Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-27 / 175. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM, 175. SZÁM 1977. JULIUS 27., SZERDA Kocsér, ÚJ Élet Tsz Érik a paradicsom Öntöztek minden táblát — Ládákat vár a kertészet Ígéretes képet mutat a ha­tár, amint az út Nagykőrös felől Kocsér felé kanyarodik. Magasra nőtt, megvastagodott a kukorica, címere kibomlott. A hatalmas paradicsomtáblák fölött megannyi szivárvány: az öntözövezeték szórófejein kiporzó vízcseppeken megtö­rik a nap sugara. Az Üj Élet Termelőszövetkezet ker­tészetében már csupaszon domborulnak a fóliaházak vázai. A rózsával, szegfűvel körbeültetett kis irodaházban cseng a telefon. A vendég akaratlanul is tanúja a be­szélgetésnek. — Nincs láda? Hát miért nem küldenek? Érett a para­dicsomunk, szednénk, de mi­be? Érthetetlen ez a szerve­zés a ZÖLDÉRT Vállalat ré­széről. Amíg az érett paradi­csom a tövén van, addig ne­hezen befolyásolhatja a piaci árakat. Augusztus elején pedig már a Kecskeméti Konzerv­gyár tart rá igényt. A piaci ellátást most tudnák segíteni. A kocséri Üj Élet Terme­lőszövetkezet ebben az évben 110 hektáron ter­meszt paradicsomot. Évekkel ezelőtt többféle ker­tészeti növénnyel foglalkoz­tak. Közülük ez bevált. A kö­zös gazdaság belépett a so­roksári paradicsomtermesztő rendszerbe, eszerint gépesített a nagyüzemi betakarítás. Ma­gyar gyártmányú gépekkel és helybeli emberekkel dolgoz­nak, ebben az évben nincsen vendégmunkásuk. Paradicso­mukat figyelemmel, felelős­séggel gondozták, nyolcszor permetezték és csőkutas rend­szerrel öntözik az egész terü­letet. Fóliás paradicsomuk is vólt, abból három hektárnyi teljes érésben, szedésre készen vár. Vár, mert minek leszed­ni, ha nincsen láda? Amíg a fóliásat szedték tavasszal, ad­dig napi 60—80 mázsához ele­gendő göngyöleget kaptak. Most akár 2 vagonnyit küld­hetnének. Az igaz, hogy most még a termelőszövetkezet is többet kapna érte, de az is igaz, hogy a mennyiség befo­lyásolhatná tovább, jó irány­ban a piaci árakat. Szépen fest a 140 hektár paradicsomföld. Több fajtát, fokozatosan érőket palántáz­tak. A most érő, korai fajtá­nál 4—10 szemet is ad egy- egy fürt. 330 mázsa hektáronkénti átlagtermést terveztek, de várhatóan a termés en­nél jobb lesz. Igaz, az időjárás nem kedve­zett a paradicsomnak, a 7 he­tes szárazság idején a növé­nyek növekedését az öntözés serkentette. Mindössze június, végén, úgy két hétig nem kellett a paradicsomot külön locsolni. A piros futószalag — így nevezi a konzervgyár a jól szervezett paradicsomszüretet és szállítást — két hét múlva beindul. A kocséri termelő­szövetkezetben tavaly próbál­ták ki az ide telepített lényerő berendezéseket, ezek üzemel­nek majd most is. A gyárba tartályokban szállítják a paradicsomle­vet. Az 50 napra terve­zett főszezon október 10-ig tart. A gépek mellett szükség lesz kézi szedőkre is. Mint tavaly, úgy most megint számítanak a nyugdíjasokra. Személy sze­rint is felkeresik őket, java­solva a munkalehetőséget. Év végén azok a nyugdíjasok, akik segítenek, a tavalyihoz