Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-11 / 188. szám
NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM, 188. SZÁM 1977. AUGUSZTUS 11., CSÜTÖRTÖK Gyógyít, életet ment Segítőkész önkéntes véradók Brigádok — készenlétben A vért az ember már a legrégibb időktől kezdve az élet hordozójának tekintette. Erre utalnak a vele kapcsolatban kialakult hiedelmek, vallási szokások. A vadász az elejtett állat. véréből ivott, azt remélve, hogy ezzel erejének, hatalmának a birtokába is jut. Valószínűnek látszik az is, hogy az első gyógymód lényegében a vérivás lehetett. A vér gyógyító hatásáról alkotott feltételezések azonban csak századunk évtizedeiben nyertek olyan tudományos alapot, hogy a gyakorló orvos napi munkája során sikeresen alkalmazhatja betege egészségének helyreállításában e bonyolult összetételű folyadékot, gyakran, mint egyedüli életmentő gyógyszert. A gyógyszérumok és a vér- transzfúzió fejlődése új távlatokat nyitott meg a gyógyításban, ennek helyi alakulásáról és a jelenlegi lehetőségeiről beszélgetünk a ceglédi vértranszfúziós szolgálat főorvosával, dr. Gyetvai Istvánnal: — Az Országos Vértranszfúziós Szolgálat ceglédi állomása 16 évvel ezelőtt, 1961- ben kezdte el működését, és néhány éven belül a Vörös- kereszt segítségével, mely főként egészségügyi felvilágosításból és a véradók szervezéséből állott, már teljesen ki tudta elégíteni az akkor még 250 ágyas ceglédi és a nagykőrösi kórház vérigényét. Ugrásszerűen megnőttek a feladatok 1970-ben az új kórház megnyitásával, mivel több mint kétszerese lett az ellátandó ágylétszám. Nemcsak a vérigény emelkedett meg évi több száz literrel, de a vérvételi terület is 'nagyobb lett, mely a város, a járás, Nagykőrös mellett a nagykátai járás öt községével is kibővült. Hogy a vérellátás . a hirtelen megnövekedett igények ellenére ebben az időben is zavartalan volt, nagyban - köszönhető áz eredményes, meggyőző munkának, mellyel a véradók számát is megfelelő mértékben tudtuk gyarapítani. — Napjainkban már Ceglédet Dél-Pest megye egészségügyi centrumának tekinthetjük. A vértranszfúziós állomás feladata az, hogy a kórház különböző osztályait vérrel és vérkészítményekkel ellássa. A készítmények jelentős része az általunk levett vér helyi feldolgozásával készül, de bizonyos mennyiséget tovább is szállítunk a Gödöllői Humán Oltóanyagtermeíő- és Kutató Intézetbe, ahol főként speciális kóresetek igényelte plazmafrakciókat állítanak elő belőle. Feltétlenül meg kell említeni egy viszonylag új készítményt, az úgynevezett anti-D gammaglobulint. Ez az Rh-negatív anyák magzatukat károsító immunizáló- dását akadályozza meg, így számos olyan házasságban születhet gyermek, amelyben eddig az anya és az apa kedvezőtlen Rh-vércsoport viszonyai miatt létrejött terhességekben nem fejlődhettek egészséges utódok. A készítmény előállítása jelentős anyagi ráfordítással jár, hazánkban azonban a szocialista szemléletű egészségügyi ellátás keretében térítésmentesen rendelkezésére áll a rászorulóknak. Az Rh-összeférhetet- lenség következményeinek kérdését megoldottnak tekinthetjük. — Korunkban a technika fejlődésével,' főként a közlekedés átalakulásával kapcsolatosan, de egyéb tényezők hatására is, megnőtt a balesetek száma. Egy kívülálló úgy gondolhatja, hogy a legtöbb vér a kórházak baleseti osztályán kerül felhasználásra. — Ez valóban így van, de a kórház más osztályain, így a belgyógyászaton, sebészeten, szülészeten is jelentős mennyiségű vért és vérkészítményt használnak fel az orvosok a gyógyítás során. A gyermekosztályról is gyakran kérnek tőlünk vért. Három éve kórházunkban is, szükség esetén elvégzik a gyermekorvosok az újszülötteken a gyakran életmentő vércserét. Minden esetben gondos vizsgálatok vezetnek az ehhez szükséges vér megtalálásához, különböző haema- tológiai problémák miatt. Mindenféleképpen friss vér szükséges hozzá. De más esetekben is felléphetnek rendkívüli igények, például, ha ritka vércsoportú vérből nagy mennyiség válik szükségessé. Ilyenkor a havi 6—8 kiszállás során levett vérkészletünket célzottan kell kiegészítenünk, erre önként jelentkezett régi véradóink soron kívüli behívásával, vagy a készenléti véradó brigádok riadóztatásá- val. Ez utóbbiak az elmúlt két évben alakultak meg, főként nagyüzemekben, így például az EVIG-ben, Május 1. Ruhagyárban, KÖZGÉP-be n, a Nagykőrösi Konzervgyárban. A zavartalan vérellátás biztosításához megszervezésük, segítségük ma már elengedhetetlen. Aki vért ad, életet ment. Véradás — életmentés —, olvashatjuk a plakátokon. A kórházakban az életmentés nem különleges esemény, a mindennapos gyógyítómunka eredménye. Ehhez járulnak hozzá a véradók önzetlenségükkel, vé- rükkel, akik készek ismeretlenül is bajba jutott embertársaik segítésére, megmentésére. Ez az önzetlenség megbecsülést érdemel. De köszönet illeti a Vöröskereszt véradó aktivistáit is, akiknek szervező, meggyőző, felvilágosító munkája nélkülözhetetlen segítség. Az emberek természetesnek veszik, hogy a sokszor mással nem pótolható, életmentő gyógyszer, a vér szükség esetén minden időben rendelkezésükre áll, ugyanilyen természetes cselekedetnek kellene, hogy számítson a véradásra jelentkezés is. __________ B. J. Mo ziműsor A farmer felesége. Színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kísérőműsor: Vadmadarak. Előadások kezdete: 6 és 8 óra. KISKÖRZETI MOZI A CSONGRÁDI ÚTI ISKOLÁBAN Bizalmi állásban. Amerikai film. Előadás kezdete: 7 óra. Éjjel-nappal megy a szalag Bő termés, jó minőség Folyamatos a paradicsom-feldolgozás A Nagykőrösi Konzervgyárban az idén július 25-én kezdték meg a paradicsomkonzerv gyártását. Az első napon 3 vagon paradicsomot hoztak be a gyárba a termelésre leszerződött nagyüzemi gazdaságokból és a felvásárlóhelyekről, de azóta a beszállítás 38—40 vagonra emelkedett, s három műszakban éjjel-nappal megy a munka. — Készárutermelésünk most még napi 5—6 vagon, de a beszállított mennyiség emelkedésével napról napra növekszik — mondotta Magyar Ambrus üzemvezető. Augusztus 20. tájára ugyanis 100— 120 vagon napi beszállítást várunk. — Mennyi a termelési tervük? — 'Készárutermelési tervünk a sűrített paradicsomból 700 vagon, de a paradicsomültet- vények állapotáról jó hírek érkeznek, s előreláthatólag a nagyobb termés tervteljesítésünket növeli. — Milyen paradicsomkon- zerveket gyártanak? — Elsősorban sűrített paradicsomot, melyet a világ minden részébe szállítunk. Emellett 200 vagon paradicsom- lébe rakott egész paradicsomot készítünk a Szovjetunió részére, és 200 vagon üveges paradicsomot, lecsó készítéséhez. — Hányán dolgoznak a gyárban a paradicsomvonalon? — A csúcsszezonban 250— 300-an. — Meddig folyik a paradicsomkonzerv gyártása? — Még be nem köszöntenek a fagyok. A múlt évben november 7-ig folyt a gyártás. — Beszéltünk dr. Konrád Zoltánnal, a gyár termeltetési osztályának vezetőjével is. — Az idei