Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-22 / 249. szám
NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM, 249. SZÁM 1977. OKTÓBER 22., SZOMBAT Jól halad a betakarítás Őszi munkák a földeken Mindenütt leszedték az almát Szerte a határban serény munka folyik: az őszi teendők lassan megfogynak, végéhez közeledik a betakarítás, a szántás, vetés. Legfontosabb feladat most e két utóbbi tennivaló, ám sajnos nem mindenütt halad megfelelően a munka. A szakemberek szerint a szántást 2—3 héttel a vetések előtt be kellene fejezni, hogy a vetőmagvak megülepedett magágyakba kerüljenek, ám ennek a követelménynek nem mindig sikerül eleget tenni. A rozs és az őszi árpa vetését például október 10-ig kellett volna befejezni, de az Arany János Termelőszövetkezetben ehhez nem állt rendelkezésre elegendő berendezés, a meglevők pedig rossz műszaki állapotúak. Az előre elkészített tervek szerint 750 hektárnyi területüket bérben szántatták volna fel, ám a kért gazdaságok nem tudtak időben segíteni. Igaz, megrendelés ellenére, két erőgépet sem kapott meg a gazdaság, s a kocséri Űj Élet Termelőszövetkezet is csak a múlt hét végétől tud segíteni, természetesen saját munkáinak elvégzése után. A Mészáros János Termelő- szövetkezeben más gondok nehezítették a munkát: mivel nem rendeltek időben rozsból vetőmagot, nem volt mit elvetni. A szervezetlenség nem okozott gondot az állami gazdaságban, ahol földbe került már a rozs, s a búza 85 százalékát is elvetették. Az őszi vetések alá az Arany János 1142 hektárnyi területéből 1088 hektáron haladtak végig a traktorok, a Mészáros János Termelőszövetkezetben pedig 1988 hektáron, s hátra van még a terület 19 százaléka. Az állami gazdaságban befejezték ezt a munkát is, s most a tavaszi vetések alá szántanak. A két termelőszövetkezetben is szántanak a traktorok tavasziak alá. A fentebb említett gondok miatt a vetésre váró területnek csak alig több, mint a felét tudják maguk mögött a két termelőszövetkezetben. A búza 46, a rozs 73, az őszi árpa 71, a takarmánykeverék 84 százalékát vetették el városszerte a közös és kisgazdasá- ^ gokban. A betakarítás jól halad. A város környékén csak kevés cukorrépát termesztenek, egyedül az Arany János Tsz gyűjti majd be ezt a növényt 30 hektárról. Burgonyát a Mészáros János Termelőszövetkezet termesztett 116 hektáron, a termés 72 százalékát szedték már fel. Napraforgótáblák mindkét termelőszövetkezetben találhatók, termésük betakarítása az Arany János Tsz-ben befejeződött, a Mészáros János Tsz-ben a végéhez közeledik. ■ Sajnos leégett az Arany János Tsz kukoricaszárítója, így a törés is lassan halad: a 383 hektárból mindössze 72 hektárról gyűjtötték be a termést, a terület alig 20 százalékáról. A másik szövekezet- ben jobban állnak, csaknem fele magtárban van a termésnek. Legjobban az állami gazdaságban dolgoztak, itt az egész 623 hektárnyi területről begyűjtötték már a kukoricát. Kedvezőbb a helyzet a siló- kukorica esetében: az Arany János Termelőszövetkezetben és az állami gazdaságban végeztek begyűjtésével, a Mészáros János Termelőszövetkezetben ezekben a naookban fejeződik