Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-16 / 269. szám
PEST MEGYEI VRÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM, 269. SZÁM Ára 80 fillér 1977. NOVEMBER 16., SZERDA Raul Castro Ruz látogatása Szentendrén és Mátyásföldén Munkás—katona nagygyűlés az Ikarusban Czinege Lajos és Ráül Castro Szentendrén, a Katonai Főiskolán ellép a dfszsz&zad előtt. Halmágyi Péter felvétele A magasabb szintű, sokoldalú együttműködés hívei vagyunk Losonczi Pál tárgyalásai Ecuadorban Raúl Castro Ruz hadsereg- tábornok, a kubai forradalmi fegyveres erők minisztere, s az általa vezetett küldöttség kedden Szentendrére, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára látogatott, ahol megismerkedett a tisztképzés módszereivel, tapasztalataival, majd Budapesten látogatást tett az Ikarus gyárban. Toldi József vezérigazgató tájékoztatójának meghallgatása, és több üzemrész megtekintése után forró hangulatú munkás —katona nagygyűlésen találkozott a fővárosi dolgozókkal, « helyőrség katonáival. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője, s a párt-, állami és társadalmi szervek számos képviselője, valamint a kubai delegáció tagjai, Jósé Antonio Tabares del Real, a Kubai Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Az elnökségben foglalt helyet Fedot Krivda vezérezredes, az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka is. A kubai és a magyar himnusz hangjai után Katona Imre, a budapesti pártbizottság első titkára üdvözölte a megjelenteket, majd az Ikarus gyár és Budapest dolgozói nevében Kiss József szocialista brigádvezető köszöntötte a kubai vendégeket. Ezt követően Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter szólt a nagygyűlés résztvevőihez. Rámutatott: országainkat eltéphetetlenül összekötik a marxizmus—le- ninizmus eszméi, közös céljaink: a szocializmus felépítése, a forradalmi erők győzelméért, az emberi haladásért és a békéért vívott küzdelem. A miniszter a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kormánya, dolgozó népünk, fegyveres erőink, hadseregünk nevében továb ■ bi kimagasló sikereket kívánt a Kubai Köztársaság népének a szocializmus építésében és védelmében. Ezt követően Raúl Castro Ruz, a kubai katonai küldöttség vezetője hazája népének és hadseregének üdvözletét tolmácsolta, majd arról szólt, hogy Kuba győzelme azért volt lehetséges, mert népük erejéhez és eltökéltségéhez, a forradalmi hatalmat megőrizni akaró, rendíthetetlen akaratához hozzájárult a Szovjetunió támogatása, a szocialista országok internacionalista szolidaritása. A kubai forradalom megszilárdulása kétségbevon- hátatlanul bizonyította napjaink alapvető igazságát: a nemzetközi erőviszonyok a Az Ikladi Ipari . Műszergyár és a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár között létrejött szocialista szerződésnek köszönhetően november 7-e előtt elkészültek Ikladon, és november 15-ig megérkeznek szovjetunióbeli rendeltetési helyükre azok a tojásgyárakban — keltetőkben — használatos szellőző és hőfokszabályzó berendezések, amelyeket tavaly óta a két üzem kooperációban gyárt. Az IMI termékváltási programja következtében az ikladi gyárban mind több és több olyan berendezés készül, amelyek fő alkalmazási területe a mezőgazdaság, pontosabban az állattenyésztés. A mosonmagyaróvári üzem és a Bábolnai Állami Gazdaság forgalmazásában útrakelő berendezések a Szovjetunión kívül más országokban — Kínában, Jugoszláviában, Irakban is — megtalálhatók. A két fővállalkozó az ikladi szellőző- és vezérlőberendezéseket azokba a 90 méter hosszú, 18 méter széles épületekbe építi be, amelyek falai közt egyszerre 