paradicsomtermés mennyiségileg és minőségileg jó — mondotta. — A termelő gazdaságokat- arra kérjük, hogy a minőséget megfelelő növényvédelemmel biztosítsák. A paradicsom 60— 65 százaléka már lé formájában érkezik a gyárba. Egyébként az idén uborkából, paprikából és a többi zöldségféléből is jó a termés, s így a zöldborsó termesztését az egyéb zöldségkonzervek gyártásával pótolni tudjuk. — A nagykőrösi termelőszövetkezetek hogyan vesznek részt a paradicsombeszállításban? — Jó eredménnyel, az Arany János Tsz eddig 30, a Mészáros János Tsz 20 vagon paradicsomot szállított be. Kopa László Szőlő, gyümölcs, nyúl, galamb Kiállításra készülő kertbarátok A Kertbarátok klubja hétfőn este összejövetelt tartott, melyen Csikai Pál elnök ismertette a klub készülő szőlő, gyümölcs és virágkiállításának előkészületeit. A tagok közül már többen bejelentették részvételüket. Elsősorban korai szőlő és gyümölcsféleségeket és virágokat állítanak ki. Az ÁFÉSZ kisállattenyésztő szakcsoportjai fajnyulakat és galambokat mutatnak be az augusztus 20-án, szombaton délelőtt 10 órakor az Arany János művelődési ház kiállító- termében megnyíló kiállításon. Az összejövetelen rendező bizottságot alakítottak, s elhatározták. hogy helyi szakembereket kérnek fel, a kiállított anyag elbírálására, és a kitűzött díjak kiosztására. A kertbarátok klubja legközelebb augusztus 5-én, hétfőn este 7 órakor tart összejövetelt, a további kiállítási tennivalók megbeszélésére. Ez alkalommal még jelentkezhetnek a régi és újonnan belépő tagok, akik kiállítani óhajtanak a kertbarátok kiállításán, amely augusztus 20-tól 22-én délig lesz nyitva. K. L. SPORT —SPORT— SPORT— SPORT —SPORT Labdajátékok lövészet ÜSZÄSRÖL... A Pest megyei Testnevelési és Sporthivatal szeretné és helyi igény is lenne rá, s jó lenne, ha az egészséges úszósportág évek óta vajúdó problémája megoldódna fejlődőszépülő városunkban. A városgazdálkodási vállalat csak a nyári úszásoktatást vállalja. Jó lenne, hogy az atlétika és a torna mellett a harmadik alapsportágat is patronálná valamelyik nagykőrösi sportkör, s létrehozná úszó- szakosztályát. Az ötvenes évek. valamint az azt megelőző idők uszósikere, s a mostani igény miatt lehetőleg minél előbb. TERMÉSZETKED VELŐK A Nagykőrösi Kinizsi természetjárói nagyon tevékenyek. A zömmel gyári dolgozóból álló szakosztály tagjainak harminc százaléka, 40 fő fejezte be a Rákóczi-emlék- túra-sorozatot. A segítségül kapott kisautóbusz sokat segített rajtuk az utolsó három alkalommal. Egy tagjuk ismét megszerezte a „Bükk—Mátra útjain” jelvényt, amit elég nehezen teljesíthető gyalogtúrasorozat után érdemelt meg. A Pest megyei. Természetbarát Szövetség Balatonakalin nemrég megnyitott táborának helyén az avatás előtt a táborhely előkészítési munkálataiban tízen vettek részt a kí- nizsisek közül nádat vágtak, és stéget építettek többek között, s a terepet rendbehozták. Tervezik a kő- röstetétleni halmon levő Árpád-fejedelem emlékmű és környékének szépítését. Problémát okoz viszont számukra, hogy több napos túráikra szállás nehezen kapható. Nyár derekán járunk, s ez nemcsak a strandok, hanem a moziüzemi vállalatok számára is a főszezon idejét jelenti. ' Mit láthatnak a nyár gazdag filmterméséből a nagykőrösi mozilátogatók? Sulyok Sándor, az Arany János Filmszínház üzemvezetője így válaszolt: — Elsősorban könnyű nyári szórakozást ígérő kalandfilmeket és vígjátékokat. Bemutatjuk egyebek közt a Verne Kétévi vakáció című regényének nyomán készült, Kaland a szigeten című filmet, és műsorra tűzzük a Chaplin-revüt, de az augusztusban még bemutatásra váró öt film sorában szerepel egy nehezebb alkotás is, a másutt már nagy sikert aratott Száll a kakukk fészkére. Előkelő alvilág Tekintettel arra, hogy hivatalosan szeptember 20-ig fart a nyár, ismerteti a további terveket is. Szeptember 1—október 5-ig huszonhárom film kerül az Arany János mozi műsorára, ezek közül tízzel most találkozhatnak első ízben Nagykőrös filmkedvelői. Közéjük tartozik a Gyalog-galopp című angol filmparódia, a Tisztes honpolgárok című olasz és a Gyilkosság az Orient expresz- szen című angol film. — Éjszakai előadásaink is vannak, nem túl látogatottak. A Kabaré című filmet például mindössze 108-an nézték meg, a mozi kétharmadrészben üres Érdekes előadások Lesz-e stúdiómozi a városban? Filmbarátok köre volt. Augusztus és szeptember folyamán még bemutatunk néhány filmet éjszakai előadásban, például az Előkelő alvilágot vagy a Közelharc férfiak és nők között címűt —, de októbertől megszüntetjük a szombat éjszakai vetítéseket. Éppen fordított a helyzet a filmmúzeummal: a nagy sikerű régi filmek vetítése nyáron szünetel, s szeptembertől indul újra a program, csakúgy mint eddig; minden második hétfőn. — A részletes műsorterv még nem áll rendelkezésre, csak a filmbarátok köre hálózatban bemutatásra kerülő filmekről tudok beszélni. Bemutatjuk egyebek közt A homokdűnéken túl című román, a Szombat este, vasárnap reggel című angol, a Dűntelenül című kanadai és az Éjszakai vonat című lengyel filmet. Megemlíti a nyári program egyik érdekességét is: a Nagykőrösi nyár ’77. című rendezvénysorozat keretén belül augusztus 3-án az Arany Jdnos moziban került sor az Ördög veri a feleségét című magyar film ősbemutatójára; telt ház fogadta a film rendezőjét András Ferencet, és a főszerepet alakító színészeket. Sulyok Sándor régóta dédelgetett, s közeli megvalósulást ígérő tervéről is beszámol: Szép terv — Jövőre szeretnénk itt megnyitni egy 110 személyes stúdiómozit. A meglevő épületre kell egy emeletet húzni, s máris ideális körülményeket teremthetünk nemcsak a filmbarátok körének műsorait látogatók számára, hanem az üzemek és iskolák szemléltető oktatásaihoz is. Minden olyan témához, amelyhez felhasználható- a film — legyen az munkavédelmi oktatás, egészség- ügyi felvilágosítás, vagy akár egy általános iskolai kémiaóra —, rendekezésre bocsáta- nánk a termet, amelyet felszerelünk majd normál és keskeny filmvetítővel is. — Honnan szerzik be a mindehhez szükséges filmanyagot? — A szokásos lehetőségek mellett én egy újabbra is gondoltam. Rengeteg ismeretterjesztő film készül kisebb filmstúdiókban, ezeket rendszerint egy-egy üzem, intézmény hasznosítja ideig óráig. Azután félreteszik, pedig egy-egy ilyen film elkészítése 5—600 ezer forintba is belekerül. Mi itt vállalkoznánk egy kis kutatómunkára, öszeszednénk ezeket a filmeket, lehetővé tennénk, hogy szélesebb körben is ismertté váljanak. Sokféle alkalom kínálkozik a bemutatásukra, sokféle módon lehet kihasználni majd a stúdiómozit. Például azt tervezem, hogy beszerzek egy sorozatot a híres európai múzeumokról. Aki hosszú útra indul — márpedig egyre többen vannak —, annak hasznos szolgálatot tesznek majd ezek a filmek, aki pedig már járt a bemutatott helyeken, szívesen eleveníti fel az emlékeit. A TIT és az iskolák támogatják ezeket az elképzeléseket. A lehetőségek kimerit- hetetlenek, szinte megijedtem, amikor megpróbáltam számba- venni őket. Az energikus, tettvágytól fűtött üzemvezető figyelemre méltó tervei összhangban vannak azzal a vélményével, hogy a filmszínházak ma még kellőképpen fel nem becsült segítséget jelenthetnek a közművelődési határozat végrehajtásának munkájában is. Az idén már lefutott filmek jegyzékét lapozgatva is, az a benyomás alakulhat ki:' sok még a tennivaló. Mert nemcsak nyáron, hanem télen is a köny- nyű fajsúlyú filmek voltak többségben. Végtére is, ezekre különösebb propaganda nélkül is bejönnek az emberek, megértésükhöz nincs szükség diplomára, s a moziüzemi vállalatoknak csakúgy, mint minden vállalatnak, nyereségre kell törekedni... Ezért is nagyon jó ötlet a stúdiómozi. Vita az építőkkel — Ha lesz belőle valami — mondja Sulyok Sándor. — A tervdokumentáció kész, a pénz rendelkezésre áll, a felettes szervek hozájárultak, s úgy volt, hogy augusztus közepén megindul a munka. Most azonban vita van a Pest megyei Moziüzemi Vállalat és a helyi építőipari ktsz között. Vállalatunk szerint ez új beruházás, s ezért csak 8,5 százalékos haszon számítható fel, a kivitelező szerint viszont felújítás, s így a haszonkulcs 25 százalék. Ha nem jön létre a megegyezés, aligha lesz.itt egyhamar stúdiómozi. Remélhetőleg létrejön. Ha meghiúsulna a szép terv, az nagy, és egyáltalán nem szükségszerű —, veszteséget jelentene Nagykőrös lakóinak. Szöghy Katalin KONZERV KUPA LÖVÉSZVERSENY Augusztus 20-án és 21-én rendezik városunkban, az MHSZ tormási lőtéren a hagyományos Konzerv Kupa-lö- vészversenyt. A vetélkedőre hét MHSZ-lövészklubot hívott meg az MHSZ Nagykőrösi Konzervgyár Lövészklub: a fővárosból a BKV, az Ikarus és az Óbudai Tsz, vidékről Kecskemét, Szolnok. Százhalombatta és a HÓDGÉP MHSZ Lövészklubok sportolóit várják a viadalra, az alkotmánynapi, ünnepi műsor keretében. FUTBALLBIRÓK TOVÁBBKÉPZÉSE Augusztus 23-tól 27-ig ismét Nagykőrösön, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak- középiskolában kerül sor a Pest megyei labdarúgó-játékvezetők továbbképzésére. KÉZILABDA A férfi kézilabda NB II Keleti csoportjának tavaszi végeredménye: 1. Szegedi 1. Szegedi EOL AK 15 15 — 1488- 894 30 2. Egri Finommechanika 15 13 2 1351-1014 28 3. Debreceni ASE 15 12 3 1135-1016 27 4. Nyíregyházi TanárKépzö 15 11 4 1017- 954 26 5. Egri Tanárképző 15 10 5 1187-1108 25 6. Kőbányai Sörgyár 15 9 6 1168-1094 24 7. Salgótarjáni Kohász 15 8 7 1219-1200 23 8. Aföldi Olajbányász (Szolnok) 15 8 7 1054-1063 23 9. Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK 15 6 9 1056-1153 21 10. Szegedi Postás 15 5 10 1103-1232 20 11. Békési ÁFÉSZ 15 5 10 1121-1253 20 12. Diósgyőri VTK 15 4 11 1949-1135 19 13. Kecskeméti MFSC 15 4 11 1032-1119 19 14. Honvéd Zrínyi KMFSE (Budapest)* 15 5 10 1043-1165 19 15. Nagykőrösi Pedagógus SE 15 3 12 1188-1421 Pedagógus SE 15 3 12 1188-1421 18 16. VM KÖZÉRT (Budapest) 15 1 14 1123-1413 18 * = Egy büntetőpont levonva. Az újonc nagykőrösiek tavasszal négyszer győztek, s 11-szer vesztettek. A hivatalos lista így hibás és mielőbbi módosításra szorul!! Izgalmasnak ígérkezik a helyiek és több csapat őszi szereplése, mert a versenykiírásnak megfelelően a bajnok az NB I-be jut. a 14—15—16 helyezett csapatok pedig kiesnek a megyei -bajnokságba. Reméljük, hogy a körösiek a tavaszi hajrájukhoz hasonló küzdőszellemmel biztosítják majd a bennmaradáshoz szükséges pontokat!! S. Z. I