Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-10 / 264. szám

ABONYI KRÓNIKA Ságvári Endre Termelőszövetkezet Gépeket is vásárollak maguknak Nemcsak a tervszerűséget, hanem a folyamatos, rendsze­res értékelést is megkívánja a jó gazdálkodás. Az abonyi Ságvári Endre Termelőszövet­kezetben az a szokás, hogy a harmadik negyedév végén ösz- szegezik eredményeiket, felmé­rik, mit, hogyan csináltak, ho­gyan jutottak előbbre az egész évre szóló feladatok teljesíté­sével. Az értékelés most kimutatta, hogy a nyárihoz hasonló ütem­ben tudtak dolgozni az őszi betakarítás során. A cukorrépa szedésével gyor­sabban haladhattak volna, ha a gyári átvétel nem akadozik, a termelőszövetkezetben a fel­tételek megvoltak a répasze­déshez. A kedvező időjárás se­gített abban, hogy a járulékos munkákkal — a talajelőkészí­téssel, vetéssel — jól boldogul­hassanak. A géppark állandó növelését, a gépek célszerű kiválasatását, karbantartását, felújítását ma már nem nélkülözhetik, anél­kül nem gazdaságos a termelés. A harmadik negyedév végéig a Ságvári Tsz 5 millió forintért vásárolt új gépeket. A szüksé­ges felújításokat, karbantartá­sokat úgy végezték, hogy miattuk nem veszett el üzem­idő. A javítóműhely költség- gazdálkodása tervszerű, jó volt, nem haladta meg az elő­irányzott összeget. A termelőszövetkezet a helybeli és a szolnoki piacon, továbbá 4 darálóüzemében ér­tékesíti terményeit, az értékesítéssel nemcsak bevételüket növelik, ha­nem a háztáji, kisegítő gazdaságoknak is segíte­nek. Szeptember végéig a forgalom elérte a 9 millió forintot. Az állatforgalmi vállalat megbí­zásából, a termelőszövetkezet vásárolja meg a háztáji gaz­daságokban nevelt sertéseket. Az értékelés időpontjáig 5 ezer hízott sertést és 200 tenyész- siildőt vett át. A tsz-ben az állattenyésztési ágazatban mindent megtesznek az éves terv teljesítéséért. A tejtermelési terv végrehajtásá- | ban a harmadik negyedévben ' elmaradás mutatkozott, viszont az istállóátlag javult, elérte a 109 százalékot. Kevesebb a jó­szágelhullás, viszont az állat- állomány száma a tervezettnél alacsonyabb. A sertéstenyész­tésben váltakozó sikereket ér­tek el, az állattenyésztők már többször bizonyították, hogy a tervet teljesíteni tudják, s re- mélhetőzn az idén sem valla­nak kudarcot. A Ságvári Endre Termelő- szövetkezetben a költségek -és az- árbevételek eddig a terveknek megfelelően ala­kultak. Tudják, hogy a költség az eredményt befolyásolja, ezért takarékosan, megfontoltan gaz­dálkodnak: eredményesen akarják zárni az esztendőt. Gy. F. Kamatoztatni a gyakorlatban Közalkalmazottak — a tanácsi tevékenységről A győztes törteli csapat — verseny közben Az abonyi tanácsháza dísz­termében a Közalkalmazottak Szakszervezete nagyközségi bi­zottsága és a tanács szocialista cím elnyeréséért szorgoskodó brigádjai vetélkedőt rendeztek a ceglédi járás államigazgatási dolgozóinak. ' Az államigazgatási teendők­kel foglalkozók feladata nem egyszerű: alapos felkészültsé­get igényel, széles körű tárgyi, Illetve jogszabályismeretet. Az abonyi vetélkedő fő kérdései alapján felmérték, ki, mennyi­re érti a dolgát? A vetélkedő részvevőit Bá­rány Pál, a Közalkalmazottak Szakszervezete abonyi bizott­ságának elnöke köszöntötte, majd Babinszki Károly, a já­rási hivatal elnöke szólt a ver­senyzőkhöz, akiknek egyéni és csapatversenyben is bizonyíta­niuk kellett. A csapatversenyt a törteli ta_ pács I. csapata nyerte meg, második az abonyi II. és har­madik az albertirsai