Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-27 / 253. szám

1977 OKTÓBER 27.. CSÜTÖRTÖK Növekszik a tej- és tejtermék­fogyasztás A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésére hozott kormány- határozat nyomán a gazdasá­gok fokozzák a tejtermelést; az ipar az idén a tavalyinál várhatóan 200 millió literrel több tejet vesz át a termelők­től, ami azt jelenti, hogy hoz­závetőleg 15 százalékkal több tej áll rendelkezésre. Mindez megfelelő színvonalú lakossági ellátást tett lehető­vé 1977. eddigi időszakában és az év hátralévő részében is. A tej- és tejtermékfogyasztás 1976-hoz képest idén 6—8 szá­zalékkal fut fel. A kínálat je­lenlegi túlsúlya, amely a száza­lékos értékekben is megmutat­kozik, egész sor intézkedésre késztette a tejipart. Miután az év elején még mintegy 300 olyan település volt az ország­ban, ahol nem lehetett pasz- tőr-tejet vásárolni, meggyorsí­tották az ellátatlan területek bekapcsolását; idén 100-zal csökkent a pasztőr-nélküli köz­ségek száma, és 1978 végére az egész országban teljes ellátást biztosítanak. Számos esetben növelték a bolti kiszállítások számát, s ezzel megszüntették a ■főként a nagyobb üzletekben, vásárló központokban az egyes napszakokban korábban ' elő­forduló tejhiányt. A négyhetes, november 4-ig tartó kedvezményes vaj-, és sajtvásár fokozta a vásárlói kedvet. Ebben az időszakban — az előzetes számítások sze­rint — várhatóan 20—25 szá­zalékkal több sajtot adnak el az üzletekben, mint az elmúlt év azonos időszakában. (Nor­mál árak mellett csak 10 szá­zalékos felfutás következett volna be.) Vajból 6—8 száza­lékkal értékesít többet a vá­sár heteiben a belkereskede­lem. A növekvő mezőgazdasági tejkínálat nyomán megszün­tették a vajimportot, sál.. Hír sebb tételű tejtermék-exportra is sor került. Fa és cement Már sikeresen alkalmazzák Hamarosan új építőanyag jelenik meg hazánkban: a cementkötésű forgácslap, ame­lyet Szombathelyén, a Nyu­gat-magyarországi Fagazdasági Kombinátban állítanak elő. Erre a célra 326 millió forin­tos költséggel új üzemcsarno­kot hoztak létre, ahol évente 3fl ezer köbméter cementköté­sű forgácslapot gyártanak. A próbaüzemelés sikeresen fo­lyik, az új részleget rövide­sen átadják rendeltetésének. Több építőipari vállalat már sikerrel alkalmazta a próba- gyártás során elkészült lapo­kat. Teszik amit várnak tőlük Szigetszentmik/ósi tanácstagok A legfrissebb adatok sze­rint Szigetszentmiklós lakos­sága 19 200 lélek. Az eszten­dőről esztendőre ott élőkben és létesítményekben is gyor­san gazdagodó nagyközség közigazgatását hetvenöt ta­gú tanács intézi. Nem könnyű a dolguk, sokrétű itt a lakos­ság, bér a meghatározó egy­re inkább nagyipari munkás­ság, fejlődőképes és nagy­üzemivé válik a mezőgazdaság is. Budapest közelsége elle­Nem sokáig panasz a panasz Király Lajos 1970 óta tagja a helyi tanácsnak és a me­gyeinek is. A Csepel Autó­gyár műszaki ellenőre. Tizen­kilenc éve dolgozik az üzem­fenntartó gyáregységben. Har­minchat éves és az alsóbuckai II. kerület déli részének ta­nácstagja, mintegy 180 lakó képviselője a 37-es számú vá­lasztási körzetben. Sziget- szentmiklóson úgy mondják, hogy a sóderbányától a beton­úiig terjedő területen ő a tótumfaktum. Pontosabb ér­telmezésben ez annyit jelent a számukra, hogy minden ügyes-bajos dolgukkal őt ke­resik meg, s tudják, jó kezek­ben van az ügyük, mert a ta­nácstag valóban nem kíméli sem idejét, sem energiáját, ha szűkebb pátriájáról van sző. Az üzemirodában beszélge­tünk arról, mit sikerült ta­nácstagsága időszakéban el­intéznie, amit valamilyen ok­ból o maga közreműködésé- nek tulajdonít. —■’ Mindjárt megnézem a papírokat, mert kicsit fölké­szülve a beszélgetésre, felje­gyeztem magamnak a legfon­tosabbakat. Azt azért nem árt tudni, hogy ennek a terület­nek üdülőhely-jellege van, bár nem kevés az állandó la­kos. Valaha öl/áh