Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-28 / 254. szám

1977. OKTOBER 28., PÉNTEK 5 Szupergép az ötös út mentén Dobáson is elvetették már a búzát Pihenőre vonulnak a hajók és pontonok A Soroksári Duna-ágon tartják a járatot A dunai sziemélyhajózásban a múlt héten megszűnt az esz­tergomi hosszú járat. Vasárnap óta nem közlekedik a sétahajó sem, s miután a szárnyashajók — a Bécsbe és az Esztergomba közlekedő Sólyom és Sirály — már korábban leálltak, lénye­gében be is fejeződött a sze­mélyhajózási idény. Ezentúl Budapestről már csak a hét végén megy hajó Surányba, addig, amíg igény lesz rá és az idő engedi. A Soroksári Duna-ágban közlekedik még a Ráckeve—Tass közötti járat az időjárástól függően, a sokéves gyakorlatnak megfelelően de­cember közepéig fenntartják a Dunaújváros—Apostag közötti munkás járatot. Miután a jövő tavaszig szük­ségtelenné váltak, megkezdték a Dunakanyar hajóállomásai­nak, pontonjainak begyűjtését. Népdaldélulán az öregeknek A kiskunlacházi Kiskun ven­déglőnek valamennyi dolgo­zója tagja a Kiskun szocialis­ta brigádnak, amely két éve nyerte el a szakma kiváló brigádja címet és az MSZMP kongresszusi oklevelét is. Fel­ajánlásai közé iktatta a bri­gád, hogy a nagyközség új iskolájának magnetofont vá­sárok Örömöt szerzett a kol­lektíva azzal is, hogy csütör­tökön a ráckevei szociális ott­hon lakói részére népdaldél­utánt rendezett. Cigányzene szólalt meg az otthon ebédlőjében és két nó­taénekes dallal is szórakoz­tatta az otthon idős lakóit. Nem egy közülük még táncra is perdült, de aki nem, az is hálásan fogadta a Kiskun szo­cialista brigád figyelmességét. A dabasi Fehér Akác Tíz­ben is befejezték a 107 hek­tár szőlő szüretelését, 2693 hektáron földbe került a bú­za, 64-en pedig az őszi takar­mánykeverék. Most már múlt időben mondhatjuk, de ami­kor ott jártunk, még javá­ban dolgoztak a gépek, szá­molgatták a traktorosok, hány fordulót kell még csinálniuk. A gazdaságban először Kakucsi Gabriella, a szö­vetkezet elnöke, Cs. Kovács Pál növénytermesztési fő- ágazatvezető-helyettes és Bé­kés István mérnök, a gép­műhely vezetője éppen azt la­tolgatta, hogy ha csak vala­mi elháríthatatlan géphiba be nem következik, semmi sem akadályozhatja meg a vállalások teljesítését. — Soha nem végeztek még ilyen korán Dabason a szü­rettel, s hozzá kell tennem — mondja az elnöknő — azt is, hogy 70 mázsán felüli hek­táronkénti átlagtermésre sem emlékszem. A keverékkel együtt meghaladja az őszi- gabona-vetésünk a 2700 hek­tárt, ez a járás gabonavetés­területének több mint egy- harmada. Néhány nappal korábban kezdtünk, mint az előző években, s előbb is fe­jeztük be. Az idén kaptunk nagyhozamú jugoszláv búza­fajtákat. Ezeket most vető­magnak szaporítjuk. ' A kukorica-vetésterületünk, ezer hektár — veszi át aszót Cs. Kovács Pál. — A mai napig mintegy 700 hektárról takarítottuk be, de november 7-re egyetlen szál kukorica­szár se lesz a közös táblá­kon. Hat E—5—12-es kom­bájn és egy Class Dominátor dolgozik a földeken, naponta 25—30 vagon kukoricát hoz­nak be a szállítójárművek. Az üllői rendszer tagjaként 50 hektár sárgarépánk van. Ok­tóber közepén kezdtük a sze­dését a rendszergazda aján­lotta gépekkel. Sajnos, na­gyon kicsi a teljesítményük. Hogy november végére fel­szabadítsuk a területet, hat pár ló forgatja ekével és a segédüzem dolgozói szedik ki kézzel. Ezen kívül, ugyancsak november végére, 1500 hek­táron fejezzük be az alapmű­trágyázás után a mélyszántást és 150 hektáron 70 centi mé­lyen lazítják fel a talajt lu­cernatelepítés alá. Vállalták, teljesítik — Már most kijelenthetem, hogy túlteljesítjük az 1500 hektárt — veti közbe Békés István. — Jó gépeink és jó traktorosaink vannak, a szo­cialista brigádok vállalták, hogy többet szántanak fel, s állják szavukat. Szerencsére a nagygépeink már túl van­nak a garancián, magunk ja­vítjuk őket. Márciustól min­den erőgépünk hetenként egyszer beáll