Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-11 / 239. szám

A PEST MEGYEI H IRLAP KÜ L Ö NKIADÄS A A VÁCI JÁRÁS ES VAC VAROS RÉSZIRE Az Alagi Állami Tangazdaság kombájnjai takarítják be a kukoricát a kosdi Lenin Termelőszövetkezet Rád határában el­terülő földjéről. Jólesik az ebéd a nehéz munka után a kombájnvezetőknek, Barcza Zsolt felvételei összefogva, hatékonyabbá kell tenni a veszélyeztetett csalá­dok és az azokban élő gyer­mekek felkutatását, akik eset­leg bűnözőkké válhatnak, hi­szen folyamatosan fertőzött környezetben élnek. Kis mértékben növekedett a közrend és közbiztonság el­len elkövetett szabálysértések száma. Míg garázdaság miatt tavaly senki ellen sem kellett eljárásit indítani, az idén szük­ség volt rá. Tavaly hat sze­mélyt vontak felelősségre bot­rányos részegségért, ebben az évben már eddig nyolc sza­bálysértési határozatot kellett hozni botrányosan viselkedő részegek ügyében. A közlekedési balesetek megelőzése érdekében, a nagyközségben közismert bal­eseti gócok környékén fokoz­zák az ellenőrzést, gyakrabban szondázzák a gépjárművezető­ket, mégis előfordult a nagy­község területén halálos kime­netelű baleset, tíz esetben pe­dig kisebb-nagyobb sérülése­ket szenvedtek gépjárművek vezetői és utasai. Főt nagyközség tanácsának, mely elismerését fejezte ki a dunakeszi tiszti rendőrőrs te­vékenységéért, az volt a kéré-s se, hogy az eddiginél is gyakrab­ban ellenőrizzék a nagy­községben a vendéglőket és italboltokat, s a szülői munkaközösségek­kel, a gyermek- és ifjúságvé­delmi felelősök bevonásával, még sűrűbben a szórakozóhe­lyeket, nézzék meg, szolgál­nak-e ki fiataloknak szeszes italt, megengedik-e az ottani vezetők, pincérek, hogy a megszabott időn túl akár egyedül, akár szülői kísérettel fiatalkorúak tartózkodjanak a nagyközség szórakozóhelyein. B. H. Legutóbb dr. Lenyó László igazgató tájékoztatta a nyug­díjasokat a vállalat idei gond­jairól és eredményeiről. — A hazai piacon kívül — mondotta egyebek között —, negyvenhét tőkés- és nyolc szocialista országba exportá­lunk. mintegy 7 millió 500 ezer dollár és 4 millió 500 ezer ru­bel értékben. Fortezó papí­runk, amiből hárommillió négyzetmétert exportáltunk, a Kiváló áruk fórumának nagy- diját és vele a Kiváló áru címet nyerte el. Az igazgató bejelentette, hogy november elején adják át az üzem új létesítményét, a kibővített óvodát, ami csak­nem 9 millió forintba kerül. Rácz Sándorné nőfelelős mindig tartogat valami meg­lepetést ’ a nyugdíjasoknak, most az október 28-i dobogó­kői kirándulást, 'melynek hí­rét örömmel fogadták, s azon­nal megkezdték a jelentkezők összeírását. Hatezer 500 forint segély is gazdára talált: huszonöt nyugdíjasnak jutott belőle M. V. , Ingyenes jogi tanácsadás Dunakeszin Október 12-én, holnap dél­után 3 és 4 óra között ingye­nes jogi tanácsadás lesz Du­nakeszin, a városi tanács épü­letében: Dr. Kovách Georgi­na, a Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség dunakeszi ki- rendeltségének tagja ad vá­laszt a hozzá fordulók kér- I déseire. A tanácse nök üzemi fogadóórája Weisz György, a városi ta­nács elnöke pénteken, októ­ber 