Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-27 / 253. szám

ABONYI KRÓNIKA Nyugdíjasok találkozója Bevezették a konténeres szállítást Az abonyi ÁFÉSZ-nél már hagyomány, hogy minden év­ben összehívják nyugdíjasai­kat, baráti eszmecserét foly­tatnak velük, és megvendége­lik őket. A szövetkezet veze­tői beszámolnak az ÁFÉSZ működéséről, a nyugdíjasok elmondják, hogyan élnek, mi­lyen gondjaik vannak. Ezek megoldásában — a lehetősé­gekhez mérten — segítenek a szövetkezet vezetői. Az idei találkozót is a nőbizottság kezdeményezésére rendezték meg. A résztvevőket Fabula Andrásné, a nőbizottság el­nöke üdvözölte, majd Czerócz- ki János ügyvezetőelnök mon­dott beszédet. Szavaiból kitűnt, hogy irá­nyítási rendszerükben a to­vábbiakban lényeges válto­zást nem terveznek, hanem a kialakult és jól bevált mód­szer szerint dolgoznak. Leg­fontosabb, hogy tartalmasabb, színvonalasabb legyen a mun­ka. Gazdasági eredményeik az első félévben kedve­zőek voltak, közel egymil­liós nyereséget értek el. Előzetes számítások szerint éves tervüket tudják teljesí­teni. A nyugdíjasoknak tartott tájékoztató után megkérdez­tük a szövetkezet elnökét, milyen fejlődés ment végbe az utóbbi hónapokban és mi­lyen változásokra számíthat­nak a közeljövőben a tele­pülés lakói? Az ABC-áruház eladóinak többsége nő. Az árumozgatás nehéz, erős fizikai igénybevé­telt jelent. Hogy az áruház asszonyainak és lányainak ne kelljen naponta több má­zsát megmozgatni, bevezet­ték a konténeres szállítást. A jobb áruellátás és a válasz­ték növelése érdekében meg­szervezték a központi raktá­rozást. Az önkiszolgáló-rendszer be­vált, sajnos, egy hibája még­is van, mert amennyi időt nyer a vásárló a kiszolgálás egyszerűsítésével, annyit ve­szít a pénztárnál való várako­záskor. A szövetkezet vezetői úgy határoztak, hogy az ÁBC- áruházban áthelyezik a pénztárgépeket és még egyet beállítanak. Remélik, hogy ezzel megszű nik, illetve jelentősen csők ken a sorbaállás, és időt nyer a vásárló. Egy új, acélszerkezetű köz­ponti raktár építését terve­zik, bővítik a cukrászüzemet. A Kinizsi étteremben önki- szolgáló étkeztetést vezetnek be. Erre vonatkozó pályáza­tukat már elküldték az ille­tékeseknek. A volt papír- és írószer­üzlet helyén reggelizőbol­tot nyitnak. A karácsonyt megelőző he­tek nagy erőpróbát jelente­nek a kereskedelemnek. A várható forgalomnövekedés­re már készülnek az abonyi ÁFÉSZ-nál. Az áruk egy ré­sze már megérkezett és a FÜ- SZÉRT-tel is megkötötték a szállítási szerződést. ígérik: zavartalan lesz az áruellátás. A szövetkezet feladata a felvásárlás. Sajnos, a tárgyi feltételek még hiányosak, a központi raktár felépítése után javul a helyzet. A jelen­legi körülmények között a felvásárlás a nyúl és galamb átvételére korlátozódik. Elha­tározták, hogy a községben működő többi felvásárlószerv­vel együttműködési megálla­podást kötnek. Gy. F. Hét nap Lengyelországban Tapsot kapott a Búzavirág együttes Az együttes női csoportja. Gyuráki Ferenc felvétele Az abonyi Búzavirág tánc- együttes a jastrzebiei bánya­tröszt meghívására egyhetes utat tett a közelmúltban Len­gyelországban. A negyvenöt tagú együttest és az öt kísé­rőt a csehszlovák—lengyel ha­táron Jozef Mucha bánya­mérnök fogadta, majd 7 na­pon át ő kalauzolta a tánco­sokat és kísérőiket. Az első éjszakát