Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-18 / 271. szám

1977. NOVEMBER 18., PÉNTEK w/m W 3 Csak együtt boldog ulhatnak Kiválók a szakmában A bizalom szerződése Együttműködők: a tsz, a gyár brigádtársaim, s már az is jólesett, hogy néhány hónap után bevettek maguk közé. Nálunk, a brigádban az a jó, hogy mindenki megtalálja a kedvére való elfoglaltságot. Kiderül, az éjszakás héten szinte egyikük sem alszik napi három-négy óránál többet. Valamenyien családosok, többségüknél már ott szalad gálnak a kis unokák is, s ez az életritmus megviseli a szervezetet. Hűségük a gyár­hoz viszont erős, még jobb körülményekért sem vállalná­nak másutt munkát. Műszak és család A brigád legfiatalabbja Ja- gyus Andrásné, még csak öt éve dolgozik az üzemben, két kislány édesanyja. Kérdéseimre, vajon összeegyeztethető-e a három műszak, a társadalmi közösségi tevékenység és a család, határozott igennel fe­lek — Ha kirándulást szerve­zünk, jön velem a férjem is. Megszöktuk, hogy a bevásár­lástól a legkülönfélébb házi munkákig mindent együtt lá­tunk el, így a szabad időnket is közösen tudjuk eltölteni. Dehogy bánja, hogy eseten­ként a brigáddal megyünk moziba, színházba, vagy gyár- látogatásra! Az utóbbit pél­dául azért kedvelem nagyon, mert megismerhetjük, hogyan dolgoznak más gyárakban, miként használják fel a tő­lünk vásárolt fonalat. Vagyis bővül a látókörünk, és a szak­mai tudásunk is. Bevallja, ő ugyanis eddig hadilábon állt a tanulással. Házat építettek, s ez rengeteg időt, energiát lekötött. Pedig úgy érzi, a gyakorlat mellé szüksége lesz elméleti, szak­piai ismeretekre is. Mostanra, ezt ismét a bri­gádvezető mondja, elvégezték már az általános iskolát vala­mennyien, akiknek hiányzott néhány osztálya a nyolcból, többen a szakmásító tanfolya­mot is. S az, hogy különféle politikai szemináriumokon részt vesznek, egészen termé­szetes, nem is kell vállalniuk. Dodó Györgyi Hányszor hallottuk már a panaszt a termelőszövetkezetek vezetőitől, hogy vásárlóik mo­nopolhelyzetben vannak, any- nyit fizetnek a zöldségért és a gyümölcsért jó termés ide­jén, amennyit a kedvük tart­ja. A feldolgozóüzemek, a konzervgyárak szerint, amikor kevesebb a termés, jó ára van a gyümölcsnek, akikor néhány fillér különbségért másnak adják el, ha pedig Dunát lehet vele rekeszteni, akkor előttük állnak sorba a teherautók. Pe­dig a termelők és a feldolgozó­ipar céljai nem törvényszerű­en térnek el egymástól. Ép pen ellenkezőleg, ha együtt törik a fejüket, az mindkét fél javát szolgálja Ezt bizonyít­ja az a hosszú távú szocia­lista szerződés, amelyet a du nakeszi Gyümölcs- és Főze­lékkonzervgyár és a fóti Béke Termelőszövetkezet az idén újított meg. Először két éve A közös tmuniia ugyanis egyáltalán ném új keletű. Kez­dődött valaha munkás-paraszt találkozókkal, alkalmi foci­meccsekkel. A konzervgyár és termelőszövetkezeit pártszer­vezetei és gazdasági vezetői úgy vélték, hogy a barátsá­got érdemes társas kapcsolat­tá fejleszteni. Először néhány apróbb dologban segítettek egy­másnak. Megvettek néhány ki­sebb tétel szerződésen kívü­li, máshol piacot nem találó