14-én, délután 2 órakor az Egyesült Izzóban fogadja választóit. Birkózótoborzó A Váci Vasutas Sportegye- süiet birkózószakosztálya 10 —14 éves fiúkat vár tábo­rába. Minden kedden és csü­törtökön, délután 4 órakor, a szakosztály edzésén, a Sallai laktanya bejáratánál jelent­kezhetnek az érdeklődők. Elméiéiben és gyakorlatban Négyezer fiatalt oktatott lommentes tanulópálya ki­zárja a súlyosabb sérülést. — Sok türelemre van szük­ségük az oktatóknak. A kez­dő vezető ugyanis gyakran nem képes arra, • hogy a jobb kezével mást csináljon, mint a ballal. Számosán a sebes­Kombájsiok a kokoricaföldön Élénk érdeklődés kísér minden előadást. A nagybörzsönyi lelkes fia­talok szorgalmukkal ifjúsági klubjuknak meleg hangula­tot árasztó otthont teremtet­tek, egy egérrágta, pókhá­lós, vén pincéből. Horváth Andrástól, a KISZ területi bizottságának titká­rától kapjuk 'a tájékoztatást: — Az ifjúsági klub 1975. februárjában alakult meg. összesen 45 fiatal vett részt abban az időben a KISZ köz­ségi alapszervezete helyisé­gében a foglalkozásokon. Ren­dezvényeik már kezdetben igen népszerűek voltak. Két hónap múltán az ideiglenes klubhelyiség kicsinek bizo­nyult. A művelődési ház épü­lete alagsorában, az akkor még gazdasági célokat szol­gáló pincét alkalmasnak ta­lálták a tanács illetékesei és a fiatalok arra, hogy áz új klubhelyiséget ott ’alakítsák ki. Az ifjúság — társadalmi mun­kában és kiselejtezett anya­gokból — vállalta a szükséges teendők elvégzését. Óriási len­dülettel láttak a munkához a lányok, fiúk, s 1975. július 19-én, a Nagybörzsönyi napok egyikén az új ifjúsági klub megnyílhatott. Az azóta eltelt idő a fej­lődés. a bővülés ideje volt. Pblbeat-, fotó-, diszkó-, népi­tánc-, magnós kiscsoport mű­ködik. Ki kell emelnünk a Volbeategyüttest és a népi­A jó járművezető is holtig tanul tánc-csoportot. Az előbbit a falutól távol is ismerik, siker­rel vesz részt minden járá­si, megyei kiemelt ifjúsági rendezvényen, a népitánc-cso- port minden helyi és területi rendezvényen szerepel. \ Az ifjúsági klub az idén, április 4-én felvette Szíjártó Lajosnak, az egykori Görgey- zászlóalj hősi halottjának ne­vét, jó kapcsolatot tartva fenn névadója egykori bajtársai­val. A, nagy börzsönyiek sok­szor találkoznak a magyar néphadsereg Pesti Barnabás testvérklubjával: ezek a talál­kozások is alkalmasak arra, hogy a katonafiatalok ne ve­szítsék el kapcsolatukat a ci­vil élettel. Nagyszabású szo­lidaritási rendezvényeket tar­tanak a nagybörzsönyiek és igen népszerűek, évente több­ször is megrendezett szelőjét —magyar baráti találkozóik. Segítik a családi ünnepek társadalmi megrendezését, műsort adnak minden jelen­tős eseményen. Tudják, hogy a klub tevékenysége nem me­rülhet ki a szabad idő kul­túrált eltöltésében: egyre in­kább és egyre többet kell ad­nia a fiataloknak, egyre na­gyobb szerepet kell vállalnia a művelődés elősegítésében, most már a minőség javítására is törekedve. írta és fényképezte: Grósz Sándor Egyetlen olyan tanintézet sincs hazánkban, amelyben nagyobb lenne a jelentkezők és a túljelentkezők száma, mint a gépjárművezető isko­lákban, ezekben ugyanis aiánylag gyorsan