Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-19 / 195. szám
Var Mf.r.yrt 1977. AUGUSZTUS 19., PENTEK 5 KATONAI FŐISKOLA, SZENTENDRE A legkorszerűbbek sorában Megkezdődött a konzervipar főszezonja A mezőgazdasági nagyüzemekben szedik a paradicsomot és a paprikát; augusztus közepétől menetrend szerint érkeznek a szállítmányok a konzervipari üzemekbe, amelyekben megkezdődött a leidolgozás főszezonja. A gyárak előzetesen megállapodtak a termelőkkel, s az átvétel ütemében egyeztetett tervek alapján fogadják a termést, és így nincs fennakadás. A helyi esőzések a termelői kínálatot időnként módosítják, de ez sem okoz fennakadást, mert a feldolgozó iparnak elegendő alapanyag-tartaléka van a gépsorok zavartalan járatásához. Az idén 360 ezer tonna paradicsom átvételére kötött az ipar szerződést a partnergazdaságokkal. Arra számítanak, hogy az előirányzottnál még valamivel többet is kapnak a termelőktől. Ha az időjárás nem szól közbe, úgy 2—5 ezer tonnával több paradicsom leve kerül a konzervekbe. A paradicsomtermés ugyanis ^pillanatnyilag biztató, jobb a tavalyinál, főképpen azért, mert a termelőknek nagy hatású növényvédő szerekkel sikerült megvédeniök a növényállományt a különféle kártevőktől, és az elmúlt 3—4 hétben az időjárás is kedvezett a paradicsom érésének. Augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén a Parlament előtt avatják néphadseregünk tisztjeit. Az MTI tudósítója az egyik tanintézetükben, a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán érdeklődött, hogy az elmúlt négy évben milyen körülmények között készültek fel a hallgatók a haza védelmére. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola néhány éve újjáépült bázisán jól átgondolt elvek alapján valósították meg az eredményes tanulás feltételeit. Az új épületeaet ennek a célnak megfelelően alakították ki. A régebbi megszokott laktanyai hangulatot feloldja az új kollégiumi elhelyezési mód, a szobák otthonosak, az összes helyiséget és a 'folyosókat központi fűtéssel látták el. A KlSZ-klub berendezéseivel is jól illeszkedik az összképbe. Bőr fotelek, modern vonalú asztalok és székek, rézdomborítású faliképek, rádiók, televízióik, magnetofonok és lemezjátszók segítik a szabad idő kulturált eltöltését. A sportigények kielégítésére fedett tornacsarnok, sportkombinát épült. A tantermekben a már működő tévé-rendszer korábban megoldhatatlan feladatok elvégzését is lehetővé teszi. Televízión egy előadást több tanteremben is közvetíthetnek, s ez a tanárok tehermentesítését is szolgálja. Az oda-vissza rendszerű televíziós berendezések hatékonyságának növelésére képmagnót és számos kiegészítő eszközt vásároltak. Ezek segítségével nemcsak élő adást közvetíthetnek, hanem táblázatokat, ösz- szeállításokat is, valamint lehetőség nyílik arra is, hogy az elhangzó előadásokat rögzítsék és szükség szerint a képernyőn megismételjék. Egyszerre adhatnak akár több tanteremben is azonos, vagy termenként eltérő műsorokat a központi irányító szobából. A hallgatók beszámoltatása, vizsgáztatása is korszerű gépi eszközökkel történik. Ez a módszer a szorongás elkerülése mellett a felelet értékelésénél kizárja az emberi szubjektivitást. mert a tesztkérdésekre adott gombnyomásos választ géó értékeli. A rendeltetésüknek megfelelő épületek, a korszerű berendezések, az audiovizuális rendszerek együttes hatásával a katonai főiskola a hazai tan- intézmények élvonalába került. A modern elhelyezés és oktatás lehetővé teszi, hogy az innen kikerülő tisztek magas