Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-18 / 271. szám

XXI. ÉVFOLYAM, 271. SZÁM 1977. NOVEMBER 18., PÉNTEK Zárdái István felvétele Az elmúlt fél évben négy alkalommal kérte fel véradás­ra a dolgozókat a Forte-gyá­ri Vöröskereszt-szervezet, s 243 donor összesen 80 liter vért adott. Göd, Egyesült Du na menti Tsz Brigádgyűlés — csak esőben Együtt tanultak, mind sikeresen vizsgáztak át a szót a brigádvezető. — Nemrég beszéltük meg, hová menjünk kirándulni. Ügy dön­töttünk, hogy Sopront és kör­nyékét választjuk . . . Miből telik? Két évvel ezelőtt kong­resszusi oklevelet kaptunk, s eddig tízszer nyertük el a szocialista címet, 1975-ben a szakma kiváló brigádja let­tünk, amiért 155 ezer forin­tot kaptunk. A pénz egy ré­szét ugyan felosztottuk, de maradt belőle elegendő a mostani országjárásra is. Rományi Béláné, a bri- gádvezető-helyettes, aki most beteg, szintén magas elisme­réssel büszkélkedhet, hiszen a Munka Érdemrend arany fo­kozatát kapta meg néhány éve. A kollektívában azonban nemcsak az idősebbek, de a fiatalok is igyekeznek mindig jobban, értékesebben dolgoz­ni. A szövetkezet vezetősége alkalmat teremtett arra, hogy a kertészetben, kihelyezett is­kolában szegezhessenek szak­munkásképesítést azok, akik eddig még nem szereztek. Nagy József is így lett zöld­ségtermesztő szakmunkás. — Három éve vagyok a bri­gád tagja — mondja. — Néha, bizony, még ügyetlenül nyú­lok a szerszámokhoz, de ilyen­kor jönnek a többiek és segí­tenek. Szavakkal és tettekkel. Amikor például a szakmun­kásképzőt végeztem, mi, egy- betartozók, összeültünk s együtt tanultunk, nem csoda tehát, hogy mindenki sikere­sen levizsgázott. Kádakból hordókba Fűzi István, az egyik alapító tag, már hetvenhárom éves. Korát meghazudtoló fürgeség­gel és lendülettel rakja a ko­csira a zöldséggel teli ládákat. — Már jócskán benne va­gyok a nyugdíjaskorban, de nem akarom abbahagyni a munkát — bizonygatja. Szeretek itt lenni az emberek között, s amíg bírom, mara dók. Arrébb, a kis épületben, ha­talmas kádakban érik a sava­nyú káposzta. Szorgos assza nyolc rakják hordókba a kész terméket. — Már a brigád megalaku lása sem volt szokványos — jegyzi meg Juhász Józsefné. aki tizenhárom éve dolgozik a kertészetben. — Kata Sán­dor, a termelőszövetkezet ak­kori párttitkára és Üarvasi Pálné adminisztrátor egy öreg diófa árnyékában beszélt a brigádmozgalomról az ösz- szegyűlt embereknek, akik aztán ott, azonnal megszavaz­ták a csatlakozást. ★ A Dobó Katalin szocialista brigád története szorosan kap­csolódik a termelőszövetkezet és a brigádmozgalom fejlődé­séhez. A közösséget eredmé­nyei alapján méltán emlege­tik az Egyesült Dunamenti Tsz legjobbjai között. Furucz Zoltán Találkozás Ba!:ó Ágnes írónővel Író-olvasó találkozót tartott az elmúlt napokban a Petőfi Sándor Általános Iskola IV/B osztályának Vörös Október raja. A vendég Bakó Ágnes volt. A jó hangulatú beszélgetés során megegyezés született, hogy az írónő készülő ifjúsá­gi színdarabjának egy rész­letét a tanulókból alakított színjátszó csoport bemutatja a legközelebbi iskolai ünnepsé­gen. A találkozó végén Bakó Ágnes saját köteteinek dedi­kált példányaival ajándékoz­ta meg a lelkes raj tagjait. Gondos munkaterv alapján Kulturális és sporttevékenység Rendezvények a Híradástechnikai Anyagok Gyárában Legutóbb ismét országos fi­gyelem kísérte Vácott, a Hír­adástechnikai Anyagok Gyárá­ban rendezett