Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-14 / 191. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ———————— AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZQtTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM Ára 1 forint 1977. AUGUSZTUS 14., VASÁRNAP r Javul H a húsz esztendővel ezelőtt valaki azt állítja, hogy a piliscsabai mezőgazdasági szak- középiskolában külön tagozatot kell szervezni, s ott mezőgazdasági munkavédelmi szaktechnikusokat képezni, mert csak így elégíthetők ki az üzemek igényei, nos, az erről bizonykodót megmosolyogják. Ma is reális feladat — sor kerül rá —, ahogy a reális szükségletek megtestesítője a tény: a megye minden termelőszövetkezetében, társulásában tevékenykedik biztonságtechnikai megbízott. Az üzemek többségében ma már ez önálló munkakör, napjainkban 86 fő kenyérkeresete a biztonság, a munka- védelem feletti őrködés. Tavaly a megye mező- gazdasági szövetkezeteiben és társulásaiban 48,5 ezer munkanap ment veszendőbe balesetek miatt, amit úgy is forgathatunk, több mint 150 ember egész esztendőben semmit sem csinált. A szakemberek szerint javul a munkavédelmi tevékenység a mezőgazdaság e széles terepén, s valóban, mind a balesetek száma, mind az azok következtében mulasztott ntunkanapok mennyisége mérséklődik. Elégedettségre azonban nincsen ok, mert ugyanakkor emelkedik a csonkulással járó balesetek aránya, s nőtt az egy balesetre jutó elvesztett munkanapok mennyisége is. Azaz több a súlyos következményű eset, s ha a számok rideg sora mögött megérezzük — s meg kell éreznünk — az emberi szenvedést, kínt, tragédiát, akkor beláthatjuk, a javuló helyzet majd csak akkor lesz megnyugtató, ha — egyáltalán nem történik baleset. Ami talán illúzió — mert a könnyelműség, a felelőtlenség sűrűn társa az embernek —, de más cél mégsem lehet. F ormai kereteit tekintve a termelőszövetkezetek, társulások — bátran kimondhatjuk — embervédelmi feladatai világosak. Előírás, minden üzemnek legyen szövetkezeti munkavédelmi szabályzata — van is, csak éppen néhány helyen ha- mari módra csinált, felületes —■, megtörténjék a balesetelhárítási oktatás, a biztonságtechnikai vizsgáztatás, s ne maradjon el a biztonsági szemle sem. Nem a gonoszkodó szembeállítás kedvéért, hanem a tényeknek engedve rög- zítiük: mindezek ellenére 1851 olyan baleset történt tavaly, amelynek érintettje, érintettjei három napon túl gyógyultak. Tizennégy ember halt meg, s tizenhatan örök nvomát viselik a szörnyű pillanatnak. Vannak, akik a korszerű technikát az ember legyőzendő ellenfeleként fogják fel, azaz ember és .technika viszonyát küzdelemnek, harcnak, ahol „természetesen” áldozatok is vannak... Veszélyes, hamis okoskodás, mert hiszen példák ezrei bizonyítiák. a technika holt eszköz, nem tud fellázadni létrehozója el- ’en. bait akkor csinál, ha nXkalmatóia. kezelőbe téred. Meghökkentő, de igaz: a legfőbb baleseti ok az ember! Vakmerősége vagy tudatlansága, könnyelműsége vagy közömbössége az igazi magyarázata a szerencsétlenségnek, a baj forrása tehát nem a gép, a berendezés, s a másfajta eszköz, hanem a — magatartás. Az a magatartás, melyet sajnos széles körben tapasztalhatni, mely legyintéssel intézi el a veszélyre figyelmeztetést, méltatlankodással az óvórendszabályok megkövetelését, s fölháborodással a felelőségrevonást. Ma ritkaságnak számít az olyan üzem, mint a gödi Duna- menti Termelőszövetkezet, ahol önszántukból a biztonsági szemlékre meghívják a különböző hatóságok képviselőit is, s észrevételeikben nem okvetetlenke- dést, hanem segíteni akarást , látnak. Lehetőséget emberek épségének, esetleg életének megőrzésére. V alójában ugyanis erről van szó. A legapróbb hiba okozhat, a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán jóvátehetetlen tragédiát, azaz