Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-18 / 194. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ES VAC VAROS RÉSZÉ RE í XXI. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM 1977. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK Több a halálos baleset KBT-tervek a közlekedésért Reggelente úttörők a zebráknál Elszomorító az elmúlt félév baleseti statisztikája. Vácott és a járásban 36 százalékkal történt több baleset, mint ta­valy ilyenkor. Igaz, az orszá­gos és a megyei átlag is rosszabb, mint tavaly, de ko­ránt sem annyira, mint a mi környékünkön. Erről számol­tak be a Közlekedés Bizton­sági Tanács városi-járási el­nökségének ülésén. Pedig mindazok, akiknek feladata, megpróbálták szabályosabb. állomást is létrehoz. A pálya átadását szeptemberre terve­zi a tanács. Nemcsak a gépjárműve­zetőknek, hanem a gyalogo­soknak is alaposan kell is­mernie a közlekedés szabá­lyait. A KRESZ-t ma már a kisdobosoknak és úttörőknek is oktatják. Jó szolgálatot tesznek a közlekedési parkok és a közlekedési rajok, ame­lyek Vácott a KBT segítségé­Pedig nehéz körülmények kö­zött is lehet gondot fordítani a gépjárművek karbantartásá­ra. Ezt bizonyítja például a váci ZÖLQÉRT Vállalat, akik­nek nincs helyben javítómű­helyük, gépkocsijaik mégis kiváló állapotban vannak. Kő-Szabó Imre kevésbé balesetveszélyes köz­lekedésre bírni a gépjármű- vezetőket és a gyalogosokat. A közlekedési rendőrök fokozták az ellenőrzést, kit szép szóval, figyelmez­tetéssel, másokat bünte­téssel próbálták rávenni a szabályos közlekedésre. Ha az adatokat alaposabban megvizsgáljuk, kiderül az is,, hogy sok a halálos kimenetelű karambol is. Talán a továb­biakat előzték meg azzal, hogy 50 jogosítványt vontak be súlyos szabálytalanságok miatt. Az is kiderül, hogy a balesetek különösen a súlyo­sabbak oka túlnyomórészt a figyelmetlenség, és a felelőt­lenség. A halálos kimenete­lűek 80 százaléka például vasúti átjáróban történt. Mit tesznek, mit tehetnek a közlekedés szervezői és a tár­sadalmi aktívák, a balesetek csökkentéséért? Számos ko­rábbi baleseti gócot megszün­tettek, pedig ez nemegyszer tetemes költségbe került. A KBT ismét kiadott udvarias- sági sorsjegyeket, október 21-én újabb közlekedési fóru­mot rendeznek. Már most várják az érdeklődők kérdé­seit és javaslatait, például ar­ról, hogy hol kellene változtat­ni a közlekedés rendjén, hol lenne szükség új közleke­dési táblákra. Mint arról már beszámol­tunk, a benzinkút melletti Diadal téren új bisztrót épí­tenek, ezért az ottani rutin­pályát, mely a kezdő autóve­zetők gyakorlását szolgálta, most új helyen, a betonipari művek felé eső területen, a temető háta mögött építik fel. A terveket az MHSZ szak­emberei már elkészítet­ték, kész a tereprendezés is. A kétezer négyzetmé­teres rutinpályát a város a helyi üzemek összefogá­sával szeretné megépíteni. A rutinpálya mellett az Autó- közlekedési Tanintézet később klubházat és kisebb szerviz­vei már sajátos egyenruhában irányítják a gyalogátkelőhe­lyek forgalmát a Földvári té­ren, valamint a Lenin úf és Sebes Imre út sarkán szep­tember 1-től reggel 7 és 8 óra között. A KBT városi-járási szer­vezete segítséget nyújt a különböző közlekedési vál­lalatoknak, gyáraknak és termelőszövetkezeteknek a gépjárműszemlékhez. Szó esett az elnökségi ülésen arról, hogy Püspökhatvanban, Vámosmikolán, a szobi lé­üzemben, a Váci Építőipari Szövetkezetben és az Alagi Állami Tangazdaság váci ke­rületében példásan felkészítve álltak ki a vizsgára az autók. A Váci Sütőipari Vállalat és a kisnémedi termelőszövetke­zet járműveiről azonban az derült ki, hogy karbantartá­sukra, biztonsági berendezé­seikre kevés gondot fordítot­tak, s így nemcsak saját gép­kocsivezetőik, hanem mások testi épségét is veszélyeztetik. Fórumok Göd lakóinak többsége bejá­ró, így elég keveset tud a he­lyi tanács és pártbizottság köz­ségfejlesztési terveiről. Ezért az utóbbi hónapokban rendsze­resen tartanak a különböző gazdasági egységek, a tanácsok és tömegszervezetek vezetői­nek közreműködésével fórumo­kat, melyeken a bejárók is vá­laszt kaphatnak az őket érdek­lő kérdésekre. A pártbizottság és a tanács elhatározta, hogy az idén ha­sonló találkozókat szervez a nem helyben dolgozó pártta­gok számára, s összehívnak egy nyugdíj asfórumot is. Az őszi nagyközségi fóru­mon a tanács, a tömegszerve­zetek, a gazdasági egységek munkájáról, valamint az ellá­tás és a szolgáltatások hely­zetéről tájékoztatják a la­kosságot. Hasonló céllal jelen­tetik meg évenként egyszer a Gödi Híradót is. 2601. Vác, Postafiók 32. Sétáink alkalmával mindig valami újat fedezünk fel váro­sunkban. Legutóbb a 2-es szá­mú főútvonal Kőhídparti sza­kaszán hófehér tábla hívta fel figyelmünket egy rövid, ked­ves üdvözlő szövegre: Köszönt­jük városunkban! Kellemes olvasni ezt a vá­rosunkba látogató vendégek­nek. A Dunai Gombgyár nagy kazánjának üzemeltetői azon­ban még vasárnap sem akar­ták észrevenni a Duna-parton tartózkodó sok vendéget, az evezősversenyre érkezett sok vendéget, vízisportolókat és a nézőközönséget. Már a regge­li órákban ontották a füst- és koromfelhőt, amelyet a szél éppen akkor a gyönyörű kor­zóra sodort, a szívesen látott vendégekre. Kérjük, legalább szombaton és munkaszüneti napokon ne kellemetlenkedjenek a város lakóinak és az idelátogatók nak. Ne ezzel köszöntsék őket! Galambos Ferenc tanár, Vác A próbagyártás sikerült Új fonalak: Tátra, Baku, Börzsöny Műszaki konferencián szá­moltak be a Magyar Pamut- fonó-ipari Vállalat váci Fi- nompamutfonó és Cérnázó Gyárának vezetői az első fél­év eredményeiről a gyár dol­gozóinak. 1976 kiemelkedő esztendeje volt a Vám utcai üzemnek, ekkor érte el a leg­kiemelkedőbb teljesítményt fennállása óta. Ezt a terme­lési szintet az év első hat hó­napjában, igaz nem kis erő­feszítések mellett, sikerült túlszárnyalniuk — tájékozta­tott Payer János főkönyvelő. A munka termelékenysé­gének és feltételeinek megjavítására új gépeket vettek az előfonodába, átszervezéssel is segítették, hogy a fonoda és a cérnázó, az orsózó, hat hónap alatt 7 százalékkal teljesítette túl el­ső félévi tervét. Energiataka­rékossággal, a hulladékok csökkentésével, a fonalak ta­karékos felhasználásával más­fél millió forintos bevételre tettek szert. Az egész gyárra kiterjesz­tették a dolgozz hibátlanul munkamódszert. Ennek is eredménye, hogy kevesebbet álltak a moto­rok, és 1,2 százalékkal ja­vult az első osztályú fo­nalak aránya termékeik között. Áprilisban és májusban újabb szintetikus fonalak próba­gyártására vállalkoztak, s hogy nem eredménytelenül, az bizonyítja, hogy a Tátra, Baku, Börzsöny és Dóra el­nevezésű fonalaik minőségéről és használhatóságáról jó vé­leménnyel voltak a kötszövő- ipar szakemberei. A műszaki konferencián részt vevők véle­ménye szerint a finompamut- fonó gyár szakmunkásai oda- adóan, fokozott gondossággal végezték munkájukat a pró­bagyártás idején. HORDOZHATÓ MELEGEDŐK Könnyebb az erdei munkások dolga Az ember legősibb foglala­tossága közé tartozik az erdő­művelés. Igaz, még néhány év­százada is csupán irtották az erdőt, kitermelték értékeit. Ma, mint az ország más terü­letein is az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban is tervszerűen folyik az erdő­művelés. Kedvezőbbé tette a gazdasághoz tartozó kemen­céi kerületi erdészet munkásai­nak dolgát is, hogy nagy tel­jesítményű gépek, szállító- eszközök tartoznak munkaesz­közeik közé! Ennek ellenére az erdei munka ma is a legnehe­zebbek közé tartozik. A munkásoknak sokszor térdig érő hóban, 15—20 fo­kos hidegben, vagy csiz- m as zárig érő sárban kell dolgozniuk. Hogy a nehézségeken mégis lehet könnyíteni, ezt bizonyít­ják a kemencei kerület törek­vései. Ma már nem gyalogolnak az erdei munkások, hanem egé­szen ritka kivételektől el­tekintve gépkocsival szállít­ják őket a munkahelyre. Ha megközelíthető erdei vasúton is, fűthető kocsiban utaznak. A „szabad ég alatti műhelye­ket” ugyan nem lehet fűteni, de hogy mégse legyenek telje­sen kitéve a természet szeszé lyeinek, hordozható munkás­melegedő helyeket állítanak fel egy-egy helyen. A kályhákon még az otthonról hozott ételt is meg lehet melegíteni. Sok helyen, ahol a terep lehetővé teszi az anyag- mozgatást is elvégzik he­lyettük az úgynevezett LKT csuklós traktorok. A rakodással sin­csen gondjuk, hiszen darus ZIL-ek, illetve speciális ra kodók végzik el ezt a munkát, A kemencei erdészet fafeldol­gozással is foglalkozik. Ezek­ben a műhelyekben mosdók is rendelkezésre állnak. Valószí­nűleg a közeljövőben már me­leg ételt is tudnak szállítani az ott dolgozóknak. Cs. A. A nemzetiségek táncegyüttesének bemutatója A váci Madách Imre Műve­lődési Központ. színháztermé­ben augusztus 19-én este hét órakor tartják a magyarorszá­gi nemzetiségek központi tánc- együttesének a bemutatóját. A gazdag műsorban szerepel kapuvári verbunkos és csár­dás, szlovák párostánc, üveges leánytánc. Bemutatnak szat­mári táncokat, hajósi német táncot, sokác lakodalmast. Bu- nyevácz Anna magyar népda­lokat, szlovák és délszláv da­lokat énekel. A zenekar műso­rában gyerővásárhelyi csárdás, délszláv tamburazene szerepel. A jegyeket már árusítja a mű­velődési központ pénztára. — Deákváron megkezdték a gombási lakótelep új, 12 tantermes általános iskolájá­nak építését. Az alapok elké­szítésével egyidőben megépí­tik az intézményhez vezető utat is. Az intézményt egy év alatt szeretnék felépíteni, hogy