Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-13 / 215. szám
1977. SZEPTEMBER 13., KEDD 6 *kMü ap Épül a tahitótfalui híd A Hídépítő Vállalat 33. számú építésvezetőségének dolgozói az új bid pilléreit építik. Bozsán Péter felvétele Otthon 78 Részben már kaphatók Az őszi BNV szerves része az idén is a könnyűipar nagyszabású lakberendezési bemutatója, amely Otthon ’78 elnevezéssel a hazai bútoripar jelenlegi választókét, gyártmányfejlesztésének eredményeit, a jövő lakberendezési divatját reprezentálja. Az A-csamok több mint ötezer négyzetméterén 17 állami bútorgyár és 30 faipari szövetkezet mutjatja be termékeik A bútoripari üzemeken kívül a lakberendezési kiállítás hagyományos résztvevői az építő- anyagipari és a lakásitextil- gyártó vállalatok — az Üvegipari Művek, a FIM, a Lakástextil Vállalat, a Soproni Szőnyeggyár —, amelyek részben a kiállított lakószobákban, részben önállóan láttatják termékeiket. A hazai termékeken kívül szovjet, lengyel, NDK, osztrák és finn bútorokat is bemutatnak, s ott lesz a kiállításon szokás szerint Jugoszlávia valamennyi számottevő bútorcége. Az Otthon ’78 rendezőbizott- ságának irányelvei alapján a kiállítás gazdag anyagának egyharmada a jelenleg gyártás alatt álló, a bemutatóval egy időben a kereskedelemben kapható termék. A másik harmad a tavalyi mintapéldányok alapján az idén és a jövő évben forgalomba kerülő gyártmány. A harmadik csoportba tartoznak a fejlesztési eredményeket ismertető olyan új modellek, amelyek gyártásáról éppen a kiállítás tapasztalatai, a közönség véleménye alapján döntenek. Februárban számolt be la- , punk a Medicor új gyártmá- 1 nyáról, a sürgősségi orvosi táskáról, melyben a sokkos állapotba került beteg mentéséhez szükséges legfontosabb eszközök találhatók. Akkor így írtunk az újdonságról: a világon elsőként hazánkban ötezren kapnak ilyen sürgősségi táskát. Pest rpegyébenaz év közepéig kétszázhatvanán. A már gyakorló orvosokat az Országos Mentőszolgálat szakemberei oktatják majd háromnapos tanfolyamokon a táska használatára. Két héttel korábban Dr. Maurer Teréz, az Egye- lült Izzó váci gyárának üzemorvosa, a Szőnyi Tibor Kórház üzemegészségügyi igazgatóhelyettese: — A váci orvosok, köztük én is — tavasszal kapták meg a táskát. Eddig — szerencsére — nem kellett használnom a benne lévő eszközöket. Szerencsére, mondom, mert ezek a legsúlyosabb esetekben szükségesek: szívinfarktus, baleset utáni sokkos, vagy ájult állapotú beteg gyors és sürgős kezelésekor. — A táska átvétele előtt két héttel történt: a gyárban egy 57 esztendős lakatosszakmunkás kapott infarktust. Ha akkor ott a táska, már a helyszínen megkezdhettem volna az ezzel járó sokk megszüntetését: a legfontosabb fájdalomcsillapító és nyugtató, valamint szív- gyógyszer, injekciók a táskában vannak, akár csak az egv- szeri használatú injekcióstűk és -fecskendő, valamint a mesterséges lélegeztetés kellékei. Akkor mindezt használnom kellett volna, de csak a fáidaiomcsiltanító volt kéznél ... És szerencsére a sürgősségi mentőautó mely időben érkezett. Sikerült megmenteni a beteget. Hasznát láttam — Nincsen kocsim, ezért munkahelvemen tartom az életmentő táskát. Igen. elvégeztem a tanfolyamot is.' Az Országos Mentőszolgálat Markó utcai központjában három napig oktattak minket a tásIdén januárban megmozdult a tahitótfalui Duna-híd. A 650 tonna súlyú acélszerkezetet csőrlőkből tekergőző sodronykötelek vontatták el eredeti helyéről vagy 15 méterre, déli irányban. A 65 éves — ennél fogva igencsak elöregedett — vas- és betonkolosszus hátán, persze, ma is ugyanúgy bonyolódik a közúti és gyalogosforgalom, mint egy évvel ezelőtt. A szomszédban azonban a régi pillérek lassan felkészülnek az új felépítmény fogadására. A kezdés és az 1978 nyarára tervezett átadás között éppen félidőben vannak a munkák. Prjevara Mihály, a Hídépítő Vállalat 35-ös számú építésvezetőségének vezetője: — A tervek szerint olcsóbban, a régi pillérek felhasználásával építjük meg az új hidat. Ez természetesen nem azt jelenti, mintha minden módosítás nélkül felszerelhetnénk a pillérek tetejére az új acélszerkezet elemeit. A majdani felépítmény darabjait a Ganz-MÁVAG mát- ranováki gyáregységében időben elkészítették, és meg is érkezett valamennyi a felhasználás helyére, a tahitótfalui hídfőhöz. A 14 méter hosszú, egyenként tíztonnás elemek egyelőre a parton várnak, összeszerelésük folyamatos munkát biztosít a Ganz-MÁV AG 15 hídszerkezeti szerelőjének és a 40 tagú hídépítő csoportnak. Természetesen ka használatára, s a legkorszerűbb elsősegélynyújtási ismeretekre. Nagy szükségem volt ezekre a tudnivalókra: több mint tíz esztendeje már, hocv elvégeztem az egyetemet. — Példát? Ott hallottam először arról, hogy az égési sérülések hatását csökkenti, ha az égett testrészt gyorsan hideg víz alá tartjuk, így kisebb a bőrfelület károsodása. A múltkor hasznát is vettem ennek az új ismeretnek: saját kezemet forráztam le főzés közben a tésztavízzel. Azonnal a csap alá tartottam és tessék, nézze, három nap telt el, nyoma sincs. — Vagy a másik: a tanfolyamon tájékoztattak az újdonságról, a légpárnás ágy- gyal fölszerelt mentőről. A gyárban történt meg a közelmúltban, hogy egyik dolgozónkra ráesett egy súlyos műszerláda és gerinctörést szenvedett a szerencsétlenül járt munkás. Ha az ágyról nem tudok, nagy fájdalmakat kellett volna elviselnie a betegnek, amíg kórházba kerül... Többet ér az értékénél Dr. Németh Valéria, a Pest megvei Tanács egészségügyi osztálya gyógyító-megelőző csoportjának vezetője: — A megyében háromszáz- tizenkilenc körzeti orvos, harmincöt körzeti üzemorvos és harminckét üzemorvos dolgozik. Pontosabban ennyi az állások száma, de öt-hat százalékuk betöltetlen. így a megyénknek juttatott sürgősségi táskákból minden praktizáló orvosrlak jut. A legtöbbet a váci járás, a budai és a "ödöllői járás orvosai kapták. — A táskában ugyan megtalálható a Medicor használati útmutatója, mely a legfőbb tudnivalókat tartalmazza az elsősegélynyújtásról, újraélesztésről, szívmass^ázsról. de ez nem elegendő. Épp ezért indították a tanfolyamot, amelyen az Országos Mentőszolgálat és a Pest megvei szervezet mentőorvosai e^nütt ismertették meg a résztvevőket a táskában lévő eszközök szakszerű használatával. nemcsak a parton telnek szorgosan a naook, hanem a víz fölött is, mivel a hat és fél évtizedes pillérek mellett készülnek már a felépítmény beemelését segítő szerelőállványok. A vízen egy uszályra szerelt daru fordítja a víztükör fölé a szerelőállvány darabjait tartó cölöpöket. Az építők úgy tervezik, hogy még e hónapban a helyére kerül a híd egvik fele, legkésőbb november végére pedig készen áll majd a két partot összekötő 201 méter hosszúságú váz. Az egyenként 20 tonna súlyú pályaelemeket helyben készítik, és daru segítségével helyezik azokat a folyó fölött ívelő vasvázra. Jó ütemben haladnak egyébként az új híd szigeti oldalán — Eddig tizenöten hallgatták meg megyénkből az előadásokat, és sajátították el a gyakorlati tudnivalókat. Rövid nyári szünet után szeptember 6-tól folytatódott az oktatás, a továbbképzés, s karácsonyig újabb 160 Pest megvei orvos végez. — A táska, és a vele kapott új ismeret sem csodaszer, de, ha idejében sikerül beavatkozni, emberi életeket menthet segítségükkel a gyó- gvító szakember. A hatkiló- nyi orvosi eszköz ára tizenegyezer forint. De ennél sokkal többet ér ... A következő esztendőkben nagyszabású gyorsvasúti tervet valósítanak meg. A Szentendrei út hiányzó szakaszának felújításával egyidejűleg, majd azt követően az új HÉV-vágá- nyokat úgy építik meg, hogy a vonal alkalmas legyen a gyorsvasúti közlekedésre. A terv valóraváltásával a békásmegyeriek felszíni metrót kapnak, mert a vonatok a földalatti metróhoz hasonlóan, ugyanannyi utast szállítanak és hárompercenként követik egymást. A Budapesti Közlekedési Vállalat folyamatosan korszerűsíti a HÉV vonalait: a rekonstrukciók során az új pályákat mindenütt úgy építik már meg, hogy azok megfeleljenek a gyorsvasúti követelményeknek, s alkalmasak lekenek a nagy teljesítményű új szerelvények biztonságos közlekedésére A pályafelújításokkal egyidejűleg természetesen új biztosítóberendezéseket is létesítenek. A BKV NDK-cégtől vásárolja a jól bevált kocsikat, 1970 óta — az érvényes szerződések alapján — sorra érkeznek a háromrészes, korszerű, nagy teljesítmé^vű és sebességű vonatok, amelyek is a munkák, ott javában épül már a kétszer egysávos autóút és a gyalogjáró megközelítését könnyítő hídfeljáró rész. Az új híd egyébként 11 méter széles lesz, s a jövő év derekán várható felavatásával végre sikerül majd fennakadásmentessé tenni a Szentendrei-sziget forgalmát és javítani Budapest környéke e fontos üdülőövezetének megközelíthetőségét. B.P. Gyors segítség a Rozmaringnak Hétiön reggel a Magyar Rádió Kossuth adója riportot sugárzott a Rozmaring Mezőgazdasági és Kertészeti Termelőszövetkezetből, amelynek vezetői kellemes gondokkal küszködtek: a vártnál sokszorta több vajkörtéjük termett. Murvai László, a szövetkezet elnöke munkatársunknak elmondta, szerződést kötöttek a Dunakeszi Gyümölcs- és Főzelék Konzervgyárral 15 vagonnyi szaftos gyümölcs szállítására. A Kedvező időjárás hatására korábban kezdődött az érés, és — bár lehetett számítani az átlagosnál jobb termésre — a konzervgyár kapacitásai nem voltak elegendők az egyszerre érkező nagy ' tömegű áru feldolgozására. Ezért a Nagykőrösi Konzervgyár is bekapcsolódott a pesthidegkúti körte feldolgozásába, s az elmúlt héten 6 vagonnyit vettek át. A dunakesziek vállalták, hogy a szerződésen fölül további tíz-tizenkét vagon körtéből főznek befőttet. Az ám, de mi lesz a többivel, hiszen összesen 50 vagonnyira becsülik a termést? Ekkor támadt az ötlet, a rádió útján kérnek segítséget ahhoz, hogy szerződéses áron túladjanak rajta. Hogy nem volt rossz az elgondolásuk, azt igazolja, hogy a déli órákra megszűnt a főfájás, amit a körte elhelyezése okozott. Jelentkezett a Paksi Konzervgyár, amely hajlandó átvenni napi 1 vagonnal, és a Termelőszövetkezetek Kertészeti Közös Vállalata, amely a budapesti Vásárcsarnokban vállalta háromvagonnyi ízletes körte értékesítését. Cz. V. közül jó néhány jelenleg a szentendrei és a gödöllői vonalon közlekedik. Az NDK-céggel kialakult szocialista együttműködési megállapodás értelmében 1980-ig évente 10—10 szerelvényt vásárolunk, és az azt követő esztendőkben is az NDK-gyár szállítja a 450 személyes szerelvényeket. A szentendrei vonalon 1978 végétől, a gödöllői vonalon pedig 1980-tól már csak az új M—X, illetve az új M—XA típusú vonatok járnak. Az NDK-cég a HÉV-szerel- vények gyártása mellett biztosítja a különböző alkatrészeket is. A motorvonatok forgalomba adásánál rendszeresen ott vannak a külföldi partnervállalat szakemberei Js, akik egyébként egy állandó szervizhálózatot is létrehoztak. Az NDK-cég technikai újdonságairól, fejlesztéseiről minden alkalommal tájékoztatja a BKV szakembereit, akik ugyancsak beszámolnak a műszaki újításokról. A tapasztalatcserék a HÉV- 'zerelvények gyártásában kamatoznak. a motorvonatok üzemeltedé'ében szerzett taoaszía'atok átadása a két közlekedési vállalat műszaki együttműködését is fejleszti. Életmentő eszközök tára Háromszázhetven Pest megyei orvos kezében Vasvári G. Pál KORSZERŰ SZERELVÉNYEK AZ ELŐVÁROSOKBAN HÉV-ből gyorsvasút APRÓHIRDETÉSEK A Ceglédi Téglagyár gyárvezetősége értesíti a téglagyárban munkát vállalni akaró dolgozókat, hogy a téglagyár területén munkásszállást biztosít férfi dolgozók részére. Cegléd, Budai út 15. A Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemi Tangazdaság felvételre keres magasépítési építésvezetőt Hatvan —Nagygombosi munkahellyel. Jelentkezés a Tangazdaság központjában a személyzeti vezetőnél. (Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 2.) MEZEPSZER SZKV azonnali belépéssel felvesz: kőműves, vízszerelő, lakatos, hegesztő, elektrolakatos, bádogos, tetőfedő, asztalos. hidegburkoló, villanyszerelő, kapcsolótábla- és td- kozottszekrény szerelő, daruvezető, gépkocsivezető, orvosi műszerész, könnyűgépkezelő, szak-, betanított és segédmunkásokat, kazánfűtőket (Ako—25. tip. olajkazán üzemeltetéséhez, kazánfűtői vizsgával), valamint kubikosokat. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk, jelentkezni lehet: Bp. XI., Rupphegyi út. 7. Telefon: 668—666/Mun- kaügy. A Pest megyei ZÖLDÉRT Vállalat tmk. műhelyébe FELVÉTELRE KERES egy műszakos munkaidővel asztalos, lakatos és villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés a vállalat személyzeti vezetőjénél Budapest VI., Bajcsy-Zs. u. 3. IV. emelet. Az ÉVIG Villamos Kisgépgyára anyag- ellátási osztályának vezetésére szakmai gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust keres felvételre. Jelentkezni személyesen a személyzeti osztály- vezetőnél. Cegléd, Külső Törtei! út 12. Telefon: 11—922/72. A Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Üzemeltetési csoportjához keres vízvezetékszerelőt és szobafestő- mázolót. Jelentkezés: Vác, Beloiannisz u. 1. Üzemgazdasági osztály. ADASZongora eladó. Nagykőrös, Szolnoki u. 86. Eladó 3 kis hold szőlő, holdanként is Alsóerdőben magánterületen. Buszjárat közelében és R—s típusú traktor vizsgázott, üzemképes. Érdeklődni: Cegléd, Petőfi utca 11., vagy Csemő, Határ utca 4. Bíró. ___________________ Zö ldhalomban eladó lakóépülettel 800 négyszögöl gyümölcsös- szőlő. Kút, villany van. Vasúttól, busztól 3 perc, iskola dűlő 18. Modern háló, antik ebédlő, mosógép, centrifuga együtt eladó. Cegléd, Magyar utca 23. sz._________________ Be költözhető családi ház eladó. Ceglédber- cel, Somogyi Béla utca 11. Érdeklődni lehet: Pesti út 43.______ El adó Cegléden Vili. kér. Fürst Sándor utca 5. szám alatti kis családi ház, azonnal beköltözhető. Értekezni lehet: özv. Bermula Istvánná, Pilis, Homok dűlő 8. szám alatt vagy Cegléden, hetipiaci napokon, kedden és pénteken. Eladó tanya 1200 négyszögöllel, Nagykőrös, IV. járás. Bokros dűlő 53. Fúrott kúttal, motorral, azonnal beköltözhető. Érdeklődni: V., Bajcsi-Zs. u. 15. sz. ________________ El adó Nagykőrös, Kinizsi u. 11. sz. alatti ház.____________________ Ho rdó 200, 464 literes, kád 8 hl-es eladó. Nagykőrös, Petőfi út 22. sz._________________ 600 n.-öl szőlő-gyümölcsös tanyával eladó 30 000 Ft-ért. Nagykőrös IV., Tinódi u. 5._______ ______ Ho rdók és kádak eladók. Cegléd, VakBottyán utca 20. ______ El adó 800 literes boroshordó. Zöldhalom, Bolyán dűlő 23._______ El adó Csemő belterületén 900 négyszögöl szőlő gyümölcsössel, átépítésre kényszerült tanya, gazdasági épülettel/ állattartásra kiválóan alkalmas, betegség miatt sürgősen. Érdeklődni: Győri Jánosné, Csemő I. kér. Mikebudai út 18. sz. ________________ El adó- ■ 165-ös magyar- kazán és Schwalbe motorkerékpár. Cegléd n.. Virág utca 22. Ház eladó Nagykőrös II.. Tabán utca 9. Érdeklődni: Ceglédi u. 9f'c. fszt. 2. 13—16 óráig._________________ El adó Pécelen, kék busztól 5 percre, 694 n.- öl építési telek, nem megosztható, víz, villany. földgáz van. Kertészkedésre, nagy társasház építésére alkalmas. Cím: Monori József. Budapest, Majakovszkij 93. Egv db mély gyermekkocsi eladó. Nagykőrös. Ifjúság u. 13. 1/2. sz. Eladó '•borpumpa és gépkocsira való tető- csomagtartó. Nyársapát. 5. dűlő 2. Cse- mői rész. Bíró. Eladó 2 szobás lakás melléképületekkel, szőlővel. Villany van. Csemő I. kér. 13. dűlő 9. szám. Bernáthegyi kan kutyák sporttársi áron eladók. Szabó László, Csemő, Ereklyési út 12. sz.__________________> Nagykőrös, Tavasz u. 14. sz. alatti lakás eladó. __________________ Ke rtes családi ház eladó. Nagykőrös, Kassai u. 23._________ El adó 4 db Planer, 2 db EG. 580 cm, 10 db EG. 5 m. Józan Pál, Nagykőrös. Galgóczi K. 7. sz. ______________ Sü rgősen eladó 2 + félszobás 59.. m2 szövetkezeti lakás, 400 000 készpénz + 140 000 OTP. Tel.: 265—404. 18—20 óráig. Cím: Bp. XXII., Leányka u. 11. I. em. 6.______________ Ve nnék egyszobás házrészt Gödöllőn készpénzért. Suskiné, 2800 Tatabánya, Feszti utca 28.________________ 6 darab különböző méretű, alig használt boroshordó, hordó eladó. 2721 Pilis, Bo- tond u. 24. Szabadkai szőlők._____________• • Ny árfa utcában 2 db 200 négyszögöles telek eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, Szolnoki u. 1. vagy 3. alatt, délután 5-től.__________ Cs emő belterületén 880 négyszögöl telek minden elfogadható áron eladó. Villany van. közlekedés jó. Szabó László. Csemő, Ereklyési út 12. Megnyílt! Esküvői ru- hakülönlegességek kölcsönzési boltja. XIV., Dózsa Gy. u. 29. Vidékieknek! Nyelv- tanítás 70 forinttól havonta levelezéssel angolul. németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul, te- lefonetikusan (835— 761). Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár. 1149 Budapest. Tábornok huszonegy _______________ Es küvői ruhakölcsönző nyílt a Délinél, va- donat új árukészlettel vidékre is. Budapest XII., Greguss u. 6. Fémcsiszolást, nikke- lezési; hórganyzást, krómozást álló- és tc- megfürdőben, fényes, matt kivitelben rövid határidővel vállalunk, TESZÖV GalVánüzem Örkény, llona- major. Ügyintéző; Herczeg. 36 éves, kis testihibás, józan életű fiatalember hasonló korú, nem dohányzó nő ismeretségét keresi házasság céljából. 1 gyermek nem akadály. Választ: „Saját házamba várom 170 944” jeligére kérem a Magyar Hirdetőbe Cegléd, Teleki utca 30. Vidékiek eredményesen megtanulhatnak levelező nyelvoktatásom szemléltető ábrázoló módszerével né- i metül, angolul. — | Csongor Sándor nyelv- I pedagógus, 1428 Buda- j pest. postafiók 79. Tá- 1 jékoztatás. LAKÁ&BIZ LAKÁSBi SÉTÁS sétá KW BW iTAS ÍTAS <*_ _ m IT AS STÁB 'OS ÉTÁS OS ÉTÁS SÉTÁS SÉTÁS ÁSÍTÁS }SÉTÁS 13 SÉTÁS SÉTÁS