Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-28 / 228. szám

1977. SZEPTEMBER 28., SZERDA K era "d/Ps Jg Klimas) Munkásőrök a PVCSV-nél Elen a kiképzésben és a mánkéban A megyei döntőre készülnek alaposan áttanulmányoztuk. S most tovább készülünk a me­gyei döntőre, de még az eddi­gieknél is alaposabban.., A győztes raj parancsnoka, Gavlilc Károly, húsz esztende­je öltötte magára először az acélszürke egyenruhát. Kér­dezni sem kell — azonnyom- ban társairól beszél. Minden szaván érezhető: összeforrott közösségről van szó, amelynek tagjai több évig tartó, lelkiis­meretes tevékenység után ér­ték el mostani, szép sikerüket — Közösségünkben a tapasz­talt munkásőrök mellett meg­található már az utánpótlás is: az új generáció képviselői közöttünk nevelkedtek. Idősek és fiatalok rajunkban reme­kül kiegészítik egymást. Kole- szár László kazánfűtő húsz éve tagja a testületnek. Kelemen Sándor raktárvezető pedig ti­zenkilenc esztendeje tartozik közénk. Csík Pál technikus és Papp Kálmán csoportvezető mellett Bányai Ferenc eszter­gályos, Tömördi István alkat­részvételező és Tompíts László marós az ifjabbak közé tarto­zik: jó tudni, hogy'elkötelezett fiatalemberek veszik át tő­lünk a stafétabotot... Sikersorozat után A beszélgetésbe — az utóbbi mondatot hallva — bekap­csolódott Kürti István század- parancsnok-helyettes is. Meg­említette :nem szabad megfe­ledkezni arról a tradícióról, a hagyományok ápolásáról, amely mindenkor jellemezte a Pest megyei Víz- és Csatorna­mű Vállalat munkásőrszaka- szát. A századon belül rendre a legjobban összekovácsolódott kollektívák közé tartoztak, ami egyenes következménye szak- mai-politikfci felkészültségük­nek. Aligha lehet véletlennek nevezni az elmúlt években el­ért sikersorozatukat: egymás után háromszor, 1974-ben 1975. ben és 1976-ban egyaránt el­nyerték a század legjobb sza­kasza címet, így véglegesen hozzájuk került az ezzel járó zászló. De mindezeken kívül 1974-ben és 1976-ban a buda­örsieké lett az egység legjobb szakasza cím is. Ezekután már szinte természetesnek tűnik, hogy a Gavlik Károly vezette kollektíva háromszor lett a század legjobb raja is. De aligha kapnánk reális ké­pet, e közösségről, ha nem ír­nánk le: nemcsak a kiképzés­ben, hanem a napi munkában is az élenjárók közé tartoznak. Íme a példa: Papp Kálmán és Tompíts László aranykoszorús jelvényt elért brigád vezetője. Bányai Ferenc pedig a vállalat kiváló brigádja címmel kitün­tetett kollektíva irányítója. A többiek is elismert szakembe­rek, megbecsült dolgozók. Az eredmény kötelez A szakaszparancsnok helyet­tese, Keszler Lajos arra kért: feltétlenül említsük meg, hogy a vállalat igazgatója, Bartha Antal és a párttitkár, Kökény József minden segítséget meg­ad ahhoz, hogy zavartalanul teljesíthessék önként vállalt megbízatásukat. Igaz viszont, hogy ebben sincs semmi meg­lepő, hiszen az igazgató és a párttitkár egykor szintén a testület tagjai közé tartozott. A búcsúzásnál ismét a jubi­leumi vetélkedő megyei döntő­jére terelődött a szó. Gavlik Károly társai véleményét fo­galmazta meg, amikor biza­kodva ezt mondta: — Megvallom őszintén, a já­rási versenyen elért első helye­zésünk egyben kötelez is. Most már a megyei döntőn nemcsak becsületes helytállásra törek­szünk, hanem az előkelő helye­zés elérésére is ... F. G. A Magyar Kommunista If-; júsági Szövetség Központi Bi­zottsága a fegyveres erők nap­ja alkalmából kedden kitün­tetési ünnepséget rendezett a Hotel Ifjúságban. Fejti György, a KISZ KB titkára köszöntötte a megje­lenteket, majd átnyújtotta az ifjúsági szövetség kitünteté­seit. 13-an