lehet élet­re szóló szakmát szerezni. Németh Jánostól, az MHSZ Pest megyei gépjárművezető­képző iskolája váci kiren­deltségének oktatójától kér­deztük, hogy akik az orvosi és egyéb követelményeknek megfelelnek, hány órai tanu­lás után kaphatnak hivatá­sos jogosítványt és miként zajlik a képzés? Állást vállalhatnak — Az MHSZ hivatásos gép­járművezető-képző iskoláira előkészítő tanfolyamokon sa­játíthatják el a hallgatók azo­kat a szükséges ismerete­ket, amelyek fontosak az el­következő elméleti képzéshez. Azután 360 órában megismer­kedhetnek a gépjárművek szerkezettanával, a közúti közlekedési ismeretekkel, az elsősegélynyújtással és egyéb fontos tudu valókkal. Az el­méleti képzést /gyakorlati ik­tatás követi. A 'anuióK het­ven órát vezetnek teherautón, 30 órát személyautón és 10 órát motorkerékpáron. A si­keresen vizsgázottak hivatá­sos jogosítványt kapnak, amellyel gépjárművezetői ál­lást vállalhatnak. Kevés szak­mára áll annyira a tétel, hogy folyamatosan kell ta­nulni és sohasem lehet önelé­gülten lezárni az iskolázást, mint éppen erre. Az aránylag gyors tanfolyam nem jelent rövid tanulási időt, hiszen a járművek fejlődése, a forga­lom növekedése, a közleke­dési szabályok állandó fino­modása arra készteti a volán mögött ülőket, hogy ne te­kintsék lezártnak ismeretei­ket, tartsák ébren az érdek­lődésüket mindaddig, amig ve­zetnek. Balesetmentesen — Az' elméleti képzés után, a fiatalok először megilletőd- ve, kicsit feszengve ülnek lel a motorkerékpárra, de ha­marosan megbarátkoznak a járművel. Ezután következik részükre a legveszélyesebb időszak, hiszen növekvő biz­tonságérzetük nem mindig áll egyenes arányban gyakor­lati tudásukkal. Előfordul, nem veszik figyelembe kel­lően, hogy mire elég a két kerék és hogy nemcsak gyor­sulni kell, hanem lassulni is, vagy hogy melyek a kanya­rodás szabályai? Sajnos, meg­esik, hogy első kerekükkel a járdaszegélynek mennek, sőt néha még az is, hogy feldől­nek a motorral. Természete­sen a kis sebesség, a forga­Németh János eligazítja tanítványainak egyikét, a motorral elindulni készülő Kovács Istvánt. Albrecht Gyula felvétele ségváltással egy időben, aka­ratlanul elfordítják a kor­mányt az egyenes irányból. Mások nehezen szokják meg, hogy vezetés közben ne ve­gyék le szemüket az útról, minden kapcsoláskor, pedá­lozáskor önkéntelenül a ke­zük vagy a lábuk után néz­nek. — A fiatalok magukban hordják koruk jellegzetessé­gét, a technika iránti érdek­lődést. Legnagyobb részük viszonylag hamar s olyan jól megtanulja a gépkocsiveze­tést, hogy a vizsgabiztos fel sem tételezi, csak néhány órás gyakorlat áll mögöttük. Ta­lálkozhattunk viszont olyan fiatalokkal is, akikből nem lesz jó vezető, legtöbb­jük már az előkészítő tanfo­lyamon kibukik, s jobb, ha nem kísérleteznek tovább. A közutakon Németh János 1950-ben lé­pett be a honvédelmi szövet­ségbe, azóta mint lövészokta­tó és 1958-tól mint a motor- kerékpárosok gyakorlati fog­lalkozásvezetője dolgozik, fő munkahelyén is helytállóan. Húsz éve, 1957-ben, az MHSZ váci szervezetének alapításá­ban is részt vett, most pedig egyebek között a járási veze­tőség kiképzési és sportbizott­ságának vezetője. Eddig mint­egy négyezer fiatalt tanított meg motorozni. Tanítványaival a közuta­kon mint jól képzett, udva­rias vezetőkkel találkozha­tunk. Udvari Gábor A közbiztonság javulásáról, a nagyközség lakosságának hangulatát, a köznyugalmat zavaró bűncselekmények és szabálysértések számának csökkenéséről számolt be a fóti tanácsnak a dunakeszi tiszti rendőrőrs. A közbizton­sággal foglalkozó szakemberek annál értékesebbnek tartják a kedvező változást, mivel 'Fót- ra az előző években több üzetp települt ki a fővárosból, megnövekedett az ingázók száma, tovább terjeszkedett az üdülőterület, szaporodtak a hétvégi házak, csábító alkal­mat nyújtva a bűnözőknek. A tavaly és az év első felé­ben elkövetett bűncselekmé­nyek többsége kisebb jelentő­ségű volt, a személyi és tár­sadalmi tulajdont károsító lo­pások száma majdnem azonos a tavalyiéval: 1976 első felé­ben 4, az idén 6 ízben követ­tek el személyi tulajdon elleni lopást, míg a társadalmi tu­lajdont 1976-ban és ebben az évben egyaránt 5—5 alkalom­mal károsították meg. Az élet és a testi épség elleni bűncselekmények száma nem növekedett, tavaly is, idén is 2—2 súlyos testi sértés történt a nagyköz­ségben, és senkinek sem on­tották ki az életét. Kedvező­nek ítélik meg azt is, hogy a közrendet és köznyugalmat legjobban veszélyeztető, a közhangulatot leginkább fel­zavaró erőszakos és garázda jellegű, a jogpolitikai irány­elvekben kiemelt bűncselek­mények előfordulása sem szá­mottevő: az év első felében egy személy ellen követtek el erőszakos nemi közösülést, s ebben is magatartásával erő­sen közrehatott a sértett, aki a cselekmény színhelyéül szol­gáló magánlakásba önként ment be. Egyébként ez az eset nem is foglalkoztatta a fóti közvéleményt. Egy-egy helység közrendjét és ' közbiztonságát ' a durva, erőszakos bűncselekmények veszélyeztetik leginkább, minthogy rendszerint nyilvá­nosan és brutálisan sértik a társadalmi együttélés sza­bályait. Noha Foton csak ez az egy eset fordult elő, a rendőrség továbbra is kiemelt feladatának tart­ja az ilyen jellegű bűn­cselekmények megelőzé­sét, a közterületek, a nyil­vános szórakozóhelyek, az italboltok és környékük folyamatos, rendszeres el­lenőrzésével. örvendetes az is, hogy a bűn- cselekmények elkövetői köré­ben kevés a fiatalkorú, ennek ellenére valamennyi érdekelt­tel, a pedagógusokkal, orvo­sokkal, az ifjúsági szervezettel Segíti hogy művelődhessenek XXI. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM 1877. OKTÓBER 11., KEDD Kedvező változások Foton Megnyugtató a közbiztonság Nyugdíjasok találkozója Jólesik a törődés (Tudósítónktól.) Ismét fehérasztalok mel­lett találkozhattak a nyugdí­jasok a Forte-gyárban. Öröm­mel gyűltek egybé, mert kap­csolatuk e találkozók révén is állandósul régi munkahe­lyükkel. Valamennyiüknek jólesik a vállalat törődése, gondos­kodása, amit gyakran tapasz­talhatnak, de a vendéglátás is, a kedvesség is, melyet a nőbizottság tagjai nyújtana^ valamikori munkatársaiknak. A találkozókat még vidá­mabbá teszi az a műsor, me­lyet mindig a kis gyári óvo­dások adnak elő. \

Next

/
Thumbnails
Contents