zöldséget, gyümölcsöt, segít­ségére siettek egymásnak a kampánymunkák idején. De elkezdődött a jövő közös ter­vezése is. Először két évvel ezelőtt írtak alá együttmű­ködési szerződést. Azóta azon­ban a tervek merészebbek let­tek, újra- kellett írni a megál­lapodás pontjait. A mostani tíz évre szóló, de évtizedekre meghatározó je­lentőségű szocialista szerző­dés a bizalom alapján íródott. Bármelyik fél is próbálna el­térni tőle, súlyos gondot okoz­hatna vele a másiknak. De ilyesmi meg se fordul senki fejében. A szerzőidő felek bol­Szakmát tanulni — világot látni Pest megyei fiatalok az NDK-ban Uzsák Miklós művezető a Hazai Fésűsfonó és Szövő­gyár kistarcsai gyárában: — Hét éve, amikor kineveztek ide, az előfonódéba, figyel­meztettek is: „vigyázz, nehéz műszakot veszel át!”. Való­ban, én sem találtam éppen könnyen kezelhetőknek az irányításom alá került asszo­nyokat. Klikkek voltak, su- tyorgás, piszkálódás, a közös­ségi szellemnek nyoma sem. Megpróbáltam megváltoztatni a légkört. Javasoltam, ala­kítsanak brigádot. Nem telt bele egy év, nyoma sem ma­radt a széthúzásnak. Ahogy egyik esztendő követte a má­sikat, úgy forrtak igazi közös­séggé, megértették, egymás segítése nélkül nem boldogul­nak. Elindultak az úton. Érzelem és technika — Nekem már tizenkét éves koromban dolgoznom kellett — idézi a múltat Póta Lászió­né, a brigád vezetője —, s ak­kor sokkal, de sokkal nehe­zebb munkám volt, mint most az építőiparban. Nem voltak gépek, meg előregyártott ele­mek. A Fésűsfonóba 1950-ben jöttem, ez az előfonoda első munkahelyem a gyárban. És az utolsó is, hiszen élve a kormány adta korkedvez­ménnyel, két év múlva nyug­díjba megyek. Emlékszem, akkor, 27 évvel ezelőtt a gé­pek mellé, ládákra pakoltuk a ruhánkat, köpenyben jöttünk és ugyanabban mentünk haza. Fürdési lehetőség?... A fes­tődében zsákokkal zártak kö­rül egy zuhanyt. Tisztálkod­hatott, aki odafért. Igaz vi­szont, akkor az otthonokban is csak elvétve, ha akadt fürdő­szoba. S azok . a régi gép­monstrumok! Lehettek vagy ötven-hatvan évesek. Ha hi­szi, ha nem, sokszor álmom­ban rajtuk dolgozom. Külö­nös, szerettem őket: ' ,. * ; Az érzelem nemigen fér össze a technikával. Ma egy műszakban 1400—1700 kilo­gramm előfonal készül, s a ' brigád féléves termelési ter­vét több mint három száza­lékkal túlteljesítette. Az év végéig pedig öt százalékkal több fonalat akarnak gyárta­ni a tervezettnél. — Évről évre növekszenek a feladataink, de a mennyiség nem mehet a minőség rovásá­ra — szólal meg Pálfy Kál- mánné, a brigád „legöregebb” tagja. Nem a korára nézve az, hanem csak úgy, hogy ő már több mint harmincéves törzsgárdatagja a gyárnak. — Épp ezért egyik leglénye­gesebb gazdasági vállalásunk az önmeózás. Időközönként úgynevezett toldásvizsgálat alá vetjük a fonalakat, ez műszerrel történik, és ha rossz minőséget találunk va­lakinél, annak gyakorolnia kell a fonalvégek összeereszté- sét. Ez alól nincs kibúvó, mert azután újra ellenőrizzük. Így segítjük az előfonal egyenle­tességét, azaz a jó minőséget. Nemcsak magunkkal Vaskos könyvvé duzzadt a brigádnapló, hat év hétköz­napjainak és pirosbetűs