a gépműhelybe, a szerelők átvizsgálják, s idő­ben kijavítanak minden hi­bát. Nincs javítási kampány, folyamatos a szerviz. Pajor István traktorossal a Bábel-telki dűlőben találkoz­tunk. Éppen az utolsó fordu- j lónál tartott a vetőgéppel. — Ez a tábla 31 hektár volt, bezosztája 1-es búzát vetettünk bele — mutat a szépen eldolgozott táblára. — Én a Rózsa Ferenc brigád tag­ja vagyok. Négy géppel dol­gozunk ezen a határrészen. Még 91 hektárt kell bevet­nünk holnap. Igaz, hogy vagy hat hete nem volt szabad vasárnapunk, de amit vállal­tunk, teljesítjük. Békés István érdekes újí­tásra hívja fel a figyelmün­ket. Egy kis emelőszerkezet vetés közben megemeli a ve­tőgép rúdját, így annak a ter­he is nagyrészt az MTZ hát­só két kerekére kerül. Ezál­tal biztonságosan és gyorsan tud dolgozni a gép, akár ho­mokos, akár sáros talajra ke­rül. Itt a homok a gond. Oly­kor két gép is nehezen bir­kózott meg a 32 soros vető­géppel, de új megoldás al­kalmazása óta egy MTZ töb­bet csinál, mint korábban a kettő. Az ötlet Pajor István leleményességét dicséri. Három műszakban Jakab József gépe még az esti szürkületben is kimagas­lik az István major táblájá­ból. A gigantikus K—700-as traktor úgy viszi a hatalmas tárcsát, mintha nem is len­ne súlya. — Egy műszakban 50—60 hektárt feltárcsáz — mondja büszkén a 20 éves fiatalem­ber. — Szántásnál 15 hek­tár esik egy műszakra. Elő­ször szokatlan volt az egész, de különösen az, hogy a ve­zetőfülkéből csak 9 méteren túl lát az ember. Most már megszoktam és megszerettem, semmi pénzért fel nem cse­rélném semmiféle más gép­pel. Éjjel-nappal, három mű­szakban dolgozunk. Ekkora gép nem állhat még vasár­nap sem. Többek között ez is szerepel a Tessedik Sámuel brigád november 7-i vállalá­sában. Ezen a környéken ke­vés ilyen masina szaladgál, így aztán nagyon megnézege­tik. Az idősebb emberek sok­szor még a kerékpárról isle- szállnak, úgy nézik. A múlt­kor volt egy jó esetem. Az 5-ös út mellett szántottam. Látom, hogy jön egy Zsiguli, megáll, megvár, míg oda­érek a tábla végére. Kiszáll egy férfi és megkérdezi; mond­ja, fiatalember, mi ez az izé, amivel dolgozik? Mondom; traktor. No, ne vicceljen — mondja —, a traktor nem így néz ki, ez csak valami szuper izé lehet... T. Ágoston László Gárdonyi Géza iskola Kiskunlacházán Ezt a szép újdonajúj isko­laépületet november 5-én avatják. Egy igazgatás alatt ezután már három épületben tanul a nagyközség 957 általá­nos iskolása. Eddig közülük 437 alsótagozatos délelőtt- délután váltakozva járt isko­lába, ezután több mint a fe­lük csak délelőtt tanul ebben az új, tíztantermes iskolában. Kiskunlacházán a központi iskolát Munkácsy Mihályról nevezték el, a másikat Vörös­marty Mihályról. Mellszobruk ott áll a róluk elnevezett is­kola előcsarnokában. A most megnyíló iskola Gárdonyi Géza nevét viseli, odakerül tehát a szobra, amely Domo­kos Béla szobrászművész alko­tása. A másik két iskola név­adójáét is, ezt is társadalmi munkában készítette. Az épület teljesen kész, már a tantermeket is beren­dezték. Az egyikben Huszár István igazgatóhelyettes ép­pen a leltárt ellenőrzi. A ké­nyelmes székeket november második hetében foglalják el a növendékek. A központi fűtésnek a ka­zánokból kivezető csöveit még Geleta Pál felvételei most szerelik és hegesztik, de ezzel is elkészülnek még a napokban, s a kivitelezők, a nagyközségi tanács építőbri­gádja, valamint a szakipari munkákat végző szigetszent- miklósi költségvetési üzem néhány napon belül befejezi a rövid hibajegyzékben felso­rolt kevés javítást. Sz. E. O Kulturált vendéglátás korszerű táplálkozás A hangulatos, modern váci „Deák- vár” ételbár ugyancsak zajos a déli órákban. Az asztaloknál kékköpe­nyes kis vendégek ebédelnek, ügyesen mozgó felszolgáló kis­lányok sürögnek körülöttük, s mi­közben társaik elé teszik az ebédet, vagy összeszedik a tányérokat, egy- egy szóval csendesíteni igyekeznek a vendégsereget. A kislányok „civil­ben" ugyanolyan iskolások, mint az asztaloknál ülő társaik. Megtetszett nekik a kellemes környezet, az érde­kes munka és ezt választották leendő foglalkozásuknak. Most úgyszólván előtanulmányokat végeznek, ismer­kednek a vendéglátással. A gyerekeknél nem is olyan sokkal idősebb üzletvezető tájékoztat arról, hogy az ételbár, amely alig pár hó­napos, milyen változatos formákat vezetett be a környék vendéglátásá­ban. A Pest megyei Vendéglátó Vállalat ételbár-programja keretében meg­épült Deákvár ételbár nemcsak épí­tészeti színfoltja az új lakónegyednek, hanem kedvelt étkező- és szórakozó­helye is a váciaknak. A korszerű és tetszetős kivitelű ki­szolgáló gépsoron higiénikus körül­mények között az egészséges táplál­kozási igényeket kielégítő ételek készülnek. Persze nem hiányoznak emellett a hagyományos konyha receptjei szerint készült finomságok sem az étlapról. A reggeli órákban csendesebb a forgalom, bár ilyenkor is bátran be­térhet az arrajáró viliásreggelire, vagy kávéra. Délfelé megélénkül az étel­bár. A szokásos vendéglői szolgálta­tás mellett ellátják a környék dolgo­zóinak közétkeztetését is, vagy — akinek úgy kényelmesebb —, haza is viheti a vendég az ebédet. Nagyon hamar népszerűvé vált a gyermekétkeztetési szolgáltatás. Az iskolások szülei megnyugodva tapasz­talták, hogy a szépen berendezett, tiszta Deákvár ételbárban kulturált kiszolgálás, egészséges, változatos ételeket kapnak a gyermekeik, és nem utolsó sorban elégedettek az árakkal is. Az ételbár vezetői rendszeres kapcsolatot tartanak az iskolával, megbeszélik a közös problémákat, igyekeznek alkalmazkodni a gyerekek órarendjéhez, segítenek, ahol tudnak. Persze nemcsak a gyerekek étkezte­tése szívügye a vállalat dolgozóinak. Céljuk a közétkeztetés színvonalának javítása, a vendéglátás legjobb ha­gyományainak felelevenítése és ápo­lása, minden vendég elégedettségé­nek kiérdemlése. Itt nincs különbség vendég és vendég között. Akár köz- étkeztetésben részesül, akár á la carte fogyaszt, egyformán udvarias a kiszol­gálás, ugyanolyan meleg a leves és hideg a szorp. Egy valamiben szigorúan ragasz­kodnak bizonyos szabályhoz, és ebben nem adnak engedményt egyetlen ven­dégnek sem. A Deákvár ételbárban a fő étkezési időben alkoholt csak étkezéshez szolgálnak fel. A vendég­látásban ez a szigorúság nem min­dennapos, és mint ilyen, ugyancsak követésre érdemes példa. A vezetők szívesen beszélnek arról, hogy ez a kezdeményezés milyen meggondolások alapján született. A kulturált vendég­látás és a kulturáltan fogyasztó ven­dég egymástól elválaszthatatlan fo­galmak. Nem céljuk, hogy üzleteiket az alkoholt túlságosan kedvelő ven­dégek látogassák, inkább a szolidan étkezni, szórakozni vágyó társaságokat részesítik előnyben. Az ételek mellé természetesen bárki rendelhet olyan italt, amilyet éppen kíván, az üzlet távolról sem „alkoholmentes”. Min­dig kellemesen hűtött sör, vagy több­féle palackozott bor áll a vendégek rendelkezésére, de töményebb alko­holban sincs hiány. Ennek ellenére nem szeretnék, ha az ételbár — nevét meghazudtolva — inkább italbárrá változna. Indokolja az alkoholfogyasztással kapcsolatos megszorítást az itt étkező gyerekek érdeke is, akik most szoknak a vendéglátáshoz. Akik itt sajátítják el a nyilvános helyen való étkezés kul­túráját, szokásait, azokból lesznek a jövő igényes vendégei. A vállalat dolgozói — jó értelemben — kicsit megszállottái ennek az ügynek. A fel­növő generáció számára kedveltté, magától értetődővé tenni a vendéglő­ben étkezést, ugyanakkor gyerekkor­ban elsajátíttatni annak kulturált mód­ját, hogy felnőttként minden elfogó­dottság nélkül üljenek majd le, akár a legelegánsabb étterem asztalá­hoz is. A vállalat dolgozói úgy érzik, rövi­desen lesznek követőik, s az ilyen és hasonló ételbároknak nem kis szere­pük lesz a holnap vendéglátásának formálásában. U NEM HALKAK - ETELBA'R!

Next

/
Thumbnails
Contents