elhanya­golt, buckás, homokos, sem­mitérő terület volt ez, hogy a tulajdonosaik tudni se na­gyon akartak róla. Azután, hogy üdülőövezet lett, érté­kesebbé vált. — Közben eltelt jó néhány év... — így van. Gyorsan fejlő­dik ez a környék, az itt la­kókkal együtt azon munkál­kodunk, hogy még kulturál­tabb módon élhessünk. Ta- nácstagságom ideje alatt el­készült a villamos hálózat úgynevezett II—III. üteme. Az előbbi csaknem a lakosság sa­ját erejéből, az utóbbi a nagy­község segítségével, s ez azt ielentette, hogy újabb há­romszáz méternyi vonalon villamos vezeték vonul. be­tonoszlop-sorokon, világító- testekkel. A buckái rész la­kóinak öröme, hogy most már boltok is vannak, fölgyorsult a fejlesztés. Tízéves problé­A VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VALLALAT (Budapest I., Márvány u. 1/c. Tel.: 154-095) most induló kiemelt beruházásokra, kb. 10 éves időtartamra kivitelezési munkákra felvételre keres: SZENTENDREI ÉPÍTÉSVEZETŐSÉGÉRE (Szentendre, Patak u. 2.) éjjeliőröket (nyugdíjasokat is), kőműveseket, ácsokat, vasbetonszerelőket, segédmunkásokat, kubikosokat, betanított munkásokat, továbbá: raktárvezetőt, anyagkiadót, anyagátvevő-térmestert, főraktáros-anyaggazdálkodót, anyagkönyvelőt, teljesiíményelszámolót, bérelszámolót, bérelszámolási csoportvezetőt; VERTIKÁLIS FÖÉPITÉSVEZETÖSÉGÉRE (Budaörs, Kállai Éva u. 32.) nehézgépkezelőket, karbantartó szerelőket, betonozóket, vasbetonszerelőket, gépkocsivezetőket, lakatost, hegesztőket, épitögépszerelőket, kőműveseket, ácsokat, kubikosokat, valamint betanított munkásokat, művezetőket, építész-technikusokat, általános adminisztrátorokat, gyors- és gépírókat a földmunkagép-üzemelésünkhöz; központi gépjavító üzemébe (Vecsés, Dózsa Gy. u. 32-34.) esztergályosokat, lakatosokat, hegesztőket, MOBIL darukezelöket, könnyű- és nehézgépkezelőket, betanított és segédmunkásokat. Munkásszállást mindenütt tudunk adni. Jelentkezés a megadott címeken. ma talán, ha nem több, hogy még mindig nem készült el az úgynevezett rendezési terv, ezért húzódik az építési en­Az igazi: a villamosítás Szigetszentmiklóson aíz új utcanevek kialakításakor va­laki javasolta, legyen az egyik kiépülő utcasor neve Dobó István utca. Sokan állítják, hogy tulajdonképpen nem is annyira az egri hősre gon­doltak, mint inkább Dobó Pis­ta bácsira, a szomszédos kör­zet tanácstagjára, aki immár 21 esztendeje intézi lakótár­sainak ügyét a tanácsban. Per­sze, ez csak tréfa. Dobó Istvánt a reggeli órák­ban kerestem fel a lakásán, éppen jól megművelt kerté­szetében serénykedett. Ez a kert adta vissza egészségét, amely a több évtizedes mun­kában, sajnos, meggyengült. Huszonhárom esztendőt töl­tött a Csepel Autógyárban raktárvezetőként, azután vo­nult nyugdíjba, most 57 éves. Mindenki ismerte ott is, mint ahogy itt a környéken, a Baj­csy út, a Határ út és a Tö­köli út háromszögében élők. Az eltelt huszonegy eszten­dőről mondja: — Már meg sem tudom mon­dani, mennyit változott ez a környék. Olyan utcák vannak, mint a Csokonai út, a Határ út, az Erkel Ferenc utca. Ami­kor engem megválasztottak, arrafelé még csak ház sem volt. Hol van már a Haszon­talan-dűlő, meg a Csépi út?! Jó néhány utca van, amelyik­nek én vagyok a keresztan- ja. Nálunk is a villamosítás az igazi produktum, sőt. két évvel ezelőtt, már felújításra is sor került a Tököli úton. ahová két évtizede mi magunk állítottuk az oszlopokat is. — Mondhatom, nincsen gon­dom, ami akad, folyamato­san megoldódik. Mint példá­ul a Tököli út javítása. Az első négyszáz méteres sza­kaszt szeptember 26-án át­adták és a következő 500 mé­teres szakaszon terítik az alja- zatkövet. Azt is tudom, hogy nem kell minden panaszom­mal a tanácselnököt nyaggat- ni, ha kell, levelezek az Elektromos Művekkel, meg is válaszolják, elintézik kü­lönösebb tortúra nélkül. Mond­jam azt, hogy számomra öröm. hogy tanácstagként ismernek az emberek? Hogy a gyere­kek, akik csecsemőkorukban kerültek szüleikkel ide, rám­köszönnek és tisztelnek? Én azt hiszem, ahogyan növekednek a helyi tanács anyagi forrásai. ahogyan változik az emberek gondolkodása, úgy állhatunk mind nyugodtabban a válasz­tóink elé, mert nincs — vagy egyre kevesebb — a szégyen­kezni valónk. Baumann László SZÁZHALOMBATTA Társadalmi munkában — a rendelőintézetért A Gesztenyés utca 2-ben j most három panel épület áll: a rövidesen átadásra kerülő szakorvosi rendelőintézet pa­vilonja. Százhalombatta közismerten fiatal város. Az eddigi szak­orvosi rendelés foghíjait tö- míteni kellett, a mostoha kö­rülményeken változtatni. Mert például a nőgyógyászat egy ide­iglenesen e célra igénybevett lakásban, a szemészet pedig az | Erőmű Beruházási Vállalat el­Kokai mozaik Könyvtár A községi könyvtár Kákán a tanácsháza egyik helyiségé­ben nagyon szűkös viszonyok között működik — már csak napokig. Megépült ez év ele­jén a község új egészségháza és a régi azóta üresen állna, ha a tanács kezdeményezésére nem szállották volna meg nyomban- helybeli épftő'kisipa- rosok, hogy három tágas he­lyiségét átalakítsák könyvtár­nak. Mégpedig nagyrészt tár­sadalmi munkában. A munkálatok jóformán vé­get értek, az utolsó simítá­soknál tartanak, úgyhogy az új könyvtárhelyiség megnyitásá­nak úgyszólván már most sin­csen akadálya. A községi ta­nács azonban úgy döntött, hogy a Nagy Október évfordulóját Kókán, az új könyvtár megnyi­tásával teszi ünnepélyessé. November 5-én kerül rá sor, és attól kezdve a gyermekek­nek, meg a felnőtteknek, egy- egy külön helyiség áll rendel­kezésére. Lesz azonban olvasó­terem is. Ezzel sem fejeződik még be az új községi könyvtár építé­se. Van a régi egészségház épü­letében még három helyiség, aminek átépítésére a kisiparo­sok társadalmi munkája elle­nére idén már nem jutott anya­gi fedezet. Jövőre megürül a házban az egyik ott lakó vé­dőnő szolgálati lakása, mert saját családi háza akkorra ké­szül el. Ezt is bevárják, hogy azután esztendőre a lakással együtt a többi helyiséget is könyvtárrá alakítsák át. KONYVBRRÁTOS! Ismét antikvár könyvvásárt rendez VÁCOTT, A ZALKA MÁTÉ KÖNYVESBOLTBAN október 28-án és 29-én, pénteken és szombaton a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat esztergomi antikváriuma. Vétel-eladás. Készpénzzel fizetünk. Nagyobb könyvtárért a helyszínre megyünk. A községi tanács ezekben a napokban 35 ezer forintot for­dít a könyvállomány bővítésé­re. A megyei könyvtár telje­sen új berendezéssel látja el. Iskola A régi tsz-iroda épületét megszerezte a tanács iskola céljára. Az átépítés kőműves­munkája, már-befejeződött, a szakipari pedig még folyik, de decembernél az sem tart tovább. így azután a téli szü­net után, jövő év januárjának elején az alsótagozatosok bir­tokba vehetik a négy új tan­termet. Öregek napközije Ez év elején nyílt meg Kó­kán az öregek napközi ottho­na. Akik oda járnak nagyon elégedettek, de még egyre több idős ember szeretne bejutni. Hely van a részükre is, csak a felszerelést és berendezést kell kiegészíteni. Erre most kerül sor, úgyhogy január elsejé­től már nem húsz, hanem har­minc öreg emberé lesz a nap­közi. Vízvezeték Ugyancsak ez év elején kez­dett működni a vízmű is Kó­kán. Azóta csak közkutakból kapott vizet a lakosság, de most elkezdték a vízvezeték beköté­sét a házakba. A vízmű kezelő­je, a Pest megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat azonban ka­pacitás hiányában ebben az esztendőben csupán száz házba vállalja a víz bevezetését. Ja­nuár elsejétől viszont már korlátlan mennyiségben be tudja kapcsolni a lakóházakat a vízvezeték-hálózatba. Akár mind az 1460 házat is. Az igénylők máris nagy számban jelentkeznek. Sz. E. hagyott barakképületében ren­delt ... És még valami: bőrgyógyá­szati, sebészeti, fül-orr-gégé­szeti, röntgen