Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-30 / 203. szám
Kétezren a megyéből Tízezren dolgoztak a nyáron a Pest megyei építőtáborokban Jutalomüdülés a Magas-Tátrában Két évtizeddel ezelőtt, 1957. nyarán a Hanság lecsapolásá- ra indultak útnak a KISZ első építőtáborozói. Azóta fokozatosan növekedett a nyári önkéntes munkavállalók serege: ugyanúgy nélkülözhetetlenek a mezőgazdaságban, mint az iparban, hiszen nemcsak gyümölcsöt szednek, hanem lakásokat, utat, csatornát építenek. S az elmúlt hét végén bezárták kapuikat az építőtáborok: ismét eltelt egy olyan nyár, amikor Vivőág A z új jelenségek új fogalmakat követelnek, s bár ezek nem mindenkor a szép magyar beszéd szabályai szerint alakulnak ki, gyorsan közismertté válnak. Mint például az iparfejlesztés szelektivitásának következményeként a vivődi/ fogalma, ami azokat az iparterületeket, gyártmánycsoportokat jelöli, amelyek az élre kerültek, gazdaságosságban, korszerűségben, a termékek versenyképességében vezetik, magukkal viszik a mezőnyt. Kidolgozták a gépipar szelektív és éppen ezért intenzív fejlesztésének koncepcióját, s azt a Minisztertanács jóváhagyta. E program részének megtestesülése az a nagyarányú technikai és technológiai megújulás, amin az Egyesült Izzó váci fényforrás- gyára megy át. A híradás- és vákuumtechnikai ipar — vivőág. Termelése az idén az első fél esztendőben, a /tavalyi, hasonló időszakhoz mérten 11,4 százalékkal emelkedett, s e gyors tempónál is gyorsabban például a fénycsövek kibocsátása, amiben már ma is erősen érdekeit, néhány év múlva pedig egyenesen nagyhatalom lesz a váci gyár. A lehetőségek felvillantására elég, ha arra utalunk, idén az első hat hónapban hatvan százalékkal több fénycsövet adott el külföldön az Izzó, mint tavaly január és június között, holott a gépipar egésze nem tudta teljesíteni — tőkés piacokon — exporttervét. Jogos tehát, hogy e vivőág nagy összegű fejlesztési hitelekhez jutott — a váci gyár átalakulásának fedezete is ilyen, ún. exportfejlesztési hitel —, s a befektetés hasznosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, a hiteltörlesztés gyorsabb az eredetileg számítottnál. V ivőágban foglal helyet a Csepel Autógyár is, az önjáró padlóvázak idei eddigi tervszerű kibocsátása azt bizonyítja, átérzik munkájuk felelősségét. Gyorsuló tempóban fejlődik a gyár más termékeinek, így a ZF sebesség- váltók, a szervokormányok előállítása ugyancsak, azaz a termékszerkezet átalakítása itt lényegében befejeződött. Most már az arányok változása jelzi — a hagyományos áruk részesedésének gyors apadása a teljes termelési értéken belül — az új utakat. Felületes megítélésre tehát a két gyárnak semmi gondja, a vivőág sodró lendülete az ő hajójukat is a cél felé röpíti... Mielőtt még a szép szavak elringatnának bennünket, kapaszkodjunk csak meg a köznapi valóság ágas-bogas gyökereiben. Egyebek között abban, hogy bár a két gyár vivőágban foglal el fontos helyet, a náluk építő, szerelő cégeknek ez nem sokat, vagy semmit sem mond. dolgoznak úgy, ’ ahogyan tudnak, ahogyan éppen sikerül. Emiatt azután volt és van késedelem épületeknél, kiegészítő közműveknél, gépi berendezéseknél, s vele idegesség, többletkiadás, termelési tervmódosítás ... Arra sem árt emlékeztetni, hogy bár jelentős népgazdasági érdekek fűződnek a ZF sebességváltóhoz, máig vezető útja korántsem sikeredéit egyenesre. Bizony, házalt az autógyár, amíg vállalkozókat talált a sebességváltó néhány kovácsolt alkatrészének előállítására, amíg megnyugtatóan rendezte a fontos termék kohászati hátterét. Vácott ugyancsak sokféle értetlenséggel kellett szembenézni, azaz kitapinthatjuk: a vivőág súlya, jelentősége megjelelő az iparirányításban, azután az érintett cégeknél, de a kapcsolódó iparterületeknél, a különböző — s más és más tárcákhoz tartozó — partnereknél nem mond semmit, egy valami a sok többi között. K özhely, bár nagyon igaz, mindenféle szervezetnek van bizonyos tehetetlenségi ereje, azaz viszi a lendület, a begyakorlott mozgás akkor is, amikor már más irányba kellene fordulnia. Több tekintetben ma így alakulnak az iparon belül az ágazati kapcsolatok, az iparpolitika kiemelte feladatok sűrűn azért fenek- lenek meg zátonyokon, mert — hasonlatunknál maradva — a medernek csak egy részét mélyítették meg, kotorták ki. Megtörténik, hogy a vivőágazat üzeme számára elengedhetetlen félkésztermék előállítása a partnervállalatnál a merev árrendszer miatt csak veszteséget hoz, viszi, s nem fialja a forintot. S az sem ritka eset, amikor a kooperálónak kifizetődőbb külföldön eladnia áruját, mint leszállítani a vivőágazatba, mely ugyancsak exportálja termékeit, az előbbit sokszorosan meghaladó haszonnal ... Mégis, a kooperáló üzemnek az „ő exportja” a fontosabb. Nem elég tehát addig eljutni — bár aláhúzzuk, már ez sem kevés —, hogy világosan megjelöltek a vivőágazatok, s szerepüket, fontosságukat ismételten nyilatkozatok, határozatok, miniszteri utasítások erősítik meg. Ennek a fontosságnak érvényt szerezni a gyakorlatban csakis megfelelő intézkedéssorozattal lehet, azaz olyan feltételrendszer kialakításával, amelyben a népgazdasági súlyú feladatnak mindenki számára súlya van. Ez a súly előnyök és hátrányok keverékéből kell hogy álljon, azaz legyen értelme a népgazdasági érdekek szolgálatának, de hátrányos következménye is, ha valahol elutasítják az össztársadalmi érdekek elsőbbségét. Ma az előnyök nem eléggé világosak, hátrányok pedig szinte nincsenek. A vivőágazatok, s az azokban levő üzemek termelési, kiviteli, fejlesztési eredményei valóban meggyőzőek, de ahhoz, hogy tartósak, hosszú távon is elérhetőek, sőt, növelhetőek legyenek, a mainál összehasonlíthatatlanul nagyobb figyelmet kell szentelni a háttérre. Máskülönben ugyanis megtörténhet, a vivőágazatokhoz nem a többi igazítja lépteit, hanem megfordítva, a ma tempósan fejlődő iparterületek váltanak át mendegélésre. Mészáros Ottó a fiatalok felelősséggel vették ki részüket az ország gyarapításából. S bár a végleges statiszti kát még ezekben a napokban készítik el, annyi bizonyos: e jubileumi évben az építőtáborok lakói kiemelkedő munkasikereket értek el. Június végén a Pest megyei fiatalok első csoportja is útnak indult: a lányok a Székesfehérvár 'melletti Bodakajtori Állami Gazdaságban, valamint a Balaton partján, a Siófoki Állami Gazdaságban gyümölcsöt. zöldséget szedtek, a fiúk pedig Pécsett lakásépítkezésben segédkeztek. A rendelkezésre álló számadatok szerint ezen a nyáron csaknem kétezer Pest megyei fiú és lány vállalt önkéntes munkát e három építőtáborban. Pest megye is adott otthont építőtáboroknak. Elismerőleg nyilatkoztak a fiatalok tévé' kenvségéről Kiskunlacházán, a Petőfi Termelőszövetkezetben, Budakeszin, a Kertészeti Kutató Intézetben, Dán- szentmiklóson, a Micsurin Termelőszövetkezetben, a Törökbálinti Állami Gazdaságban, Halásztelken a Kertészeti Egyetem Tangazdaságában, valamint két ceglédi helyszínen: a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezetben és az Állami Tangazdaságban. De sok jót hallottunk a veresegyházi útépítő, valamint a biatorbágyi vasútépítő fiatalokról, csakúgy, mint a Gödöllői Agrártudományi Egyetem nemzetközi éoítőtáboráról, ahol a külföldről érkező ifjak az építőipar munkáját segítették. Pest megye táboraiban ezen a nyáron csaknem tízezer fiatal vállalt önkéntes munkát. S a jelek szerint érdemes volt becsületesen dolgozni, hiszen a legjobban dolgozók — köztük húsz Pest megyei fiatal — juta löm üdülésre utazhattak az elmúlt napokban két turnusban a Magas-Tátrá- ba. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXI. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM Ára 80 fillér 1977. AUGUSZTUS 30., KEDD Tiltakozás világszerte a neutronbomba ellen Helsinki szelleme tért hódít a nemzetközi együttélésben Romesh Chandra sajtókonferenciája Budapesten A neutronbomba elleni nemzetközi tiltakozás, valamint a Béke-világtanács más, a magyar békemozgalom által is támogatott fontos akciói voltak a témái a többi között annak a sajtókonferenciának, amelyet — magyar és külföldi újságírók részvételével — hétfőn tartott Budapesten, a Hazafias Népfront székhazában Romesh Chandra, a Béke-világtanács elnöke. Dr. Réczei László, az Országos Béketanács alelnöke köszöntötte a sajtótalálkozón a BVT nemzetközi Lenin-béke- díjas vezetőjét. Elmondta Romesh Chandra, az új fegyver rendkívül embertelen hatóerejével egyenes arányban áll az ellene való tiltakozás intenzitása. Szerte a világon — közölte a BVT elnöke — „megállj!”-t kiált minden jóérzésű ember az ördögi módon kiagyalt „csak” az életet kioltó, az anyagi javakat nem károsító új bomba ellen. Magyarországon is egyre szélesebben gyűrűzik már a tiltakozó akció. Arról is szólt Romesh Chandra, hogy szeptember 1. nemzetközi antifasziszta nap lesz, amely ezúttal különösen a neutronbomba és más tömeg- pusztító fegyverek ellen irányuló nagyhatású akciókat, társadalmi és tömegszervezeti, békemozgalmi megmozdulásokat ígér. Elítélőleg nyilatkozott amerikai politikai köröknek azokról a törekvéseiről, amelyekkel megpróbálják felsrófolni a fegyverkezési kiadásokat, illetőleg ehhez — a neutronbomba bevezetéséhez is — pszichológiailag igyekeznek előkészíteni a talajt. Kétszáz kisgyerek otthona Kétszeresére bővítették a halásztelki óvodát Tegnap délelőtt 11 órakor Halásztelken ünnepélyes keretek között adta át Bundev Todorov Ivánná, a községi tanács elnöke a kibővített óvodát Kis Sándornénak, az óvoda vezetőjének, s egyben a hétezer lakosú községnek. Halásztelek egyetlen, százszemélyes óvodáját a tököli Vörös Csillag Termelőszövetkezet építőbrigádjának kivitelezésében bővítették kétszáz személyesre. Az építkezés az elmúlt év augusztusában kezdődött, az óvodabővítés' túlnyomórészt a Bozsán Péter felvétele környező ipari üzemek és gazdaságok összefogásával és anyagi hozzájárulásával készült el egy év alatt. Nagy munkát végeztek itt kezdettől fogva a Csepel Vas- és Fémművek, a Szerszámgép- ipari Művek halásztelki gyáregységének, valamint a Kertészeti Egyetem Tangazdaságának dolgozói. A kétszeresére bővült gyermekintézmény, amely nagyban segíti a község óvodagondjainak megoldását, továbbra is az általános iskola konyhájáról kapja a meleg ételt. Arra a további veszélyre is felhívta a figyelmet, hogy a neutronbombát hadászatilag hagyományos fegyverként próbálják beállítani, a különböző amerikai és NATO-tá- maszpontokon egész Európában elhelyezni, Ami a Béke-világtanács további munkáját illeti, Romesh Chandra elmondta: a következő néhány héten belül számos olyan nemzetközi akciót — tanácskozást, politikai kampányt — szerveznek, amelyek témája egyebek között a Közel-Kelet, Dél-Afrika, a ciprusi helyzet és tágabb kitekintésben a leszerelésért folytatott küzdelem lesz. Azt is bejelentette, hogy megkezdődtek az előkészületek a bé- ke-világmozgalom zászlóbontása, a BVT megalakulása 30. évfordulójának megünneplésére. — A nemzetközi békemozgalomban, illetőleg a Béke-világtanács akcióprogramjában az egyik központi feladatot jelenti a fellépés — nemzetközi mozgósítással, a társadalmi erők összefogásával — a helsinki záróokmányban foglaltak megvalósításáért. Most egy nagyobb akciót szervez a BVT nevezetesen párbeszédet a. Helsinkiben jelen volt 35 aláíró ország politikai pártjaival. Meggyőződésem — hangsúlyozta a BVT elnöke —, hogy Helsinki szelleme tért hódít a nemzetközi együttélésben, az ellene ágáló erőkről azonban nem szabad megfeledkezni, éppen ezért nagy fontosságot tulajdonítok a BVT közvélemény-mozgósító tevékenységének a belgrádi tanácskozással kapcsolatban, i Romesh Chandra hétfő délután — Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára társaságában — látogatást tett dr. Sik Endrénél, az OBT elnökénél. Szolidaritási hét Pest megyében Történelmi dátum: hét évvel ezelőtt, 1970. szeptember 4-én Chilében győzött a Népi Egység elnökjelöltje, Salvador Allende. Az egész haladó világ elismerését kivívó szocialista politikus hatalmát 1973. szeptember 11-én kegyetlenül vérbe fojtotta a fasiszta katonai junta. S ez a két időpont jelenti a Pest megyei szolidaritási hét kezdetét és befejezését. Az előkészületek 'már megtörténtek: a KISZ Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Úttörőelnökség felhívást intézett nemrégiben valamennyi alapszervezethez, úttörőcsapathoz, miszerint együttesen emeljék fel szavukat a szabadságukért küzdő népekért. A szeptember 3-tól 11-ig tartó szolidaritási hét keretében a fiatalok az Antiimperialista szolidaritás, béke és barátság jelszóval felsorakozva . fejezik ki együttérzésüket a nemzeti elnyomás, a kizsákmányolás, az újjáéledő fasizmus ellen harcoló népekkel, s azok ifjúságával. A szolidaritási hét megnyitójára szeptember 3- án kerül sor Dunakeszin, a József Attila Művelődési Központban, ahol nagygyűlést rendeznek Az előzetes program szerint Barabás János, a KISZ KB titkára mond beszédet, s ugyanitt szolidaritási fotó- és bélyegkiállítás is nyílik. Szeptember 4-én Sződligeten, a Ligeti Károly KISZ-iskolán fejezik ki együttérzésüket a chilei néppel a fiatalok. Szeptember 7-én az afrikai felszabadító mozgalmakról lesz ankét Cegléden, szeptember 9- én pedig Szentendrén a megyei művelődési központban irodalmi és zenei esten ifjú előadók és amatőr művészeti csoportok lépnek pódiumra: dallal, tánccal, prózával mondják el véleményüket a kizsákmányolásról. Szeptern - bér 10-én Nagykőrösön, az Arany János Művelődési Központban Pest megye legjob'- pol-beat-együttesei mutatják be műsorukat. A szolidaritási hét zárórendezvényét Vácott rendezik meg a Madách Imre Munkáság Ifjúsági Művelődési Központban . A felsorolt programok mellett a szolidaritási hét ideje alatt Pest megye valamennyi járásában, városában baráti találkozókat, szolidaritási esteket rendeznek. s több helyen dél-amerikai és afrikai fiatalokat látnak vendégül. F. G. Életmód és művelődés Életmód és művelődés címmel a TIT nemzetközi konferenciát rendezett Salgótarjánban. A konferencia hétfői plenáris ülését — amelynek elnökségében helyet foglalt Győri Imre, az MSZMP KB titkára is — Kurucz Imre, a TIT főtitkára nyitotta meg, majd Köpeczi Béla akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese, a TIT alelnöke tartott előadást. Ellenőrzés - korszerűen Korszerű ellenőrzési módszerek címmel országos konferencia kezdődött hétfőn Pécsett a Szervezési és Vezetési Az új sportcsarnokban tartott plenáris ülésen Havasi Ferenc, a Minisztertanács elTudományos Társaság és négy nökhelyettese mondott meg- tudomanyos egyesület rende- 8 zésében. I nyitó beszédet.