be ez a munka, bár szeptember végére tervezték ... Az őszi munkák közül legjobban a zöldség- és gyümölcsfélék betakarítása halad. Sajnos a termésben nagy kárt tettek a szeptember végi hideg éjszakák, melyeken az Arany János Termelőszövetkezet földjein 44 vagonnyi paradicsompaprika és 25 vagonnyi paradicsom fagyott meg. A gazdaságok igyekeztek időben biztonságba helyezni a termést, mindössze 20 hektárnyi sárgarépa és 50 hektárnyi káposzta vár csupán begyűjtésre, s az Arany János Tsz-ben a héten befejezik a még hátralevő 11 hektáron az alma szedését is. A Mészáros Tsz-t)en 29 hektárnyi almásból gyűjtötték be a termést, az állami gazdaságban 53 hektáron ugyancsak almát és szilvát termesztettek. Mindkét helyen leszedték a gyümölcsöt. A vártnál jóval többet fizet a szőlő, melyet Nagykőrösön összesen 445 hektáron termesztettek. Eddig e terület 97 százalékán szüreteltek, több iskola diákjainak szorgos segítségével. A bő termést a gazdaságok a Pest megyei pincegazdaság szomszédos nyársapáti telepére szállítják, ahol szerződéseknek megfelelően veszik át a szőlőt K. A. Rádiókapcsofat az Aurorával Az MHSZ nagykőrösi rádióamatőr klubja sikerrel vett . részt a szovjet rádióamatőr ! szövetség által meghirdetett jubileumi emlékversenyen. A körösi rádiósoknak a verseny kezdete, április 22. óta több alkalommal is sikerült kapcsolatot teremteni a jubileumi akcióban résztvevő 15 szovjet rádióállomással. Közöttük az U 60 A hívó jelű Aurora cirkálóval, majd azzal a 14 várossal is, melyek állomásai 60 évvel ezelőtt elsőként vették az Auróra híradását a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kitöréséről. A nagykőrösi rádióamatőrök ezekben a napokban a kisteljesítményű adók QRP elnevezésű országos versenyére készülnek. Remélik, hogy ebben is megállják a helyüket, s jó eredményekkel köszönthetik a klub megalakulásának tizedik évfordulóját jövő februárban. Erre az ünnepi alkalomra készülnek a Kossuth iskola rádiós szakkörének tagjai is. Gázvezetéket fektetnek Tűzvédelem a fűtési idényben A városi tűzoltóparancsnokság kéri a lakosságot, hogy a fűtési idény kezdetével nagyobb gondot fordítsanak a megelőző tűzvédelmi előírások betartására. Ennek érdekében csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtőberendezést használjanak, azok kezelését, felügyeletét a tűzvédelmi szabályokat ismerő személyekre bízzák. A füst elvezetésére csak hézagmentesen összeillesztett, nem éghető anyagú füstcsövet szabad használni, melyet másfél méterenként fémbilinccsel az épület szerkezetéhez kell rögzíteni, s a csövet a kéménybe hézagmentesen kell csatlakoztatni. A tűzesetek megelőzésére salakot, hamut csak teljesen lehűtött állapotban, nem éghető anyagból készült edénybe, salaktárolóba szabad kiönteni. Az olajkályhákat pedig akkor szabad feltölteni, ha azokban nem ég tűz, mivel az esetleg elfolyó olaj könnyen lángra lobbanhat. Nem szabad bezinnel sem mosni a lakásban, hiszen néhány deciliter benzin gőze is elég ahhoz, hogy a legkisebb szikra hatására robbanás keletkezzen. Hekáronként száz mázsa szőlő A kocséri Új Siet Termelő- szövetkezetben a kedyező időt kihasználva, jól haladnak az őszi gazdasági munkák. Előbbre vannak, mint tavaly, a gabonavetések á héten befejeződnek. A szőlőtelepen a szüret még javában folyik, mindennap százan szüretelnek, és minden hektár szőlőterületről száz mázsa szőlőt szednek le. Vasárnap vásár Az őszi nagykőrösi országos vásárt október 23-án, holnap tartják meg. Az alpári Tisza-táji Termelőszövetkezet gázvezetéképítő brigádja a Kossuth Lajos és Rákóczi utcában 560 méter hosszú gázvezetéket fektet le. A brigád csöveket illeszt össze. Barcza Zsolt felvétele Ültetik a gyümölcsfákat Hullanak a falevelek, elérkezett az őszi faültetés ideje. A borbási faiskola Petőfi utcai telepén megkezdték a gyümölcsfacsemeték árusítását. — A gyümölcsfa-telepítés iránt a zárt-" és hétvégi, de a házikert tulajdonosok körében dorfi, jabulai és a francia bi- garó fajtát vásárolják legjobban. Meggyből pándi, meteor» érdi bőtermő, cigány és több más fajta van. Körtéből az arabicska, Clapp kedveltjét, Vilmost és Hardenpont fajtákat keresik. Szilvából hét fajta köis nagy az érdeklődés — mondja Pesti Dénesné a telep vezetője. — A borbási faiskolában, a Nagykőrösön és környékén legjobban díszlő legnépszerűbb, keresett gyümölcsféleségekből nagy mennyiségű dús gyö- kérzetű, szép gyümölcsfa- oltványról gondoskodtunk. A szállítmányok minden héten folyamatosan érkeznek, és az őszibarack kivételével, mindenféle gyümölcsfacsemete bő választékban kapható. — Cseresznyéből a germesEredményes tejtermelők Befejeződött a III. negyedévi tej termelési verseny adatainak összesítése. A háztáji állattartók közül Szentpéteri Balázs 10 ezer 377 S. Nagy Dénes 4 ezer 95, ifj. Halmi Sándor 4 ezer 62, Kisprumik Péter pedig 3 ezer 995 liter tejet adott át a tejüzemnek. A kisegítő gazdaságok' összesen 7,5 százalékkal több tejet termelMÜIRHA A DIVAT Téten készül a tavaszi ÖSSZETARTÓ BRIGÁD Hétfő: 16.30: Szlovák műsor 17.00—18.30: Hírek. Hétfői hullámhosszunk. Beszéljünk nyíltan városunkról — Cegléd. Szerkesztő-riporter: Gulyás Ferenc. Alföldi krónika. Sporthírek. Melódiakoktél. Hírösszefoglaló. lap- és műsorelőzetes. Kedd: 17.00—18.30: Hírek. Archívtárunkból! Szovjet vendégművészek Szolnokon. Az Alekszandrov kórus énekel. Úttörői líradó. Szemle üzemi lapokból. Pár perc dzsessz. Apró-cseprő k'jzügyek. Alföldi krónika. Mai ritmusok. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda: 17.00—18.30: Hírek. A rock klasszikusai: Jimmy Hendrix felvételeiből. Kortárs zene — kortárs közönség. Beszélgetés Petrovics Emil Kos- stilh-dijas zeneszerzővel. Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin Alfö'di krónika. A tegnao slágereiből. Hírösszefoglaló, lap. és műsorelőzetes. Csütörtök: 17.00—18.30: Hírek. Hétközben. Alföldi krónika. Piaci szarni e. Tár.czene a szerzők előadásában. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek: 17.00—18.30: Hírek. Egy kis beat. A Jackson-fivé- rek énekelnek. Lengőajtó. Könpyű hangszerszólók. Intermezzo. Riportok, tudósítások, az Alföld zenei eseményeiről: Falusi zeneiskolák országos találkozója Abonyban. Alföldi krónika. Ritmikus percek. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat: 17.00—18.30: Rá- dióvíkend. Hétvégi kaleidoszkóp. A héten történt. Őszi csúcs a földeken. Az utolsó negyedév rajtjáról. A meteorológusé a szó. Szemle alföldi napilapok vasárnapi számaiból. Sport, és programajánlat. Vasárnapi mű- snrunkról. Vasárnap: 16.00—17.30: Szlovák műsor. 17.30—18.30: Staféta' mikrofonnal közérdekű kérdések nyomában. 7 8.30—19.09: Sport és muzsika, összefoglaló a hétvége alföldi sporteseményeiből. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. Munkában az Április 4. szocialista brigád Varga Irén felvétele A NIVÖ Ruházati Szövetke- i női és férfi lódenkabátot, zöld, zet Széchenyi téri konfekciós üzemeiben már kora tavasz óta varrják a nagykereskedelmi vállalatok által megrendelt téli ruházati cikkeket, melyeket december 10-ig kell elküldeni a vállalatokhoz. — Milyen ruhaféléket rendeltek a vállalatok? — Divatcikkeket — mondja Pozsár Ferenc üzemvezető. — A legtöbbet, 4 ezer 500-at az olasz műirha bundából. Ez férfi, bakfis és kamasz méretekben készül, negerbarna és drapp színű anyagból, kapucnival, és fehér szőrmedíszítéssel. Kétezer Nevilla bakfis télikabátot is varrunk, szintén olasz anyagból, szőrme díszítéssel. Gyártottunk még 8 ezer 100 őszi-tavaszi kábátokba gombolható meleg műszőrme bélést. A téli ruhafélék leszállítása után, decemberben hozzálátunk a tavaszi ruhafélék készítéséhez, melyekre már kaptunk megrendeléseket. — Milyen tavaszi és nyári ruhaféléket gyártanak? — Elsősorban 10 ezer tavaszibarna, szürke és drapp színben. Már itt van ezekhez 10 ezer méter lódén anyagunk. A nagy- és a kiskereskedelmi vállalatoknak már bemutattuk a mintadarabokat, melyek megnyerték kereskedelmi partnereink tetszését és megkezdtük a szállításról szóló szerződések kötését. A szövetkezet helyi központja melletti műhelyben dolgozik az Április 4. szocialista brigád. Tagjai nagy gyakorlattal és hozzáértéssel varrják a különféle ruhákat. A műhelynek Katona Sándor a vezetője, a brigádot Patonai Ferencné vetek ebben a negyedévben mint 1976 harmadik negyedévében. Szép eredményt könyvelhet el a Mészáros János Termelő- szövetkezet is, melynek tehenészete 62 százalékkal múlta felül tavalyi harmadik negyedévi termelését. A leadott 2 ezer 696 hektoliter tejjel idei július —szeptemberi tervét 93 százalékra teljesítette a közös gazdaság. Az állami gazdaság 4 ezer 241 hektoliter tej átadásával 115 százalékra teljesítette tervét. zül lehet választani, almából szinte minden fajta kapható. — A bogyós gyümölcsökből is a legjobb a ribizli, egres és málnaféleségeket hozattuk, magas törzsű és bokor változatban. Nagy Lajos, a borbási faiskola szállítási vezetője elmondotta» hogy faiskolájuk az ország egyik legnagyobb gyümölcsfaoltvány-terme- Iő helye. Az idén 100 hektár területről 8—900 ezer facsemetét termelnek ki, jövőre már egymillió darab oltványt nevelnek. Az országban csaknem 40 leraka- tuk van. A hazai értékesítésen kívül exportra is sok facsemetét szállítanak, főleg a Szovjetunióba. K. MOZIMŰSOR Aladdin és a csodalámpa. Színes, magyarul beszélő francia meserajzfilm. Kísérőműsor: Pluto és Puck, a csíny tevők. Előadás kezdete: 3 óra. Egy erkölcsös éjszaka. Színes, magyar film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott.) Előadások kezdete: 5 és 7 óra. SPORT —SPORT —SPORT— SPORT —SPORT Középiskolás labdarúgó kupa zeti. Mint mondták, a brigád öt éve alakult és sikerrel vett részt több munka- és brigád- versenyen. Az idén már 300 óra társadalmi munkát végeztek. A legrégibb brigádtag: Aczél Györgyné, és Kovács Eszter, a legfiatalabb: Nagy Margit és Somodi Rózsa. A brigád jó közösséget alkot, több iskolát és óvodát pártfogolnak, s közösen I járnak tárlatokra és színházi I előadásokra is. Tizenhat csapat nevezett as 1977—78-as tanévi középiskolás megyei labdarúgó kupi mérkőzéssorozatra. A nyitányon így szerepeltek a körösiek. Idegenben: Örkényi Szab munkásképző—Nk. Gimnázium 0:0, kemény mérkőzésen jól helytálltak a gimnazisták. Nk. Szakmunkásképző—Ceglédi Gimnázium 2—1 (1—1), az eredetitől eltérő időpontban, remek küzdelemben győzött í nagy akarással és lelkesen játszó körösi gárda, gólok: Bűz és Németh. A Kinizsi-sporttelepi visszavágó kettős mérkőzésen: Nk. Szakmunkásképző—Ceglédi Gimnázium 3—1 (2—1), a közepesen játszó hazaiak sok helyzetet kihagytak, gólok Dajka (2), és Németh. Nk Gimnázium—Örkényi Szakmunkásképző 6—0 (1—0); ÖL száz néző előtt az elején görcsösen, szünet után felszabadultan és ügyesen játszottak a körösiek^ szünet után felszabadultan és ügyesen játszottak a körösiek, gólok: Nagy A. (3), Nagy G. (2) és Zöldi. Az ifjúsági sporttelepre kiírt Nk. Toldi—Érdi Gimnázium mérkőzésre az ellenfél nem érkezett meg, így máris törölték. Mindhárom körösi középiskola csapata továbbjutott a második fordulóba, a legjobb 8 közé. * KOSÁRLABDA Az utóbbi napokban kosár- labdásaink vidékre és a fővárosba utaztak, s’ ott mérkőztek a bajnoki pontokért. NB II férfi: VM Közért <Bp.)—Nk. Pedagógus 85—69 741—37). Nk.: Szentesi (7), Abrahám (2), Mester (29), Zsákai (23), Nagy A. (2); csere: Mocsai (2), Pap dr., Bokor, Józan (4), Danóczi. Az első félidő viszonylag szoros volt, később jobban elhúzott az ellenfél. A körösieknél csak Zsákai és Mester játszottak jól, a többiek gyengébb teljesítményt nyújtottak. Megyei női, felnőtt: Nk. Pedagógus—Monori Gimnázium 96—30 (36—14). Nk.: Molnár (6) , Takács J. (5), Kiss (7) , Bartha (22), Kulcsár (28); csere: Gárdián (10), Pécsi (18). A Pedagógus-nők biztosan nyertek, idegenben is. Serdülő: Monori Gimnázium— Nk. Gimnázium 66—25 (27— 13); ld.: Hartyányi M. (9). Megyei férfi, ifjúsági: Nk. Pedagógus—Ceglédi Mezőgazdasági DSK 97—49 (46—16); ld.: Nagy A. (32) és Mocsai (25). Serdülő: Nk. Gimnázium —Dunai Kőolaj (Százhalombatta) 63—28 (29—12), ld.: Szeleczky Cs. (19) és Balogh (16); Monori Gimnázium—Nk. Gimnázium 60—19 (36—9). IFJÚSÁGI KLUBOSOK Városi IK—TRAKIS IK 3—2, Ifjúsági-sporttelepi barátságos kispályás labdarúgómérkőzésen. A két ifiklub tervezett női kézilabda-mérkőzése elmaradt. Mai program LABDARÚGÁS Kinizsi-sporttelep, 14 óra: Nk. Arany—Nyársapát, általános iskolás ÁFÉSZ Kupa mérkőzés. TEKE Kőcser, 13 óra: Volánbusz (Nk.)—Honvéd Bem SE (Cegléd) NB III-as csapatbajnoki mérkőzés. S. Z. 4 A szolnoki rádió műsora OKTÓBER 24-TŐL 30-IG