és laboratóriumi rendelés eddig nem is volt a városban, ahol pedig 15 ezren laknak, s évente legalább két­szer a fővárosba, Érdre, vagy Budafokra kellett utazniuk, vizsgála­tokra, vagy szakellátásra. Érthető, hát, ha a város min­den lakója szívügyének tekin­tette Százhalombatta újabb gyarapodását. S mint eddig minden alkalommal, most is megmozdultak a szűkebb pát­riáért: kétszázötvenezer forint a társadalmi munka értéke, melyet a szakorvosi rendelő építésekor teljesítettek. Négy alkalommal — márci­usban és októberben — mint­egy kétezren vettek részt a kommunista szombatokon, s egyengették a földet, parkosí­tottak, ástak árkot, vagy ép­pen takarítottak, mint az el­múlt hót végén: október 22-én­A DKV dolgozói három­ezer társadalmi munka­órát végeztek, s ebből ezerhatszáz órát (az önként vállaltnál 600-zal töb­bet!) a Dunai Kőolajipari Vál­lalat Vöröskereszt-szervezeté­nek tagjai, zömükben nők. A Dunamenü Hőerőmű Vál­lalat munkásai ezer órával, s az ÁFOR-nak csupán har­minc embert foglalkoztató ter­méktávvezeték főosztálya öt­száz órával részesedett az ön­ként végzett árokásásból, kerí­tésépítésből, tereprendezésből. De jó munkát végeztek a Pest megyei Víz- és Csatorna­mű Vállalat, a Temperáltvizű Halgazdaság, a téglagyár dől. gozói, s a városi tűzoltók is. Volt, aki kocsit adott a szállí­táshoz, más a két keze munká­ját. Mint például a százhalom­battai Ruhaipari Szövetkezet szocialista brigádjai. Ök vál­lalták, hogy megvarrják a há­rom új épület tizenhét munka­helyének függönyeit. Vagy a városi tanács költségvetési üzemének dolgozói, akik a parkrendezésben jeleskedtek. Az új rendelőintézet 24,3 millió forintba került. A műszerek, melyek a legkor­szerűbb gyógyítást szolgálják, 8 millióba. S a negyedmilliós társadalmi munka — ami Száz­halombattán már szokásos, ha át is számítható órákra és fo­rintokra, az értéke más mér­cével mérendő... V. G. P. Halászok a halóriások ellen Kifogják a ragadozókat és a növényevőket A Velencei-tó évek óta a horgászoké, vizén tilos a nagyüzemi halászat. Az idei őszön azonban mégis megje­lennek majd a halászbárkák a tavon, kivetik az óriási háló­kat, s végighúzzák a vizet. Eb­ben a halászatban nem lesz semmi horgászjogsértő, a ha­lak egészségügyi vizsgálatát, valamint a szelektálási célokat szolgál majd, a tó haltársadal­mát tisztítja meg a nem kívá­natos egyedektől, a nagyra nőtt ragadozóktól, növényevők­től. A Velencei-tóban ugyanis mind több az öt kilogrammnál nagyobb süllő, csuka, harcsa, növényevő hal. Az előbbiek ko­moly pusztítást végeznek a hal­állományban, az utóbbiak pe­dig már semmilyen hínárirtá­si tevékenységet nem végez­nek, inkább a zsenge nádhritá- sokat, a pontyok eledelét cse­megézik. A halóriásokat horog­gal kifogni már szinte lehetet­len, csupán a hálóban akadnak fenn. Az első szelektáló halászatra előreláthatóan novemberben kerül majd sor. nére egyre inkább városiaso- dik az egykor — nem is olyan régen — örökös falusomra kárhoztatott Szigetszentmik- lós. Két tanácstagot kerestem meg a legutóbbi tanácsülés után, s arról beszélgettünk el­sősorban, mit tettek ők, mit kívánnak ezután tenni válasz­tókörzetük lakóinak szolgála­tában, a gyorsabb ütemű elő­I gedélyek kiadása, s ezért van rengeteg gond: ki, hogyan, hol építsen. Végül is meg kellene 1 oldani most már mielőbb a végleges rendezést: Aminek személy szerint nagyon örü­lök; felhőtlen a kapcsolatom a járási hivatallal is, öröm látni, hogy sokunk panaszá­ra milyen gyorsan és jó mi­nőségben készültek el a főút­vonalak Szigetszentmiklóeon. Sok apró-cseprő gondunk van, de igyekszünk megoldani — felsőbb szervek közreműkö­dése nélkül. Ám azt is mond­hatom; csak az vállaljon ta­nácstagságot, aki felkészült a gyakori hadakozásra, mert könnyebb az igényeket meg­fogalmazni. mint kielégíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents