Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-09 / 238. szám
VpV'^vv ’*4ft. •;H • MAGAZIN ' I Trizna István: Miatyánk 1977 Mr. S. Cohennek, a neutronbomba atyjának Mr. Cohere, ki NEM vagy a mennyekben, NE szenteltessék meg a te neved. NE jöjjön el a te országod, NE legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyben SEM, azonképpen e földön SEM. fekete föld a sírokon, (mindenkit megvált a halál) az élet ideges, zajos és egy rút álom kiabál: bomba hull — s a fénysugár, mint halk dzsinn illan nesztelen, a bölcső megmarad ugyan, de nem sir benne értelem __ Mr. Cohen! Mr. Halál! Mr. Tudós és Törpe! Legyen a neved átkozott örökre! Szikszai Károly: Hazaérve Horkolnak a fák. Az ajtó mögötti kenyérsárga fényben falnak dőlve az ágy, ugrani készül. Szél csörömpöl meszesvödörben, dolgozni szeretne, pohár viz kéregeti számat, bevánszorgok az ajtón, görnyedten mint anyám arca. Fegyvertelen a szoba, lezárva a rádió, nincs hírek, horkol a háború, hóhérok alszanak, pók-csend, csak néha a tó felől disznóröfögés, egy szakadozó Európa-térkép zizeg, de kit zavar egy papírlap száraz reccsenése másnaposán, otthon? Farkas Ilona: Reggeli felolvasás Szántó Péter: A tizennegyedik pár A Lebeszélő megköszörülte a torkát, aztán belekezdett: — Kedves házasulandó ifjú pár! Önök most egy igen nagy lépésre szánták el magukat, olyanra, amely bizonnyal meghatározza jövendő életüket. Ma már — mint tudjuk — a házasságok nem az égben köttet, nek, s így — higgyék el — nem kell más a frigyhez, mint egy kis megértés... A Lebeszélő megint krákogott, ma ez volt a tizennegyedik ifjú pár, akiknek közösségre vágyó lelkében elhangolt húrokat pengetett. És még csak fél kettő. Szimmler Vilmos kettőre ígérte, hogy jön, hozza a kutyát. Természetesen fajtiszta lesz, törzskönyvezett, három nemzedékre visszamenőleg CACIB-győztes. Feltétlenül szép névvel, Zsebeházi Eleonóra Bodri, vagy valami ilyen... A házasulandó ifjú pár izgatottan fészkelődött előtte a kényelmetlen széken. Ez a szék direkt • ilyen - kényelmetlen, hadd fészkélődj ériék.' ’ Már túl vóltak a kötelező orvosi vizsgálaton, az ajánlott vérvételen, s ha esetleg valamilyen rendelkezés előírja, hogy a házasság megkötése érdekében szakítaniuk kell, bizonyé, ra azt is megteszik. Szóval mindenen túlvoltak, s most őt hallgatják, akinek az ügyviteli szabályzatban meghatározott kötelessége, hogy őket az egybekelési szándék komolysága viszonylatában vizsgálatnak vesse alá. Ez a Szimmler meg biztos valami orrba vert bulldogot hoz, amilyen élhetetlen. Vagy görbe lábú pincsit, amelyiknek létra kell, hogy belásson az ágy alá. — Kedves ifjú pár! — folytatta. — A házasság kikötő a viharban. Néha — ez is hozzátartozik — vihar a kikötőben. Mindent összevetve: igen fontos jogintézmény, és igen jelentős, egész életre kiható tény. — Mi valóban mindent meggondoltunk ... — mekegte a fiatalember. L egyintett a Lebeszélő: — Mind ezt mondják, mégis emelkedik a válások száma. — A lányhoz fordult, aki zavartan gyűröget- te szoknyája csücskét. — Kegyed... — az előtte heverő aktába nézett, de nem találta meg hirtelenjében a nevet —. kegyed most elhagyja a családi otthon meghitt, meleg fészkét. Az édesanyát, édesapát... — De nem! — szólt a lány. — Hiszen továbbra is ott fogunk lakni! Aztán ijedten megtörölte a szemét. A Lebeszélő felélénkültén folytatta: — Igen, az édesanya szerető gondoskodását... Hiába, anya csak egy van! A lány megadóan bólogatott: — Nagyanyám meg kettő! A Lebeszélő hátradőlt. Nem jön ez a Szimmler! Megmondta neki, hogy japán palota-pincsit semmiképp ne hozzon, mert az rendkívül buta dög, még a gazdit is megharapja. — Én igazán nem akarom önöket megrémíteni, hisz csak az a feladatom, hogy tanáccsal lássam el az ifjú párt a frigy előtt. De jól meggondolták ezt a dolgot?! — hangja átdörgött a szobán, a falon függő zöld politikusportré, amelyet a főnöke festett, ijedten megrezzent. — A házasság, kérem nem tréfadolog! Bizony, egyáltalán nem vicc! Ma. / napság egyesek úgy járnak válóperre, mint más a fodrászhoz, vagy moziba! T alálkozás A cingár fiatalember rémülten válaszolt: — Mi, kérem szépen ... mi, ugye, még gondolkodhatunk a dolgon ... De, ha tetszik gondolni... Még tépelődhetünk egy pár napig... néhány napig ... A Lebeszélő ijedten közbevágott: — Egyáltalán nem akarom magukat elriasztani! A nehézségek akaraterővel pótolhatók, ahogy a Költő mondja. Mert, ugye, a házassággal is úgy vagyunk, mint sok egyébbel: alakul, mint púpos gyerek a prés alatt. — Hát igen — bólogatott a lány. Na ez is, amint hazamegy, vasalhatja a szoknyáját, annyit gyűrögeti. — Hát igen __ A Lebeszélő mosolyogva bólintott: A házasság olyan, mint a karám: amelyik ökör bent van, az kifelé bőg nagy, szomorú szemekkel, amelyik meg kint van a legelőn, az mindenáron befelé kívánkozik ... Hehe, ez persze csak jelképesen volt mondva ...T alán mégis meg kellett volna mondani ennek a Szimmlernek, hogy csaut hozzon. Olyan kedves pofája van a csaunak. És minden vackot megeszik, kenyeret, levest, házi moslékot, kalaptűt, rossz cipőt, igazán nem igényes. Igaz, mondják róla azt is, hogy a világ legbutább kutyafajtája, de ki hiszi ezt el? És. ha igaz, ki törődik vele? Nem akadémikust keres, hanem szobakutyát. Mosolyogva bólintott: — Azért, persze, nem kell megijedni, nem olyan ördöngös dolog a házasság. Csak azért mondtam el mindezt, mert meg kell gondolniuk: az otthon meleg fészke nem pótolható semmivel; a házasság viszont olyan rév, ahová mindig boldogan térhetnek meg az élet viharos tengeréről. Nézzék, én is örülök, ha ilyen üde, fiatal párt látok, hisz tudják, ez a kötelességem, a házasság előtti elbeszélgetés. Persze, egy német boxer se lenne hülyeség, azt mondják, az nem tud ugatni, hacsak meg nem tanulja a többi kutyától. — Hány gyereket akarnak? A fiú kerekre nyitotta a szemét: — Hát... Kettő és tizenöt között... — Szóval akkor nem is védekeznek?! — Védekezni?... Nem. Nem védekezünk, legalábbis ... — De azért ismerik a módszereket?! — Igen. A módszereket, azokat ismerjük. Mór úgy értem, többékevésbé... Mindhárman fölálltak. A Lebeszélő kezet rázott a házasulandó ifjú párral. — Tehát akkor... — mondta várakozóan —, tehát mikor jönnek esküvőre? A cingár fiatalember megvakarta az orrát: — Köszönjük szépen, igazán nagyon jól tetszett beszélni. Sok gondolat ébredt bennünk, és valóban a szívünkhöz tetszett szólni... I gen! — helyeselt a lány is. — Mi nem is gondoltuk ... Szóval, akkor azt tetszik mondani, hogy nem érdemes? Hogy nem gondoltuk meg eléggé? Mi akkor nem is zavarunk tovább. És kirohantak. A Lebeszélő dühösen fiókba vág. ta a dossziét. Ezek a mai... A nyavalyások! No, nem! A Szimmler. ha nem csaut hoz. megmondja neki, hogy vigye vissza! Mamácska még ágyban van reggel, mikorra elvégeztem azt a kevés munkát, ami a ház körül adódik. Ágyba viszem a reggelit, mint házasságunk első hónapjaiban. Mióta nyugdíjasok vagyunk, úgy élünk megint, mint a mézeshetekben. Csak ennek már hullaszaga van. Mamácska megeszi a reggelit, nézi a meny- nyezetet, korán van még, minek is kelne fel? Tavaly ilyenkor már kezdődött a műszak. Akkor mamácska hozta ágyba a reggelit nekem. Elkísért az állomásig és úgy ment bevásárolni. Alig szólunk egy-két szót. Hangos szó csak akkor van közöttünk, ha nem találok valamit. Ilyenkor ijedten pucol kifelé a macska és én is, ha tehetem, mert úgy dühbe gurul mamácska, hogy az nem mindennapi. Mielőtt elmérgesedne a helyzet ilyen apró hülyeségek miatt, eltüntetem magam egy-két órára. Nyolc óra felé megyek be ismét, ilyenkor jön a postás az újsággal. A gyerekeket cukorkával, mamácskát az újsággal lehet kibékíteni. Sokszor már rettentően unom a felolvasást, de hallgatnom kell, mert különben magamra haragítom. Néha csaltam magamnak egy-két órát, de rájöttem, hogy hamarabb befejezi a felolvasást, ha korábban kezdi és akkor a délután szabad. Mindent elolvas. Azt mondja, ő. az egész újságot megvette, tehát az első betűtől az utolsóig el kell olvasni, mert különben a nyolcvan fillér kidobott pénz. És olvas hangosan, én meg hallgatom, ülök csendben, úgy teszek, mintha figyelnék. Néha sajnálom is, mikor majd kitekeredik a nyelve, ha egy-egy idegen név, szó kibetű- zésével küszködik. Legtovább időz a hirdetéseknél. Egyikhez- másikhoz kesernyés megjegyzést is fűz. — Háromnegyed millióért villa eladó. — Hogy mik vannak! Mitől ilyen drága egy villa? Kinek van ennyi készpénze? Mert valakinek, valakiknek van. De miből ? Hallott már ettől drágábbról is. És elkelnek. Valaki megveszi őket. De ki? Én mindig csak annyi pénzt kaptam, ameny- nyiért megdolgoztam. Persze én is csak annyit kaptam. De ilyenkor nem kezdek vitatkozni vele, mert sehogy nem tudnám megnyugtatni. Mamácska elolvas minden álláshirdetést. Kíváncsi arra, hogy ha nem lennénk nyugdíjasok, mennyi állás közül választhatnánk. Egyik nap, éppen a nyugdíjasoknak kínált állásokat olvasta mamácska, mikor eszembe jutott, hogy hívtak engem a falu épülő szolgáltatóházához éjjeliőrnek. Hirtelen felálltam, ..elindultam ; kifelé. Mamácska döbbenten nézett utánam. — Elmegyek pengéért, elfelejtettem hozni — mondtam, és már csuktam is be magam mögött az ajtót, nehogy visszahívjon. Kettőnknek kettőezerháromszáz a nyugdíjunk. Jól jönne hozzá még valami kis pénz. Remélem, hajlandó annyi áldozatot hozni mamácska, hogy megtanul magában olvasni. Néhány éve végezte el a hetedik-nyolcadik osztályt, azóta nem lehet bírni, vele. Mint az első osztályos kicsi gyerekek, olyan izgalommal járt iskolába. Egy év alatt tette le a két osztályt. Most én is ilyen izgalommal megyek az építőkhöz, hátha kellek még nekik. Sikerült az állás. Nem gondoltam volna, hogy ilyen átkozottul hosszú tud lenni egy éjszaka. Az a legrosz- szabb az egészben, hogy nincs kihez beszélnem. Van ott egy kutya, de még bolondnak vélnének, ha vele beszélgetnék, és meghallaná valaki. Mamácska nem szokott le a reggeli hangos felolvasásokról. Talán el sem tudnék aludni, ha nem olvasna reggel az ágyam szélénél. A reggelit továbbra is én hordom az ágyába, minek keljen fel szegény, mikor én úgyis talpon vagyok. De az újságért ő megy ki minden reggel. A legsüketebb napunk a hétfő. Vasárnap reggel, mikor végzek a műszakkal, veszek az újságosnál egy Népszabadságot. Ezt csak hétfőn reggel veszem elő, hogy mamácska hétfőn is fel tudjon olvasni, hogy könnyebben el tudjak aludni. Az éjjeli süketség után olyan jólesik a hangját hallani. Borbély Tibor: Mégis a nyár az igaz! Tükör előtt Bozontos, fénylő, fekete üstököm! A szálló időből te voltál hát vagy negyven év? Az ifjúság, míg éled, néha félre lép, majd mögéd kerül s követ konokon. Ráncok, kirajzolódó kék erek. Az ősvadonból fényre lép, soká rejtőzött homlokom. Augusztusi ősz Augusztus, mégis ősz időz közöttünk. Köröttünk sárgára festi a fák levelét, s nem elég, hogy lopja a zöld színt, hitetni akarja velünk, telünk közelít, amikor víz lakja meg házunk repedéseit, és jég-éket feszítve belőle a fagy, roppan a ház, s hűlt tűzhelyeinken táncol a szél. Hitetni akarja a karmos idő, — de mégsem igaz. Azért mert néha bolondos, akkor is, akkor is, mégis a nyár az igaz! Műhelytitok „Lényegében hogyan csinálod?” Elmeélen billegve, egyensúlyozva haladva sétáltatom a valóságot, Ha a tükör kezemben ép marad: benne nézheted magad. De ha az ember félre lép, — rázuhan, s halálra sebzi százezer tükörcserép. Két mozdony beszélget „Miért nem haladsz?” — kérdi a diesel a füstös elődöt, s villamosított útvonalán tovatűnik. Mormog a füstös: „Nem is tudja talán, hogy amit most ő repít, meg a többi, én húztam-toltam a terhet az éjben. Így állt össze e rendbe a célba futó hosszú szerelvény, ezernyi kocsi.” Versem végén vérzik a pont, s nem tudja, hogy hamis. Pontatlan így a fájdalom jele hiszen az igazi pontnak, kiterjedése nincs. Miklosovits László tusrajza »