Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-19 / 168. szám

1977. JÜLITJS 19.. KEDD Elhunyt Konsztantyin Életének 86. évében, hosszan tartó súlyos betegség után pénteken elhunyt Konsztantyin Fegyin szovjet író és közéleti személyiség, a szovjet írószövetség vezetőségének elnöke. Soknemzetiségű irodalmun­kat, az egész szovjet kultúrát nagy veszteség érte Konsztan- tyin Fegyin halálával — hang- súlyozza az a nekrológ, amelyet Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, valamint a szovjet politikai élet több más vezető­je, a tudományos és kulturális élet sok kimagasló személyi­sége írt alá. Fegyin, mint a legidősebb szovjet írók egyike a szovjet irodalom megalapítói közé tar­tozott. 1919-től a Vörös Hadse­reg egyik lapjának munkatár­sa, majd kritikai és publicisz­tikai munkásságot folytat, fo­lyóirataiéit szerkeszt és a Sze- rapion testvérek irodalmi cso­portosulás tagja. A Nagy Hon­védő Háború idején haditudó_ sító. Írói hírnevét elsősorban nagy regényciklusai alapozzák meg, alkotásait az egész vilá­gon ismerik. Hazánkban, elbe. széléskötetei mellett több re­génye (Első örömök, A diadal­mas esztendő, Az Arkturusz szanatórium, Európa elrablása. Városok és évek, Fivérek, Máglya) is megjelent. Konsztantyin Fegyin csak­nem két évtizeden át dolgo­zott a szovjet írószövetség élén, aktívan részt vett a Szov­jet Békebizottság munkájá­ban, tagja volt a Novij Mír című folyóirat szerkesztő bi­zottságának. Az írót négyszer tüntették ki Lenin-renddel, és több más magas kitüntetés mellett bir­tokosa volt a Szovjetunió ál­lami dijának is. Konsztantyin Alekszandrovics Fegyin halála nagy vesztesége a szovjet és a nemzetközi irodalmi, művésze­ti életnek. SZEPTEMBER 17-23: Képzőművészeti világhét Szeptember 17. és 25. között immár harmadik alkalommal kerül sor a képzőművészeti vi­lághét eseményeire. A világhét idei magyarországi rendezvé­nyeinek központi gondolatául ezúttal A művész, mint a tár­sadalom hasznos tagja — jel­mondatot választották. E gon­dolat mindenekelőtt a művé­szek munkásságának azt a fo­rintokban nem mérhető hasz­nát, jelentőségét állítja reflek­torfénybe, amely a művészi alkotások hatásával segíti az emberek esztétikai nevelését, szellemi, erkölcsi, tudati fejlő­dését, s ezáltal járul hozzá a társadalom kulturális felemel­kedéséhez. E gondolatok jegyében szá­mos kiállítást, ankétot, játékos gyermekfoglalkozásokat, vetél­kedőket és közönség—művész találkozókat rendeznek ország­szerte. A hazai események központi megnyitó ünnepségét szeptember 17-én az Iparmű­vészeti Múzeumban tartják, ahol várhatóan a kulturális mi­niszter nyitja meg a Design­ipari formák a lakásban című országos kiállítást. Ezzel egy- időben több városban hazai és külföldi alkotók munkáiból rendeznek kiállításokat. TV-FIG YEI.O Czimra-tárlat í szükségből történt-e vagy alkotói elképze­lésből származott — nem tud­ni... majdnem kétszáz fest­ményt, grafikát — és szinte semmi mást nem — sorakozta­tott húsz percen át a képer­nyőn a Czimra Gyuláról készí­tett film, miközben láthatatlan szereplők elemző-értékelő véle­ményét és az ugyancsak a hát­térben maradó Barcsay Jenő pontosan fogalmazott emléke­zéseit hallhattuk. Akár az előbbi eshetőség miatt volt így (mert nem állt a televízió ren­delkezésére más dokumentum­anyag), akár