az 1978/79-es tanévben már oda járhassanak a gom­bása lakótelepen élő általá­nos iskolások. — Az idegenforgalom nö­vekedése az üzletek forgal­mán is jól lemérhető a Du­nakanyarban. A tavalyi év első hat hónapjához képest az idén hat százalékkal több kenyeret adtak el a szent­endrei járásban. — Nagymaroson hosszú évek óta 300—350 forint kö­zött mozog az egy lakosra ju­tó társadalmi munka értéke. Tavaly azonban úgy látszik, megnőtt a munkakedv, hiszen majdnem dupla annyit dol­gozott fizetség nélkül lakóhe­lyéért egy-egy ember. A lako- sőnkénti 570 forintos társadal­mi munka idén, úgy látszik, tovább növekszik, hiszen a nagyközség egészségházát is társadalmi munkában építik fel. Sportoló öregfiűk Dunakeszin Világszerté egyre népsze­rűbb lesz a sport,. s vége an­nak a babonának is, hogy ide­jében abba kell hagyni. Külö­nösen az egykori aktív spor­tolók válnak meg nehezen a játékterektől. Egészségüket is szolgálja, ha életkoruknak megfelelő módon is, de nem Első helyen a Forte csapata Gólzáporos győzelemmel kezdte NB Il-es szereplését a Forte női kézilabda csapata. — Tudja fiam én még ma is felülnék a lóra és egy hónap alatt formába jönnék, de nem engednek, pedig semmi bajom. — így panaszkodik félig tré­fásan, félig komolyan Duna­keszin a 78 éves Sajdik Sándor bácsi, az egykori híres verseny­lovas. Minden lovásztanuló ott kezdte akkoriban, ahol ő, négy tanulóév után 1916 ápri­lisában ült először versenyen is nyeregben. 11 évig, 1927- ig lovagolt az alagi istálló színeiben. Ezekből az évek­ből a budapesti pálya megnyi­tó versenyét tartja számon leg­nagyobb sikereként. 1925. má­jus 10~ét írtak, amikor az Alagi-díjban kétezer méteren a hároméves mének és kancák versenyében az istálló dí­szével, Bajtárssal elsőként sza­kította át a célszalagot. — Ez a nap nemcsak ezért emlékezetes számomra, hanem azért is, mert ekkor nyertem életem első és utolsó magyar derbyjét Mégpedig ugyanazzal a lóval. Egy lóval két nagy­A váci bemutató után most Gödön, a József Attila Műve­lődési Házban is bemutatják, Vhrig Zsigmond képeit, aki a nagyközség lakója. A tárlat augusztus 6-ig, mindennap nyit­va tart. Rózsavölgyi Károly felvétele Forte—Szeghalom 19:9 (9:3). Vác, 150 néző. FORTE: Rúzsai, Matyóka, Forberger (3), Qtrasser (3), Czenczik (5), Polacsek (2), Balogh (2), Brezovszki, Szűcs (1), Kurdi (2), Hájas, Farkas. Három—háromig együtt ha­ladt a két csapat, ezután a Forte biztosan húzott el. Az ellenfél nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, s vé­gig alárendelt szerepet ját­szott. A Forte sem nyújtotta tavaszi jó játékát, de így is biztosan nyert. Bíztatóan mu­tatkozott be a csapatban Kur­di, aki két szép gólt lőtt, va­lamint Farkas. Egyéniles Rú­zsai kapus teljesítménye emel­hető átlag fölé, a többiek ren­geteg gólhelyzetet elhibáztak. Győzelmével a Forte csapa­ta az NB II középcsoport élé­re került, mivel a listavezető MTK vereséget szenvedett Szentesen. A Forte II. és ificsapata Galgahévízen aratott fölényes győzelmet. A felnőtt csapat 20:8-ra (14:6) győzte le a há­zigazdákat. Gól lövők: Kurdi E. (7), Farkas E. (5), Farkas I. (4), illetve Takács és Aradi (2—2). Az ifjúsági csapat 21:8 ará­nyú (9:3) győzelméből Mentes és Bayer (6—6), Bagi és Ré- dei (3—3). Vargadi, Balkovics, Rácz (1—1) góllal vette ki ré­szét. Ny. hagynak fel a versenyzéssel. Dunakeszin is rendszeresen látni sportolókat az idősebb korosztályból. Két „old boy” labdarúgócsapat játékosai minden hétfőn újra felöltik a mezt. A város két öregfiúk lab­darúgócsapata közül a mecha­nikai laboratóriumé szere­peit jobban az elmúlt szezon­ban, ötödikek lettek a bajnoK- ságban. A ' játékosok többsé­ge Dunakeszin lakik, de ját­szik náluk v van régi híres­ség, mint Géléi, a volt váloga­tott kapus, és több neves sportújságíró. Különösen ta­vasszal játszott jól csapatuk, a bajnok BKV - Előre sem tudta őket kétvállra fektet­ni. Kétszer is döntetlent ér­tek el ellenük. Gólkirályuk, Szalai 25-ször talált az ellen­felek hálójába. Az új szezon­ban csapatukat a dunakeszi Konzervgyár patronálja, sze­relést is vásárolt számukra 10 ezer forintért. A Vasutas öregfiúk csapata néhány hellyel hátrébb, a ki­lencedik helyen végzett. Ti­zenkilenc pontot szereztek, gólarányuk azonban negatív, s ez is bizonyítja, nem ta­lálták még meg igazán a lá­bukra való góllövő cipőt. Idán már új játékosok is erősítik csapatukat, hiszen itt játszik Hegedűs Sándor, Erdész Fe­renc, s remélik, hogy jobb he­lyezést érnek el mint tavaly. Solymosi László A Duna-kanyar Vegyesipari Szolgáltató Ktsz 1977. AUGUSZ­TUS HO 10-TÖL kezdődően a ház­tartási tüzelőolaj házhoz történő szállítását mérőműszerrel ellátott tankautóval végzi. Kérjük a la­kosságot, valamint a közületeket, megrendeléseiket telefonon a váci 11—000 számra adják le vagy pos­tai levelezőlapon Duna-kanyar Vegyesipari Szolgáltató Ktsz fel­vevőiroda 2601 Vác, Juhász Gyula u. 2. sz. alá küldjék be. Ugyanitt lehet személyesen is megrendelést leadni, valamint a város több pontján elhelyezett felvevőládák­ba bedobni. A Juhász Gyula u. 2. szám alatti bejelentés reggel 7 órától du. 15 óráig tart. A háztar­tási tüzelőolaj ára a mindenkori hatósági ár 4- literenként 0.20 Ft szállítási költség. Várjuk a lakos­ság, valamint a közülefek szíves megrendelését. Tárlat Gödöo I díjat nyerni egy napon ... er- | re ma is büszke vagyok. ! Sándor bácsi bejárta a vi- i iágot. Németország, Románia, ■ Görögország, Dánia, Svédor- j szág volt életének egy-egy ; állomása. 1942-ben tért vég- i leg haza. A lovasoknál szo- | katlanul hosszú ideig, 1961 s végéig versenyzett. Mégsem J erre, és nem is életének sike- ! rés versenyeire emlékezik a | legszívesebben. Nagyobb öröm- | mel beszél családjáról. Sándor fia is lovagolt, de egy súlyos bukás után abba kellett hagy­nia a versenyzést. Ferenc is elkezdte, de őt jobban vonzot­ta a ceruza, a toll és a tus, ő rajzoló lett. Sándor bácsi büsz­kén mutatja a karikaturista Sajdik Ferenc rajzai közül az egyik legjobban sikerültet, mely két évvel ezelőtt Nyugat- I Németországban 12 ezer rajz közül vitte el az első díjat. I Fiának rajzai nemcsak a. Lúdas ■ Matyiből ismerősek, a televí- I zióból is, ő rajzolta a tévétor- j nát bevezető képsorokat. 1 Solymosi Azok a híres Sajdikok

Next

/
Thumbnails
Contents