II. csapat. Az egyéni versenyben a cse- mői Bartha hajosné győzött, második lett az albertirsai Ti- szó hászlóné, harmadik a nyársapáti Bognár István. Az egyéni verseny győztese kéthe­tes magyarkúti, a második tíz­napos salgóbányai üdülési be­utalót kapott, a harmadik könyvjutalomban részesült, a csapatverseny győztesei pénz­jutalmat vettek át. Mint a verseny egyik szüne­tében dr. Kara Pál, a Pest me­gyei tanács munkatársa el­mondta, igen hasznos, jól szer­vezett volt az abonyi rendez­vény, alapos felkészülés érző­dött a feleletekben, s bizonyára a gyakorlati munka során meg­felelően tudják alkalmazni, ka­matoztatni ismereteiket a ta­nácsi dolgozók. Hasonlóan vé­lekedtek a győztes csapatbe­liek, a törteli tanácstól Urbán Lászióné, Erős Péterné és Rá- tóti Mária. A tervek szerint, jövőre Al- bertirsa ad helyet hasonló rendezvénynek. írta és fényképezte: Gyuráki Ferenc Á PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Hl __ A CE GLÉDI JÁPÁS ÉS CE6L XXI. ÉVFOLYAM, 264. SZÁM 1977. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Politikai nevelés a középiskolákban Eredményes mozgalmi munka Fontos szerep jut az Ifjú Gárdának Cegléd Dél-Pest megye je­lentős középfokú oktatási köz­pontja. Az itt levő öt tanintéz­mény nagy területről gyűjti össze sokféle szakmába a ta­nulni akarókat. A város ifjú­kommunistáinak csaknem fe­lét a diákok teszik ki. A kö­zépiskolákban folyó mozgal­mi életről és a tanulmányi munka segítéséről tárgyalt leg­utóbb a KISZ városi bizott­sága. Minden középiskolában KISZ-bizottság fogja össze és irányítja az alapszerveze­teket. A bizottságok tevékeny­ségének alapja az egész esztendőre szóló akció- program, amelyet idősze­rű feladatokkal egészíte­nek ki. Ebben a mozgalmi évben — ami márciustól márciusig tart — kiemelt feladat a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom hatvanadik évfordulójá­nak méltó megünneplése, is­merkedés a VIT történetével, jelentőségével. Nagy súlyt he­lyeznek az Edzett ifjúságért mozgalom követelményeinek teljesítésére. Megállapították, hogy igen hatékonyan dolgo­zik a Kossuth Lajos Gimná­zium és az Április 4. Közgaz­dasági Szakközépiskola KISZ bizottsága. Az ifjúsági szövetség mun­kájának legfőbb színtere a középiskolákban az alapszer- vezet, ahol elsőstől a végző­sig valamennyi évfolyam ta­nulója egyaránt megtalálható. A különböző feladatok telje­sítésére a fiatalok egyéni vál­lalásokat tesznek, amelyek megvalósítását taggyűlésen ér­tékelik. A mozgalmi munkát az iskolákban KlSZ-tanács- adó tanárok segítik, pártmeg­bízatásként. Több helyen a politikai képzés és az ifjú gárda külön patrónust ka­pott a nevelők közül. Az iskolai alapszervezeti közösségek tagjainak legfőbb feladata a tanulás. Az egyéni vállalások elfogadásakor és értékelésekor ezt mérlegelik elsőként, és megkövetelik a KISZ-tagoktól, következete­sen. Ösztönzik a diákokat a különféle tanulmányi verse­nyek. A közgazdasági szak- középiskola diákja, Vörös Margit az orosz nyelvi me­gyei döntőben első lett, az or­szágoson pedig tizedik helyre került. Hegedűs Mária, a Kos­suth Gimnázium tanulója or­szágos harmadik lett föld­rajzból, iskolatársa, Mező Ti­bor ötödik lett. Bakos Mária, a kereskedelmi és vendéglá­tóipari szakmunkásképzőből az országos döntőben első lett és elnyerte A szakma kiváló ta­nulója címet Sokan verseng­tek a Jó tanuló — jó sportoló kitüntetés eléréséért. A KISZ- szervezetek a gyengébb ered­ményt elérőkkel foglalkoznak, segítségükre