Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-10 / 213. szám
Jól működő klubok Géplakatostól kőművesig Ácstanuló nincs — Akik Kecskemétre járnak NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM 1977. SZEPTEMBER 10., SZOMBAT Kutatási program 1985-ig Konzervet, gépet szakismeretet ad és kínál a város Korszerűbb anyagmozgatás — Tanfolyam hőközpont-kezelőknek Megkezdődött a tanév az ipari szakmunkásképző iskolában is. Kovács László igazgatót arról kérdeztük, miként alakult a tanulók száma az új iskolában? — összesen 238 diákunk van — mondta. —. Az első osztályba kilenc- venheten iratkoztak be, hárommal többen, mint tavaly. Minthogy azonban a második és harmadik osztályosok száma néhánnyal csökkent, végeredményben a tanulók száma hattal kevesebb, mint az előző évben. — Milyen szakmákat tanulnak az első osztályos tanulók? Áz idei iskolév kezdetére is nagy munkát végzett a Nagykőrös és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet körösi könyvesboltja. A nagykőrösi diákokon kívül 10 község iskoláinak növendékeit látta el tankönyvekkel. Régi megbízás alapján ugyanis, hosszú esztendők óta, a körösi ÁFÉSZ-könyvesbolt szállítja az összes tankönyvet a nagykőrösi iskolákon kívül a ceglédi járás községeibe, Cegléd és Abony kivételével. — Nagy munka volt — mondotta Járvás Péter, a könyvesbolt vezetője. Három napig hordtuk szét a tankönyveket 24 iskolába. — Milyen értékűek voltak a könyvek? — Csaknem 700 ezer forintot értek. — Mennyi tankönyvet vettek át a körösi iskolák? — Az Arany János gimnáziumnak, a Toldi Miklós Szakközépiskolának, az Arany János, a Kossuth, a Petőfi, a Rákóczi, a kisegítő iskolának és a külterületi iskoláknak összesen 350 ezer forint értékű tankönyvet szállítottunk. — Boltunk forgalma állandóan növekszik. Ha valami új könyv megjelenéséről ad hírt a televízió, a rádió vagy az újságok, a következő napokban már keresik is boltunkban A szépirodalmi könyveken kívül nő a műszaki és gazdasági könyvek kereslete U. Hétfő: 16.30: Szlovák műsor. 17.00: Hírek. 17.05: Hétfői hullámhosszunk. Felkészülés az őszi munkákra. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Sporthírek. Tánczene a szolnoki hanglemezbolt külföldi újdonságaiból. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd: 17.00: Hírek. Múlt és jelen. Jimmy Janes felvételeiből. A szolgáltatásokról. Trömböczky Péter jegyzete. Tiszai népdalok, közben: Szemle üzemi lapokból. Űttö- rőhíradó. A tartalomból: Be- csöngetés után. Nyári élményeim. Mi az új a mozgalmi évben? 17.45: A szolnoki Ko- dály-kórus stúdióhangversenye. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Ritmuskoktél. Hírösz- szefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda: 17.00: Hírek. Sonny és Cher énekel. A népművészet megszállottja. Tiszafüredi nótafák. 17.30: Farmer és nyakkendő. 18.00—18.30: Alföldi krónika. A tegnap slágereiből. Hírösszefoglaló, (apás műsorelőzetes. Csütörtök: 17.00: Hírek. 17.05: Hétközben. A műsorból: Szeptember közepén. Savanyú-e a szőlő? Válogatott portrék. A köszönésről. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Piaci — Huszonhét géplakatos, 24 kőműves, 18 autószerelő, 15 irodagép-műszerész, 7 asztalos és 6 villanyszerelő tanulónk van. Vidékről nem jöttek, s a várakozás ellenére ácstanuló sem jelentkezett.' A néhány elektrotechnikai műszerész, autószerelő, fog- technikus és kozmetikus tanuló van még Kőrösön, akik Kecskemétre és Budapestre járnak iskolába. — Különben új tankönyveket kaptunk, s új tanterv szerint kezdődött a tanítás. A tananyag két részre oszlik Az egyik tanítása kötelező, a I — Mennyi a havi forgal- ' műk?' — Az ünnepek és nagyobb névnapok előtt és a meghirdetett könyvvásárok idején nagyobb, máskor kisebb, általában havi 110—160 ezer forint között