás alatt az iskola meghúzódhatna. Hét tantermében régtől fogva délelőtt-délután váltakozva tanultak növendékei, ha most az átépítés befejeződik 13 tanterme lesz és ez elég ahhoz, hogy csak délelőtt legyen tanítás. Most már a földszinten tataroznak, ez alatt az emeleten oktatják, persze két műszakban a gyerekeket. Az egész munka négy és fél millió forintba kerül, az emeletes iskola viszont még mindig nem lesz teljes, hiányzik belőle a tornaterem. A múlt tanév végéig két osztályteremből úgy- ahogy megcsinált szükség tornateremben tartották meg a testedző órákat. Üj épületét kellene emelni a tornateremnek, ami vagy kétmillió forintba kerülne. Nincs erre fedezet, néhány éven belül azonban, talán mégis sikerül tornatermet építeni. Nagyon szűk az egyetlen és csak 50 kisdedet befogadó tá- pióbicskei óvoda. Volna mellette hely, hogy további ötven apróság részére kibővítsék, sőt az építkezés költségeihez sem hiányzik a pénz. Csakhogy a községi tanács fél éve hiába keres céget, amelyik a tervrajzok elkészítését elvállalná. Ennek ellenére az óvoda majdani szárnyépületének földmunkáit társadalmi munkában már befejezték. A másik nagyszabású társadalmi munka pedig a sportpálya építésénél kezdődött. Természetesen a munkálatok nagy részére a tanács ad pénzt a községfejlesztési alapból. Befejeződött a Tiszta, szép Szentendréért mozgalom keretében rendezett fásítási és tisztasági hónap a városban. Társadalmi munkában utakat, járdákat, tisztítottak, sok száz facsemetét ültettek el a belső körút eddig megépült szakaszán, a Bükkös-patak mentén, a lakótelepeken a városbeliek. A társadalmi akciók mellett Szentendre tisztaságáért felelős Városgazdálkodási Vállalat is tevékeny munkát végzett. Két alkalommal a város különböző körzeteiben lomtalanítási akciót szerveztek, rengeteg lomot, háztartási hulladékot szállítottak el a házakból, lakásokból. Nagy Géza, a Városgazdálkodási Vállalat igazgatója a tisztasági hónap eredményességét értékelve most mégis inkább az állandó gondokról beszél: — Gyakran úgy érezzük, kárba vész a társadalmi önkéntesek önzetlen munkája, dolgozóink mindennapos tevékenysége. Sajnos nagyon sok ’ a szemetelő Szentendrén. Felelőtlen emberek rendszeresen a város különböző pontjaira lakásaikból, házaikból szemetet, hulladékot hordanak ki, ahelyett, hogy a szeméttárolókba helyeznék el. Véleményünk szerint a hatóságoknak is szigorúbban kellene fellépniük a kihágókkal szemben. Az iskolákban környezetvédelmi úttörőőrsök tevékenykednek napjaink égető gondja a környezetvédelem, mindenki erről beszél, és mégsincs mindig foganatja a kimondot szónak, a tiltó rendelkezések nek. Befont üvegek Alapanyag a bányától — Nagykáfának Egy évvel ezelőtt segítséget kérő levelet kaptak a nagyká tai járási tanács egészségügy osztályától a tatabányai bányászok. Arra kérték a bányászokat: nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy a járásban az öregek részére létesített 12 napközi otthon lakói hasznosabbar tölthessék el szabad idejüket A 12-es akna KISZ-fiatalja örömmel segítettek, s a lévé kézhezvétele óta rendszerese1 küldenek az idős emberekne’ kézimunkázásra alkalmas szí nes műanyaghuzalokat. A föl' alatti munkahelyeken mindet robbantás után gondosan össze gyűjtik az elrobbantott vezeté kéknél visszamaradó műanyag huzalokat. A sokszínű mű anvagszálakból az idős embe -ek üvegeket fonnak be és más '’--tárgyakat is készítene’-, I " ’dig már 150 kiló huzalt vili a "os*a Tatabányáról a napközi otthonokba. Háztáji gazdaságok, ÁFÉSZ-ek! „TETRA HÁZTÁJI" vegyes hasznú tojóhibrid NAPOSCSIBÉK négyhetes előrendeléssel, folyamatosan megrendelhetők a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátnál, az alábbi címeken: Mezőgazdasági Kombinát, Bábolna Központi Gazdasága 2943 Bábolna Mezőgazdasági Kombinát Bábolna Uraiújfalui Gazdasága 9651 Uraiújfalu Mezőgazdasági Kombinát, Bábolna Putnoki Gazdasága 3630 Putnok t i L