ün- nepjeinek krónikája. Lapoz­gatva, a fényképeket, képes­lapokat nézegetve, szavaik nyomán felvillan sok élmény. Közös színházi esték ..., em­lékezetes kirándulások ..., lá­togatás a zsámbéki apróságok­nál ... Az 1976-os és az idei eszten­dő eseményei'már kiszorultak a naplóból. A másodikból ol­vassuk tehát, mi mindent tet­tek, vállaltak, mivel jutottak el a megtisztelő Szakma ki­váló brigádja cím elnyerésé­hez. Mert ilyen kitüntetést nem adnak ingyen. — Mi sem ingyen kaptuk. Megdolgoztunk érte — így Pálffy Kálmánná. De, amint arra kérem, mondja el, sze­rinte mivel érdemelték ki, tiltakozik. „Majd a brigád-1 vezetőnk”. A naplóból pedig egysze­rűen kiolvasható, hogy évről évre többet vállalt a Petőfi brigád s azután nemcsak a vállalásaikat teljesítették, szá­mos plusz pontot is gyűjtöttek a versenyben. Visszadolgozzák a hulladékot a fonalkiegyenlí­tő gépen, a létszámhiány el­lensúlyozására két gépet, tár­sadalmi .munkát vállalnak és így tovább. — Mi egyszerű emberek va­gyunk. Nem szeretjük a nagy szavakat — mondja az apró­termetű Szőke Józsefné. — Mit jelent szocialista módon gondolkodni? Hát, hogy nem­csak magunkkal törődünk. Évek óta pártfogolnak egy gö­döllői lányt, aki csak tolóko­csival tud közlekedni. Hallot­tunk két nevelőotthonbeli kis­gyerekről. Egy zsámbéki öreg néni vette ki őket, mi segí­tünk neki, amivel tudunk, lá­togatjuk őket. Készítettünk nekik egy mesefigurás suba­szőnyeget, amelybe mindenki „beledolgozott”, még a műve­zetőnk is. S kis szünet után még hoz­záteszi: — Amikor én ide­kerültem a műhelybe, fogal­mam sem volt a textilszak­máról. „Jé, ennyi műhaj!” Ki­áltottam fel a fonalak láttán. Nem nevettek ki. A brigád azonnal befogadott, segítettek, tanítottak. Mi nem azért vál­laljuk, hogy foglalkozunk az új dolgozókkal, mert szépen hangzik mint brigádfelaján­lás, hanem, mert tudjuk, min­den egyes ember fontos a gyárnak. És egyre kevesebben leszünk. Mit ér a szellem... A kevés néha sok. Ezi mondja Uzsák Miklós. Három éve, amikor úgy hajtották végre az előfonoda rekonst­rukcióját, hogy közben folya­matosan termeltek is, akkor látszott igazán, mit is ér a szocialista brigád, a szocialis­ta szellem. Hiszen, még arra is vállalkoztak az asszonyok, hogy.-saját munkájuk mellett betanították Pomázról átjött munkatársaikat. Oda kerültek ugyanis Kistarcsáról a fonó­gépek. — Itt a műhelyben minden gépen tudnunk kell dolgozni — mondja Glabát Pálné, aki ugyan már húszéves törzsgár- datag, de az előfonóba csak három éve kérte át magát. — Ebben nekem is segítettek a Tíz esztendővel ezelőtt, 1967. őszén utaztak első alka­lommal hároméves szakmai gyakorlatra magyar fiatalok a Német Demokratikus Köz­társaságba. Egy évtized so­rán Pest megyéből csaknem másfél ezren, az idén. kilenc- venen vállalkoztak arra, hogy a két baráti szocialista or­szág közötti együttműködés értelmében külföldön gyara­pítsák szakmai ismereteiket. Az indulók között nemcsak szakmunkásokat találunk, ha­nem olyan fiúkat és lányo­kat is, akik az NDK-ban töl­tött évek során szereznek mesterlevelet. A legutóbb el- utazottak közül három fiatalt szólaltattunk meg: vállalkozó­kedvük, döntésük oka iránt ér­deklődtünk. Nem utolsó szempont Kiss Nicolette az idén érett­ségizett Vácott a Géza király Szakközépiskolában és Gim­náziumban. Gyógyszerésznek készült, a felvételije azonban nem sikerült. Pályaválasztá­sáról így beszélt: — Amikor megkaptam az értesítést arról, hogy nem vettek fel, azon nyomban el­döntöttem: szakmát tanulok. S mivel korábban már turis- I taként többször jártam az NDK-ban — Berlinről, Drez­dáról kellemes emlékeim ma­radtak —, alkalmasnak érez­tem magam arra. hogy kül­földön hélytálljak. Szakma- tanulás mellett pedig lehető­ségem nyílik a német nyelv elsajátítására. S ez sem utol­só szempont... A tervek szerint a drezdai Messelektrik-ben betanított elektroműszerészként kezd dolgozni: ez lesz élete első munkahelye. KISZ-munkában Kozma Ákos a váci Géza király Szakközépiskola és Gimnázium idén érettségizett tanulója szintén úgy t'ervez- te, hogy a középiskola után továbbtanul. Jelentkezett is Pécsre, a Pollack Mihály Műszáki Főiskolára — a fel­vételije nem sikerült. A fia­talember azonban nem esett kétségbe; a szakmatanulás mellett döntött. — A gimnáziumban kémia­tagozatra jártam, de már ko­rábban is érdekeltek a vegy­ipari szakmák. — mondta ér-‘ deklődésünkre. — Amikor ol­vastam a jelentkezési felhí­vást az NDK-beli munkára, azért mondtam igent, mert németből érettségiztem. Ügy érzem, a kint eltöltött néhány év csak hasznomra válhat. Ha letelik az időm. változatla­nul szeretnék továbbtanulni. De a váci fiatalembernek nemcsak a munkában kell helytállnia: még az utazást megelőzően részt vett Fadd- Domboriban a KlSZ-vezető- képző tábor tanfolyamán. Így, miután a wolfeni Orwo-gyár- ban délutánonként végez — vegyipari betanított munkás­ként keresi kenyerét —, társai szabad idős programjait szer­vezi majd. Gál László tizenkilenc éves, és a MÁV Dunakeszi Jármű­javító kerékműhelyében dol­gozott csapágyszerelő laka­tosként. — Véleményem szerint az ember csak úgy gyarapíthat­ja szakmai tudását, ha kihasz­nálja a lehetőségeket a továb­bi fejlődésre. Ehhez pedig el­engedhetetlenül szükség van egy kis változatosságra is. Ezért jelentkeztem külföldi munkára... A dabasi fiatalember — aki Dunakeszin munkásszállón la­kott — a drezdai Messi elektrik-ben helyezkedik el, s lehetőségi nyílik arra, hogy a gépi forgácsoló vagy az elektroműszerész képesítést is megszerezze. Bátran belevágni — Döntésemben közreját­szott az is — folytatta Gál László —, hogy szeretném a német' nyelvet nagyon jó! megtanulni, hogy ha majd ha­zajövök, nyugodtan letehes- sem a felsőfokú vizsgát. Elég fiatal vagyok ahhoz, hogy bátran belevágjak ilyen vál­lalkozásiba. .. Az NDK-ban korábban még sohasem járt, s úgy tervezi: szabad idejében megismer­kedik Drezdával, valamint a környező városok történelmi nevezetességeivel. S szerinte tulajdonképpen az egészben az a legnagyszerűbb: szakmát tanulni és világot látni egy­szerre — tizenévesként. F. G. dogulásük, fejlődésük bizto­sítékát látják a csupán négy­oldalas, egyszerű okiratban. Mindenütt biztonság Kovács Árpád, a fóti Béke Termelőszövetkezet elnöke az­zal kezdi beszélgetésünket, hogy tudomásul kell már minden szövetkezet vezetőjé­nek venni, hogy az ügyeske­dések ideje lejárt. A jó szán­dékú, törvényes ügyeskedéseké is, hogy oda viszem a termé­nyeimet, ahol többet adnak ér­te. Az első a biztonság. Csak erre lehet a több ezer hek­táros gazdaságok jövőjét ala­pozni. A fóti területen néhány év múlva több minit 500 hek­tár gyümölcsös fordul termő­re. Ha nincs biztos vevője, lehet-e piacozni 230 vagon cse­resznyével, meggyel, kajszi­val, szilvával? Egyelőre C6ak 188 hektár a termő gyümöl­csös terület, de máris érezni az együttműködés hasznát. S ez a hitetlenkedőket is meg­győzi. Néhány éve máshol több­nyire gyenge, de Foton jó volt a termés a gyümölcsösökben. Sokan nem értettek egyet az­zal, hogy a napi árnál olcsób­ban, az előzetes szerződésben megállapított áron adták el. Dunakeszinek az árut. De a következő szüret idején, ami­kor máshol is bő termés volt, már belátták, hogy tévedtek, mert több pénzt kaptak érte ugyanott, mint mások. A kon­zervgyárat kötelezte a megál­lapodás, s nem is akart tőle eltérni. Az új szerződés azonban nem csupán valamilyen kor­rekt aidok-veszek kapcsolat. A szövetkezetnek néhány év múlva már 500 hektár csont­héjas gyümölcsöse lesz. Ek­kora területet betelepíteni meggyel, cseresznyével, kaj­szival, művelni, s ha mind te­remni fog, szüretelni hagyo­mányos módon, nem lehet. Közben dr. Sági Lajos, a konzervgyár igazgatója szá­molgat. Kiderül, a fóti gyü­mölcs foglalja majd le feídol- gozókapacitásuknak több mint 20 százalékát. Ha valamivel mégis kevesebbet, annak csu­pán az az oka. hogy a szövet­kezetiek a feldolgozáshoz is se­gítséget nyújtanak. A kon, zervgyár gépeivel már kinn a földeken elvégzik az előfel- doligozást. például a felezést. Exportra is Jut A szerződés minderről tö­mören szól. A telepítés üte­mét, módját, a fajtákat közö­sen. a kutatóintézetek segít­ségét felhasználva dolgozták ki. Bőven termő, a konzerv­gyári feldolgozásra leginkább alkalmas fajtákat ültetnek, idén például 140 hektáron. Nem lesz gondjuk a ma olyan sok fejfájást okozó szürettel. A Konzervipari Tröszt nagy-, teljesítményű, amerikai és hol­land szüretelőgápsorokat bo­csát a rendelkezésükre. Mivel a fajtákat úgy választották ki, hogy azok szakaszosan érje­nek be, a konzervgyár is győ­zi majd a feldolgozást. Kovács Árpád külföldön látta, hogy a szüret már nem a termelők gondja, „lábon” veszik meg tőlük a gyümölcsöt. A kon­zervgyárak saját gépeikkel, ak­kor szedik le. amikor szüksé­gük van rá. Ehhez aiz ideális állapothoz is egy kicsit köze­lebb kerülnek a mostani meg­állapodással. — Nem származik-e kára a termelőszövetkezetnék az egyoldalú elkötelezettségből? — Ettől nem kell félnünk1 — válaszolt Kovács Árpád. — Csak a gyümölcsösök termé­sének 80 százalékát adjuk a szerződés szerint a konzerv­gyárnak. A többit a piacokra, más feldolgozóüzemeknek, eset­leg exportra küldjük. De tag­szövetkezetei vagyunk a szobi Gyümölcsfeldolgozó Közös Vállalkozásnak, s az ő támo­gatásukkal is telepítünk gyü­mölcsöt. Jószomszédságban Sági Lajos szerint a konzerv­gyár több nagyüzemmel sze­retne ilyen példásan együtt­működni. Ezt