Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-13 / 267. szám
,««,«•-. Várkonyi Mihály: Hogyan nem vándoroltunk ki Amerikába? A mit itt most elmesélek, az utolsó szóig igaz. Még akkor is, ha hihetetlennek tűnik első hallásra. Pedig így történt pontosan: Dezső úr ükapám segítségével kifogott Asmódin, az ördögön! Valami vita volt akkor a Pokolban, azért állt rá Asmódi, hogy feljön a Földre, s üzletet ajánl Újpest városában Dezső úrnak, a milliomosnak. Ugyan akkor még Újpest csak egy koszos község volt; s Dezső úr sem volt sem Dezső, sem milliomos, hanem Draxler, és valami piszkos kis krejzlerája volt a Megyeri úton. Ott, éppen, ahol most az új ABC van. Na, ebből is látszik,1 hogy igaz, amit elmesélek. Feljött hát ez az Asmódi a Földre, beállított Draxler úrhoz, amikor az éppen tejet hamisított ükapám segítségével hátul a raktárban, a petróleumos hordó tövében. Persze, nem azt mondta, hogy ő az ördög, nem: angol szavakat kevert a beszédébe, meg gamásnis félcipőt és szarvasbőr mellényt hordott. — Maga az van Draxler miszter, testvérének kolbászgyár Nyujork- ból? Én hozom tőle ajánlás! Draxler úr persze olvadt, mint ükapám hatkrajcáros órabérben hamisított Álba színszappanja a napon: de nem mindenkit tudott félrevezetni az ördög. Próbált ember volt már akkor ükapám, részt vett a boszniai okkupációban is; és pár éve akkor egyszerre volt a Damjanich utcai nyilvánosház éjszakai borfiúja és a Fő téri plébániatemplom ministráns-sekrestyése. Akár az üdvösségig is elláthatta volna ezt a két fontos hivatalt, ha azután a három éjjelen át tartó lókupec- rumli utáni vasárnapon nem történik vele az a fatális emlékezetkihagyás, s kezében a borral nem kezd bokázni az oltár lépcsőjén, hogy „szobára, uraim, szobára, a lányok nem élnek meg muzsikaszóból!” — Dehát ez egy másik történet. ~ ’ ondom, próbált ‘ embér Volt A ükapám, nem véletlenül fo- I gadta magához készlethami- 1 ' sítói státusba Draxler úr: amíg ez a magát niiszter A. S. Mody néven bemutató idegen bizonyos üzleti lehetőségeket emlegetett, meg azt firtatta, hogyan is áll az egyetlen iparvágányt övező földek tulajdonjoga, — ükapám szaglászott. És aztán mutogathatta ez az Asmódi miszter az állítólagos új szabadalom alapján vízhatlanított cipőjét, amivel félmilliót keresett Csikágóban. Ükapám is a Csikágó- ban született, a Dembinszky utca és a Hutter köz sarkán. A ház helye még most is megvan, csak egy másik ház áll a telken: na, ebből is látszik, hogy igaz a történet, amit elbeszélek. ■ Nem szólt akkor ükapám semmit, csak kacsintott Draxler úrnak: ki keresett ezer év óta a Csikágóban egy félmilliót? Még intett, hogy menjenek hátra egy kicsit. És csak odabent mondta. — Kénkőszag az, nem cipőmáz! — Amire Draxler úrban összetekeredett a lélek: májn gott und mutter, most mi lesz? De az ükapám tudta a megoldást. — Semmi baj. Mondja azt, hogy a fele Bortnyik Sándor festménye A művész felesége (A kép Bortnyik Sándor emlékkiállításán látható a Nemzeti Galériában) Károlyi földre már megalkudott, ma este fizeti éppen a foglalót. — Mondhatni mondhatom — tűnődött Draxler úr —, dehát kifizetni nem tudom. Még a vizet is alig tudom ma kifizetni, amit a tejbe öntöttünk. — Mert adott magára Draxler úr, nem Duna-vízzel hamisított, Palotáról hozatta lajttal az artézi vizét. Dehát persze ő sem a Frimm-in- tézetből, a bolondházból szabadult: marokra fogta a fülét és némi töprengés után megkérdezte. — Aztán mit akar maga ezért a tippért? — Ükapám nem volt szégyenlős, megmondta. — Van magának négy hold szőlője Budafokon, igaz? Tegyen meg engem vincellérnek. _ ól számított ükapám, mert As- J módi miszter, amint meghalló - I ta, mit mond Draxler úr, már megint a vastag bugyellárist mutogatta. Hogy nem a felét, az egészet le kell foglalózni. Mert neki biztos tudomása van bizonyos gyáralapítási szándékokról. És ropogós dollárpénzeket számolt le Draxler úr elé a pultra. így alakult meg a Draxler and Draxler and Co. Mert azután, hogy a Mody miszter pénzének feléből lefoglalta Draxler úr a környék minden feltérképezett sivóhomokját, jelentkezett a kolbászgyáros öccs is rögtön. Táviratot küldött Nyujorkból, édesbátyám, hát hogysmintvagytok, itten küldök tízezer dollárról egy . hitellevelet, disznóhizlalda alapítása céljából, öcséd. Vagy valami ilyet írt. Draxler úr meg bevonszolta magával ükapámat a raktárba, hogy megbeszéljék a helyzetet. No persze ükapám sem az ötötvenessel várta az eszét. Ezért mindaddig csak lógatta a kezeit, meg olyan bamba képet vágott, mint aki most hall először arról, hogy a tejfölbe lisztet lehet keverni, amíg Draxler úr azt nem mondta. — Hát, ugye, lassanrlassan egy üzleti pénztárost kell majd szerződtetnem ... nem tud maga egy jófelfogású nőt ajánlani nekem? Csak ötszáz korona kauciót kérek, mert megbízom abban, akit maga ajánl. Ukapám a szívéhez kapott: ott őrizte a mellényébe varrva azt az öt darab arany húszkoronást, amihez még tízet akart szaporítani az idők folyamán, hogy ily módon kivándoroljon Amerikába, családostul. Egy félórai keserves rimán- lcodása után Draxler úr elfogadta ezt a tetemesen kisebb összeget is. i gy aztán Draxler úr egy hét múl- I va a m. kir. belügyminiszter en- l gedélyével Dezsővé változott. És egy hónap múlva megalakult a Hungária gyárépítő vállalat: elnöki székében egy podagrás szegénygróffal, ügyvezető igazgatóként Dezső úrral. A többi ment már, mint a karika- csapás. A Hungária gyárápítő akkora területet bérelt saját céljaira a Draxler and Draxler and Co.-tól, hogy a Co., azaz A. S. Mody miszter pezsgős vacsorát rendezett ennek örömére a Régi Országházhoz címzett fogadó emeleti különtermében. Na, persze, ükapám is nyerészkedett az ügyön. Ö lett a Üungária gyárépítő éjjeliőre. Ükanyám meg beült a krejzleráj kasszájába, s vezette a hitelkönyvet: Szabóék két krajcárért lisztet vittek. Leposáék háromért petróleumot. Mert pénz nemigen akadt akkoriban a környéken: így aztán ükapámók a fizetést sem pénzben, hanem a boltból kivett élelmiszerben kapták. Hát aztán meghozták a Hungária gyárépítő béreit területére a téglát, a gerendákat, ükápám meg őrizte, nappal is. Draxler, azaz most már Dezső úr pedig ajánlatokat fogalmazott különböző cégeknek: olcsó telek, olcsó építkezés. Jöttek is sorba, fekete gumirádleren: a Kreme- necky, a Csillag, a Mauthner — de mondják, még az öreg Weisz Manfréd is komolyan gondolkodott arról, nem kellene-e áthelyeznie Csepelt Újpestre. Mert hát Csepel mégis: csak egy sziget. A Hungária Gyárépítő meg szerződést kötött vagy 10 gyár építésére. Felvették az előlegeket: aztán ükapám gondos irányításával szétparcellázták a téglákat a telepről. Aznap este, amikor végeztek ezzel, Dezső úr egy liter tokajit fizetett ükapámnak a Brunóckinál. Sem azelőtt, sem azután nem ivott egy liter tokajit ükapám soha. Ez is igaz ám. Másnap