ifjúságért érdem­érem kitüntetésben részesül­tek, I8-an pedik KlSZ-érdem- érmet kaptak. A Honvédelmi Minisztéri­um nevében Horváth István vezérőrnagy, politikai főcso­portfőnök-helyettes, a Belügy­minisztérium részéről Lad- vánszky Károly rendőr vezér­őrnagy. miniszterhelyettes, a Munkásőrség Országos Pa­rancsnoksága részéről Gáti Jó­zsef, az országos parancsnok helyettese adta át a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany, ezüst, illetve bronz fo­kozatát az ifjúság körében eredményes nevelőmunkát végzett kitüntetetteknek. A Hotel Ifjúságban megtar­tott ünnepségen a Haza Szol­gálatáért Érdemérem arany fokozatát vehette át Hári La­jos, a Pestvidéki Gépgyár próbapa d - csopo r t veze tő j e, a Haza Szolgálatáért Érdem­érem ezüst fokozatát pedig Zámbó Sándor, a gyár KISZ- bizottságának titkára. Orvosok fogsdalontétele Nyilvános rendkívüli tanács­ülésen avatták fel kedden a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen a Szovjetunióban idén végzett orvosokat. Dr. Antoni Ferenc rektor elnökletéyel megtartott tanács­ülésen részt vett dr. Zsögön Éva egészségügyi államtitkár és jelen volt Valerij Rozanov, a Szovjetunió budapesti nagy- követségének titkára is. Eredményes felvásárlás A SZÖVOSZ elnöksége teg­napi ülésén többi között meg­tárgyalta a zöldség-gyümölcs bolti felvásárlásának eddigi tapasztalatait. Mint elmond­ták, az idén összesen 4 ezer 832 zöldség-gyümölcs, illetve élelmiszerüzletben szervezték meg a közvetlen felvásárlást. Az ideiglenes átvevőhelyek az állandó felvásárlótelepek zsú­foltságát enyhítették, s bővült a mozgófelvásárló-hálózat. Az előző évihez képest ha­tékony intézkedések történ­tek a felvásárló bolti dolgo­zók anyagi érdekeltségének megteremtésére, viszont mind ez ideig nem találtak egysé­ges megoldást a bolti felvá­sárlás árfeltételeinek kialakí­tására. Gondot jelentett, hogy a termelők részéről nem érvé­nyesült a 48 órás előrejelzés, az egységek egy részénél munkaerőhiány miatt nem tudták biztosítani a minőség­re vonatkozó szabványelőírá­sok betartását. Munkaverseny a pult mögött Országos hírű kirakatok Gödöllőn Kilenc óra lesz három perc múlva. Nyitás előtti csönd van a Gödöllői áruházban. A köpenyt öltött előadók már elfoglalták helyüket a pultok mögött, egyikük még igazít a cipőállványra kitett lábbe­liken, más a frizuráját simtí- ja egyenesre, s vannak akik az utolsó perceket arra hasz­nálják, hogy még egyet ha­rapjanak a tízóraijukból, csípjenek a szőlőből. Azután kedves hang kö­szönti az első vásárlókat. Az áruház lassan benépesül. Külön szerződések Az eladók, pénztárosok és tanulók — összesen 130-an hét szocialista brigádban dol­goznak. Napi teendőiken túl (csatlakozva a Csepel Vas- és Fémművek szocialista brigád­jainak jubileumi versenyfel­hívásához) február elején vál­Elvtárs, hisz te vagy a Vörös Segély Nyolcvan éve született Martos Flóra Elvtárs, hisz te vagy a Vörös Segély. Testvér, segítsd a lebukottakat. József Attila sorai nálánál jobban senkire sem illettek. Akik ismerték, együtt dolgoztak, harcoltak vele, val­lották, ma is vallják: a törékeny, kis asszony szinte egymaga képes volt tar­talommal megtölteni a munkásszolidari­tás eszméjét. Az elnyomatás, a kizsák­mányolás ellen küzdő, s ezért börtön­be került, meghurcolt, nemegyszer megkínzott baloldaliak reménye névte­lenül is felé irányult. Névtelenül, hi­szen a cellák lakói többnyire nem is­merhették azokat, akik a Vörös Segély illegális munkáját irányították. A Horthy-rendszer rendőrsége mindent megtett, hogy ' szétzúzza az ül- dözöttek-elítéltek segélyszervezetét. A Vörös Segély aktivistáinak tehát rej­tőzniük kellett, hogy az állandó üldöz­tetés ellenére is elvégezhesssék mun­kájukat. így az ő nevét sem tudhatta a börtönökben tengődő sok ezer poli­tikai fogoly, akihez megtalálta az utat a szolidaritás szervezete. Nem tudhat­ták — vagy csak nagyon kevesen —, hogy az ellenforradalmi korszakban Magyarországon is oly fontos szerepet játszott szervezet vezetője, a lebukott baloldaliak ügyének legáldozatké­szebb szolgája egy fiatal nő, Martos Flóra volt. Ma lenne nyolcvanesztendős. A Tanácsköztársaság leverése után fiatal baloldali szociáldemokrataként Martos Flóra a Magyarországi Magán- tisztviselők Szövetségében dolgozott, s itt került kapcsolatba az illegális kom­munista mozgalommal. Akkoriban már voltak tapasztalatai az ellenforradalmi hatalom módszereiről és segélyező munkájáról is. De a passzív együttér­zés számára nem volt összeegyeztet­hető saját belső nyugalmával. Azt csak akkor érhette el, ha mindent megtett, amit emberi érzései diktáltak. Először a zalaegerszegi internálótá- bor foglyaihoz juttatott el élelmet, s vállalva a veszélyt, meg is látogatta őket, hogy erőt próbáljon önteni bfelé- jük. Ütja ezután szinte törvényszerűen vitte az 1923-ban nálunk is létrehozott Vörös Segélybe. Bekapcsolódása a kommunista mozgalomba lehetővé tet­te számára, hogy ezt az egyéniségéhez, hajlamaihoz legjobban illő illegális munkát végezze. 1927-ben már ő ve­zette a szervezetet, amelynek egyre több és egyre veszélyesebb feladata volt. Martos Flóra maga, az illegális tevékenységén túl, a munkahelyén is igyekezett segíteni a dolgozóknak, véd­te érdekeiket. A Shell Kőolaj Vállalat csepeli telepén dolgozott a laborató­riumban. A munkások természetesen, mit sem tudtak a Labor kisasszony másik életéről. Azt viszont tudták, hogy bármi bajuk, sérelmük van, hoz­zá bizalommal fordulhatnak. 1930-ban ő is lebukott. A rendőrség- bek feltűnt, hogy a börtönök politikai foglyai rendszeresen kapnak könyve­ket látogatóiktól. A nyomozás során a könyvek mennyisége arra mutatott, hogy valahol egységes elosztóközpont működik. Rájöttek, hogy a régóta hiá­ba keresett Vörös Segély nyomára buk­kantak. Hatalmas apparátussal kezdték meg az üldözést, s a szálak végül el­vezettek Martos Flórához. Heteken ke­resztül vallatták, kínozták, hogy meg­tudják tőle munkatársai nevét — hiá­ba. A mindig csendes, gyenge fiziku­mú asszony hihetetlen állhatatosság­gal hallgatott illegális munkájáról. Vé­gül bíróság elé állították, de bizonyíté­kok hiányában fel kellett menteni. A Vörös Segély tovább élt A következő években elsősorban az ő munkájának eredményeként a Vö­rös Segély jelentősen kiszélesítette te­vékenységét. A párttagok és az egy­szerűen csak rokonszenvezők, együtt­érzők megmozgatásával sikerült elér­ni, hogy rendszeres legyen a bebörtön­zött kommunisták és családtagjaik anyagi és erkölcsi támogatása, jogvé­delme. A hatóságok eredménytelen hajszát folytattak a Vörös Segély ak­tivistái után. Éveken keresztül nem tudtak megfelelő bizonyítékokat össze­szedni Martos Flóra ellen sem. De azt sejtették, hogy kiemelkedő sze­repe van az illegális munkában. Így is volt. 1935-ben a párt komoly fel­adatokat bízott rá. Mivel régtől fogva jó kapcsolatai voltak a szociáldemok­rata párt egyes vezetőivel, neki kellett kapcsolatokat keresni a legálisan mű­ködő másik munkáspárttal. Nagy je­lentősége volt ennek abban az idő­ben, amikor Európa-szerte napirenden volt a munkásmozgalomban a növek­vő fasiszta veszély elleni egységes nép­front megteremtése. A rendőrség aztán 1935 nyarán is­mét letartóztatta. Bizonyítékuk illegá­lis munkájára akkor sem volt, ezért koholt vádakkal vetették börtönbe. Kémkedéssel gyanúsították és több mint húsz hónapig, pontosan 614 na­pig tartották vizsgálati fogságban. Mi­re sor került tárgyalására, a brutális kihallgatások és a börtön rettenetes körülményei következtében olyan sú­lyos beteg lett, hogy hordágyon kellett a bíróságra vinni. Hatalmas lelki erő­vel azonban betegen is keményen, ha­tározottan utasította vissza a hazaáru­lás képtelen vádját. Ismét nem sike­rült semmi terhelőt rábizonyítani. Fel­mentették. A súlyos beteg asszonyt a párt ki­juttatta Prágába, hogy egy szanató­riumban visszanyerje egészségét. Szer­vezete azonban nem tudta legyőzni a betegséget. 1938 decemberében, ami­kor a hitleristák már legázolták Auszt­riát, Csehszlovákiát, Martos Flóra hal- doklott. Betegágyát csak titokban lá­togathatták meg harcostársai, akiket az utolsó pillanatáig optimálisan biztatott. Két nappal az 1939-es esztendő előtt halt meg. Nevét ma iskolák, hivatalok, utcák őrzik. S emlékét az egymást kö­vető nemzedékek. Avar Károly lalták, hogy mindent elkövet­nek vásárlóik udvariasabb kiszolgálása, a jobb áruellá­tás és az áruház jövedelme­zőbb gazdálkodása érdekében. Felajánlásaikat pontokba fog­lalták. Az eddigi teljesült vál­lalásokról Pintér Ferenc, üz­letigazgatóval és Fehérvári Pálné szövetkezetpolitikai elő­adóval beszélgetünk. — Az áruház és a vásárló­közönség szempontjából a leg­fontosabb felajánlásunk az volt. hogy a hiánycikkek csökkentése érdekében a meglevő mintegy félszáz part­ner mellett újakkal is föl* vesszük a kapcsolatot. Nap­jainkig kilenc vállalattal, il­letve szövetkezettel kötöttünk szerződést, s nem eredmény­telenül. A nagyon keresett, s ezért gyakran hiányzó női mokaszinekből és klumpákból például rendszeresen kapunk. Amióta üzletet kötöttünk a Szolnoki Vegyianyag Nagy­kereskedelmi Vállalattal, azóta bőven tudunk kínálni hajfestékét és szifont. A bu­raörsi Texelektro Ipari Szö­vetkezettől pedig divatos steppelt pongyolákat, gyer­mek esőkabátkákat vásáro­lunk. Több stcbil áras — Nagy figyelmet fordítunk a nagycsaládosok öltöztetésé­re: stabil áras gyermekhol­mikból vállaltuk, hogy a ta­valyinál 5 százalékkal többet adunk el. Augusztus 20-ig ígé­retünket négy százalékra tel­jesítettük. Szocialista együtt­működési szerződést készítet­tünk a Szolnoki Textil- és Felsőruházati Nagykereske­delmi Vállalattal. Ez az egyezmény nemcsak válasz­gazdálkodásának költségszint­jét 0,2 százalékkal csökxentik. Örömmel számolhatok be ró­la — mondja az igazgató —, hogy ezt a felajánlást több mint háromszorosára túltelje­sítették, ugyanis 0,63 száza­lékkal csökkent a költség­szint, azaz 421 ezer forintot sikerült megtakarítani. Ebből csak a bankköltség-megta­karítás 136 ezer forint oly módon, hogy gyorsabban el­adjuk az árut, kevesebb hi­telt veszünk igénybe az újabb készletek megvásárlásakor. A gyorsabb értékesítés érdeké­ben az országos vásároktól függetlenül időnként kedvez­ményes kiárusítást rendezünk. A legutóbbin 200 ezer forint értékű női cipőt kínáltunk 30 százalékkal olcsóbban. — Fontos felajánlás volt, hogy hiánymentesen dolgoz­nak eladóink. Az első félévben 7 osztályunkon nyolc leltárt tartottunk, ez időszakban 108 milliós forgalmat bonyolítot­tunk szinte teljesen hiány­mentesen. — Érdemes szólni még az újításokról is. Kettőt aján­lottunk föl, egyet már el is fogadott a szövetkezet, s ha­marosan bevezetik az új nyomtatványt, amely a sütő­ipari és tejipari termékek összesítésére alkalmasabb, mint a jelenleg használatos formanyomtatvány. Még há­rom újítást nyújtunk be, ezek is a vásárlók jobb, gyorsabb, kényelmesebb kiszolgálását szolgálják. Társadalmi munkában — Az eladók, pénztárosok a társadalmi munkából is kive­szik részüket: áruházunk a tékbővítést tesz lehetővé, ha­nem jelentős szállítási időked­vezményt is jelent. — Az újdonságok bemuta­tására rendszeresen szerve­zünk kiállításokat. A jubileu­mi munkaverseny kapcsán ötöt terveztünk, s eddig hetet rendeztünk meg. Tartottunk kempingcikk-bemutatót, jár­műkiállítást, lakástextil-vá­sárt, divatbemutatót az áru­ház előtt és a Hazai Fésűs­fonó- és Szövőgyár kistarcsai gyárában, kozmetikai bemuta­tót, az áruházban és a Ganz Műszer Művek gödöllői Árammérőgyárában. A kem­pingcikk-bemutatón kirakat- rendezőink is szép sikert arat­tak: Étkezés a szabadban cím­mel a hétvégi házak fel­szereléséhez, kiránduláshoz nélkülözhetetlen műanyag­cikkeket kínáló kirakatukkal Oláh Vilmos és felesége or­szágos első helyezést ért el. (Egyébként már több ízben hozták el a budapesti nagy­áruházak kirakatrendezőit megelőzve az első díjat.) — Szocialista brigádjaink vállalták, hogy az áruház János utcai óvodát patronál­ja, legutóbb a tatarozás utá­ni takarításban segítettünk. A méteráruosztály nyolctagú Jókai brigádjából hatan vol­tunk ott a háromnapos ak­cióban. A cipőosztály Egyet­értés brigádjának tagjai a Szilasligeten épülő 400 négy­zetméternyi alapterületű ABC-áruház segédmunkáiban vettek részt. — Nem volna teljes a ju­bileumi munkaverseny sport­mérkőzés és szellemi vetélke­dés nélkül. Az áruháznak je­les sportolói is vannak; El­hozták például a SZÖVOSZ ifjúsági kupa kispályás lab­darúgó-bajnokságának orszá­gos III. helyezését, a megyei versenyeken pedig Harangozó Éva szokott jeleskedni az at­létikai számokban. A szellemi vetélkedőről annyit, hogy az ÁFÉSZ Híradóban háromfor­dulós rejtvénypályázat jelent meg a Szovjetunióról. Vala­mennyi brigádunk beküldte a megfejtést. A nyertesek, könyvjutalmat kaptak — mondja befejezésül Fehérvá­ri Pálné. Czibor Valéria A fegyveres erők napja alkalmából Kitüntetések Pest megye munkásőrei is méltóképpen emlékeznek meg a Nagy Októberi Szocialista Foradalom 60. évfordulójáról: jubileumi vetélkedőn mérik össze tudásukat. A járási ver­senyeken a résztvevők magas szintű szakmai és politikai fel. készültségről tettek tanúbi­zonyságot, s a győztesek októ­ber 1-én Dunakeszin találkoz­nak egymással. A megye leg­fiatalabb városában néhány nap múlva tehát eldől az első három hely sorsa. Együtt lapozgattak A jubileumi vetélkedő me­gyei döntőjének résztvevői kö­zött ott lesz a budai járási Sziklai Sándor munkásőregy- ség egyik raja is: ez a csapat képviseli a budai járást, s va­lamennyien a Pest megyei Víz. és Csatornamű Vállalat dolgo­zói. Amikor az elmúlt napok­ban Budaörsön felkerestük őket, mindenekelőtt arra vol­tunk kíváncsiak: milyen fel­készülés előzte meg járási győ­zelmüket, s számítottak-e arra, hogy a megyei döntőn képvi­selhetik társaikat? A kérdésre Takács Lajos szakaszparancsnok — a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat raktárosa — így vála­szolt: — Már a verseny megkezdé­se előtt éreztük, hogy a terv­szerű felkészülés nem marad­hat eredmény nélkül. Vélemé­nyem szerint elsősorban a fiúk szorgalmának köszönhető a győzelem. Hetente többször is, a munkaidő leteltével nem ha­za siettek — családos emberek­ről van szó —, hanem késő estig együtt lapozgatták a tör­ténelemkönyvet. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom eseményeit, a nemzetközi mun­kásmozgalom helyzetét, s ter­mészetesen napjaink aktuális bel- és külpolitikai kérdéseit

Next

/
Thumbnails
Contents