Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-20 / 196. szám
8 %Xulav 1917. AUGUSZTUS 20., SZOMBAT Kombajnos bajnokok Mátrafüredre indul a farmosi csapat Pergessük vissza a naptárt: azt a bizonyos félhívást egy forró júniusi napon tették közzé a nagykátai járásban. A stencilezett szöveg így hangzott: „Fiatal kombájnosolc, figyelem! A farmosi Tápiómente Termelőszövetkezet Mező Imre KlSZ-alapszervezete felhívással fordul a járási termelőszövetkezetek ifjúkommunistáihoz. Az idén meghirdetjük a gabonabetakarítási versenyt, ff amelynek legfontosabb célja a termés gyors és veszteség- mentes betakarítása. Ügy véljük, a verseny jelentőségét és széles körű kiterjesztését különösképpen indokolja a szeszélyes időjárás. Rendkívül fontos valamennyiünk számára, hogy a gabona ilyen körülmények között is időben a magtárba kerüljön. A győztesek pénzjutalomban részesülnek, mindezen túlmenően augusztus 26—29-ig üdülhetnek Mátrai üreűen, a nagykátai járás KISZ-táborában. A versenymozgalomban részt vehet minden olyan fiatal, aki nem lépte túl a harmincadik ■ életévét.” A legjobbkor jött A felhívás nagy visszhangot keltett: egymás után érkeztek a nevezési lapok. S alig néhány nappal ezelőtt tudomásunkra jutott: megvan a győztes is. A legjobb kombájnos- csapat a farmosi Tápiómente Termelőszövetkezet gépműhelyében található: itt dolgozik az az öt fiatalember, akik közül a legfiatalabb mindössze tizenkilenc, s a rangidős is csalt huszonhárom éves. De menjünk sorjában ... A farmosi Tápiómente Termelőszövetkezet párttitkára, Molnár József életkorát tekintve közelebb áll a harminchoz, mint a negyvenhez. A gazdaságról szólva beszélgetésünk elején nyomban megjegyezte : — Rólunk mindenekelőtt azt kéj}, tudnia hogy alig több mint két éve egyesült a ■ tápiószelei Tápiómente és a farmosi Űj Élet Termelőszövetkezet. Az összevonás után több lényeges _ problémát kellett megoldanunk. Egyik legfontosabb dolgunk pedig az volt, hogy a két gépműhelyt — a szeleit és a farmosit — összevonjuk. A gépeink javítását ugyanis szintén csak az erők ésszerű koncentrálásával tudjuk maradéktalanul elvégezni. Időközben ez is megtörtént: még a téli nagyjavítás ideje alatt nekiláttunk az épületek bővítéséhez. Most , már nyugodtan meg lehet nézni a terepet... S hogy mindezt nem véletlenül újságolta szemmel látható büszkeséggel a termelőszövetkezet párttitkára, arról magunk is meggyőződhettünk. A régi borsófejtőt kovácsműhely- lyé alakították át, a vegyszerraktár lett az alkatrésztároló. Szerelőik pedig műszakilag jól képzettek, így felkészülten várták az aratást. S ilyen körülmények között állt elő Kenyó Béla, a gazdaság KlSZ-alap- szervezetének titkára társai nevében is a javaslattal: járás- szerte hirdessék meg a kom- bájnosok versenyét. Bíró Károly versenyfelelős, munkavédelmi előadó a munkáról így beszélt: — A legjobbkor jött a fiatalok versenyfelhívása. Köztudott, hogy járásunkban is az időjárás viszontagságaival kell megkezdenünk a legnagyobb nyári munka elvégzése közben: ilyenkor mindig viharral számolhatunk, huszonöt nap áll rendelkezésünkre a teljes betakarításhoz. Köztünk az a mondás járja: csak az a gabona van biztos helyen, ami már zsákban áll! Mind itt születtek A versenyfelhívás pedig arra ösztönözte a résztvevőket, hogy lehetőleg minél kevesebb legyen az állásidő; az apróbb hibákat akár a földeken is megjavíthatják. A farmosiak 1250 hektárnyi búzatábláján július 6-án tizennégy kombájnnal vonultak fel: s közöttük ott találtuk a gépműhely öt ifjú szerelőjéből alakult KISZ-brigádot is. Kenyó Béla — maga is itt dolgozik — társaival, Velkei Pállal, Gál Józseffel, Pintér Bálinttal és Bogi Bélával együtt látott munkához. így valóban mindenki jól járt: az ügyes kezű szerelők mindig megtalálhatók voltak a földeken, maguk is arattak, s ha bármelyik kombájn elromlott, nem kellett a több órányi távolságra lévő gépműhelybe hajtani, hanem a helyszínen orvosolták a hibát. A kombájnos csapat tinédzser korú tagja a tizenkilenc esztendős Bagi Béla tősgyökeres farmosi, s*helyben tanulta a szakmáját is. m .. könyvesboltot nyitott meg Érden Hál UVPfS nemrégiben a Müveit Nép Könyv- ^ÍJ terjesztő Vállalat. Az új üzlet — amely eddig 120 ezer forintos forgalmat bonyolított le — 350 ezer forintos árukészlettel várja a könyvbarátokat. Nagy Iván felvétele — Eredetileg autószerelőnek készültem, de akkor elkerülhetetlenül ingázó vált volna belőlem. Így viszont helyben dolgozhatom, s ráadásul megszerettem ezt a szakmámat. A fiatalember édesapja a termelőszövetkezetben traktoros, így hát érthető, hogy a családja falujában a szó igazi értelmében otthon érzi magát. Amikor a versenyre terelődött a szó megjegyezte: — Tudtuk, hogy termelőszövetkezetünkben kevés a kombájnos, így hát mi is kimentünk a műhelyből segíteni és gépre ültünk. Ha azt kérdezik miért, csak egyet válaszolhatok: mind az öten itt születtünk ezen a vidéken, s már a nagyapáink is a homokos farmosi földből éltek... A szombati rekord jTii ..r.-,, .it*t S az ifjú szerelők a kombájnokon sem vallottak szégyent. Reggel ötkor, amikor felszállt a harmat, már útban voltak a gabonaföldek felé, s este kilenc óra is elmúlt, mire hazaértek. S azon a talajon, ahol valamikor a rozs alig eresztett gyökeret, ma már a búza is meghonosodott, az idén is igen szépen termett. S az öt fiatal rekordja egy szombati naphoz fűződött, amikor összesen húszvagonnyi gabonát arattak le egy műszakban. Bagi Béla ezt így elevenítette fel: — Azon a napon remekül mentek a gépek. Csak ebédelni ültünk le, egy rövid időre, különben megállás nélkül hajtottunk ... A megfeszített munka eredményeként július 25-én a farmosiak befejezték az aratást. Ezt követően pedig KISZ-bri- gádjukat testvériesen kölcsönadták kombájnostul a tá- piógyörgyei Zöld Mező Termelőszövetkezetnek, mert ott akkor még akadt munka bőségesen. A fiúk csaknem egy hétig dolgoztak a szomszédban, de itt is becsülettel helytálltak. Bagi Béla ennek is részese volt. — Nyugodt érzéssel ültünk úgy a kombájnon, hogy tudtuk: odahaza már learattunk. Ez pedig még inkább arra ösztönöz bennünket, hogy tisztességesen segítsünk a tápió- györgyeieknek. A farmosi kombájnoscsapat tagjainak az elmúlt hetekben nemigen jutott pihenő. Hosszú idő után például Bagi , Béla augusztus közepe táján élvezhette az első szabad szombatot. Mivel telt az ideje? — Munkával. Egyik falubéli barátomnak, Baráth Palinak segítettem garázst építeni. A szabadságomat majd akkor veszem ki, ha ősszel kukoricát törünk. Édesanyámék számítanak rám. így hát jó helyre került az első díj. A fiúkat augusztus végén várják Mátrafüreden. Mert való igaz: alaposan rászolgáltak mind az öten egy kis kikapcsolódásra ... Falus Gábor Két évtizede láttam először vezényelni Makiári Józsefet. Kezének egyetlen intésére felzengett a hatvan tagú kórus, a váci Vox Humana. Azóta gyakran viszontláttam pódiumon, rivaldafényben, a televízió képernyőjén. S ha éppen nem találkoztunk: a kórus híre mindig tudósított; ma az országnak ebben a városában, holnap valamelyik külföldi országban arattak osztatlan sikertHarmincöt esztendeje a Vox Humana fellépéseit hirdető plakátokon mindig olvasható: vezényel Makiári József. Három és fél évtized, ugyanazon kórus élén, nagyon hosszú idő. Hogyan is kezdődött? Harminchét esztendeje érettségiző diákként kérte felvételét az énekkarba egy mozdonyvezető fia. Akkor még senki sem gondolt arra, hogy nem egészen két esztendő elteltével ideiglenes kórusvezetőnek választják meg az akkor zongora tanszakra járó diákot. — Tizenkét esztendős korom óta ismerkedem a zenével — mondotta egyik beszélgetésünkkor. — Zongoratanárnak készülten!. Minden vágyam az volt, hogy