a szerkesztő-ren­dező Zsigmondi Boris álmodta ennyire puritánnak a műsort — a néző nyert. Századunk egyik jeles, sajá­tos témavilágú és stílusú festő­jét aligha ismerhettük volna meg másból olyan érzéklete- sen-differenciáltan, mint épp finom hangulatú, remekül szerkesztett műveiből. A halas vagy lámpás csendéletekből és a gyengéd portrékból, a csupa- fény műterem- és szobabel­sőkből és a szentendrei házak­ból, utcákból (hozzájuk kötő­dött pályájának egyik leg­eredményesebb időszaka) egy­aránt az életet szerető, az em­bert és alkotásait tisztelő mű­vész képe idéződött elénk; föl­keltve várakozásunkat a mű­vekkel való személyes találko­zás iránt. A fegyelmezetten, Okosan végiggondolt szerkesz­tés, a lényegretörő operatőri­rendezői egyszerűség szép diadala volt a szombati kora esti művészportré. Csak egy Föld ••• A tv-sza- gyetem egyik legjobb dásaként említhetjük a va- apit. Az emberiség közös ondjában dr. Balogh János iannyiunk jövőjéről szólt ágosan, nem titkolva közben kérdések roppant bonyolult­ját. Érdemes idézni gondolá­iból a legfontosabbakat: a Tőid lakosságának (egyesek •int biztos katasztrófához zezető) "övekedése nemcsak nológiai. hanem társadalmi iléma is — tehát a társs­amnak kell megoldania; s > az emberiség képes. Képes lehet, mert a mostaninál job­ban feltárhatja környezetének titkait, törvényszerűségeit, s mert felismeréseivel élhet is. Például úgy, hogy védi-óvja az eddig lényegében alig hábo­rított, majdnem teljes egyen­súlyban levő környezetet, amely egyebeken kívül az élet­hez nélkülözhetetlen oxigént biztosítja az embernek..., s úgy, hogy maga nem állít elő a mostanihoz hasonló mennyi­ségű környezetszennyező, pusz­tító anyagokat. A környezet megóvásához persze sok min­den hozzátartozik: a fák fölös­leges kivágásának megakadá- iyozásátói-elkerülésétől az üze­mi szennyvizek tisztításán át az utcai szemetelés megszünte­téséig napjainknak megszám­lálhatatlanul sok tennivalója, közöttük a magunk rossz szo­kásainak a mérséklése egy­aránt. A műsort — amelynek mot­tójául találó könyveimet vá­lasztott Balogh János: Csak egy Földünk van — — szer­dán 18.40-kor a 2. műsorban megismétlik. Aki vasárnap nem látta, s módja van rá, nézze meg! Filmek. Színvonalas volt a hétvége filmprogramja. Üröm­mel láttuk újra Kovács András elgondolkodtató művét, a Labi­rintust. Kitűnő volt — sokad­szor már! — Bokor Péternek, a híres-hírhedt frankhamisítási botrányról szóló, a dokumen­tumokat és a színészek ját­szotta jeleneteket remek ér­zékkel vegyítő filmje. És so­kaknak szerezhetett megrázó élményt az ízig-vérig profi produkció, A halál 50 órája, amely jellegzetes színfoltja a második világháborúról ben­nünk kialakulhatott történeti­művészi tablónak. Igaz, a felsoroltak közül egyik sem tartozik az úgyneve­zett könnyű, nyári film kate­góriába. A nem túlságosan ke’- 'emes időjárás azonban segí­tett a televíziónak — lehet nersze az is, hogy a nyáron csak habkönnyűt-közhely talán nem is igaz. Daniss Győző Vendégváró, vendégmarasztaló Du nakanyar TT 'x ' • 1 Szentendrétől Hétvégi kavalkad visegrádi* Kukucskálni nem illik. De ki ne kukucskált volna leg­alább egyszer életében, bár meglehet: azóta szégyenkezik önmaga előtt is a gyenge pil­lanatáért. Aztán egyszercsak ott egy kikiáltó és harsogja: „Lehet kukucskálni, csak