Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-16 / 244. szám

fei' 5$ «faäls&?£íKí MAGAZIN wmm Lakók a kastélyban A nyár végi napsütésben hetven év körüli férfi ül a parkban, roz­zant tolószékében. Az emberen vi­seltes fekete öltöny és állig begpm- bolt, pödörödő gallérú fehér Ing, kalap. A szomszédos padokon fér­fiak és nők ücsörögnek. Hasonló korúak lehetnek. Az asszonyok kö- tögetnek, keresztrejtvénnyel bíbe­lődnek, vagy beszélgetnek, a férfiak jobbára botjuk végével turkálgatják a pad körül a sárgás kavicsot. Pest megye 22 szociális otthoná­ban csaknem kétezren laknak. A Grassalkovich-család hajdan fé­nyes udvartartásáról híres gödöllői kastélya ma szociális otthon. Falai között öreg, magára maradott, ma­gatehetetlen, vagy — mert ilyen is van — senkinek sem kellő öregek élik hátralevő napjaikat. Többsé­gük budapesti, bár szép számmal akad közöttük helybeli, gödöllői is. Háromszázan vannak. *V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\N Az otthonban az élet többé-ke- vésbé szigorú napirend szerint zaj­lik, ha ugyan illik ez a szó az épü­let lakóihoz. Hét órakor érkeznek meg a reggeles nővérek, s nagyjá­ból ekkorra a lakók többsége már kikelt az ágyból. Pontban nyolc órakor kezdődik a reggeli, amikor is tej, kávé és tea közül választhat­nak az öregek. A reggelihez egyéb­ként többnyire húsos ételek járnak, felvágott, töpörtyű meg ilyesmi, vasárnaponta pedig lekvár és méz. Így az étel is segít különválaszta­ni a hétköznapok egymásba folyó, végeláthatatlan sorát a vasárna­poktól. Reggeli után van, aki visz- szamegy szobájába, mások kiülnek a kertbe; kézimunkával, olvasga­tással telik az idő, s a férfiak kár­tyáznak. A többség kínosan ügyel arra — talán valamiféle megma­gyarázhatatlan dacból —, hogy itt bent is megőrizze függetlenségét. Binder Károlyné, az otthon veze­tője szerint 300-uk közül csupán hatan kaphatók rá, hogy valami­lyen ház körüli munkát végezve könnyítsék valamennyire az otthon személyzetének dolgát. Egyikük a hizlaldában tesz-Vesz, ketten a ker­tészeknek, ' ketten a" konyhásoknak segítenek, egy pedig kosarat fon. A lakók névsorát, személyi kar­tonjait átbogarászva, pontos képet kaphatunk a demográfusok által korfának mondott, karácsonyfára emlékeztető rajzról. A kastélyban ma mindössze hetven férfi él. A férfiakat tovább tűrik otthon, még akkor is, ha öregek. Azok, akik szo­ciális otthonba kerülnek, már vég­képp munkaképtelenek, sok közöt­tük a tolókocsiból egykedvűen bá­mészkodó búskomor, az agresszív, a panaszkodó. És sok az orvosi fel­ügyeletre szoruló is. A gödöllői mentőállomás gépkocsijai csaknem mindennapos vendégek a szociális otthonban, kisebb-nagyobb csopor­tokban ugyanis ezek a mikrobu­szok szállítják a vizsgálatra, injek­cióra, vagy az orvos megnyugtató közelsége reményében gyülekező idős embereket. Naponta többször is fordulnak a rendelőintézet és a kastély között a fehér mentőautók. Az évekkel egyenes arányban nő a betegeskedők száma is. Az öreg­ség statisztikái persze ennél szo­morúbb adatokkal is szolgálnak. Január első napja és szeptember 15-e között' összesen ötvanen hal­tak meg. Az otthon lakóinak egy- hatoda. A szeptember 15-ét meg­előző héten összesen négyen. Ha vissza tudnak rá emlékezni: akko­riban változékony, hol szeles, hol napos idő járta és ez a legrosszabb. Ezt viselik legnehezebben az öre­gek. Az otthonbán egyébként nem kelt különösebb riadalmat a halál. Megszokott esemény ez errefelé. Az emberek nem ütköznek meg külö­nösebben rajta. A túlélők örülnek annak, hogy nem értük jött a fe­kete kocsi. A barátok, az ismerő­sök csendben adják meg a végtisz­tességet az elhunytnak. \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v A szociális otthon létszáma egyébként állandó. A megüresedett ágyak mindössze egy-két napig áll­nak gazdátlanul; hamar megérke­zik az új lakó. A bevonulás olyan, mintha új vendég érkezne egy jó­hírű vidéki panzióba. Kevés cso­maggal jön, mintha csak pár na­pot akarna itt eltölteni. Bőrönd­jeikben csak a legszükségesebbeket hozzák magukkal, mert csak ezeket hozhatják. Az igazolványokat és másfajta okmányokat, a régebbi be­tegségekre vonatkozó orvosi papí­rokat, vagy kórházi zárójelentése­ket, gyógyszert, néhány apró emlé­ket és annyi ruhát, amennyi egy egyajtós szekrényben elfér. Mást nem, mert az otthon falai végesek, és amúgy sem lenne hová elraktá­rozni az évek sora alatt felgyülem­lett kacatokat, vagy ahogy itt neve­zik őket: a kincseket. Az első meg-x rázkódtatás tehát nem akkor éri a nyugdíjast,''amikor egy új közös­ség szokásainak és törvényeinek már kialakult rendszerébe kell be­illeszkednie, hanem sokkal koráb­ban. Akkor, amikor meg kell vál­nia bútoraitól, ágyneműjétől, ap­róbb használati tárgyaitól, szóval mindattól, ami addig számára az otthont jelentette. Bármennyire furcsán hangzik is, sokan nem ismeretlen világ küszö­bét lépik át érkezésük napján. Egyesek azért, mert bizalmatlanok, mások pedig mert kíváncsiak s így kirándulásképpen kizötyögnek a HÉV-vel Gödöllőre, hogy alaposab­ban is szemügyre vegyék majdani lakóhelyüket. Az első napok a legnehezebbek. Ilyenkor a nővérek is gyakrabban érdeklődnek az „újoncok” hogylé- te, egészségi állapota iránt. A ta­pasztalatok szerint egy hónapig tart az átállás. Ennyi időre van szük­ség ahhoz, hogy megismerjék és megszokják az otthon rendjét, meg­tanulják, mi hol van, és ismeret­séget kössenek a környezetükben élőkkel. Sajnos, az üres ágy kevés, ennélfogva az újonnan érkezettek­nek eleinte ott kell helyet szoríta­ni, ahol lehet. Csak később, egy­két hét elteltével kapnak végleges szobát. Gondosan ügyelnek arra, hogy ne kerüljenek súlyos betegek, erősen leromlott egészségű szoba­társak közé. Gödöllőn a szobák — nyilvánvaló módon — nemigen al­kalmasak arra, hogy bennük kis közösségek éljenek. A Grassalko- vichok egykori rezidenciájának ha­talmas termei képesek bár nyolc — egyes termek akár 17 — lakó­nak is otthont nyújtani, ám e mé­retek ellentétben állnak a célsze­rűség minden kívánalmával. így maga az épület sem alkalmas ép­pen e hatalmas szobák miatt arra, hogy valamiféle meghitt, barátsá­gos lakosztályokat alakítsanak ki falai között. \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v.N Maga a kastély egyébként csodá­latos. Az épület aranyozott stukkói, hatalmas ablajtai és csodálatos ba­rokk faragványai elbűvölik a láto­gatót, nem is szólva a park fáiról, a nagyteremről, amely társalgó és ebédlő is egyszerre, méghozzá olyan, amelynél jobbat, tágasabbat kívánni sem lehetne, A szociális otthon volt igazgatója az egy év­vel ezelőtt nyugdíjba ment dr. Ozory Aladár mindent megtett, hogy a háború alatt kifosztott épületet eredeti állapotába állítsa vissza, fel­kutatva a környéken a zűrzavaros napokban a kastélyból elszállingó­zott ingóságokat. Apránként sike­rült visszaszerezniük a drága ve­lencei tükröket és a kristály csil­lárokat. Kossuth íróasztalát, amely mellett a szabadságharc napjaiban Gödöllőn dolgozott, az egyik gödöl­lői kocsmából került elő: az ital­bolt törzsvendégei éveken ezen ver­ték a blattot. Megkerültek a Gras- salkovich-címeres családi edények, porcelánok is. Ünnepi alkalmakkor, ma ezekből a koronás-címeres tá­lakból szolgálják fel az étkeket, a szervizasztal pedig a Kossuth-féle bútordarab. Mária Terézia vörösmárvány bur­kolatú lakosztálya, amelyet, ha hinni lehet a legendáknak, gyak­ran látogatott maga Antal gróf, a kastély építtetője is, ma könyvtár. Kétezer kötete közül a kölcsönzési jegyzék adatai szerint Jókai, Krú­VÉGZET FARKAS ISTVÁN FESTMÉNYE . A hosszú ideig Párizsban élő Farkas István festő- és grafikusmű­vészre emlékezünk október 20-án, születésének 90. évfordulóján. A mű­vész tájképeit tisztán tagolt festői rend jellemzi, alakos képei, portréi a társadalom peremén élő, különös öregembereket ábrázolnak. Élete vé­gén szürrealista víziókat festett. dy és Mikszáth könyvei a legnép­szerűbbek. A posta pontosan dolgozik. Min­den hónapban ugyanazon a napon érkezik meg a nyugdíjasok pénze, amiből 1200 forintot hivatalból le­vonnak az ellátás költségeire. A többivel mindenki szabadon gaz­dálkodhat. Ha valakinek a nyugdíja nem érné el azt a szintet, mint ami a kosztért és lakásért jár, annak az otthon ad zsebpénzt: havi 1ÖQ fo­rintot. A zsebpénz vagy a nyugdí­jak maradéka a városi üzletekbe vándorol, többnyire cigarettára, édességre, feketekávéra, ritkábban italra költik. N\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\V4 Az igazi eseményt nem a va­sárnapok jelentik a szociális otthon életében. Kevés öreget látogatnak, hiszen az itt élők többségének ro­kona, hozzátartozója már nincs, természetes, ha vasárnaponként alig-alig jön valakihez látogató. A pihenőnapra itt csak a bőségesebb ebéd és a torta emlékeztet. A men­tőkocsi, mint minden nap, ilyenkor is begördül a kastély udvarára/... Látogatóba nemcsak rokonok, is­merősök is jönnek. A kistarcsai Ha­zai Fésűsfonó és Szövőgyár, vala­mint a gödöllői Közép-magyaror­szági Közmű és Mélyépítő Válla­lat brigádjai gyakori vendégek a szociális otthonban. Édességgel, ap­róbb ajándékokkal lepik meg párt- fogoltjaikat és igyekeznek pótolni, amiből kevés van: a hozzátartozók szeretetét. Némelyek csak egyszer- kétszer jönnek el a kastélyba, majd igazolást kérnek az otthon vezető­jétől a társadalmi munkáról. Aztán az öregek felé sem néznek többé. A többségre azonban nem ez jel­lemző. Számolatlanul jönnek: ka­szálnak a 38 holdas parkban, rend­behozzák a bedöglött zárakat, a ki­tört ablakokat és a rogyadozó szé­keket. öreg a kastély, sok a mun­ka. Pest megye 22 szociális ottho­nának többsége 100 éves, vagy még ennél is öregebb. Elkel hát a se­gítség. Berkó Pál Hunya István a kiállításon. Az Internacionalisták tablóján fiatalkori képe a felsfi sor vé^én Nagy Iván felvétele A barátsáé dokumentumai Harcban született dalok járták be a Had­történeti Múzeum ódon falait. Az első emeleti négy terem történelmet idéz: fo­tók, falragaszok, tárgyi emlékek és leve­lek vallanak egy világot formáló évtized­ről. „Nemzedékünk szerencséje, hogy kor­társai lehetünk azoknak, akik tíz nap alatt megrengették a világot” — mondta a kiállítás megnyitóján Katona Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára. Az­tán csupán néhány pillanat telt el, s az első teremben, az ajtó mellett mintegy százhúsz internacionalista képe tűnik fel a forradalmi múltból: Vántus Károly, Szamuely Tibor, Sziklai Sándor és Hunya István... egy a túlélők közül, aki sors­fordulók tanúja volt és napjaink törté­nelmének alakítója is. A megnyitó ünnepségen részt vevő szovjet diplomáciai képviselőkkel beszél­getett Hunya István, hibátlan oroszság- gal. S öröm volt felnézni a tablóra, amely­ről mártírok, hajdan szándékkal, akarat­tal, nagy célokért és köznapi vágyakért küzdők sorából még egy élő tekintett visz- sza ránk. Hunya István ma a MEDOSZ elnöke, a Pest megyei Pártbizottság tag­ja. Hajdan a Nagy Október harcosa, a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítója, a földmunkás mozgalom vezetője és a Dózsa Népe című lap szer­kesztője volt. Sorsának vallomásait a Ku­bikosok, a Tizenkilencesek és az Emelt fővel című köteleiben adta közre. LijjCÍi Károly képe is a tablókon, őt a kolcsakisták ölték meg Szibériában a Nagy Októbert követő forradalmi harcok idején. Omszk, testvérmegyénk számtalan emlék­kel gyászolja, s őrzi emlékét márványba vésve — flazánkban, szűkebb pátriánkban, Pest megyében is őrizzük emlékét. A ké­szülő Omszki parkban pedig ott áll majd szobra, hogy örök időkig emlékez­tessen példája a magyar internacionalis­ták hősiességére. Ligeti Károly: számba- venni is nehéz, hányszor idézi a kiállítás, költeményei, Ivanovóban 1917. május 1-én elhangzott beszéde, Kavrovban fellelt iratai, Omszkban megtalált Végrendele­tem című verse, amelyben az új világ, a proletár forradalom iránti elkötelezettsé­géről ad tanúbizonyságot alig néhány nap­pal kivégzése előtt. A kiontott vérnek, a hősi, önfeláldozó harcnak egyenes, szerves folytatása, el­választhatatlan internacionalista köteles­ség vállalása az 1919-es Magyar Tanács- köztársaságért életüket adók tablója: H. Makarevics, K. Kabulukov, V. Tyimofe- jev és a többiek képe. Elválaszthatatlan kapocs, vérrel megpe­csételt barátság népeink között a harminc­ezer magyar hősi halott a szovjet hatalo­mért, s a segítség, amit a hősök adtak a Magyar Tanácsköztársaság 133 napja alatt. A barátságot újabb hősök pecsételték meg a felszabadítás hazát mentő harcai­ban a második világháború idején. Tisz­telettel őrizzük a barátságot. Ezt doku­mentálja a most megnyílt kiállítás is. amit a Hadtörténeti Múzeum, a Magyar Mun­kásmozgalmi Múzeum, a Szovjetunió Központi Forradalmi Múzeuma és a Fegy­veres Erők Múzeuma gyűjteményéből ren­deztek értően, sok szeretettel, tisztelettel. Kriszt György 4 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents