Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-09 / 212. szám
«*r fiiF.crrr 1977. SZEPTEMBER 9., PÉNTEK MR , 1977. szeptember 9. «*•» • Péntek, Ádám napja, A nap kél 5.13 — nyugszik 18.09 órakor. A hold kél 0.57 ■— nyugszik 15.47 órakor. Nyugat felől időnként megnövekvő felhőzet. Szórványosan zápor, zivatar. Többfelé megélénkülő, helyenként megerősödő délnyugati-nyugati szél. A nappali felmelegedés kissé gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 23—28 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: változóan felhős idő, főleg az időszak első felében záporokkal, esővel. Legalacsonyabb nappali hőmérséklet 32—27 fok között. Műbőr — cipőhöz Űj műbőrtípust dolgozott ki a győri Geaboplast Pamutszövő- és Mübőrgyár gyártmányfejlesztő kollektívája. A habosított poliuretán műbőr 'puha, bőrszerű, ezért elsősorban női és férfi cipőfelsőrészek gyártására alkalmas. • Ezenkívül a bőrdíszműipar is felhasználhatja a divatos női táskákhoz. A kísérleti gyárfás eredményei alapján ez év második felében megkezdték az újfajta műbőr nagyüzemi előállítását, és az év végéig 200 ezer négyzetmétert készítenek belőle. LUIGI GALVÄNI KÉTSZÁZNEGYVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1737. szeptember 9-én született Bolognában Luigi Galvani olasz fiziológus, az elektromosságtan egyik megalapítója. Orvosnak tanult; apósa egyetemi professzor volt és tanszékét ő örökölte. Kezdetben anatómiát, később szülészetét tanított, a bolognai egyetemen emléktábla jelzi, hogy ott történt a békacombok nevezetes rángatózásának megfigyelése, 1786 szeptemberében. Legelőször az tűnt fel Galvaninak, hogy a fémkampóval érintkező békacomb elektromos szikrakisülések közelében, vagy például zivatar közeledtével megrándult. Ma tisztán látjuk, hogy ezek a rángatózások elektromos rezgések, vagyis a békacombok úgy működtek, mint valami detektor. Természetesen annak idején minderről semmit sem tudtak. De Galvani érdeme, hogy a jelenséget tovább kutatta, s így rájött, hogy a rángatózás az említett körülmények nélkül is előidézhető, ha a békacomoot két különböző fémből készült kengyelre akasztjuk rá. Ez volt a legelső „galvánelem”: a békacomb testnedvei szolgáltatták a két fémelektron számára az elektrolitét, míg az áramjelző a combizom volt. Volta ennek alapján szerkesztette meg áramforását, az első iga- galvánelemet. síremlékavatAs Csütörtökön, egykori pályatársak, barátok, tisztelők jelenlétében a Farkasréti temetőben felavatták Losonczy György Kossuth-díjas kiváló művésznek, az Operaház korábban elhunyt magánénekesének a Fővárosi Tanács által adományozott síremlékét, Gregersen-Lux Aliz szobrász- művész alkotását. Az Operaház nevében Lukács Miklós igazgató emlékezett meg a kiváló operaénekesről. A Fővárosi Tanács képviseletében Szabó Ervin színházi osztály- vezető méltatta Losonczy György munkásságát. VÉGSŐ BŰCSÜ ARATŐ ENDRÉTŐL Tanítványok, tudóstársak, gyászolók sokasága vett végső búcsút dr. Arató Endre akadémikustól, egyetemi tanártól a Farkasréti temetőben. A Magyar Tudományos Akadémia nevében dr. Mócsy András akadémikus, a filozófiai és történettudományok osztályának helyettes elnöke búcsúztatta a neves történettudóst, az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem tanári kara és párt- bizottsága nevében dr. Ga- lántai József dékánhelyettes méltatta érdemeit. A csehszlovák történészek képviseletében Milos Gosiorovsky akadémikus, a csehszlovák— magyar történész vegyes bizottság csehszlovák tagozatának elnöke szólt Arató Endre tudományos munkásságáról és a két ország történettudományi kapcsolatainak fejlesztésében játszott kiemelkedő szerepéről. A tanítványok nevében Karsai György emlékezett. __________ — Több pénz lakásépítésre. A Pest megyében dolgozó kereskedelmi és vendéglátóipari alkalmazottak élet- és munkakörülményeinek javítására 15 százalékkal több pénzt fordítottak a vállalatok az idén, mint tavaly az év azonos időszakában. Kétszeresére emelkedett a lakásépítésre adott kölcsönök összege, és több ÁFÉSZ-nél rendel már heti egy-két órában üzemorvos. — Résztáppénz. Az Egyesült Izzó váci gyárában is megteremtették a lehetőségét annak, hogy a hosszabb betegállományból visszatérők rövidített munkaidőben — úgynevezett résztáppénzes rendszerben — kezdjék meg újra a munkát. — Szellemi vetélkedőt rendeznek a Hazad Fésűsfonó és Szövőgyár pomázi gyárában. A Tíz nap, amely megrengette a világot című szellemi tornát szeptember 29-én tartják, s ezen tíz szocialista brigád vetélkedik a vállalati döntőbe jutásért'. — Élen a váciak. A Pest megyei KÉV-nél fellendült idén a munkaverseny-moz- galom. Termelési, árbevételi, valamint termelékenységi tervük túlteljesítésével jelenleg azonos pontszámmal áll az élen a váci és a du- navarsányi főépítésvezetőség. — Száz ember kellene. Iparosodik Bugyi környéke is, ezért kedvezőtlenül alakul a községben a Telefongyár létszáma. A jelenleginél százzal több embert tudnának foglalkoztatni. — Tesztelt metszőollók. A fogyasztók lapja, a Nagyító minősíti a metszőollókat. Nyolc megvizsgált és kipróbált olló közül ötöt közepesnek, egyet mé^hiegfelelőnek és kettőt jónak találtak. — Étkes városok. Városaink közül Szentendrén jut egy lakosra évente a legnagyobb élelmiszer-forgalom: összesen 11 ezer forint. A következő Vác, csaknem 10 ezerrel, majd Cegléd következik 8 ezer forinttal. trj hajút bocsátottak vízre ünnepélyes keretek között a Mahart Dunaharaszti Hajójavító Üzemében. Képünkön Szikora György kétszeres kiváló dolgozó már festi is. Geléta Pál felvétele — Többetf mint idén. Ä Nagykőrösi í Konzervgyár ; megkezdte már a jövő évi i szerződések ' kötését. Elsősor- i ban gyümölcsfélékből szeretnék növelőt az idei mennyi- • séget, val^nint a zöldségfélék közül uborkából és zellerből. — Ki hol dolgozik? A legfrissebb statisztikai adatok szerint 'Pest megye 439 500 aktív . keresőjéből 213 900 , munkavállaló talál saját la- , kóhelyén munkát, 173 000 a fővárosba, 52 600 pedig más településre jár dolgozni. — Súlyosabb balesetek. Emelkedett az idén a mező- gazdaságban az üzemi balesetek miatt kiesett munkanapok száma. Egy-egy sérülésből a felgyógyulás majdnem 3 nappal többet vett igénybe, mint tavaly. ELTŰNŐ PALACKOK Egy amerikai cég olyan új gyártmányt kísérletezett ki, amely talán megoldja a szemétre kerülő üvegek és tartályok elhelyezési problémáját. Az új tartály nem más, mint két vékony műanyag hártya közé rétegelt, hajlékony hidroxipropil-cellulóz réteg. Amíg használatban van, a víz- és levegözáró külső és belső hártya megvédi a bomlástól a vízben oldódó belső magot. Amikor azonban kiürült, egy beépített fül meghúzásával megindítható a bomlás. Ezzel a mozdulattal ugyanis lerántható a külső hártya, és a tartály néhány óra alatt a közönséges csapvízben vagy az esőben feloldódik. A tenger vagy a folyók éllat- és növényvilágára ártalmatlan oldat keletkezik belőle. Az oldható tartály nem drágább, mint a jelenlegiek, amelyek üvegből, vagy műanyagból készültek. Pol-beai találkozó Szeptember 10-én szombaton Nagykőrösön, a szolidaritási hét keretében az Arany János Művelődési Központ színház- termében délután 17 órakor megyei pol-beat együttesek és szólisták adnak egymásnak találkozót. A nagy érdeklődéssel várt hangverseny bevételét a szolidaritási egyszámlára utalják át. A hangverseny után a fiatalok a városi ifjúsági klubban vesznek részt chilei szolidaritási esten, melyet a nagykőrösi fiatalok a konzervgyár ifjúsági klubjával közösen rendeznek. Egy hét múlva BNV Az idén két hétvége a látogatóké Nagy a sürgés-forgás a Budapesti Nemzetközi Vásár központjában. Egy hét múlva, szeptember 16-án megnyitja kapuit a fogyasztási cikkek nagy seregszemléje, az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár. A hazai vállalatokkal, szövetkezetekkel és egyéb termelőkkel együtt összesen 31 országból és Hongkongból hozták el Budapestre áruikat a kiállítók. A látogatók szeptember 16 és 25 között — a szakmai napok kivételével — naponta Meghosszabbítják az engedményes paradicsom- és paprika vásárt rozatai, a zöldség-gyümölcs kereskedelem fejlesztésére hozott intézkedések megtették hatásukat. Hosszú évek óta a legjobb az idei kínálat. Ezekben a hetekben a nagyJó eredményekkel jár a tíz naposra tervezett engedményes árú paradicsom, és zöldpaprikavásár. A múlt szerdai kezdés óta már mindkét árucikkből forgalomba hozták az előzetesen tervbevett mennyiségeket az ország szövetkezeti boltjaiban. Eddig 60 000 mázsa paradicsomot és paprikát adtak el; s ez mindkét árucikkből az elmúlt évi forgalom megkétszereződését ^ jelenti. A lakosság eddigi vásárlásaival az árengedmények révén körülbelül IS millió forintot takarított meg. Tekintettel az engedményes árusítás vártnál is nagyobb sikerére, valamint a nagy tételekben érkező újabb friss szállítmányokra, a vásárt a jövő hétre is meghosszabítják. A többi idényszerű árucikkből is változatlanul igen jó a Zöldért kínálata. Az előző évek céltudatos kormányhatáüzemi táblák, háztáji kertek ontják a zöldségféléket. Ilyen helyzetben nemcsak a lakosságnak jut több és jobb áru, hanem a feldolgozó iparnak és exportra is. Az év eddig eltelt időszakában a zöldség, gyümölcs és burgonya fodélelőtt 10 órától délután 7 óráig tekinthetik meg a kiállítást. A szakmai jeggyel nem rendelkező nagyközönség a szeptember 19-, 20- és 21-i szakmai napon déli egy órakor léphet csak a vásár területére, mert délelőtt a szakemberek folytatnak hivatalos programokat, tárgyalásokat. Ezúttal a Hungexpo a szokástól eltérően tíz napon át tartja nyitva a vásárt, s így lehetővé tette, hogy a látogatók két hétvégen tekintsék meg a pavilonokat. . A nagyközönség változatlan áron, 15,— forintért kapja a belépőjegyet, amit a városban a metró és a BKV pénztárainál is megvásárolhat. Az egyszeri belépésre érvényes szakmai jegy ára is változatlanul 60 forint. Az általános iskolások, az ipari tanulók és egyéb iskolai tanulók, továbbá a katonák belépőjegye csoportos látogatás esetén személyenként öt forint. A vidékről érkező látogatók most is igénybe vehetik a MÁV 33 százalékos menettérti utazási kedvezményét. A látogatók a legkényelmenyabb a tavalyinál. A zöldségfélék választéka azonban még némi módosításra szorul, és így az illetékesek már most fontolóra veszik, mit tehetnek annak érdekében, hogy jövőre a több kézi munkát igénylő cikkekből is az igények szerint termeljenek a gazdaságok. Corvinák — a világhétre Az UNESCO támogatásával az idén harmadik alkalommal rendezik meg hazánkban a képzőművészeti világhetet. Ennek célja a kortárs művészet és a társadalom kapcsolatának elevenebbé tétele. A Corvina Kiadó két új kiadvánnyal jelentkezik ez alkalomból. A látás iskolája — Tanulmányok a vizuális esztétikai nevelésről címmel jelent meg a Művészet és elmélet sorozat legfrissebb tagja, melyet már ismertettünk lapunkban. A tanulmányokat, melynek szerzői kiváló magyar, szovjet, jugoszláv, amerikai, belga, csehszlovák, svéd és lengyel szakemberek, gyermekrajzokból összeállított gazdag illusztrációs anyag kíséri. Már hagyománnyá vált, hogy a képzőművészeti világhét alkalmából új mappával gazdagodik a Magyar Grafikusok sorozat..Ezúttal Berkovits Ilona művészettörténész kitűnő esszéjével Zichy Mihály legszebb rajzaiból kap kézhez válogatást az olvasó. A kiadó ezzel a válogatással kíván emlékezni a nagyszerű művészre, akinek az idén október 14-én ünnepeljük születésének 150. évfordulóját. — Modern hagymatisztítók. Négy Mather-Platt hagymatisztítő berendezést állítanak üzembe a Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi gyáregységében. Az angol gépek nyolc és fél millió forintba kerültek. sabban villamossal juthatnak el majd a Dobi István úti vásárközpontba. A Népszínház utca és a Nagykörút sarkától közvetlenül a vásár főbejáratáig közlekedik a 29-es villamos. Hét végén, tehát szombaton és vasárnap a Baross térről is közvetlenül a főbejáratig juthatnak el a látogatók a 29/Y jelzésű villamossal, s megközelíthetik még a kiállítást a 37-es villamossal is. A metróval érkezők az Örs vezér téri megállótól a 100-as jelzésű autóbusszal érik el a vásárt. A bérletek érvényesek az autóbuszon, de vonaljegy is váltható. A BKV a kiállítás idején sűríti a 32-es és a 95- ös autóbusz forgalmát is. A Keleti, pályaudvartól iránytaxik közlekednek' a vásárig. 4 Dobi István úti parkolóhelyeket a Fővárosi Garázsipari Vállalat kezeli, s a parkolásért díjat szed. Kertbarátnapok Szentendrén Kiállítás és tanácsadó előadások Szentendrén első alkalommal rendezik meg szeptember 9-én és 10-én. ma és szombaton a szentendrei kertbarát- napokat. A kertbarátok és kisállattenyésztők klubja, a népfront városi bizottságával és az Óbuda Tsz-szel közösen virágkiállítást és -vásárt rendez a Felszabadulás lakótelepen lévő klubkönyvtárban. A KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.5S: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjeien- tés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Kísérleti állatok — 11.50: Zenés műsor állatkísérletek. 8.35: Zenekari mu- 11.50 zsika. 9.34: Héja, héja ... 9.53: Lot- nők. tósorsolás. 10.00: Hírek. ^Időjárás jelentés. 10.05: A Bolgár Kul A rádió és a televízió műsora Delta. Tudományos híradó. 20.25: Sztrogoff Mihály. Magyarul, beszélő francia-olasz-nyugatnémct filmsorozat. VH 7. rész. 21.20: Fiatalok órája. 22.20: Tv-híradó 3. 22.30: üdülőknek, lekedik. Közlekedési műsor. 17.45: ^ií.«^^^f^nei,^^ ?a öt perc meteorológia. Időjárás elö- betűkkel. Elfoglaltság. 12.00: Sanzo- __ ________________ 12.30: H írek. 12*33: rejelzés. 17.50: Játék Dvorzsák vonósnégyes. 13.30: Hírek. 13.33: A Bolgár Kultúra Hete. túra Hete. 10.39: Variánsok az 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés, archoz. 10.44: Ettél Sussman éne- 14.00: Kettőtől ötig... Jó utat! kel. 10.59: Lottóeredmények. il.öO: Közben 14.30—14.35: Hírek. Időjáfilmsorozat. Homérosz mondja II. 2. MŰSOR 18.15: Reklámműsor. 18.20: Építő- 20.00: Üj hanglemezek. A Zene, kocka. Építészeti sorozatműsor, zene, zene melléklete. 20.40: Öt Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 11.45: Liszt-kórusművek. 12.00: rásjelentés. 14.45: A beat kedvelőinek. 15.30: Hírek. 15.33: MűsorisDéli Krónika. Lottó. 12.20: Ki nyer mertetés. 15.36: Könyvről — könyma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalcsokor. vért. 15.46. Rivaldafényben. Közben 16.30—16.33: Hírek. 17.00: ötöVI. rész. 18.40: A Bolgár Népköz- társaság nemzeti ünnepe. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: perc meteorológia. Időjárás előrejelzés. (Ism.) 20.45: Tv-híradó 2. 21.05: Baráti üdvözlet Bulgáriából. Filmösszeállítás. 22.00: Szabadlábon. Magyarul beszélő csehszlovák film. 14.00: Körhinta. Részletek Rodgers dik sebesség. Ifjúság — politika zenés játékából. 14.30: Magyar — kultúra. 17.59: Tizenkét szék. szerzők műveiből. 15.00: Hírek. 18.30: Hírek. 18.33: Slágermúzeum. Idő járás jelentés. 15.10: A Koreai 19.30: Reklám. 19.36: Jó estét gye- Népi Demokratikus Köztársaság rekek! 19.43: Debreceni napok, nemzeti ünnepén. 15.40: Trombita- 20.30: Hírek. 20.33: Falusi esték, parádé. 16.59: Hallgatóink figyel- 21.30: A-tói Z-ig a popzene vila- mébe! 16.00: Ütközben. 16.05: Hú- gában VII. rész. 22.00: Népi ze- S7as stúdió. 17.C0: Hírek. Ütközben. nekarok műsorából. 22.30: Hírek. 17.07: Reklámkalauz. 17.10: Két 22.33: Kellemes pihenést! 24.00: nyitány. 17.30: Kincsünk, a víz. Hírek. Időjárásjelentés.* 0.10: Mű- 17.55: Népzenekedvelőknek. 18.25: sorzárás. Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti Magazin. 19.15: A Bolgár Kultúra Hete. 20.22: Schultz Katalin népMa 20,00-kor a tévében: Delta TERMÉS ÉS VIRÁG A déli Balaton-part egyik magánnyaralójának kertje a hétvégi kirándulók érdeklődésének központjába került. A népszerűséget az váltotta ki, hogy a hétvégi ház kertjében egy 10 éves jonathán almafa termésének érlelésével egy időben újból virágba borult a szeptember effejei nyárban. A legalább 50 kiló termést érlelő törpe almafa szinte mindenegyes idei hajtása virágot hozott, V S. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismerte— tés. 14.05: A bűvös vadász. Részdalokat énekel. 20.37: Hírek. 20.42: letek Weber operájából. 15.00: Zenekari muzsika. Közben 16.00: Hírek, 16.50: Dzsesszf elvételekből. A Bolgár Kultúra Hete. 21.44: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 22.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20 17.19: Ránki György műveiből. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Tíz perc külpolitika. 22.30: Havdn: Rádióhangversenyekről. 18.35: A F-dúr vonósnégyes Op. 77. 22.52 í haramiak. Részletek Verdi operá- A Prágai Magyar Intézet. 23.12: .iábóh 19.30: Hírek. 19.33: Hangle- Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. 5^®^“UJÄdoirn.sag:* . Zsebpénz. Idő járás jelentés. 0.10: Együttesek A Lipcsei Rádió szimfonikus Plannuette és Offenbach operettjeiből. 0.25: Himnusz. PETŐFI RADIO: zenekarának és énekkarának hangversenye a LiDcsei Kongresz- szusi teremben. Közben 21.32: Az esszéírás mesterei. Ciceró. 23.00: 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés Hírek. Idő járás jelentés. 23.15: Műműsor. 8.00: Hírek. Idő járás jelen- sorzárás. tés. 8.05: Az élő népdal — Bükk- szentmárton. 8.16: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.33: NóíaTELEVÍZIÓ .’.43: Hírek. 16.50: Az Old Ticsokor. 9.15: Házasság görög mers együttes műsora. Lengyel médra. 9.30: Hírek. 9.33: Vincze zenés film. 17.10: Beszé’getés Onelio Ottó zenés játékaiból. 9.51: Rek- Jorge Gardosó kubai íróval. Ri- lám. 9.53: Lottósorsolás! 10.00— portműsor. 17.30: Mindenki közTudományos híradó. A mai adásról a szerkesztő, Várhelyi Tamás mondja olvasóink számára: — Egy jelentős orvosi újdonságról adunk hírt elsőként: egy párisi kórházban gyógyászati célokra használnak egy ciklotront, ami tudvalévőén az elektromos töltésű részecskék gyorsítására szolgáló berendezés. Eddig ugyanis csak hosz- szabb felezési idejű izotópokat tudtak felhasználni a diagnózismegállapításban, hiszen az izotópokat az előállítás helyétől kellett a kórházba szállítani. Az új módszerrel előállított izotópok rendkívül rövid felezési idejűek, s így a sugárterhelés is elenyészővé válik. — A többi újdonság is orvosi érdekű? — Nem. Két olyan állatot mutatunk be egy szovjet filmjelentés segítségével, amelyek régen az egész eurázsiai kontinensen honosak voltak, s ma már csak az Aral-tó egy kopár szigetén lelhetők föl. — Milyen állatokról van szó? — Egy antilopfajtáról, a szajgáról és a félszamarak egyik alfajáról, az onagerről. A sziget, ahol ezek az állatok még feltalálhatok, természetvédelmi terület, úgyhogy fennmaradásukban bízni lehet. — Mit tartalmaz a hírblokk? — Egy francia filmjelentést emelnék ki: ez a víz alatti régészettel foglalkozik, s az ókorban elsüllyedt hajók kincseivel ismertet meg. kiállítás színhelyén ma este Cserepes növények, virágok a lakásban, erkélyen címmel Magyar László, a termelőszövetkezet kertészmérnöke tart diavetítéssel kísért előadást. A szombati program keretében délelőtt 10 órakor Tóvári Béla kertbarátklub-tag rózsakertjé- be látogatnak az érdeklődök, ahol a házigazda a rózsatermesztés, a -szemzés, a -metszés és -permetezés tudnivalóival ismerteti meg a vendégeket. Délután 2 órakor a klubkönyv- tárban a kiállítás anyagát, a cserepes és vágott virág kompozíciókat kisorsolják a látogatóknak. Balesetek Elütötte a motorost. Szerdán reggel a gödöllői Dózsa és Szilhát utcák kereszteződésénél Konyik József 38 éves mendei lakatos személyautójával elütötte a segédmotor-kerékpárját vezető, Juhász Péter _17 éves gödöllői tanulót, aki súlyosan megsérült. Kisodródott. Ugyancsak szerdán, Nagykátán a 311-es számú úton egy- kanyarban személygépkocsijával kisodródott és felborult Szarvas Kálmán 31 éves tápiógyörgyei hegesztő. Utasa, Patrogya József 54 éves tápiógyörgyei nyugdíjas könnyebb sérülést szenvedett. A vezető sértetlen maradt. Elaludt a volán mellett. Csütörtökön hajnalban Göd belterületén a 2-es számú főúton elaludt személygépkocsijának volánja mellett Sroczynski Bo- gustow 27 éves lengyel állampolgár. A gépjármű egy fának ütközött, s a vezető, valamint 23 éves felesége könnyű sérüléseket szenvedett. Festik a hajót