35—40 ezer tyúkot tarthatnak. A tojásgyárak napi hozama — az állománytól függően — 32— 36 ezer között mozog. Kiss Kálmán, az Ipari Műszergyár műszaki igazgatója elmondotta, hogy az állattartás gépesítését szolgáló berendezések előreláthatólag hosszú időre meghatározzák majd a vállalat termékstruktúráját. A termelés a tavalyi évhez képest idén megkétszereződött és 1978-ban ugyancsak megduplázódik majd, hiszen szocialista tábor, a nemzetközi kommunista mozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalom, a társadalmi haladás, a béke és szocializmus erőinek javára változnak meg. Nagy tapssal fogadott beszéde után a nagygyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. (A küldöttség szentendrei programjáról beszámolónk a 3. oldalon.) jövőre már • ezer istállóhoz szállítanak szellőzőberendezéseket, s így ezek összértéke a gyár termelési értékének 25—30 százalékát teszi majd ki. Az Ipari Műszergyár az év elején 820 millió forintos — akkor csak rendkívüli erőfeszítések árán teljesíthetőnek tűnő — termelési tervet tűzött ki maga elé. Nem kevesebb, mint 60 millió forinttal volt magasabb a mérce az előző évinél. A jubileum tiszteletére a gyáriak 30 millió forintos tervtúlteljesítést vállaltak, amit az év közepe táján újabb 10 millió forinttal tetéztek meg. Így a terv az eredeti 820-ról 860 millió forintra módosult, ami különösen akkor válik szembetűnően nagy feladattá,' ha figyelembe vesszük, hogy több új termék gyártására kellett felkészülnie az ikladiaknak. Most, november közepén, amikor már csak másfél hónap" van hátra, az év végi számvetésig, úgy tűnik, a többszörösen megemelt terv is sikerrel teljesülhet. A szocialista országokkal szemben vállalt exportköte- leZetifségeit különösebb erőfeszítések nélkül teljesítheti a gyár, tőkésexportját pedig várhatóan 5 millió dollár körüli szinten zárja majd, ami az eredeti tervekhez képest 10 százalékos túlteljesítést jelent. Egyelőre a szerződésekben rögzített mennyiség 80 százalékát indították útba tőkés megrendelőiknek, ám december 15-ig várhatóan sikerül teljesíteni valamennyi szállítási kötelezettségüket. Megelégedéssel mondhatom, hogy egyetértés van közöttünk olyan alapvető kérdésekben, mint a békés egymás mellett élés, az enyhülés, a leszerelés, a világ válsággócainak felszámolása, az államok szuverenitásának, függetlenségének szigorú tiszteletben tartása. Eszmecserénk azt bizonyítja, hogy a jövőben azonos irányban tevékenykedhetünk ezekben a kérdésekben a nemzetközi fórumokon, népeink és az egész emberiség javára — így summázta ecuadori tárgyalásainak lényegét J^osonczi Pál kedden azon az ebéden, amelyet Jósé Ayala-Lasso külügyminiszter adott tiszteletére. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, aki hivatalos látogatáson tartózkodik az Ecuadori Köztársaságban, kedden délelőtt koszorút helyezett el a Függetlenségi Emlékműnél, majd a külügyminisztériumba hajtatott, ahol folytatódtak a tárgyalások. Először Losonczi Pál jelenlétében általános érdekű, valamint a két országot érintő kérdésekről volt szó, majd az Elnöki Tanács elnökének kíséretében levő személyiségek munkabizottságokban tanácskoztak ecuadori partnereikkel. Losonczi Fái délben részt vett az ecuadori külügyminiszter ebédjén, (hajd kíséretével megtekintette az Egyenlítő vonalát jelölő emlékművet. A magyar államfő délután protokolláris kötelezettségének tett eleget: szálláshelyén, a Hotel Intercontinental Pichincha termében fogadta a Quitóban akkreditált diplomáciai képviselet vezetőit. Este az elnöki palotában Alfredo Poveda Burbano, az ecuadori Legfelsőbb Kormányzó Tanács elnöke, Luis Guillermo, Duran Arcentales, Luis Anibal Leoro Franco, a Legfelsőbb Kormányzó Tanacs tagjai — feleségükkel — díszvacsorát adtak Losonczi Pál és felesége tiszteletére. Poveda Burbano pohárköszöntőjében hangsúlyozta, Mint mindenütt az iparban, ezekben a napokban Ikladon is egy kicsit már az 1978-as esztendő jegyében telnek a napok. Kérdésünkre válaszolva Kiss Kálmán elmondotta, hogy a gyár termelési terve jövőre várhatóan eléri majd a 915 millió forintot, s több új termékkel is megjelennek majd a hazai és külföldi piacokon. Jövőre például már 3000 darab készül a Budapesti Nemzetközi Vásáron díjat nyert és nagy közönségsikert aratott mini-betonkeverőből, s várhatóan még ez év végén megjelennek az üzletekben azok az állványos körfűrészek is, amelyek — a betonkeverőhöz hasonlóan — a kislakásépítők gondjain lesznek hivatottak enyhíteni. Új gyártmány az a sertéstelepi töltő és szárazta- karmány-adagoló berendezés is, amely iránt már most nagy az érdeklődés mind külföldről, mind a hazai gazdaságok részéről. Az új berendezés forgalmazására egyébként az Agrokomplexszel kötött szerződést az Ipari Műszergyár. B. P. Constant Clerckx, a Belga Királyság budapesti nagykövete a belga nemzeti ünnep alkalmából kedden fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter, Szarka Károly külügyminiszter-helyettes, Török hogy az Elnöki Tanács elnökének látogatása hozzájárult a két nép kapcsolatainak elmélyítéséhez. Gyümölcsözőnek minősítette a megbeszéléseket, majd — Losonczi Pál személyét és tevékenységét méltató szavak kíséretében — a legmagasabb ecuadori kitüntetést, a Köztársaság Érdemrendjének Aranyláncát nyújtotta át a magyar államfőnek. Losonczi Pál válaszábán köszönetét mondott a kitüntetésért és rámutatott: A Magyar Népköztársaság és az Ecuadori Köztársaság viszonyát és kapcsolatait nem árnyékolja be sem a múlt maradványa, sem a jelen viszálya. Mi a magasabb szintű, sokoldalú együttműködés hívei vagyunk. Különös hangsúlyt adunk a gazdasági, kereskedelmi, műszaki-tudományos együttműködésnek, amelyet a kormányközi vegyes biLassacsteán a végéhez közeledik az őszi betakarítás, mód nyílik arra, hogy összegezzük a gépailkatrész-ellátás tapasztalatait. A gazdaságokat járva sehol sem találkoztunk az őszi munkákat akadályozó rendkívüli alkatrészhiánnyal, de — a korábbi éveknél kisebb mértékben — most is akadtak átmeneti hiánycikkek. — Én azt hiszem, ez ma még természetes. Nagyon pontos igényfelmérés, gyártási koordináció és szállítás kellene ahhoz, hogy mindig minden épp akkor érkezzen be, amikor szükség van rá — mondta dr. Arató Sándor, a Pest—Nógrád —Komárom megyei AGRO- KER igazgatója. — Ezzel együtt az a véleményem, hogy az idén már jóval kevesebb gondot okozott az alkatrészek beszerzése, mint tavaly és jövőre még kevesebbet fog okozni, mint az idén. Tavaly szeptember 30-lg .404 millió forint forgalmunk volt pótalkatrészekből, az idén az első kilenc hónapban 520 millió forint. Még ma is tart a szeptember I-én indított betakarítási ügyelet, melynek az a célja, hogy nyújtott műszakban szolgáljuk ki a gazdaságokat. Szükség van rá, de koránt sincs olyan jelentősége, mint az előző években, mert a gazdaságok időben felkészültek a betakarításra, rendbehozták a gépeket. Mi ehhez azzal járultunk hozzá, hogy mintegy egynegyedével több alkatrészt szereztünk be az őszi idényre. A forgalmunk is ennyivel nőtt. — S a hiánycikkek? — Az átmeneti hiány oka elsősorban a késedelmes szállítás. Ez okozta például az NDK E—512-es kombájn motoralkatrészeinek esetenkénti hiányát. Kissé késve érkeztek az E—280, E—301 kombájn és a kukoricabetakarító adapter alkatrészei. Öt megyében gondoskodunk a burgonyabetakarítás gépeinek alkatrészellátásáról. A korábbi hiánycikkek közül kis meny- nyiséget szállítottak, s továbbra is hiányzik a gumi- és szállítószalag. Az erőgépeknél jelentős változás történt, az ellátásunk lényegesen javult az előző évekhez képest. Az MTZ—50-es traktormoto- rokból is 250-et kaptunk az idén. István külkereskedelmi miniszterhelyettes, valamint a gazdasági, a kulturális és a társadalmi élet számos más vezető személyisége. Jelen volt a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja is. zottság most zajló ülése és tárgyalásainak eredményessége is mutat. A sokoldalú együttműködés szerves részének tartjuk a kulturális-tudományos és a politikai területen található lehetőségek kihasználását is. Bizonyos vagyok benne, hogy az országaink közötti sokoldalú együttműködés szintjének emelése jótékony hatást fejt ki országaink határán túl is. Meggyőződésem, hogy a kis országoknak is megvan a szerepük és teendőjük a világban. Losonczi Pál ma Quito nevezetességeivel ismerkedik, majd ellátogat a főváros mellett működő mezőgazdasági és állattenyésztési kutatóintézetbe. Miután hivatalos kíséretének tagjai megbeszéléseket folytattak ecuadori partnereikkel, egyezmények aláírása is várható. kiskertben gazdálkodó, gyakran közlik, hogy hiánycikk. Mi ennek az oka? A kérdésre Papp István géposztályvezetőtől kaptunk választ. — Tény — mondta —, hogy tavaly ugrásszerűen megnőttek a fóliaigények. Többet használnak fel a gazdaságok és a kistermelők a zöldségtermesztéshez, megnőtt a csomagolási, tárolási igény. Az idén a belvízvédelem is elég sok fóliát felemésztett Ez évben 9900 mázsa fólia rendelését engedélyezte számunkra az AGROTRÖSZT, mely egy tizeddel haladja meg a tavalyit Az első háromnegyed évben kissé egyenlőtlen volt a számítás, de a kért mennyiséget megkaptuk. Tekintettel az újabb igényekre. az utolsó negyedben az eredeti rendelésen felül még 370 mázsát kapunk, így az ösz- szes forgalmunk 10 270 1 mázsára nő. A kiskereskedelmi hálózatba szeptember 30-ig 2400 mázsát adtunk ki, s az utolsó három hónapban még 700 mázsát szállítunk. A fólia többségét a Pest megyei kis- és nagygazdaságok kapták; kapják. — Tehát lesz elég fólia az üzletekben? — Jó lenne igennel válaszolni, de szerintem még most is lesznek átmeneti hiányok. Szeptembertől folyamatosan kapjuk a gyártó Tiszai Vegyi Kombináttól a háztájiba való 4,2 méter széles fóliát, ki is küldtük az üzletekbe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mind él is jut a kistermelőkhöz. Sajnos, többször tapasztaltunk olyan káros jelenségeket, hogy az üzletből teljes tekercseket elvittek a nagyüzemek, iparvállalatok, s mire a kistermelő megvásárolta volna, nem volt fólia. Az üzletek egy részében igyekeznek megszabadulni tőle, hiszen kicsi a raktáruk, snern szívesen vágnak le néhány métert, mert ehhez is hely kellene. A szakcsoportok jó ellátását szem előtt tartva, állandó kapcsolatot tartunk a megyei ZÖLDÉRT-tel és a ME- SZÖV-vel, hogy ezzel is élői. segítsük a szerződéses termelés térhódítását. Az üzletek ellenőrzéséhez sem jogunk, sem lehetőségünk nincs; — Várható-e, hogy jövőre több fóliát kapnak? — Igen. Tudomásom szerint új nagy gépsort állít üzembe a Tiszai Vegyi Kombinát, mely várhatóan a tavaszi ellátást még nem segíti, de egész évre több fóliát ad a kereskedelemnek. T. A. L. Szerződésben a mosonmagyaróváriakkal IMI-program, termékváltásra Még tart a betakarítási ügyelet a gépalkatrész-ellátásban Az idén ősszel egynegyedével nagyobb forgalom a tavalyinál — Jövőre több fólia — Az ÁFÉSZ-boltokat jár- va, ha fóliát kér a háztájiban,