két forint, benéz a likon és meg­látja a csodát...” És én ott állok a szentendrei Templom téren, lelkemben a régi szé­gyennel és a furkáló kíván­csisággal, a rám tapadt civi­lizációs gátlásokkal: csak nem fogok több száz ember szeme láttára kukucskálni! • Kukucskáltam. A „csodát”, persze, nem árulom el, leg­alább ne beszéljük ki, amit láttunk. Míg bolyongtam a Temp­lom téri játékok sokadalmá­ban, arra is ráeszméltem, hogy a riporter — bár enge­déllyel —, de mindig, mintha kukucskálna. A beszélgeté­sekkel pici ablakokat nyit az emberek életére, hogy bepil­lantson sorsukba, hogy fel­villantson érdekes helyzete­ket, örömöket, bosszantó hi­bákat és nehéz veretű gon­dokat. Tessék kukucskálni. A magnetofonkazetta két nap tu­catnyi beszélgetését rejti, s bennük csupán annyi közös, hogy valamennyit a hét vé­gén rögzítette a mágneses sza­lag Budapest és Visegrád kö­zött. Természetes velejárója a hét végéknek, hogy a városla­kók kirajzanak. Egy-két na­pos népvándorlás zajlik, és — Tulajdonképpen az az érdekes ebben a városban, hogy itt nem érzi magát egye­dül az ember — fordul vissza az egyik állványtól Márkvár Katalin. — Itt mindig törté­nik valami, ide nem szabad programmal érkezni; én pél­dául csavarogni fogok a vá­rosban egész délután. Élő tárlat Szentendre nevéhez hozzá­nőtt a skanzen. Korántsem állítom, hogy csupán a nép­rajzi múzeum teszi híressé. Persze, az itteni bolyongás, különösen, ha először jár itt valaki, aligha lehet teljes a Szabadtéri Néprajzi Múzeum nélkül. — Először járunk itt, de a skanzent még soha sem lát­tuk — mesél Telcsik Ernő fogtechnikus, aki feleségével érkezett a fővárosból. — Mi már a belföldi turistauta­kon bejártuk az országot, de ilyen különlegességet még sohasem láttunk. Minden olyan élő: mintha a gazda ép­pen az erdőre ment volna, az asszony meg a tűzgyúitáshoz készülne. Szinte fél beléoni a házba az ember. A fiatalok el sem tudják kéDzelni, hogy még fél évszázaddal ezelőtt is így éltek falun. Ma már mindenhol emeletes házak, vagyont érő betonkerítések, Zsigulik az udvaron. Pedig a múltunk, az indulásunk ez a világ. — Meg kellene írnia' vala­A Czóbel Múzeum udvarán a Bakfark lantegyüttes. tízezrek úticélja a Dunaka­nyar, amelynek első gyűjtő­pontja Szentendre. S persze, nemcsak a fővárosiaké, a kör­nyező községekből ugyancsak elindulnak a kocsisorok és a város tele van orosz, szerb- horvát, német, francia és an­gol szavakkal is. Sőt, szom­bat délelőtt — kinek a gyári, hivatali munka, kinek a ház­tartás — kitölti az időt a kö­telező elfoglaltság, így rövid átmenetre többségbe kerül­nek az idegenek. Persze, a szabad szombatosokat korán vonzza a kirándulás. Korsók feketében Nádudvari fekete-kerámia tálak, vázák, játékos-köny- nyed korsó-öntőszájak sorjáz­nak a falon, * az állványokon. Hortobágy népművészetének motívumai, a puritán díszítő­elemek vonalai hálózzák gaz­dagon a tárgyak felületét. Ifj. Fazekas Lajos népi iparmű­vész alkotásait mutatja be a megyei művelődési központ kiállítása. A klub helyiségei már kora délelőtt mozgalmas képet mutatnak, kis csopor­tokban nézegetik a kiállítást. Márkvár Katalin és Monori Imréné, mindketten Buda­pesten dolgoznak, számítógép­üzemeltetők. Ok többször is végigsétálnak a termeken. — Mi jut eszükbe, ha azt hallják, Szentendre? — Patinás történelmi kör­nyezet — válaszol Monori Im­réné. — Mintha az egész vá­ros egy hatalmas tárlat len­ne. Most Fazekas Lajos kiál­lítása vonzott mindkettőn­ket. Szépnek érzem ezeket a tárgyakat. Fazekas Lajos min­den munkájában fellelhetők azok a hullámvonalak, ame­lyek néha megtörik a felüle­tet. de a kompozíció .egysé­ges marad. Nagy Iván felvételei mit — lép közelebb Telcsik Emőné. — Nem lehet magyar nyelvű prospektust kapni. Felháborító szokás: németül, angolul van ismertető bő­ven, de nem nyomnak ele­get a magyaroknak. Értőbb közönség lennénk, ha olvas­hatnánk a tájékoztatót. Könyvgyűjtők csemegéi A korai délután, a Templom térre csábitja a látogatót. S mielőtt a felfelé kanyargó, szűk utcán indulna, útját íV- ja a „maszek” antikvárium. Könyvek, könyvek. Idősödő ember, Opra Frigyes, a köny­vespult mögött rádiót hall­gat. Néhányan böngésznek. A boltba lépőt elfogja a kutatás, a véletlen nyakoncsípésének izgalma: Bajza József művei selyem kötésben, Borisz Pasz­ternák Éjszakai szél; Zilahi Lajos lő kötete ezer forintért már meggondolkodtató aján­lat; Babits, Szabó Magda, Traven, így egymás mellett, mint irodalmi léghuzat. Va­sárnap délelőtt lassan népe­sül a könyvtárböngészde. — Ilyenkor is van forga­lom? — A vasárnap jobb, mint az egész hét. Nem akkor kell nyitva lenni, amikor a kutya se jár a városban. Vasárnap jönnek a turisták. Budapest­ről. Bonnból, Moszkvából és olyasmit keresnek, amit se- holse kapni. — Hány könyve van? — Itt a boltban kétezer, otthon több mint ötezer. Gye­rekkorom óta gyűjtök, cseré­lek, eladok és veszek. Az iro­dalmat Gárdonyin és Vernén keresztül szerettem meg. S amire a legbüszkébb vagyok, az itt a boltban Vámbéry Armin: Vándorlásaim és él­ményeim Perzsiában című Fekete kerámiák ifj. könyvének 1867-es kiadása; otthon pedig Széchenyi hár­mas könyve: a Hitel, Világ, Stádium legelső kiadása. ISincs moccanásnyi hely sem * A könyvszeretők sóvárgásá­val lép ki, zsebében aprópénzt keresve az ember. Aztán min­dent felold a Templom téri játék forgataga. Első, s talán leginkább meglepő benyo­más: a tömeg. Több mint két­ezren szorongnak a templom körüli karéjban. A játék kez­detén még nyugalmat ad a Czóbel Múzeu'm udvara, ahol a Bakfark együttes készülő­dik a játékhoz. Csakhogy a kezdésre már moccanásnyi hely sincs. Mai ember fülé­nek ritkán hallott, XV—XVI. századi dallamok töltik meg a néhány négyzetméternyi ud­vart. Egy magasan szálló re­pülő, mint antianakronizmus berreg a hangulatba, aztán is­mét a lantok, dudáik, furu­lyák uralják az étert. Játék a téren A másodéves színművé­szeti főisKolások csak a vég­ső akkordra várnak: hang­szerekkel, kocsikkal lepik el a Templom teret. Az erede­tileg másfél órásra ígért mű­sor kétszeresére nyúlt. — Magunk sem hittünk ek­kora sikerben — mondta Ke- rényi Imre, a Szentendrei Te­átrum és a Templom téri já­tékok rendezője. — A kilenc előadásra háromezer belépő plakettet csináltattunk Ko­csis Imre képzőművésszel. Ne­ki is része van a közönségsi­kerben: óriási népszerűség­nek örvend a belépőként szol­gáló plakett. Már túl vagyunk a 12 ezredik nézőn. S tulaj­donképpen ez indokolja, hogy a Templom téri játékot idő­ben a duplájára növeltük. Már egy órával a kezdés előtt itt álltak a nézők, hát min­denkit beengedtünk. Az időt is ki akartuk tölteni. Ezért új darabokat tűztünk műsor­ra; kuruc játékokat és görög —'magyar dalokat adnak elő a főiskolások; a középkori ma­gyar iskoladrámák közjátéka­Válogatás az emléktárgyak kB- zött. iba visszatettünk mindent, amit eddig a rövidítés miatt kihúztunk. Helyi pénzverés Aki a bemutatón, vagy az első elm'’á'okon látta a Temp­lom téri játékot, annak új és Fazekas Lajos kiállításán. Bozsán Péter felvétele új élményeket nyújtott a mos­tani kavalkád. Csupán felsoro­lásként: Az egyik bódé pult­ján emléktárgyak sorakoz­nak, a Janina névre hallgató jósnő — ki gondolná, hogy 18 éves és 170 éves álmoskönyvet őriz a címerül szolgáló kopo­nya alatt — nemcsak magya­rul, angolul is jövendőt mond. S a fotográfus mellett ott a kukucskáló doboz: próbára té­ve nyugalmunkat, bátorságun­kat. Újdonság: szögletes pénz lett az egy manis, változtatta alak­ját az ötven forintot érő há- rombuznyákos is. Asszonyi Ta­más képzőművész az ország egyetlen legális magánpénzve­rője változtatott az érmék for­máján. — Szeretek játszani — mondta Asszonyi Tamás. — Úgy fogtam a pénzkészítéshez, hogy néhányszáz darabot a játék kedvéért elkészítek. De már se vége, se hossza a pénz­gyártásnak, megközelítően öt­ezer érmét gyártottam, szinte éjjel-nappal ez köt le. Óriási örömömre szolgál: bebizonyo­sodott, hogy az emberek sze­retnek játszani, szeretik a dön­tés szabadságát akkor is, ha csupán szórakozni akarnak: itt lvatalmas a választék, színházat nézhetnek, képzőművészeti al­kotásokban gyönyörködhet­nek, zenét hallgathatnak, bort és csevapcsicsát fogyaszthat­nak. Ez a laza, senkitől sem kor­látozott játékosság vonzza a látogatók ezreit Budapestről, Pest megyéből, az ország távo­li tájairól és nem kis számban külföldről. A szándékoltnál, vagy inkább a megérdemeltnél nagyobb hangsúlyt kapott az a játék, ha a Teátrum előadá­sára, a shakespeare-i Tévedé­sek vígjátékára gond «lünk. Már csak azért is, mert Keré­nyi Imre rendezői szándéka a Fő térre vezeti a nézőt és nem bontja fel a kavalkád összhang­ját ebben a klasszikus előadás­ban sem. Svájciak clterán A beszélgetések apró abla­kaival kezdtük a szentendrei hét végi bolyongást. S térre nyí­ló hatalmas ajtókhoz értünk, amelyen ezrek lépnek be ke­resni örömöt, szórakozást. Még­is a csend húrja pattan befe­jező élménynek, Visegrádra visz az út: Mátyás király palotájá­ba. Tekerőlant- és citeraestet adott két svájci művész vasár­nap este az ódon kövek között. A Mátyás király Múzeum és a visegrádi nagyközségi tanács művelődési központja hívta vendégül René Zossó-1 és fele­ségét, Ann Zossó-1 A két kiváló művész teke­rőlantját és citeráját megle­pően nagyszámú közönség hall­gatta. Sikerük titka a különle­ges hangszerkezelési technika mellett bizonnyal a briliáns dalismeretben rejlik. A közép­kor, a reneszánsz és a barokk kor dalait hallhattuk a kiváló előadóktól a hajdan volt kirá­lyi palota teraszán. A- közép­kori francia trubadúr és trou- vére dalok mellett méltán ara­tott nagy sikert a Carmina Bu­ráimból felidézett néhány rész­let. Távolról sem sikerül még vázolni sem mindazokat a le­hetőségeket. amelyek a Duna­kanyarba látogató vendégeket várják hét végén. Csupán fel­villantottunk néhányat azok közül, amelyek méltán tarta­nak számot érdeklődésre. Kriszt György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents