Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-07 / 236. szám

Látogatásukról közös közleményt náluk ki A lengyel vezetők elutaztak hazánkból PEST MEGYEI Vilii PROLETÁRJA], EGYESÜLJETEK! XXI. ÉVFOLYAM, 236. SZÁM Ára 80 fillér 1977. OKTÓBER 7., PÉNTEK Óvári Miklós Pest megyei kétnapos látogatáson Pártéletünk gyakorlatává válik, hogy két kongresszus közötti időszak közepén a párt­vezetés — a párttagság véleményére alapozva — áttekintse a kongresszusi határozatok megvalósítását, az eddigi munkát. Ez folyik most országszerte. Az MSZMP Pest megyei végrehajtó bizottsága szerdai ülésén tűzte e fontos témát napirendre. Az ülésen — kétna­pos látogatás keretében — részt vett és fel­szólalt Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tit­kára. A Központi Bizottság párt- és tömeg­szervezetek osztályának képviseletében Ba­ranyai Tibor osztályvezető-helyettes és Kraj- nyák Tibor politikai munkatárs vett részt a tanácskozáson. A látogatás második napján a gödöllői já­rást kereste fel a Központi Bizottság titkára, Cservenka Ferencnének, az MSZMP Közpon­ti Bizottsága tagjának, a megyei pártbizott­ság első titkárának, dr. Mondók Pálnak, a megyei tanács elnökének és Arató Andrásnak, a megyei pártbizottság titkárának kíséreté­ben. Részt vett a látogatáson Krajnyák Tibor, az MSZMP Közpönti Bizottságának munka­társa is. Ennek során tájékozódott Övári Mik­lós a járás politikai, gazdasági, közművelődési helyzetéről, meglátogatta lkladon az Ipari Műszergyárat, végigutazott a Galga völgye településvonulatának falvain, az új családi házak egész sorát szemlélve meg, majd meg­tekintette a galgamácsai tájházat. A délutáni órákban Budapesten, a megyei pártszékházban találkozott a megyei pártbi­zottság osztályvezetőivel, a járási, a városi pártbizottságok első titkáraival és politilcai tájékoztató keretében összegezte kétnapos lá­togatásának tapasztalatait. (A látogatásról a 3. oldalon tudósítunk.) A gödöllői járásbeii látogatás kiemelkedő állomásán: az Ikladi Ipari Műszergyárban. A villamos laboratóriumban Vágvölgyl László mérnök <a kép jobb oldalán) szovjet megrendelésre tervezett auto­mata mosógép-motort mutat be. A képen balról jobbra: Arató András, Fehér Béla, a gödöllöi já­rási pártbizottság első titkára, Cservenka Ferencné, dr. Sárossi József vezérigazgató. Óvári Miklós és Szabó Gyula, a járási pártbizottság titkára. A hatékony termelés eszköze A kooperációk eredményesség ét vizsgálták a Pest megyei népi ellenőrök A Pest megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság tegnapi ülé­sén a gépipari vállalatok ter­melési kooperációit elemző vizsgálat megállapításairól tárgyalt. A vizsgálat célja az volt. hogy megállapítsák a me­gyei gépipari vállalatoknál — a Ganz Műszer Művek gödöl­löi Árammérőgyárában, az Egyesült Izzó váci gyárában, a váci Híradástechnikai Anya­gok Gyárában, a monori Me­zőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalatnál, vala­mint a Magyar Hajó- és Daru váci gyárában — a kooperáció milyen szerepet tölt be. létre­jöttét milyen tényezők befo­lyásolják. miként alakul az együttműködés aránya, s ezek a kapcsolatok miként segítik a termelés hatékonyságát. A vizsgált tervidőszak az 1976-os év volt; összehasonlításul az 1971. évi adatokat használták fel. A bizottság megállapította, hogy a vizsgált vállalatoknál a kooperáció szélesedése meg­haladta a termelés növekedé­sének ütemét. A kooperációs szolgáltatások növekedése el­maradt a termelés növekedé­séhez képest- de nagymérték­ben nőtt a kapacitáskiegészí­tést célzó vállalások száma. Hogy az ilyen jellegű aján­latot igénybe vevő fél a szük­séges munkaerőhöz jusson, tulajdonképpen átvállalja a partnere azon költségeit, amelyekre annak saját terme­lése megszervezéséhez lenne szükség. Ez teszi lehetővé az ipari és mezőgazdasági szö­vetkezetek esetében, hogy a szolgáltató kisebb költséggel termeljen és nyereségéből ma­gasabb munkabért fizessen. A termékek közös gyártásá­hoz igénybe vehető szabad kapacitás azonban egyre csök­ken. Megállapították még-a töb­bi között, hogy az együttmű­ködési szerződések nagyobb­részt konkrét munkák elvég­zését tartalmazták, ritkább, hogy csak a kapacitást kötik le, s később határozzák meg a konkrét feladatokat. A partnerek között az egyenlőség elve nem mindig érvényesül, s — mint a vitá­ban elhangzott — a vállala­tok sokszor kénytelenek elfo­gadni a közreműködő által diktált feltételeket. Megálla­pítható, hogy a kooperáció minden esetben növeli a vál­lalat eredményességét. A közös munka viszont egyik vállalatnál sem javította a termékek műszaki színvonalát, nem befolyásolta a termék- szerkezetet. A kapacitásbőví­tő együttműködés azonban a vállalatnál munkáskezet sza­badít fel, s ezáltal jobban ki­használhatják a nagyobb tel­jesítményű gépeket. A válla­latok elsősorban munkaigé­nyes, kevés gépi berendezést igénylő termékek gyártását helyezik ki s ezáltal a válla­lat más termékből nagyobb sorozat gyártására lesz képes. A vizsgált vállalatok az együttműködés bővítését úgy tűnik nem tartják elsőrendű feladatuknak. Erre utal. hogy nem mérték fel kellő alapos­sággal, melyik az a gyártmá­nyuk, amelynek előállítása kis volumen miatt nem kellő ha­tékonyságú. A bizottság a vizsgálat ta­nulságai alapján javasolta: a kooperációs kapcsolatok a jö­vőben oly módon szélesedje­nek, hogy mindenek eiőtt a termelés hatékonyságát szol­gálják. A beszámolót követő vita állásfoglalásaiból kitűnt: nem az a cél, hogy a szövet­kezetekben a kooperációban foglalkoztatott munkaerő át­csoportosuljon a nagyvállala­tokhoz, annál is inkább, mert ezt nem is lehet erőszakolni. Inkább arra kell törekedniük az irányító szerveknek, hogy a szövetkezeti partnerek fej­lesszék a termelési techniká­jukat, magasabb műszaki szín­vonalon dolgozzanak, s ezál­tal elősegíthessék saját és a társüzém hatékonyabb mun­káját. Magyarán: nem az em­bert kell elvinni a techniká­hoz, hanem a technikát az emberhez. A Ferihegyi repülőtéren Kádár János búcsúzik Edward Gierektól Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön a Köz­ponti Bizottság székházában folytatott eszmecserét. Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke hi­vatalában Piotr J aroszetvicz- csel, a LEMP Politikai Bi­zottságának tagjával, a Len­gyel Népköztársaság Minisz­tertanácsának elnökével ta­lálkozott A megbeszélésen részt vett Drecin József, az Országos Tervhivatal elnök- helyettese, Maciej Wirowski, a Lengyel Népköztársaság Mi­nisztertanácsa tervbizottságá­nak elnökhelyettese és Stefan Jadrychowski budapesti len­gyel nagykövet. Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára Ryszard Frelekkel, a LEMP Központi Bizottságá­nak titkárával folytatott esz­mecserét. A lengyel és a magyar ve­zetők budapesti tárgyalásai­ról közös közleményt adtak ki, melyet a 2. oldalon ismer­tetünk. Edward Gierek és Piotr Ja- roszewicz, valamint kísérete csütörtökön a kora délutáni órákban elutazott Budapest­ről. Búcsúztatásukra a Feri­hegyi repülőtéren megjelent Kádár János, Lázár György, Biszkv Béla, a Központi Bi­zottság titkára. Huszár István, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, a Politikai Bizottság tagjai; Öyenes András, Győri Imre, a Központi Bizottság titkárai; Szekér Gyula, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese. Katona István, a KB osztály- vezetője, a Központi Bizott­ság tagjai; Berecz János, a KB külügyi osztályának ve­zetője, Rácz Pál, a KB tag­ja, külügyi államtitkár és Drecin József. Jelen volt Stefan Jedrychowski Magyarországi látogatása befejeztével hazaérkezett Var­sóba Edward Gierek és Piotr Jaroszewicz. A vezetőket a repülőtéren Henryk Jablons- ki, az államtanács elnöke, a LEMP KB Politikai Bizottsá­gának és titkárságának tag­jai, valamint Garamvölgyi Jó­zsef, hazánk varsói nagykö­vete üdvözölte. Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tartott A Minisztertanács meghallgatta és jóváhagyólag tudomá­sul vette Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének Szad- dam Husszeinnek, az Iraki Köztársaság Forradalmi Parancs­noki Tanácsa álelnökének meghívására Irakban tett hivata­los baráti látogatásáról szóló tájékoztatót Az igazságügy, az építésügyi és városfejlesztési, a mező- gazdasági és élelmezésügyi, valamint a pénzügyminiszter ja­vaslatára a kormány rendelettel szabályozta az állam elő­vásárlási jogát az ingatlanforgalomban. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a munkaügyi miniszternek az államigazgatási és igazságszolgáltatási szer­veknél bevezetett címrendszer tapasztalatairól szóló jelenté­sét és a továbbfejlesztésre tett javaslatait A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt Hdsifiki&ől Belgradig Két éw számottevő eredményei A szovjet küldöttség vezető felszólalása Csütörtökön a küldöttségvezetők felszólalásaival folytatta munkáját az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó belgrádi találkozó. A csütörtöki nyilvános plená­ris ülésen elsőként felszólalt a luxemburgi delegátus, aki egyebek között rámutatott, hogy a tanácskozás fő feladata a Helsinki óta megtett út értékelése és a további feladatok meg­határozása. Ezt követően Liechtenstein. Spanyolország és Gö­rögország küldötte szólalt fel. A délutáni ülésen felszólalt Ju- lij voroncov, a Szovjetunió küldöttségének vezetője. Egyebek között a következőket mondotta: Bár Helsinki óta csak rö­vid idő telt el, mégis meg­állapíthatjuk, hogy az ott el­fogadott alapelvek gyakorlati megvalósítása konstruktív eredményeket hozott. Az európai béke szilárdabb, azt mondhatjuk, tartósabb lett, államainak kapcsolatai pedig jelentősen bővültek és gazda­godtak. Ez az egész folya­mat az enyhülés konszolidá­KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke csütörtökön fo­gadta Salaheddin Hassan Bassiouni-t, az Egyiptomi Arab Köztársaság új magyarorszá­gi nagykövetét, majd Sahr Thomas Matturi-t, a Sierra Leone-i Köztársaság új ma­gyarországi nagykövetét, akik átadták 'megbízóleveleiket. G. Gaston Marin miniszter, a Román Szocialista Köztár­saság állami árbizottságának elnöke befejezte magyaror­szági látogatását és a román delegáció óién elutazott hí zánkból. Souk Vongsak miniszter vezetésével laoszi egészség- ügyi küldöttség érkezett ha­zánkba. Dr. Biczó György, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete tegnap, az arad' dolgozók jelenlétében, koszo­rút helyezett el az aradi vér tanúk emlékművénél. ciója és megszilárdulása irá­nyába hat. Ez a tendencia az uralkodó a nemzetközi kap­csolatokban, mert korunkban nincs más ésszerű alternatíva. A szovjet küldöttség veze­tője az elmúlt két esztendő számottevő eredményeként említette. hogy gyakoribbá váltak a különböző társadalmi rendszerű országok államfér- fiainak személyes találkozói, egész sor új gazdasági, ke­reskedelmi, tudományos-mű­szaki és kulturális megálla­podás került aláírásra, meg­élénkültek az emberek közötti személyes kontaktusok. Ugyanakkor ez alatt a két év alatt az is világossá vált, hogy a helsinki záróokmány aján­lásai végrehajtásának az üte­mére visszahat az általános enyhülés és a dokumentumot aláírt országok kapcsolatainak helyzete és fejlődése. A leszerelés kérdésére át­térve. egyebek között emlé­keztetett rá: a Varsói Szer­ződés tagállamai Politikai Ta_ nácskozó Testületének tavaly decemberi bukaresti ülése javasolta, hogy az európai or­szágok kössenek szerződést, nem alkalmaznak egymás el­len elsőként atomfegyvert. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen szerződés aláírása fon­tos lépés lenne a termonuk­leáris háború veszélyének kizárásához vezető úton és hozzájárulna a kölcsönös bi­zalom megszilárdításához. Mert ha nem lenne olyan ál­lam, amely elsőként alkalmaz­za az atomfegyvert, akkor nem akadna második, harma­dik, negyedik és ötödik sem, amely ezt megtenné. Voroncov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió a többi szocialista országgal együtt alapvetően érdekelt a nem­zetközi viszonyok normalizá­lásában. Emlékeztetett a szo­cialista országoknak az utób­bi években tett számos béke­kezdeményezésére. Az elmúlt esztendőkben több mint het­ven javaslatot tettünk a béke és a leszerelés biztosítására, az enyhülési folyamat erősí­tésére — mondotta. Elmondta, hogy a Szovjet­unió véleménye szerint a belgrádi találkozó építő jelle­gű kezdeményezésekkel pozi- tív szerepet tölthet be a had­erőcsökkentés és a leszerelés problémájának megoldásában. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents