Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-28 / 254. szám

Munkásröpgyűlések pest- i MEGYEI Csepelen VILÁG PROLETÁRJAI, ECYESÜLJETEKl A Csepel Vas- és Fémművek párt-végrehaj tóbizottságának csütörtöki ülésén Kovács An­tal, az MSZMP KB ipari, me­zőgazdasági, és közlekedési osz­tályának vezetője átadta Ká­dár Jánosnak, a Központi Bi­zottság nevében a Csepel Mű­vek dolgozóihoz írt levelét. A KB első titkára a csepeli munkásoknak a jubileumi munkaverseny-vállalásaik tel­jesítéséről beszámoló levelére válaszolt. A párt végrehajtó bizottsága úgy döntött, nogy a levelet röpgyűléseken ismerte­tik a kollektívákkal. A műsza­kok után 30 ezer munkás vett részt a vállalat valamennyi gyáregységében és üzemében, összesen mintegy 370 helyen megrendezett lelkes hangula­tú munkásröpgyűléseken. Az MSZMP Központi Bizottságá­nak válaszlevelét az üzemveze­tők, a szocialista brigádveze­tők olvasták fel a dolgozók­nak, s ismertették azt a levelet is, amely a csepeli dolgozók vállalásainak teljesítéséről tá­jékoztatja Leonyid Iljics Brezs- nyevet, az SZKP KB főtitkárát, a Szovejtunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnökét, aki az év elején üdvözölte a csepeliek kezdeményezését. AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEj TANÁCS CAPJA XXI. ÉVFOLYAM, 254. SZÄM Ara »0 fillér 1977. OKTOBER 28., PÉNTEK Raymond Barre Budapesten Megkezdődtek a magyar—francia tárgyalások Az MSZMP Központi Bizottságának levele a Csepel Vas- és Fémművek dolgozóinak Ernszt Antal, a pártbizottság első titkára, Karkalik János, SZT vezető titkár, Orosz Ferenc, a KlSZ-bizott- ság titkára, Soltész István vezérigazgató elvtársak ke­zeihez. Csepel Kedves Elvtársak! Örömmel vettük kézhez levelüket, amelyben arról számolnak be, hogy a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 60. évfordulójának méltó megünneplésére ja­nuárban tett vállalásaikat — egymilliárd-tízmillió fo­rint értékben — október 25-re, határidő előtt maradék­talanul teljesítették. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága szívből gratulál a Csepel Vas- és Fémművek kommunistáinak, szocialista és munkabri­gádjainak, a gyár egész kollektívájának a nagyszerű munkasikerhez. A gyár dolgozói a történelmi évforduló­hoz, a jubileumi verseny kezdeményezőihez, forradalmi hagyományaikhoz méltóan munkásbecsülettefl. tettek ele­get szavuknak, felelősséggel teljesítették, amit vállal­, A Központi Bizottság nagyra értékeli, Hogy a csepeli kezdeményezés követőkre talált az egész országban. Munkások, parasztok, értelmiségiek, alkalmazottak nagy tömegei vállalták, hogy a munkaversenyben nyújtott teljesítményeikkel is hozzájárulnak a Nagy Október méltó megünnepléséhez, s egyben feladataink megoldá­sához, a lakosság életkörülményeinek javításához, a fej­lett szocialista társadalom építéséhez. A versenyben részt vevő, élenjáró dolgozók, üzemek, vállalatok oda­adó, lendületes munkájukkal, kezdeményezéseikkel so­kat tettek és tesznek azért, hogy népgazdaságunk meg­felelhessen az új, magasabb követelményeknek, s az ed­digiekhez hasonlóan, a jövőben is dinamikusan fejlőd­jék. A jubileumi munkaverseny újabb kifejezője né­pünk öntudatának, nemzeti egységének, szocialista ha- zafiságának, proletár internacionalizmusának, s hozzá­járult hazánk nemzetközi jó hírének gyarapításához. A Központi Bizottság ez alkalomból is üdvözli mind­azokat, akik csatlakoztak a csepeli felhíváshoz és cse­lekvő részesei a jubileumi munkaverseny eredményei­nek. Meggyőződése, hogy a verseny töretlen lendülettel folytatódik tovább, és elősegíti idei népgazdasági ter­vünk sikeres teljesítését. A jubileumi verseny minden résztvevőjének további munkájához jó egészséget, sok sikert kívánunk. Budapest, 1977. október 27. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Kádár János első titkár ÉTI-üzemavató Szentendrén Lázár Györgynek, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsa elnökének meghívására csütörtökön hivatalos látoga­tásra Magyarországra érke­zett Raymond Barre, a Fran­cia Köztársaság miniszterel­nöke. Útjára elkísérte felesé­ge is, Eve Barre is. A franciá miniszterelnök kíséretében Budapestre érke­zett André Rossi külkereske­delmi miniszter, Jean-Fran- cois Deniau küilügyminiszté- riumi államtitkár, Roger Vaurs, a külügyminisztérium tudományos-technikai és kul­turális kapcsolatok főigazgató­ja, Christian d’Aumale, a kül­ügyminisztérium kétoldalú gazdasági kapcsolatokkal fog­lalkozó igazgatóságának meg­bízott vezetője, a magyar— francia vegyes bizottság társ­elnöke, Jacques Alexandre, a miniszterelnök kabinetjének sajtófőnöke. Raymond Bres- sier, a Francia Köztársaság budapesti nagykövete, a ma­gyar fővárosban csatlakozott a kísérethez. A Francia Köztársaság mi­niszterelnökét ünnepélyesen fogadták a Ferihegyi repülő­téren, amelyet francia és ma­gyar zászlókkal díszítettek. A főépület előtt csapatzászlóval felsorakozott a magyar nép­hadsereg dísz zászlóalja. A fogadtatáson megjelent Lá­zár György, Púja Frigyes kül­ügyminiszter, Bíró József kül­kereskedelmi miniszter, Szép­völgyi Zoltán, a Fővárosi Ta­nács elnöke, Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Inté­zetének elnöke és Varga Jó­zsef, a Minisztertanács titkár­ságának vezetője. Ott volt Veress Péter, hazánk párizsi nagykövete. Jelen voltak a fo­gadtatásnál a francia nagykö­vetség diplomatái s a buda­pesti francia kolónia tagjai is. Lázár György üdvözölte a repülőgépből kilépő francia miniszterelnököt, s kíséreté­nek tagjait. Díszjel harsant, a díszzászlóalj parancsnoka je­lentést tett Raymond Barre- nak, majd felcsendült a fran­Raymond Barre Lázár György társas ágában a tárgyalások előtt. Panelház épülhet a laborban Több mint 25 éves múltat tudhat maga mögött az Építés­tudományi Intézet, amelynek szentendrei kísérleti telepén tegnap a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfor­dulója tiszteletére új laborató­riumi épületeket adtak át. Az intézet vezetői Bondor Jó­zsefet, nyugalmazott minisztert, az MSZMP KB tagját, dr. Sza­bó Jánost, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium államtitkárát, Tóth Imrét, az ÉVM pártbizottságának titká­rát és a minisztérium több munkatársát üdvözölhették. Megjelent az ünnepségen dr. Olajos Mihály, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osz­tályvezetője, Simon János, a szentendrei városi pártbizottság első titkára, valamint a megye, a város és a szentendrei járás politikai és gazdasági életének több képviselője, és a tervező, kivitelező vállalatok vezetői is. Dr. Szabó János államtitkár köszöntő szavai után Bondor József idézte az intézet múlt­ját, jelenét és ecsetelte a jö­vőjét. Hangsúlyozta többek kö­zött, hogy újabb eszköz került az intézet dolgozóinak kezébe, ami azért is örvendetes, mert a hazai építőipar műszaki-fej­lesztési és termelési feladatai­hoz — s ezek rohamosan so­kasodnak — nélkülözhetetlen az itt végzett munka. A kutató­bázison mostanáig meglevő szakipari, mélyépítési labora­tóriumok és a különböző mű­helyek mellett — ahol még az avatás előtt a paksi atomerő­mű egyes nagy teherbírású tar­tóelemeit is vizsgálták — új tartószerkezeti és betontechno­lógiái laboratóriumokat, terve­ző-kutató szobákat vehetnek birtokukba az intézet dolgozói. Mindez várhatóan hozzájárul az építéstudományi kutatás magas színvonalú folytatásá­hoz. Dr. Sebestyén Gyula, az ÉTI igazgatója óriási anyagvizsgáló gépnek nevezte az ünnepség színhelyét, az új tartószerkezet­vizsgáló csarnokot, amikor munkatársai nevében, köszönő szavakkal a mikrofon elé Ió­néit. Nem túlzott, hiszen a la­boratóriumban vizsgálható be­tonelemek hossza a 30 métert is elérheti, magasságuk pedig 10 méterig terjed. Ez a laborató­rium tehát alkalmas lesz pél­dául arra, hogy benne egy ház­gyári panelházat összeszerelje­nek, s úgy végezzék el a külön­féle alapozással, összeszerelés­sel kapcsolatos szilárdsági vizs­gálatokat, méréseket. A vizs­gálatok minőségét, pontosságát elektronikus vezérlésű mérőre­giszter szavatolja, s a hagyo­mányos hidraulikus sajtolok mellett elektronikus vezérlésű szervószelepes berendezéseket is felszereltek. S nem kis büsz­keséggel jegyezte meg az igaz­gató, hogy a szocialista orszá­gok közül jelenleg csak a Szovjetunió rendelkezik ilyen hatalmas méretű tartószerke­zet-vizsgálóval. egész Európá­ban csupán Svájcban találha­tó még hasonló. A megnyitó vendégei megte­kinthették kísérlet, munka közben is az óriás gépeket, a finom műszereket. Láthatták az intézet életében nagy fon­tosságú betontechnológiái labo­ratóriumot is, amely lehetővé teszi a különféle összetételű beton- és habarcs alapanyagok vizsgálatát. A több mint 35 millió forint költséggel épített új laborató­riumoktól joggal várják az épí­tőipar eddiginél fokozottabb támogatását. D. Gy. cia és a magyar himnusz. A francia kormányfő Lázár György társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt, s köszön tötte a katonákat. Úttörők virágcsokrokat nyúj tottak át a vendégeknek, majd ezt követően Raymond Barre- nak bemutatták a megjelent magyar közéleti vezetőket. Az ünnepélyes fogadtatás a kato nai díszzászlóailj díszmeneté­vel zárult. A katonai tisztelet- adás után a vendégek gépko­csikba szálltak s a magyar ve­zetők társaságában — díszmo­torosok kíséretében — szállá­sukra hajtattak. Raymond Barre délután a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök emlékművét A koszorúzásnál jelen volt Bíró József, Szépvölgyi Zol­tán, Nagy János külügymi­niszter-helyettes, Veress Péter és Sárdi Tibor mérnök-vezér­őrnagy. Ezt követően Lázár György és Raymond Barre a Parla­mentben rövid négyszemközti beszélgetést folytatott, majd megkezdődtek a magyar— francia hivatalos tárgyalások. A magyar tárgyaló csoport vezetője Lázár György, tagjai: Bíró József, Rácz Pál külügy- minisztériumi államtitkár, Ró­nai Rudolf, Török István kül­kereskedelmi miniszterhelyet­tes, a magyar-7-francia gazda­sági vegyes bizottság társel­nöke, Bényi József külügymi- nisztériumi csoportfőnök, Ve­ress Péter. A francia tárgyaló csoport vezetője Raymond Barre; tag­jai: André Rossi, Jean-Fran­cois Deniau, Raymond Bres- sier, Roger Vaurs, Christian d’Aumade, Jacques Alexandre. A szívélyes légkörben le­folyt tárgyaláson a felek köl­csönösen tájékoztatták egymást országaik helyzetéről, eredmé­nyeikről. Áttekintették a két­oldalú gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok alakulását, a két ország gazdasági és műszaki­tudományos, valamint kultu­rális együttműködése tovább­fejlesztésének lehetőségeit és feladatait. A megbeszélések ma folytatódnak. Ezután Raymond Barre mi­niszterelnök és kísérete a ké­ső délutáni órákban a budapes­ti Francia Intézetet kereste föl. A látogatáson részt vett Pozsgay Imre kulturális mi­niszter. Lázár György este vacsorát adott Raymond Barre és fele­sége tiszteletére az Ország­ház Vadásztermében. A va­csorán részt vettek a francia miniszterelnök kíséretének tagjai is. Részt vett a vacsorán Púja Frigyes, Bíró József, Pozsgay Imre, Romany Pál mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter, Szépvölgyi Zoltán, Varga Józsr", Veress Péter, s a politikai, a gazdasági, a kul­turális élet több más szemé­lyisége. A szívélyes hangulatú va­csorán Lázár György és Ray­mond Barre pohárköszöntőt mondott. Eve Barre asszony, a fran­cia miniszterelnök magyar származású felesége csütörtö­kön a Szépművészeti Múzeum­ba látogatott, majd a belvá­rosban tett sétát. Qkféiser . jelentősége Befejeződött a tudományos ülés Csütörtökön délután plená­ris üléssel zárult a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Aka- mián rendezett kétnapos tu­dományos ülés. összesen 11 korreferátum hangzott el az első szekció ülésén — jelentette be Vas* Henrik, az MSZMP KB Párt­történeti Intézetének igazga­tója, a szekció elnöke. A rész­vevők sokrétűen, összefüggései­ben elemezték a világtörténel­mi jelentőségű forradalomnak a világ fejlődésére, s Magyar- országra gyakorolt hatását. A második szekcióban foly­tatott munka méltó tisztelgés volt október fényes emlékeze­te előtt, s egyúttal alkotó megközelítése azoknak a ta­nulságoknak, amelyeket az októberi forradalom a ma számára jelent, — mondotta Sipos Aladár akadémikus, az MSZMP KB Politikai Főisko­lájának rektorhelyettese, a szekció elnöke, s hozzáfűzte: közgazdászok elemezték a szo­cialista gazdaság fejlődésének kérdéseit. A hazai marxista—leninista elmélet fejlődését jól példáz­ták a harmadik szekcióban elhangzott előadások is —* mondotta el Szabó Imre aka­démikus, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatója, a bizottság munká­járól. A világ első szocialista államának fejlődéséről, az októberi forradalom kisugár­zásáról szóltak az előadók, amikor a lenini forradalom- elmélettel foglalkoztak. Sok szó esett a szocialista állam­ról és annak mechanizmusá­ról, ennek kapcsán a szovjet alkotmányfejlődésrőL Az ünnepi ülés Nemes De­zső zárszavával fejeződött be. A tanácskozást rendkívül eredményesnek minősítette, s jelentőségét abban jelölte meg, hogy hozzájárul majd a fel­vetett fontos kérdések továb­bi tanulmányozásához, hasz­nosítható következtetések le­vonásához a gyakorlat számá­ra. Végül javasolta: az ülés­szakon elhangzottakat írásos formában tegyék hozzáférhető­vé az érdeklődők számára. Aczél György és Óvári Miklós fogadta Margót Honeckert Aczél György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese és Övá­ri Miklós, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai, csütörtökön a Parla­mentben fogadták Margót Ho­neckert, a Német Demokratikus Köztársaság közoktatási mi­niszterét. A szívélyes, elvtársi, baráti légkörű eszmecserén megállapították, hogy a két ország közötti oktatási együtt­működés gyümölcsözően fej­lődik, s a kölcsönösen hasznos kapcsolatok további erősítése mellett foglaltak állást. A megbeszélésen jelen volt Polinszky Károly oktatási mi. niszter, és Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagykövete. Az SZVSZ irodájának ülésén Felhívások, nyilatkozatok Csütörtökön a SZOT székhá­zában befejeződött a Szakszer­vezeti Világszövetség Irodájá­nak XVII. ülésszaka. Az iroda tagjai megvitatták a Prágában 1978. április 16—23. között sorra kerülő IX. szak- szervezeti világkongresszus elő­készítésével kapcsolatos kérdé­seket, valamint a világkong­resszus elé javasolt dokumen­tumokat és határozatokat fo­gadtak el a teendőkről. Meg­hallgatták Ligeti Lászlónak, az SZVSZ Ellenőrző Bizottsága el­nökének jelentését az SZVSZ 1977. első félévi pénzügyi hely­zetéről, majd elfogadták a szer­vezet 1978. évi költségvetését. Az iroda XVII. ülésszaká­nak résztvevői a szovjet szak- szervezeteknek küldött üzene­tükben a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfor­dulója alkalmából testvéri üd­vözletüket és jókívánságaikat fejezték ki a szovjet népnek és dolgozóknak, a társadalmi ha­ladásért, a békéért, a népek együttműködéséért és a nem­zetközi munkásszolidaritásért kifejtett fáradhatatlan munká­jukért. Az iroda tagjai üzenettel fordultak a belgrádi találkozón résztvevő országokhoz, felkér­ve őket, hogy történelmi fele­lősségük tudatában minden tő­lük telhetőt tegyenek meg a belgrádi találkozó sikeréért, s hatékonyan járuljanak hozzá az enyhülés további térnyeré­séhez, Európa és a világ béké­jének és biztonságának elősegí­téséhez, ami a világ összes dol­gozóinak életbevágó, közös ér­deke. Határozatot fogadott el az iroda továbbá arról, hogy 1979- ben összehívják a dolgozó nők problémáival foglalkozó IV. szakszervezeti világkonferen­ciát. Nyilatkozatot adott ki az iroda, amelyben tiltakoznak a dél-koreai diákok bebörtönzé­se ellen, valamint szolidaritá­sát fejezi ki az argentin szak- szervezeti harcosok iránt és követeli azoknak szabadon en­gedését, akiket a dolgozók érdekeinek védelme miatt bör- tönöztek be Argentínában. Fel­hívásban követelte Apisai Tora letartóztatott fidzsi szakszer­vezeti vezető azonnali szaba­don bocsátását. Az SZVSZ iroda ülése után Pierre Gensous sajtókonferen­cián tájékoztatta az újságíró­kat az iroda üléséről és vála­szolt kérdéseikre. A SZOT elnöksége az SZVSZ iroda tagjainak tiszteletére csütörtökön fogadást adott. A vendégeket Földvári Aladár, a SZOT elnöke köszöntötte.

Next

/
Thumbnails
Contents