Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-04 / 130. szám
wnvvheti ú Iványi Károly felvérele Vác minden könyvárusító üzletében és a könyvsátrakban is nagy a forgalom. Bá- még nem összesítették az eddigi bevételeket, máris bizonyosnál? látszik, hogy az eddigi könyvhetek legnagyobb forgalmát bonyolítják le az idén a könyvárusok. Jüialék- felvásárlásért A járás északi községeinek jobb a zöldség-, gyümölcsellátása azáltal, hogy a Szob és Vidéke ÁFÉSZ üzleteiben a kereskedők megvásárolhatják a kiskeretek terményeit. A szövetkezet anyagilag is ösztönzi a kereskedőket: a megvett és eladott zöldség, gyümölcs után, a szokásoson túl, további 3 százalék jutalékot kapnak az ÁFÉSZ alkalmazottai. Tatarozzák az iskolát cs a művelődési házat A sződi közös tanács folyamatosan gondoskodik a társközségekben működő közin - tázmények karbantartásáról és a felszerelések gyarapításáról Vácdukán jövőre a két iskolát tatarozzák. A munka félmillió forintba kerüL A tervek között szerepel a művelődési ház rendbetétele is. mert jelenlegi állapotában már nehezen működtethető A felújítást 1980-ra végzik. 670 ezer forint ráfordítással &:■{'*."*» -u'..<vvJí.v ' kA PEST MEGYEI 1 ■ A VÁCI JÁRÁS ■1 í R LA P K ÜL ÖN KIADÁS A 1 E S VAC VA RO S RÉSZÉ RE 1 XXI. ÉVFOLYAM, 139. SZÁM 1977. JUNIUS 4., SZOMBAT Vagonsor — hulladékokból Sikerrel zárult a környezetvédelmi hónap Lomtalanítás — négy városrészben A Hazafias Népfront Vác városi bizottságában külön csoport foglalkozik a környezet- védelmi hónap rendezvényeivel. A befejeződött akciókról azt a tájékoztatást kaptuk, hogy több száz embert sikerült mozgósítani a városszépítés! feladatokra. Négy helyen szerveztek lomtalanítási akciót, melynek eredményességéért fáradoztak az általános iskolák tanulói, a tanintézeteket patronáló üzemek, a kommunális üzem dolgozói és a MÉH-kirendeltség. A televízió híradója színesben sugárzott riportban adott közvetítést arról a lelkes murikáról, amely segítette ezt az akciót. Egész vagonsor telt meg az egybegyűjtött fémanyagból, textil- és papírhulladékból. A MÉH Vállalat kirendeltsége 90 ezer forintot fizetett ki az iskoláknak, s a hét általános iskola az összegyűjtött, csaknem félmilliós értékért kapott pénzt a nyári úttörőtáborozásra fordítja. Rakonczai László társadalmi Piaci jelentés Vácott, pénteken, a heti piacon a burgonyát 5—7, az újat 15—18 forintért adták. A fejeskáposzta 12, a karfiol 26 forintért kelt el. Kelkáposztát, sajnos, most nem lehetett venni. Az újhagymából a vékonyabb- ját 2, a főzőhagymát 5 forintért kínálták. A fejes saláta darabja 1—3 forintba került. Láttunk jégcsap retket, csomójáért 3 forintot kértek. Az új zöldség 4—5, a sárgarépa 3—6 forintért volt kapható. A karalábét 2.50—4 forintra mondták. Az uborka kilója 32 forint volt. Paradicsomot 60 forintért láttunk. A hegyes erős paprikáért 1,50— 3, a fehérért 3—5 Ft-ot kértek. Spenótot, kilóra, 16, sóskát 12 forintért mértek csomóra 2, illetve 1,50-ért kelt el. Láttunk sampinyon gombát, 7 forintot kértek 10 dekáért. Az alma már a végét járja, csak viszonteladónál láttunk, 20 forintot kért kilójáért. A cseresznye 30, a meggy 28 forintba került. Az eper ára, minőségtől függően, 15 és 25 forint között változott. A rózsa szálját 3 és 5 forintra tartották. A termelőszövetkezeti árudában az élő csirkét 35, a tyúkot 28 forintos áron mérték. Tojásért 1,40-et kértek. munka felelős tájékoztatást adott arról, hogy a környezet- védelmi hónap során az iskolák, üzemek Környéke megszépült. Az emberek virágokat ültettek, segítették a