szinten képzett, jól felkészült, sokoldalú emberekké váljanak. Ráckevén Javultak a dolgozó nők élet- és munkakörülményei Kenyér-él et-végtelenség Ä búzakalászokból kiperdülő szemet régi korok szántóvetői életnek nevezték, s egyes tájnyelvi hagyományok így jelölik ma is. Élet szavunk ugyanakkor egyszerre jelzi az örökkévalót és a végtelent, a tünékeny pillanatú jelent, s a mindig megújuló jövőt, az állandóságot és a változót. Fogalmi rendszerünkben a kenyérhez és az élethez kapcsolódik az anyaság, melyet, mint a kenyeret, ugyancsak évente egyszer ünnepiünk — a hétköznapok sodrásában pedig olyan természetesnek tartjuk, hogy van, léte olyan szervesen épül be életünkbe, hogy magától értetődőnek tekintjük. Mint ahogy, végső soron az is. De mint a természetes és egyszerű dolgok, a kenyér-élet-végtelenség- anyaság gondolati egysége is tiltja, taszítja a patetikus felhangokat; csak a legnagyobbak szólhatnak róla szépen és igazul. „Az vagy nekem, mi testnek a kenyér” — mondja a világirodalom egyik legszebb szerelmi vallomásában Shakespeare, s hasonlatával az élet teljességét is kifejezi. Az egyetemes világlírán, a szavak, hangulatok, versek, mondák, mítoszok tükrén át a múltba tekintve, már az egyes civilizációk kezdeti szakaszában kirajzolódik a föld-gabona-termé- kenység-élet fogalomköri egysége. A korai kultúrákban más-más néven felbukkanó Magna Mater, a mindenséget uraló földanya a termés betakarításakor fogadta a termékenység, az életöröm neki ajánlott áldozatát, a különböző korok és tájak aratási koszorúit, amelyek nem fonódtak mindig és mindenütt búzakalászból, de kifejezték az aratás, a betakarítás ünnepi hangulatát. A latinra alapozott európai kultúrák istennője, Ceres, akit ma már csak régi érméken, agráregyetemek pecsétjein, vagy múzeumi tárlókban fakuló, több száz éves könyvek iniciáléiban láthatunk, az aratás és a gabona megtestesítőjeként, dús kalászú búzakévékkel szimbolizálta az ember egész évi munkájának eredményét, értelmét, örömét. S hogy amíg a földbe vetett mag szárba szökken, kalászt érlel, addig kemény és verítékes munkát kíván a vele foglalkozóktól, ezt a sok ezer éves tapasztalatot a kultúrhistória érdekes szimbólumrendszerbe fogva magyarázza. Vajon ki nem gondolkodott el egyszer életében azon, hogy a gabonatermelő kultúrák koroktól és térbeni távolságoktól függetlenül, egyképp formálják a kenyérféléiket; a kifli sarló alakú (mint a Hold), a kalácsfélék fonottak (mint a haj), a kenyér alakjának oválja pedig az emberi testet formázta sokáig, középütt a köldök lenyomatával. Véletlen egyezés? A kultúrtörténet szerint a távoli régmúlt aratási ünnepség! kapcsolatban voltak-a Hold mozgásával, s talán ember — (vagy még inkább asszony) —, áldozatokkal is: innen a hajfonat- és a köldökmotívum. Amikor az ember még szoros természetközeiben élt, örömeit, vágyait, sőt, ünnepeit is megszemélyesítve, közvetlen kapcsolatot érzett a föld, annak terményei és saját maga között. Talán innen az egyetemes, bár ma már kissé távolinak tűnő, szimbólumrendszer. S ha a távoli korok aratási ünnepségeit hátrahagyva, időben és térben közelebb érkezünk a tegnapelőtt, sőt, a tegnap hazai, agrártörténeti hagyományaihoz, az élet és búza fogalompárt az irodalomban Móricz- nál, Veres Péternél üdvözölhetjük rájuk örülve, ismerősként Petőfi költészete adta mindannyiunknak a ringatózó búzakalászok alföldi hangulatát még akkor is, ha élőben ma már az ívben suhanó kaszák helyett kombájnokat látunk a földeken. S hogy ne essünk hamis nosztalgiába, ne sajnáljuk az elmúlt kézi aratás, marokszedés, kepézés idejét nem kisebb világirodalmi híresség, mint Illyés Gyula siet segítségünkre, mikor a „Puszták népében” azt írja: a „leggyöngyös- bokrétásabb” feltételezés elképzelni azt, hogy a kaszások, a marokszedők vidám dalától zengett ilyentájt a határ. A hajdanvolt kemény munka, az aratás, csak a népieskedő széplel- kek elképzeléseiben volt afféle „nótázós-derűs- kaláka”. Még ma, a több vagonnyit vágócséplő aratókombájnokon ülve napi 12—16 órát, még ma sem annyira jó mulatság, mint amennyire férfimunka ez. B etakarítás végeztével azonban, ma is élő és szép hagyomány az aratási ünnepség, tájegységenként változó szokásokkal, de egyképp mindenütt örömmel, vidámsággal, fonott kalászú aratási koszorúval. Augusztus húszadikán pedig az új kenyérrel együtt, alkotmányunk születését is ünnepli az ország. A kenyér, az élet, az új irányba indulás közös ünnepe ez. Legszebb élő hagyományunk. Bedő Ildikó Ha kell segítenek Család- és gyermekvédelem a dabasi járásban A 60-as évek óta egyre többet foglalkozik pártunk és kormányunk á nők életköruí-' ményeinek változtatásával, javításával. A legkülönbözőbb fórumokon vizsgálják a társadalomban, a munkahelyen, a közéletben és a családban elfoglalt helyüket, szerepüket. Ennek is köszönhető, hogy az aktív, keresőképes nők nem elhanyagolható százaléka kapcsolódik be a hétköznapok vérkeringésébe. Mikor megy a busz? A Hazafias Népfront ráckevei nagyközségi bizottsága átfogó felmérést készített az ott lakó nők helyzetéről. Az itt élők csupán 5—6 százaléka dolgozik a háztartásban. A munkát vállalók helyben, az Aranykalász Termelőszövetkezetben, az iparban, vagy a kereskedelemben helyezkedtek el. Sokan a fővárosban dolgoznak. A közelmúltban befejeződött a HÉV-vonal rekonstrukciója. ezzel javultak a fővárosban foglalkoztatottak utazási feltételei. A kényelmes munkába járást, illetve a ha- zaíjövetelt azonban nehezíti, hogy a Volán-buszjáratok nem igazodnak közvetlenül a HÉV indulási, illetve érkezési menetrendjéhez. A munkahelyükre igyekvők nem tudják kiszámítani, mikor ér a megállóba az autóbusz. Ezért gyakran önhibájukon kívül. elkésnek. ami idegeskedést, fölösleges feszültséget okoz, s kihat egész napi munkájukra. Bölcsőde, óvoda A nagyközségben az utóbbi években jelentősen megváltoztak a vásárlási feltételek. Akik. korábban a Csepel Autógyár melletti áruházakban vásároltak, most ugyanazokat az árucikkeket — esetenként még nagyobb választékban —. megtalálják az otthoni boltokban. A bőséges kínálat megkönnyíti a dolgozó nők munka utáni beszerző útját. Nem mellékes, hogy a napi nyolcórai fárasztó elfoglaltságból megrakott szatyrokkal, táskákkal érkeznek-e meg a JIÉV-en, vagy a kényelmes utazás után -é-‘ kicsit pihenve — térnek be az otthoni üzletekbe. A felmérés kiterjedt a munkahelyi légkör, közérzet vizsgálataira is. Megállapították, hogy a nagyobb üzemben, intézményben dolgozók esetében magasabb szinten tudja a munkáltató a szociális és kulturális igényeket kielégíteni. A kisebb munkahelyeken — például egy-kétszemélyes boltokban — foglalkoztatottak egészségügyi szempontból nem mindig a legjobbak a körülményeik. A háztartási boltban nincs öltöző és mosdó. A közelmúltban egy elavult húsboltot kellett bezárni, melyben az egészségügyi előírásokat nem lehetett betartani. A kis boltok eladói számára az egyetlen könnyebbség az, hogy lakásukhoz közel vállaltak munkát, így zárás után közvetlenül, otthon meg tudnak fürödni. Ez azonban hosz- szú távon természetesen, nem megoldás. Sajnos, a termelő- szövetkezet melléküzemágaiban sem a legmegfelelőbb a szociális helyiségek kialakítása. Ezen minél hamarabb változtatni kellene. A nagyközségi tanács sokat tett a — dolgozó nők érdekében — a bölcsődei és óvodai ellátottság javításáért. Tavaly minden, bölcsődébe jelentkező apróságot felvettek. Ma, bár 253 helyre 300 kisgyermeket helyeznek el az óvodákban — a látszólagos zsúfoltság ellenére is — megfelelően foglalkoznak a kicsinyekkel. Tavaly mindössze 50 jelentkezőt utasítottak vissza. Ezek többségénél az édesanya GYES-en otthon van, egy másik gyerekkel, ezért szeretné elhelyezni a nagyób- bikat az óvodában, hogy a ház és a kicsi körüli teendőkre több ideje jusson. A felvételt azonban szigorú előírások szabályozzák. melyek értelmében az elhelyezésnél az arra ráutaltakat kell előnyben részesíteni. Az iskolák valamennyi napközibe jelentkezőt felvesznek. Adódik azonban itt is nehézség. A szülők munkarendje nem igazodik a napköziéhez, így sokszor vigyáz munkaideje lejárta után a pedagógus a kisebb tanulókra. Kellő figyelemmel A gyermekgondozási segélyen otthon levő kismamákkal a munkahelyek kellő figyelemmel törődnek. A kollégák rendszeresen látogatják őket, a szociális és kulturális juttatásokból sem maradnak ki. Ha a vállalatnál szakmai továbbképzést szerveznek, igyekeznek az anyukákat is bevonni. A községben élő 157 nagycsalád közül 32-ről tudnak, amelyeknek szociális és lakás- körülményein — már a gyermekeik érdekében is — változtatni kellene. Tavaly hat nagycsalád kapott tanácsi bérlakást, további négv pedig állami kamatmentes kölcsönből vásárol magának új otthont. A többiek problémáját 1980-ig tervezik megoldani. Krasznai Éva Az alkotmány ünnepén Tá- piószentmártonban is megtartják a szokásos munkás— paraszt találkozót. Más esztendőkben azonban főleg csak a Kohászati Gépjavító Vállalat tápiószelei üzemegységének dolgozóiból vettek azon sokan részt. A gyár számos dolgozója, tápiószentmártoni munkás- társai iránti barátságból, esztendők óta segít az Arany- szarvas Tsz-ben szüretelni. Szükség is van a sok segítő kézre, nagy a szőlő és majdnem mindig bő a termés. Az idei ünnep új munkásvendégei a Kőbányai Gyógyszergyár Irinyi János szocialista brigádjának tagjai lesznek. Velük csak néhány napja kötött a tsz együttműködési megállapodást. A gyógyszergyárban a Tá- piószentmártonból eljáró 1200 ingázó közül 102 dolgozik. Kedvükért vállalta a brigád, Csöppet sem mindegy: milyen családba születünk. Mert vannak egészséges életmódot élő, normális erkölcsű, gyermekeiket lelkiismeretesen nevelő szülők. Ilyen a többség. De milyen a kisebbség? Néhol csonka a család, egyik szülő vagy rokon gondoskodik a gyermekről — ahogy tud. Gyakorta anyagi gondokkal küszködve. így a kicsi eleve hátránnyal indul. Ö tehát hátrányos helyzetű. Támogatásra szorulnak Másutt jóval súlyosabb a gond: a szülők alkoholisták, züllöttek, esetleg súlyos betegek, s akarva-akaratlanul elhanyagolják a gyermeket. Veszélybe kerül, csavarogni kezd, hogy szeptember 10. és október 20. között szombat-vasárnaponként részt vesz az Arany- szarvas Tsz szüreti munkájában. Ezért hívta meg azután idén a brigád tagjait a tsz vezetősége az alkotmánynapi ünnepségre, amely 20-án reggeltől késő estig tart a Kos- suth-ligetben. Az ünnepély után kiállítás nyílik meg, amelyen a tsz és a kertbarátok helyi köre bemutatja terményeit. A Nagykáta és Vidéke ÁFÉSZ pedig kertészeti kisgépeket és szerszámokat állít ki. Bizonyára sokan tekintik