Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-16 / 166. szám
Felmérés OTP-lakások épülnek A Vác Városi Tanács igazgatási osztálya és lakásügyi társadalmi bizottsága tájékozódni kíván az V. ötéves terv hátralevő időszakában felépítésre tervezett OTP-lakások értékesítési lehetőségeiről: körlevélben kérte a vállalatok, intézmények vezetőit, hogy készítsék el javaslatukat. Az évtized végéig a Földvári téren kisebb, a város deákvári részén nagyobb számban újabb OTP-lakások épülnek, másfél és kétszobás, 53. illetve 42 négyzetméternyi alapterülettel. Négyemeletes épületeket terveznek, az első emeleti lakások ára magasabb, mint a negyedik emeleten levőké. A lakások vevőinek kijelöléséhez, az előző évek gyakor» laténak megfelelően, a vállalatoktól, intézményektől kérnek javaslatot. A javaslatok beérkezése után, a keretszámok megállapításáról az osztály és a lakásügyi társadalmi bizottság dönt. MTOWSÍÍfitoWÍ flr-^ÖEí * * »* : ár '*»#>" íi ■fii r? Madách Művelődési Központ Nyári esték a zeneudvaron Hétfőn, július 18-án, este 8 órakor rendezik meg a következő koncertet a Madách Imre Munkás és Ifjúsági Művelődési Központ zeneudvarán: barokk zeneszerzők műveiből ad elő Elek Tihamér (fuvola), Stankovics Béla (gitár), Novák János (viola da gamba), Veszély Gabriella (ének) és Pa- tachich Judit (hegedű). A sorozat harmadik, befejező hangversenyén, augusztus 15-én Bach és Beethoven műveket szólaltatnak meg a fellépő művészek. A Hétfői Hírek közölte, hogy aranygyűrűvel ajándékozták meg dr. Molnár Mihályt, a váci közgazdasági szakközépiskola 60 éves igazgatóját, aki 30 éve tanít az intézményben, s 20 esztendeje a vezetője. A PIÉRT megrendelésére A Papírfeldolgozó Ipari Szövetkezet fóti üzemegységében egyebek között kereskedelmi nyomtatványokat és iskolafüzeteket készítenek a PIÉRT megrendelésére. Kasnyoczki János a La Pietra típusú vonalazógép nyomóhengerét ellenőrzi. A gépből kikerülő kockás cs perforált lapokat Teplánszki Józseffé a készülő füzet lapszáma szerint osztja el. Ifj. Fekete József felvételei JEGYZET Húsz kép — a fiatalokról A váci buszpályaudvar parányi kertes részének forgalmas szakaszán helyezték el a csőlábas hirdetőtáblát. A háromrészes, beüvegezett felületen évek óta olvashatók közlések helyi ' eseményekről, megannyi írása üzemek életét mutatja be, sportolókat népszerűsít, városfejlesztési célokat ismertet. Sokan megállnak a képsorok előtt. A fényképek nézeAz aratással egy időben Tarlóliántás, másodvetés A váci járás termelőszövetkezeteiben az aratással egy időben hozzákezdtek a tarlóhántáshoz, illetve a szántáshoz. Több termelőszövetkezetben az üres táblákat ismét bevetik. A következő napokban a járásban 479 hektáron végzik el a másodvetést. Ötvenegy hektárra zöldség kerül, a többibe pedig zöld takarmánynak való. A második félév spsrija A VÁCI DCM SE RENDEZVÉNYNAPTÁRA A Cement- és Mészművek váci gyára — közismertebb nevén a DCM — 1963-ban kezdte meg a termelést. Az üzem sportegyesülete, a Váci DCM SE 1971-ben alakult meg, a már meglevő sportbázisokat felhasználva, s hatodik éve működik, a gyárvezetés támogatásával. Az egyesület alapításakor a tömegtestnevelést tűzte ki célul: a gyár dolgozóinak megadni a sport minden olyan lehetőségét, amely egészségüket védi és aktív szórakozásukat szolgálja. A sportegyesület, kitűzött céljainak megfelelően, négy szakosztályt működtet, e szakosztályokban sportolnak a vezér- igazgatóság és a váci gyár dolgozói. A / motoros- és a sakkszakosztályok területi bázisként működnek, következésképp fogadják Vác város és a környék e sportágak iránti érdeklődőit. A sportegyesület rendez- vénynaotára szerint, a második félév is mozgalmas lesz, sok eseménnyel. A sakkszakosztály rendezésében, július 31-én, Nagymaroson zajlik le a Dunakanyar Kupa csapatversenye. Szeptemberben a Cementipari Kupáért, az Októberi Forradalom 60 évfordulóián a November 7. Kupáéit mérik össze tudásukat az elme sportjának kedvelői. A motoros, turisztikai, hor- gász-rende,T','ínynaptár szerint. 1úli”s végén országos pontszerző minicross-versenyen vesznek részt, Abony- ban. Augusztusban következik az akali táborozás, lesz Börzsöny-tábor a KlSZ-esek- nek, s egyéni szabadságtúrákat is rendeznek. Szeptember: Dobogókő-túra. Börzsöny-túra. Az év hátralevő részében küzdenek a Motoros AM Kupáért, túrát vezetnek decemberben Királyrétre, s klubszilveszterrel zárják az évet. A tömegsport programjában szerepel augusztusban a kispályás labdarúeó-bajnok- ság második fordulója, szeptemberben üzemi sakkbajnokság és októberben asztalitenisz házi verseny. Az MHSZ-lövészklub tagjai augusztusban részt vesznek a Fészek Kupa lövészversenyen, szeptemberben a Honvédelmi Lövész Kupáért küzdenek. Októberben Vác hartyánban, novemberben Vd cott lesz lövészverseny. Papp Rezső Természetjárók találkozója Július 16-án és 17-én, ma, ás holnap, vasárnap, Kóspalla- gon, a Rablótanyán, találkozót 1 rendez a sportfelügyelőség ter- i mészetjáró szakszövetsége. A programban szombaton este 8 órakor tábortűz, vasárnap délelőtt 9 órakor elméleti és ügyessségi verseny, valamint kocogás szerepel. getése, a rövid, ötletes szövegek olvasása elüti a buszra várakozás idejét, s ugyanakkor hatásos, ügyes propaganda a fejlődés, az újszerűség iránt érdeklődőknek. Legújabb anyaga: 20 kép a fiatalokról. A felnagyított fotók az új váci úttörőház átadásának ünnepélyes, lelkes pillanatait mutatják. S hozzá- juk csatlakoztatva, más képek bemutatják a váci fiatalok életét, vakációját, az új ifjúsági objektum birtokbavételét. A téma az évszaknak megfelelő. Jól illik a napsugaras, derűs nyári napokhoz. P. R. VÁCI NAPL0 XXI. ÉVFOLYAM, 166. SZÁM 1977. JÜLIUS 16., SZOMBAT Perőcsényben nem használlak a szabályozók növekedett a tehenészeti telepeken a tejhozam Gyarapítják a jószágállományt Tavaly a járási termelőszövetkezetek vezetőinek tanácskozásain a pártszervek ülésein sokszor esett szó a környék gazdaságainak tejtermeléséről. Dicséret alig hangzott el, hiszen a legtöbb tehenészeti telep eredménye messze elmaradt az országos és a megyei átlagtól. Míg Pest megyében például az egy tehénre eső évi tejlermelés 3 ezer 50 liter volt, addig a járásban csak 2 ezer 686. Egészen rossz eredményeket könyvelhettek el Berneceba- rátiban és Perőcsényben. A járási pártbizottság tavaly figyelemmel kísérte, mit tesznek a szövetkezetek a tehenészeti telepek gazdaságosságának javítása érdekében, s határozatot hozott arról, hogy a takarmányozás javításával, szilárdabb munkafegyelemmel, jobb szervezéssel kell a szövetkezetekben dolgozó kommunistáknak javítaniuk a tehenészeti telepek eredményein. E határozat foganatát már tavaly is tapasztalhattuk, hiszen például az év végére Berne- cebarátin jelentősen emelkedett a tejhozam. A gazdaságok átlagos eredménye, az 1975-ös évihez képest, 312 literrel javult. Megváltozott a termelők érdekeltsége is, hiszen január 1- től 3Ö százalékos felárat kapnak azok a gazdaságok, melyek ugyanolyan arányban javítanak a fejési átlagon. Az új szabályozás és a párt- határozat eredményére voltak kíváncsiak a járási hivatal mezőgazdasági osztályának szakemberei, amikor felmérést készítettek arról, hogy miként alakultak az idei első félévi eredmények. A püspökhatvani Galgavöl- gyében tavaly is 3 ezer 157 liter volt az eredmény, de az idén valószínűleg eléri a 3 ezer 500 literes átlagot, hiszen félévi eredménye 1 ezer 764 liter. Gödön, de különösen a fóti szövetkezetben, a tavalyihoz képest romlott az eredmény, aminek egyik oka nyilván az, hogy az idén kevesebb gondot fordítottak a takarmányozásra. A kosdi Lenin Tsz sem lépett előre, sőt eredménye valamivel rosszabb, mint tavaly: félévkor 1 ezer 187 liter volt. Figyelemre méltó a bernece- baráti szövetkezet előrelépése: a tavalyi 2 ezer 135 literhez képest, félévi eredménye szerint, az idén eléri a 2 ezer 800, 2 ezer 900 körüli átlagot. A magyarázat egyszerű: hozzáértő tehenészek végzik a telepen a munkát, sokkal több gondot fordítanak takarmányozásra, sőt hozzáláttak a telep technológiai berendezésének rekonstrukciójához is. Tavaly a rangsor legvégén Perőesény szerepelt, 1 ezer 956 literrel, s az idei első félévi eredménye sem biztató, pontosan 1 ezer 71 liter tej tehenenként. Az eredménytelenség egyik oka valószínűleg az, hogy nem sikerült megfelelő szakembert találni a tehenészeti telep élére, s a járási hivatal szakembereinek véleménye szerint, a vezetők nem tekintik szívügyüknek a tehenészetet. Javított a hozamon a kis- némedi szövetkezet is. Ha a féléves tejhozamot év végén is tartani tudja, körülbelül 400 literrel fejnek több tejet egy tehéntől. A járás tehénállománya egyelőre még a környéket sem képes ellátni tejjel. A tavalyi állomány 2 ezer 935 jószág | volt, ezért több szövetkezet a selejtezés ellenére is növeli a tehenek számát: év végéig 3 ezer 173 tejhasznú szarvasmarhát nevelnek a termelőszövet- | kezetekben. i Cs. A. Vác a hazai lapokban A Dunántúli Napló hosz- szabb cikkben emlékezett visz- sza arra, hogy 1802-ben a siketek váci intézetének megnyitásával kezdődött meg a magyarországi gyógypedagógiai oktatás. Az Erdőgazdaság és Faipar közölte Birgés Árpád képriportját az Erdei Ternjék Vállalat váci üzemegységéről, amelynek éves árbevételi terve 11,5 millió, s ebből 10 millió a nyugati export. Hajnaltól éjszakáig ingázók Otthon várja őket a kert, a ház Vác 44 ipartelepén és a többi helyi intézményben több mint 20 ezer ember dolgozik. Többségük nem Vácott lakik, hanem naponta bejár munkahelyére a környező falvakból: ingázik. Buszok, vonatok Volán-pályaudvar, reggel 5 óra. Egymás után gördülnek be a faros autóbuszok. Csöndben szállnak le az emberek, sietnek. Még álmosak, ezért a kevés szó. Nagyon korán kell kelni a reggeli műszakhoz. Valamennyivel könnyebb azoknak, akik Váchoz közel laknak, .de a Nógrád megyéből bejáróknak már hajnali négykor csörög a vekker. Zsúfoltan jönnek a buszok Kóspallagról, Kosáról, Penc- ről, Rádról. Nógrád megyéből ösagárd, Felsőpetény, Nőtincs, Szendehely lakosai többségükben Vácott dolgoznak, de jönnek még Érsekvadkertről, Tereskéről is több százan. Hat óráig nagy a forgalom, aztán szusszanásnyi szünet következik. Vasútállomás, reggel fél hat. Ebben az időszakban 5—10 perces eltérésekkel érkeznek vonatok. Vonyítamak a fékek, embertömeg lepi el a pályaudvart, mely perceken belül ki is ürül: a hatórás csöngetést mindenki szeretné elérni. Egyesült Izzó portája, reggel fél hat után. Faros autóbusz' fordul be. rajta sárga tábla, felirattal: bzfrzödEses járat, kö1 veti egy Robur típusú autóbusz. A munkásokat hozzák Nézsáról, Legéndről, Keszegről. Ezek az autóbuszok kint, a falvakban éjszakáznak, a sofőrjük is odavalósi. Reggel összeszedik az embereket, akik műszakkezdésre érnek be, a műszak után pedig rögtön hazamehetnek. Kényelmes nekik így, mert háztól házig fuvarozzák őket. Számtalan gyár ugyanígy szállítja a munkásait az üzembe, a műszakokra, autóbuszokat bérelve a Volántól. Látni még teherautót is, rajta fából eszkábált tetőt. Ahányan elmennek, annyian jönnek , A délelőtt csendes, a város éli megszokott életét. A pályaudvarokon is csak az átlagos utasforgalom, 50—100 ember, felszállnak egy-egy befutó autóbuszra vagy vonatra. Ahányan elmennek, annyian jönnek. Még nincs két óra, de fokozódik a mozgás, újabb autóbuszok futnak be, emberek sietnek, a délutános műszakot kezdeni. Aztán bő félórányi szünet, és megindul az áramlás visz- szafelé. De már nem olyan sietősen. Ilyenkor legnagyobb forgalmuk a pályaudvarok körüli vendéglőknek, bisztróknak van. Beszélgetnek, söröznek az emberek. Három óra körül elindulnak az első buszok a délelőttösökkel. helyettük újabb emberek jönnek: megjelennek az építőiparban dolgozók, nekik hosszabb a műszak, ők négy, öt körül végeznek. Ölükben csomagok Az autóbuszok zsúfoltak, sokan állnak bennük. Néhol látni egy-egy fiatalt, könyvvel a kezében. A többiek inkább beszélgetnek, ölükben csomagok, kenyér, mert a bevásárlást is a városban intézik. A fiatalok hangosak és vidámak. Aztán, ahogy halad az autóbusz vagy a vonat, úgy lesznek egyre csendesebbek. Sokan alszanak, elnyomja őket a fáradtság meg az oldásnak megivott pár korsó sör. Otthon várja őket a kert, a ház, mert mindig akad mit csinálni. Etetni, kaszálni, kapálni kell. Abból lehet a keresetet kiegészíteni, abból lesz a lánynak staférung meg nagyobb ház, fürdőszobával, kocsi a gyereknek. Este korán fekszenek, mert reggel csörög a vekker. Este tíz óra. Üjra jönnek a buszok, most az éjszakásokkal. Kevesen vannak, ezt a műszakot sokan nem vállalják. Felváltják a délutánosokat. Lassan kiürül a pályaudvar, nem marad egyetlen autóbusz sem A vonatok futása is elcsendesedik. Az autóbuszon mindenki alszik. Mit is tehetne mást az utas a sötétben, hiszen a világítást kikapcsolják. Az utazás 20—30 perc, egy óra. Kinek, mennyi K. Sz. I. | A Népművelés júliusi száma fényképes tudósítást közölt ! az idei Dunakanyar dalosta- I lálkozóról, Vác nyári prog- i ramjának kétévenként ismétlődő, rangos eseményéről. fi Hungarian Rewiew kilenc képpel illusztrálva ismertette Kerényi Mária tanulmányát a Váci Állami Zeneiskola új orgonájának építéséről és az első hangversenyekről. A Rokka cimű üzemi lap arról tudósít, hogy a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár Váci Gyára mintegy 28 tonnával túlteljesítette, főként Diós és Dogénál fonalból első félévi tervét. P. Piaci jelentés Vácott, a pénteki hetipiacon a burgoiíyát 7,50—8 forintért lehetett venni. A zöldbabért 8—12, a juliskababért 12—14, a fejteni valóért 26— 30 forintot kértek. A zöldborsó kilóját 20 forintra tartották. A főzötök ára 1,50—3 forintra, csökkent. A fejes káposztát 1,50, a kelkáposztát 7, a karfiolt 14—15 forintért mérték. A karalábé darabjáért 3—4 forintot kértek. A paprika tartja az árát, most is 24— 26, a paradicsom 24 forintos áron kelt el. A salátának- való uborkát 4—6, a kovászol- ni valót 8—10 forintért kínálták. A zöldség csomójáért 3—5, a sárgarépáért 3—6, a vegyes zöldségért 4—6 forintot adtak. Sóskát kilóra 12. csomóra 2 forintért lehetett venni, spenótot úgyszintén A vöröshagymát kilóra 7,50- ért, a fokhagymát 30 forintért árulták. A gödi termelő- szövetkezet árud á iában a sampinyongomba 50 forintb? került, a galambgomba 45 forintba, a gombások standján. Az őszibarackért 7—18. a sárgáért 10—14 forintot kérdek az őstermelők Az alma kilója 8—12. a körtéé 5—12 forintba került. Az egres 12. a málna 22 forintért kelt el. A sárgadinnye ára 15 forintra "bökkent, megjelent a görögdinnye, 14 forintért adták kilóiét. Csirkét, a term előszőve* keze- ti árulok 35 forintos kilón- i’^nti áron mérték. A gödöllői eevetem e'árusítőhe’vén °5 forintért, tyúkot árultrií Ti-c-ztfto+t kórsát 170—*>00 fo* lí-fn«nl + oV ocfpr^elók. A tojásért 1,50-et kértek.