szolgálja a szer­ződésnek az a pontja, hogy szüretelőgópükkel a termelő­szövetkezet szakemberei más­hol is végeznek gépi betaka­rítást. De adtak már felező­gépet bérbe például a Sasad Tsz-nek is. Az ÁFÉSZ-ek köz­vetítésével a kistermelőket is szeretnék ösztönözni az újaibb telepítésekre. — Mennyire ismerik a szer­ződést a termelőszövetkezet és a konzervgyár dolgozói, s mi­től „szocialista” ez az együtt­működési megállapodás? Dr. Sági Lajos véleménye szerint nem jellemző még az ilyenfajta bizalmon alapuló közös munka az ipar és a mezőgazdaság között, más szö­vetkezetekkel, állami gazda­ságokkal egyelőre sikertele­nül próbálnak hasonló kapcso­latokat teremteni. Pedig nem­csak a szerződő feleknek, ha­nem a népgazdaságnak is sok­kal hasznosabb, ha például a gyümölcs nem utazik 30—40 kilométert, amíg a feldolgozó­helyre ér. S nem szabad el­feledkezni arról sem, hogy a megyében egyelőre nem nagy a gyümölcstelepítési kedv. Ami a szerződés emberi oldalát il­leti: az üzem és a szövetkezet egymás szomszédságában mű­ködik, egyébként is sok isme­rős, rokon, barát. Amióta rendszeresek a vetélkedők, a sportrendezvények, a munkás­paraszt találkozók, szocialis­ta brigádvezetői értekezletek a két üzem dolgozóinak rész­vételével természetesen, még több. A gyümölcsösök met­szése idején hozzáértő kon­zervgyáriak mennek a földek­re, például a Tessedik Sámu­el brigád tagjai, télen pedig csomádi és fóti asszonyok se­gítik a konzervgyár export­terveinek teljesítését. Beszélgetésünk közben in­dították be először a konzerv­gyárban az új tésztagyári gép­sorokat. A zajra felfigyelve fűzte az előbbi beszélgetéshez a termelőszövetkezet elnöke, hogy ma 85 ezer. 1980-ban pe­dig 400 ezer tyúk tojj a majd farmjukon a tojást a duna­keszi tésztához. Cs. A. Ä Fiat-konszern elnökének sajtótájékoztatója Giovanni Agnelli, az olasz Fiat-konszern elnöke csütör­tökön tájékoztatta az újság­írókat budapesti tárgyalásai­ról. Elmondta, hogy elsősor­ban a magyar gazdasági élet főbb vonásait tanulmányozta, s együttműködési kérdésektől is eszmecserét folytatott. Meg­ítélése szerint a magyar válla­latok a következő öt-tíz évben egyre erőteljesebben növelik majd magas színtér, kidolgo­zott késztermékeik exportkí­nálatát, s ez lehetővé teszi a Fiat és a magyar vállalatok kapcsolatainak elmélyítését is. A Fiat természetesen legfon­tosabbnak azt tartja, hogy sa­ját exportját növelje, de nem hagyhatja figyelmen kívül azt sem, hogy a kereskedelemnek kétoldalúnak kell lennie, töre­kedni kell arra, hogy a part­ner jelenleg tapasztalható passzívuma csökkenjen, ki­egyensúlyozottabbá váljék a kereskedelem. Ilyen kérdésekről tárgyaltak a Magyar Kereskedelmi Ka­marában 15 magyar vállalat képviselőivel, javaslat hang­zott el kereskedelmi szállítá­sokról, kooperációkról. Novemberben tartja legkö­zelebbi ülését a Fiat-konszern és a magyar vállalatok kép­viselőiből alakult vegyes b>- zottság, s a most elhangzott javaslatok közül néhányat ott napirendre tűznek. Csütörtökön elutazott Buda­pestről Giovanni Agnelli, a Fiat-konszern elnöke. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents