Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-09 / 238. szám

VpV'^vv ’*4ft­. •;H • MAGAZIN ' I Trizna István: Miatyánk 1977 Mr. S. Cohennek, a neutronbomba atyjának Mr. Cohere, ki NEM vagy a mennyekben, NE szenteltessék meg a te neved. NE jöjjön el a te országod, NE legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyben SEM, azonképpen e földön SEM. fekete föld a sírokon, (mindenkit megvált a halál) az élet ideges, zajos és egy rút álom kiabál: bomba hull — s a fénysugár, mint halk dzsinn illan nesztelen, a bölcső megmarad ugyan, de nem sir benne értelem __ Mr. Cohen! Mr. Halál! Mr. Tudós és Törpe! Legyen a neved átkozott örökre! Szikszai Károly: Hazaérve Horkolnak a fák. Az ajtó mögötti kenyérsárga fényben falnak dőlve az ágy, ugrani készül. Szél csörömpöl meszesvödörben, dolgozni szeretne, pohár viz kéregeti számat, bevánszorgok az ajtón, görnyedten mint anyám arca. Fegyvertelen a szoba, lezárva a rádió, nincs hírek, horkol a háború, hóhérok alszanak, pók-csend, csak néha a tó felől disznóröfögés, egy szakadozó Európa-térkép zizeg, de kit zavar egy papírlap száraz reccsenése másnaposán, otthon? Farkas Ilona: Reggeli felolvasás Szántó Péter: A tizennegyedik pár A Lebeszélő megköszörülte a tor­kát, aztán belekezdett: — Ked­ves házasulandó ifjú pár! Önök most egy igen nagy lépésre szánták el magukat, olyanra, amely bizonnyal meghatározza jövendő éle­tüket. Ma már — mint tudjuk — a házasságok nem az égben köttet, nek, s így — higgyék el — nem kell más a frigyhez, mint egy kis megér­tés... A Lebeszélő megint krákogott, ma ez volt a tizennegyedik ifjú pár, akiknek közösségre vágyó lelkében elhangolt húrokat pengetett. És még csak fél kettő. Szimmler Vilmos kettőre ígérte, hogy jön, hozza a ku­tyát. Természetesen fajtiszta lesz, törzskönyvezett, három nemzedékre visszamenőleg CACIB-győztes. Fel­tétlenül szép névvel, Zsebeházi Eleo­nóra Bodri, vagy valami ilyen... A házasulandó ifjú pár izgatottan fészkelődött előtte a kényelmetlen széken. Ez a szék direkt • ilyen - ké­nyelmetlen, hadd fészkélődj ériék.' ’ Már túl vóltak a kötelező orvosi vizsgálaton, az ajánlott vérvételen, s ha esetleg valamilyen rendelkezés előírja, hogy a házasság megkötése érdekében szakítaniuk kell, bizonyé, ra azt is megteszik. Szóval minde­nen túlvoltak, s most őt hallgatják, akinek az ügyviteli szabályzatban meghatározott kötelessége, hogy őket az egybekelési szándék komolysága viszonylatában vizsgálatnak vesse alá. Ez a Szimmler meg biztos valami orrba vert bulldogot hoz, amilyen élhetetlen. Vagy görbe lábú pincsit, amelyiknek létra kell, hogy belás­son az ágy alá. — Kedves ifjú pár! — folytatta. — A házasság kikötő a viharban. Néha — ez is hozzátartozik — vi­har a kikötőben. Mindent összevet­ve: igen fontos jogintézmény, és igen jelentős, egész életre kiható tény. — Mi valóban mindent meggon­doltunk ... — mekegte a fiatalem­ber. L egyintett a Lebeszélő: — Mind ezt mondják, mégis emelkedik a válások száma. — A lányhoz fordult, aki zavartan gyűröget- te szoknyája csücskét. — Kegyed... — az előtte heverő aktába nézett, de nem találta meg hirtelenjében a nevet —. kegyed most elhagyja a családi otthon meg­hitt, meleg fészkét. Az édesanyát, édesapát... — De nem! — szólt a lány. — Hi­szen továbbra is ott fogunk lakni! Aztán ijedten megtörölte a sze­mét. A Lebeszélő felélénkültén foly­tatta: — Igen, az édesanya szerető gondoskodását... Hiába, anya csak egy van! A lány megadóan bólogatott: — Nagyanyám meg kettő! A Lebeszélő hátradőlt. Nem jön ez a Szimmler! Megmondta neki, hogy japán palota-pincsit semmi­képp ne hozzon, mert az rendkívül buta dög, még a gazdit is megharap­ja. — Én igazán nem akarom önö­ket megrémíteni, hisz csak az a fel­adatom, hogy tanáccsal lássam el az ifjú párt a frigy előtt. De jól meg­gondolták ezt a dolgot?! — hangja átdörgött a szobán, a falon függő zöld politikusportré, amelyet a fő­nöke festett, ijedten megrezzent. — A házasság, kérem nem tréfadolog! Bizony, egyáltalán nem vicc! Ma. / napság egyesek úgy járnak váló­perre, mint más a fodrászhoz, vagy moziba! T alálkozás A cingár fiatalember rémülten vá­laszolt: — Mi, kérem szépen ... mi, ugye, még gondolkodhatunk a dol­gon ... De, ha tetszik gondolni... Még tépelődhetünk egy pár napig... néhány napig ... A Lebeszélő ijedten közbevágott: — Egyáltalán nem akarom magukat elriasztani! A nehézségek akaraterő­vel pótolhatók, ahogy a Költő mond­ja. Mert, ugye, a házassággal is úgy vagyunk, mint sok egyébbel: ala­kul, mint púpos gyerek a prés alatt. — Hát igen — bólogatott a lány. Na ez is, amint hazamegy, vasal­hatja a szoknyáját, annyit gyűrögeti. — Hát igen __ A Lebeszélő mosolyogva bólintott: A házasság olyan, mint a karám: amelyik ökör bent van, az kifelé bőg nagy, szomorú szemekkel, ame­lyik meg kint van a legelőn, az min­denáron befelé kívánkozik ... Hehe, ez persze csak jelképesen volt mond­va ...­T alán mégis meg kellett volna mon­dani ennek a Szimmlernek, hogy csaut hozzon. Olyan kedves po­fája van a csaunak. És minden vackot megeszik, kenyeret, levest, házi moslékot, kalaptűt, rossz ci­pőt, igazán nem igényes. Igaz, mondják róla azt is, hogy a világ legbutább kutyafajtája, de ki hiszi ezt el? És. ha igaz, ki törődik ve­le? Nem akadémikust keres, hanem szobakutyát. Mosolyogva bólintott: — Azért, persze, nem kell megijedni, nem olyan ördöngös dolog a házasság. Csak azért mondtam el mindezt, mert meg kell gondolniuk: az ott­hon meleg fészke nem pótolható semmivel; a házasság viszont olyan rév, ahová mindig boldogan térhet­nek meg az élet viharos tengeréről. Nézzék, én is örülök, ha ilyen üde, fiatal párt látok, hisz tudják, ez a kötelességem, a házasság előtti el­beszélgetés. Persze, egy német boxer se len­ne hülyeség, azt mondják, az nem tud ugatni, hacsak meg nem tanul­ja a többi kutyától. — Hány gyereket akarnak? A fiú kerekre nyitotta a szemét: — Hát... Kettő és tizenöt között... — Szóval akkor nem is védekez­nek?! — Védekezni?... Nem. Nem vé­dekezünk, legalábbis ... — De azért ismerik a módszere­ket?! — Igen. A módszereket, azokat ismerjük. Mór úgy értem, többé­kevésbé... Mindhárman fölálltak. A Lebe­szélő kezet rázott a házasulandó if­jú párral. — Tehát akkor... — mondta várakozóan —, tehát mikor jönnek esküvőre? A cingár fiatalember megvakarta az orrát: — Köszönjük szépen, iga­zán nagyon jól tetszett beszélni. Sok gondolat ébredt bennünk, és való­ban a szívünkhöz tetszett szólni... I gen! — helyeselt a lány is. — Mi nem is gondoltuk ... Szóval, ak­kor azt tetszik mondani, hogy nem érdemes? Hogy nem gondoltuk meg eléggé? Mi akkor nem is zava­runk tovább. És kirohantak. A Lebeszélő dühösen fiókba vág. ta a dossziét. Ezek a mai... A nya­valyások! No, nem! A Szimmler. ha nem csaut hoz. megmondja neki, hogy vi­gye vissza! Mamácska még ágy­ban van reggel, mikor­ra elvégeztem azt a ke­vés munkát, ami a ház körül adódik. Ágyba viszem a reg­gelit, mint házasságunk első hónapjaiban. Mióta nyugdíjasok vagyunk, úgy élünk megint, mint a mézeshetekben. Csak ennek már hullaszaga van. Mamácska megeszi a reggelit, nézi a meny- nyezetet, korán van még, minek is kelne fel? Tavaly ilyenkor már kezdődött a mű­szak. Akkor mamácska hozta ágyba a reggelit nekem. Elkísért az állo­másig és úgy ment be­vásárolni. Alig szólunk egy-két szót. Hangos szó csak akkor van kö­zöttünk, ha nem találok valamit. Ilyenkor ijed­ten pucol kifelé a macs­ka és én is, ha tehetem, mert úgy dühbe gurul mamácska, hogy az nem mindennapi. Mielőtt el­mérgesedne a helyzet ilyen apró hülyeségek miatt, eltüntetem ma­gam egy-két órára. Nyolc óra felé megyek be ismét, ilyenkor jön a postás az újsággal. A gyerekeket cukorkával, mamácskát az újsággal lehet kibékíteni. Sok­szor már rettentően unom a felolvasást, de hallgatnom kell, mert különben magamra ha­ragítom. Néha csaltam magamnak egy-két órát, de rájöttem, hogy ha­marabb befejezi a fel­olvasást, ha korábban kezdi és akkor a dél­után szabad. Mindent elolvas. Azt mondja, ő. az egész újságot meg­vette, tehát az első be­tűtől az utolsóig el kell olvasni, mert különben a nyolcvan fillér kido­bott pénz. És olvas han­gosan, én meg hallga­tom, ülök csendben, úgy teszek, mintha figyel­nék. Néha sajnálom is, mikor majd kitekeredik a nyelve, ha egy-egy idegen név, szó kibetű- zésével küszködik. Legtovább időz a hir­detéseknél. Egyikhez- másikhoz kesernyés megjegyzést is fűz. — Háromnegyed mil­lióért villa eladó. — Hogy mik vannak! Mi­től ilyen drága egy vil­la? Kinek van ennyi készpénze? Mert vala­kinek, valakiknek van. De miből ? Hallott már ettől drágábbról is. És elkelnek. Valaki meg­veszi őket. De ki? Én mindig csak annyi pénzt kaptam, ameny- nyiért megdolgoztam. Persze én is csak annyit kaptam. De ilyenkor nem kezdek vitatkozni vele, mert sehogy nem tudnám megnyugtatni. Mamács­ka elolvas minden ál­láshirdetést. Kíváncsi arra, hogy ha nem len­nénk nyugdíjasok, mennyi állás közül vá­laszthatnánk. Egyik nap, éppen a nyugdíjasoknak kínált állásokat olvasta ma­mácska, mikor eszembe jutott, hogy hívtak en­gem a falu épülő szol­gáltatóházához éjjeliőr­nek. Hirtelen felálltam, ..elindultam ; kifelé. Ma­mácska döbbenten né­zett utánam. — Elmegyek pen­géért, elfelejtettem hoz­ni — mondtam, és már csuktam is be magam mögött az ajtót, nehogy visszahívjon. Kettőnk­nek kettőezerháromszáz a nyugdíjunk. Jól jön­ne hozzá még valami kis pénz. Remélem, hajlandó annyi áldoza­tot hozni mamácska, hogy megtanul magá­ban olvasni. Néhány éve végezte el a hete­dik-nyolcadik osztályt, azóta nem lehet bírni, vele. Mint az első osztá­lyos kicsi gyerekek, olyan izgalommal járt iskolába. Egy év alatt tette le a két osztályt. Most én is ilyen izga­lommal megyek az épí­tőkhöz, hátha kellek még nekik. Sikerült az állás. Nem gondoltam volna, hogy ilyen átkozottul hosszú tud lenni egy éjszaka. Az a legrosz- szabb az egészben, hogy nincs kihez beszélnem. Van ott egy kutya, de még bolondnak vélné­nek, ha vele beszélget­nék, és meghallaná va­laki. Mamácska nem szokott le a reggeli hangos felolvasásokról. Talán el sem tudnék aludni, ha nem olvasna reggel az ágyam szélé­nél. A reggelit továbbra is én hordom az ágyá­ba, minek keljen fel szegény, mikor én úgyis talpon vagyok. De az újságért ő megy ki minden reggel. A leg­süketebb napunk a hét­fő. Vasárnap reggel, mi­kor végzek a műszak­kal, veszek az újságos­nál egy Népszabadságot. Ezt csak hétfőn reggel veszem elő, hogy ma­mácska hétfőn is fel tudjon olvasni, hogy könnyebben el tudjak aludni. Az éjjeli süket­ség után olyan jólesik a hangját hallani. Borbély Tibor: Mégis a nyár az igaz! Tükör előtt Bozontos, fénylő, fekete üstököm! A szálló időből te voltál hát vagy negyven év? Az ifjúság, míg éled, néha félre lép, majd mögéd kerül s követ konokon. Ráncok, kirajzolódó kék erek. Az ősvadonból fényre lép, soká rejtőzött homlokom. Augusztusi ősz Augusztus, mégis ősz időz közöttünk. Köröttünk sárgára festi a fák levelét, s nem elég, hogy lopja a zöld színt, hitetni akarja velünk, telünk közelít, amikor víz lakja meg házunk repedéseit, és jég-éket feszítve belőle a fagy, roppan a ház, s hűlt tűzhelyeinken táncol a szél. Hitetni akarja a karmos idő, — de mégsem igaz. Azért mert néha bolondos, akkor is, akkor is, mégis a nyár az igaz! Műhelytitok „Lényegében hogyan csinálod?” Elmeélen billegve, egyensúlyozva haladva sétáltatom a valóságot, Ha a tükör kezemben ép marad: benne nézheted magad. De ha az ember félre lép, — rázuhan, s halálra sebzi százezer tükörcserép. Két mozdony beszélget „Miért nem haladsz?” — kérdi a diesel a füstös elődöt, s villamosított útvonalán tovatűnik. Mormog a füstös: „Nem is tudja talán, hogy amit most ő repít, meg a többi, én húztam-toltam a terhet az éjben. Így állt össze e rendbe a célba futó hosszú szerelvény, ezernyi kocsi.” Versem végén vérzik a pont, s nem tudja, hogy hamis. Pontatlan így a fájdalom jele hiszen az igazi pontnak, kiterjedése nincs. Miklosovits László tusrajza »

Next

/
Thumbnails
Contents