szomszédos parkok, kertek gondozását, az ide érkező túristákat kedvezőbb kép fogadja. Erre az időszakra esik Deákváron a Salamon és a Cserje utca sarkán épült játszótét befejezése. A tér nagy örömet szerzett a környéken lakó gyermekeknek. A lakosság mintegy 8 ezer órával segítette az akciókat. Társadalmi munkában bontották le a Verőcei utca 1. számú épületet is. összesítve, a lakosok, az általános- és középiskolás tanulók, a patronáló üzemek, a városgazdálkodási vállalat és a kommunális üzem dolgozói, mintegy 3 ezer kétszázan segítették a kezdeményezést, amely elérte célját, s az anyagi értékén felül, jelentős erkölcsi sikert is hozott. Papp Rezső Vác a hazai lapokban A KISTEXT ELLEN, BUDAPESTEN Megérdemelt győzelem Az öregfiúk labdarúgó-bajnoksága e heti fordulójában a PENOMAH a fővárosban szerepelt: a KISTEXT ellen lépett pályára. A váciak, jó játékkal, megérdemelt győzelmet arattak, 3:1 (2:0) arányban. A csapat a következő ösz- szeállításban lépett pályára: Jakus, Pindes, Kriska, Balogh, Garaba, Neugan, Pintér, Liebhart, Kis, Kővári, Obor- zil. A II. félidőben Neugan helyett Konrád szerepelt. A nagy lelkesedéssel játszó váciak Kis és Kővári (2) góljaival győztek. Jók: Kriska, Garaba, Lieb- hardt, Kővári, Oborzil. A következő fordulóban, június 6-án, a Chinoin visszalépése miatt, a PENOMAH szabadnapos. Ny. Vasárnapi labdarúgás A járási labdarúgó-bajnokság következő fordulóját holnap, június 5-én játsszák a csapatok. Az ifjúságiak délután 3, a felnőttek 5 órakor kezdik a mérkőzéseket. I. osztály, XIV. forduló: Vácduka—Galgavölgye (v.: gödöllői hármas), Szokolya— Püspökszilágy (v.: Klucsik, Ferenc), Váci MÁV—Kösd (v.: Kiss János, Petró), Letkés— Váchartyán (v.: Kunya, Bu- day), Esze Tamás—Sződllget (v.: Gyurcsik József, Petro- vics, délelőtt 10 órakor), Vác- rátót—Dunakeszi SE (v.: Vidra, Gyurcsik József), Gödi TK —Verőcemaros I. (v.: Nábe- lek, Heincz), Szob—Nagymaros (v.: Styevkó, Nagy Lajos). II. osztály: Penc—Zebegény (v.: Pusztai), Perőcsény—Főt II. (v.: Kolozs, fél ötkor), Fóti VSC—Ipolydamásd (v.: Pet- rovics), Kemence—Sződ (v.:11. vámosmikoia Nagy Nándor, fél ötkor), Rád j 2. Perőcsény —Márianosztra (v.: Fodor), 13. Szob DCM—Verőcemaros II. (v.: j *• ipolydamásd Bucsányi, fél kilenckor). 1 5. Márianosztra A gödöllői járásban a Hé- vízgyörk—Aszód mérkőzést Gyurcsik Mihály és Gyetváni vezeti. Asztalitenisz A járási csapatbajnokság eredményei és a bajnokság állása: I. forduló: Ipolydamásd— Márianosztra 6:4, Szob—Vámosmikoia 2:8. Az Élet és Irodalom bemutatta munka közben Kádas Kálmán egyetemi magántanárt, aki felidézte váci gimnáziumi éveit, s megemlítette, hogy öveges József volt az osztályfőnöke. A Szolnok megyei Néplap féloldalas, színes riportot közölt Vácról, sorra véve az érdekesebb helyi gyárakat, együtteseket, iskolákat és embereket. A Kék fény júniusi száma részletesen megismertette a tv- nézőket a váci vasáruboltban elkövetett sorozatos bűncselekményekkel, bemutatva a főtéri üzlet sikkasztó alkalmazottait. A Magyar Nemzet beszámolt a Magyar Képzőművészek Szövetségének idei közgyűléséről, ismertetve Kiss István elnöki beszámolóját, melyben szólt a Vácott épült műteremlakásokról. A Siketek és Nagyothallók Lapja megírta, hogy a Siketek Váci Szakmunkásképző Intézetének leánycsoportja ezüstérmet nyert a Pest megyei diáknapokon, s júniusban Egerben vendégszerepei. A Fonómunkás hírül adta, hogy a váci Madách Imre Művelődési Központ képzőművészeti szakköre sikeres kiállítást rendezett a Pamutfonóipari Vállalat Váci Gyárának művelődési termében. A Népszava megemlékezett arról, hogy hazánkban 65 évvel ezelőtt nyílt meg az első szabványos nyomtávolságú villamos vasútvonal, Rákospalota —Ü j pest—Veresegyház—Vác között. Dalostalálkozó, Péntek Esti Magazin, klubest, színházi előadás A járási székhely júniusi kulíurális programjából Pantomimműsorral kezdődött a júniusi műsor e hét szerdáján a váci Madách Imre Művelődési Központban: A csend művészete című némajátékban Köllő Miklós és a Dominó együttes működött közre. Pénteken, a színházteremben, a Déryné Színház vendégszerepeit, Benedek András Firleíanc, a varázsló című ifjúsági színdarabjával. A mai nap este 7 órakor kezdődő rangos zenei eseménye a Dunakanyar dalostalálkozó, váci, esztergomi, budapesti és székesfehérvári kórusok közreműködésével. A következő hetekben, Földes László lemezparádéjávaJ, bemutatkozik a magnósklub. A zeneudvarban három discót rendeznek ebben a hónapban: Biró György, valamint Kiss József tölti be a lemezlovas szerepét. A Dunakanyar Totóklub baráti körének hétfő esti előadással kísért diavetítéseit folytatják. Angyal József ■ né, dr. Tahin Gyuláné és dr. Pásztor Gábor hazai és külföldi tájakat ismertető műsoraival. Ma már törzsvendég Vácott a népszerű Péntek Esti Magazin három szerkesztője: Réti Ervin, Harmat Endre és Gya- pay Dénes június 17-én, 17 órakor válaszol a hallgatók kérdéseire. A kecskeméti Katona József Színház Neil Simon Furcsa pár című vígjátékát mutatja be a Lenin úti művelődési központban. Érdekesnek ígérkezik a színház —közönség találkozó, melyre várják a bárlettulajdonosokat és a színházi előadások iránt érdeklődőket. Az elhangzó javaslatok segítik majd a jövő évi program összeállítását. Az Egyesült Izzó Univerzum ifjúsági klubja estet rendez Baráz Miklós és a Dinamit '75 együttes közreműködésével. A 16-i táncdalesten Katona Klári, Délhúsa Gion, Bakacsi Béla, Veszély Zsuzsa énekel. A 23-as teremben öt magyar, szovjet és csehszlovák kisfil- met vetítenek június 17-én. P. R. Új útvonalon az 1-ss és a 3-as autóbusz /-es Jn'Ffrr ...... 3»t -----iír * A közelmúltban adtunlk hírt róla, hogy földgázvezeték-fektetési munkák miatt néhány helyijáratú autóbusz útvonala megváltozik Vácott. A városi tanács műszaki osztálya most tudomásunkra hozta, hogy az 1-es és 3-as autóbusz útvonala szintén megváltozik június 6-án hajnaltól, mert átépítik a Köztársaság utat. Perőcsény 4:6, Márianosztra— Vámosmikoia 2:8. Hí. forduló: Perőcsény—Márianosztra 8:2, Szob—Ipolydamásd 7:3. IV. forduló: Perőcsény—Szob 5:5, Vámosmikoia—Ipolydamásd 8:2. 3 3 - - 24:6 6 3 2 X - 19 :ll 5 3 1 1 1 14:1« 3 4 1 - 4 15:25 2 3 - - 3 8:22 Az 1-es járat az eredeti útvonalról a Barabás Miklós utca—Liszt Ferenc sétány—Ady Endre sétány—Csokonai utca —Mártírok útja vonalon közlekedik. (A Konstantin tértől a Fortéig már a régi útján halad.) A Fortétól a Konstantin tér déli oldalán, majd a Lőwy Sándor utcán keresztül ér a Március 15. térre, onnan eredeti útvonalán megy tovább. A 3-as járat a Híradó út felé a Maróthy Lajos u.—Barabás Miklós utca—Liszt Ferenc sétány—Ady Endre sétány—Csokonai utca—Konstantin tér felé közlekedik. Visszafelé, az autóbusz-állomásra a Báthory utcán, Lőwy Sándor utcán, Március lő. téren és a Széchenyi utcán át jut el. Az elterelés idején a két járat több megállója megszűnik, helyettük, az elterelésnek megfelelően, újakat. jelöltek ki. Az 1-es autóbuszra (a Forte felé) az Ady E. sétány 2. számú épülete előtt az autóbuszállomás felé a Sztáron S. Gimnázium, valamint a Lőwy Sándor utca 2—4. háza előtt lehet felszállni. A 3-as járat ideiglenes megállói a következők: a Híradó út irányában a Maróthy L. utca 2—4. előtt, az Ady Endre sétány 2. előtt, az autóbuszállomás felé a Lőwy Sándor utca 22. és a 2—4. szám előtt. A rádió műsorában A Petőfi rádió népszerű. Ötödik sebesség című műsorának hét eleji adásában Radnóti László riporter elbeszélgetett a váci Gábor József Iskola és a deákvári Petőfi Sándor Iskola Vezetőivel, tanáraival, s képet adott Vác új városrészéről, a Földvári térről. í A napokban került a könyvesboltokba a Magyar Néprajzi Lexikon első kötete, az Akadémiai Kiadó kiadásában. A szép kivitelű kiadvány Or- tutay Gyula főszerkesztő irányításával készült. A cél A magyar néprajztudomány eredményeinek első jelentős összefoglalása a négykötetes Magyarság Néprajza (Bp. 1933 —37) volt. — Az MTA Néprajzi Kutató Csoportja megalakulásakor központi feladatának tekintette egy áj, teljességre törekvő Magyarság Néprajza elkészítését ... Ügy gondoltuk ... hogy az összefoglaló kötetek megírása előtt részint eddig el nem végzett előtanulmányokra, az úgynevezett fehér foltok eltüntetésére van szükség, részint összegeznünk kell a csaknem négy évtizedes hazai és nemzetközi kutatás új eredményeit módszerekben is, tényekben is. 1967 derekán arra gondoltunk: előtanulmánynak kínálkoznék egy néprajzi lexikon elkészítése — határozta meg a lexikon célját az előszóban Ortutay Gyula. A nagy terv eredményes végrehajtásához a teljes magyar néprajztudomány összefogására szükség volt. Az irányító és szervező Néprajzi Kutató Csoport munkatársaival a munkában részt vettek az egyetemek néprajzi tanszékéi, a budapesti és vidéki múzeumok szakemberei is, összesen 96 néprajzkutató. Az első ilyen jellegű magyar vállalkozás tervezett négy kötete csaknem kilencezer ki- sebb-nagyobb cikket tartalmaz majd, terjedelme — az illusztrációkkal együtt — körülbelül 400 szerzői ívet tesz ki. Hivatkozások A most megjelent, két és fél száz oldal terjedelmű első kötetben, melyet színes és feketefehér képek, rajzok tesznek szemléletessé, többször hivatkoznak a szerzők Vácra és a járásunkhoz tartozó községekre is. A lexikon lapozgatása közben Vác nevével három helyen találkoztam. Az alapítási mondák című cikkben (59. o.) Dobos Ilona említi példaként azt a mondát, mely szerint, a váci székesegyház helyét Szent Lászlónak egy állat jelölte ki. Manga János Vácot az utóbbi időkben is gyakran látogatott búcsújáró helyek között sorolja fel (378. o.). A Cserhát címszó alatt Filep Antal kiemeli Vácot, mint az egyik közigazgatási és vásári központot (498. fi.). Sándor István Álmenyasz- szony című cikkét egy bernece- baráti asszony fényképével illusztrálja (95. o.). Ugyaninnen származik az a kép is, mely bakszekérrel játszó kisfiúkat ábrázol (195 o.) Rajzot láthatunk egy, a XIX. században Kemencén készített állókáról, melyben bemélyített ételtartó tálka van (92. o.). Fényképen mutatnak be egy kemencei talpas bölcsőt is, mely a XX. század elejéről származik (364. o.). Két börzsönyi vonatkozású képet találtam még az illusztrációk között. Az egyik egy szokolyai bevarrott ujjú női inget, a másik egy, a Börzsönyben bazárkának nevezett teherhordó eszközt ábrázol (281, 236. o.). Haszonnal A Magyar Néprajzi Lexikon, remélhetőleg, nemcsak a szakembereknek lesz nélkülözhetetlen kézikönyve, hanem a néprajz iránt érdeklődő nem szakemberek is örömmel és haszonnal forgatják majd Kíváncsian várjuk a következő köteteket. Hála József A helykijelölő állat mondája Női ing Szokolyáról, bazárka a Börzsönyből Tallózás a Magyar Néprajzi Lexikon első kötetében