Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-26 / 174. szám

ap 1977. JÜLIUS 26., KEDD A tennivalók közösek ...hogy kevesebb legyen az utcára szorult fiatal Sződliget, Ligeti Károly KISZ-vezetőképző iskola. Az intézmény lakói ezúttal a budai és a szentendrei járásból ér­keztek: csaknem kétszáz KISZ- bizottsági és alapszervezeti tit­kár jött az egyhetes vezető­képző tanfolyamra. S az ebé­det követően, a délutáni fog­lalkozás megkezdése előtt, még tartott a két járás fiataljainak izgalmas labdarúgó-mérkőzése, amikor a meccset figyelve dr. Hadady Tibor, a Pest megyei Főügyészség helyettes vezetője így szólt Mógor Bélához, a bu­dai járási pártbizottság titkárá­hoz, akii szabadságát megsza­kítva látogatott el, ezen a na­pon az ifjúsági vezetők közé. A legfontosabb a megelőzés — Azt szeretném, ha én mi­nél kevesebbet beszélnék, s a fiatalok sokat kérdeznének. Ügy hiszem, hogy közös tenni­valóinkat csakis a konkrét he­lyi ismeretek alapján oldhat­juk meg. Ezért úgy gondolom, bevezetésként egy általános át­tekintést adnék. A többit pedig majd meglátjuk... S néhány perccel később, a foglalkozás megkezdését jelző csengő berregése után kiderült: a megyei főügyészhelyettes elő­adását nagy érdeklődés kísérte a jelenlevő fiatalok körében. Igaz, számukra a téma is iz­galmas: az ifjúsági szervezet tennivalói a gyermek- és iJiú- sigvédelemben. Az előadó ■hangsúlyozta: a gyermek- és ifjúságvédelem feladata meg­előzni a veszélyeztetettséget, a kedvezőtlen körülmények kö­zött élő fiatalokat pedig ki kell emelni környezetükből, az utó­gondozás során segítséget kell nyújtani beilleszkedésükhöz. A széles körű feladat elsődleges gazdája a tanács, de nagy hiba lennie azt hinni, hogy másra nem hárulnak tennivalók. Az áülami és társadalmi szerveze­tek összehangolt munkájára van szükség az előbbrelépés ér­dekében. A megyei főügyészhelyettes a továbbiakban a veszélyezte­tettség okairól beszélt. Átme­neti társadalomban élünk, fel­gyorsult az életritmus, a fel­adatok megsokszorozódtak, s nem utolsósorban a fiatalok biológiai érése is megváltozott a korábbi évtizedekhez képest. S rendkívül lényeges körül­ményként kell megvizsgálni a család megváltozott helyzetét, szerepét is. Az ügyészség vizs­gálatai bizonyítják: bűnöző csa­ládok gyermekei állandó féle­lemben, rettegésben élnek, s nemegyszer a szülők kénysze­rítik a kiskorút bűncselekmény elkövetésére. A nevelés ilyen környezetben szinte mindig egyet jelent a veréssel. Érde­mes figyelmet fordítani az úgy­nevezett csonka családok hely­zetére is. Ebben az esétben rendszerint a szülők különélé­se nyomán meglazulnak az ér­zelmi szálak a gyerekkel. A va­gyoni viták, az idegtépő vesze­kedések következtében pedig harctérré válik a lakás. Sokat ártanak gyermeküknek az úgy­nevezett pozitív életvitelű szü­lők nevelési módszerei is. Fel­fogásuk egyszerű: azt vallják, ha ők évtizedekkel ezelőtt sem­mit sem kaptak meg, a gyer­mekük viszont semmiben sem szenvedhet hiányt. A baj azonban ott kezdődik, amikor az apa és az anya rosszul ér, telmezett szeretete jóval többet nyújt a gyereknek. Az ilyen környezetben élő gyerek rövi­desen indokolatlan követelé­sekkel lép fel, ha kell, más pénzéhez nyúl. A megyei főügyészhelyettes előadásában rámutatott arra, hoigy mindhárom család tí­pusban közös vonás: a fia­tal nem otthon, hanem az utcán, rossz társaságban érzi jói magót, ami viszont cso­portosan elkövetett bűncse­lekmény forrása lelhet. S ez az a pánit, ahol minden KISZ-szervezet talál értelmes, célt adó feladatot: mindenek­előtt az utcára szorult gyere­kek felkutatását, s ha ez meg­történt, arra kell törekedniük, hogy befolyásuk alá vonják a lődörgőket. Dr. Hadady Tibor követen­dőnek tartotta azt is, misze­rint egyes lakóterületi vagy üzemi KISZ-szervezetek ve­gyék fel a kapcsolatot a me­gyében található nevelőott­honok lakóival. Ez is hasznos és mindenképpen gyümölcsöző vállalásnak ígérkezhet. Kérdések és javaslatok Az előadást követően — bi­zonyítva a téma iránti érdek­lődésüket — több tucat kérdést tettek fel a fiatalok a megyei főügyészhelyettesnek. Csak né­hányat hadd említsünk meg ezek közül. Hogyan kapcsolód­hatnak be a szociális helyzet felmérésébe a KlSZ-szerveze- tek? Mi a hivatásos pártfogó konkrét feladata a börtönből szabadultak esetében? Miként lehetne hathatósán fellépni a magas albérleti uzsora ellen jogszabályok segítségével? Ho­gyan szerezhetnek tudomást a túlkoros gyerekekről? S aztán minden észrevételre pontos, kimerítő választ kaptak a fiatalok. Egyértelműen kidé. rült: akad konkrét tennivaló szinte mindenütt a gyermek- és ifjúságvédelmi munkában. Az előadás elhangzása után megfontolandó gondolatot ve­tett fel Horváth István, a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat KISZ-bizottságának titkára, aki Budaörsről érkezett Sződligetre. A napi munkában — Budaörösön több ezerre tehető azoknak a száma, akik ideiglenes bejelentővel élnek nagyközségünkben. Ágyrajá- rókról van szó, s jobbára e te­lepülésre csak aludni járnak. Sorsukra oda kell fligyeiiürk. mert javarészük fiatal. A nagy­községi KISZ-bizottsággal kö­zösen érdemes lenne megseres- ni annak a lehetőségét, mi­ként vonhatnánk be legalább egy részüket a helyi kulturális életbe. Elégedetten figyelte a jelen­levő KISZ-vezetők aktivitását Mógor Béla, a budai járási pártbizottság titkára is. Véle­ményét így összegezte: — Ügy érzem, az egyhetes vezetőképző tanfolyam jól si­került, ezt egyébként a most elhangzott előadás is bizonyí­totta. A csoportfoglalkozáso­kon ifjúsági vezetőink alaposan feldolgozták és megvitatták napjaink aktuális politikai, ideológiai kérdéseit. Most az a legfontosabb, hogy a Sződlige- ten tanultakat mindenki a sa­ját területén, napi munkája során aprópénzre váltsa ... , F. G. Hatvancentis munkaszervezés Az építőtáborok jelentősége nem csupán, és nem elsősorban az, hogy terven felüli munkaerőhöz jutunk. Legalább ennyire fontos a rendszeres munkára nevelés, is­merkedés a dolgozó kollektívák hangulatával. Tapasztalatokat visz­nek magukkal a fiatalok, amelyek hosszú évekre befolyásolják, ala­kítják a véleményüket. Egyálta­lán nem közömbös hát, hogy mi­lyen közérzettel dolgoznak és mi­lyen véleménnyel távoznák az if­júsági építőtáborok tagjai. Több éx mérlege: hasznosan töltik az egy­két hetet a táborlakók. Akad azonban és nem is rit­kán, keserű nevetést, legyingetést eredményező jelenség is. Ezeknek klasszikus példájával találkozhat­tunk Százhalombattán, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem nemzet­közi építőtáborában. Reggel kije­lölték a járda mellett húzódó árok nyomvonalát, lapátra, csákányra kaptak a fiatalok, s délelőtt 9-re el is készült vagy negyven méter az árokból. Ekkor azonban megál­lapították, hogy rossz helyen van az árok: hatvan centivel beljebb kellett volna ásni. Hadd ne írjuk le a fiatalok reagálását. Elég any- nyi, hogy az őket foglalkoztató Pest megyei Állami Építőipari Vál­lalatról nem volt éppen kedvező a véleményük. S egy ilyen apró „tévedés” felszínre hozta a ko­rábbi negatívumokat is: első nap szinte semmit sem dolgoztak, mert a vállalat ígérete ellenére sem gondoskodott szerszámról; állandóan új és új munkaterü­letre helyezték őket. így aztán érthető, hogy a lelkesedésből na­gyon kevés maradt. Kr. Gy. Uj intézmény tanulmányozza Hogyan lehet jobb a bölcsőde? Magyarországon az első bölcsőde 1852-ben létesült. Mindössze nyolc évvel a világ első ilyen intézményének megnyitása után. Ám közel egy évszázadnak kellett eltel­nie, hogy általánosan elterjed­jen hazánkban. Zsúfoltság és módszerhiány A bölcsőde iránti igények mai, rohamos növekedésével a helyek számának bővítése nem tudott lépést tartani, s a nagyvárosokban egyre zsúfol­tabbá váltak bölcsődéink. Amúgyis általánosan elfoga­dott, hogy három éves korig a gyermekek legkívánatosabb környezete, nevelésének leg­jobb közege a család. A gyer­mekek ebben az időszakban reagálnak legfogékonyabban a külvilág hatásaira, ekkor alapozódik meg érzelmi éle­tük. A bölcsődék túlzsúfoltsá­ga, s a megfelelő nevelési módszerek hiánya miatt sok helyütt a gondozás csak a gyermekmegőrzés szintjét ér­heti el. Gondozónők munkájának vizsgálata során a szakembe­rek megállapították, hogy a gyermekek egészséges neve­lése, jó ellátása legföljebb hat fős csoportokban lehet­séges. Ahol egy gondozónőre ennél jóval több gyerek jut, ott a kicsik sűrűbben betegszenek meg, érzékenyebbek, sérüléke­nyebbek. A bölcsődei igények kielégítését tehát nem szabad az intézmények túlzsúfoltságá­val megoldani. Inkább arra kellene törekedni, hogy az édesanyák minél nagyobb számban vegyék igénybe a gyermekgondozási segélyt, s legalább két évig maradjanak otthon a gyermekükkel. Nyil­vánvaló azonban, hogy anyagi és más okokból ez nem való­sítható meg mindenütt. Mit tehetünk tehát azoknak a gyermekeknek a harmoniku­sabb fejlődéséért, akik bölcső­débe kerülnek? Kutatók egész sora Minden országban, ahol a nők munkavállalása számotte­vő, szakemberek kutatják a három éven aluli gyermekek intézményes ellátásának leg­eredményesebb módszereit. Általában az a tapasztalat, hogy a gyerekek számára nem maga a bölcsőde intézménye, hanem a nevelés, az ellátás színvonala az, ami nem kielé­gítő. Ezen kell tehát változtat­ni. Ezekben az országokban a bölcsődék korszerű működte­tésének, a bennük folyó gon­dozói. nevelő munkának elvi és módszertani kérdéseivel tu­dományos intézetekben szak­emberek egész sora foglalko­zik. A bölcsőde a gyermekne­velés alapintézménye, rendkí­vüli a felelőssége, hiszen a gyerekek életében ebben az időszakban a leggyorsabb üte­mű a fejlődés. Hazánkban jelenleg mintegy 53 ezer bölcsődei hely van. Ezek száma az évtized végére 70 ezerre növekszik. Jelenleg több mint 10 ezier gondozónő dolgozik, s ahhoz, hogy ők va­lóságos nevelői lehessenek a gyerekeknek, megfelelő általá­nos műveltséggel, s magasabb szakmai képzettséggel kell rendelkezniük. A gondozónő­képzésben az elmúlt évben jelentős változás történt, melynek célja a magasabb alapképzés biztosítása volt. Ne megőrző legyen Jelenleg egy bölcsődei hely létesítésének átlagköltsége 120—180 ezer forint. Ahhoz azonban, hogy a bölcsődék gyermekmegőrző jellege meg­szűnjön, s tevékenységükben a nevelés váljék döntővé, nem elég a dolgozók képzettségé­nek növelése, vagy az anyagi támogatás fokozása. A bölcső­dék egységes szervezésére, szakirányítására, segítésére és ellenőrzésére is szükség van. Ezeket a feladatokat hivatott megoldani az o nyolcvan fős kísérleti bölcsődét és a hozzá csatlakozó módszertani intéze­tet magába foglaló intézmény, amelyet a napokban adtak át Budapesten, a Tüzér utcában. A bölcsőde élete, működése lényegében nem különbözik a hasonló nagyságú intézmé­nyektől, éppen azért, hogy az itt kidolgozott, kikísérletezett módszerek az ország összes bölcsődéjében alkalmazhatók legyenek. A Bölcsődék Orszá­gos Módszertani Központja tehát a gyermeknevelés e fon­tos intézményeinek szakmai, kutatási központja, irányítója lesz. D. K. A Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat Ceglédi Gyáregysége felvesz: férfi, női se­géd- és betanított munkásokat, lakatoso­kat, élezö-lakatost, fa­ipari gépmunkásokat, autóbuszvezetőt. Je­lentkezés: Cegléd, Ko­sárhegy u. 22. sz. (Jászberényi úti felíil- járó mellett.) __________ A Hőtechnika Építő és Szigetelő Vállalat a következő munkakörökben felvételre keres: kőműves, ács, lakatos, hegesztő szak- és betanított munkásokat, továbbá építőipari segédmunkásokat. Távollakóknak munkásszállást biztosítunk. Jelenkezni lehet: Százhalombattán, a Dunai Kőolajipari Vállalatnál a Hőtechnika kirendeltségén. A Lenfonó és Szövő­ipari Vállalat Buda­kalászi Szövőgyára azonnali felvételre ke­res SZTB szövőgépek kezelésében jártas munkaerőt segédmű­vezetői, művezetői, ill. főművezetői be­osztásra, előnyös fel­tételekkel. Ugyancsak keresünk gyakorlattal rendelkező garázsmes­tert. Jelentkezés: Len­fonó és Szövőipari Vállalat Budakalászi Szövőgyára személy­zeti osztályán, 2011 Budakalász, Szentend­rei u. 1—3. Telefon: 689—850/146.___________ A pest megyei Men­tőszervezet 8 általá­nos iskolai végzett­séggel mentőápolókat vesz fel az aszódi, ceglédi, dabasi, gö­döllői, monori, rác­kevei, szentendrei, szigethalmi, szobi és váci mentőállomásra, valamint gépkocsive­zetőket — 2 éves gya­korlattal — a dabasi, monorí, százhalom­battai, szentendrei és szigethalmi mentőál­lomásra. Korhatár: 20—40 év között. Je­lentkezni lehet a mentőállomásokon vagy a Pest megyei Mentőszervezetnél (Budapest XIX., Kos­suth Lajos utca 6. szám). Tsz, ÁFÉSZ vállala­tok bp-i és országos anyagbeszerzését, ke­reskedelmi képvisele­tét vállalom bp-i te- lephellyeL Telefon: raktár, gk. van. „Szeptember PmH 125 784” jeligére a kiadóba. Oktatási igazgatóság felvesz nem nyugdí­jas irodai és kollégiu­mi takarítónőket és kollégiumi portást. Je­lentkezés önéletrajz­zal: Bp. XIV., Ameri­kai u. 96. I. em. 14. A Lenfonó és Szövő­ipari Vállalat Vezér- igazgatósága azonnali felvételre keres kez­dő és gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírókat. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentke­zés: Lenfonó és Szö­vőipari Vállalat Ve­zérigazgatóság Sze­mélyzeti Igazgatósá­gán 2011 Budakalász, Szentendrei út 1—3. Telefon: 887—391. VETEL Eladó Komfort gáztűz­hely palackkal, nyo­máscsökkentővel. Ér­deklődni: Nagykőrös, Hunyadi 12/c. _________ 24 kalapácsos daráló villanymotorral és egy 9 hl.-es kád eladó. Nagykőrös, Szolnoki út 105. sz. Olajkályha, hordó és marmonkannák el-, adók. Érdeklődni: Nagykőrös, Kazinczy 20. sz. _________________ El adó két és félszo­bás OTP-s lakás, ga­rázzsal. Nagykőrös X., Gát u. 4. földszint 1. Halásztelken kék busz vonalán beköltözhető 68 nm-es két és fél­szobás öröklakás 280,000 + OTP-vel el­adó. Tel.: 115—371. „Vidékinek is átírha­tó PmH 125 977” jel- igére a kiadóba. Tanya eladó 1 kát. hold bekerített telek­kel, kertészkedésre al­kalmas szőlő-gyümöl­csös. Kiss Kálmán, Törtei, Czakó dűlő 9. Gárdonyban 40 m2 la­postetős nyaralóval, 140 n.-öl telek, szőlő, gyümölcsös, Arany J. u. 47. eladó. Dr. Ke­rekes, Százhalombat­ta, Március 15. u. 2. Eladó beköltözhető ház melléképületek­kel, 1600 négyszögöl szőlő-gyümölcsössel, villany van. Tápió- szőlős. Ceglédi út 933. Eladó egyhektós csa­varos káposztáskád és 180 1 boroshordó. Cegléd, Újváros szél 23. sz. Beköltözhető fél ház­rész eladó. Cegléd, Pesti út 88. Érdek­lődni délután 1 órától. Eladó ház kp. és ke­vés OTP-részlet át­vállalással. Albertirsa, Szabadság telep, Vo- rosilov utca 30., na- ponta 15 órától. Eladó beköltözhető utcai külön bejáratú szoba, konyha, élés­kamrából álló ház­rész. Albertirsa, Vö- rös Hadsereg út 47. sz. Gödöllőn, Erzsébet parki kettő + fél­szobás, szép fekvésű lakás azonnali beköl­tözéssel és építési te­lek eladó. Szobonya Miklós, Szabadság tér 29/F. Telefon: 84-14. Eladók Tatárszent- györgyön 2050, 855, 815. 728, 702 literes boroshordók, kis ja- javí fásokkal töltőké­pesek lesznek, lite­renként egyforintos árban és borpumpa 4/4 gumikkal. Érdek­lődés : Győr, Munká­csy u. 6. Telefon: 13— 996. ____________________ Kü lker, vállalat keres 2000—3000 négyszögöl üdülőtelket vízpartom vagy vízközeiben. Le­veleket: „Pihenő 5082” jeligére a Hirdetőbe. Bp., Felszabadulás tér 1. sz._________________ 30 d b anyabirka el­adó. Tápiószentmár- ton, Stromfeld Aurel utca 9. Kiss János. Haláleset miatt eladó hét darabból álló ba­rokk szobabútor. — Cím: Jászkarajenő, Rákóczi út 17.________ El adók törzskönyve­zett német juhász kis­kutyák. Hasur Endre, Cegléd, Kenderföld, Szövetkezet utca 3. Óbudán ikerház épí­tésére alkalmas 550 n.-öles nyeles telek eladó. (Erdőalja út 105.) — Magyar, 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 35. Telefon: 11 —873. Fiatal, értelmiségi há­zaspár kisgyermekkel szoba-konyhát bérelne augusztus l-től Gö­döllőn hosszabb időre. Ajánlatot a Gödöllő és Vidéke Szerkesztőség­be kérem.____________ Es küvői ruhakölcsön­ző nyílt a Délinél, va­donatúj árukészlettel vidékre is. Budapest XII.. Greguss u. 6. Vidékieknek! Nyelvta­nítás 70 forinttól ha­vonta levelezéssel, an­golul, németül, fran­ciául, oroszul, olaszul, spanyolul, telefoneti- kusan (835—761). Dok­tor Farkas, külföldi diplomás szaktanár. 1149 Budapest, Tóbor- nok huszonegy. Autósok, figyelem i — Üreges alvázvédelmet garanciával vállalok. Atkári autófényező, Cegléd. Vitéz utca Belvárosi vállalat FELVÉTELRE KERES: mérnök-szabadalmi ügyvivő mellé német vagy angol nyelvismerettel rendelkező, gépírni tudó, nemzetközi vonatkozású munkát önállóan is szívesen végző munkatársnőt. Jelentkezés telefonon: 172-941. Telexgép mellé német vagy angol nyelvismerettel rendelkező, gépírni tudó munkatársnőt. Jelentkezés telefonon: 172-691. Dokumentációs csoportba passzív német vagy angol nyelvismerettel rendelkező, gépírni tudó munkatársat. A nyelvtanulás lehetőségét biztosítjuk. Jelentkezés telefonon: 185-990, 185-995. Kitűnő kirándulási lehetőség A KIS-DUNA PARTJÁRA DÖMSÖDRE A festői szépségű Duna-parton strand és a hangulatos Megközelithető: Budapesttől 50 kilométerre, délre. KEKDUNA VENDÉGLŐ Magyaros konyha - halételek, sültek. Esténként zene, tánc. Rendezvények tartására kitűnően alkalmas külső és belső helyiségek. autóval az 51-es úton, autóbusszal az Engels térről 1 óra alatt, vonattal a Józsefvárosi vasútállomásról, HÉV-vel és hajóval Ráckevén keresztül. DÖMSÖDI ÁFÉSZ

Next

/
Thumbnails
Contents