egyszer majd önálló koncertet adok valamelyik hangversenjrdobogőin. Talán sikerült volna, ha közbe nem szól a háború. Félbemaradtak zongoratanulmányaim. Mire a háborút követő esztendőben visszatértem Vácra, azzal fogadtak már ,az első napokban: szervezzem újjá a Vox Huma- nat. Vox Humana. Emberi hang. Muzsika. Emberi érzések tolmácsolása a legegyszerűbb és mégis a legcsodálatosabb „hangszeren”. Érthető, ha ilyen kérésnek nem tud ellenállni az, akinek az élete értelmét jelenti a muzsika. Valahogy így kezdődött. A kórusnak is sok értetlenséggel, rosszindulattal és téves nézettel kellett megküzdenie az esztendők során. Így nemcsak Makiári József életútja volt göröngyös, buktatókkal teli. Akadtak, akik azt mondták, egyházi kórus, mert egyházi dalokat is éneklünk. De vajon nem tartozik-e a zenei műveltséghez a preklasz- szikus vokális muzsika? Épp úgy hozzátartozik az egyetemes zenekultúrához, akár Bach muzsikája. Igaza volt. A Vox Humana eredményeivel cáfolt és bizonyított egyszerre. Először a debreceni nemzetközi kórusfesztiválon nyertek első helyezést. És két esztendővel később ugyanezt a sikert megismételték az olaszországi Arezzóban, ahonnan szintén első díjjal érkeztek haza. Mindez nemcsak a kórus létét szilárdította meg, meghozta az országos erkölcsi elismerést is. A kórus még ugyanabban az esztendőben Szocialista kultúráért emlékérmet kapott és annak két alapító tagja: dr. Tahin Gyula fogorvos és Edömér Ervin, aki esztergályosként kezdte kó- rustagságát 6 egészen az akadémiai diplomáig jutott. S a tót fesztivál között a legkülönbözőbb hazai kórushangversenyeken, a rádióban és a Zeneakadémián arattak újabb sikereket— Mindez nem az én érdemem — hárította el akkoriban magától a dicséretet Makiári József. — Csak azokat a lelkes, szorgalmas énekeseket illeti, jftvg minden elisr/f^é^ akik napi munkájuk elvégzése után, a szabad idejüket áldozzák arra, hogy együtt énekeljenek és szép muzsikával örvendeztessék meg embertársaikat. Ennél nemesebb, lélekemelőbb hobbyt aligha találhat magának az ember ... Önmagáról Makiári József szinte semmit sem mond. Pedig az eltelt több mint három évtized alatt nemcsak a kórus aratott újabb és újabb sikereket. Ö maga ének-ze- netanári diplomát szerzett az akadémián. Hosszú éveken át dolgozott a Népművelési Intézetben. És tanárként oktatja a fiatalokat a Zeneakadémián. Minden újabb' találkozásra tartogat valami meglepetést, újdonságot. Egyszer hamburgi újságok kritikáját teszi le, amelyekben ez olvasható: „A Vox Humana fellépése az alsó-rajnai ünnepi napok műsorában páratlan diadalt eredményezett. Jobban megismertük a magyarokat a szereplés nyomán és ezentúl még jobban megbecsüljük őket.” Máskor az Éneklő Vác ötletével fogadja az újságírót. „Vasárnaponként a kórus tagsága megszállja a művelődési házat. Aki betéved oda és szereti a szép zenét, együtt énekelhet velünk.” Megint máskor jénai, hallei, stuttgarti vendégsze-. replésekről számol be vagy éppen arról, hogy milyen tapasztalatokat szerzett a televízió Röpülj Páva vetélkedőjének zsűrijében. Az eltelt három és fél évtized gazdag sikerekben. A Vox Humana ma már nem csupán a megyei kórusmozgalom reprezentánsa, hanem az egész magyar énekkari kultúráé. Ez Makiári József érdeme. És érdeme annak a majd száz daloskedvű lánynak és fiúnak, nőnek és férfinak, akik napi munkájúk elvégzése után jönnek össze rendszeresen, hogy énekeljenek, élvezzék mindazt a gyönyörűséget, amelyet csak a zene nyújthat az embernek. A zenekultúra és a kórusmozgalom fejlesztésében végzett áldozatos munkájáért Makiári József először a Szocialista Kultúráért emlékérmet kapta meg, majd pedig Liszt -Ferenc-díjjal tüntették ki. Az, hogy most kiváló népművelő lett, csak betetőzése fáradhatatlan népművelő munkájának. Prukner Pál Szépség, szálakból A lÓSZŐrfOUÓ türelme és az érdekes formák iránti te kapott meg először, tisztelni akkor kezdtem igazán egyéniségét, amikor megértettem, miszerint mondanivalója van embertársainak, a fiatalabb és az idősebb korosztálynak — a művészet nyelvén. Sokan ifjúi hevületüktől sarkallva választják a művészet többnyire rögös útját, mások idősebb korukig magukban hordozzák az alkotás vágyát. — Akiben elég a kitartás, úgyis magára talál egyszer — mondja Bodrogi Sándor nagykátai lószőrfonó. — Jómagam tizenhatezer hurkot is megcsinálok egy nyaklánc elkészítésekor. Munkához szokott tenyerén szinte lebeg a pillekönnyű nyaklánc, amint mutatja, a végén hálóhoz hasonló lószőr- gömb belsejében kékesen csillogó dísz függ. De ott sorakoznak a kopott tölgyfaasztalon a lószőrből készült gyűrűk, fülbevalók, díszgombok, kar- perecek. A lószőrt, ezt az erős, de mégis hajlékony és rugalmas anyagot évszázadok óta ismeri az ember. A pásztoremberek béklyót, kötőfékszárat, gyeplőt, a madarászok csapdákat, madárhurkokat készítettek belőle — mondja Bodrogi Sándor. — A lovat már a Kárpátmedence meghódításakor ismerték a vándorló magyarok. És — miként ma — akkortájt is szükséglete volt az embernek a művészet; dicséretére válna például ma is egy-egy művésznek a régiek bőrkészítményeinek gazdag díszítése. Szükséglet a művészet. Hányszor láttuk falun, de városban is a kisebb-nagyobb gyerekeket, akik csak úgy játékképpen fonogattak, botok puha kérgébe mintákat véstek. Díszítgették használati tárgyaikat — csak úgy, maguk szórakoztatására. — Apám, anyám uradalmi cselédek voltak — szólal meg ismét a lószőrfonó. — Újszilváson születtem, a falut akkor még Jegesnek hivták. A Keg- lovich gróf uradalmán dolgoztam először, ám amikor édes- apámék Nagykátára költöztek, eljöttünk velük testvéreimmel. A nagjkátoi otthon berendezése is a múltat, a kezdetet, az első lépéspróbálgatást idézi. A polcokon fafaragások sorakoznak; portrék, faragott botok, díszes kabaktökök. Bodrogi Sándor elkapja pillantásomat. — Nem olyan régóta foglalkozom lószőrfonással — mondja. — Korábban inkább faragtam. Jólesett, amikor 1975- ben meghívtak a fiatal népművészek tokaji táborába. Azt mondták akkor: a lószőrfonás egyedi dolog, ilyet senki sem csinál. És, mert szórakoztat a munka, mert gyönyörködtet egy-egy nyaklánc egy-egy gyűrű, azóta ezzel foglalkozom. Valóban, még senkivel sem találkoztam, aki a lószőrt választotta volna anyagának ... mondván: megtanulná a fonás szemgyötrő, de mégis any- nyi szépséget rejtő tudományát, néhány szálat vesz ujjai közé, s máris mutatja az alapvető fogásokat. Most levélkö- teget húz elő az Íróasztal fiókjából. — Másokat is érdekelnek a munkáim — választ ki egy borítékot találomra. — Katona írta, hogy hamarosan leszerel, és felkeres. Érdekli, amit csinálok, szeretne megpróbálkozni a fonással... E másik levelet közeli ismerősömtől kaptam, írja, hogy a Nemzeti Múzeumban vékony drótszálakból szőtt ékszerre bukkant. Meddig érlelődik egy ember művészete? Bodrogi Sándor most hatvanöt éves. A munkát korai gyermekéveiben ismerte meg, később — már képzett szakmunkásként — villanyszerelő volt. Az alkotásra leginkább nyugdíjba kerülése után jutott ideje. Most ez tölti be napjait. Kezdetben az ismeretlenségben dolgozott. Lassan azonban felfigyelt rá a népművészet iránt manapság igen fogékony közvélemény, de nem kevésbé az alkotótársak. Számos meghívás bizonyítja ezt, amelyeket az ország különböző tájairól kapott. Volt Püspökladányban kiállítása, megtekinthették alkotásait a debreceniek, a tiszafürediek, a nyíregyháziak, a sárospatakiak. Néhány hónappal ezelőtt meghívták a nagykátai — nemrég megalakított — folklórklubba, ahol arra kérték: beszéljen munkájáról, és mutassa be alkotásait. S most a hivatalos elismerésnek is eljött az ideje: a Népművészet mestere cím odaítélésével. Virág Ferenc Emberi hang