egyetlen esetben sem lehet előre látni, hogy most ez kicsiny mulasztás vagy nagy felelőtlenség. Éppen ezért a munkavédelmi előírások mindenfajta megsértése tűrhetetlen, s nemcsak az irányító posztok betöltői számára, hanem az kellene hogy legyen a társak, a közvetlen környezet — a későbbi szemtanúk! — esetében is. Ettől azonban ma még messzire vagyunk. Elgondolkoztató tény: a mezőgazdaság erő- és munkagépparkja folyamatosan korszerűsödik, s ezeknél az eszközöknél egyre kevesebb baleset történik! Beszédes tanúság ez arra, vajon valóban törvényszerűen együtt jár-e a technikai fejlődés a veszélyek növekedésével, amihez persze az is hozzájárul, hogy ezek a korszerű berendezések biztonságtech- nikailag tökéletesebbek elődeiknél. Az erő- és munkagépek súlya a legnagyobb az eszközállományon belül, s mégis, itt a legkisebb a baj. Azért is, mert ezek a berendezések jól tervezettek, s azért is, mert megkülönböztetett figyelmet kap üzemeltetésük, javításuk, s nem utolsósorban kezelőik szakmai fölkészültsége. Az itt tapasztaltakat, elérteket lehetne, kellene átplántálni például a villamos vezetékek és készülékek használatába, az anyagmozgatásba, az állatgondozásba. Mert ezeken a területeken olykor elképesztő állapotokat lelni, a csupaszon lógó villamos vezetékek korántsem tartoznak a ritka látványok közé ... Egy esztendő alatt átlagosan 36—40 millió forint közvetlen veszteség éri a mezőgazdasági szövetkezeteket és társulásokat a balesetek miatt. A fájdalmat nem lehet forinttal mérni, s még kevésbé enyhíteni. Mégis, a számadat figyelmeztető jelként felfogható úgy, hogy a sok milliós veszteség megszüntethető, ha óvjuk e forintok megtermelőit, s inkább védelmükre adjuk ki azt ami most könnyek között megy veszendőbe. Mészáros Ottó Jubileumi munkaversenyben Meggyorsult a termelés növekedése A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kibontakozott szó. cialista munkaverseny jelentősen hozzájárult az idei első félévi terv mennyiségi és minőségi előirányzatainak teljesítéséhez. Általános tapasztalat, hogy a jubileumi verseny céltudatos, lendületes, sokszínű és elsősorban három fő gazdaságpolitikai feladat megoldását: a termelékenység emelését, a minőség javítását és a takarékosságot segíti. A szocialista brigádvezetők különböző szintű tanácskozásai ezeken belül a sajátos, helyi tennivalókhoz igazodó kezdeményezéseket ösztönözték. A vállalások teljesítésének hatására az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság termelésnövekedése meggyorsult, s az ipari munka termelékenysége 6,6, az építőipari mintegy 12 százalékkal növekedett. A déli járásokból már csemegeszőlőt Gyümölcsszüret megyeszerte Augusztus elejétől gyümölcsszüret: javában szedik mindenütt a nyári almát, melyet elsősorban a piacokra, friss fogyasztásra szánnak a termelők és az értékesítők. Folynak a téli alma növény- védelmi munkái — s mint arról Béky Zoltán, a Pest megyei Tanács kertészeti szak- felügyelője tájékoztatta lapunkat —, a nyár elején jelentkezett almavarasodást sikerült megállítani különböző fungicidekkel, gombaölő szerekkel. A Pest megyei Növényvédő Állomás rendszeresen küldi előrejelzéseit a gazdaságoknak, így a helyi szakemberek idejében tájékozódhatnak, s a legmegfelelőbb hatóanyagokkal védekezhetnek a kártevők ellen. Tahi környékén jól termett az idén a szamóca, a málnatermés mennyisége-minősége pedig a Börzsöny vidéki tsz-ek eredményes munkáját dicséri. A kora tavaszi fagyoktól a csonthéjasok közül országszerte a cseresznye, a meggy és a kajszi károsodott leginkább; megyénk dömsödi körzetében azonban, a most termőre forduló ültetvények kiemelkedően jó terméseredményeket hoztak. Az őszibarackidény közepén járunk. Mivel az időjárási viszonyok siettették a gyümölcs érését, ezekben a napokban már a középérésű