Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-18 / 220. szám

Találkozó a gyámban Vendégeket vártak a napok­ban az ÉVIG ceglédi gyárá­ba. Szélesre tárták a kaput, feldíszítették a fogadóterecnmé alakított ebédlőt. A meghívót több mint száz házhoz idő­ben. kiküldték. Első ízben tör­tént. hogy kismama-találkozó­ra hívták össze azokat az asz- szonyokat, akik gyermekgon­dozási szabadságuk éveit, hó­napjait töltik otthon. Az asszonyok közül sokan felkeresték a műhelycsarno­kot, munkahelyüket is. Be­szélgettek kollégáikkal, meg­szemlélték az új géneket, tá­jékozódtak a munkák mene­téről és arról, hogy mire szá­míthatnak. ha a szabadság le­teltével ők is visszatérnek dol­gozni. A gyárba valamennyin­ket visszavárják. A kismama-találkozón tá­jékoztató hangzott el a gyár tervteljesítéséről, gazdasági eredményeiről — arról, hogy a szocialista brigádok a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulója tiszte­letére indult munkaverseny- senyben becsülettel helytáll­nak és vállalták, hogy az éves tervet 3 millió forinttal túl­teljesítik, az exportot novem­ber 7-re befejezik. Exportmunka a szalagon Szeptemberben 23 ezer darab kabátot exportálnak a Május 1. Ruhagyár ceglédi gyáregységéből. A szabványokból szalagon állítják össze a kabátokat. Ecscri Ferencné géppel köti a gomblyukakat. Apáti-Tóth Sándor felvétele KRESZ-taníolyam — haladóknak Sok volt a közlekedési baleset Együttműködés az Autóközlekedési Tanintézettel A Járási-Városi Közleke­désbiztonsági Tanács a na­pokban értekezletre hívta ösz- sze a területen levő gépjár­mű-ügyintézőket, -szállítás- vezetőket. A megbeszélésen Rétyi Pál rendőr alezredes tájékoztatta a megjelenteket a közlekedés- biztonság helyzetéről és az el­ső félévi baleseti krónika ala-. kulásáról. A beszámolóban el­hangzott. hogy országos szin­ten romlott a közlekedési fe­gyelem. A baleseti statisztika növekvő irányzatú. Cegléd és A, járás, területén, az, ,e!s(ü,,fél­év ben tizennyolc százalékkal volt több baleset, mint az elő­ző esztendő hasonló idősza­kában: számuk 78-ról 92-re emelkedett. Továbbra is a mozgó járművekkel elköve­tett szabálysértések vannak túlsúlyban. az ittas állapotban elkövetett közlekedési szabálysértések száma. Az idén a város és a járás területén minden har­madik közúti balesetnél ki­mutatható volt az alkohol ha­tása. A közlekedési alosztály az elmúlt időszakban tovább fo­kozta a területen a közúti el­lenőrzést. Több, átfogó jel­legű akciót tartottak, amelyek során csaknem százötven it­tas gépjárművezető el- , len intézkedjek és_ száz­három esetben került ‘ sor tea Xlbtfvifi a vezetői engedély bevo­nására. A megyei Közlekedésbizton­sági Tanács a közúti forgalom színvonalának javítása és a közlekedési morál fokozása deklődő van, az ATI hely­színre küldi a szakelőadót. A tanfolyamon magánszemélyek is részt vehetnek, költségét a hivatásos vezetőknek a mun­káltatójuk fizeti. A jelentke­zési lapok a Ceglédi Járási és Városi Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán ' sze­rezhetők be. Az oktatás lehetővé te­szi a gépjárművezetők is­mereteinek alapos felújí­tását, tIRESZ-ből, vezetési techni­kából és közlekedési etikából. Minél több jelentkezőt vár­nak, hiszen az évekkel ez­előtt megtanult közlekedési szabályok felfrissítése, az eset- gesen kialakult rossz vezeté­si gyakorlat megszüntetése valamennyiünk érdeke. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA 4 _A .CEGLÉDI JAPAS ES CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE XXI. ÉVFOLYAM, 220. SZÁM 1977. SZEPTEMBER 18., VASÁRNAP Taiajetőkészités a berceli határban Gyümölcsös a bozótos helyén Gyors, pontos ellenőrzéssel időt nyernek Ezekben a hónapokban gépóriások dolgoznak Cegléd- bercel határában. Mint vala­mi rendező intésére a díszle- tezők a színpadon, úgy ren­dezik át ezek a gépek a kör­nyéket. Eltűnik a bozótos, nyoma sem marad a dimb- dombnak, mélyről fordul a talaj, amint az acél marja, alakítja. A község vasútállo­mására időnként tőzegszállít­mánnyal megrakott vagont állítanak be, a tőzeg a keceli, sükösdi bányából érkezik. Az állomásról tovább viszik, ki a terepre, ezzel és trágyázással javítják fel a talajt az egy­séges gyümölcsfa-telepítéshez. A ceglédberceli határrész be­letartozik majd a ceglédi Ma­gyar—Szovjet Barátság Tsz határától szinte Gödöllőig tartó, dánszentmiklósi irányí­tású gyümölcstermesztési rendszerbe. Főként csonthéjas magvú gyümölcsöket fognak itt nagyüzemi módon ter­meszteni. A tereprendezés, talaj előké­szítés, a melioráció feladata a Dunántúli Talajjavító és Ta­lajvédelmi Vállalat ceglédi, megyei irodája nehézgépes és kémiai talajjavító munkacso­portjainak jutott. De a járás területén emellett a kocséri határban is dolgoznak még — ott négy évvel ezelőtt kezdő­dött el a talajjavítás, a ho- mokrónázás, a talajvédelem és az ezzel járó egyéb, szak­feladatok végrehajtása. A megyehatárokon túl Kunba­ján,... Jászszentiászlán^, La kite,, üek niMrlártnoL^ömerülefén;: HA jóson szffitén ott találni gépeiket. Keselen, Sükösdön a tőzegbányából termelik ki a talajerőpótláshoz kellő anya­got. A ceglédi irodán ezekben a napokban készült el a nyolc hónap alatt elvégzett munka értékének összesítése. Termelési értékük 63,7 millió forint volt. Év végéig 110 millió forintig kell feljutniuk. Ezen igyekeznek. Nem köny- nyű dolog, hiszen a tervdoku­mentációk késése, a szakvéle­mények és anyagi okok befo­lyásolták a tervteljesítést. A talajjavító vállalat kivitelező cég, nem hitelben dolgozik, függ a megrendelőtől. A termelési tervet és az eredményeket is ismerik a vállalat szocialista brigádjai, a gépműhelyiek és a nehéz­gépesek, vontatások, tőzeg­bányászok egyaránt. Tájéko­zottak az üzemóratervben is. Tudják, erős munka vár va­lamennyiükre, hogy az elkép­zeléseket megvalósíthassák. A szocialista brigádok minden munkahelyen csatlakoztak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indult és év vé­géig folytatódó munkaver- senvhez, eszerint dolgoznak. Vállalásaikban a terme­lésen van a hangsúly, 2 százalékos többletterme­lést vállaltak, 3 százalé­kot pedig eredménytöbb­letként. Fontos vállalás a norma- és üzemóraterv teljesítése, a mi­nőségi munka, a kötbér meg­előzése, a baleset miatt a munkából kieső napok szá­mának a csökkentése. Ez utóbbi féléves időszakra néz­ve kimutathatóan kevesebb volt a tavalyi hasonló idősza­kénál. A szakmai és politikai képzésben való részvétel szin­tén a munkát, a munkához való elhivatottságot segíti. A gépműhelyben dolgozók szom­batra, vasárnapra is vállal­nak többletfeladatot: géphiba miatt ne álljon erőgép, darus­kocsi. A terepen dolgozók, mint a sajátjukat, úgy kezelik gépeiket. Tudják, hogy a hi­bás gép javítása is időt vesz el. Bár az anyag- és al­katrészellátás itt sem mentes a gondoktól,' igyekeznek áthidalni a nehézséget úgy, hogy használt alkatrészeket újítanak s használnak fel. A felújítás is időbe kerül, munkaerőt von el, de még mindig kisebb veszteséget je­lent, mint a várakozás. Kint a szabadban, a föld­munkákon serénykedők azzal igyekeznek időt nyerni, hogy gyorsítják a gépellenőrzése­ket, igyekeznek megtartani a folyamatosságot. összefüggő láncolat ez: a gyümölcstermesztési rendszer mielőbbi üzembe állításához megfelelő terület kell. A te­reprendezéshez gép. a géphez alkatrész, az egészhez pedig mielőbb megvalósuló terv. Végrehajtásán most a talaj­javítók szorgoskodnak, s azután jöhet a folytatás. Szerszámok Ceglédről 'Sokan töltik szabad óráikat -----~’ ha sznos barkácsolással. A barkácsoláshoz az ötlet mellé nemcsak anyag, hanem szer­szám is kell. A Budapesti Nemzetközi Vásár EVIG-es pavilonjában a Cegléden ké­szülő, hasznos kis kéziszer­számokat is bemutatják, ok­tóberben pedig a ceglédi gyárban rendezik meg a bar­kácsolók országos találkozó­ját. Kiállítások három város múzeumában Százhetvenöt éve született Kossuth Lajos A legfőbb okok: a vi­szonylagos gyorshajtás, a szabálytalan kanyarodás és az elsőbbségi szabá­lyok megszegése. Jelentősen szaporodtak a mo­torkerékpárral elkövetett bal­esetek. amelyek az összes­nek 27 százalékát adták Ugyanilyen mértékben vétke­sek a személygépkocsik, illet­ve vezetőik. Az összes bal­eset egynegyedét pedig sza­bálytalankodó kerékpárosok okozták. E súlyos közlekedé­si vétségek többsége Cegléd város közigazgatási területén történt, s Albertirsa és Abony következett a sorban. Szo­morú tény, hogy tovább nőtt érdekében együttműködést kö­tött az Autóközlekedési Tan­intézettel. A megállapodás alapján Pest megyében elő­ször Cegléden kerül majd sor a közületi gépjárművezetők továbbképzésének «megszerve­zésere. (Nagy kár. hogy a ta­nácskozásra meghívott szer­veknek alig fele küldte el kép­viselőjét. Különösen a szö­vetkezetektől érkeztek ke­vesen, pedig a gazdaságok fej­lődésével Itt is mind nagyobb szükség van a jól képzett iái - művezetőkre.) Az oktatás időtartama ti­zenhat óra. Azokra a helyek­re, ahol legalább harminc ér­A MAGYAR POLGÁRI FO.DIADALOM legnagyobb vezéralakja, Kossuth Lajos, százhetvenöt évvel ezelőtt, 1802. szeptember 19-én szüle­tett, s ezen a napon a nevét viselő monoki, ceglédi és sum- lai múzeumok kiállítással hó­dolnak emlékének. A két magyar és a bolgár kiállítás kiegészíti egymást, a szülő­falu a Kossuth-család és a ta­nulmányait végző ifjú emlék­anyagát mutatja be, a ceglédi a forradalmat előkészítő és végrehajtó tevékenységének s a szabadságharc fegyveres megszervezésének dokumen­tumait, a balkáni pedig a me­nekülő államférfi tartós ideig lakott házának berendezését Mindhárom ezeken kívül szá­mos acálmetszetet és okmányt tár elénk a bukás után emig­rált kormányzó. bulgáriai, törökországi, angliai, ameri­kai és olaszországi diplomá­ciai munkásságáról. A család ősét Math fia Kossuthot már az Árpád­korban emiíti egy oklevél, unokáját, Pált Nagy Lajos király a turóci Udvar, más néven Kossuth faluval jutal­mazta. Több falu került a család­hoz az évszázadok folyamán —• majd maradt Kossuthfal- va. annak is csak egynegyede Ha katonai és egyél) szolgá­latokat nem vállaltak volna, rájuk szakadt volna a sze­génység. Miklós Érsekújvár­ban volt huszárh'adnrsv megsebesült, a törökök el­fogták, a rokonság és a ba­rátok 1800 tallérért és egy török rabért váltották ki. Sándor huszárkapitány a spanyol örökösödési háború­ban puskagolyót kapott a fe­jébe, fölgyógyult s hordozta a golyót haláláig szörnyű fő­fájások közepette. II. Tamás, Rákóczi híve, lovon menekült el egy szál karddal a falu­ból, amikor a kurucokat ki­szorították Túróéból. II. Ta­más unokája volt László, aki ugyan az ősi faluban szüle­tett, de iskolái után Zemplén­be költözött. Sátoraljaújhe­lyen volt megyei lajstromozó. Innen az Andrássy grófok szolgálatába lépett, mint azok ügyvédje. Monokra költözött, feleségül vette Wéber András Üszkai postamester Sarolta leányát. A monoki szolgálati lakásban született Lajos fia. akinek életútját vaskos köte­tek. tanulmányok és iskolás­könyvek ismertetik. A szülő­ház ma is áll. külső falánál feliratos életnagvságú mell­szoborral. belül használati tárgyakkal, oklevelekkel, ké­jekkel. Az épületnek hat szo­bája van. ebből négyet la­kott a család, két szoba hiva­tali helyiség volt. A copf stílusú udvarház az építése óta eltelt kétszáz évben csak ielentéktelen változásokat szenvedett, azon állapotban van. mint százhetvenöt évvel "zelőtt. amikor ott éltek Kossuthék. Nem sokáig, mert az apa 1803-ban ügvvédi iro­dát nyitott Sátoraljaújhelyen, de csak évek múlva vette magához népes famíliáját, amiríor a kis Lajos hatévesen iskolába kezdett járni, addig az olaszliszkai nagyszülőknél laktak. Ujheiyröl Eperjesre íratták a kollégiumba, végül a latin nyelvű sárospataki jogakadémiára. Ügyvédi ok­levelét huszonegy eves korá­ban állították ki Pesten. A monoki emlékház a megszűnt Parlamenti Múzeum anyagá­ból létesült,, ehhez adott le­tétbe számos tárgyat a ceglé­di Kossuth Múzeum, a Tör­téneti Múzeum és a Képtár, s ? Hadtörténeti Múzeum. A orgalmas utaktól távol eső kiállítást évente hatezer lá­togató keresi föl, közöttük a ceglédi Turini Százak mú­zeumbaráti köre, most egy esztendeje. A CEGLÉDI KOSSUTH MbZEUM anyaga a leggazda­gabb. A kiállított bútorok kö­zött láthatjuk pénzügyminisz­teri íróasztalát, diplomataru­háját, amelyben tárgyalt III. Napóleonnal és Cavourral. A néző meghatottan álldogál az angol munkások ajándéka, egv kis faház előtt, amelyben egy egész Shakespearß- könyvtár van elrejtve. Ceg­léden van' a torinói lakás tel­jes bútorzata, s a komódon álló iókora óra. arnélyet ’ ha­lála perecben megállítottak Üvegszekrények, őrzik ruháit, esernyőjét, szemüvegét, össze­tolható távcsövét, házisapká- iát. herbáriumát. dísztár­gyait, néhány darabot régi­séggyűjteményéből. A fala­kon felesége és gyermekei olajfestményű képei, s a ha­lotti maszkja, amelyre né­hány hajszál és szakállszál tapadt. Sumla a Balkán hegység egyik völgyében épült, Bul­gária fölszabadulása előtt török helyőrséggel, híres mes­terembereivel. köztük kiváló rézművesekkel, bazárjaival, kereskedőivel, akik Roscsuk és Várna legszorgalmasabb szállítói voltak; török, bolgár és örmény népekkel, mintegy negyvenezerrel, akkor, ami­kor a menekült Kossuth megszállt falai között. Ali Rifat bej tüzérőrnagy házá­ban élt feleségével, szárny­segédével, Asbóth Sándor honvédezredessel, s a hűsé­ges Mertai Károly szakács­csal. Ök négyen ugyancsak együtt laktak Cegléden 1849 júliusában. Ferenchich József tiszttartónál. A bej háza ma is áll. a bolgárok ebben ren­dezték be a Kossuth-múzeu- mot. Magas kőfal határolja portáját. Az emeleten van a hálószoba, a fogadó és a konyha. A kiállítás a korabeli bútorzatot s a magyar polgári forradalom írásos és képi anyagát tartalmazza. A közeli parkban áll Kossuth mell­szobra tavasztól őszig nyíló virágos tábla közepén. három távoli varos ifjúsága koszorúzza a nagy államférfi szobrait és emlék­tábláit e napon. azét. akiről Marx Károly ezt írta: „Hosz- szú idő óta először akadunk valóban forradalmi jellemre, férfira aki népe nevében föl merte venni a kétségbeesett harc kesztyűjét aki népe szá­mára Danton és Carnot egy- személyben — s ez Kossuth Lajos.” Hídvégi Lajos Csuhraj, Kazan, Bergmzn íMercsís a fJmművészetban A ceglédi Szabadság Film­színházban októbertől ismét megkezdődnek a filmklub elő­adásai. Nyolc olyan film kerül közönség elé, amely országon­ként képviseli a filmművészet útkeresésének állomásait az 1950—60-as években. Amerikai, szovjet, svéd, japán, lengyel és olasz filmeket nézhetnek meg a bérletváltók, neves rendezők — Elia Kazan, M. lf.alatozov, Grigonj Csuhraj, Ingmar Bergman, Fukazu Kinji, Jan Rybkowsky, Jerzy Kawalwro- wicz és Pietro Germi — alko­tásait. A filmklub előadásaira, me­lyek zártkörűek lesznek, tag­sági igazolványt kell váltani. A vetítésre október 5-tői, min­den második hét szerdáján, es­te fél 9 órától kerül sor. Kismotoron festőlé’ra Segédmotorost igazoltatott a rendőr július 9-én délelőtt Albertirsán, a Hősök útján. A férfi igen furán és bizonytala­nul helyezkedett el a jármű­vön, ugyanis kétágú, 6,-os festőlétrát vitt magával. Lábát nem tudta a jármű pedálján tartani, még az irányjelzést is elmulasztotta a kapaszkodás miatt, amint a Nyáregyház.! utcába kanyarodott. Mint kide­rült, személyazonossági igazol­ványát sem tartotta magánál, A közlekedési vétségért, sza­bálysértésért 800 forint pénz- büntetés megfizetésére kötelez­ték a motorost, M. J. harminc­egy éves vasutas mosómestert. Á

Next

/
Thumbnails
Contents