pedig csődöt jelentett be a Hungária nevében a podagrás gróf. S a cégbírósági tárgyaláson huszonöt százalékos visszafizetést ajánlott fel az előleget fizetőknek. Ezt aztán a cégbíróság feltornászta ötven százalékra: amiben benne volt Dezső, alias Draxler úr minden vagyonának felszámolása. A. S. Mody miszter, meg Draxler miszter . egyből tönkrementek az ügyön: csak Dezső úr maradt talpon. Milliomos nem lett, de azt a négyemeletes (igazában öt, mert magasföldszintje is volt) házat meg tudta venni a Körúton. Aztán ház- tulajdonosként bejárt a Korona kávéházba, feketekávét szürcsölt és Regália Médiát füstölt. Na, ükapám egy idő után megkereste Dezső urat a Korona kávéházban. Hogy hát az a vincellérség, amit megbeszéltek. S csak akkor állt meg a lélegzete, mikor Dezső úr rábámult. — Ember! Hát elár- vereztette a cégbíróság nekem minden vagyonomat! Csődbe ment ember vagyok én, pont maga nem tudja? M ondom, ükapám nem volt buta ember, tudta mit mondott vértanú Jeromos, mikor tuszkolták befelé a keskeny kazánajtón: ami nem megy, ne erőltessük: Azért hát alázatosan csak azt kérte Dezső úrtól, hogy a felesége kaucióját, azt a száz aranykoronát, fizetné vissza. De erre már szinte rémült volt Dezső úr. — Az meg a bolt vagyonával került felszámolásra! Nem tehetem, édes barátom, még ha tudnám, se tehetném: törvénytelen dolog lenne. — Erre aztán ükapám mondott valamit, s mindjárt ott is volt a rendőr, aki kegyelemből nem jelentette fel, csak egy akkora pofont adott neki, hogy még az első világháborúban is csöngött a füle, mikor egyenruhát látott — s ez így volt mindaddig, míg előbb a szakasz, utána az egész ezred, végül a front elkapta tőle ezt fülcsengést, bakától tábornokig: ' s kénytelenek voltak anyaszült-pucéran védelmezni a hőn szeretett Kajzer und Kőniget: na de akkor átragadt a front másik oldalára is a baj, valami vírus lehetett az oka, és akkor ott állt egymással szemben a két hadsereg pucéran, és nem ismerték fel, melyik a másik, úgyhogy majdnem vége lett a világháborúnak is — ez is így történt, pontosan, nem tettem hozzá semmit. Mert végig igazat meséltem én, hát gondolkozzanak csak: van Nyujorkban Draxler féle kolbászgyár? Nincs, igaz? mert tönkrement. Na és hallották valaha pénzügyi körökben A. S. Mody nevét? Nem, ugye: mert visszament a pokolba, s azóta sem jött elő, úgy szégyenli magát. Na, és a legdöntőbb, hogy semmi kétségünk se legyen: a szegénység elől nem vándoroltunk ki Amerikába, mert nem volt miből. Ugye, hogy igazat mondtam? Durkó Gábor fiterajza: Szentendre % Tóth-Máthé Miklós: Konyak A császár magas támlájú, díszes fara- gású széken ült, a lábát zsámolyon pihentette. A nő fél- könyökre támaszkodva feküdt a re- kamién. Közöttük alacsony márványasz- talika. Dominóztak. — ön következik, barátnőm — mondta a császár. A nő sokáig válogatott az elefántcsont lapocskák között, majd hirtelen abbahagyta, és a császárra pillantott. — Nem unja még, felséged? — A játék sohasem lehet unalmas. Ha szenvedéllyel játsszák! — Beszélgessünk inkább — kérte a nő. — Képzeljük magunkat házastár- saknak. — Akkor nagyon ritkán szólnánk — nevetett a császár. — Ön, gyermekem, még túl fiatal ahhoz, hogy egyáltalán elképzelhesse a házastársak szókészletét. Ha rám hallgat, inkább dominózunk. — Ahogy parancsolja. felséged. — Csak kérem — legyintett a császár. — Da ha kívánja, beszélgethetünk is, de ne házastársi alapon. Mert akkor