Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-18 / 271. szám
Hagyományőrző öltönyök Hagyományos eljárással, havonta harmincöltönyt készítenie Cegléden, a Szabadság téri méretes szabóság férfirészlegében. A képen: két alapító tag, Haraszti István és Bálint János, valamint egy fiatal szakmunkás, DósaZoltán méretre szabott öltönyöket varr. Apáti-Tóth Sándor felvétele A siitőiparizk vállalták Ölezer óra társadalmi munka Kiváló dolgozókat tüntettek ki Ünnepség volt a Pest megyei 111. számú Sütőipari Vállalatnál. Megemlékeztek a Nagy Október történelmi eseményé ről, a jelent pedig a törzsgár- datagok méltatásával, kitüntetésével tették emlékezetesebbé A törzsgárdatagok megkapták a kollektív szerződés szerint meghatározott anyagi elismerést és a jelvényeket. A sütőiparban az emberek legtöbbje még nehéz körülmények között dolgozik, fáradozik a mindennapi kenyérért, a lakosság jó ellátásáért. Ennél a vállalatnál a dolgozók fele több mint tíz esztendeje nem változtatott munkahelyet. Megbecsülésnek örvendenek. Most, az ünnep tiszteletére és jó munkájukért öten az élelmiszeripar kiváló dolgozója, nyolcán a vállalat kiváló dolgozója kitüntetést vehették át Andó Antal igazgatótól. Az ünnepségen Szabó Gyuláné, a városi pártbizottság munkatársa köszöntötte a sütőipariakat. Elhozta a külterületi általános iskolák üdvözletét is: a sütőipari szocialista brigádok ugyanis jó kapcsolatban vannak az iskolákkal, az úttörő- csapatokkal, segítséget adnak vállalásaik teljesítéséhez. A Pest megyei 111. számú Sütőipari Vállalat dolgozói csatlakoztak a budapesti és a Pest megyei pártbizottság felhívásához. A törzsgárdatagok, szocialista brigádvezetők, munkásküldöttek vállalták, hogy a magyar—szovjet barátság ápolására 5 ezer óra társadalmi munkát végeznek az Omszki Park építésében, szépítésében. F. I. Sokoldalú együttműködés Tanácskozás a területpolitikáról ÉVENKÉNT ELEMZŐ FELMÉRÉS A szakszervezetek szakmaközi szervezetének területpolitikai feladatairól tanácskoztak a minap a KÖZGÉP ceglédi gyárában tartott titkári és bizottsági ülés részvevői. Kéthelyi István, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának munkatársa a sokoldalú tennivalókat vázolva a többi közt a tanácsokkal való együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Már a tervkészítés időszakában kikérik véleményüket, javaslataikat. Szoros kapcsolatot tartanak a tanács osztályaival, ahol kivizsgálják bejelentéseiket, intézkednek a felvetett közügyekben. Az ellátás és a kereskedelem felügyeletét szolgálja a társadalmi ellenőri csoport, amely a vásárlók jogait védelmezi. Közreműködik a szakmaközi szervezet sportpályák, játszóparkok építésében, a környezetvédelmi teendők megoldásában, erőfeszítéseket tesz a települések tisztaságáért, összehangolja a társadalmi munkát. Figyelmük kiterjed az öregekre és a kismamákra, napközit, klubot létesítenek számukra, segítik a fiatal anyák szakmai, politikai képzését, általános ismereteinek gyarapítását. Kiszely Ferenc, a ceglédi szakmaközi szervezet titkára a városbeli eredményekről adott számot. Részt vesznek a város- fejlesztési tervek kidolgozásában, a dolgozók életkörülményeinek javításában. A bizottsági üléseket éves munkaterv szerint tartják, pontosan megjelölik a reszortfelelősök feladatait, meghatározzák a társszervekkel való együttműködés irányát. Minden évben elemző felmérést végeznek a város üzemeiben a munka- verseny-mozgalomban elért eredményekről. A kereskedelmi társadalmi ellenőri feladatokat 44 tagú csoport lát— CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Beköltözhetően eladó 3 szobás ház, mellékhelyiségekkel. Cegléd. Bede utca 13. Kétszobás, összkomfortos családi ház eladó. Cegléd, Toldi utca 25. Cegléd I. kér. Buzogány utca 5. számú ház eladó. Európai csemege gyökeres szőlő vessző eladó. (Pannónia—Cor- dinál —Favorit stb.) Cegléd. Kisfaludi utca 58. sz. A Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Ceglédi Üzemmérnöksége Cegléd. Pesti út 65 vízhálózat karbantartókat keres felvételre. Bútorozott kis szoba nő részére kiadó. Cegléd ^z^lreiv utca 6'a. Aron ami ?úr?ccen eladó ház Cegléd, Örkényi utca 14. Fiatal házaspár két évre igényes albérletet keres. (Esetleg üres lakás is megfelel.) Választ: ..Gázfűtés 171 278” jeligére kérem a Magyar Hirdetőbe Cegléd, Teleki utca 30. 685 négyszögöl szőlő eladó a Közép dűlőben. Érdeklődni lehet: Cegléd Batthyány utca 27. Tóth Ferenc- nénél 862 négyszögöl szőlő az Öregszőlőben városhoz közel eladó. Érdeklődni: Cegléd. Maiomtőc7él 21. Bútorozott szoba kiadó Cegléd SzéchehV* Mt 41 fSZt. ? Kapás dülöoen 1650 n -öles szőlő eladó - Érdeklődni lehet: Cegléd IX.. Bimbó utca 5 Eladó náz Cegléd Szerka utca 20. sz Ér- deklődni csak szombaton 9—15 óráig. Beköltözhető ház eladó. Cegléd II. kér. József utca 12. szám. Eladó ház 1005 n.-öl területtel. megosztva is. Kenderföld. Csalogány utca 6. szám. Érdeklődni: Cegléd. Virág utca 10. II. kerület^ ______ Az onnal beköltözhető. kertes családi ház eladó. Cegléd 'II., Csörgő utca 2. ________ Ki adó 350 n.-öl kert Cegléd, Déli út 27, szám. Eladó Csengeriben 800 n.-öl szántó. Megbeszélés: Cegléd Pu.-.kin utca 14. Délelőtt. ja el. Az idén eddig 81 ellenőrzést végeztek a városban, A vállalatok szakszervezeti sport- felelőseivel közösen szervezik a tömegsport-rendezvényeket. Tevékeny a társadalombiztosítási albizottság, amely főleg a nyugdíjba vonulók ügyes-bajos dolgait intézi és a segélyezésekkel foglalkozik. Tavaly felmérték az üzemegészségügy helyzetét és kellő áttekintésre tettek szert. A munkavédelmi felelős a tanáccsal együttműködve látja el feladatát, főként azoknál a kisiparosoknál tart ellenőrzést, akik tanulókat foglalkoztatnak. A kulturális és ifjúsági felelősök széles körben tevékenykednek, a szakmaközi szervezet is részt vett a városi brigádvetélkedő előkészítésében és lebonyolításában. Mind szorosabb együttműködés bontakozik ki a társszervekkel. A pártbizottságtól hasznos iránymutatást kapnak, a tanáccsal rendszeres munkakapcsolat alakult ki. A Hazafias Népfront városi bizottságával a rendezvények egész sorát szervezik közösen. A KISZ-bizottsággal és a Vörös- kereszttel közösen oldanak meg feladatokat. T. T. A PEST NEGYEI HlßLA? KÜLÖNKIADÁSA . A CEGLÉDI J AQ AS ES CEGLÉD vÁaOS R ESZÉRE XXI. ÉVFOLYAM, 271. SZÁM 1977. NOVEMBER IS., PÉNTEK Jelentős megtakarítás Újítási hónap az iVIS-ben Egy kitüntetett, többszörös újító mondta magáról: háromszor örül az újításnak igazán. Először, amikor javaslatát elkészíti és beadja, másodszor, amikor megtudja, hogy elfogadták, s harmadszor, amikor megvalósultan látja viszont, gyakorlatban alkalmazva. Nem vitás, hogy az érte járó díjazás sem mellékes, de az más lapra tartozik. A.z alkotás örömét megfizetni nem lehet. Az ÉVIG ceglédi gyárában huszonöt éves múltra tekint vissza az újítómozgalom, s most, hogy novemberben újítási hónap van, megint friss lendületet kapott. Rátóti János főmérnökkel és Kottlár Ferenc újítási előadóval erről beszélgettünk. A gyárban a mozgalom kezdete óta ezernél több, kisebb- nagyobb újítás látott napvilágot. Munkapad mellett rutint szerzett szak- és betanított munkások, technikusok és mérnökök egyaránt szerepelnek a hasznos javaslatokat tevők népes táborában. Mivel a gépek mellett sok nő dolgozik, őket is kérik, ösztönzik, hogy vessék papírra, mit látnának jobbnak, hasznosabbnak. Tervezzenek, javasoljanak — merjenek! Hiszen az ő életük ritmusát is az itteni gépek zaja kíséri, közös a cél és az érdek is azonos. Mint az újítási előadó elmondta, hetvenöt-nyolcvan rendszeres újítót tartanak számon. Ebben az évben hatvanöt újítás érkezett be, ezekből negvven- kettőt elfogadtak és harmincnégyet már alkalmaznak is. Újítási díjként 125 ezer forintot fizettek ki. Az idei — és már alkalmazott — újítások eddig 1,8 millió forint megtakarítást eredményeztek. Csak néhányat említünk a jelentősebbek közül. Varga József szerszámkészítő többszörös újító. Most a motorle- mez-kivágó szerszámok élettartamának növelésére tett javaslatot. Ezek a szerszámok igen drágák, 300—400 ezer forintba kerülnek. Az újítás értéke egy szerszám árával egyenértékű. Anyag- és bérmegtakarítást eredményezett több újító közös munkája, a VZ-motorok kapocsszekrényének módosítása. Színesfémet és munkát lehet megtakarítani Lénárd Pál tmk-művezető és Péter László szerszámműhely-vezető újításával, akik javasolták, hogy a VZ motorokhoz a csapágy pajzsfedelét készítsék ezentúl acélból. Kecskés József és Gábor János szerszámkészítők az elhasznált öntőtüskék további hasznosításával kapcsolatban adtak be újítást. Ez százhúsz ezer forint költségcsökkenést jelent a gyárnak, évente. Ha még nem is sokan; de hallatták szavukat a nők is. A tekercselőben, a galvanizálóban, a présműhelyben született nők által kidolgozott újítási javaslat. Sándor János- né és Rátóti Jánosné szerszámszerkesztők újítása — amelyet a szakszervezet kezdeményezésére indult és tavasztól őszig tartott újítási időszak alatt adtak be — vállalati szinten a második legjobb. Ez is a színes fémmel való takarékoskodást szolgálja, s kísérletként bevezetik, hogy felmérhessék: meghozza-e a várt gazdasági eredményt, s tartja-e a minőséget? A novemberi újítási hónap első felében harmincnál több újítási javaslatot adtak be a gyárbeliek. Az érdem' szerinti elbírálás és a válasz nem fog késni most sem. Ebben a hónapban minden megtakarított normaórára külön díjat fizetnek az újítóknak. A kalkulálható javaslatoknál 2 százalékkal magasabb lehet az újítási díj. Az ösztönzésnek, elismerésnek ezen kívül még más formái is vannak. A vállalatot érintő jelentős újítási javaslatok beépülnek a fejlesztési tervbe. Tavaly az ÉVIG ceglédi gyára dolgozói közül három bronz, egy ezüst fokozatú elismerést kapott, többszörös újítóként. Tevékenységük ösztönző példa társaik számára. Itt, a gyárban sok fiatal dolgozik, az újítók fele harminc éven aluli. Mint az MSZMP KB október 20-i ülése irányelvben meghatározta: „A gépipar fejlesztésének kulcskérdése a kifogástalan minőségű és széles körben felhasználható elő- gyártmányok, alkatrészek és részegységek hazai gyártásának és külkereskedelmi forgalmának növelése”. Nagy szükség van tehát a tervezőkre, az újítókra. Eszes Katalin Városunkba éri a VST-stafáta A jövő nyáron Kubában sorra kerülő XI. Világifjúsági Találkozóra készülődve, a KISZ Pest megyei Bizottsága VIT-stafétát indított' november 1-én, a megye elsőként felszabadult községéből, Jász- karajenőröl. A következő hónapokban a staféta bejárja a megye valamennyi települését. Végállomása maid a nyáreleji ráckevei ifjúsági találkozó színhelye lesz. A VIT-staféta felszalagozott, Eladó 2 nagy szoba konvhás. külön bejáratú házrész. Cegléd Puskin utca 14 Megtekinthető délelőtt. Volkswagen Cabrio- lett munkagépnek é« gvermekkocsi e:adó Ceg’éd IV. kér. Bsde ^tca 7. k szépmívű kopjafája ezen a héten Nagykörösről Ceglédre érkezett. A Dózsa György ifjúsági klubban fogadták a város KISZ-esei, hangulatos ünnepségen. Köszöntőként Orosz Csilla és Varga Erika, a Kossuth Gimnázium tanulói Burányi Ferenc V1T és Somlyó György A béke erdeje című versét mondta el. A díszes kopjafát Simon István, a KISZ városi bizottsága titkára vette át jelképesen a nagykőrösiek küldöttségét vezető Vadnai Istvántól, a KISZ nagykőrösi bizottságának politikai munkatársától. Az ünnepség végén a Quantaname- ra és a DlVSZ-induló csendült fel, majd a klubból a mező- gazdasági szakközépiskola bordó melegítős futói vitték tovább a Dózsa György középiskolai kollégiumba, ahol már várták, s szépen szerkesztett műsorral elevenítették fel az eddigi világifjűsági találkozók emlékét a fiatalok. A hét végén a dabasi járásban folytatja útját a VJT-sta- féta. * MOZIMŰSOR Szabadság filmszínház, Cegléd. Szombaton délután: teher hajó (színes, szovjet film). Este: A pillanat embere (angol film). Vasárnap délelőtt: Csizmás kandúr (japán rajzfilm). A kamaramoziban szombaton és vasárnap: Az elitéit (lengyel film). Abony, szombaton és vasárnap: Osceola (NDK-filmen indiántörténet). Szombaton éjszaka: Két amerikai (amerikai film). Vasárnap délelőtt: Az Abwehr ügynöke (szovjet film). Albertirsa. szombaton éjszaka: A kék katona (amerikai kalandfilm). Vasárnap és hétfőn: Duroc, a katona (francia filmvígjáték). Ceglédbcrcel, vasárnap: Nézd a bohócot (olasz filmszatíra). Jászkara jenő, szombaton és vasárnap: A négy testőr (an- •'ol kalandfilm). Törtei, szombton és vasárnap este: Katarina Blumm elvesztett ,7Tf»ssé"e (nvuaatnőmet film). • Vasárnap dárdán: Robotdirektor (mesefilm). gyár felszereléssel és berendezéssel, kulcsátadásig. Csak bír. ka_ és marhavágásra lesz alkalmas a szalag, mivel a mohamedán vallás tiltja a sertéshús fogyasztását. Ott még nekünk is le kell mondanunk a sertéshúsról, hiszen alkalmazkodnunk kell az ottani szigorú szokásokhoz. — Mi lesz a feladatuk? — Az iráni munkások betanítása, az üzem működésének és irányításának megszervezése. — Hogyan készül az .útra? — Szakmailag úgy, hogy a technológiát tanulmányozom. Ugyanilyen fontos az edzés a társadalmi, földrajzi, biológiai és pszichológiai akklimatizálódásra. Nem lesz könnyű például elviselnünk az ottani időjárást, meg kell tartanunk a furcsa szokásokat, hogy hallgassanak ránk az emberek. — Miért vállalta? — Örök emberi szenvedély: megismerni és felfedezni az ismeretlent, világot látni. Nagyszerű érzés az is, hogy az országot, a szakmát képvisel, jük odakint. Ez helytállásra kötelez. Nagyon hosszú lesz az egy év, távol a családtól, de biztos, hogy rendkívül érdé kés is. Költői Ádám dolgozója címet, s egyszer vett át miniszteri dicséretet. Szocialisfa közösségben — A ceglédi gyárban nagy lehetőség van az előrelépésre — tekint a múltból már a jövő felé. —Üj húsüzem '•épül, megkezdődik a vágócsarnok átalakítása. Minden dolgozónak fel kell készülnie a megnövekedett követeleményekre, Sokoldalú emberformáló szerepük van ebben a szocialista brigádoknak. Mi elnyertük már az aranykoszorús címet is. A közösségek szocialista jellege erősödött: nemcsak a munkában, hanem a közéletben is növekvő aktivitással dolgozunk, állandóan gyarapítjuk szakmai, politikai és általános műveltségünket. A tudatos tevékenységet erősíti az ideológiai képzés. Megszereztem már a középfokú marxista végzettséget. A továbbtanulás szintén szerepel a terveim között. Nem lesz könnyű — Hová utaznak? — Siráz a Perzsa-Öböl közelében van. Irán déli részén. Magyar tervek és kivitelezi; alapján készül abban a városban a húskombinát, maTóth Sándor a PENOMAH ceglédi gyárában termelésvezető. Néhány nap múlva egy szakmai országos csoport tagjaként — Ceglédről egyedül — a távoli Iránba repül. Egy évig lesz ott és nagyon sokat dolgozik, mint eddig: a repülőjegyet valójában példamutató szorgalmával váltotta meg. Fokról fokra — Hogyan jött létre a jegyesség a szakmával? — Barátaim hívták fel a figyelmem rá, s szakmunkás- tanuló lettem 1963-ban. A bizonyítvány megszerzése után végigjártam a termelés összes lépcsőfokát, alaposan megismertem mindent. Az első nagy szakmai elismerést az jelentette, hogy 1971-ben részt vehettem Mongóliában, az ottani húskombinát építésében és üzembe helyezésében. Hazatérése után folytatta a tanulást, mert felismerte, hogy :sak az tud lépést tartani a fejlődéssel, aki állandóan képezi magát. Az eredmények gazolták törekvését. Még nagyon fiatal, de már háromszor kapta meg a szakma kiváló Repülőjegy Sí rázta k szakma követeként utazik Húskombinát — magyar felszereléssel