őszibarack- fajtákat szedik. Pest megye kiemelkedő őszibaracktermő területe a Törökbálinti Állami Gazdaság, melyet ugyancsak elért a fagykár, de mint Balázs Gyula, az állami gazdaság kertészmérnöke elmondta, az előzetesen becsültnél kisebb a terméskiesés. A várhatólag 100—130 vagon- nyi középkésőn érő fajtákat, így az Elbertát és a Cham- pignont zömmel exportra szedik a KISZ-tábor fiataljai, mintegy hatszáz fiú és lány. A megye területén a mintegy 22 ezer hektárnyi szőlőt, a két hullámban érkezett kora tavaszi fagy .virágzás előtt károsította. A rejtett rügyekből ezütán előtörő hajtások azonban szép termést hoztak, így a lehetőségek arányában csökkent a kár. A későbbi jégverések természetesen nem kerülték el tájegységünket sem, így Mogyoród térségében jelentős mértékben, Tök határában pedig szinte teljes egészében elvérté a jég a szőlőt. Ezekben a napokban kezdődött meg a csemegeszőlők szüretelése a ráckevei járásban, a ceglédi járásban, Honor térségében és Dány környékén. A csemegeszőlő területe mintegy tíz százaléka a megye összes szőlőtermő területének, s bár a piaci kínálathoz ez egyelőre elégséges, kedvező lenne több csemege- szőlőt termeszteni. A bőségesebb választék, a nagyobb kínálat segítene étkezési szokásaink megváltoztatásában s a gyümölcsfogyasztás oldalára billentené a mérleget. Közeleg a borszőlők szüretének ideje. Egyes nagyüzemi gazdaságokban a magasművelésű táblákon szüretelő kombájnok is dolgoznak majd. Az új telepítések során éppen azért szükséges a nagy táblák kialakítása, hogy tért hódíthasson a helikopteres permetezés és a gépesített szüret, ezáltal a munkacsúcsok idején kézi munkaerő szabadulhasson fel. A rizling, a hárslevelű, a szürkebarát s más szőlőfajták az idén nem állnak rajthoz borversenyen: verseny helyett borászati an- kétot szerveznek-rendeznek a megyében, ahol a must javítás lehetőségeit ismertetik az érdeklődőkkel s borbírálatct is tartanak a borászok szakmai továbbképzés céljából. Be, L Világméretű a neutronbomba A TASZSZ ez ekcióhéből Világszerte és hazánkban is élénk visszhangra talált a Bé- ke-világtanácsnak a békéérl Elkészül augusztus 20-ra Pótolták pénzzel, munkával Ifjúsági ház és gázcseretelep Pilisen Alkotmányunk ünnepére két létesítménnyel gazdagodunk. El sem tudom dönteni, melyiknek örülünk jobban. A felnőtt lakók talán a gázcseretelepnek, a diákok és fiatalok pedig az ifjúsági háznak — mondta Benedikti Sándor, Pilis nagyközségi közös tanácsának elnöke. Majd büszkén mutatta meg a társadalmi összefogással és 900 ezer forintból épült, 900 palackot befogadó telepet, melyet augusztus 19-től a helyi ÁFÉSZ üzemeltet. A tanács költségvetési üzeme 3 hónap alatt készítette el a Dánosi Úti cseretelepet; ez távlatokban is kielégíti a jelenlegi 2 ezernél több fogyasztó gázpalackigényét. Ott jártunkkor a költségvetési üzem dolgozói éppen a telephez vezető egykilométeres utat újították fel. — Pilis községben még nagyon sok a tennivaló ahhoz, hogy az ott élők midennel elégedettek legyenek. A 70-es években ugyan meggyorsult a fejlődés — tájékoztat Juhász János, a nagyközségi pártbizottság titkára —, iskolákat bővítettünk, éttermet, utakat építettünk, hogy csak a leg- uóbbialcat említsem. Most meg befejezéséhez közeleg az ifjúsági ház, amelynek az anyagi erőforrások koncentrálását szorgalmazta a párt- bizottság. Felmérésünk szerint ugyanis a IV. ötéves tervben 500-an fejezték be az általános iskolai tanulmányokat. Ebben az ötéves tervben ennél 20 százalékkal többen végeznek a pilisi iskolákban. A három üzemi és a községi KISZ-szervezethez 120 ifjúkommunista tartozik. A községből Monorra ingázók és a fővárosból kijáró fiatal munkásokból pedig mintegy százan töltik nálunk szívesen az időt. Szükség volt tehát számunkra a „közös otthon” teremtése. — A 830 ezer forintba kerülő ifjúsági házat is a költségvetési üzem építette. A tanácsnak ehhez mindössze 100 ezer forintja volt, de mégis valóra válhatott a terv, mert a megyei KISZ-bizottság, a Pilisi ruházati szövetkezet. a Felépült a gázcseretelep síkraszálló nemzeti és nemzetközi szervezetekhez, politikai pártokhoz, a világ közvéleményéhez kibocsátott felhívása: augusztus 6—13. között tartsanak nemzetközi akcióhetet az új, borzalmas tömeg- pusztító fegyver, a neutron- bomba ellen. Az Országos Béketanács ügyvezető elnöksége, csatlakozva a nemzetközi akcióhoz, tiltakozó nyilatkozatot adott ki. A magyar nép széles rétegei tiltakozó gyűléseken, bri- gá4értekezleteken, röpgyűlése- ken, ifjúsági és egyéb megmozdulásokon fejezték ki felháborodásukat az amerikai katonai, hadiipari komplexumnak, a Carter-kormánynak a fegyverkezési hajsza új szakasza megindítására irányuló terveivel kapcsolatban. Az Országos Béketanács titkárságára folyamatosan érkeznek a tiltakozó levelek, az állásfoglalások, a táviratok. ★ A TASZSZ hírügynökség szombati kommentárjában a többi között rámutat: „Az akcióhét meggyőzően bizonyította, hogy a béke arcvonala széles és szilárd, hogy a népek határozottan szembehelyezkednek a fegyverkezési hajsza fokozását célzó washingtoni irányvonallal. Az Egyesült Államok militarista tervei ellen különböző országokban számos magas rangú politikus, különböző politikai meggyőződésű és vallású ember tiltakozott. A megnyilatkozásokat öszegezve, Joggal kijelenthetjük: Washington terveit, hogy neutronbombákat gyártson és ezt a fegyvert elhelyezze a nyugat-európai országokban, elsősorban Európa szívében —. az NSZK-ban — rendkívül veszélyesnek minősíti a közvélemény, olyasminek, ami alapvetően ellentmond a helsinki megállapodások szellemének és betűjének, magának az enyhülésnek, és csakis olyan lépésnek tekinthető, amely a nukleáris katasztrófa szakadékának szélére taszítja a világot. KÖZE LE T Losoncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Joachim Yhomby-opan- gót, a Kongói Népi Köztársaság elnökét az ország függetlenné válásának 17. évfordulója, a Kongói Népi Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. Az Elnöki Tanács elnöke ugyancsak üdvözlő táviratot küldött Fazal Elahi Chaudhry elnöknek Pakisztán függetlensége kikiáltásának 30. évfordulója alkalmából. dobozüzem, az ÉLGÉP, az Aranykalász Tsz, a takarék- szövetkezet, a hizlalda, az ÁFÉSZ és a KIOSZ helyi csoportja anyagiakkal, valamint társadalmi munkával pótolta a hiányzó összeget. Az 1-es számú iskola mellett felépült ifjúsági ház belsejében az utolsó simításokat végzik a szakemberek. A kivitelezők a KISZ-eseknek adták át a színhelyet. Ök vállalták ugyanis a 80 négyzet- méteres nagyterem, az előcsarnok, a ruhatár, büfé, a két iroda és a mellékhelyiségek festését, valamint az ablak- és ajtókeretek mázolását. Ezen a héten a hizlalda, a tsz és a költségvetési üzem dolgozói közül tíz festő (valamennyi ifjúkommunista), reggel 6-tól este 6-ig glettel társadalmi munkában. Jeruska János, a hizlalda párttitkára a létra tetejéről jött le, hogy beszélgessünk. — Kik a legszorgalmasabbak? — Cilán Mihály, Polgár János és Bukovszky István „simogatta” legtöbbet a falakat. Ígérték, hogy a glettelés után a festésben is segítenek. A festékeket az üllői ÁFÉSZ- től kapjuk. A fenyőfa homlokdíszt a jövő hét elején teszi fel az ifjúsági házra Tóth János és négy társa. Utolsó simítások az ifjúsági házon Nagy Iván felvételei Az avatásra megszépül a környék is, a tanács sárga homokot vitet az új létesítmény elé, a KISZ-esek pedig ideiglenesen parkosítanak. A községi tanács tervei szerint az ifjúsági ház előtti területet, amint lesz rá pénz, lebetonozzák és parkolókat kialakítanak. Tűzfalához épül majd az 1-es iskola tornaterme. V. Gy.