Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-23 / 172. szám

Iparosodó község Üzemek Nyárs apáton Vegyszereket csomagolnak Nyársapát a korábbi évti­zedekben a nagykőrösi tanya­világhoz tartozott, a felsza­badulás után lett önálló köz­ség. Azóta, persze, sokat fej­lődött, s ebben nagy szerepe volt és van az itteni termelő­szövetkezeteknek. Tavaly egye­sült a község két gazdasága, az Aranyhomok és a Haladás, s most ez utóbbi néven mun­kálkodnak maguk és a köz javára. Ipari üzemeket is lé­tesítettek, az ittlakók ellátá­sáról pedig a nagykőrösi ÁFÉSZ gondoskodik. Korábban az Aranyhomok Termelőszövetkezet nagy ba­romfi- és fácántelepet épí­tett. Később azonban abba­hagyták a jószágok nevelé­sét, s az épületek jó ideig üresen álltak. Ekkor a ceglé­di MEZÖKÖV évente kétmil­lió forintért bérbe vette a te­lepet, s újabb ipari üzemet tele­pített Nyársapátra. Sok helybéli lány és asszony talált itt elfoglaltságot, s most már nincs is elegendő mun­kaerő. Többen jönnek dol­gozni a környékbeli tanyák­ról, Nagykőrösről, sőt, Tör­teiről is. A MEZÖKÖV üzemében a vagonszámra érkező vegysze­reket csomagolják, kis téte­lekben, eladásra. Tavaly pél­dául 70 tonna Hungazin ne­vű gyomirtó szert, 120 tonna Neopol permetezőszert és 120 tonna Arvalin féregirtót cso­magoltak. Most növelték az üzem kapacitását, korszerüsí­SPORT Palotai János vidéki bajnok! Egy időben két versenyen szerepeltek a Nagykőrösi Peda­gógus Sportegyesület atlétái. Szegeden kétnapos volt az ifjúsági vidéki bajnokság. A 100 méteres női gátfutásban állórajttal Pálfi Anikó a ha­todik helyen végzett és ezzel bejutott az országos döntőbe. Pécsett három napig voltak a serdülő A-csoportosok vidé­ki egyéni bajnokságon. 1961- es születésű fiúk. Disz­koszvetésben 30 induló közül 42,42 méteres dobással Palotai János bajnokságot nyert. Súly­lökésben 32 vetélkedő volt, itt Palotai 13,25 méterrel hatodik lett, s e számban is továbbju­tott az országos döntőbe. 1962- es fiúknál, gerelyhají­tás (32 induló): hatodik Szűcs Ambrus 42,22 méterrel, és ezzel ő is továbbjutott. Hármasug­rás (22 induló): hetedik Kenye­res Ambrus 11.55 méterrel, s mindössze 2 centiméteren (!) múlt a továbbjutása, ami nem sikerült. A nagykőrösi gya­loglók nem értek el helyezést, de mindhárman — Lovas Gá­bor, Molnár Attila és Fekete István — bronzjelvényes szin­tű eredményt értek el. ÜTTÖRÖ SPORTOLÓK Az észak-dunántúli nagyvá­rosban, Győrött került sor, öt­napos rendezvénysorozattal a XIII. nyári úttörő-olimpia or­szágos döntőjére. A vidék leg­korszerűbb . és legnagyobb sportlétesítménye, a Rába ETO új, 30 ezer nézőt befogadó sta­dionjának avatója is volt egy­ben a megnyitó, amelyen 2400 győri fiatal (kisdobosok, úttö­rők és középiskolások) szín­pompás tomagyakorlatokat mutatott be. A látványos avató után másnap kilenc sportág­ban, több színhelyen meg­kezdődtek a küzdelmek. A Sportcsarnokban megren­dezett tornaviadal vonzotta a legtöbb nézőt és sűrűn felcsat­tant a taps. örömünkre szol­gál, hogy városunk pajtásai éppen ebben a sportágban vol­tak érdekeltek a végső, finálén. Az A-kategóriás fiú csapat- versenyben kilenc csapat közül a két kisdobos korút is szere­peltető Nagykőrösi Petőfi Sán­dor Ált. Isk. (Pesti Zoltán, Ke­nyeres Ambrus, Csipő Ferenc, Szűcs Zoltán, Illés István, Pál Gyula) csapata a nyolcadik helyen végzett. A-kategória egyéniben 36-an versenyeztek. A sérülten szereplő Pesti Zol­tán ugrásban bejutott a leg­jobb hat közé, e számban 9 6- os eredménye is volt: összetett­ben a mezőny második negye­dében végzett, de pontos he­lyezése nem ismert. B-kategó- ria fiú egyéniben is 36-os me­zőny mutatta be tudását. A kö­telező gyakorlatok után Fritschek Antal (Nagykőrösi Rákóczi Ferenc Általános Is­kola) a 10,, Mertük Ferenc (Nagykőrösi Arany János Ál­talános Iskola) a 11., Pál Gyula (Nagykőrösi Petőfi Sándor Ál­talános Iskola) a 12. helyre ke­rült, így is végeztek. Változatos szabadidő-prog­ramban is válogathattak a résztvevők: víziszínpadi mű­sor, szigetközi hajókirándulás, sétakocsikázás pónifogattal, üzemlátogatás a Magyar Va­gon- és Gépgyárban, város­nézés, szellemi vetélkedő stb. tette változatossá a győri na­pokat a résztvevők számára, akik kellemes emlékekkel tér­tek haza. s. z. tették az egészségügyi és szo­ciális helyiségeket. A munka a jövő héten indul meg' újra, s mint Nyúzó Ferenc üzem­vezető elmondta, 35 asszony és lány kezd dolgozni. A budapesti HERMES szö­vetkezetnek is van itt telepe. Százezer számra ragasztja a kis papírtasakokat 50 asz- szony, s e papírtasakokba konyhakerti és virágmagokat csomagolnak. Tavaly 40 va­gon vetőmagot töltöttek a ta- sakokba, s az idén a telep bő­vítésére készülnek. Ugyancsak budapesti szö­vetkezet, a FERROKÉMIA, is ad munkát az asszonyoknak helyi üzemében, ök is vegy­szereket csomagolnak, pél­dául a japán gyártmányú gom­baölő permetezőszert. De itt van Nyársapáton a Vendég­látóipari Szövetkezet Orszá­gos Központjának nagyáru- raktára is, ahol vendéglátóipari gépeket és berendezési tárgyakat árusítanak. A MEZÖKÖV egyébként kar­bantartó-, lakatos- és villany­szerelő-műhelyt is tart fenn. Az említett üzemek eredmé­nyesen dolgoznak, jól segítik a község gyarapodását. K. ÁRAMSZÜNET A DÉMÁSZ nagykőrösi üzemigazgatóságától kapott értesülésünk szerint július 27, 28, 29-én reggel 6 órától dél­után 4 óráig áramszünet lesz a Jókai és a Szabolcs utcá­ban. A hálózat az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak tekintendő. A szolnoki rádió músora Július 25-től 31-ig Hétfő: 16.30—17.00: Szlovák műsor. 17.00: Hírek. 17.05: Hétfői hullámhosszunk. Zenés, aktuális riportműsor. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Sport­hírek. Melódiakoktél. Hírössze­foglalói lap- és műsorelőzetes. Kedd: 17.00: Hírek. Pár perc dzsessz. Az újságíró jegyzet- füzetéből. Petzkay Endre Koz­ma József sanzonjaiból énekel. Panaszok nyomában: Kit ter­hel a perköltség? El lehet-e bocsátani a kovácsokat átszer­vezés címén? Hangszerszólók gitárra. Milliárdos szövetkezet Orosházán. Az orosházi mad­rigálkórus és a békési peda­góguskórus énekel. 18.00: Al­földi krónika. 18.15: A Gemi­ni együttes felvételeiből. Hír­összefoglaló, lap- és műsor­előzetes. Szerda: 17.00: Hírek. A Barc­lay énekegyüttes dalaiból. A szép könyv mesterei. Megzené­sített versek a Kaláka együt­tes műsorából. 17.30: Zenés autóstop — közlekedési maga­zin. 18.00: Alföldi krónika. A tegnap slágereiből Tom Jones énekel. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök: 17.00: Hírek. 17.05: Hétközben. — zenés riportmű­sor. A tartalomból: Téglák és forintok. Könyvjelző. Határjá­rás. Üton-útfélen. A tanácsel­nöknél. 18.00: Alföldi krónika. Tánczene a szerzők előadásá­ban. Hírösszefoglaló, piaci je­lentés, lap- és műsorelőzetes. Péntek: 17.00: Hírek. Beat és sláger az Osmond fivérek fel­vételeiből. Az V. nyári Kodály- szeminárium Kecskeméten. A kecskeméti Kodály ének- és zeneiskola kórusának műsorá­ból. A nyári Gemenc. A pécsi stúdió ajándékműsora. Tréfás népdalok. 18.00: Alföldi króni­Pénteken nagy és élénk volt a piac. A szemestermény pia­con a búza literje 3,50—4, ku­korica 3,80—4, az árpa 4 forint volt. A gyümölcs- és zöldségpiacon a görög- és sárgadinnye 10— 12, az őszibarack 5—16, a nyá­ri alma 4—10, a körte 6—10, a miskolci szilva 5, a vörösszilva 4, a paradicsom 5—8, az ubor­ka 1,50—3, a zöldbab 5—6, a vöröshagyma. 10, a nyári ká­poszta 2—4, a karalábé 3, a zöldség csomója 2,50—4 forin­tért kelt. A baromfipiacon a tyúk pár­ját 130—150, a vágócsirkéét 50—100, a kacsáét 140, a tyúk­tojás darabját 1,30—1,40 forin­tért adták. A halászati szövetkezet áru­sító helyén az élő pontyot 36, a májat 58, a libaaprólékot 24 és az egész csirkét 39 forintért mérték. ka. 18.15: Délutáni mlnikoktél. Hírösszefoglaló, lap- és műsor­előzetes. Szombat: 17.00: Rádióvíkend a szolnoki Tiszaligetben. A tartalomból: Szerkesztik a hallgatók, a strand vendégei. Közben: Előadók ABC-ben. Sporthírek. 18.00: A nap hí­rei, eseményei. Miről írnak a vasárnapi alföldi napilapok. Vasárnap: 17.00: Szlovák mű­sor. A tartalomból: Messze földön szlovák köntösben. Ha­zai bemutatkozás előtt Pilis- Sizentkereszten. Csömöri lagzi. 17.30—18.30: Pelikán randevú. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak el. TP NAGYKŐRÖSI JL líradó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM, 172. SZÁM 1977. JULIUS 23., SZOMBAT A város fejlődését szolgálja Együttműködés a vállalatokkal Milliók — társadalmi munkából Nagykőrösön számos példa bizonyítja, hogy a városfej­lesztési elképzelések megvaló­sításából a város szinte vala­mennyi üzeme, vállalata, in­tézménye derekasan részt vál­lal, nem egyszer a városi ta­náccsal kötött együttműködé­si megállapodások keretében. Igen hasznosak ezek, hiszen a munkahelyi közösségek és per­sze a társadalmi szervezetek tagjainak önként vállalt és fel­ajánlott segítsége sok helyi gond megoldását teszi lehető­vé. Mi a lényege ezeknek a nem tanácsi szervekkel kötött együttműködési szerződések­nek? — kérdeztük Kocsis Já- nosné tanácselnöktől. — Valamennyi tartalmazza azokat a feladatokat, melyek megoldásában számítunk a la­kosság segítségére. Ezek révén közelebbi kapcsolatba kerü­lünk a város lakóival, jobban megismerjük szükségleteiket, igényeiket, másfelől, jobban érvényesül a társadalmi ellen­őrzés, mind jobban megismerik széles körben a tanácsi döntések előkészületeit, hatékonyabbá válik a tes­tületi határozatok végre­hajtása. Évente áttekintjük a szerződé­sekben foglaltak végrehajtását, a tapasztalatok alapján igyek­szünk mind, teljesebbé tenni a szocialista demokráciát. — Milyen szervekkel kötöt­tek együttműködési szerző­dést? — Elsőként említem a Haza­fias Népfront helyi bizottságát. A közös munka alapját az 1972-ben megkötött szerződés adja, amely még természetesen érvényben van, kiegészítve a népfrontkongresszus határoza­tainak végrehajtásából adódó helyi feladatokkal. Egyik leg­fontosabb feladatunk a tömeg­kapcsolatok továbbfejlesztése. — A Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága, aktívái révén, például sokat segített az éves tanácstagi beszámolók előké­szítésében és megtartásában. Festik az osztályokat Bár a szünidő még javában tart, a Nagykőrösi Arany Já­nos Gimnázium falai között nagy munka folyik. Kifestik az osztályokat, frissen csiszolják a parkettát. Képünkön: Csengődi Dezső és Nagy Albert munka közben. Ifj. Fekete József felvétele A választásokat megelőző jelö­lőgyűléseken, tanácstagi beszá­molókon elhangzott közérde­kű bejelentéseket közösen megvizsgáltuk, és a jogos igé­nyeket az éves tervek összeál­lításakor természetesen figye­lembe vettük. Közösen szervez­tük és tartottuk meg a tanács­tagi választásokat, s együtt mozgósítottuk a lakosságot a településfejlesztési versenyre. — Amikor idén májusiban megfogalmaztuk a város ren­dezési tervének fontosabb el­veit, meghallgattuk egyebek között a Hazafias Népfront helyi képviselőinek vélemé­nyét is. Az általuk szervezett lakóbizottságok sokat segíte­nek napi munkákban, például a környezetvédelemben, s eredményes a városépítési bi­zottság tevékenysége is. Álta­lában elmondható, hogy a HNF szakbizottságai igen ér­tékes támogatást nyújtanak az élet minden területén, a köz- művelődésben éppúgy, mint a gazdasági munkában vagy a városépítésben. Összehangolt tevékenység alapján jó együttműködés alakult ki a városi tanács szakbi­zottságaival, együtt beszél­nek meg számos, a lakossá­got széles körben érintő kérdést. — Nem utolsó sorban e gyü­mölcsöző együttműködés ered­ménye a megyei településfej­lesztő versenyben elért máso_ dik helyezés, mely 500 ezer fo­rint jutalmat jelentett Nagy­kőrösnek. — Milyen a kapcsolatuk a KISZ városi bizottságával? — A fiatalok szervezetének helyi bizottságával még 1971- ben kötöttünk együttműködési megállapodást, s ezt az idén megújítottuk. Elmondhatom, hogy kapcsolatunk igen jó, szinte nap, mint nap akad kö­zös tennivalónk. Bizonyítja ezt • jó néhány létesítmény, mellyel a fiatalokon igyekeztünk segí­teni. Tavasszal átadtuk az új ifjúsági klubot, a balaion- akali úttörőtáborban min­den nyáron 640 gyerek üdültetését tesszük lehe­tővé. A főidényt megelőzően, a KISZ városi bizottsága min­den esztendőben nagy értékű társadalmi munkát szervez a tábor felkészítésére, hogy az megfelelően fogadhassa a kis­diákokat. — Szinte minden rendezvé­nyünkön szorgosan tevékeny­kednek az ifjúgárdisták, hoz­zájárulva azok sikeréhez. A városi tanács egyébként, min­den esztendőben 30 ezer fo­rintot utal át a KISZ városi bi­zottságának, kulturális és sportcélokra. S az ifjúkommu­nisták nem maradnak adósak, számtalan feladat megoldásá­hoz nyújtanak értékes segítsé­get. — Mely más szervekkel van még együttműködési megálla­podásuk? — Az ifjúság honvédelmi nevelését segíti az a szerződés, melyet az MHSZ helyi vezető, ségével kötöttünk. Honvédel­mi versenyeket rendeznek, se­gítik iskolánk diákjainak ha­zafias nevelését. Kapcsolatunk élő és rendszeres. Elmondható ez a városi szakmaközi bizott­sággal kialakult együttműkö­désünkről is. Társadalmi el­lenőrei például rendszeresen tartanak ellenőrzéseket a vá­ros kereskedelmi egységeiben, s a bizottság több alkalommal tűz napirendre a lakosság szé­les körét érintő ügyeket. Ez pe­dig kölcsönös együttműködést kíván a tanács szakigazgatási szerveivel. — Igen jónak ítéljük együtt­működésünket a helyi üze­mekkel, intézményekkel is. Jól érzékeltetik ezt a tőlük fejlesz­tési alapra kapott összegek. Tavaly például 300 ezer forint koordinációs bevételt tervez­tünk, ezzel szemben több mint kétmillió forintot utaltak át. Az együttműködés célja első­sorban a gazdasági, szakmai jellegű fejlesztés a lakosság jobb ellátása, természetesen e meglévő anyagi eszközök ész­szerű felhasználásával. Igen kedvezően befolyásolta a tava­lyi eredményeket például a pénzen kívül az üzemek dolgozóinak számottevő társa­dalmi munkája, melynek ér­téke tavaly elérte a 12 millió forintot, s az óvodabővítést, közszolgáltatást fejlesztő fi­gyelemre méltó hozzájárulás. — Hogyan vált be a vállala­tokkal kötött együttműködés? — Ezek is, mint az eddig em­lítettek, igen hasznosnak bizo­nyultak. Jó példa erre* a Nagy­kőrösi Konzervgyár, melynek dolgozói tavaly összesen 1 mil­lió 200 ezer forint értékű tár­sadalmi munkát végeztek. Al­vállalkozóként részt vettek szakemberei csaknem két tu­cat lakás építésén, meggyor­sítva az átadást. De segítséget nyújtottak a konzervgyáriak a sporttelep felszereléséhez is, és sok felújításhoz kaptunk tőlük, támogatást. A jelenlegi terv­időszakban fnég számos együtt végrehajtandó munkával szá­molunk, mint például a Fáskert utcai kórház felújítása, ugyanott a rönt­gen és a laboratórium épü­letének megépítése, valamint a szennyvízelvezetés megoldása, s minden biztosíté­kunk adott, hogy az együttmű­ködés a továbbiakban is ered­ményes lesz. — Fontos partner a közös munkában a DÉMÁSZ nagy­kőrösi üzemigazgatósága is. Feladatából adódóan számotte­vő mértékben bővítette a vá­ros villamosenergia-hálózatát, korszerűsítette a közvilágítást, s dolgozói végezték tavaly Nagykőrösön a legtöbb egy fő­re jutó társadalmi munkát. Készségesen segít a meglévő gondok felszámolásában a TI- GÁZ, közös beruházásban ta­valy 2,5 kilométernyi gázveze­ték-hálózatot építettünk. Egyik legjelentősebb pénzügyi part­nerünk az OTP megyei igazga­tósága, mely a beruházásod pénzügyi támogatásában van nagy segítségünkre. Jelentős programot vállalták a lakás­építésben, jó néhányan jutottak ed­dig is és jutnak a jövőben Nagykőrösön OTP-lakás- hoz. Az említetteken kívül jó kap­csolatunk van a Bács megyei Építőipari Vállalattal, a Pest megyei Csatorna- és Vízmű Vállalattal, a NEFAG helyi te­lepével, és még számos, ki­sebb-nagyobb vállalattal. — Igen fontosnak tartjuk az együttműködést, hiszen ered­ményeként javíthatjuk a lakos­ság szociális, kulturális és kommunális ellátását. A jövő­ben ezért az üzemek, intézmé­nyek, lakókörzetek társadalmi tevékenységének bővítésére törekszünk, valamint e társa­dalmi erők céltudatos össze­hangolására. Khim Antal Holnap: vásár Holnap, vasárnap országos állat- és kirakodó vásár lesz Nagykörösön. Piaci jelentés

Next

/
Thumbnails
Contents