Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-26 / 252. szám
1977. OKTÓBER 26., SZERDA 7^Jfaias3 A Nagy Október jubileumára Tudományos ülés A Magyar Tudományos Akadémia, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete, Politikai Főiskolája és Társadalomtudományi Intézete október 26—27- én tudományos ülést rendez a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából. Az MTA székházában ma, szerdán délelőtt Nemes Dezső akadémikus, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja mond elnöki megnyitó beszédet, a plenáris ülésen tudományos előadás hangzik el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom történelmi jelentőségéről és nemzetközi érvényéről, október és a magyar szépirodalom kapcsolatáról. Sebes Sándor köszöntése Sebes Sándort, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának tagját, a párt, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő, régi harcosát 75. születésnapja alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága és Központi Ellenőrző Bizottsága nevében Kádár János, a Központi Bizottság első titkára és Brutyó János a KEB elnöke köszöntötte. Átadták a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság üdvözlő levelét és ajándékát. Az új belkereskedelmi törvénytervezetről Az országgyűlés kereskedelmi bizottságának ülésé Több százezer kereskedelmi dolgozó munkáját, s fogyasztóként az ország egész lakosságát érinti a belkereskedelemről szóló új törvény- tervezet. Kedden a Parlamentben az országgyűlés kereskedelmi bizottságának tagjai mondták el véleményüket, javaslataikat. Az ülést — amelyen részt vett Inokai János, az országgyűlés alel- nöke, Palkó Sándor, a bizottság elnöke nyitotta meg, majd az írásbeli előterjesztést Juhár Zoltán belkereskedelmi államtitkár egészítette ki. A vitában a képviselők tapasztalataikat, javaslataikat, ismertették. Elhangzott például, hogy az új törvénynek — hatásában — több eddigi szemléletbeli hibán is javítania kell. Gyakran előfordult ugyanis, hogy a nyereségérdekeltségre és az önálló vállalati gazdálkodásra hivatkozva, néhány kereskedelmi vállalat nem tett eleget ellátási kötelezettségének. Többen is szóvátettók, hogy a legtöbb vita a fogyasztói érdekvédelem érvényesítése miatt keletkezett. Több képviselő foglalkozott a használati utasítás-i kérdésével, mondván, hogy — például — 'mind korszerűbb Levél a szovjet testvérszervezetekhez A nőmozgalom ötéves programja Kedden a Parlament Vadásztermében ülést tartott a Magyar Nők Országos Tanácsa. Erdei Lászióné, az országos tanács elnöke ünnepi beszédben emlékezett meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról. Rámutatott: a Nagy Október egyszersmind a nőknek a társadalomban, a családban elfoglalt., ssefepérói, hivatásáról vallott évszázados nézetek gyökeres megváltoztatásához is vezetett. A magyar nőtársadalom nevében — mondotta — szívünk egész melegével csatlakozunk a világtörténelem legnagyobb fordulóját köszöntő százmilliókhoz. Ezeket a gondolatokat fejezte ki a szovjet nőbizottsághoz intézett levél is, amelyet Makoldi Mihályné alelnök olvasott fel az ülésen. Ezután Nádasi Lászlóné alelnök beszámolt az elnökségnek a nőkonferencia óta végzett munkájáról. A továbbiakban a Magyar Nők Országos Tanácsa megvitatta és elfogadta a nőtanács első ötéves munkaprogramját. Ennek elkészítését — mint Nádasi Lászlóné elmondotta — az indokolja, hogy a nőtanács munkájának jellege 1970 óta lényegesen változott. A dokumentum szerint a tanács közreműködik a nők foglalkoztatása távlati tervének kidolgozásában, segíti a lányok korszerű pályairányítását. Figyelemmel kíséri a nők és a férfiak munkabérének alakulását, javaslatot tesz egyebek közt az aránytalanságok megszüntetésére. Tapasztalatokat gyűjt a nők politikai képzésében és vezetővé nevelésük módjáról. Vizsgálja a családjogi törvény és az ehhez kapcsolódó jogszabályok alkalmazásának hatását. A család szocialista vonásait erősíti, amikor a továbbiakban is vizsgálja a nők csalädbeli szerepét. A társadalompolitikai feladatok közt jelölte meg a program az idős emberek családi és társadalmi megbecsülésének erősítését. A nemzetköziség eszméinek terjesztését, a béke védelmét, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztését továbbra is fontos feladatnak tekinti a tanács, sajátos eszközeivel segíti a nemzetközi együttműködés, a békés egymás mellett élés eszméjének megvalósítását. Ezt követően a vitában felszólalók javasolták: a nőtanács támogasson minden olyan kezdeményezést, amely a fizikai munka megbecsülését, a fiatalok szakmaválasztását, képzését segíti elő. Kérték: a mezőgazdasági szervek, a gazdaságok gondoskodjanak az agrár- szakemberek jó lakás- és élet- feltételeiről, saját gyermekintézmények létesítéséről. és bonyolultabb háztartási gépek kerülnek forgalomba. Ezek célszerűen, hosszú élettartamú an csakis megfelelő útmutatással használhatók. Mindenekelőtt a tartós fogyasztási cikkeknél került szóba az alkatrészellátás. A kétségtelen hibák ellenére ügyelni kell arra, hogy az új törvény vitája nyomán a közvélemény az ipar mulasztásáért például ne a kereskedelmi dolgozókat tegye felelőssé. Igaz. a szabályozás éppen a feladatok és a felelősség pontos meghatározásával a vásárlóik tisztánlátását is segíti. Néha nehéz a hosszú távú gazdaságpolitikai célokat és a divatigényeket egyszerre kiszolgálnia a kereskedelemnek. Az egyik oldalon buzdítják a vásárlókat, hogy mind gyakrabban vegyenek új, modem vonalú cipőt A másik oldalon viszont fontos szempont az anyagtakarékosság, javaink ésszerű felhasználása. Az ilyen és hasonló kötelességeket kell egészségesen összhangba hozni. A törvénytervezetet — az országgyűlés kereskedelmi bizottsága tapasztalatainak csz- szegezése után — széles körű társadalmi körben vitatják meg. Az országgyűlés kereskedelmi bizottságának vitájában felszólalt Komócsin Mihály, Novák Pálné, Szabó József. Udvardi Károlyné, Tausz János (Pest megye, 22. vk.), Czégai Valéria, Bollók Jó- zsefné, Gajdos János, Molnár Endre, Teleki Istvánná, Nagypataki Imre, Inokai János és Forgony László. Egész napos baráti találkozó Szovjet fórum Abonyban Az abonyi Ságvárí Termelőszövetkezetben működő Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportja sokféleképpen gyarapítja Szovjetunióval kapcsolatos ismereteit. Minden évben vetélkedőt rendeznek Ki tud többet a Szovjetunióról címmel, rendszeresen forgatják a szovjet folyóiratokat, a békehónap idején szovjet vendégeket hívnak. Kezdeményező a tagcsoport Ezúttal egész napos magyar-szovjet baráti találkozót kezdeményeztek. Erre meghívták a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének képviselőit. A községi pártbizottság épületében Fekete Antal, a ceglédi járási pártbizottság titkára, Tarkó Sándor, a községi pártbizottság titkára, Győré Sándor, a Ságvárj Termelőszövetkezet elnöke és Bugány István, a termelőszövetkezet párttitkára — aki egyben az MSZBT-tagcso- port ügyvezető elnöke — fogadta a vendégeket. Az öttagú csoport — amely a délutáni politikai fórum választ adó testületét is alkotta — élénk érdeklődéssel vett részt egy rögönztött határszemlén. A termelőszövetkezet a népgazdaság igényeit megértve 380 hektáron termel cukorrépát, a nádudvari termelési rendszer keretében. A hatalmas táblán dolgozó betakarítógép munkáját láthatták a vendégek. A vendégek számos kérdést tettek fel. Ezek részben a szövetkezeti gazdálkodás tapasztalatait érintették, részben a termelés fontos részletkérdésére vonatkoztak. Így afféle szűkebb körű fórum alakult ki már a délelőtti órákban is. Az érdeklődő abonyiak ugyanis a délutáni rendezvényre már előzetesen több tucat kérdést juttattak el a nagykövetségre. S valóban zsúfolásig megtelt a községi pártház tanácsterme. Nemcsak a helybeliek jöttek el szép számmal, hanem ott voltak a szomszédos településeken működő MSZBT-tagcso- portok képviselői is. A külpolitikától a nevelésig Gyorsan kiderült, hogy a kérdezők a külpolitika, a gazdasági és a szociális kérdések iránt egyaránt érdeklődnek. Mihail Kokejev nagykövetségi első titkár, a nemzetközi enyhüléssel kapcsolatban a SALT-tárgyalásokon várható előrehaladás lehetőségéről szólt.Galubeva Ivanovna nagykövetségi másodtitkár, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság központi vezetőségének tagja arról beszélt, hogy hazánk és a Szovjetunió miként bővítik külkereskedelmi kapcsolatait Elmondta Otthont már teremtettek A nagykőrösi cigánylakosság változó életkörülményeiről tárgyak a Pest megyei koordinációs bizottság Hatalmas változás ment végbe az elmúlt években a nagykőrösi cigánylakosság életében, s ma, életkörülményeik ismeretében elmondható, hogy helyzetük jobb az országos átlagnál. Hogyan élnek ma, mik a tennivalók beilleszkedésük gyorsításáért Nagykőrösön? A városi tanács jelentése alapján dr. Csicsay Ivánnak, a Pest megyei Tanács elnökhelyettesének elnökletével erről tárgyalt tegnap a nagykőrösi Arany János Művelődési Házban a cigánylakosság helyzetével foglalkozó Pest megyei Koordinációs Bizottság. Az ülésen részt vett Pásztor István, a városi pártbizottság első titkára, Kocsis Jánosné, a városi tanács elnöke, valamint dr. Kozák Istvánná, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala koordinációs bizottságának a titkára. Képviseltették magukat a megye és a város szakigazgatási, egészség- ügyi, művelődési és társadalmi szervei is. Az ülés kezdete előtt a jelenlevők ellátogattak annak a nyolc cigánycsaládnak az otthonába, akik két hónappal ezelőtt utolsónak hagyták el a cigánytelepet s most kezdik a városlakók életét. Mint a jelentés megállapítja, 520 cigány 104 családban él jelenleg Nagykőrösön. A munkaképes korú. állandó munkaviszonnyal rendelkezőket a város 11 üzeme foglalkoztatja. Munkalehetőség bőven van. Sokan azonban nem szeretik közülük a kötött munkaidőt és -helyet: egynegyedük alkalmi munkából tartja fenn magát. A munkába állítást az iskolák segítségével kezdik azoknál, akik járnak iskolába. A munkára nevetéshez —1 mint a vitában is elhangzott — természetesen jobb lenne már az óvodában hozzáfogni, s szerencsére a városban . nincs is hiány óvodai helvekben. Ennek ellenére nehéz, a cigánygyerekeket bevinni a gyermekintézményekbe. A szülők ellenállásába azért ütköznek, mert ennek még nincs kialakult gyakorlata. Erősíti az idegenkedést, hogy félnek a nem cigány lakosság előítéletétől. Nagy eredmény Nagykőrösön, hogy amíg az idén szeptember elején még csak 6, ma már 18 cigánygyerek jár óvodába. A nagykőrösi cigánytelep a várostól két kilométerre volt Putrikban éltek, nem, hogy tisztálkodási lehetősége, de még fekvőhelye sem volt mindenkinek. A negyedik ötéves terv során elsősorban a rendezett munkaviszonnyal rendelkező nagycsaládosokat juttatta a város tanácsi bérlakáshoz. Közülük sokan már véglegesen beilleszkedtek, más részük beilleszkedőben van, s augusztus 17- én az utolsó család is elhagyta a homolyatáji telepet. Hét évvel ezelőtt 73 tanköteles cigánygyermek járt általános iskolába, ma 131-en vannak. A vándor életmódot folytató családok — iskoláskorú gyermekeinek száma 14 — telepítése még nagyon hosszú időt igényel. A gyerekek a lakókörzetükhöz tartozó intézményekbe járnak. A beiskolázást a társadalmi szervek, üzemek. vállalatok is segítik, de, hogy járjanak is rendszeresen a gyerekek, ennek előfeltétele a városba való be- költöztetés volt. A munkahelyek segítik a cigánytanulókat a pályaválasztásban. Ma még nehezen lehet elérni, hogy középiskolát végezzenek. A fiúk leginkább a fémmegmunkáló szakmában, a lányok a konzervgyárban helyezkednek el. Szívesen kapcsolódnak be az ifjúsági mozgalomba, érdeklik őket a szakköri foglalkozások, s ellentétben a munkahelyüket gyakran változ- tatgató felnőttekkel, a gyerekek végig kitartanak egy-egy kedvelt szakkör, mellett. foglalkozás A lakás juttatás, -építés megteremti az alapvető feltételeket, de nem szünteti meg az elmaradottságot. Ehhez társadalmi összefogásra, az előítéletek leküzdésére, létfeltételük biztosítására, azaz a munkaképes korúak munkába állítására van szükség. A legbiztatóbb jel az, hogy a belterületen hosszabb időt töltött családok, rendezettebb lakásviszonyok között, igényesebbek a tisztaságra, a ruházatra, s lassan kialakul náluk a művelődés igénye is. A törődés, a gondozás nem könnyű, de az eredmények biztatást adnak a folytatásához. A cigánylakosság teljes beilleszkedéséig még hosszú időre és nagy türelemre lesz szükség. Abban az ütemben, ahogy tart ez a folyamat, úgy oldódik a 'környezetük tartózkodása. Az évezredes elmaradottság nem törölhető el egyik pillanatról a másikra, akár cigányokról, akár nem cigányokról van szó. Ebben a folyamatban az állami és pártszerveken kívül minden társadalmi szervnek megvan a maga feladata. S mint a vitában is elhangzott, jó, ha a munkába bevonják azokat a cigányokat, akik már teljesen beilleszkedtek, s látják, hogy ily módon a társadalom is befogadja őket. A nagykőrösi városi tanács tizennégy pontból álló intézkedési tervet készített, amelyben meghatározzák az elkövetkező időszak feladatait. Ezeket állandóan napirenden tartják, nem elégszenek meg az eddigi eredményekkel. A cigánylakosság helyzetével foglalkozó Pest megyei koordinációs bizottság elismerését fejezte ki a város illetékeseinek eredményes munkájáért. Hatos Erzsébet például, hogy a szovjet 19. ötéves terv idején másfélszeresére emelkedik a külkereskedelmi forgalmunk. Nagyobb keretet kap a kooperáció és az integráció. Ehhez kapcsolódott az a válasz is, amely az orenburgi földgázvezeték elkészültéből származó hazai gazdasági előnyöket érintette. 1979-től hazánk évente 2,8 milliárd köbméter földgázt kap ezen a vezetéken. Iván Szalimon nagykövetségi tanácsos, a Szovjet Baráti Társaságok magyarországi képviselője, az új szovjet alkotmányról beszélt hangsúlyozva, hogy az alaptörvényben a többi szocialista ország tapasztalatait is felhasználták. A legtöbb 'kérdést Izjaszlav Balasinszkij, a nagykövetség mezőgazdasági tanácsosa kapta. Alaposan felkészült, sók adattal illusztrálva beszélt a szovjet mezőgazdaság előtt álló feladatokról, a termésátlagok emeléséről, a lakosság elá látásával kapcsolatos törekvésekről, a tervidőszakban végbemenő nagyarányú beruházásokról. A Komszomol működéséről, tennivalóiról Igor Boriszov nagykövetségi attasé adott tájékoztatást. Sokan a helyszínen kértek szót, így például Koncsik István, a Ságvári Tsz tagja afféléi érdeklődött, milyen a szociális ellátás a Szovjetunióban. Hozzá csatlakozott Herédi Sándorné, aki ugyanabban a tsz-ben a nőbizottság elnöke. Ö a dolgozó anyákat megillető juttatások felől kérdezősködött. A válaszból is kitűnt, hogy körültekintő gondosság jellemzi a szociálpolitikát. Terhességi segély, szülési szabadság illeti meg az anyákat, gyermekeik után jelentős családi pótlékban részesülnek. Kiss János, a kocséri községi pártvezetőség titkára egész kérdéscsokrot rögtönzött. A rendelkezésre álló rövid idő alatt a többi közt szabatos választ kapott a közel-keleti feszült politikai helyzet megoldási lehetőségeivel kapcsolatban. Tóth Ferencné, a PEVDI üzeméből a szűzföldek hasznosításáról kapott tájékoztatást. Vincze Gábor, a Ságvári Tsz tagja az atomfegyverek betiltásának lehetőségéről érdeklődött. Szabó Péter, a József Attila Tsz tagja azokra a gazdasági előnyökre volt kíváncsi, amelyeket hazánk élvez, ha működésbe lép a Vinnyica—Albertirsa között készülő villamos-távvezeték. A kérdések a sokirányú érdeklődésről árulkodtak. Az alapos válaszokat jól kiegészítette és szemléletessé tette az a fotókiállítás, amely a művelődési házban nyílt a Szovjetunió 60 éves fejlődéséről. Az egész napos program méltó befejezése volt a Ságvári Tsz szocialista brigádjai számára rendezett műsoros est, amelyen a fővárosi művészek mellett nagy sikerrel lépett fel a helyi Búzavirág táncegyüttes is. Tamasi Tamás Az önálló, független palesztin államért Szolidaritási gyűlés Budakalászon A gyűlés résztvevőinek egy csoportja Bozsán Péter felvétele Az őszi szolidaritási akció rendezvénysorozatának egyik kiemelkedő eseményeként tartottak tegnap nagygyűlést Pest megyében, Budakalászon, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat dolgozóinak részvételével. Ott volt Mátok Lajos, az MSZMP szentendrei járási bizottságának első titkára, Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára, a Palesztin Fel- szabadítási Szervezet állandó magyarországi képviseletének két munkatársa, Kaszim Aszad és Kaddura Abdulmunim. Bevezetőjében Drótos Istvánná, a vállalat budakeszi szövőgyára pártvezetőségének titkára arról beszélt, hogy a szolidaritás képes áthidalni a földrajzi távolságokat. Réti Ervin, az Esti Hírlap munkatársa tartott ünnepi beszédet, melyben szólt a kettéosztott Ciprus, Zimbabwe, Namíbia, Rhodesia, Chile political problémáiról, majd részletesen elemezte a palesztin nép történelmi múltját, s a térségben ma meglevő nemzeti ellentétek gyökereit Preiner Tibor, a szövőgyár előkészítőüzemének vezetője, a gyári 2. számú párta La pszervezet titkára az alapszervezet tagjai és vezetősége nevében elmondotta, hogy a gyár dolgozói támogatnak minden an- tiimperialista erőt, s nem közönyösek a palesztin nép ügye iránt sem; bizonyosak abban, hogy kivívja függetlenségét és szabadságát. Végezetül a nagygyűlés résztvevői — Preiner Tibor javaslatára — az alábbi szövegű táviratot intézték a Magyar Szolidaritási Bizottsághoz: A Lenfonó- és Szövőipari Vállalat dolgozói együttérez- nek a jogaiért és igazságáért harcoló palesztin néppel, s elítélik az ellene irányuló agressziót. V. G. P,