Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-03 / 155. szám

1977. JO LIUS 3., VASÁRNAP ■Kcm W K/unaw t—-----------1—- szünetében I A tárgyalás | Keresztes Dezső a fog­lár mellett kuporgott a folyosó egyetlen padján és evett. Hatal­mas markában félszegen rej­tegette a csirkecombot, má­sik kezét szinte a földig ló­gatta. A bírónak ez volt a tizedik ügye, mióta kinevezték, még­sem érezte magát tapaszta­latlannak, hisz mindenről megvolt a véleménye. Ezt a figurát most mégsem értet­te, ezért is jött ki utána a fo­lyosóra, bár tudta, hogy nem szokás. — Magának mi a foglalko­zása? — kérdezte. A foglár fölugrott, vele emelkedett a vádlott is. összebilincselt ke­zükkel édestestvérekké let­tek. Keresztes a lendülettől le­ejtette a húst. — Benn van a papírokban — motyogta. Minden girbe­gurba rajta: a kétméteres, hajlott termete, konya baj­sza, molyrágta szemöldöke. — Tudom. Segédmunkás a téeszben. — Pásztor vagyok. — Mondta el, mit csinált! — Minek?---------------- arca szinte fel­I A foglár I lángolt a ször­---------------- nyülködéstől. Lá tszott: jól agyába véste ezt a választ. — Mert hallani akarom! — a bíró gyorsan kiigazította a tekintélyen ért sérelmet. Keresztes megvakarta az or­rát. — Ehetek tovább? — Jaj, istenem — sóhajtott sokadszor felesége, parányi fonnyadt almaarcú asszony Ott topogott a férfi mellett így állva is alig érte el an­nak fejét. — Jaj, istenem, mi­re jutottunk?! — Mondja el a cselekményt — Bementem a kocsmába.' A Józsi már ott ultizott. Kis ba­junk volt, összetörte a bicik­limet, már akkor egy hónap­ja. Odaléptem, gúnyolni kez­dett. — Maga akkor kiment. Keresztes megmozgatta bajuszát, mintha jót ivott vol na. Homlokát ráncolva tépe lődött. — Nem mentem, az volt a baj. Csitítottám, má nem emlékszem, mit mond tam neki. Megütött, csak ak kor mentem ki.------------ arra gondolt I A bíró I hány kelleme------------- sebb helyen le he tne most, ebben a pillanat ban, ha ez a csökönyös őrül ®em bosszantaná. — Azt ugye tudja, hogy a sértett nagyon ittas volt? A tanúk szerin verekedés, garázda ember háromszor zárták el. Keresztes megpróbálta jobb kezével a bal csuklóját dör zsölni. — Aztán megöltem.. a sértettet. A bíró nehezen lélegzett Szántó Péter: Halált okozó SZÍRTEK AZ ÖBÖLBEN Megtanulta: nem szabad ki­abálni. — Idefigyeljen, jó­ember! Nem ölte meg! — Jaj, istenem — sóhajtott az asszony. — A sértett maga után ment, azt kérdezte: gyáva vagy, te tróger?! Azonban maga nem válaszolt. A foglár kíváncsian nézett. Körülbelül most jutott el a tudatáig, milyen ügyben fo­lyik a tárgyalás. — Nem — mondta a vádlott. — Csak mi­kor megrúgott... — Az egyik tanú szerint bicskát húzott elő! Keresztes nevetett. Igaz, csak amolyan mosolyféle volt, elhúzta bajusza függönyét a szája előtt. —- Nagy bicskás gyerek volt a Jóska, de nem tudott vele bánni... — Mondja tovább! Keresztes saját vállához nyomta arcát, mintha el akar­na bújni az emlék elől. — Akkor megöltem. A bíró érezte, nem bírja már sokáig. — Ember! Nem ölte meg... A sértett hado­nászott a késsel, meg akarta szúrni magát! — De nem tudott. Es én akkor megöltem. — Jó — sóhajtott a bíró. — Hogyan ölte meg? — Agyoncsaptam.---------------- szerint meg­I A tanúk | ütötte a sértet­1---------------tét, nem pedig ag yoncsapta. A sértett meg- tántorodott, elesett. Beverte a fejét a ház szögletébe, ez a ha­lál közvetlen oka. — Jaj, istenem! — az asz- szony a szája elé kapta a ke­zét. Keresztes elnézett a fejük fölött. — És ha nem ütöm meg? — kérdezte. — Akkor is meghal? — Itt magáról senki nem állítja, hogy ártatlan, maga miatt meghalt egy ember. Mégsem mindegy, hogy halált okozó testi sértés, vagy em­berölés vádja szerepel-e. Keresztes másodszor nézett szembe a bíróval: — Mi kell az emberöléshez? — Úgyse érti meg. Szándék a cselekményhez, szándék az eredményhez. unottan meg­| A vádlott | vonta a vállát.------------------ — Akartam, ho gy meghaljon. Tudtam, hogy beüti a fejét. Akasszanak föl! — Maga teljesen bolond! — kiáltott a bíró és hátat fordí­tott. — Hallották?! — állt föl a foglár, mintha az előbbi ki­jelentés egyben ítélet is len­ne. Azonnal végrehajtandó, fellebbezhetetlen. Az asszony félve megsimította az urát. — De hát maga nem akarhat­ta. Nem is akarhatta!... — Meghalt. A bíró már bánta az egé­szet. Elindult a terem felé. Rögtön folytatódik a tárgya­lás. Martin Ferenc grafikája Gyermek és az anya Néhány nap múl­va lio éve, 1867. jú­lius 8-án született a német forradal­mi szellemű grafi­kusművészet egyik legnagyobb hatású mestere, Käthe Koll- wiíz. Berlin sze- gcnynegyedében lá­tott-tapasztalt nyo­mor- és irodalmi él­ményei inspirálták művészetét. Grafi­káival, • képeivel vá­dat emelt az igaz­ságtalan társada­lom ellen. Sorozatot készített a 16. szá­zadi német paraszt­felkelések témájá­ból; megihlette Zo­la Germinál-ja és Hauptmann: A ta­kácsok című műve is. 1924-ben Háború és 1925-ben Prole­tárok címen jelen­tetett meg nagy­hatású grafikai so­rozatot. Számos ön­arcképe, portréja és néhány faragványa is fennmaradt. Fölényes tudású Käthe Kollwitz grafikája művész volt, aki az expresszionlz­minden grafikai mus körébe kapcso­technikával bátran lódott, 1945. ápri­élt, de lényegében Hsában halt meg. Czél, szél, esőterhű szél. csipkeuő, hűvös van. Az éneütaií-irnó mégis vadul cibáija gyerekeiről a kötött mellénykeket, kardigánokat. A meleg holmik az úttörőblúz alá gy öroószkölődne k. A toporgó csemeték mellett néhány anya is térdepel: stoppolgatják a kilyukadt harisnyanadrágo­kat. Üttörőavatásra készül az ün­nepi sokadalom. — Technikai nehézségek mi­att az avatás húsz perc múl­va kezdődik. A nehézség valószínűleg a mikrofon, plusz magnó, plusz erősítő; a mentegetőző szöve­get viszont egy nyolcadikos fiú említi, rekedten ordítva a hangszórós, modern szócső­be. Az avató osztály rég lent vár a parkban. Lazán hul­lámzik, tréfásan vacog a szem­csés cementszobrok körül. Az avatandók várható be­vonulásának oldalán drome- dár úttörővezető leány. Min­den kíváncsiskódót szigorúan átterel a másik oldalra. Az avatók egy része a föl- fölhorkanó mikrofonba dú- dolgat, szélkísérettel. Később előáll a kijelölt szavaló (vagy szónok?) négyszer is elmond­ja egy vers kezdő sorát. — Az úttörőnyakkendő a szabadság jelképe... Iszlai Zoltán: Erdélyi Lajos: Váltogatnak évszakok... Még aranyló zuhatagban omlik alá a felkelő nap, nézem az időt, mint százlábú szalad előttcm-előlem-mögöttem. Váltogatnak évszakok, lásd: alsóneműt vált az £v, tavasszal habos-selymet, szirmos-lágyat ölt magára, s mit tartogat a nyárra, ősszel levedli mind. Alma-kebleit, szőlő-vállalt ökörnyál fedi már, Délre húzó fecskeraj viszi-Iibbenti róla, túlcsordul aranyló teste, s fut-fut az óra napokba, hetekbe rohanva! Még aranyló zuhatagban omlik alá a felkelő nap, de ködön át lopva kérdezi: — szabad? Szabad-e sütni, világot adni, múló évgyűrűt körül melengetni? Nézem az időt: mint százlábú szalad előttem-előlem-mögöttem! Gutái Magda: Nemzedékek Hova futsz el a folyóval? Hogy is hagyhatsz igy magamra? Anyám bólingat a holdban sirályszárnnyal letakarva. Tejem ízével betelve fut egy gyermek énelőlem. Mindig hárman nézzük egymást a vizekben s az időben. Már tudja, hogy tükrömben ő öregszik. Megbékülhet-e bennem az anyám? Kiáltozva futott egész a csendig. Most engem néz egy töltés oldalán. A kínjait hiába magyarázom. Agyagszobrokon nyugszik a keze. Feltündöklik a perdülő poháron a távozók döbbent tekintete. Fekhely épül a húsomból. A fiam kőágyon ébred. Homlokukhoz húzva térdük kuporognak lenn a vének. Korbács könnyezik a kőben. Arcomon egy gyerek áthajt, s anyám rándul meg a földben, ha a váltamra föláll majd. Sárándi József: Regényes történet Uradalom Cselédlány Gazdatiszt Regényes történet kétségtelen unnád, ha nem rólad szólna romantikától A távlat megfosztott a Tény vagy egy kihasznált alkalom megtestesülése Valaki magzatarcodra ütött, tűzfoltot hagyva rajta Holtodig éget a biológiai szégyen A kíváncsiság hajtott meglátni fogantatásod emberedényét: Nőszülődet de semmi semmi belső mozdulat Vaskos idegen asszony ült előtted Bár nem kérted tőle számon szabályosra emlékezte a múltját s vizited megtérésnek vélte mintha te hagytad volna el mintha hatalma lenne rajtad a vér szavával Ilyennek mutatod majd te is botrányos életed? Sárándi József az idén kapott József Attila-díjat. ÚJ DAL A mikrofon megint elkrá- kogósodik. Lehet, hogy a vers — beszédkezdet? Most a trombitás fúj na- ■L’’* gyot a bokor mögül. Le­torkolja a kórus, frissen : — Földönégenzengazújdalif júság, if júság, ifjúság... Az egyik kölyök, túl ele­gáns, egyedi, szürke flanell- ruhában feszít, a fórsrift sze­rint teljességgel átöltöztethe- tetlen. Az énektanámő — az égnél is borűsabb arccal — az utol­só sorba rendeli. Más tanerők közelednek, borzolt hajjal, szokatlanul zö­mökén az előírásos, fölzsinó- rozott úttörővezető-ruhában. — Utoljára mondom el — szól egyikük tagoltan —, aki nem Zsuzsi nénire figyel... Hangját a pajkos szél a fel­hők felé kanyarítja, aztán megint visszadobja. — ... különben a lényeg, hogy ne csak szépen énekel­jetek. Egy hosszú-hosszú tanítónő valami törékenyen száraz fa­ággal ismeretlen rendelteté­sű vonalat próbál húzni a ka­vicsos útra. Mintha költői hul­lámokra írna; a kavicskák befolyjék a reszketeg vona­lat. ét nyolcadikos srác ha- nyagul bemutatja, ho­gyan kell maradandó limest húzni a kavicson. Az egyik hanyatt dől, a másik erőlköd­ve húzza. Még egy pár lép- elő; egyikük hanyatt dől, a másik hagyja. Röhögés, a kár­vallott száját rágva tápász- kodik. Dal. ... itt is ott is mindenhol kedves hangon válaszol. Kedves hangja elkísér akármerre járok én. Zöld levél, zöld levél, illatot hoz már a szél, kék virág, kék virág, bokrok alatt ibolyák. Még mindig semmi mozgás. A kar unatkozva ümmög. Szé- ledne is, ám a tanárnő csen­det parancsol. A fölsallangozott csapat­zászló körül felsős csoport komorlik méltóságosan. Ren­geteg a pattanás, a bóklászó, kék nyakkendős kisdobosokat fensőbbségesen odébbküldöz­getik. Pöffös hátszelek keletkez­nek. A kórusból néhányan az Ugyan édes kom ám asszonyt éneklik kánonban. Mások a Nyári éjjel izzik a galagonyát látsszák, amolyan pantomi­mesen. A lenge fűben három fiú birkózik. Inkább a hideg mi­att hetveukednek, szíveseb­ben melegednének névmáshoz bújva, mint a bárányok. i I. .bármely ég néz le rája, küzdő korunknak új nem­zedéke, mind itthalad ve lünk.. A hangosításért felelősség- teljesen izguló, szemüveges fiatal tanár hétrét görnyed­ve bonyolít színes huzalokat. A mikrofon — úgy tetszik — öreg, nehézkes Tesla-magnók- kal van zavarba ejtő össze­köttetésben. öt-hat cseppenő orrú, in- dignálódott mama abszolút antipedagógikusan kabátot oszt a didergő fogadócsoport­nak. A drowiedár leányka két- ^égbeesetten közibük ront. A fogadási oldail felé mutogat. Jönnek a fölavatás­ra a negyedikesek! Bár a szél erősödik, tisztán hallani: ők is énekelnek: .. .hogyha mindenütt hallani nótánk... Hírvivők válnak le a köze­ledőkről. Odarohannak a foga­dókhoz, mondanak valamit, elvegyülnek. A negyedikesek azonban lecövekelnek. Két fogadó hirtelen össze­pofozkodik. Elfelejtkezik magáról a csa­patzászlótartó is. Bámészan keresztbe fekteti a vállán a zászlórudat. Egy tanárnő rá­int, a fiú zavartan haptákba merevül. A szócsöves a közönségnek: — Kérjük a szülőket, a be­vonulási sávot szabad hagy­ni. Köszöntem. A szülők — akár a metró­felügyelői utasításkor —, ösz- szerezzennek, egymásra te­kintenek, meghátrálnak. A fényképész csorba fésű­vel a szavaló hajának esik. Ahá! Jönnek a kerületi fel­nőttküldöttek. Az úttörőveze­tőnő mindeniküket bemutat­ja egy eddig észrevétlenül álldogáló, idős bácsinak. Le­het, hogy régi tanár, lehet, hogy a patronáló veterán? A sudár, szép kerületi főnök szoknyáját felfújja a szél, hagyja, fehér kombiné hab­zik a nyílásból. — Induljatok már, Sára — süvít fel egy sztentori hang. — Bal, bal-jobb-bal. A szél kegyesen eláll. — Icipici csapatunk, kisdobosok mi vagyunk, Télen-nyáron dolgozunk, mégis vidámak vagyunk. Megérkeztek. — ezerbezeregyszáznegy­venkettes úttörőcsapat viii- gyázz! A csapattitkár jelent. — Fogadás zászlóval tisz- teee-legj! Az úttörővezető megnézi a kezében fickándozó papírla­pot, a forgatókönyv szerin nagyot bólint. Az öreg magnókból meg lepő erővel zene támad. á Himnusz. Az avatás megkezdődött. 13ár perc, s úttörő lesz "*• kicsi lányból. Arcán fe szült figyelem, keze a kék selyem nyakkendőre téved Ma hordia utoljára. Hazafelé a vörösben dobog

Next

/
Thumbnails
Contents