Jastrzebie- ben töltötték, ahonnan útjuk másnap Katowicén át a neves üdülőhelyre, Zakopánéba ve­zetett. Három napot töltöt­tek a festői környezetben, és ott léptek először színpadra, a néphadsereg tiszti klubjá­ban. Azokban a napokban ünnepelték a baráti ország­ban a fegyveres erők napját. Bár az együttes minden tag­ja lámpalázas volt, a bemu­tatkozás igen jól sikerült. Temperamentumos táncaikkal röviddel a műsorkezdés után jó hangulatot teremtettek a nézők körében, és az előadás második részét meg kellett ismételni. Jastrzebie-ban, ebben a kö­rülbelül 140 ezer lakosú bá­nyászvárosban 60 ezer bá­nyász él. Naponta általában 150 ezer tonna szenet hoz­nak a felszínre. Az együttes tagjai a nappalokat kirándu­lással töltötték, délután és este táncoltak. Négyszer lép­tek színpadra: kétszer bányá­szok és családtagjaik, két­szer a pedagógusok előtt, A siker minden alkalommal nagy volt. A tetszésnyilvánítás ak­kor emelkedett a csúcspont­jára, amikor a hazaiak leg­kedvesebb táncát, a polonézt eltáncolták. Elutazásuk előtt az együttes vezetői találkoz­tak a bányatröszt vezérigaz­gatójával, helyettesével és fő­mérnökével. A szívélyes lég­körben lezajlott baráti talál­kozó végén az abonyiak rö­vid tánctanfolyamot rendez­tek, ahol a vendéglátók és vendégek együtt ropták a ma­gyar csárdást. Az együttes tagjai a megérdemelt siker örömével tértek haza. Á PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JAPAS ES XXI. ÉVFOLYAM, 253. SZÁM 1977. OKTOBER 27., CSÜTÖRTÖK Kedvezőbb szociális körülmények Jól kell hasznosítani a hátralevő hónapokat A közelmúltban tanácsko­zásra ültek össze a Ceglédi Városgazdálkodási Vállalat pártaktivistái, szocialista bri­gádvezetői és szakszervezeti tisztségviselői. Rátóti István igazgató előterjesztése alap­ján megvitatták az első há­romnegyed évi gazdasági ered­ményeket, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából tett vállalások részarányos telje­sítését és a megoldásra váró feladatokat. Elsőrendű céljuk a taka­rékos, hatékony gazdál­kodás, a termelékenység fokozása, a munkaerő tel­jes kihasználása. Különösen fontos a terv vég­rehajtása érdekében az előt­tük álló időszak, ugyanis, az év első felében sok sajat re- zsis beruházást végeztek, s így kisebb arányban nőttek bevételeik. Ezeknél a kivite­lezéseknél jelentős társadal­mi munkát végzett a dolgozó kollektíva. A tmk-részleg ra­kodói, gépkocsivezetői, a mo­torszerelők és lakatosok fekete­fehér öltözőket, zuhanyozót és étkezőt kaptak. Körösi úti rak­táruknál hozzákezdtek egy zúzaléktároló és téli melege­dő létrehozásához. A köz­pontban új ebédlő készült melegítő konyhával. A vállalati tervek teljesíté­sének alapja a szerződéses munkák határidőre való gon­dos kivitelezése. Sokat fára­dozik a köztisztasági részleg azon, hogy eleget tegyen az alapvető követelményeknek. Megfeszített munkát kívánt a közelmúltban az ott dolgozók­tól, hogy több mint másfél hónapig javították a kuka­kocsit, és hiányát nehéz volt áthidalni. A házkezelőség tmk-bri- gádja az előre meghatáro­zott program szerint vég­zi karbantartási és felújí­tási feladatait, A kertészet dolgozói fontos szerepet vállaltak a környe­zetvédelmet szolgáló utca- és térparkosítási társadalmi munkák szervezésében, kivi­telezésében és a közterek gon­dozásában. A hűvösebb idő beköszön­tővel éjjel-nappal serényked­tek a fűtőmű dolgozói, hogy a javítás miatt üzemképtelen nagy kazán helyett a kiseb­bel gondoskodjanak meleg­ről a lakótelepen. Magasépí­tőik dolgoztak a Mészáros Lő­rinc Általános Iskola felújí­tásán és a Pesti út 10. szám alatti épület óvodává alakí­tásán. A mélyépítő részleget próba elé állította a tavaszi belvíz utáni nagy árok- és áteresztisztítási kampány, de eleget tettek a járdaépí­tési és útfelújítási meg­rendeléseknek is. Most a Kossuth Ferenc ut­cai szanált terület terepren­dezésén fáradoznak, hogy mi­előbb megkezdődjön a lakás­építés. A hozzászólások során a szocialista brigádok verseny­re hívták egymást soron lé­vő tennivalók mielőbbi meg­oldására. A tanácskozáson úgy határoztak, hogy megfeszí­tett munkatempóval mindent megtesznek a kitűzött terv- feladatok és vállalások vég­rehajtásáért K. D. MEZOGEP-SIKER Határidő előtt átadják A Monori MEZŐGÉP Vál­lalat ceglédi gyáregységének kétszáz dolgozója 90 millió forintos éves tervfeladatot tű­zött maga elé. Ebből 40 mil­lió forint értékben gyárta nak különböző húsipari be­rendezéseket, nagyban hozzá' járulva a húsprogram meg­valósításához. A bajai hús­kombinát az idén 7,5 millió forint értékű berendezést kap Ceglédről és a jövő évi meg­rendelés is várhatóan hasonló értékű lesz. A gyulai húskombinátba szállítandó húsipari berende­zések értéke ebben az esz­tendőben 10 millió forint. Az idei utolsó tétel szállítási ha­tárideje december 31-e, de a gyáregység szocialista brigád­jai elhatározták, hogy már december 20-án Gyulára ér­keznek a berendezések. E terv érdekében október 22-én, ki­lenc brigád 130 tagja kom­munista műszakot tartott. A brigádok a gyáregység belső átszervezésekor is sok társadalmi munkát vállaltak. Átalakították a műhelyeket, kerítést és új főbejáratot ké­szítettek. A munkahelyükért VÁLLALTAK, FELÉPÍTETTEK Elkészült a terményszárító Az elhatározás tavaly szü­letett meg az albertirsai Di­mitrov Termelőszövetkezet­ben: a jószágtartás fellendí­tését segíteni, nagy teljesítmé­nyű terményszárítót kell épí­teni. A terv megvalósítása 3 millió forintba kerül. Az épít­kezés az év elején elkezdő­dött. A termelőszövetkezet gondjai is megszaporodtak ve­le, mivel a Sirokkó rendszerű terményszárító berendezést még ebben az évben üzemel­tetni akarták, és az alkatré­szeket több mint kéthónapos késéssel szállította a gyártó KÖZGÉP VALLALAT Ünnepi taggyűlések A' minap a KÖZGÉP 2-es számú gyárában a műszak be­fejeztével idősebbek és fia­talok csoportja indult az ebéd­lőbe. A termet már feldíszí­tették az ifjú kommunisták. Az egyik falat piros drapé­ria borította és a Lenin-kép fölé feliratot helyeztek, kö­szöntve a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év­fordulóját. A napokban sorra rendez­ték ünnepi taggyűléseiket a gyáregység párt- és KISZ- alapszervezetei, amelyekre a patronált iskolák úttörőit is meghívták. A megemlékezésen részt vett Balog György, az MSZMP városi bizottságának titkára. Simon István, a KISZ városi bizottságának titkára. Joó Ágoston igazgató és a gyáregység politikai és tömeg­szervezeteinek vezetői. Sze- beni Károly alapszervezeti KISZ-titkár bevezetője után Petrik Géza, a III. pártalap- szervezet titkára méltatta az októberi forradalom esemé­nyét és a szocializmus tér­hódítását. Ezt követően a Mé­száros Lőrinc Általános Isko­la úttörői adtak verses, dalos irodalmi összeállítást, 1917- re emlékezve. A műsort Le­nin életéről szóló filmvetítés követte. Az est befejezéseként a gyár KlSZ-alapszervezetei- nek és az úttörők csapatának vetélkedője következett, me­lyen a történelmi ismeretek­kel együtt számot adtak a ver­senyzők napjaink politikai és gazdasági ismeretéről is. K. cég. A Dimitrov Tsz dolgozói vállalták, hogy a késés ellené­re az előzőleg megállapított határidőre elkészítik a tér ményszárítót. Munkájuk az összefogás jó példája, s en­nek kapcsán most beszámol­hatnak a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év­fordulójára tett munkaver- seny-vállalásuk újabb ered­ményéről. Céljuk az volt, hogy az óránként 83 tonna teljesít­ményű szárítóberendezést a kukoricatörés idejére elké­szítsék. Az építkezés nagy része a termelőszövetkezet építőipari részlegére hárult. Kiemelkedő teljesítménnyel dolgozott Al­most Pál kőműves brigádja, a faipari brigád Bori Károly- lyal az élén, valamint Osztos György bádogos munkacsapa­ta. Segítette munkájukat a tsz nyugdíjasainak kis csapa­ta, a Volán—Botond szállító- Szocialista brigád, a tmk-sok Előre szerelő brigádja, a trak­torosok Zöldmező szocialista kollektívája. Erre áldozták a nyáron szabad szombatjaikat és a vasárnapok legtöbbjét is. A tsz történetében ez volt ed­dig a legnagyobb összegű be­ruházás. Az alapozáshoz 200 köbméter földet kellett meg mozgatni, 220 köbméter be­tont beépíteni. Az építők időre teljesítették amit vállaltak. A közös gaz­daság így ismét leküzdhetett egyet az akadályokból, s bár tennivalójuk még van elég. nyugodtan tekinthetnek az őszi betakarítás maradék­napjai elé. Asztalos Istvánné végzett tevékenység értéke több mint százezer forint. M. O. I. KÖZÖS ÉRDÉK A brigád példája A Fűrész-, Lemez- és Hor­dóipari Vállalat ceglédi gyá­rában igen példamutató, jó munkát végez az anyagtéri Április 4. szocialista brigád. Az itt dolgozó kilenc, szocia­lista címért és annak megtar­tásáért küzdő kollektíva kö­zött arra törekszenek, hogy tetteik mások példájául is szolgáljanak. A közös érde­keket tekintik fontosnak, a munkahelyen és gyáron kí­vül is összetartanak, segítik egymást. Nagy részük van ab­ban, hogy november 7-ig a ceglédi gyár túl is teljesíti kiegészítő vállalását. Hirdetmény a többlet­ingatlanokról A ceglédi városi tanács igaz­gatási osztályán megtudtuk, hogy a tanácsi értékesítésű többletingatlanokról listát he­lyeztek el a tanácsháza föld­szintjén lévő ügyfélszolgála­ti irodában. A hirdetményt a hivatali időben bárki megte­kintheti. KEDVES VERSEIMBŐL címmel, az Ady-bérlet elő­adásaként, Gáti József érde­mes művész előadói estje lesz a ceglédi Kossuth Művelődési Központban, holnap, október 27-én, este fél hét órai kez­dettel. Az előadás a városi brigádvetélkedő Auróra-soro- zatának részeként segíti a fel­készülést, a művelődést NYÁRSAPÁTI PEDAGÓGUSOK Kommunista műszak, az óvodáért Kommunista műszakot tar­tottak a nyársapáti pedagó­gusok, immár a második al­kalommal. A gyerekekkel együtt a Haladás Termelő- szövetkezet nyilasi területére mentek ki és sárgarépát szed­tek a tanítás nélküli munka­napon. Az úttörőmozgalom Együtt — egymásért jelsza­va akciójaként értelmezve ezt. szívesen és igyekezettel dol­goztak. A nyársapáti óvoda felújítása jelentős összegbe kerül a községi tanácsnak, és a műszak jövedelmét erre szánták. Vasárnap a pedagógusok Bu­dapestre utaztak, megtekinte­ni a STUDEXPO ’77 elneve­zésű, nemzetközi taneszköz­kiállítást. Tetszett a szakmai bemutató és remélik, hogy hi­vatásuk gyakorlását segíteni, sok hasznos eszközt kapnak továbbra is, köztük olyanokat, amelyeket ezen a bemutatón vehettek szemügyre. Színház- látogatással ért véget a nap: a Pesti Színházban a délutá­ni előadáson az Egy őrült naplója című monodrámát nézték meg. Megtanullak úszni a gyerekek Spartakiád Dunakeszin Csaknem ötven általános is­kolás tanuló — öttől tízéves — vett részt az abonyi úszó­táborban. A két csoportban a vezetők, Csáti Gáborné és Komáromi László, hetente öt alkalommal foglalkoztak a gyerekekkel, naponta három órán át. Az úszás tanulással, vízhez szoktatással kezdődött. Az abonyi nagyközségi tanács jóvoltából zökkenőmentes volt a tanítás. Nagy segítséget nyúj­tott még a Tsz SK elnöke, Diószegi László, valamint az uszoda vezetője, Gönczöl Jó­zsef is. A tábor már rég be­zárta kapuit, s Komáromi László, aki egyébként a CVSE úszóinak áz edzője, elkész tette értékelését a nyári okta­tásról. — Akik rendszeresen eljár­tak, szemmel láthatóan sokat fejlődtek. Sok olyan fiatal is volt, aki egyáltalán nem tudott úszni. Az időszak végére pe­dig a legfiatalabbak is töké­letes vízbiztonságot szereztek. Igyekeztünk változatos prog­ramot kialakítani, az úszás mellett játékos gyakorlatokat is végeztek, de nem hiányoz­tak az erősítő feladatok sem. Pásztor István, a JTSF ve­zetője is sikeres akciónak tartja a Pest megyei Sporthi­vatal kezdeményezését. Mint elmondotta, Uzonyitja ezt az is. hogy a résztvevők fele ma már az Abonyi Tsz SK úszó- szakosztályának tagja, rend­szeresen sportolnak, verse­nyeznek. ★ Birkózás: Debrecenben, az idén első ízben rendezték rrieg az országos serdülő csapat- bajnokságot, melyen — má­sik tíz csapat társaságában — ott voltak a CVSE serdü­lői is. Szereplésüket nem kí­sérte siker, a selejtező cso­portban mindkét ellenfelük­től vereséget szenvedtek, így nem kerültek be a legjobbak közé. Debreceni Sí—CVSE 8:2j Győztek: Szakái Péter és Galambos József. Kazincbarcika—CVSE 7:3. Győztek: Szakái, Tarkó Im­re és Ferenczi Csaba. Spartakiád: Cegléd járás': nyolcvanfőnyi csapat kéo\ selte a spartakiád megyei dön­tőjén, Dunakeszin. A ceglé­diek kiemelkedően szerepel­tek, a csapatsportágakíban a tizenegy számból hatot meg­nyertek, és további négy he­lyezést szereztek. Az atléti­kában már mérsékeltebben ment, de még ez sem befo­lyásolta, hogy az összetett pontversenyt ne a ceglédi já­rás nyerje, fölényesen. Első helyezést szereztek: kében a kocséri férfi- és női csapat, kézilabdában az abo­nyi női gárda, lövészetben férfiaknál és nőknél egyaránt a nyársapátiak, női távolug- I rásban Tamasi Erzsébet Jász- karajenőről Másodikok lettek: Az a be nyi férfi- és a csemői női kis­pályás labdarúgó-együttes, tá­volugrásban Lsskó László Nyársapátról, súlylökésben Fekete Pál, Álbertirsáról, va­lamint a járási spartakiádvál- tó. Harmadik helyre jutott;: Abony férfi kézilabdacsapa­ta. Magasugrásban Leskó Lász­ló, 100 m síkfutásban Tamasi Erzsébet, gránátdobásban Fe­kete Pál, 400 m síkfutásban Krekács Ilona (Albertirsa), lábteniszben az abonyiak. U. L.

Next

/
Thumbnails
Contents