tanulópárokat ala­kítanak. Az egyéni vállalá­sok között szerepel, hogy a diákok részt vesznek a tanu­lást segítő szakköri munká­ban. Az iskolákban érvényre jut a KISZ politikai ne­velő tevékenysége. Az el­sőéveseket Kilián-körök- ben készítik fel az ifjúsá­gi mozgalomban való élet­re. Az aktivista és ifjúsági vita­körök hallgatói mozgalmi és politikai ismereteinek gyara­pításában nagy segítséget ad­nak a kommunista szülök, a patronáló tanárok és a városi KISZ-bizottság politikai kép­zési bizottságának tagjai. A politikai nevelő munkának egyre inkább fontos része a kulturális tevékenység, főként a közművelődési intézmények rendszeres látogatása. A szak­középiskolás és szakmunkás- tanuló irodalmi színházbér­leti előadásoknak hatszáz ál­landó résztvevője van. Há­romszázan látogatják a szak­munkásképzősök hangverseny- sorozatát. Több iskolában mű­ködik irodalmi színpad, ének­kar és van népitánc-csoport is. Több éves hagyománya van a 203. Bem József Ipari Szak­munkásképző Intézetben a szavalóversenynek, az Április 4. Közgazdasági Szakközép- iskolában és a Kossuth Gim­náziumban a szónok- és sza­CECLÉDI ŐSZ A kukorica termesztéséről TUDOMÁNYOS KUTATÓK ELŐADÁSAI A megbeszélés témáját jel­képező, kukoricaszemekből ki­rakott nyíl mutatta a helyszínt a Ceglédi ősz rendezvénysoro­zat keretében a’napokban ösz- szehívott tudományos tanács­kozás résztvevőinek. A hibrid­kukorica-termelésről, a ter­mésátlagok növelésének lehe­tőségéről, a termés még haté­konyabbá tételéről tájékoztat­ták a kutatók a környék ku­koricatermesztő szakembereit. A tanácskozás gazdája, ösz- szehívója a Ceglédi Állami Tangazdaság volt. A megjelen­teket Csonka Tibor igazgató köszöntötte, az előadást és a vitát pedig Micsovics György igazgatóhelyettes vezette le. Az előadók közül dr. Györffy Béla, a Magyar Tudományos Akadé­mia Martonvásári Intézetének főosztályvezetője az agrotech­nikai talajerő-utánpótlásról és növényvédelmi kérdésekről tartott ismertetést. Dr. Kovács Gáborné, a Szarvasi Kutatóin­tézet főmunkatársa a hibrid- kukorica fajtákról és azok ge­netikai problémáiról beszélt. Bodor Pál az iparszerű kuko­ricatermesztési rendszer igaz­gatóhelyettese a nagyüzemi ku­koricatermesztésről és a mun­ka gépesítésének fejlesztési le­hetőségéiről szólt. valóversenynek. A vetélke­dők közül kedvelt a diákok körében a Ki tud többet a Szovjetunióról? címmel meg­hirdetett sorozat. A középiskolás KISZ-tagok mindegyike vállalta, hogy be­kapcsolódik az Edzett ifjúsá­gért sportmozgalomba. A tan- intézményekben hetente leg­alább egy alkalommal sport­délutánokat szerveznek, részt vesznek a városi tömegsport­rendezvényeken. Az országjá­ró diákok körének több mint hatszáz tagja van Cegléden. A szakmunkásképző honvé­delmi klubjában lövészettel, motorozással és rádiózással foglalkozhatnak az érdeklő­dők. A középiskolások honvé­delmi nevelésében fontos sze­repet kap az ifjú gárda. A politikai nevelő mun­ka során jó kapcsolatot tart a KISZ az úttörő- mozgalommal. Közös programok szervezésé­vel igyekeznek vonzóvá ten­ni a KISZ-életet. Az úttörő- csapatokban százhuszonöt középiskolás ifivezető tevé­kenykedik, legtöbben a Kos­suth Gimnáziumból kerülnek ki. > A KISZ városi bizottsága összességében eredményesnek értékelte a középfokú tanin­tézményekben folyó mozgalmi munkát és arra buzdította az iskolai KISZ-szervezeteket, hogy az előzőekhez hason­lóan, színvonalas, igényes munkával járuljanak hozzá az ifjúság politikai nevelé­séhez, tanulásuk segítéséhez. K. D. Felfrissítették ismereteiket Oklevél és könyvjutalom Az albertirsai KISZ-fiatalok történelmi vetélkedő kereté­ben is megemlékeztek a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulójáról. A ve­télkedő színhelye a nagyközség művelődési háza volt. Öttagú csapatok készültek fél alapo­san, tudásukat megerősítve, is­mereteiket kiszélesítve, felfris­sítve. A versenyben első helyre ke­rült a pedagógus KlSZ-alap- szervezet I. csapata, második a Il-es csapat lett, harmadik a Dimitrov Tsz KISZ-eseinek csapata, negyedik helyre az ÁFÉSZ KISZ-esei kerültek. Valamennyien oklevelet és könyvjutalmat kaptak. Diaképek a turini útról A nyáron olaszországi em­léktúrán járt a ceglédi Turini százas küldöttség baráti köre. Ütjukról színes diafilm készült, melynek bemutatója ma, no­vember 10-én, délután öt óra­kor kezdődik a Kossuth Műve­lődési Központ földszinti ter­mében. Térít a gyár Lapunk november 3-iki szá­mában, Megvizsgálták az ingá­zók élet- és munkakörülmé­nyeit címmel, az Abonyból el­járók helyzetéről írtunk. A cikkben azok közt a vállalatok közt említettük az EVIG-et, amely nem fizet utazási és ét­kezési térítést a bejáróknak. Ez a közlés tévedésen alapul: mint az ÉVIG ceglédi gyárá­nak igazgatójától megtudtuk, Abonyból két fizikai dolgozó utazik nap mint nap hozzájuk, utazási költségeik 41 százalé­kát fizeti a gyár, és napi öt forint étkezési hozzájárulást is kapnak. Vargának keze tört Győzelem, hazai pályán Durvák voltak a vendégek Az Abonyi Tsz SEC ifjúsági labdarúgócsapata a megyei bajnokság soron következő mérkőzését otthonában ját­szotta és l:0-ás félidő után 2:1 arányban győzött a Du­nai Kőolaj ellen. Az abonyi Petrezselyem már a mérkőzés első perceiben megszerezte a hazaiak vezetését, amire a vendégek rendkívüli durva­sággal válaszoltak. A Kőolaj játékosainak ez a játékfelfogá­sa végül odáig fajult, hogy az abonyi Varga a 20. percben kéztörést szenvedett. A mér­kőzés hangulata ezután az esemény után valamelyest vál­tozott, az átszervezett hazai védelem sikeresen tudta há­rítani a vendégek támadá­sait, sőt, a 70. percben Léná­val egy szép cselsorozat után újabb gólt rúgott A Kőolaj szépítő gólja a 75. percben született. A mérkőzés utolsó perceiben az abonyi Homoki és Petrezselyem a kínálko­zó helyzetet nem tudta ki­használni. A győzelemmel az abonyi csapat megerősítette élmezőnyben elfoglalt helyét. Jól játszottak: Kiss, Földi, Petrezselyem, Kosaras és Lendvai. Cegléd a hazai lapokban A Néphadsereg október 15-i száma hírül adta, hogy a Ceg­lédi Állami Tangazdaság cse- mői területén a paradicsomsze­désben a honvédség segített. ★ Az Egészségügyi Dolgozó ok­tóber 4-i száma, Levél Cegléd­ről címmel közölt cikket arról hogy városunkban az egészség- ügyi dolgozók évek óta részt vesznek a munkamegjavító mozgalomban. Tavaly négy kollektíva és huszonegy ember nyerte el a példamutató dol­gozó kitüntető címet. ★ A Magyar Hírlap október 21-én és 23-án foglalkozott Cegléddel: igényes méltatást közölt a Ceglédi ősz esemény- sorozatáról, majd hírül adta, hogy városunkban építik fel az ország második legnagyobb, igen korszerű lisztgyártó bázi­sát. NOVEMBEB 1S-TŰL 16-16 Hl/ju Az itt eladott minden kabáthoz, amelynek ára meghaladja az 1300 Ft-ot, EGY 100 FORINTOS kabát vásári és bemutatót rend lezünk I VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYT Cegléden, a Művelődési Házban (Cegléd, Kossuth tér 5/a.) 4 AJÁNDÉKOZZUNK

Next

/
Thumbnails
Contents