hasonlóan jelentős összegű pénzjutalmat kapnak. E. K. VEGYSZEREKET CSOMAGOLNAK Kisüzem Nyársapáton KÉSŐBB TOVÁBBFEJLESZTIK A nyársapáti határban, a Csemői út közelében áll egy kúriaszerű, öreg épület, mely­ben a ceglédi MEZÖKÖV szö­vetkezeti vállalat kis ipari üzemet szerelt fel. Az új rész­leg az Országos Tanszerellátó Vállalatnak dolgozik, az or­szág iskoláinak szállít kisebb- nagyobb csomagokban iskolai kémiai kísérletekhez szüksé­ges vegyszereket és eszközö­ket. Az épület néhány évvel ez­előtt még iskola volt, de el­néptelenedett, s a diákok az új nyársapáti általános iskolába mentek tanulni. Labancz Ár­pád tanácselnöknek nagy gon­dot okozott, hogy mit kezdjen az árván maradt, évről évre pusztuló iskolaépülettel? ■ Egy alkalommal említette Treszkai Barnának, a ceglédi MEZÖ­KÖV igazgatójának, aki Nyársapáton már vagy fél tu­cat ipari üzemet teremtett, hogy kíséreljék meg valami­lyen módon az iskolaépületet hasznosítani. A MEZÖKÖV igazgatója nyomban tárgyalá­sokat kezdett, s talált is meg­oldást. Miután 200 ezer forin­tért megvásárolták, és további százezer forintért rendbehoz­ták az öreg épületet, kialakí­tották az új üzemet, mely szintén az oktatást szolgálja. Nyársapát község a vételárat községfejlesztési célokra for­dítja. A napokban meglátogattuk az üzemet, melynek Varga András vegyésztechnikus a vezetője, s melyben betanított tanyai asszonyok öntik üve­gekbe, s csomagolják dobozok­ba a vegyszereket. Egyikük, Nagy Lászlóné, az árnyas ud­varon épp terpentint töltöge­tett literes és decis üvegekbe. Elmondta, hogy az öreg kúria csak a felszabadulás után lett iskola. Azelőtt a körülötte el­terülő Róna szőlőtelep köz­pontja volt, pincéjében még most is ott egy 300 hektolite­res, beépített beton-üveg hordó. A kis üzemben környékbeli asszonyok jutottak munkához és keresethez. Most még csak évi kétmillió forint forgalmat várnak, hiszen az új szakmát meg is kell tanulni, ám a kö­vetkező években az üzem na­gyobb arányú fejlesztésére számítanak. K. L. Cegléd a hazai lapokban A Magyar Konzervipar jú­nius 29-i számában a ceglédi konzervgyár első öthónapi eredményeiről olvashatunk. ★ A Népszava július 10-i szá­ma a Cegléd környékén tom­bolt ítéletidőről közöl kár- statisztikát, szomorú adatok­kal. ★ A Magyar Hírlap július 10-i számában Erényi Tibor törté­nész, Várkonyi István életmű­véről írt elemző tanulmányt. ★ ■ A Népszabadság július 10-i számában a vasutasnap alkal­mából Márton János ceglédi mozdonyvezetőről és családjá­ról jelent meg riport. ★ A Kisgrafika Nagy László Lázár ceglédi grafikus veszp­rémi sikeréről, munkásságá­ról adott ismertetést. ★ A Könyvvilág 7. számában Dévényi Iván ceglédi szárma­zású művészettörténész, Thor- ma János művészetéről írt könyvének megjelenéséről ka­punk hírt. ★ A Magyar Nemzet július 17-i számában Nem könyvtári ügy címmel a város közműve­lődésével kapcsolatos kérdések­ről szóló olvasólevelet közölt. ★ A Szövetkezet július 6-i szá­ma arról tájékoztat, hogy az V. ötéves tervben oktatási bá­zisközpontot létesít a MÉSZÖV Cegléden. 4 ★ A Népszava július 13-i szá­mában az áll, hogy folytató­dik a ceglédi húsüzem re­konstrukciója. ★ A Népszava július 12-i szá­mában Mezítlábasok élén cím­mel Várkonyi Istvánról olvas­hatunk elemző írást. ★ A Ruházati Munkás júliusi számában Fehér Klára írónő­nek a Május 1. Ruhagyár ceg­lédi telepén tett látogatásáról ír. ★ A Családi Lap 7. számában Nagy Ildikó abonyi kislánynak a genfi gyermekrajzkiállításra készült Tanfolyam című rajzát találjuk. M. T. Tengerit tépő társaság Az idén először: nemzetközi tábor Barátságok szövődnek — Fél hat van. Kedves fiúk és lányok, jó reggelt. Ébresztő! — mondta egy hang, majd a hangszórók fo­kozatosan erősödő, friss len­dületű discozenéjére nyito- gatni kezdte a szemét az a 160 építőtáboros fiatal, aki a dánszentmiklósi Micsurin Tsz először ez év július elsejével benépesülő új faházaiban pi­hente az előző nap munkája és vidám szórakozása utáni fáradságát. Címeresnek Néhány perc alatt felébredt a tábor. A három szép külle­mű, hosszan elnyúló, fűthető faépületből a két szélső a leány-, illetve a fiúszállás. In­nen siettek a tábor lakói reg­geli tisztálkodásra a hideg­meleg vizes zuhanyzófülkék­kel, mosdókagylósorokkal, a mai higiénés követelmények­nek megfelelően felszerelt kö­zépső faházba, a fürdőhelyi­ségbe. A jókedvű zajban ma­gyar, lengyel, orosz, angol és vietnami szavak hallatszottak. A reggeli után teherautók szállították ki a brigádokat a földekre, ahol a szépen fejlő­dő, jó termést ígérő kukori­cát címerezik a fiatalok, a ten­gerit tépők társasága, ahogy magukat elnevezték. Csak ne­vettek azon, hogy minden lé­péskor belesüllyednek a ho­mokba, mint a tevék. A jel­mezversenyen nagy sikert is aratott a sivatag hajójának öltözött csoport. Hogy az itt töltött néhány nap alatt mennyire elsajátí­tották a munka fortélyait, mu­tatják az elért eredményeik. Ez a második turnus. A tá­bornyitó félszáz magyar diák július első két hetét töltötte a táborban, illetve a délelőttö- ket a tsz szőlészetében, ahol zöldmunkát végeztek. Azzal búcsúztak, hogy jövő nyáron visszatérnek Dánszentmiklós- ra. — Százhatvanhét százalé­kos teljesítményükkel és mun­kájuk minőségével elégedet­tek vagyunk. Külön juialmat kaptak a termelőszövetkezet­től — mondta Bolóczky Pál, a Micsurin Tsz KISZ-titkára — Tavaly vetődött fel az építőtábor létesítésének gon­dolata a gazdaság vezetőiben. A tervet gyorsan követte a megvalósulás. A KISZ Köz­ponti Bizottságától kapott se­gítség és támogatás révén már ez évben, a mozgalom megindulásának 20. évforduló­ján, mint nemzetközi tábor, fogadni tudjuk a szocialista országokból és hazánk külön­böző vidékeiről kétheti nyári munkára hozzánk érkező diá­kokat. Jelenleg Heves megyei Sok ezer pár védőkesztyű A ceglédi Lenin Tsz munkavédelmi kesztyűüzemében a Május 1. szocialista brigád tagjai egy hónap alatt 11—12 ezer pár kesztyűt készítenek. Apáti-Tóth Sándor felvétele középiskolás lányok, hazánk­ban tanuló vietnami diákok és — egy csereakció kereté­ben — lengyel fiatalok a tá­bor lakói. Programok A tábori tanács tagjai, a gazdasági és műszaki vezetők, a nevelési és egészségügyi fe­lelősök,- mind huszonévesek, egyetemisták, vagy nemrég végzettek, akik saját elképze­léseikre, erejükre, eddig nyert tapasztalataikra támaszkodva fiatalos lelkesedéssel, irigy­lésre méltó közvetlenséggel vezetik, szervezik az építőtá­bor életét, tiszteletet követe­lő következetességgel oldják meg a felmerülő problémá­kat. Nietsch Tamás, a tábor pa­rancsnoka két újszerű voná­sát emelte ki a tábornak. Az egyik az, hogy hazánkban elő­ször kaptak fiatalok lehetősé­get arra, hogy mint a Marx Károly Közgazdasági Egye­tem KISZ-szervezete, mozgó­síthattak a középiskolák KISZ- esei között. A másik újdon­ság: a tábor életéhez szerve­sen kapcsolódó délutáni sza­kosított program — az érdek­lődők részére. Bár nem köte­lező a megjelenés ezeken a megbeszéléseken — aki akar, elmehet helyette focizni, asz­taliteniszezni, olvasni, napoz­ni. pihenni —, nagy számoan vesznek részt rajta. Közérde­kű témákról mondják el egy­másnak a véleményüket. Ér­dekes volt a hazai életszín­vonalról tartott vita. Nyitott szemről vallottak szavaiak. Egészséges, kritikus állás­pontjukat mutatta, ahogy azt boncolgatták: mire költik a keresetüket a faluban és a városban az emberek. Bibó Irén nevelési felelős a tábor kulturális programjairól beszélt: — Változatos lehetőségeket szeretnénk nyújtani délután­ra, ebédtől este 9 óráig, a ta­karódéig, hogy a munka után felszabadultan szórakozhassa­nak. Nagy sikere volt a Rad­nóti Irodalmi Színpad Ady- műsorának. Várjuk András Tamást, a ceglédi jazzorgonis­tát. Egy este a Nautilus együt­tes fogja szórakoztatni a tá­borlakókat. A dánszentmiklósi fiatalok discóval kedvesked­nek. De maguk az építőtábo­rosok is készítenek műsoro­kat. Lesz egy-egy lengyel, vietnami, magyar est, közös tábortűz, tréfás vetélkedők, vi­dám játékok, szépségverseny lányoknak, lábszépségverseny a fiúk számára, filmvetítés. Sokat nevettünk a tegnap esti jelmezversenyen. Kiállítást rendeztünk 20 éves az építő­tábor mozgalom címmel. Egyik vasárnap Szolnokra kirán­dulunk a strandra. Július 22- én egy kis ünnepségen emlé­keztünk meg Lengyelország nemzeti ünnepéről. Ezen a na­pon a lengyel diákok mun­kaszüneti napot kaptak. Barátság Az egyik vietnami fiú, Thong, a következőket mond­ta el kérdéseimre: — Jól érzem itt magam, kicsit még szokatlan. Ez az el­ső év itt Magyarországon, és még öt követi. Idén csak is­merkedtünk az országgal, ta­nultuk a nyelvet. Műszaki egyetemre fogok járni, mér­nök leszek, földmérő. Van­nak nálunk is egyetemek, de mi, vietnamiak sokan me­gyünk tanulni a szocialista or­szágokba, Szovjetunióba, Ma­gyarországra, Kubába, meg­ismerni az ottani munkát. Még akadozik a beszéd, ke­resgéli a szavakat, nehezeb­ben megy a számára szokat­lan nyílt magyar hangok ki­ejtése, de ért és megérteti ma­gát nyelvünkön. A közös munka, beszélge­tés, szórakozás közben sok ba­rátság kötődik, a nyelvi ne­hézség nem akadály. Ha ha­zamennek majd, nemcsak egy kellemes emléket jelent szá­mukra az itt eltöltött két hét. Annál többet. Segítséget a kö­zösségi élet jelentőségének megértéséhez. Bíró János ÄLL A HINTA, helyére ke­rült a kerítés Cegléd legújabb gyermekjátszóterén, a Kossuth Ferenc utcában. A játszótér társadalmi munkával készül, s hamarosan átadják a kör­nyékbeli gyerekeknek, akik egyelőre csak nézőközönségként járnak arra, alig várják, hogy a játékokat kipróbálhassák. ASZTALITENISZ, LABDARÚGÁS Csoportonként egy veretlen csapat Már csak két találkozó van hátra az idei városi szakszer­vezeti kispályás labdarúgó­bajnokságból. Eddigi eredmé­nyek: üzemi I. osztályban: Fű­rész- és Hordóipari Váll. 3:0. II. osztályban: Keleti csoport: Fűtőház—Sütőipari Váll. 2:2. Nyugati csoport: Téglagyár— Pincegazdaság 3:0. Utcák-te- rek: II. osztályban: Szűcs-te­lep—Vörösmarty tér 7:3. Városi asztalitenisz csapat- bajnokság: a vége felé köze­ledik ez a tömegsport-rendez­vény is. Az elmúlt héten a csapatok zöme asztalhoz állt. Valamennyi csoportban van még veretlen, közülük a férfi „A” mezőnyben a Vasipari Szövetkezet, a női „B”-ben a Lenin Tsz gárdája már meg­nyerte a bajnokságot. A Pos­ta női és a MÁV távközlés csapata is várományosa a baj­noki címnek. Eredmények: női „A” cso­port: A veszteseknek nem sok babér termett, kivétel nélkül „0”-ra kaptak ki: KÖZGÉP— Élelmiszer Kisker. 5:0, KÖZ­GÉP-ÉVIG 5:0, Pedagógus- Élelmiszer Kisker. 5:0, Posta —Pedagógus 5:0, Pedagógus— ÉVIG 5:0, Cipőipari V,—Élel­miszer Kisker 5:0, Posta—Élel­miszer Kisker 5:0, Posta— ÉVIG 5:0. Az élcsoport állása: 1. Posta 4 4 - 20: 0 8 2. közgép t 3 i is: s 6 I 3. Pedagógus 5 3 2 17:12 6 4. Cipőipari Váll. 3 2 1 12: 7 4 | A Cipőipari Vállalat még előbb­re léphet, hiszen a Pedagógussal és a Postával is játszik még. Női „B” csoport: Lenin Tsz—Víz­kutató 5:0 Az élcsoport állása: 1. Lenin Tsz 6 6 - 27:3 12 2. PENOMAH 6 5 1 24:6 10 3. Városgazdálkod. V. 5 3 2 17:8 6 A végső sorrendet az dön­tötte el, hogy a Lenin Tsz a PENOMAH-ot 3:2-re verte, a PENOMAH pedig a Városgaz­dálkodás ellen ugyanilyen ará­nyú győzelmet aratott. Férfi „A” csoport: Lenin Tsz—ÉVIG 9:0, Pedagógus— ÉVIG 9:0, KÖZGÉP Kísérleti üzem—ÉVIG 9:0, Cipőipari Váll.—ÉVIG 9:0, Volán 1/11— ÉVIG 9:0, Pedagógus—Volán 1/11 6:3. Végeredmény: 1. Vasipari Szővetk. 7 7 - 59 : 4 14 2. KÖZGÉP 7 6 1 47 :16 12 3. Lenin Tsz 7 5 2 43:20 10 A Vasipari Szövetkezet vala­mennyi ellenfelét nagy bizton­sággal győzte le, míg a legna­gyobb küzdelmet a második helyért vívott mérkőzés hozta, itt a KÖZGÉP 5:4-re nyert. Férfi „B” csoport: Vízkutató Váll.—Városgazdálkodási, Váll. 9:0, MÁV Távközlés—Város­gazdálkodási Váll. 9:0, Volán 20—Városgazdálkodási Váll. 7:2, Volán 20—Vízkutató 9:0, Lenin Tsz II.—KÖZGÉP II. 9:0 Lenin Tsz II.—Volán 20 5:4, Volán 20—KÖZGÉP II. 6:3, Volán 20—Állami Tangazda­ság 6:3, Volán 20—PENOMAH 6:3, PENOMAH—Állami Tan­gazdaság 5:4. Az élcsoport állása: 1. MÁV Távközlés 8 8 - 59-13 1« 2. Lenin Tsz II. 9 8 1 82-19 1« 3. Állami Tangazdaság 10 8 2 66-24 16 I. PENOMAH 10 7 3 60-30 14 A jelenlegi első két helye­sett még játszik egymássaL U. L.

Next

/
Thumbnails
Contents