meg nagy érdeklődéssel a tsz gépbemutatóját is. Felvonultatja ugyanis legújabb gépeit, köztük néhány valóságos gépóriást, amelyeket még tagjainak nagy része sem ismer. Délután sportműsor, kulturális bemutatók lesznek és este tánccal fejeződik be az ünnepség. Sz. E. kimarad az iskolából, ő maga is szülei útjára léphet. Veszélyeztetett. Nyilvántartja a gyámhatóság. A dabasi járásban a közelmúltban felmérték a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyermekekkel kapcsolatos tevékenységet. Íme a statisztika, mely magáért beszél: A járás 2 ezer 185 óvodásából 50 veszélyeztetett, 150 hátrányos helyzetű. Nem jobb az arány az általános iskolások körében sem. Az okok közül majdnem egyenlően részesedik a szociális és az erkölcsi, s a harmadik csoport, az „egyéb", melybe például a családtagok súlyos fertőző betegsége tartozik. Az iskolák, óvodák, gyámhatóságok feladata nem kicsi: összefogásuk, jó munkájuk lehet a gyógyír ezeknek a gyermekeknek a balsorsára. Ahhoz, hogy ne „morzsolódjanak le”, számos az eszköz, s ezek közül csak a legvégső esetben szükséges az állami gondozásba vétel. Jobb, ha a gyermek a családban nevelkedik. A színe... Az anyagi segítés nem minden, de sok. Az értéke is: a járásban több mint 100 ezer forint rendszeres nevelési segélyt fizetnek az idén. A legtöbbet Örkényben — 68 gyermek * szüleinek. Főképp azoknak a családoknak juttatnak ebből, amelyekben a gyermek gondozása, nevelése nem okoz gondot, csupán az anyagiak. Az összeg nem csekély, 480-tól 900 forintig terjedhet. Rendkívüli nevelési segélyt is kaphat a család, az óvoda vagy az iskola vezetőinek javaslatára. s a szülők kérelmére. Ennek teljes összege idén 109 ezer forint. Az átmeneti segítségből 232, a rendszeresből pedig 121 család részesedik a dabasi járásban. Az egyéb támogatási formák sem lényegtelenek. 12 kisgyermek óvodai ellátásának díját vállalta magára a tanács, 389 általános iskolás veszélyeztetett vagy hátrányos helyzetű tanulót helyeztek el napköziben, s 44 gyermek térítésmentes étkezéséről gondoskodtak. Mindez meglátszik az eredményeken is: 326-an zárták jó' tanulmányaikat a 369 támogatott általános iskolás közül. ...és a fonákja Egy mondat a felmérésből: „A gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy több család kap támogatást, mint ahány érdemesül erre.” Vegyük például a rendszeres nevelési segélyt: ebben a’ esztendőben 78 alkalomma kellett megvonni. Az okok között az anyagi problémák meg oldódásán kívül érdekeseke találunk: előfordult, hogy a szülők a segély összegét nen rendeltetésének megfelelőét használták fel. Az egyik ellenőrzéskor kiderült, hogy a szülők kisgyermeküknek nem vásároltak téli ruhaneműt, helyette televíziót vettek. Mác esetben maga a kiskorú fiaté volt az ok: egyre rosszabbr tanult, iskolakerülővé vál Ilyenkor persze nem mindi: a szülő a felelős. Az egyik csa Iádban a három gyerek közű kettő után továbbra is felvehetik a segélyt, csupán a legnagyobb vált méltatlanná rá. Mi hát a teendő? Nem is annyira a több százezer forintos összegekről van szó. hanem -inkább a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyermekek egészséges fejlődéséről. A gyermek- és ifjúság- védelmi szakemberektől, a tanácstagoktól. a pedagógusoktól, a szülőket foglalkoztató üzemek, szövetkezetek vezetőitől, s az állandó segítséget nyújtó szocialista brigádok tagiaitól is függ: megfelelő kezekben legyen a pénz, mellyel a ráutalt gyermekeket támogatják. V. G. P. TÁPIÓSZENTMÁRTON Gyógyszergyári vendégek a szüreten