van. — Minden lehetőséget megragadunk a mező- és kertgazdasági könyvek terjesztésére is. A Cifrakertben szeptember 15-én kezdődő országos kertbarát-kiállításon külön pavilonban mező- és kertgazdasági könyvvásárt tartunk, melyen felvonultatjuk a szak- irodalom legújabb kiadványait. K. A nagykőrösi Arany János Termelőszövetkezetnek 1340 hektár rétje és legelője van, melyet nagy részben juhtenyésztéssel hasznosít. A juhászat mindig jól jövedelmezett. A termelőszövetkezetben Hegedűs Zoltán állattenyésztési ágazatvezetőtől érdeklődtünk eredményeikről. — Az Arany János Tsz 3240 birkát tart hat legelőközpontban. Az állatokkal hat juhász foglalkozik. — Mennyi anyabirkára van szükség az ágazat fenntartásához? szemle. Beatparádé. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek: 17.00: Hírek. Pár perc dzsessz. Az alföldi kőolaj- és földgáztermelés környezetvédelmi helyzete. A mikrofonnál: Szántó Géza, az NKFV osztályvezetője. Stúdiópódium. A ceglédi zeneiskola tanárainak felvételeiből, II. Kulturális figyelő. A tartalomból: A szolnoki művészte- lep jubileumáról. Próba közben a Szigligeti Színházban beszélgetés Major Tamással és Csiszár Imrével. Folyóiratszemle. Zenés játékokból. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Peter Nero zongorázik. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat: 17.00: Hírek. 17.05: Ritmus rodeó. ’8.00—18.39: Hétvégi kaleidoszkóp. A tartalomból: A nap hírei, eseményei. A héten történt — aktuális interjú. Hétvégi sport- program. Előzetes alföldi napilapokból. Vasárnap: 17.00: Szlovák műsor. 17.30: Családi kör. Zenés riportműsor. 18.30—19.00: Sport és muzsika — összefoglaló a hétvége alföldi sport- eseményeiből. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. másik oktatását a tanár a szükséglet, a lehetőség szerint alakítja ki. s Nagy gondot fordítunk a testnevelésre, a tornaórákat a Kinizsi Sportkör tornatermében tartjuk. — Hány tanára van az iskolának? — Tizenhárom tanárunk és 10 előadónk van. A gyakorlati oktatást jelentős részben a 21-es Volánnál, a konzervgyárban, a DÉMÁSZ-nál, az Irodagéptechnikai Vállalatnál, az Építőipari és a Gépjavító Szövetkezetnél kialakított tanműhelyekben tartjuk. — Mennyi a leány tanuló? — Huszonöt, többségük az Irodagéptechnikai Vállalat tanulója. — Az iskola keretében működő számos szakkör jól segíti nevelő munkánkat. Az iskolai KISZ-bizottságnak 7 alapszervezete van. Szépen dolgozik az MHSZ és az ifjúsági klub, valamint a lövész-, foto-, go-kart-, rádiótechnikai, munkavédelmi, bélyeggyűjtő-, KRESZ- és az építő-modellező szakkör is. Elmondotta végül az igazgató, az öreg, szűk iskolaépületben nehéz körülmények között folyik az oktatás, de ígéretet kaptak arra, hogy a Vági István lakótelepen új, korszerű szakmunkásképző iskolát építenek. I Kopa László — Több mint 1700-ra. A szaporulatból az idén 1216 állatot adtunk el exportra, 60Ó-at pedig meghagytunk továbbte- nyésztésre, mert a termelőszövetkezet a jövedelmező juhtenyésztést fejleszteni kívánja. Számításunk szerint az év végére kétezer anyabirkánk lesz, az ötéves terv végéig pedig az anyabirkák számát háromezerre növeljük. — Eredményes-e a birkatenyésztés? — Eredményes, természetesen. A birka nemcsak saját maga jelent jövedelmet, hanem évente kétszer külön is fizet: a drága exportcikket jelentő báránnyal és a gyapjújával. Az idén 128 mázsa, a tavalyinál jobb minőségű gyapjút nyírtunk. — Mennyi az idei tervük? — Hárommillió forint, és ebből augusztus 31-ig 2 millió 200 ezer forintot már teljesítettünk. Pető László, Szecsei Dániel és a többi juhászunk eredményesen dolgoznak, és megbecsült tagjai termelőszövetkezetünknek. Az állattenyésztési ágazatvezető elmondta még, hogy a termelőszövetkezet a legelők javítása mellett, azzal a tervvel is foglalkozik, hogy berendezkedik a birkák hizlalására. Ez még nagyobb jövedelmet hozna. A tsz egyébként a lakossági ellátásba is besegít, a birkák eladásával. A pénteki piacon a búza literje. 4, a kukorica 3,50, az árpa 4 forintért kelt. A gyümölcs- és zöldségpiacon az alma 5—10, körte 7—10, szőlő 8—14, őszibarack 6—10, szilva 4,60, burgonya 4,50—5, zöldbab 7, dinnye 2,50—3, vöröshagyma 7—8, fehér káposzta 3, kel 4, zöldpaprika 5—12, uborka 2—3. paradicsom 2,50 A Gépipari Tudományos Egyesület nagykőrösi szervezete összeállította cselekvési programját, mely 1985-ig foglalja össze a gépész szakemberek tennivalóit. Növeli a cselekvési program jelentőségét, hogy a város ma már nemcsak konzerveiről. hanem konzervipari gépgyártásáról is híres. A konzervgyár s a Gépjavító és Faipari Szövetkezet közös törekvései egyre több országban válnak ismertté. Nemcsak az itt gyártott és eladott gépek száma növekszik, hanem mind többen keresik fel Nagykőröst szakismereteik gyarapításáért is. E tudományos-technikai fellendülés fokozott kutató, fejlesztő tevékenységre készteti a szakembereket, akik a cselekvési programban meghatározott időszakban az anyag- mozgatás fejlesztésére, a csomagolás és a raktári műveletek gépesítésére összpontosítják figyelmüket. Segíti az egyesület a mezőgazdaságot is a zöldségtermesztés gépesítési lehetőségeinek vizsgálatával. Szorosan kapcsolódik e kutatási témához a zöldségfeldolgozás gépi berendezéseinek korszerűsítése is, mely gyakran kerül majd szóba az egyesület különböző rendezvényein. A város valamennyi ipari és mezőgazdasági üzemét érinti a szerelési műveletek korszerűsítésének kérdése, mely ugyancsak kiemelt témája a cselekvési programnak. E célok elérése érdekében a GTE tagjai javítani igyekeznek az egyesületi munka szakmai színvonalát és hatékonyságát. Ehhez feltétlenül szükséges — állapítja meg a cselekvési program —, hogy az egyesület szakosztályai munkacsoportjai önálló munkatervek alapján tevékenykedjenek. Ez teszi lehetővé azt is, hogy a bázisvállalatoknál szerveződött szakosztályok és munkacsoportok eredményesen segítsék a termelést, az ötödik, majd a következő ötéves tervek feladatainak megoldását. Közvetlen segítséget adhat az egyesület a Dolgozz hibátlanul munkarendszer elterjesztésében, a szerelési és egyéb technológiák fejlesztésében, az anyag- mozgatás szervezésénél. A bázisvállalatok az egyesületi tagokra támaszkodva korszerűsíthetik gépi berendezéseiket sőt, vezetési és üzemszervezési gyakorlatukat is. A termelés segítésén túl, a cselekvési program előírja, hogy az egyesületnek mind —3, zöldség csomója 1,50—2 forint volt. A baromfipiacon a tyúk párja 130—160, vágócsirke 60—90, pulyka 260— 280, kacsa 130—150, kéthetes kiskacsa darabja 20, tyúktojás 1,50 forintért kelt A csonkolt tyúkot 27. a liba- és csirkeaprólékot 24, a sült halat 64 forintért mérték. több közművelődési feladatot is vállalnia kell az MTESZ városi szervezetével és a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola szakembereivel együttműködve. E feladatok megoldásában az eddigi gyakorlatnak megfelelően központi szerep jut a különféle tanfolyamoknak. A GTE ezért hegesztő, csomagoló gépkezelői, építőipari gépkezelői, kompresszor-, szivattyú- és hőközpontkezelői tanfolyamokat szervez. Fokozott gondot fordít az egyesületi tagok nyelvismeretének gyarapítására, a város mérnökeinek és technikusainak továbbképzésére. Az oktatási tervek iránti érdeklődést bizonyítja, hogy az MTESZ és az ennek keretében tevékenykedő GTE központi kazánfűtői tanfolyamára 26- an jelentkeztek a városból. A tanfolyam hallgatói augusztusban kapták meg bizonyítványukat. Nagy érdeklődés volt a konzervgyárban szervezett targoncavezetői tanfolyam iránt is, melyen a Gépjavító és Faipari Szövetkezet, valamint a Volán 21-es Vállalatának dolgozói vettek részt. Az MTESZ oktatási bizottságának Ötödször került sor, ezúttal 4 MHSZ-lövészklub versenyzőivel, a tormási lőtéren a hagyományos Konzerv Kupa viadalra. Az új szabályok értelmében több számban a férfiak és a nők együtt versenyeztek. A körösiek közül a következők végeztek dobogón. Légpuska, ifjúsági (5 induló): ... 3. Angyal 40/361. Légpisztoly, junior (4): ... 2. Dobos 40/334, serdülő (6): 1. Kovács Gábor 40/337. Standard puska 60 fekvő, ifjúsági (7): ... 2. Angyal 546 kör. Kisöbű sportpuska, felnőtt férfi (6): 1. Czeczon István 60/556. Sportpisztoly, felnőtt férfi (6): ... 3. Gállos 60/498, junior férfi (3): 1. Dobos József 60/465, ifjúsági (5): ... 2. Dióssy Gy. 40/304. Csapatversenyben: 1. Ikarus (Bp.) 6327; 2. MHSZ Nk. Konzervgyári LK 5269; 3. HÓDGÉP 5134; 4. Szolnoki MÁV 1290 összkörrel. összesen 90 induló volt az egész napos versenyen. Elnökségi ülés a Pedagógus SE-ben Az Nk. Pedagógus SE elnöksége megbeszélést tartott. Az atléták közül többen értek el korosztályukban jó szintű eredményeket és vidéki bajnoki helyezéseket is. Kosárlabdában az NB II-es férfigárda mellett még 4 csapat szerepel a megyei bajnokságban. A tornaszakosztály bővült két új edző bevonásával és új csoportokkal. Foghíjas verseny Későn — szinte az utolsó pillanatban — érkezett az értesítés a megyei rendezésű sportotthoni Pest megyei asztalitenisz Alkotmány Kupa versenyről. A vakációzó diákok miatt 5 sportkör 30 sportolója indult mindössze. Jellemző, hogy még a Nk i Kinizsi versenyzőit is nehezen városi és a GTE egyesületi szintű oktatási tervei összehangoltan pótolják azokat a hiányokat, melyek megszüntetése az állami oktatásnak nem feladata." Az egyesületi tevékenység fejlődésének alapvető feltétele — hangsúlyozza a cselekvési program, hogy a fiatal szakemberek, a nők, a szocialista brigádok, a munkaverseny- és az újitómozgalmak mind több szakmai segítséget kapjanak az egyesülettől. Segíteni kell a városfejlesztés műszaki feladatainak, többek közt a közművelődési, a környezetvédelmi, a munkavédelmi és biztonságtechnikai programok megoldásában. Országos jelentőségű terve a cselekvési programnak, hegy a Gépipari Tudományos Egyesület nagykőrösi szervezete évenként megrendezi a konzervgyári napokat. Az MTESZ elnöksége legutóbbi ülésén ezzel kapcsolatban elhatározta, hogy országos konferenciát szervez a témakörökben, mely megfelelő kiindulása lehet a GTE törekvéseinek. F. P. tudták összeszedni. Férfi felnőtt egyesben: ... 3. Pörge György, Férfi felnőtt párosban : ... 2. Pörge, a gödi Kárpátival. Férfi ifjúsági egyesben: ... 3. S. Tóth János. Szövetkezetiek sportja Cegléden 4 csapattal került sor a KISZÖV Kupa kispályás labdarúgó területi mérkőzésre, amelyen az Nk. Gépjavító Szövetkezet a 3. helyen végzett. Elmaradt a részvétel Az élelmiszeriparban dolgozók országos természetbaráttalálkozóját Debrecenben rendezték, amelyen az előzetes tervtől eltérően nem vettek részt nagykőrösiek. SZOMBATI SPORTMŰSOR Atlétika Bp.: Serdülő A-korcsopor- tosok országos bajnoki döntője. Szolnok: Sz. megyei MEDOSZ-döntő. Kézilabda Szolnok: Sz. megyei MEDOSZ-döntő. Modellezés Békéscsaba: rádióirányításos vitorlásrepülő-modellek vidéki bajnoksága. S. Z. MOZIMŰSOR Az inkák kincse. Színes, szinkronizált bolgár—nyugatnémet—spanyol—olasz—perui kalandfilm. Előadás kezdete: 6 óra. Szandakan 8. Színes, japán film. (18 éven felülieknek.) Előadás kezdete: 8 óra. Éjszakai előadás Chato földje. (Csak 16 éven felülieknek.) Előadás kezdete: 10 óra. A legnagyobb forgalmú könyvesbolt Tankönyv tíz községnek A szolnoki rádió műsora Szeptember 12-től 18-ig Juhászok a szövetkezetben Évente kétszer külön fizet K. L. Piaci hírek SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Konzerv Kupa lövészviadal