kénytelen leszek hosszan és kitartóan hallgatni. Most a nő nevetett. Hosszú, finom ujjaival a dominókat tologatta. A katonásan sorakozó lapocskákat kis kupacba sepregette az asztalon. — Úgy látom, végképp feladta — nézte fejcsóválva a császár. — Kezdhetünk egy másik partit. Ez különben tipikus női logika! Ha vesztesre áll, unja a játékot, ha győz, nem akar újat kezdeni. A nő nem válaszolt, kezét óvatosan a császár kezére tette. Olyan mozdulattal, mintha az érverését akarná kitapintani. — Nem fáradt, felség? — kérdezte halkan. — Nincs időm a fáradtságra, barátnőm. Ezt a luxust nem ismerheti a császár. — A szeme alatt mély árkok — folytatta a nő —, a keze megrezzent, ahogy az imént megfogtam, önnek pihennie kéne, felség! A császár homlokán összefutottak a ráncok. Türelmetlenül markolta meg a szék karfáját. — Tudom — mondta sietve a nő —, merész javaslatot tennem a császárnak. De ön ember is, felség! És ezt a körülményt, úgy látom, teljesen figyelmen kívül hagyja. Miért, az örökös készenlét? Mi az, ami nem engedi megállni ? Mi az, ami összeszorított foggal országhatárokon keresztül űzi, álmatlan éjszakákkal, sietve bekapott ebédekkel, nyugtalanul verő szívvel, akár egy bújdosót? Miért ez a sietség, felség? Miért?! A császár nem felelt rögtön. Maga elé tekintett elgondolkozva, ahogy az egy császárhoz és a nagy történelmi pillanatokhoz illik. És amikor már harmadszor pattant felé a „miért?”, dacos mosoly villant a szája sarkában, és a histories könyvekben eddig nem ismertetett nyilatkozatot tette: — A konyakért, barátnőm! Amit majd rólam fognak elnevezni! Az íze felséges lesz, a színe, mint az égetett cukor, és az ereje csak legjobb gránátosaim vitézségéhez mérhető! Percnyi csönd után, szigorú keménységgel tette hozzá. inkább önmagának mondva, mint a ■meglepett nőnek: — De nem lesz olcsó! Azt a nedűt drágán kell megfizetni! Hajnalodott. Odakint „Éljen Napóleon!” kiáltással, hadnagyaik vezényszavára sorakoztak a katonák, és lassú, erőltetett menetben indultak Waterloo felé. Nánási Zsolt: T öredékek Verset Virágot szülőt Port esőt Sarat Szeretkezéseimet adom gyöngyöző verejtékkel Szeretteim Születtem Sikolytalan fehér ágyon Anyám hasa kerek cipó Gyermekláncfű-életem táncolt kórházi ágyon Anyámon Emlőin bimbózott első mosolyom Születtem agyoncsókolva liliombőrű csecsemő Születtem padba-szögezve értelmet tanulni Születtem felnőtté lenni Születtem 1955-ben Köpenyemen a por vastagon ül Osztojkán Béla: Darvak az égen Darvak az égen mennek az éjben néma csapat sose szól Merre vonulnak gyászba borulnak szárnyukat ejtve földre lehullnak őszi időben hallgat a táj Senki se tudja elmegy a hajnal senki se tudja nem jön a nappal Szárnyukat ejtve földre lehullnak néma csapat sose szól Iszlai Zoltán: Novemberi képmezö Barátommal, kit örök útra űz a nyugtalanság szégyene, láttunk egy látomást november elején. Álmatlanságunk billegő szeszfokolói — inogtunk, magas parton, szélben. És jött a lány sötét trikóban sodródott a képbe. A perspektíva pókhálóját alighogy megkuszálta. Fekete papírból kivágott, libbenő figurácska, szeszélyes személy, , a vízre surrant, sikoltott. Játszottam: hová fehéríti majd az a jéghideg arany. Bohó barátom arcbőrére akkor csontok halotti sápadtsága íródott. „Ez az a lány, ezt még tudnám szeretni.” És képmezőm együgyű játékaiból veszélyes fejtörésre kényszerített, és megtudtam, hogy elpusztul helyettem. t i