Ady Endre em­lékestet. A korábbi, Veres Pé­ter, Nagy László, Darvas Jó­zsef, Sarkadi Imre és más szerzők életművét bemutató rendezvényekhez méltán csat­lakozott a költőóriás születé­se centenáriumáról való meg­emlékezés. A Zrínyi utcai üzem kultu­rális bizottságának tevékeny része van abban, hogy ezek a sikerek szinte rendszeresen megismétlődnek. Munkája gondos tervre épül, melybe beletartozik a politikai oktatás is: az idén például 26 csoport­ban, összesen 317 dolgozó fej­leszti képzettségét a szakszer­vezet által indított tanfolya­mon. A bizottság szorgalmazza, hogy az a 119 ember, aki még nem fejezte be az általános iskola nyolcadik osztályát, mi­előbb elvégezze. A tanulni vá­gyó szakmunkásokat segíti, hogy középiskolába járjanak, a vállalaton belül pedig 15 fé­le tanfolyamon képezik tovább a dolgozókat. Szerződést kötött a bizottság a Madách Imre Művelődési Központtal, melynek alapján a gyár az évadban 50 ezer fo­rinttal hozzájárul az intéz­mény fenntartásához és a szocialista brigádok 20 ezer forint értékű szakipari társa­dalmi munkát végeznek. A HAGY szakszervezeti bizott­sága javaslatot tett a váci üze­mi kultúrmunkások klubja létrehozására, melynek 30—40 tagja lenne. Támogatja a vál­lalaton belül a Mában — a holnapért, az Ismerd meg ha­zádat, stb. mozgalmakat, ve­télkedőket. A Darvas József üzem: könyvtár az olvasó munkásért mozgalomban való részvételt fokozni kívánja a brigádokkal kötött szöcialista könyvtári szerződéssel. A korábbi 211 szocialista brigádtag olvasó számát, jobb szervezéssel az év végére 250-re szeretné bő­víteni, a könyvekét pedig a jelenlegi hat és félezerről 6 ezer 700 kötetre emeli. A Híradástechnikai Anyagok Gyárában jövőre több fontos esemény lesz: a 40 éves Vox Humana Vegyeskar jubileumi megnyitó hangversenyét ott tartja meg 1978 februárjában, továbbá Szabó Pál emlékkiál­lítást is rendeznek a HAGY romhányi telepén, s a költé­szet hetében Váci Mihályra emlékeznek. A munkatervben külön feje­zetet kapott a vállalati sport­élet. Házibajnokságokat ren­deznek asztalitenisz, sakk, lég­puska és kispuska sportágak­ban. Beneveztek az üzemek közötti kispályás labdarúgó­bajnokságba, és ott lesznek a Megyei Vasas Sportnap ren­dezvényein. Romhányi telepü­kön is tervezik a tömegsport- mozgalom szélesítését. Papp Rezső Tanácstagi beszámolók Ma, november 18-án, este S órakor öt váci tanácstag tart beszámolót: a 11. választóke­rületieknek Toldi Sándor a Köztársaság úti iskolában, a 33. választókerületieknek Kettler Katalin a Sztáron Sándor Gimnáziumban, a 40. választókerületieknek Ernst Miklós a Fonógyár művelődé­si termében, a 66. választóke­rületieknek Weisz György a Diófa utcai iskolában. A 78. választókerület ta­nácstagja, Csatári Endre az Esze Tamás Laktanyában reggel 8 órakor számol be vá­lasztóinak. Anyakönyvi hírek Született: Fábián László és Szarvas Julianna: Péter és Zsanett (ikrek), Rákóczi La­jos és Galambosi Ilona: Andrea, Pintér József és Fris- táczki Emília: Zoltán, Marton Miklós és Marosán Ágnes: Miklós, Mikes Miklós és Tóth Valéria: Magdolna, Simon Ist­ván és Machács Ilona: Attila, Adamcsek Sándor és Szabó Anna: Krisztina, Englóner Ta­más és Kovács Anna: Richárd, Kónya Béla és Garamszegi VÁCI APROHIRDETESEK Másfél szobás KISZ- lakás eladó. Vác-De- ákvár, Kárász utca 19., földszint 4. (ABC mögött), telefon: 10— 376.________________ _ Fi atalember részére albérlet kiadó. Vác, Tavasz utca 3.______ Ké tszobás, fürdőszo­bás, mellékhelyisé­gekből álló kertes há­zat Földvári téri két­szobás lakásért elcse­rélem vagy eladom. Magas Lászlóné, Vác, Vöröskereszt sor 20. __ El tartási szerződést kíván kötni 30 év kö- ríHi fiatal, gyermpk- tcv.n házaspár, magá­nyos idős emberrel. Választ „Tél előtt” jeligére hirdetőbe Vác, Jókai utca íh_________ Külön bejáratú albér­leti szoba, fürdőszoba­használattal kiadó. Kiss, Báthori u. 34. I. emelet. (Telefon: 17 órától 11—694). Deákváron, közel a városhoz 120 négy­szögöles telek eladó. Egyszobás lakás szükséges. Vác-Deák- vár, Váci Pál utca 17. (volt Kálvária utca). __ Fi atal, gyermektelen házaspár albérletet keres. Értesítést: Pri- sóczki Nándorné ne­vére kérek Vác, Vám utca 1. (Váci Finom­p? mutfonógyár).__ Má sfél szobás lakást keresek központi-, vagy gázfűtéssel, első erheletig. „Készpénz” jeligére ajánlatokat hirdetőbe Vác. Jókai ! utca 9. _______________ Város központjában — udvarban — helyi- , ség műhelynek vagy raktárnak kiadó, ipari árammal. Gábor, Rét­köz 4. Rövid páricéltőkés bev­ési zongora eladó. Vár, Ncpek barátsága útja 19. sz. I 8—12 óráig ülőmunkát vállalok. „Középkorú nő” jeligére hirdetőbe Vác, Jókai utca 9. ___ Ki s családi, ház eladó, beköltözhetően Pacsir­ta utca 13. alatt. Ér­deklődés: Krakkó köz 5. (Surányiéknál)_.___ Ok leveles agrárköz­gazdász állást keres Vácott vagy környé­kén. Ajánlatokat „Szakember” jeligére hirdetőbe Vác, Jókai u. 9._________________ Má sfél szobás Földvári téri szövetkezeti lakás eladó. „Sürgős” jel­igére hirdetőbe, Jókai u. 9.__________________ Százezer kp. 4- rész­letfizetésre kétszobás, távfűtéses szövetkezeti lakásomat eladom. ..Szilveszter” jeligére leveleket hirdetőbe Vác. Jókai utca 9. ___ Ké t nő részére külön bejáratú szoba kiadó. Vác, Rákóczi utca 1. Szép hímzések, subák és horgolások Idős emberek köszöntése Patronálok a szociális otthonban Korsós Ferencné dr. köszöntő beszédét mondja. Valéria: Zsófia, Pálmafy Lász­ló. és Danko vies Éva: Klára, Tedás József és Gál Margit: Izolda, Kovács István és Tér- mann Magdolna: Marianna, Papp' Pál és Arany-Szabó Edit: Krisztián, Szokol László és Salgai Margit: László nevű gyermeke. Házasságot kötött: Nagy László Kiss Rozáliával, Rácz József Latorovszki Ágnessel, Fuferenda László Madár Ka­talinnal, Pazsitka József Kor­pás Irmával. Vácott hunyt el: Haj dó Már­tonná Sós Erzsébet (Veresegy­ház), Barna Istvánná Kővári Erzsébet (Vác, Szilassy u. 4.), Berze Jánosné Kókai Anna (Gödöllő), Simon Józsefné Lip- riczki Ilona (Budapest), Gál Péterné Pásztor Katalin (Göd), Pálinkás Józsefné Vadász Margit (Vác, Élmunkás u. 4.), Kozma Gáborné Böle Zsófia (Halásztelek), Balogh Jánosné Zanini Mária (Göd), Rétházi József (Vác, Agyagbánya), Kántor Ferenc (Zebegény), Garamvölgyi József (Nagyma­ros), Benyó István (Váckisúj- falu), Gönczöl Lajos (Vác, Pal- miro T. u. 64), Szó József (Főt), Martin Kornélia (Veresegyház), Zimonyi Károlyné Lakos Anna (Verőcemaros), Suránka Jó­zsefné Filep Ibolya (Szentend­re). Az Erdei Termék Vállalat Váci Udítőitalüzeme Vác, Sebes Imre utca 1. 1977. november 21-1 hatály- lyal üzembe helyezi az elektro­mos kábelhálózatát. A földkábel fektetési nyomvonala: a Damja­nich tér 6—8. számú ház udvarán levő transzformátor-állomástól a Rózsa Ferenc utca úttestet keresz­tezve magán-, illetve állami tulaj­donban levő kerteken keresztül vezet az üzemig, (x) vs* Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét a Reformá­tus Egyház Prebitériumónak, a Váci Malom dolgozóinak, a roko­noknak és mindazoknak az isme­rősöknek, akik részvétnyilvání­tásukkal és együttérzésükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Kurdi sándorné és csaiádja. Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerő­söknek, jó barátoknak a Város­gazdálkodási Vállalat dolgozóinak és mindazoknak akik Pálinkán Józsefné szül. Vadász Magdolna temetésén megjelentek és részvé­tükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. Jegyzet Városnézőben 1J onvéd&égi rendszámú tár­1 sasgépkocsi érkezik a Konstantin térre. Fiatal ka­tonák szállnak le róla és cso­portba verődve, megállnak a szovjet hősi emlékmű előtt. Az idegenvezető bemutat­kozik. Galambos Ferenc ta­nár, aki több százszor meg­mutatta már a várost hazai turistáknak, messze országból érkezett idegeneknek. Figye­lő szempárok szegeződnek az arcára, érdeklődve hallgat­ják minden mondatát. Újoncok az ország egyik laktanyájából, hazánk sok tájáról összekerült fiatalok, akik most először ismerked­nek a kilenc évszázados vá­ros történetével. Az egyórás sétán megisme­rik a Dunakanyar ipari cent­rumának haladó hagyomá­nyait, az 1849-es csata emlé­két, a Tanácsköztársaság már­tírjainak nevét hirdető épü­letet, utcákat, az 1944-es fel­szabadító csaták krónikáját. A tiszt, a csoport vezetője azt mondja, kérdezzenek. Akad kérdés bőven, min­denki sokat, mindent szeretne tudni a városról. A séta végén Galambos tanár azzal búcsúzik, hogy érezzék jól továbbra is magukat Vácott, töltsék hasz­nosan, eredményesen katona­idejüket. — Ügy lesz — köszönnek el tőle a fiatalok. ___________ P. Fo tók’ubprogram Ma, november 18-án, a Forte-gyár fővárosi bemuta­tótermében Kollár Iván klub­tag vetítettképes előadást tart Vietnamról. Ugyancsak ma, a Dunakanyar Fotóklub elnöke, Kocsis Iván Újpesten, az Ady Endre Mű­velődési Házban előadást és bemutatót tart a diaporámá- ról. Hétfőn, november 21-én, a Dunakanyar Fotóklub Baráti Köre rendezésében, dr. Bar- tos Antalné, Homérosz föld­jén címmel, színesdia-vetítés- sel kísért, görögországi útiél- mény-beszámolójára kerül sor a váci Madách Imre Mű­velődési Központban. Ugyanazon a napon, Szé­kesfehérváron megnyílik a Dunakanyar Fotóklub 1976. évi váci tárlata teljes anya­gának bemutatója, az ottani Építők Művelődési Házában. Az annak idején nagy vitát kiváltó fotóanyagot eddig Vácott, Salgótarjánban, Új­pesten és Nagykőrösön mu­tatták be, s még az idén meg­tekintheti a balassagyarmati közönség is. Véradás a Forte gyárban / Huszonhét évvel ezelőtt, né­hány szegényparaszt összefo­gásával alakult meg a két gö­di termelőszövetkezet, az alsó­gödi Vörös Csillag és a felső­gödi Új Élet, majd 1951-ben a két téesz tagjai egyesítették erejüket, s a hatvanas évek­ben csatlakozott hozzájuk két dunakeszi gazdaság is. Az ösz- szevonás és a mezőgazdaság sikeres szocialista átszervezé­se teremtette meg a lehetősé­get a brigádmozgalom ki­bontakozására, amelynek egyik kezdeményezője az 1966- ban alakult Dobó Katalin zöldségkertészeti kollektíva volt. Fiatalon A 2-es főút mellett, Duna­keszi határában hatalmas te­rületet véd a kerítés. Odabent, szétbontott melegházak között, asszonyok válogatják a répát. — Ez a brigád munkaterü­lete — mutat szét Gulyás Gá­bor brigádvezető, ágazatveze- tő-helyettes. — Zöldségter­mesztéssel foglalkozunk. Az Idén különösen' sok termett, s akad még munka bőven. Gulyás Gábor a fiatalabb korosztályhoz tartozik. Hu- szon-egynéhány évével, mégis agy nagy kollektíva vezetője ett. — Majdnem tíz éve dolgo­zik nálunk Gábor — mondja Szabados Sándorné, a bri­gádnapló gondos vezetője. — Mindenki ismeri őt, munká­jáért eddig többször kapott iicséretet, természetes tehát, aogy Rományi Béláné, a kö­zösség helyettes vezetője Gá­bort javasolta a kollektíva síére, s egyhangúlag válasz- ;ottuk meg, szavazással. Farkas Dezső főágazatvezető i brigád történetéről beszél. ICönnyen teheti, hiszen két Ívvel ezelőtt díjazott dolgozá­st írt a Dobó Katalin kollek- :íva életéről, múltjáról. — Az első évben még csu­dán alig harmincán vettek ■észt a brigád közös tevékeny­ségében — magyarázza. — Aztán, amikor a következő Ívben elnyerték a szocialista :ímet, már többen csatlakoz­lak. Az idén például a hetven tt dolgozó téesztagból 53 tar- :ozik a brigádközösséghez. Elismerések Minden esztendőben érté­kelik valamennyi tag munká­ját, s aki nem felel meg, fi­gyelmeztetik. Az új jelentke­zőnek is bizonyítania kell: előfordult már, hogy valaki Évekig várt arra, amíg a kö­zösségbe kerülhetett. — Mivel a zöldségtermesz- :és folyamatos tevékenységet gényel, leginkább az esős dőltben tanácskozunk — veszi zsefné, a Forte nőbizottságá­nak tagjai pedig arról gondos­kodtak, hogy mindenkinek jusson az ajándékból, édesség­ből. Délután az üzemek szocia­lista brigádjai látogattak el a szociális otthonba, és virággal köszöntötték a patronáltakat. Két ipaÉ tanuló, Rácz Sándor és Bolka István is ott járt mindketten patronálnak egy- egy idős embert, szép és köve­tendő példát adva a fiatalok­nak. Móritz Valéria A szociális otthonban rende­zett ünnepségen a Pest megyei Tanács egészségügyi. osztálya szociálpolitikai. csoportjának vezetője, Korsós Ferencné dr'. mondott beszédet, majd a For­te gyár óvodásai adtak mű­sort. A kicsinyek szereplését mindig örömmel fogadták és ajándékkal viszonozták az ott­hon lakói, most egy házilag készült, nagy babát kaptak tő­lük a gyerekek. Az öregek két napközijében is hasonló kedvességgel kö­szöntötték az idős embereket, Rácz Sándorné és Gulyás Jó­Akinek munkában telt el a fiatalsága, idős korában is tevékeny marad. Erre — egye­bek közt — az a szép kézi­munka-kiállítás a bizonyíték, amely a Burgundia utcai szo­ciális otthonban november vé­géig tekinthető meg. A helyi népfrontblzottság, a szakma­közi bizottság, és a Forte gyár nőbizottsága tagjai által készí­tettekkel együtt, az ottthon idős lakóinak számos munkája is látható a tárlaton. A szép hímzések, subák és horgolások sok-sok ötlet bizo­nyítékai: hírt adnak arról, hogy az öregkor nem a cél nélküli élet időszaka, hanem az aktív pihenésé, amely még mindig lehet tartalmas. Figyelmet érdemlő az a te­vékenység is, melyet az idős emberek Mártírok úti napkö­zijében kezdeményeztek: az irodalmi délutánok szervezése. Hasznos és egyben szórakozta­tó a szép versek elmondása, a novellák felolvasása, melyre az idős emberek azért vállal­koznak, hogy társaiknak is ürömét szerezzenek. Kijár te- nát a megbecsülés és a tisz- ;elet annak, aki megfáradt munkás elődeinek eme tevé­kenységét elősegíti. Az idén is szeretettel kö- izöntötték az idős korúakat a Burgundia utcai szociális ott- i ónban és az öregek két váro- :i napközijében.

Next

/
Thumbnails
Contents